2017. július 17., hétfő

Nyári ajánló...



... mert hogy most divat ezt elkövetni kiadóknak, terjesztőknek, bloggereknek, mindenkinek és egyáltalán.
Nem lesz rendhagyó, polgárpukkasztó, csupán néhány kedvencemet ajánlanám a nagyérdemű figyelmébe, hiszen a nyarat hallgatólagosan vakációnak és szabadságolásnak könyveltük el, de valamennyien tudjuk, hogy ez mennyire nem állja meg a helyét, hiszen a szabi is véges, a vakáció sem tart örökké – már akinek van.
Egyezzünk ki abban, hogy ez az én  szubjektív nyári ajánlatom Neked. Nem minden könyv friss megjelenés, de miért is lenne? S hogy szerintem mit kellene olvasnod? Az attól függ, hogy melyik műfaj áll hozzád a legközelebb.
Ha a klasszikus romantikus, akkor nem szabad kihagynod Sabrina Jeffries - Mire vágyik egy herceg? című könyvét, vagy Lisa Kleypas Wallflowers sorozatát (Nem múló varázs, Egy nyáréjszaka titkai, Ősszel történt, Az ördög télen, Botrány tavasszal, Rafe karácsonya) – bár ennek utolsó része még nálam is várat magára. Nem minden részét kedveltem, de egy olvasást az a rész is megér, ami épp nem lett a szívem csücske. S ha egy kis izgalommal és nyomozással is fűszereznéd a hosszú szoknyás romantikát, akkor kapd elő Amanda Quick - Míg a halál el nem választ című könyvét. S ha az izgalom mellé kicsivel több erotika is kellene, akkor válassz egy Elizabeth Hoyt könyvet. Van miből, tizenhárom könyve jelent meg magyar nyelven, nemsokára jön a tizennegyedik is, ami egyben a Maiden Lane sorozat soron következő hetedik része.
Ha nem kedveled a klasszikus romantikát, viszont kellene egy olyan könnyű, nőcis könyv, tudod, kicsi szerelem, kicsi izgalom, kicsi erotika és még történet is van mellé, akkor Kathryn Taylor Daringham Hall trilógiája (Az örökös, A döntés, A visszatérés) a befutó, vagy Monika Peetz Keddi nők (Keddi nők, Léböjt Hotel, Keddi nők és a sok zöldség) sorozata – bár ebben erotika még nyomokban sincs. Esetleg Ashley Carrigan - Két lépésre a mennyországtól című könyve, ezen még sírtam is – nekem örök kedvenc lesz, meg lehet nézni a kedvencek oldalt, ott van.
S ha már Ashley Carriganról beszélünk, akkor akár az új könyve, az Árnyjátékos is beleférne a nyárba, főleg, ha szereted a rázósabb dolgokat, mert az bizony nem egy habos-babos romantikus történet, annak ellenére, hogy szerelmi szál is fut párhúzamosan a történésekkel.
Ha beleszerettél az izgalmas és véres könyvekbe akkor Leylah Attar - Papírhattyú című könyvére, vagy Fern Michaels - Kesztyűs kézzeljére van szükséged.  S ha ezek nem lennének elég véresek, akkor talán Karen Rose - Közelebb mint hinnéd könyve lesz a nyerő, ott annyi hulla van, hogy a végére belezavarodtam a számolásba – de ennek ellenére egy nagyon jó könyv, határozottan szerettem.
De ha mégsem kedvelnéd a véres dolgokat, hanem inkább mosolyra vágysz, akkor Homonnay Gergely - Puszi, Erzsi! könyve a tiéd, pótolandó a megbocsájtahatatlan mulasztást, hogy még nem ismered a magyar macska-celebet. Hangos nevetést biztosít majd Tracy Brogan - Egy kis őrültség könyve (azt hallottam, hogy a kiadó további könyveket tervez kiadni a szerzőtől és ez esetben nagyon remélem, hogy igaz lesz a hír, és jöjjön minél hamarabb) vagy Tara Sivec Csokoládéimádók trilógiájának első két része (Csábítások és csemegék, Életek és édességek). A harmadik részt sajnos nem adták ki magyar nyelven. Ha netán ezt választanád, akkor szólok, hogy a nyelvezete meglehetősen közönséges, de tényleg hangosan lehet rajta vihorászni és erotika is van benne, nem is kevés.
Ezzel el is jutottunk az erotikához. Jodi Ellen Malpas Ez a férfi (Ez a férfi, A férfi alatt, Kell a férfi) trilógiáját ajánlanám, mert az erotika mellé történet is van. Laurelin Paige - Első érintés című könyve sem rossz, nekem jobban bejött mint a szerző Fixed sorzata. Idénre várható a történet folytatása, az Utolsó csók. S ha nem olvastad Alessandra Torre - Sötét hazugságok, akkor meg kellene tenned. Nem kimondottan erotikus, bár van benne az is bőven – nem is tudom hová soroljam... olyan kategória, hogy „pofára esős” van?
Kimaradt  a fantasy – nem véletlenül, mert nekem nem a szívem csücske, de ha eddig valami miatt elkerülte volna figyelmed Gail Carriger Napernyő protektorátus sorozata (Lélektelen, Változatlan, Szégyentelen, Szívtelen), akkor azt pótolni kell - akkor is ha nem vagy a műfaj rajongója, mert nagyon szórakoztató olvasmány. Hulla komolyan. Minden van benne: vámpírok, alakváltók, vérfarkasok, mechanikus kütyük és rengeteg humor. Meg egy pöpec napernyő.
Végül, de nem utolsó sorban elmlítenék néhány könyvet, ami már majdnem szépirodalom, olyan stílusban ír szerzőjük. Bármi legyen Santa Montefiore tollából, azt olvasni kell. Sajnos csak két könyvével találkoztam magyar nyelven (A ház a tengernél és Szerelem és háború dalai - ez utóbbi egy trilógia első része és nagyon remélem, hogy valamennyi kötetet olvasni fogjuk magyar nyelven is.). A Reader’s Digest megjelentette ugyan A francia kertészt is, de tudjuk milyen a Reader’s Digest: úgy rövidíti meg a történetet, ahogy épp jól esik nekik. Továbbá figyelemre méltó Lucinda Riley Hét nővér sorozata, amiből egyelőre csak két résszel találkozhatunk magyar nyelven (A hét nővér, Viharnővér), de év végéig minden bizonnyal olvashatjuk majd a következő részt Árnyéknővér címmel.
Lényegében teljesen mindegy, hogy mit olvasol, addig, amíg szórakoztat és neked tetszik. Mert ugye az ízlések és a pofonok...




2017. július 14., péntek

Marian Keyes - A legfényesebb csillag

A ​legfelső emeleten Katie lakik. Egy könnyűzenei ügynökségnél dolgozik vezető beosztásban, és ha nem éppen valamelyik lecsúszott rocksztárral hadakozik, azon tűnődik, mennyi túrótortára lenne szükség ahhoz, hogy halálra egye magát…
Az alatta lévő lakáson két izmos lengyel osztozik az utcai életben jártas taxissal, Lydiával, akinek az eszénél csak a nyelve élesebb, ugyanakkor, meglepő módon, vannak sebezhető pontjai is…
Az első emeleten találjuk Fionnt, a kertészt, aki többre becsüli egy csokor petrezselyem társaságát, mint az emberekét. Pedig úgy néz ki, mint egy mesebeli herceg, és amikor saját műsort ajánlanak neki az egyik televíziós társaságnál, váratlanul reflektorfénybe kerül…
A ház alsó szintjének lakója az Elválaszthatatlan Páros, Matt és Maeve, akik, miközben nagyon, de nagyon szeretik egymást, napi jótéteményekkel próbálják elejét venni a lelküket mardosó kétségbeesésnek…
Egy ház, négy lakás.
S egy este rejtélyes látogató érkezik a Star Street 66-ba. Felbukkanása nagy változásokat idéz elő a ház életében. Rég eltemetett titkok bukkannak felszínre, szerelmet, tragédiát és nem várt fordulatokat idézve elő. És hirtelen minden lakónak új irányt vesz az élete…
Marian Keyes (Görögdinnye, Van valaki odaát?, Angyalok) a modern női irodalom koronázatlan királynője. Finom humorral és kivételes érzékenységgel megírt művei méltán népszerűek világszerte

Ulpius-ház, 2012, 2011
Eredeti mű: Marian Keyes – The Brightest Star in the Sky, 2009


Nyilvánvaló, hogy ez a könyv nem mostanában jelent meg, s bár meglehetősen kedvelem Marian Keyes írásait, ezt egészen mostanáig halogattam, mert… nem tudom miért. Nagy valószínűség szerint a terjedelme miatt. A szerző sosem sieti el a dolgokat, de ez a könyv szinte 900 oldal. – Tehát akkor fogj hozzá, ha időd, türelmed és hangulatod van hozzá.
Olvastam róla jót és rosszat egyaránt, én úgy gondolom, hogy egyike a legjobb írásainak, de ez természetesen csupán az én véleményem, ki-ki maga dönti el, hogy kibír sokszáz oldalt vagy sem.
A fülszöveg elég sokat elmond a szereplőkről, itt-ott pontatlanul, de ez igazán mellékes. Igen, a cselekmény  nagy része egy négy lakásos házban történik. Dublinban, hol máshol, hiszen a szerző ír és regényeinek cselekményét előszeretettel helyezi hazai környezetbe. S kezdjük a történetet június elsején, hétfőn, a 61. napon. Innen fogunk majd visszaszámolni, s ha volt időd, türelmed és hangulatod a terjedelmes könyvhöz, akkor azt is megérted, hogy miért, mit jelképez ez a 61. nap.
A történet szereplői hétköznapi emberek, változatos a felhozatal a lengyel vendégmunkástól a megfelelési kényszertől szenvedő kertészig vagy a gondjaikat szigorúan titkoló fiatal házaspárig. Érdekes és kevésbé érdekes személyiségek, akárcsak a való életben.
Kicsit bővebben beszélnék a szereplőkről és akkor mindjárt a földszinten lakó Matt-tel és Maeve-vel kezdeném. Fiatalok, házasok és látszólag minden a legnagyobb rendben van közöttük, bár fura szokásaik vannak.
Fölöttük Jemima lakik, egy kedves idős hölgy, Morgóval, lusta kutyájával. Ide várja Fionnt, nevelt fiát, aki tulajdonképpen vidéken lakik, de mivel olyan jóképű mint egy filmszínész, egy kertészeti tévéműsorba kap meghívást. Fionn ugyanis kertész, szabályosan éhezik a szeretetre – ez zaklatott gyermekkorára vezethető vissza. A férfinek csapodár szíve van: amilyen könnyen esik szerelembe, olyan gyorsan el is múlik ez az érzés. Egyetlen állandó van az életében: a növények feltétel nélküli szeretete.
A második emeleten Andrzej és Ian, a két lengyel vendégmunkás lakik, valamint az albérlőjük, a taxis Lydia. Ian szinte állandóan honvággyal küzd, Andrzejt ír menyasszonya a szexszel zsarolja – addig nem fekszik le vele, amíg a férfi gyűrűt nem húz az ujjára. Lydia meg tömény nemtörödömséggel és flegmával álcázza valós gondjait. És van belőlük éppen elég.
A legfelső lakásban Katie lakik. Egy köpésre a negyventől, gazdag, menő baráttal, akit sem barátai, sem családja nem kedvel és ez bizony befolyásolja a nőt. Pedig Conall nem is tűnt olyan szörnyűnek, a munkamániáján kívül, annak ellenére, hogy tényleg elkövet néhány bakit. Katie egy zenei ügynökség alkalmazottja, állandó jelleggel hisztis sztárokkal foglalkozik. Ez sem tetszik begyepesedett családjának, hiszen anyja szerint: “Két alkalom van egy nő életében, amikor indokolt, hogy bekerüljön az újságba – mondta Penny. – Az egyik, amikor férjhez megy, a másik amikor meghal.” Mert ugye:
– Hát már elfelejtetted, hogy a nőnek a jó hírén kívül nincs semmije?
– Nem akarok kötekedni, anya, de nekem van még lakásom, autóm, televízióm…
A 61. napon, ahonnan a visszaszámlálás kezdődik, még érkezik valaki a házba, és egy ideig azon fogsz idegeskedni, hogy tulajdonképpen nem tudod mire vélni ezt a titokzatos valamit-valakit, aki maga is mesél, beleavatkozik a lakók életébe, nem mintha az nem lenne már eddig is nagyon bonyolult. Mert fokozatosan a négy lakás lakói ilyen-olyan formában belefolynak egymás életébe.
Ez a könyv a ház lakóinak története 61 napban elmesélve. Az, hogy honnan jöttek, hová tartanak és miért. Néhol vontatott, néhol vicces vagy éppen kétségbeejtő, de mindenképpen nagyon valós, nagyon emberközpontú.
Nagyon kedveltem a történetet és úgy gondolom, hogy egy próbát mindenképpen megér, de természetesen az ízlések és a pofonok.




2017. július 12., szerda

Meghan March - Vágy és hatalom

Vágy 1


Tömött ​a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket. 
Hogy seggfej vagyok? 
Hát igen. 
És tudod, mit? Jól is érzem így magam. 
Vagyis jól éreztem… 
Amíg nem találkoztam Vele. 
A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba. 
Csakhogy van egy kis baj. 
Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát… ritka, mint az unikornis, és újra akarom! 
Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én? 
Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg.
És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom!
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

Álomgyár, 2017
Eredeti mű: Meghan March – Dirty Billionaire, 2015



Ejnye-bejnye, milyen szemérmesek lettünk, ha le kell írni a fülszövegben a “farok” szót, ugyanis ami a fülszöveg nagy részét képezi, az egy az egyben a szerző által írt bevezető a könyvről és az első mondata így szól: “Jó nagy farkam van, és tömött pénztárcám”. S fura, hogy ez a szemérmesség csupán a férfiasságra vonatkozik, a női nemi szervet símán le lehet írni, sőt a továbbiakban mehet a szókimondásnak nevezett vulgaritás. Egyébként a fülszöveg kitűnően szemlélteti milyen stílusban is íródott a könyv, tehát érzékenyebb lelkű hölgyek mellőzzék. Ez egy 18+ korosztálynak szóló könyv. 
Egy újabb sablonos erotikus történet a naiv fiatal lányról, aki a karrier és a hírnév után fut, és egy irányításmániás, dominánst játszó, arrogáns milliárdosról. Olyan "pénzem van, enyém a világ és bármit megtehetek" típus.
Hollyt, a történet hősnőjét, egy countryénekeseknel szóló tehetségkutató verseny győzteseként, a számára nagyon előnytelen szerződésre kötelezik – minek következtében amúgy is döcögő karrierjét egy levitézlett énekes folyamatosan megcsalt barátnőjeként kell elpazarolnia, hogy az illetékes botrányhős hanyatlóban levő karierjének újabb löketet adjon. Az ilyen, média számára kitalált kapcsolatok mindenki számára ismeretesek már, ha nem máshonnan, hát a bulvársajtóból.
Mivel elege van már a gyakori botrányokból és abból, hogy magánéletét is egy lúzer karrierjének megmentésének kell szentenie, karácsony este Holly gondol egy merészet és a hotel bárjában szándékszik felcsípni egy férfit, akivel – reményei szerint – egyetlen éjszakát akar eltölteni.
Itt lép be a képbe az arrogáns milliárdos, Creighton Karas, aki nem igazán tudja elfogadni azt, hogy reggel egyedül ébred, és még azt sem tudja honnan szedje elő előző éjszakai kalandjának tárgyát. Ezért a médiához fordulva, csellel magához csalogatja, s mi több, ripsz-ropsz feleségül is veszi.
Csakhogy Hollyt szerződés köti a lemezkiadóhoz, koncertjei lennének, az újdonsült férj pedig úgy képzeli el, hogy friss asszonykája otthon várakozik, míg neki két üzlet között ideje lesz vele foglalkozni. Ez számos nézeteltérésre ad okot kettejük között, és amikor Craighton a kompromisszumos egyezséget sem tartja be és Holly karrierje veszélybe kerül, a lánynak lépnie kell valamilyen irányba: feladja az álmait, hogy valamikor híres countryénekes lesz vagy hátrahagy mindent és a karrierjére koncentrál.
A történet rövidke, alíg néhány óra alatt el lehet olvasni és nem ér véget. Tehát, aki nem szereti a függővéges sztorikat, az várja ki türelemmel a folytatásait. És engem erősen emlékeztetett Kriszcsön Grey és Anastasia Steele történetére - játszószoba nélkül. 
Még két rész lesz belőle és a kiadó mindkettőt megjelentetni tervezi – legalábbis pillanatnyilag ez az állás. Semmi plusz a hasonló témájú és felépítésű kiadványokhoz képest.
Erotikus írások kedvelőinek ajánlott, különösen azoknak, akik szeretik ha a férfi főhős dominálja és manipulálja a partnerét és lehetőleg minden szinten az agytalan bábu szintjére alacsonyítja. De hát ízlések és pofonok…




 A trilógia további részei, melyeket szintén az Álomgyár tervez megjelentetni:


2. Vágy és kétség
Dirty Pleasures, 2015

3. Vágy és szerelem
Dirty Together, 2016

2017. július 8., szombat

Sylvia Day - Idegen a férjem


„…elképesztően izgalmas…” Booklist
Gray már akkor is lenyűgöző volt, amikor négy évvel ezelőtt érdekházasságot kötött Izabellel. Most viszont egyenesen leírhatatlan. Már nem szeleburdi ifjú, korántsem az; meggyötört férfi lett, akit titkok vesznek körül, és aki nem árulja el, mit tett azóta, hogy eltűnt.
Isabel tudta, hogyan bánjon a hajdani, meggondolatlan ifjonccal, de a férje most… ezt a baljósan szenvedélyes férfit nem lehet megszelídíteni. Vajon Isabel fel meri fedezni önmagában mindazt, amire Gray vágyik, amit követel tőle? Bízik benne annyira, hogy egészen átadja magát neki, az ellenállhatatlan, ám idegen szeretőnek?
Sylvia Day a New York Times és az USA Today bestseller írója, könyvei nemzetközi bestseller listákat is vezettek. Több mint 20 díjnyertes könyve jelent meg, több mint 40 országban. 28 országban vált bestseller íróvá, könyveit több tízmillió példányban adták ki.


Álomgyár, 2017
Eredeti mű: Stvia Day – The Stranger I Married, 2013, 2012, 2007


Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, hogy klasszikus romantikust fogok olvasni Sylvia Day-től, méghozzá magyar nyelven, az biztosan az arcomra csalta volna a kaján vigyort. Igazándiból azt sem tudtam, hogy ebben a műfajban is jeleskedett a szerző, amíg a kiadó reklámozni nem kezdte megjelenésre váró könyveit. Valamiért eddig sosem látogattam meg az írónő honlapját, most pedig meglepve vettem tudomásul, hogy nem is egy ilyen klasszikus romantikus regénye van.
Ugyebár Sylvia Daytől megszoktuk, hogy erotikában bővelkedő, de kortárs írásai vannak. Lásd Crossfire sorozat, aminek nemsokára jön majd a befejező része is magyar nyelven, vagy a Harlequin Magyarország által kiadott Átverve/Átölelve.
Nos, az Idegen a férjem önálló kötet, és teljesen más az eddig megszokottakhoz képest, ugyanis ötvözi a tömény erotikát a klasszikus romantikus történettel. Illetve ötvözné, ha lenne történet is az erotikán túl, mert lényegében a könyv cselekményét alig néhány bővített mondatban el lehetne mesélni.
Az aranyifjú Grayson márki – akinek egyszerre két szeretője is van: gyermekkori szerelme és egy divatos színésznő – daccból feleségül veszi a hozzá hasonlóan hírhedt és csodaszép özvegy Lady Isabel Pelhamot (továbbiakban Pelként említődik a történetben), aki 4 évvel idősebb nála és az esemény idején 26 éves. Azért hangsúlyozom ezt ki, mert a történet során visszatérő motívum, hogy ő már idős, nem lehetnek gyermekei, mi lesz majd a nemesi címmel, ha Grayson saját vérvonalát szeretné továbbörökíteni és nem hagyja a testvéreire ezt a becses feladatot. Értem én, hogy a 19. században fiatalnak csak a hamvas, 16 éves elsőbálozók számítottak, de azért az élet nem ér véget 26 évesen, de még 30-ban sem – ennyi éves Lady Pelham amikor történet folyatódik –, s anatómiai ismereteim alapján a női termékenység időtartama genetikailag meghatározott és a legritkább esetekben ér véget egy nő húszas éveinek a végén. Még arisztokratáéknak sem találtak fel külön anatómiát és fiziológiát.
No, de térjünk vissza a könyv cselekményéhez. Ott tartottunk, hogy Grayson márki feleségül veszi Lady Pelhamot, csak, mert megteheti és ezzel milyen jól borsot tud törni az anyja orra alá. S nem sokkal a házaságkötés után a békés egymás mellett élést és szeretőtartást egy váratlan esemény zavarja meg, minek következtében a márki önkéntes száműzetésbe vonul vidéki birtokaira, ahol remekül elvan magának úgy négy évig, majd hirtelen indíttatásból visszatér és követeli férji jogait.
“– Akkor szeretőt kell keresnünk a férjednek – mondta komoran a gróf. – Hogy hagyja békén az enyémet.”* – ez Lady Pelham szeretőjének hozzáállása az új helyzethez
“– Semmiség, Bella. – A hercegné odahajolt, és leánya arcához simította az arcát. – Mi más lehet egy anya kötelessége, mint az, hogy segítsen a lányának szeretőt találni a férje számára?”* – ez pedig lady Pelham anyjáé.
Körülbelül ennyi lenne a dióhéjban cselekmény, mert a továbbiakat az egymás kerülgetése és az erotika tölti ki. Meg az, hogy kinek kicsoda a szeretője, ki volt a szeretője, vagy épp kit szeretne szeretőjének. Úgy jön le, mintha az egész 19. századi angol arisztokrácia egyetlen nagy és boldog kupleráj lenne és csak a legritkább esetekben lehet hitvesi hűségről beszélni.
Hogy ne csupán a két főhős szerelmi és szexuális életével ismerkedjünk a történet során, a szerző elénk tárja lady Pelham bátyjának, egy eljövendő hercegnek is a kicsapongásait. Rhys, az eljövendő herceg épp egy jelentéktelen külsejű és gyermeteg viselkedésű amerikai örökösnőt újít be magának és rendesen bele is habarodik. Az ő történetük egy ponton übereli a főhősök között zajló erotikától fűtött akarom-nem akarom játékot.
Nem mondanám, hogy maradandó élmény volt olvasni a könyvet, de lehetett szórakozni rajta – nem a pozitív értelemben. Úgy tudom a kiadó további klasszikus romantikus történeteket tervez megjelentetni a szerzőtől, majd meglátjuk azok milyenek lesznek – feltételezem hasonló stílusban íródtak.
Erotikus írások rajongóinak ajánlott, ők minden bizonnyal értékelni és élvezni fogják a történetet. Meg az ízlések és a pofonok…


* Sylvia Day – Idegen a férjem, Álomgyár, 2017

2017. július 6., csütörtök

Kristen Ashley - A motoros


Álomférfi 4



Tyra Masters annyi drámát átélt már, ami egy egész életre elég lenne. Most úgy néz ki, hogy végre rátalált a jó útra, és egy nyugodt élet vár rá. Ám ekkor találkozik álmai férfijával. A tetovált, izmos motoros tequilával kínálja, és olyan szexuális élménnyel ajándékozza meg, amelyről addig álmodni sem mert. De Tyra tudja, hogy nem a forró szex meg a tequila homályosítja el az ítélőképességét. Ez az a férfi, akire mindig is vágyott. A baj csak az, hogy sajnos ő az új főnöke is…


Gabo, 2017
Eredeti mű: Kristen Ashley – Motorcycle Man



Az Álomférfi sorozat negyedik, befejező része – az, amire nagyon sokan vártak, én is. Vártam, mert az előző három részből megismert szuperzsaruk után arra gondoltam, hogy most majd jön Tack a motorján és ez egészen más lesz, eltér majd a szerző által bemutatott sablontól.
Hát, nem tért el. Nem voltak szuperzsaruk, voltak helyettük szupermotorosok, tehát még több tesztoszteron, még több felsőbbrendűség és flegma. És még több használati tárgyként kezelt nő.
“Mivel türelmes vagyok, elmagyarázok neked még néhány dolgot. Például azt, hogy nem köthetsz meg egy olyan férfit, mint én vagyok. Azt nem teheted, Tyra. Ha megpróbálod, azon fogod kapni magad, hogy szélnek vagy eresztve.”*
S e mellett természtesen orosz maffia, drogok, az előző részekből már ismert szuperzsaruk és a szupernőik, valamint természetesen Elvira és a Cosmopolitan koktéljai. Meg szex. Sok-sok szex.
Ebbe a világba - a Chaos motorosbanda világába csöppen bele a mélységesen vallásos szülei életvitelétől hidegrázást kapó Tyra, aki már nem egy mai csirke. Mellesleg a sorozat egyetlen főhőse sem tizenéves, az ifjoncok megmaradnak a háttérben mellékszereplőként.
Tehát Tyra részt vesz egy motorosbulin, összejön a dögös bandavezérrel, szex után a pasi lapátra teszi, aztán két nappal később kiderül, hogy a fickó az új főnöke és reggel, éhgyomorra épp egy másik nőnek a torkán nyomja le a nyelvét. Mert ilyen a motorosok világa: szabadok, függetlenek, a hűség pedig nem igazán opció még az elkötelezett párok esetében sem.
A történet során betekintést nyerünk abba, hogy milyen egy motorosbanda belülről nézve. Megismerhetjük a tagok mentalitását, a szabályaikat, azt, hogy milyenek azon túl, hogy egy-egy böhömnagy motorral dübörögnek fel-alá. És megtudhatjuk azt is, hogy abban a konfigurációban a nők nem számítanak, ők csak ideig-óráig tartoznak egy-egy taghoz, ha ráuntak akkor annyi neki.
Tyra és Tack (született Kane Allen) természetesen vonzódik egymáshoz, össze is jönnek, bár Tyra nem igazán tudja elfogadni azt, hogy a férfi (vagy bárki más) megmondja neki, hogy mit csináljon és/vagy rákényszerítse az akaratát. Ezért többször is megpróbálja bedobni a törölközőt és szakítani a motorosvezérrel. Ebből az elhagyom-maradok játékból is kicsit sok volt.
“El kell fogadnod, amit adok, Vöröske. Nem fogsz felmondani. Nem fogsz eltűnni. Ott leszel, ahol én akarom, azt teszed, amit mondok neked, és meghallgatod, amit mondanom kell, mert ha nem, akkor megtalálom a módját, hogy rávegyelek.”*
S hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, Tackhez költözik két kamasz gyermeke (mindketten imádják Tyrát az első pillanattól, mert hogy is lehetne ez másképp) és megjelenik a színen a mocskos szájú, hiszterikus ex-feleség, Naomi is, aki a bajkeverésen túl némi anyagi juttatás ellenébe még gyermekeiről is hajlandó lenne lemondani.
Többet vártam a történettől. Szó se róla, szórakoztató volt olvasni, ahogy Tyra és Tack be-beszólogat egymásnak, mert azért Tyra sem volt egy templomajtó, de ezen túl semmi más nem volt ami miatt esetleg az újraolvasósok közé sorolnám a könyvet.
A történet nagy része tele van az élet nagy dolgairól valamit múltbeli történésekről szóló monológokkal. Dagonyázás a boldogtalan gyermekkor és múlt emlékeiben olyan magyarázom a bizonyítványom módon – már amikor épp nem szexelnek. Ó, és “bébi”-vel, számszerint 224-gyel, ami mellé még jön a cuki, az aranyos és az édesem. És ezek nagy része (az édesem kivételével) a macsó motorostól származik, akinek az ereiben nem is vér folyik hanem tesztoszteron és a felsőbbrendűségénél csak a nagyképűsége nagyobb. Ez a Tack nem az előző részekből megismert férfi. Igen, ez a sorozat macsó férfiakról szól, de itt a szerző annyira túlzásba vitte, hogy Tack egy sztereotípikus agyontetovált, agresszív izomagynak jön le, Harleyval a lába között. Tyra pedig meglehetősen határozatlan abban, hogy elhagyja-e vagy sem, bár amilyen erőszakosan nyomul a fickó, a lelépés nem igazán opció.
S természetesen ott a történet és a sorozat méltó lezárása, az univerzális happy end, amikor a sorozat valamennyi szereplője, valamennyi előző részben megismert szuperzsaru plusz szupermotorosok serege ismét akcióba lendül a szervezett bűnözés, ez esetben az orosz maffia ellen. S ha már olyan jól együttműködtek a közös ellenség kiirtásában, akkor miért is ne lenne egy nagy, közös buli is a végére – annyira kellett oda ez a habos-babos megoldás, mint döglött lónak a patkó.
Voltak olyan epizódjai a történetnek, melyeket nem is értettem, hogy miért kerültek oda. Símán ki lehetett volna hagyni, mert nem osztott-szorzott a cselekmény szempontjából. Ilyen volt, például a nagynéni-nagybácsi látogatása. Igaz az alezredes (micsoda véletlen!!) nagynéni az egyetlen szimpatikus szereplő a történetben, nekem legalábbis ő lett a kedvencem, de az ő karaktere akár ki is maradhatott volna.
A kedvencem továbbra is a sorozat első része marad. Ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert bár a történet ígéretes volt, de a kivitelezés nagyon felületesre sikerült. Néhol már-már gicsesnek mondható az, ahogy az izomagy Tack (bár a beceneve szerint vágnia kell az eszének) gügyög szerelmének, addig a pillanatig, amíg a nő azt teszi amit ő akar. Mert ha nem, akkor leordítja a fejét. S mindenki másét is, aki ellent mer mondani neki.
Kiszámítható, semmi extra csavar, semmi meglepetés. Nekem ez egyszerolvasós marad, de természetesen az ízlések és a pofonok.

 * Kristen Ashley  - A motoros, Gabo, 2017

A sorozat előző részei a Gabo Kiadótól: 


1. A titokzatos Ő, 2015
Mystery Man

2. A vadember, 2015
Wild Man

3. A nyomozó, 2016
Law Man