Samantha Vérant – Hét levél Párizsból, Az én francia családom

Hét levél Párizsból

Ha a történet nem lenne igaz, akár mese is lehetne. Mese a negyvenéves Samantháról, aki élete romjain ülve felidézi fiatalkora nagy találkozását Párizsban. 

Mivel nincs vesztenivalója, de van internetje, felkutatja azt a francia férfit, aki húsz évvel ezelőtt hét szenvedélyes szerelmes levelet írt neki, és amelyekre Samantha sohasem válaszolt.

És a románc újra indul.

Samanthának számtalan akadályt kell legyőznie, számtalan anyagi és érzelmi problémával kell megbirkóznia, mire elkövetkezik élete nagy napja: a francia-amerikai esküvő.

Húsz év, hét levél és egy életre szóló szerelem

Tericum, 2015

Eredeti cím: Seven Letters from Paris, 2014

Az én francia családom

Vegyünk egy francia férfit két kamaszkorú gyerekkel, adjunk hozzá egy amerikai lányt, rázzuk jól össze, és voila! Az eredmény egy francia-amerikai család, amelyet a szeretet, a kommunikáció és a jó étel tart össze. 

Samantha alig várja, hogy Franciaországban új életet kezdjen újdonsült francia férjével és annak két gyerekével. Ám alighogy landol francia földön, szembesül azzal, hogy az élet az új hazában messze nem olyan rózsás, mint ahogy azt korábban elképzelte. Meg kell küzdenie a francia bürokráciával, a kamaszodó gyerekekkel, a magánnyal, a honvággyal, a nyelvi és kulturális botlásokkal. 

Samantha nem adja fel, hisz a francia álomban, amely egy szép napon valóra is válik, és hősnőnk megtanulja, hogyan lehet boldog választott hazájában. 

A számos ínycsiklandó francia receptet is felsorakoztató, szívet melengető történet ott kezdődik, ahol a Hét levél Párizsból véget ért.

Tericum, 2017

Eredeti cím: How to Make a French Family: A Memoir of Love, Food and Faux Pas, 2017

Nem kedvelem az életrajzi írásokat és ez volt az oka, hogy a megjelenés után ennyi ideig mellőztem ezt a történetet. S az is hozzájárult, hogy Samantha Vérant neve teljesen ismeretlen volt a számomra, tehát miért is érdekelne engem egy idegen élettörténete? Mert ez a szerző élettörténete, bár saját bevallása szerint itt-ott változtatot a szereplők nevén – minek, ha úgyis a saját nevén ír és ismerősei egyből kiszúrják kiről-miről van szó. Samantha Vérantnak összesen három könyve jelent meg, a harmadik nem jelent meg magyar nyelven, angolul sem volt nagy siker a Goodreads szerint.

Nyilvánvaló, hogy ez a két könyv összetartozik, ezért is írok róla egyetlen bejegyzést. Meg azért is, mert külön-külön nem sok mondanivaló lenne. Ez egy könnyű, chick lit kategóriába tartozó történet – igen, a kettő egy egész történet –, mely szórakoztatni hivatott, miközben elmeséli, a negyvenes, válófélben levő amerikai Samantha hogyan fedezi fel húsz évvel korábbi európai utazásai során megismert férfi akkoriban írt leveleit – szám szerint hetet –, és veszi fel vele a kapcsolatot két évtized után. Erről szól az első könyv, a Hét levél Párizsból, és a szerző az olvasók rendelkezésére is bocsájtja őket.

Samantha reklámmenedzserként dolgozott, éppen elvesztette állását és újra semmilyen kilátás nincs, gyermektelen házassága romokban hever, adósságokban úszik. Gondol egy merészet, véget vet házasságának és hazaköltözik szüleihez, ahol kutyasétáltatásból próbál megélni miközben az internet segítségével újítja fel ismeretségét Jean-Luc-kel, akivel húsz évvel ezelőtt mindössze egyetlen napot töltött Párizsban. Az ő hibája, hogy kapcsolatuk megszakadt, hiszen a férfi hét levetet írt neki, ő viszont egyre sem válaszolt.

S akkor elérkeztünk magához Jean-Luc-höz, a sármos francia férfihez, aki a NASA francia megfelelőjénél dolgozik, abszolút pragmatikus, két lábbal a földön járó tökéletesség, két kamasz gyermek apja, maga is épp válófélben van és nyitott arra, hogy annyi év után ismét adjon egy esélyt a párizsi kalandjuk folytatásának, melyet Samantha visszaemlékezéseiből minden részletében megismerhet az olvasó. Samantha természetesen ismét Franciaországba repül, és újratalálkozásuk alkalmával vidéki utazáson vesznek részt. Kettesben. S döntenek kapcsolatuk új alapokra helyezéséről: összeházasodnak.

A második könyv, Az én francia családom már az új francia családról szól, hiszen Samantha az aki áttelepül az óceánon és új életet kezd a Vérant család tagjaként Jean Luc-kel és két kamasz gyermekével – a gyermekek a férfi egy előző kapcsolatából származnak, anyjuk a történet ideje alatt már nem él, tehát a férfi neveli őket. Őszintén leírja az új élet bürokratikus buktatóit, kezdve azzal, hogy mennyi és milyen dokumentumot kellett beszereznie csupán a házassági engedély megszerzéséért, egészen a tartózkodási engedélyig, hiszen – nagy meglepetésére –, ő Franciaországban bevándorlónak minősül.

Ez a rész elárasztott Jean-Luc népes rokonságával, sok-sok vidéki utazással, kamaszok problémáival és néhány elvesztett terhességgel. És receptekkel, tehát a gasztronómiai élvezetek kedvelői próbálkozhatnak a francia konyha remekeivel.

Őszintén szólva nem volt nagy szám ez a történet. Nem kedveltem a szerző stílusát, azt sem, ahogy eltúlozta azt a húsz évvel korábbi francia kalandot, melyből aztán újjáépítette az életét. Míg az első részben a saját kilátástalan helyzetét hangsúlyozza és szinte állandóan ezt a témát járja körül, a másodikban már a saját fényezése áll a történet középpontjában, azaz milyen remekül megoldja az összes felmerülő problémát. És Jean-Luc már hányingerkeltően tökéletes. Tehát összességében nem kedveltem ezt a történetet.

Viszont el kell ismernem, hogy nagyszerűen leírja hogyan érez egy olyan ember, aki a megszokott környezetétől és családjától távol kezdi újra az életét – és itt most nem a bevándorlók hadára kell gondolni, hanem azokra, akik külföldre mennek dolgozni, vagy netán házasság útján kerülnek a szerzőéhez hasonló helyzetbe. Ír a honvágyról, a más szokásokról, a magányról.

A másik dolog amit többször is kihangsúlyoz: A szeretet nem DNS kérdése. És ez így igaz, annak ellenére, hogy sokan bizony DNS kérdést csinálnak belőle. Samanthát zsenge korban elhagyta biológiai apja, és utána csupán néhányszor tűnt fel az életében, ezek a találkozások mindig csalódást okoztak. Számára az apafigura anyja második férje. Ezért is tudja fenntartások nélkül elfogadni férje gyermekeit.

Túl sok jelentéktelen részlettel teletömött történet az újrakezdésről. Akár jó is lehetett volna, ha valaki más, tapasztaltabb írja meg. Túl sok mindent akart közölni az olvasóval és ennek egy nagy katyvasz lett az eredménye. Úgy gondolom, hogy ezt az egészet egyetlen könyvben is meg lehetett volna írni. Én az biztos, hogy soha többé újraolvasni nem fogom… de hát ízlések és pofonok.

Sarah Addison Allen – A varázslat tava

    
Gyönyörű, felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről… 

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. 

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. 

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait… és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül. 

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? 

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket. 

Könyvmolyképző, 2017

Eredeti mű: Sarah Addison Allen – Lost Lake, 2014

“– A múltadat nem tudod megváltoztatni, de a jövődet igen. Ez a könyvekre is igaz. Ha nem tetszik a befejezés, költesz egy másikat.”

Mindent elolvastam, ami magyar nyelven Sarah Addison Allen tollából származik, s kacérkodom az angol nyelvű könyveivel is, de el kell mondanom, hogy legalább három éve nem jelentetett meg új könyvet és pillanatnyilag csak két olyan írása van, amit még nem ismernek magyar rajongói.

Nagyon kedvelem a szerző könyveit, bár valamennyi közül talán ez tetszik a legkevésbé. Nincs semmi baj a történettel, nagyon élveztem a kalandozást múltban és jelenben, szerethetőek a szereplői is. Viszont nem tetszik az a csipetnyi fantasy (vagy mágikus realizmus – kinek hogy tetszik), ami a szerző könyveire jellemző. Akik olvassák Sarah Addison Allen könyveit, azok tudják miről beszélek. Én nem rajogok a fantasy-ért, sőt, amennyiben lehet kerülöm is, de a szerző eddigi könyveiben nagyszerűen oldotta meg ezt az írásaira annyira jellemző természetfelettit. Szépen kiegészítette a történetet, adott neki egy csipetnyi misztériumot.

Ebben a történetben számomra túlzásba ment az, ami azt a csipet misztériumot volt hivatott szolgálni, mert el tudok fogadni egy csodatevő almafát vagy egy-két szellemet a házban, viszont a fiút, aki krokodillá változik, csak azért, mert annyira szereti a krokodilokat, már nem igazán.

Túl sokat nem szeretnék mondani a könyvről, hiszen egy nagyon terjedelmes fülszöveget kaptunk a kiadótól. Azt viszont mindenképpen el kell mondanom, hogy igenis megéri elolvasni a történetet, mert egyszere tud szórakoztató és megható lenni. Egyidőben szól szeretetről, családról, szerelemről, egész élettörténetekről, múltról, jelenről, jövőről…

Lost Lake egy tóparti üdülőtelep, és minden szereplő – legyen bármilyen jelentéktelen szerepe a történetben – a helyhez kötődik, testileg-lelkileg. Azt is el merném mondani, hogy a történet főhőse maga az üdülőtelep és a személyek csupán mellékszereplők a maguk történeteikkel. Természetesen minden szereplőt alkalmunk lesz megismerni, honnan jönnek, hová tartanak és közben az üdölőtelep történetét is megismerjük, s azt is, hogy a szereplők közül ki miért ragaszkodik a helyhez.

Továbbra is kedvelem a szerzőt és könyveit, remélem visszatér az alkotókedve és további történetekkel örvendeztet meg minket. De addig is reménykedjünk, hogy a kiadó más könyveit is elhozza a magyar nyelven olvasó rajongóknak. És természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolodó bejegyzések

A csodálatos Waverley-kert 

Könyvmolyképző, 2010

Sugar Queen – Édes élet

Könyvmolkézpő, 2012

Audrey Carlan - Calendar Girl - Október - November - December

Calendar Girl 4 (vagy 10-11-12 – kinek hogy tetszik)

Mia Saunders tizenkét hónapos utazása Hollywoodba, New York Citybe és végül Aspenbe repíti. 

Októberben Mia új életet kezd, és egy híres, naponta jelentkező tévéműsorban lesz háziasszonya az Élő Szépség betétnek. Párja még a fogság utóhatásaival küzd, de szerencsére közös erővel leküzdik a démonokat. 

Ezután New Yorkba utazik, ahol a háláról forgat. Minden álma valóra válni látszik… kivéve egyet.

Libri – Insomnia könyvek, 2017

Eredeti mű: Audrey Carlan – Calendar Girl 4, Waterhouse Press, 2016

Az előző három rész ismeretében nem állt szándékomban elolvasni a könyvet és hosszú hónapokon át ellen is álltam. Most viszont elővakartam, mert semmilyen komolyabb történet nem kötött le, ezen nem kell gondolkozni, s ha ezt is félredobom, nem kár érte. Meg aztán az ember lánya mindig reménykedik, hogy hátha ez jobb lesz, befejező rész, satöbbi.

Ugye itt van a hősnő, Mia Saunders, aki olyan szép és okos, hogy hozzá foghatót nem hordott hátán a golyó, mindenki őt akarja, szexuálisan és másképp is, ő az a zseniális személy, aki mindenkinek a gondját-baját meg tudja oldani, mert ugye más mindenki kretén. Azt a negyedik rész olvasása után sem értettem meg, ha ő ennyire hiper-szuper és okos, akkor miért kellett eszkortlánynak állnia, hogy apja szerencsejáték adósságát kifizesse? Mert a sorozat ismerői már tudják, hogy Mia nagynénje eszkortszolgáltatásokat biztosító cégénél vállal munkát azért, hogy a milliós összeget kifizesse. Egy hónap + egy pasi = sok pénz.

Nincs azzal semmi baj, ha valaki eszkortként keresi meg a pénzt, és sehol nem írja azt, hogy az eszkortok egyenlőek lennének a prostituáltakkal, hiszen Miának sem kellene az egytől egyig dögös és tehetős ügyfeleivel szexuális kapcsolatot teremtenie, mégis megteszi. Egyrészt azért, mert ez plusz százalékot jelent a havi “bérleti díjára”, másrészt azért, mert nifomániás. Már az első ügyfélbe beleszeret, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a továbbiak nagy részével is szexeljen. Mert ő becsületes munkával akarja megszerezni a pénzt. Sőt, mikor eddig ismeretlen bátyja előkerül és kifizeti a tartozást, akkor sem áll le, mert ugye szerződése van.

Ne érts félre, nincs semmi gond azzal, ha valaki prostituált. Vannak akiket kényszerítettek erre – és ez baj –, s vannak viszont olyanok is, mint akinek a szerepében Mia tetszeleg, akik élvezeből csinálják, mert legyünk őszinték: Mia élvezi azt az imádatot, amivel feléje fordulnak. Szóval semmi gond, csak akkor fogadja el, hogy ha pénzért nyújt szexuális szolgáltatásokat, akkor prostituált és ne sértődjön meg, ha alkalmanként úgy is viselkednek vele.

Ami a löketet adta, hogy végül mégiscsak kézbe vegyem ezt a könyvet az volt, hogy végre eltörlődött az adósság, Miának nem kell eszkortként dolgoznia és ráadásul ott van szerelme, Wes, aki egyben első kliense is volt. Gondoltam nem lesz egyik pasi ágyából a másikba való vándolás… tulajdonképpen nem is tudtam mire vártam, mert a történet egészének nincsen más témája Mia Saunders szépségének és zsenialitásának kihangsúlyozásán kívül. 

Ebben az utolsó részben hősnőnk beköltözik szerelme villájába, mi több, közönséges barátnőjét is odaköltözteti a vendégházba, aki maori szeretőjét is magával hozza, mert miért ne, ha lehet. És Mia  természetesen megoldja Wes poszttraumatikus stressz szindróma okozta problémáit is, természetesen szexszel. 
  Ugye arra mindenki emlékszik, hogy a tehetős hollywoodi forgatókönyvírót valahol a világban egy forgatás alkalmával elrabolták és megkínozták? Senki nem talál gyógyírt a sebeire csak Mia. S azt nem értem, ha a PTS-t tömény dugással gyógyítják, akkor az a sok pszichológus és pszichiáter miért tanul keményen annyi éven keresztül, hogy diplomát szerezzen? Ez nem az első történet, amelyben olyan pszichológiai mélységekbe veszlődik el egy-egy szerző, amelyekről fogalma sincs, de milyen jól mutat leírva. Komolyan, most már minden önjelölt írópalánta a szerzői szabadság nevében szaktekintélynek képzeli magát?

Visszatérve a történetre, hát Miáról kiderül, hogy egész élete hazugság és félrevezetés volt, de természetesen ott a boldog végkifejlet, a nagy családi összeborulás, meg minden. A szinte mindenre kiterjedő boldog végkifejlet és rózsaszín köd a giccs határait feszegette.

Kárbaveszett idő volt, amit erre a sorozatra áldoztam. Senkit nem hibáztatok érte, mert saját döntés volt, hogy az első rész után mégiscsak megnézem miről szólnak a folytatások. Ez nem az a fajta szórakoztató irodalom, amit kedvelek, és nem a benne levő erotika miatt mondom ezt, hanem a köré szőtt minimális történet miatt, amiből sokkal többet ki lehetett volna hozni, ha a szerző nem csupán arra koncentrál, hogy a főhősnő szépségét, nagyságát és pótolhatatlanságát hangsúlyozza. Ezzel azt érte el, hogy Mia Saunders az a fajta hősnő lett, akinek minden realitást mellőző tökéletességétől az ember lánya pszichoszomatikus viszketegséget kap.

Audrey Carlan, mint szerző, nálam megbukott. Kapott négy esélyt (ennyi részből áll jelen sorozata), többé egyetlen írásával sem hoz kísértésbe, s angol nyelven bizony van neki bőven. De ez téged ne befolyásoljon. Ha szereted az egyszerű történeteket, melyeken nem kell gondolkozni és megrázó élményeket sem ad, az olyanokat, melyekben az elemi erotikán van a hangsúly, akkor ez a te könyved, te sorozatod, mert nem vagyunk egyformák, s az ízlések, meg a pofonok…

 A sorozat előző, magyar nyelvű részei a Libri Kiadótól:

1. Calendar Girl 1 - Január - Február - Március, 2016

2. Calendar Girl 2 - Április - Május - Június, 2017

3. Calendar Girl 3 - Július - Augusztus - Szeptember, 2017

Tasmina Perry - A lánykérés

1958. ​A tizennyolc éves Georgia Hamiltont Londonba küldik a társaságba bevezetendő ifjú hölgyek, az „első bálozók” szezonjára, ám a független szellemű lány, akinek titkos álma, hogy író legyen, egyáltalán nem óhajt részt venni a férjfogási versenyben. Amikor azonban bekövetkezik egy tragédia, Georgia sorsa megpecsételődik.

2012. A szerelméhez siető Amy Carrell azt reméli, hogy a mai este megváltoztatja a sorsát. Így is történik – csak nem egészen úgy, ahogyan képzelte. A lesújtott lány mindenáron el akar szabadulni Londonból, ezért egy újsághirdetésre válaszolva elvállalja az útitárs szerepét egy rejtélyes idegen hölgy mellett, aki Manhattanbe akar utazni. Nem is sejti, hogy útközben felfed egy szerelmi történetet, amely ötven éve vár arra, hogy elmeséljék – és megnyit egy szívet, amely arra vár, hogy ismét életre kelhessen…

„Elbűvölő mese a második esélyről a modern Manhattanben és az ötvenes évek Londonjában. Ellenállhatatlan, letehetetlen könyv.” Marie Claire

„Rég eltemetett titkok története… Perry mesterien szövögeti a szerelem és az árulás finom hálóját.” Daily Express

TASMINA PERRY a Sunday Times Top Ten bestseller szerzőinek egyike. Jogi karriert hagyott el azért, hogy belépjen a női magazinok kiadói világába. Díjnyertes író, és olyan lapok munkatársa lett, mint az Elle, a Glamour és a Marie Claire. 2004-ben elindította saját utazási és divatmagazinját Jaunt címen, és az In Style lapot szerkesztette, amikor elhagyta ezt az iparágat, hogy minden idejét a könyvírásnak szentelje. Regényei tizenhét országban jelentek meg. Tasmina férjével és fiával Londonban él, ahol a következő regényén dolgozik.

XXI. Század, 2017

Eredeti mű: Tasmina Perry – The Proposal, Headline 2013

Szinte mindent elolvastam, ami magyar nyelven Tasmina Perry tollából megjelent, tehát mondanom sem kell, kedvelem a szerző történeteit és a stílusát is. Természetesen vannak írásai amik jobban és olyanok is, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet, de ez természetes is. Általánosságban véve Tasmina Perry neve nálam garancia arra, hogy valami olyasmit olvasok, ami szórakoztatni vagy elgondolkodtatni fog, és nem fintorgásra késztet. Tehát két kézzel kaptam az új magyar nyelvű könyv után.

A lánykérés két fiatal nő története, tulajdonképpen a szerelmük története. Az egyik 1958-ban játszódik, a másik 2012-ben, és annak ellenére, hogy több mint ötven év távolság van a kettő között, sajnos a világ és a társadalom, valaki származásának megítélése túl sokat nem változott

Elsőként Amy Cantrell-lel ismerkedünk meg, a New Yorkból származó tácosnővel, aki karrierje érdekében költözik Londonba. Csakhogy a várt áttörés nem jön, és külügyminisztériumi karierről álmodó barátja és annak családja nem lelkesedik sem a lány foglalkozásáért, sem pedig magáért Amyért, akinek sem származása, sem viselkedése nem eléggé előkelő a Lyons család számára.

Itt kerül képbe a hirdetés:

„Idősebb hölgy keres udvarias útitársat manhattani kalandhoz. December 23–27. között szabadnak kell lennie az utazáshoz. Repülőjegyek és New York-i szállás fizetve.”*

Így ismerkedik meg Amy az idős Georgiával, aki nyugalmazott könyvkiadó-tulajdonosként New Yorkba, a könyvkiadás fellegvárába szeretne utazni, mert bármennyire is bizarr, de soha nem járt még ott.

S kezdetét veszi a kalandos utazás térben és időben, melynek során megismerjük Georgiát, mint álmokkal és reményekkel teli fiatal lányt 1958-ban, abban az évben amikor az angol társadalom krémje az utolsó “szezont” éli, azt a társadalmi eseményt, ami tulajdonképpen az első bálozók bemutatása és kiengedése a házasságpiacra. Ezeknek a partiknak a leírása valahogy nem az ötvenes végét juttatta eszembe, hanem inkább A nagy Gatsby húszas éveit. Ez a szezon potosan olyan mint amilyenre a 18-19. században játszódó klasszikus romantikus könyvekből emlékeztem: bálok, vidéki összejövetelek, puccos ruhák, ambiciózus anyák és magukat kellető lányaik, csupán az ötvenes évek végének Egyesült Királyságában játszódik.

Ebbe a hajszába kényszerítik bele a 19 éves Georgiát, aki szegény rokonként végig a társaság peremén egyensúlyozik, amíg rá nem talál a szerelem és a rózsaszín ködös boldogság. Csakhogy közbeszól az irigység, a kapzsiság, a rosszindulat.

“A szerelem csodálatos érzés, a problémát csak azok az érzelmek jelentik, amelyekkel együtt jár.”*

Az oda-vissza út és a három napos kiruccanás New Yorkban alkalmat ad a két nőnek, hogy jobban megismerje egymást, és Amy felismeri magában az ötven évvel korábbi Georgiát, aki – akárcsak ő maga – nem tud mit kezdeni az előkelő társaság viselkedési normáival. Georgia pedig segíteni próbál Amynek, hogy megállhassa helyét ebben a közegben is. Nem lesz Hamupipőke meséje, hiszen nem fog gyökeresen megváltozni és Amyből nem lesz hercegnő, hanem egy helyes, magabiztos lány, aki tudja mennyit ér, hová tart és már nem lehet zavarba hozni.

"... a stílus annyi, mint tudni ki vagy, és fütyülni minden másra. Öreg barátom, Gore Vidal mondta ezt, és még ma is ugyanúgy igaz." *

Amy Georgia segítségére lesz abban is, hogy megkapja azokat a válaszokat, melyekre ötven éve vár, amelyek gyökeresen megváltoztatták az életútját, és amelyek miatt évtizedek óta semmilyen kapcsolatot nem tart fent egyetlen családtagjával sem, csupán egy távolabbi unokaöccs képez alkalmankénti kivételt.

Nagyon kedveltem. Kicsit sem volt zavaró, hogy a történet folyamatosan váltotta a helyszínt és az idősíkot. Egy tökéletes romantikus történet szerelemről, családi kapcsolatokról, sznobizmusról, emberi gonoszságról és még annyi minden másról. Az a fajta, ami könnyeket csal az ember lánya szemébe. Bár szinte teljes egészében erotika- és erőszakmentes, nem ajánlom a YA korosztálynak, viszont mindenki másnak igen. Különösen azoknak, akik kedvelik a szerzőt és a műfajt és nem fogja zavarni őket, hogy nem minden szerelmi történet végződik habos-babos happy enddel. De természetesen ízlések és pofonok…

* Tasmina Perry – A lánykérés, XXI. Század, 2017

Katie Fforde - A szerelem titkos kertje

"És ​ekkor kibújt a nap egy felhő mögül, amitől minden megváltozott.
– Varázslatos – lehelte Lorna. 

Így is volt. A kertet megülte a csend, csak a madarak csiviteltek, és a fákon keresztültörő fény mindent zöldre festett. Bár javarészt elvadult, tövises növények vették körül őket, a lelküket megszállta a béke."

Lorna kertész, Phillynek, a barátnőjének pedig növényneveldéje van. Közösen gondozzák egy udvarház parkját az Anglia egyik ékszerdobozának számító Cotswoldban. 

A hely azonban rég elfeledett titkokat is rejteget: váratlanul egy elvadult kertrészt fedeznek fel, ami ellenállhatatlanul vonzza őket. Szeretnék újra kialakítani benne a csendes, varázslatos zugot, amilyen a távoli múltban lehetett. 

A helyreállítás komoly erőpróba, ráadásul az idő is szorítja hősnőinket. Ha ez nem lenne elég, az élet további megoldandó helyzetekkel is szembesíti őket. Mindkettőjükhöz bekopogtat az új szerelem, de akár a titkos kert rozsdás kapujából látható kusza, áthatolhatatlan növényszövedék, az életük egyre csak zilálódni látszik. 

Vészesen közeleg az udvarházban lakó Anthea születésnapja, amit már a felújított parkban szeretne ünnepelni. Vajon sikerül-e Lornának és Phillynek időben virágpompába borítaniuk a kertet, és kiegyenesednek-e újra a szerelmeik útjai?

Libri 2017

Eredeti mű: Katie Fforde – A Secret Garden

Katie Fforde neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára, hiszen, ha jól számolom, A titkos kert a szerző tizenötödik magyar nyelven megjelent könyve.

Még jóval a megjelenés előtt lelkesedni kezdtem érte, talán azért, mert bármennyire is kevelem a szerző írásait, az utolsó kettő már nem volt az igazi, és abban reménykedtem, hogy ez most majd más lesz.

Nem lett.

Természetesen nem rossz, mert szórakoztató és agymosásra kiválóan alkalmas egy fárasztó nap után, de valahogy már nem az igazi pörgős-szaftos történet, amit eleinte a szerzőtől megszoktunk. Lehet az is közrejátszik, hogy egyszerre több személy/pár életébe is belelátunk, anélkül, hogy igazándiból vármelyiket is jól megismernénk, és bármennyire is furának tűnhet, ennyi szereplő története mellett is néhol unalmas és vontatott.

Egyszerre két szerelmi történetet is kapunk – és még annál is többet –,  hiszen a történet mindkét kertésze szerelmes. Lorna régi barátját, Petert szereti jó ideje. Peter pillanatnyilag munkaadója is, hiszen az ő kertjét állítja helyre Lorna, és aki természetesen soha nem látott benne többet a régi barátnál. Mi több, Peter aktuális barátnője Lornánál jóval fiatalabb és dekoratívabb. S micsoda véletlen, Lorna barátnője maga Peter anyja, a nemesi szármzású Anthea. Kicsit soknak tűnt, hogy a történetben mindenkinek mindenkivel valamilyen kapcsolata volt, van vagy lesz, csak úgy lubickolunk majd a sok véletlen egybeesésben és sztereotípiában.

Philly, második kertészünk fiatalabb, csupán huszonhárom éves és Írországból szülei elől menekült el idős nagyapjával, Seamusszal, egyenesen a festői Cotswoldsba. Ketten élnek a régi házban, ami folyamatos felújítás alatt áll és amelynek kertjében Philly palántákat nevel eladásra. Egy hétvégi piac alkalmával, ahol Philly a palátáit árulja, nagyapja pedig süteményeit, Pilly megismerkedik a fiatal és tehetséges séffel, Luciennel, aki a kulináris művészetek mellett igazándiból a kenyérfélékhez vonzódik és sikeres pék szeretne lenni. Természetesen tehetős és előkelő szüleinek teljesen más az elképzelése Lucien jövőjéről. Nem fogom elmesélni hogyan alakul a két szerelmi történet, mert akkor minek elolvasni a könyvet, csupán annyit mondanék, hogy semmi különlegeset nem kaptam egyetlen történettel sem.

A szereplők sem különlegesek, olyanok, amilyeneket a szerzőtől megszoktunk: közönséges halandók, annak ellenére, hogy azért megfordulunk egy-két előkelő angol kúriában – mert ugye ez egy az Egyesült Királyságban játszódó történet. A szülők természetesen valamennyien sznobok, irányítani akarják felnőtt gyermeküket, nem riadnak vissza a zsarolástól sem. A szereplők valójában két tipusba voltak sorolhatóak: szimpatikusak és antipatikusak, de ez anyira mereven meghatározott volt, hogy egyetlen pozitív hősnek sem volt még egy picike negatívuma sem, és fordítva.  Philly és Lucien kettőse kedves és szimpatikus, de a sok szereplő közül Anthea, az idős hölgy és Seamus nagypapa volt a kedvencem. 

Strandoláshoz, utazáshoz, fáradt estére kitűnően megteszi, de nem mondanám, hogy Katie Fforde jobb írásai közé tartozna, még az sem lelkesített, hogy néhol ténylegesen szó van kertészkedésről, én pedig lelkes hobbikertész vagyok. A kertészkedéssel kapcsolatos részek egyenesen unalmasak voltak, a titkos kertről pedig inkább ne beszéljünk. Tévedés ne essék, ennek a titkos kertnek semmi köze nincs a közismert ifjúsági könyvhöz,  Frances Hodgson Burnett A titkos kertjéhez, csupán a cím hasonló. Ez a "titkos kert" egy egyszerűen elhanyagolt kertrész, amiről mindenki megfeledkezett, semmilyen titkot, misztériumot nem fedezünk fel a végére.

Semmi különlegessel nem szolgáló romantikus történet, semmi csavar, semmi meglepetés, viszont túl sok szereplő, ami miatt elveszünk a részletekben, plusz jó nagy adag angol sznobéria… de természetesen az ízlések meg a pofonok…

Milly Johnson - Teaház a sarkon

A Spring Hill tér kedves kis menedékhely, távol a mindennapok nyüzsgésétől. Itt várja vendégeit Leni Merryman Sarki teaháza, amely valódi paradicsom a könyvmolyok számára, és csak úgy vonzza a magányos szíveket. Leni kínálja a környék legkülönlegesebb tortáit a legizgalmasabb irodalmi témákkal fűszerezve: ki az ellenszenvesebb, Mr. Darcy vagy Heathcliff? A Manderley-ház asszonyának története szívszorítóbb, vagy Jane Eyre-é? Az irodalmi teadélutánok résztvevői hétről hétre mind jobban megnyílnak egymás előtt, s kiderül, hogy az ő életük is csaknem olyan regényes, mint kedvenc hőseiké. Hazugságok, tönkrement házasságok, éveken át titkolt kapcsolatok, személyes tragédiák látnak napvilágot. De nincs az a szív, amelyet ne melegítene át egy forró angol tea, egy szelet finom sütemény és Leni Merryman mosolya.

Pioneer Books, 2017

Eredeti mű: Milly Johnson – The Teashop on the Corner, 2014

Mindent elolvastam, ami Milly Johnsontól eddig magyar nyelven megjelent. Vannak tetszetősebb írásai és olyanok is, amiket nem igazán kedveltem, de úgy gondolom, hogy ez a legjobb, amit valaha is olvastam tőle… vagy egyszerűen csak jókor talált meg.

A könyv központjában természetesen a teaház áll, mondhatni ő a sztár. Minden más szereplő valamilyen formában hozzá kapcsolódik, és bizony ők vannak bőven, hiszen ez ismét egy sokszereplős regény.

Miért különös ez a teaház? Azért, mert a tulajdonosa, Leonore (Leni) Merryman megszállottan szereti a könyveket és mindazt, amit belőlük készíteni lehet. A boltjában nemcsak teát és sütit lehet kapni – mellesleg a sütiteményeit is irodalmi művekről vagy azok szerzőiről nevezi el –, hanem olyan tárgyakat, használati cikkeket, mütyüröket, melyeket könyvek inspiráltak, belőlük készültek. Itt szervezi tematikus napjait is Leni, amikor egy-egy szerző, vagy mű kerül terítékre és a teaház törzsvendégei késhegyre menő vitákban védik saját véleményüket a témával kapcsolatban. Akár azt is elmondhatnánk róla, hogy egy irodalmi teaházat vezet. Zárójelként megjegyzem, hogy én még nem láttam könyvekből, borítókból gyártott, vagy azokat utánzó tárgyakat, sőt elképzelni sem tudom őket,  de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne például könyvből készült retikül.

Ebbe a teaházba jön Carla, a friss özvegy, aki férje gyásszertatartásán szembesült a ténnyel, hogy a megboldogult sosem vált el első feleségétől, tehát az ő házassága érvénytelen, mi több az utóbbi hónapokat a férfi az első feleséggel töltötte és szórta a pénzt, hozzá pedig úgymond pihenni járt és siránkozni a nehéz anyagi helyzetükről. Carlának szinte nulláról kell kezdenie az életét.

S nemcsak Carla jár ide, hanem Molly is, az idős hölgy, akit fia-menye évek óta meglop és egy időseknek fenntartott intézménybe akar bedugni. Mollyval együtt jön második férje is, akit annak idején a körülmények üldöztek el, s most sok-sok év után ismét megkereste a nőt.

Szintén a társaság tagja Pavitar Singh, az indiai származású nyugalmazott sebész, Will Linton, akit elkényeztetett cicababa felesége kiforgat mindenéből, majd otthagy, miután a fickót és építkezési vállalkozását az anyagi csődbe vitte.

Ehhez a társasághoz csapódik időnként Shaun McCarthy, a téren lévő épületek, tehát magának a teaház épületének tulajdonosa is, aki csak azért kezd odajárni, hogy ellenőrízze a rossz környékről származó kamasz Ryant, akit Leni kisegítőnek alkalmaz.

Mindenkinek megvan a maga története, a maga bánata, és ezek az emberek lassan figyelni kezdene egymásra, törődni kezdenek a másikkal, és alkalomadtán készek segítő kezet nyújtani annak, akinek épp szüksége van rá.

Kedves, nyugis, szórakoztató. Élettörténeteket tár elénk szépítés nélkül. Néhol megmosolyogtat, máshol meg akár könnyeket is csalhat az érzékenyebbek szemébe. Határozottan kedveltem, mert a mindenre kiterjedő boldog végkifejlet felé haladás mellett meg tudott lepni néhány dologgal. Aki pörgésre és erotikára vágyik, az bele se fogjon, de természetesen ízlések és pofonok…

Veronica Henry - Könyvesbolti szerelmek

Emilia az apja halála után átveszi a kisvárosi könyvesbolt irányítását, és a nyakába szakadó adósság ellenére az életében valami varázslatos veszi kezdetét: mert aki belép az üzletébe, azt körbefonja a szerelem, vagy egyenesen társra talál. 

Jönnek sorban a vevők: Thomasina, a lakáséttermet működtető, visszahúzódó tanárnő; June, egy régi csalódását évtizedek óta magába rejtő, odaadó asszony; Jackson, a könyveket eddig óvatosan elkerülő fiatalember, akinek mindene a kisfia, és akinek a gondolatai még mindig a régi szerelme körül járnak. Aztán itt van Bea, a menő folyóirat művészeti vezetője, aki majd belebolondul a gyereknevelésbe és a vidéki élet egyhangúságába; Sarah, a titokzatos asszony, aki különleges figyelemmel van Emilia iránt, és maga a lány, aki gyászában és a kötelességtudattól hajtva is azonnal észreveszi, hogy melyik férfi való neki igazán.

Veronica Henry regénye Anglia idilli vidékén, a meseszép Cotswoldban játszódik; habkönnyű, bájos könyv arról, hogy olvasni és szeretni jó.

General Press, 2017

Eredeti mű: Veronica Henry – How to Find Love in a Bookshop, 2016

Második könyvem a szerzőtől a Hosszú hétvége után, amit még a megboldogult Ulpius-ház jelentetett meg. Azért nem igazán voltam oda, ezt viszont határozottan kedveltem.

A történet főszereplője maga a könyvesbolt. Minden ami történik, minden szereplő – és van belőlük bőven – valamilyen kapcsolatban van a bolttal, vagy azt ott dolgozókkal.

Ez egy napjainkban játszódó történet, ami azzal kezdődik, hogy Julius Nightingale, a könyvesbolt tulajdonosa, viszonylag fiatalon végzi földi pályafutását egy gyógyíthatatlan betegség következtében, és lányára Emiliára marad a könyvesbolt, zavaros pénzügyi helyzetével együtt. S mivel a szerző néha-néha visszavisz a múltba is, első kézből értesülhetünk a könyvesbolt létrejöttének körülményeiről is.

“Hiszen egy város könyvesbolt nélkül: szív nélküli város.”*

Emilia kissé szétszórt, a harmincas éveiben jár, de még mindig nem tudja mit kezdjen magával, az örökségével sem. Ami meglepő volt a számomra az, hogy egyáltalán nem ismerte az apját és szinte semmit nem tudott róla, annak ellenére, hogy újszülött korától apja egyedül nevelte.

S akkor ugye itt van a könyvesbolt, meg a hozzá tartozó emberek, legyenek azok alkalmazottak, vagy törzsvásárlók. Mindegyiküknek megvan a saját élettörténete, amelybe ha epizódikusan is, de betekintést nyerünk és ők a társadalom valamennyi rétegét képviselik, kezdve a simlis építőmunkástól, aki életében egy könyvet el nem olvasott, egészen a helyi arisztokráciát képviselő hölgyig, aki magánéleti gondjai elől az olvasásba menekül. Ide jár a szülés után magával mit kezdeni nem tudó magazinszerkesztő, a lakáséttermet vezető tanárnő, aki a szerelmet csak a könyvekből ismeri, és még sokan mások is. Még a helyi nagyvállalkozó is, bár ő nem könyvet szeretne venni, hanem magát a boltot, fejlesztés céljából.

Ez egy sokszereplős könyv, hiszen annak ellenére, hogy Emilia a könyvesbolt új tulajdonosa, alig kap nagyobb szerepet mint az a szűkebb kör, melynek tagjai idillikus angol kisvárosban élnek és a bolt rendszeres látogatói ilyen-olyan okból kifolyólag.

A történet lassan csordogál, de talán nem is kell mindennek pörögnie. Számomra nem volt sem unalmas, sem vontatott, bár voltak részek, melyek miatt kicsit jobban izgultam, annak ellenére, hogy borítékolható a boldog végkifejlet mindenki esetében.

Ha valaki megkérdezné miről szól ez az egész, nem tudnék határozott választ adni rá, mert annyi minden van benne: szerelmek, csalódások, drámák, hazugságok, röviden az élet dolgai. Ez a történet akár igaz is lehetne és a szereplői is nagyon valósak. Vannak akiket első pillanattól szeretni lehet, míg másokat a végére sem lehet megkedvelni. Az egyetlen ami biztos és állandó, az a könyvesbolt. Mert:

"Az olvasás minden."*

Izzig-vérig romantikus történet, olyan amivel jó bekuckózni és nyugisan belemerülni. Azoknak ajánlom, akik szeretik Jill Mansell, Milly Johnson vagy Katie Fforde könyveit. Ők minden bizonnyal ezt is kedvelni fogják, de természetesen az ízlések és a pofonok …

* Veronica Henry – Könyvesbolti szerelmek, General Press, 2017

Lucinda Riley - Árnyéknővér

A hét nővér 3

Astrope ​D'Apliese, azaz Csillag épp válaszúthoz ér, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez.
Csillag azonban habozik ezt megtenni, mert fél kilépni abból a szoros és biztonságot nyújtó kötelékből, amely a testvéréhez, CeCéhez fűzi. Végül mégis úgy dönt, hogy az első nyomon elindul, az útja pedig egy könyvritkaságokat árusító boltba vezeti, ahol a különc tulajdonos figyelmét rögvest felkelti a lány és a története. És innentől kezdve nem lesz Csillag számára megállás: egy nem mindennapi nő múltjának nyomába eredve maga is felfedezőútra indul az angliai tóvidék csodálatos tájain, Beatrix Potter meséinek helyszínén, és még csak nem is sejtheti, mi vár majd rá. Megdöbbentő titkokkal, nem mindennapi sorsokkal és meglepő fordulatokkal szembesül a kutatása során, és amellett, hogy önmagát is mindjobban megismeri, talán még az igaz szerelem is rátalál.

Lucinda Riley új sorozatának harmadik kötetében egy évtizedeken és Európán átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény főszereplője nemcsak a származásának kérdésére találja meg a választ, hanem azzal is szembesül, hogy ha a saját kezébe akarja venni a sorsát, azért tennie kell, és hogy ez az út a boldogság ígérete mellett sok áldozatot is követel.

General Press, 2017

Eredeti mű: Lucinda Riley – The Shadow Sister, 2016

A hét nővér sorozat harmadik részéhez értünk és továbbra is ugyanannyira szeretem, mint az első rész olvasásakor. Tele vagyok kérdésekkel, feltevésekkel és izgalommal, hogy mi lesz a folytatás, hogyan kerülnek helyre a dolgok. És bevallom, némi düh is van bennem, mert ez egy most íródó sorozat, tehát a kiadó akkor sem hozhatná nekem a folytatásokat a végéig, ha akarná.

A hét nővér sorozat a Plejádok csillagrendszerére alapoz – magyarul inkább Fiastyúkként került a köztudatba –, annak is a görög mitológiai változatára, hiszen a lányok Plejone (és Atlasz) gyermei. A D’Apliese lányok a csillagok neveit viselik, de ők csupán haton vannak. A hetedik, aki a Merope nevet viselhetné, soha nem érkezett meg a családba.

Akik olvassák a sorozatot, azok tudják már, hogy miről szól ez az egész. A könyvben csak Pa Saltnak nevezett férfi hat lánygyermeket fogad örökbe a világ minden tájáról és a Genfi-tó partján épült villájában-kastélyában neveli fel őket. Megjegyzem, ebben a részben sem tudunk meg semmit arról, hogy kicsoda is ez a Pa Salt, azon kívül, hogy egy döggazdag fazon és annyira titokzatos, hogy még a nevében sem lehetünk biztosak.

A történet – akárcsak az előző két rész – azzal kezdődik, hogy a titokzatos Pa Salt befejezi földi pályafutását, ugyanolyan titokzatosan, ahogyan élt, és felnőtt lányainak útravalót ad. Valamennyiük öröksége egy-egy útmutató, hogy megtalálhassák gyökereiket és esetleg felfedezhessék még életben levő családtagjaikat.

A sorozat mindegyik részében egyszerre két történetet is kapunk. Egyik a jelenben történik, az illető ifjú hölgy történetét és boldogulását a származásának keresése közben ismerjük meg, a másik pedig egy múlbeli történet, akár egy-két évszázaddal is korábbi, amely valamilyen formában kapcsolódik az ifjú hölgyhöz és általában a világ egy másik pontjára kalauzol el minket.

Most sincs ez másként. Astropét – Csillagot – ismerhetjük meg, akivel már az előző részekben is futólag találkozhattunk, és akit egy bizonytalan, egyedül dönteni nem tudó fiatal nőnek tűnik meg, egy olyan személynek, aki inkább szeret mások árnyékában meghúzódni, és aki teljes egészébe CeCere, testvérére támaszkodik, akivel szinte ikrekként nőttek fel. A látszat nem is csalhat jobban, ugyanis a történet során kiderül, hogy tulajdonképpen Csillag az, aki CeCe-t támogatja és nem fordítva. S most eljött az idő, hogy mindketten a maguk útját járják.

Ez a történet most az Egyesült Királyságba visz minket, CeCe és Csillag már egy ideje itt él, és nevelőapja által hátrahagyott nyomok is a szigetországhoz kötöttek. Mivel Csillag bölcsészkaron végzett, nem nagy meglepetés, hogy egy könyvesboltban találjuk magunkat melynek vezetője az excentrikus Orlando, egy eredeti figura, aki mintha a múlt századok valamelyikéből került volna oda.

Csillag történetével párhúzamosan, egy igazi angol klasszikus romantikus történetet is kapunk, ami a 20. század elején kezdődik és végigköveti hősnője életét egészen a második világháború utánig. A hősnő pedig Flora MacNichol, egy olyan fiatal lány, akinek meglehetősen hányatott sorsa olyan dologból ered, amiért ő maga nem hibás. Bár vérségi kapcsolat nincs közte és Csillag között, a két életút között meglehetősen sok hasonlóság van.

Említettem már, hogy az egész regénysorozat a Plejádok csillagkép köré épül, és ezért a lányok egy-egy csillag nevét viselik. Viszont nem értettem miért kellett ezt a legendát továbbvinni a történet jelenben játszódó részének férfihőse esetében is, akit szinte egész végig mindenki csak Egérként, vagy helyenként Patkányként emleget. Az illető úr neve Oenomaus, az Oinomaosz egy variánsa, aki a legenda szerint Aszterope férje, más variánsok szerint a fia volt. Ez a történet természetesen fikció, de elgondolkoztató, hogy a valóságban tényleg vannak olyan emberek, akik meglehetősen fura neveket aggatnak gyermekeikre, csak azért, mert akkor és ott az milyen jópofának tűnt, de annak a szerencsétlen gyermeknek viszont minimum 18 éves koráig azzal a névvel kell élnie.

S már megint feltűnik itt-ott a titokzatos Pa Salt, aki a történet szerint már nincs az élők sorában. Az első részben Maia hallotta a hangját, mikor véletlenül felemelt egy telefonkagylót a házban, Ally a koncertje után látta a teremből kimenni, és most Csillag csak a szeme sarkából pillantja meg a repülőtéren. Ez a tömény titokzatossággal körüllengett Pa Salt fog engem a sírba vinni, mert már számtalan variánst felépítettem arról, hogy kicsoda ő, hogy igazándiból meg sem halt, hanem csak kitalálta az egészet, hogy felnőtt lányait elindítsa saját útjukon, vagy, hogy korrigálja azt, amit a sors elrontott. Mindennél jobban szeretném tudni, hogy kicsoda is ez a férfi, akinek – meggyőződésem szerint – majd lesz egy másik élete, egy másik családja. Tudni szeretném milyen rendszer alapján választotta ki az örökbe fogadandó csecsemőket, egyáltalán honnan tudott a létezésükről, hiszen mindegyiket a világ más-más tájához köti a származása: Maiát Brazíliához, Allyt Norvégiához, Csillagot az Egyesült Királysághoz, s a többieket ki tudja hová?

Kedvelem ezt a sorozatot, kedvelem ezt a történetet is, ami annyira brit, és annyira szerethető. Minden bizonnyal a folytatásait is el fogom olvasni, a következő részre pedig nem is kell olyan sokat várni, 2018 márciusában már jön is magyar nyelven. A General Pressről beszélünk, tehát erre szinte mérget is lehet venni.

Ez egy olyan sorozat, történet, amit nyugodt lélekkel ajánlok a romantika kedvelőinek, de természetesen az ízlések és a pofonok…

A sorozat már megjelent részei a General Press Kiadó gondozásában:

1. A hét nővér, 2016

The Seven Sisters

2. Viharnővér, 2017

The Storm Sister

Várható: 

4. Gyöngynővér - 2018-ban

The Pearl Sister

5. The Moon Sister - angol nyelven 2018-ban jelenik meg