Elsie Silver – Powerless – Védtelen

   Chestnut Springs 3

   Két gyerekkori jóbarát. Két összetört szív.

   Az egyik azonnal útnak ered, hogy elszökjön – és ennyiben kellett volna maradnia a dolognak.

   Jasper Gervais a rajongói szemében egy szívdöglesztően jóképű, tehetséges hokikapus a tévéből. De Sloane-nak mindig is az az elveszett, szomorú szemű kisfiú marad, akinek aranyból van a szíve.

   A férfi, akit titokban mindig is szeretett.

   Így amikor az esküvője napján az élete darabokra hullik, érthető, hogy Jasper lép közbe, és menti meg Sloane-t. Amikor pedig Jasper világa omladozik, a lány viszonozza a szívességet.

   Minél több időt töltenek együtt, annál világosabb, hogy Jasper már nem csak barátként tekint Sloane-ra. És nem is barátként érinti meg. Annyi év után még mindig ő az, aki a lány szemében megtestesíti mindazt, amit valaha akart, és amiről már lemondott.

   De az érzelmek bonyolult dolgok. Jasper fájdalmas múltja és Sloane jelene körül nem ül el a vihar.

   Lehet, hogy Jasper Gervais úgy viselkedik, mint aki akarja Sloane-t, de az elmúlt évek alatt annyiszor utasította el őt, hogy most már bizonyítania kell.

Kossuth, 2025

Eredeti cím: Powerless, 2023

   Elsie Silver kanadai írónő Chestnut Spring sorozata harmadik részéhez érkezett – már ami a magyar nyelvű megjelenést illeti, mert angol nyelven van még belőle.

   Vegyes érzéseim vannak az egész sorozattal kapcsolatban. Az első részt (Flawless – Hibátlan) kedveltem. Nem voltam oda s vissza tőle, de olyan „egynek elmegy” módon tetszett. A következő (Heartless – Szívtelen) már cikisebb volt, igazándiból végig sem olvastam, annyira untatott. Amúgy is borítékolható volt a vége. Éééés akkor most itt van ez a harmadik rész, ami tulajdonképpen nem is az Eaton-család férfiairól szól, mint az első két rész, de mégis, mert a férfi főszereplőt több mint vérségi kötelék köti a családhoz – de erről majd később. Előre bocsátom, hogy ez a rész sem volt jobb az előzőnél, s csupán azért olvastam végig, mert utaztam, és sok időt töltöttem repülőn-repülőtéren. És mert más könyv nem volt kéznél.

   A két főhős – Sloan és Jasper – története és barátsága kamaszkorban kezdődik. Sloan (vagy Sunny, ahogyan Jasper szólítja) az előző két részből megismert Eaton fiúk unokatestvére, és nagyon közel állnak egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy Sloan anyja „jól” ment férjhez, és a család dúsgazdag Eatonékhez képest, akik maguk sem szegények. A történet jelenében Sloan balerina és érzéketlen apja által elrendezett esküvőjére készülődik, és természetesen olyan szép, hogy hozzá hasonlót nem hordott még hátán a föld. Sloan egész életében szerelmes volt Jasperbe, aki hosszú ideig csak fogadott unokahúgát látta benne.

   Jasper Gervaist Eatonék kamaszkorban fogadták be, amikor szülei elhagyták Chestnut Springst, a sebzett kamaszt hátrahagyva (ezért vannak jelen a korábbi részekből megismert Eatonok az egész történetben). Jasper hokikapus – mi is lehetne más, hiszen a történet Kanadában játszódik –, természetesen szexi, dögös és elköteleződés-fóbiás, aminek okát több módon is meg tudja magyarázni. És néha rohadtul szemét tud lenni.

   Sloan meglóg az oltár elől, ebben Jasper segíti, és igazándiból az egész Eaton-klán. Komoly oka van rá, amit nem fogok részletezni, kiderül olvasás közben. S természetesen az Eaton-farmon húzza meg magát hetekig, ahol Jasperrel folyamatosan kerülgetik egymást.

   Eddig a pontig még élveztem is a történetet, de elindulnak egy szénaszállító utazásra, amely tömény szexbe torkollik. Természetesen, miután ismét hosszasan kerülgették egymást – sok mellébeszélés, még több sikamlós célozgatás, akarom-nem akarom, megteszem - nem teszem játék. Ez a tömény szex nemcsak részletes, hanem nagyon hoooooooooosszú leírást is kapott. S mivel ez egy váltott szemszögű történet, kvázi kétszer kaptam meg ugyanannak a helyzetnek a leírását. Semmi gond, az ember lánya átlapozza, ha unja, viszont ami igazán zavart az az volt, hogy a dögös-szexi hokikapusról kiderült, hogy domináns. Mondja ő. Amúgy annak, amit Jasper előad, éríntőlegesen sincs köze a domináns-alávetett szerephez, Jasper csak kontroll-mániás. És némiképp kényszeres is.

   Hogy mi lesz a vége a történetnek, azt mindenki könnyen kitalálja, hiszen a boldog végkifejletről szólnak az ilyen erotikus-romantikus történetek. Csakhogy az ígéretes fülszöveg és kezdet után a történet ellaposodott, unalmassá vált a rengeteg belső monológ és a tömény lelki nyomor miatt, amit a szerző abszolút kimaxolt.

   A szereplőket sem szerettem. Jasper a sablonos dögös-szexi, gazdag pasi, akiért bomlanak a nők, tele lelki problémákkal, amiken folyamatósan rugózik. Ezek néhánya érthető is, és hatással voltak jellemfejlődésére, de annyi év után ideje lett volna felnőni és néhány dolgot elengedni. Sloan pedig a történet nagy részében egy gyáva nyúl, aki egész életében azt tette, amit a zsarnok apuci mondott neki, s mikor végre azt tette amit akart, s meglógott az esküvőjéről, akkor hetekig nem képes szembenézni tettei következményeivel és a családjával. 

   Az egyetlen szereplő, aki megmosolyogtatott és nagyon bejött az Harvey volt, az Eaton család pátriárkája. A többiek két kategóriába sorolhatóak: a nyálasan túlgondoskodó férfiak, és a mindenre az alkoholban kereső megoldást kereső női szereplők.

   Erről jut eszembe, hogy a könyvekben már annyi mindenért szálltak síkra, de az alkohol még mindig állandó szereplője szinte minden írásnak. Értsd: női, férfi vagy vegyes baráti társaságok jól leisszák magukat, ha valami bajuk van. Akkor is ha nem.

   Unalmas volt, vontatott, tömény dráma, és semmi újat nem hozott a többi hasonló íráshoz képest. Mi több, a vége annyira összecsapott volt, mintha írója beleunt volna az egészbe, és gyorsan összedobott egy abszolút hihetetlen és giccses happy endet.

   Nekem ez nyilvánvalóan nem jött be, és a felejtős kategóriába sorolom, annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok a sport-románcoknak. A minőségi sport-románcoknak. Ez nem volt az. Még meggondolom a folytatásokat, ha egyáltalán lesznek magyar nyelven – angolul semmiképpen nem fogok neki, nem ér ez annyit.

Jenny Holiday – Grófi utazás

   Grófi utazás 1

   Még ​egy grófnak is szüksége van hűséges barátokra, és Archibald Fielding-Burton, Harcourt grófja szerencsésnek tartja magát, amiért neki kettő is van. Az éves kirándulás, amelyre Archie a legjobb barátaival, Simonnal és Effie-vel szokott elutazni, szent helyet foglal el mindegyikük naptárában. Idén Archie különösen vágyik rá, hogy elszabaduljon, mígnem sürgős levél érkezik a család egy régi barátjától, aki azért könyörög, hogy Archie segítsen megelőzni egy fenyegető botrányt. A kaland hirtelen női útitársakkal bővül, mivel meg kell menteniük Archie gyerekkori barátait, Clementine és Olive Morgant.

   Ez… bonyolítja a dolgokat. A felnőtt Clementine, bár ugyanolyan őszinte és üdítő, mint amilyenre Archie emlékszik, mégis különbözik attól a vad, szeles lánytól, akit ismert. Bonyolult és meglepő… és makacsul ellenzi a házasságot, amit Archie – olyan okokból, amelyeket nem is mer túl alaposan megvizsgálni – egyre bosszantóbbnak talál.

   Aztán Clem illetlen és igazán elragadó ajánlatot tesz, arra kérve a férfit, hogy mutassa meg neki a hitvesi ágy örömeit, mielőtt megállapodik a vénleányi élet mellett. És miféle úriember lenne, ha visszautasítana egy hölgyet?

Gabo, 2025

Eredeti cím: Earls Trip, 2024

   Kellemes meglepetésként ért, hogy hosszú idő után a Gabo Kiadó ismét megörvendeztette a történelmi romantikus írások kedvelőit egy újabb történettel.

   A fülszöveg és a zsáner csalogatott, tehát akartam ezt a könyvet, annak ellenére, hogy számomra a szerző neve teljesen ismeretlen volt. Másoknak minden bizonnyal nem az, hiszen angol nyelven számos írása jelent már meg, az igaz, hogy ebben a zsánerben ez az első, s remélhetőleg több is követni fogja. Már csak azért is, mert a Grófi utazás egy sorozat indítókötete – feltehetően három részből fog állni, tekintve a grófok (vagy leendő grófok) számát –, és következő része az idén jelenik meg, természetesen angol nyelven. Tehát a magyar változatra még egy kicsit várni kell, ha egyáltalán tervezi a kiadó.

   A történet rém egyszerű: van egy grófi hármas – bár egyikük még csak vikomt, de grófi cím vármányosa –, akiknek barátsága és bajtársiassága még az iskola padjaiban kezdődött. S ez a barátság nem szakadt meg akkor sem, amikor véget értek a tanulóévek, hanem minden év őszén együtt mennek egy két hetes utazásra – az úticélt felváltva választják meg –, ahol a saját szabályaik szerint viselkednek... vagy nem. Ez a „grófi utazás”.

   A hármas tagjai különbözőbbek már nem is lehetnek. Archibald (a történetben többnyire Arch vagy Archie, annak függvényében, hogy éppen ki szólítja meg) diszlexiás – bár ez így soha nem hangzik el (íródik le a történetben), viszont a tüneti leírás ennek felel meg –, és ettől valahogy kevesebbnek érzi magát. Pluszban állandó jelleggel demenciás anyjának hogyléte foglalkoztatja. Simon teljesen el van merülve a parlamenti tevékenységekben, s ha nem épp a hazát akarja megváltani, akkor eszméletlen mennyiságű sajtóterméket fogyaszt, ha kell, ha nem. Effie pedig egy művész hajlamú piperkőc, aki szinte kizárólag feketét visel. Kacérkodik a festészettel, verseket ír, melyeket álnéven jelentet meg egy női magazinban. Igazi különc, bár mindhárman azok a maguk módján.

   Nos, ez a fess grófi trió a szokásos őszi utazására indul, amikor utoléri őket Archie birtokszomszédjának levele és felborítja a terveiket. Archie nem kedveli Morgan bárót, aki annak idején apja barátja volt, de mivel Clementine (Clem, vagy Clemmie, ahogyan a történet során szólítják) gyermekkori pajtása, beleegyezik, hogy segít a beteges bárónak, s barátai vele tartana.

   Az történt ugyanis, hogy a Morgan báró kisebbik lánya, Olive, megszökött nővére vőlegényével, a felbőszült ara pedig egymaga a nyomukba eredt. Ez pedig egyenlő mindkét lány tönkretételével és a társadalmi kitaszítottsággal. Clemmie ezt nem is bánná, hiszen soha nem akart ferjhezmenni, most is csak a kétszínű és radikális vegetáriánus elveket valló vőlegénye tévesztette meg, akinek viselkedése gyökeresen megváltozott az eljegyzés után.

   Az ember lánya azt gondolná, hogy ez a lányok utáni hajsza úgy jó hosszan eltart majd és izgalmas lesz, de téves! A két Morgan lányt nagyon gyorsan kiszabadítják a hozományvadász férfi karjai közül, a továbbiakban arról a két hétről lesz szó, amit a grófi utazás résztvevői a Morgan lányok társaságában tölt el egy lepukkant udvarházban, melynek során Archie és Clemmie ismét közel kerül egymáshoz, és körvonalazódna is a boldog végkifejlet, ha Clemmie nem ismételné folyamatosan, hogy nála a házasság nem játszik, mert... A lány számtalan okot felsorol, s mindig azt dobja be, amit éppen megkíván a helyzet.

   Mit mondjak? Egy nagyon bíztató kezdet után a történet ellaposodott. Itt-ott még megcsillant a történet kezdetén is fellelhető humor, s ez tette némiképp élvezhetővé. Igen, érintett egy csomó fontos és mindig aktuális témát: a baráti és családi kötelékekeket, az egymásra figyelést, az állatvédelmet, hiszen Clemmie pontosan azért vegetáriánus (bár szerintem inkább vegán), mert gyűlöli az állatok megölését és egyben a vadászatot is, ami Archie kedvenc szórakozása. Szó esik még a demenciáról, a diszlexiáról, és mindenről ami ezekkel jár. S talán ez a baj. Túl sok mindent akart egyetlen könyvbe belesűríteni, s ez bizony rontott az élvezhetőségen. Mint ahogy a hosszú leíró részek, a még hosszabb belső monológok, és a néhol fellelhető következetlenségek sem segítettek. A kevesebb néha több. Az viszont pozitív dolog, hogy a történet háromnegyed részéig nincs benne erotika.

   Ez egy erős közepes történet volt. Illetve nem is a történettel van baj, hanem a felhasznált megoldásokkal, mert ebből sokkal többet lehetett volna kihozni, ha nem rugózik fokozottan minden szereplő lelki nyomorán.

   Viszont kaptam egy szenzációs fordítást Tóth Gizellától, ami azt jelenti, hogy nyugodtan a cselekményre koncentrálhattam, és nem azon kellett filóznom, hogy ez a nyakatekert mondat vajon hogyan hangzott eredetiben.

   Bár nem ájultam el tőle, azért szívesen olvasnám a folytatást is magyar nyelven, vagy esetleg egy kortárs művet Holiday tollából, hiszen bőven van miből válogatni.

   Kedvenc idézetem:

   "Miért kell a családot a vérségi kötelék alapján meghatározni? ... Miért nem alakíthatjuk ki a saját családunkat úgy, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel vesszük körül magunkat? Olyan emberekkel, akik értékelnek minket?"

Sabrina Jeffries – Ármány és csabítás

   Hercegi kör 4

   Sheridan ​Wolfe, Armitage hercege a mostohatestvéreivel együtt elhatározza, hogy végre megfejti a rejtélyt, amely az özvegy édesanyjuk három férjének felettébb gyanús halála mögött húzódik. Úgy dönt, kihallgatja az ügy lehetséges gyanúsítottját, Lady Eustace-t, arra azonban nem számít, hogy a hölgy elbűvölő lánya, Vanessa még nagyobb kihívás elé állítja. Sheridan egykori szerelme tragikus elvesztése után megfogadta, hogy ellenáll minden kísértésnek, és soha többé nem nyitja meg a szívét. Ráadásul úgy fest a dolog, hogy Vanessa amúgy is egy londoni drámaíróért rajong… Persze a rideg herceg mit sem sejt arról, hogy a lány csupán azért bonyolódik flörtbe a poétával, hogy felhívja magára az ő figyelmét. A terv sikerül, a herceg egyre növekvő féltékenységével a lány iránti szenvedélye is mind magasabbra csap, mígnem a nyomozás és a két fiatal élete nem várt fordulatot vesz…

General Press, 2025

Erdeti cím: Undercover Duke, 2021

   Az a jó a General Press Kiadóban, hogy ha megkezdi egy könyvsorozat kiadását, akkor azt többnyire be is fejezi. Fél kezem elég megszámolni hány sorozatot/szerzőt kaszáltak el – gondolom az érdeklődés hiánya miatt. Kissé nehezményezem, hogy a sorozatok részeire egy-egy évet kell várni, de helló! Legalább megkapjuk és elolvashatjuk magyar nyelven is.

  Az sincs kedvemre, hogy a Kiadó Romantikus Regények sorozata egyre kevesebb címet jelentet meg. Az év első felében mindössze két ilyen könyvvel találkozunk majd, az egyik ez a Sabrina Jeffries könyv, a másik pedig Julie Klassen tollából származik, akinek az írásait már évek óta nem olvasom (Isten látja lelkemet, megpróbáltam megszeretni!), mert szerintem nagyban másolja Jane Austen stílusát, s ami Austennek annak idején ment, nem föltétlenül működik most is. De térjünk rá Ms. Jeffries könyvére, ami egy sorozat negyedik, egyben befejező része.

   El szoktam mondani, hogy az illető könyv lehet egy sorozat része, de önálló történetként is megállja a helyét. Ez most nem működik. Valamennyi részt olvastam a magyar nyelvű megjelenés után, mi több, ezt a részt tavaly angolul is, mert kíváncsi voltam a gyilkos személyére, viszont most úgy éreztem, hogy teljesen sötétben tapogatózom. Annyi idő eltelt az előző rész olvasásától, és a szereplők száma annyira felduzzadt, hogy sokszor fogalmam sem volt ki kicsoda, milyen kapcsolatban áll a másikkal, és egyáltalán mit keres ebben a történetben.

   Persze az alap dolgokra emlékeztem: van egy hercegné, aki épp a harmadik hercegi férjét fogyasztotta, mindegyiknek szült 1-2 gyermeket, és minden férje gyanús körülmények között szerderült jobb létre. Ezeket a gyanús haláleseteket próbálják felderíteni felnőtt gyermekei, s közben rájuk talál életük párja s a szerelem. A könyv egy pontján elhangzik, hogy a hercegné huszonöt évesen a harmadik férjénél tartott és már öt gyermek anyja volt, és akkor felmerült bennem, hogy ha számításba vesszük a terhességek idejét (rendben, az öt gyerek között van egy ikerpár is), a férjek halála miatti kötelező gyászidőszakot, meg azt a tényt, hogy azért egy terhesség nem jön össze mindig az első próbálkozásra, akkor hány évesen kezdhette pályafutását a hercegné?

   Nos, ez a záró rész az utolsó hercegi gyermek története, Sheridan ​Wolfe, Armitage hercegéé, mivel már csak ő maradt nőtlen. S hogy ne legyen hiányérzetem, a korábbi részek összes szereplője megjelenik a történetben, megfejelve a kiegészítő novella szereplőivel is. Ami nem gond, ha az ember legalább halványan emlékszik rájuk. Az viszont igen, hogy ezeket a szereplőket hol a nevükön, hol a címükön emlegeti a szerző, amitől az én fejemben máris megduplázódtak, és vissza kellett lapozni a családfára, hogy ez most ki is?

   Mit kaptam ettől a történettől? Egy közepes románcot az aktuális hercegi szereplő és Vanessa Pryde kisasszony között, aki annak a nőnek a lánya, aki rajta van a gyanúsítottak listáján, az özvegy hercegné barátnője, a herceg testvérének nagynénje házasság révén – hogy épp hányadik házasságról van szó, ki tudja már? Az ifjú hölgy pedig minden áron meg akarja szerezni magának a nősülni nem szándékozó (megvan a maga oka rá), elszegényedett herceget, ezért cselhez folyamodik. Kész shakespeare-i bonyodalom, ugye? Olyan nagy hűhó semmiért alapon, mert lényegében a langyos románcon kívül nem sok minden történik, bár a „langyos”-t itt a kapcsolat-udvarlás fejlődésére kell érteni, mert a főhősök amúgy nagyon is lángba borítják a hálószobát.

   Ami a történet krimi részét illeti, az nagy csalódás volt. Igen, bebizonyosodik, hogy a hercegi halálok nem véletlen események voltak (ezt amúgy is tudtuk), kiderül ki az elkövető, a motiváció is, viszont az elkövetés módjára nem derül fény, mert közbeszól egy pisztolygolyó. Ennyi gyilkosságot elkövetni bűnözői lángész kell, és kíváncsi lettem volna, hogyan tudta mindezt megtervezni, kivitelezni a 18. század végén – 19. század elején.

   Az egész történet olyan volt, mintha a szerző már belefáradt volna a hercegek történetébe, s gyorsan véget akart volna vetni az egésznek. Túl sok figyelmet fordított a főhősök közötti interakcióra, a megtévesztő játékra, vagy akár a szereplők elmélkedéseire, és többnyire figyemen kívül hagyta azt, aminek a középpontban kellett volna lennie, hiszen négy könyvön keresztül erről volt szó: a gyilkosságok. Tehát Ms. Jeffries maradjon a románcnál és ne írjon krimit, mert nem jön össze neki. Viszont értékeltem a humort, ami többnyire az álnéven színdarabokat író hercegi testvér szívatásában merül ki. Ha a fordító leírhatta többször is a "megbuherál" szót, akkor én is leírhatom a szívatást.

   Nekem ez olyan „egynek elmegy” kategória, mást, többet vártam ettől a sorozatzáró kötettől. Remélhetőleg következnek még Sabrina Jeffries könyvek, amik ennél jobbak lesznek. De hát ízlések és pofonok.

  U.i.: a borító bűnronda, s a képen szereplők öltözetei kétszáz évvel korábbi stílust képviselnek. Nem, nem volt maszkabál a történetben, tehát még ezzel sem lehet magyarázni a kortévesztő ruházatot. Amúgy a kiadó könyvei mindig tetszetős csomagolást kapnak, kivételt képeznek a Romantikus Regények sorozat könyvei. Azokon valami átok ül, mert nem ez az első borító, aminek lényegében nem sok köze van a tartalomhoz.

A sorozat korábbi részei

1 A csábítás iskolája

2 Az agglegény

Sabrina Jeffries, Madeline Hunter, Mary Jo Putney – Karácsonyi csók - novella

3 A herceg hitvese

Monica McCarty – A Szellem

 

  A Felföld rettegett fiai 12

    Tizenkettedik, egyben utolsó részéhez érkezett Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozata. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, és megtudhatjátok ők hogyan látják ennek a monumentális sorozatnak a befejező történetét, továbbá versenybe szállhattok a Kiadó által felajánlott nyereménykönyvért.

   Joan ​Comyn azon a napon esküdött fel a skót királyra, Robert the Bruce-ra, amikor szemtanúja lett, ahogy Anglia barbár uralkodója megkínozza az édesanyját. A titokzatos szépség szellemként jár-kel az angol nemesek között, és eléri, hogy akaratlanul is felfedjék előtte a titkaikat, amelyeket aztán továbbad a skótoknak.

   Alex Seton egykor ugyancsak Bruce oldalán állt, ám most már az angolok mellett harcol. A férfi eltökélte, hogy leleplezi a Szellemként ismert skót kémet, Anglia legkeresettebb árulóját. Bár Joan tudja, hogy el kell kerülnie a jóképű harcost, különben a lelepleződést kockáztatja, a férfi lovagiassága mégis mélyen megérinti. Amikor Sir Alex gyanúja egyre nyilvánvalóbbá válik, Joan rájön: mindent meg kell tennie, hogy meggyőzze, csatlakozzon ismét a felföldi gárdához. Ahogy azonban egyre közeledik a háború végső csatája, vajon Alex a szerelmet vagy a becsületet választja majd?

General Press, 2024

Eredeti cím: The Ghost, 2016

Megrendelhető 

   Nem titok, hogy kedvelem a skótokról szóló, Skóciában játszódó történeteket (meg Skóciát is), tehát 2014-ben, amikor megjelent A Felföld rettegett fiai sorozat első része (A Harcos), én két kézzel kaptam utána. És nem tetszett. Már nem emlékszem miért, de arra határozottan igen, hogy nyögvenyelősen elolvastam úgy a feléig, aztán félretettem és néhány évig kézbe sem vettem. Lehet egyszerűen nem voltam a témára ráhangolódva, mert amikor ismét megpróbálkoztam vele, öt részt zsinórban elolvastam és izgatottan vártam a folytatás megjelenését.

   Éééés most elérkeztünk ennek a monumentális sorozatnak az utolsó részéhez is, melynek minden részében McCarty szenzációsan ötvözi a valós történelmi tényeket, személyeket a fikcióval és a románccal. Mert ezeknek a történeteknek valós történelmi események az alapja, minden kötet végén a szerzői jegyzet magyarázatot is fűz hozzá – érdemes elolvasni.

   Mivel sorozatról van szó, el kell mondanom azt is, hogy az egyes részek egymástól függetlenül is olvashatóak, bár némiképp kapcsolódnak egymáshoz, hiszen mindegyik egy-egy olyan harcos történetét mutatja be, aki a titkos skót alakulathoz tartozott, amely Skócia függetlenségéért harcolt és Robert the Bruce-t szerette volna királyának látni. Nem tévesztendő össze Diana Gabaldon Outlanderének szabadságharcával, ez a történet néhány évszázaddal korábban játszódik.

   De térjünk rá magára a történetre, mármint erre a sorozatzáróra, és kezdeném mindjárt a borítóval, ami akár tetszhet is valakinek, mert ez ízlés dolga. Nekem viszont nem tetszik, sőt, bűnronda azzal a plaidbe tekert kancsal Quasimodóval, akinek nyomokban sincs köze ahhoz a karakterhez, aki ennek a történetnek a főhőse. Mondjuk az eredeti kiadás csomagolása sem sokkal jobb, mert ott is egy hasonló figura szerepel – csupán nem kancsal és nem púpos –, ami vicc, mert a történet férfi főszereplője mégcsak nem is skót, hanem angol. Arról az Alex Setonról van szó, aki valamikor a titkos alakulat tagja volt, majd átállt az angolok oldalára, mert azt hitte diplomáciával és tárgyalásokkal megakadályozhatja a további vérontásokat. Ő egy lovag, annak ellenére, hogy egy ideig a skótok oldalán harcolt, s mint olyan, sosem viselt plaidet, hanem büszke volt lovagi páncéljára. Akik olvasták a sorozat korábbi részeit minden bizonnyal emlékeznek erre a karaktere, mint ahogyan a női főhősre is, bár eddig inkább az anyjáról volt szó, de a Comyn név mindenképpen ismerősen csenghet.

   Joan Comyn, a történet hősnője egy olyan családban nőtt fel, ahol a skót szülei két különböző oldalon álltak: anyja a skótokén, apja az angolokén. És ez nem végződött jól, hiszen a gyermek Joannak látnia kellett az árulónak kikiáltott anyját ketrecbe zárva, mi több, pont apja statuált elrettentő példát a számára. Csakhogy pont az ellentkezőjét érte el vele.

   A történet jelenében Joan apja már halott, anyja kiszabadult a fogságból és az egyik harcos felesége, a lány pedig megtűrt rokonként él angolpárti hozzátartozóinál, ami nagyszerű lehetőség arra, hogy a skótoknak kémkedjen. Flörtöléssel, kacérkodással könnyen szerez információkat az angoloktól, és nem érdekli, hogy ez a jóhírének a róvására megy. Mert Joan Comyn a Szellem, az a kém, akit Alex Seton le akar leplezni.

   Nem fogom elaprózni hogyan szeret egymásba Joan és Alex, min kell keresztülmenniük, míg ez a szerelem beteljesedhet és jön a happy end, annyit viszont elmondok, hogy ez kicsit sem volt egyszerű.

   Alex és Joan párosa nagyon jól működik együtt. Bár nyilvánvaló volt, hogy mi lesz a történet vége, a történet izgalmas, fodulatokkal teli és egyetlen pillanatig sem lankad az olvasó figyelme, mert volt itt akció bőven. Szerintem ez a történet nagyszerű befejezése egy izgalmas sorozatnak.

   Olvassátok, szeressétek, s nem kell szomorkodni, hogy vége, mert a Kiadó jövőre egy újabb McCarty sorozatot indít, ami mi másról szólhatna, mint a skótokról.

   A regénysorozat mindegyik főszereplője álnevet visel a különleges alakulaton belül. Például Joan Comyn a Szellem. A turné minden állomásán egy-egy főszereplő nevét találjátok, a ti feladatotok pedig az, hogy az illetőhöz tartozó álnevet beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Lachlan MacRuairi

09.20 - Betonka szerint a világ…

09.22 - Kelly és Lupi olvas 

09.24 - Dreamworld

Carly Robyn – Száguldó szerelem

   Száguldó szerelem 1

   A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Carly Robyn Száguldó szerelem című sportrománca, amely a Formula 1 izgalmas világába viszi el olvasóját.

   Kövessétek blogturnénkat, s ha a szerencse is mellétek áll, megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyv egy példányát

   Nem ​csak a flaszter izzik a Forma-1 pályán…

   Mivel a kicsapongásaival és a meggondolatlanul bevett hajtűkanyarjaival van tele a sajtó, Blake Hollisnak, az ötszörös Formula-1 világbajnoknak sürgősen vissza kell szereznie a jó hírét. A csapata drasztikus lépésre szánja el magát: életrajzi kötetet akarnak íratni, amely feltérképezi Blake pályafutását, és egy hamisítatlan brit úriembert tár az olvasók elé.

Ekkor kerül képbe Ella Gold, a karrierje mélypontján lévő amerikai sportújságíró, aki kétségbeesetten vágyik az újrakezdésre, ezért el is fogadja a kihívást jelentő felkérést. Elvégre Blake-kel interjúzni nem lehet olyan rossz, mint New York-ban maradni, ahol a csapból is a munkahelye elhagyásáról szóló pletykák folynak… Vagy mégis?

   Miközben Ella és Blake együtt töltik a szezont, és bejárják a világversenynek helyet adó huszonegy várost, ráébrednek, hogy nemcsak a sebesen gördülő kerekektől izzik a pályán a levegő. Az utolsó interjúkérdést együtt kell megválaszolniuk: képesek megírni a saját happy endjüket, vagy a szerelmük amilyen hirtelen lángra lobbant, ugyanolyan gyorsan porrá is ég?

General Press, 2024

Eredeti cím: Drive me Crazy, 2024

Megrendelhető

   Első könyvem a szerzőtől, viszont nem első, ami a Formula-1 világában játszódik. Volt több is, de most kapásból Paige Toon Daisy nyomában című könyve ugrik be. Azt is hozzá kell tennem, hogy Robyn könyvében azért több szó esett az F-1-ről, mint a Toonéban.

   Nos, nem tudom ki hogy áll az F-1 világához, én nem vagyok nagy rajongó, a család többi tagja viszont igen. S mivel ők a szabadedzést, kvalifikációt és a versenyt is a televizió képernyőjére tapadva és meglehetősen nagy hangerőn nézik (hadd hallja a harmadik szomszéd is, ha akarja, ha nem), akaratlanul is rámragadt némi ismeret a sportágról. Egyáltalán lehet ezt sportnak nevezni? S amit nem tudtam azt megkérdeztem a rajongóktól. Például én mindig azt hittem, hogy egy Formula-1-es pilótának alacsonynak kell lennie, hogy beférjen a kocsiba. Nos ez egy városi legenda, mert a házi szakértők szerint (és lecsekkoltam a neten is) az átlagmagasság per pillanat 175-180 centi, de vannak ennél magasabbak is. Tehát a történetünk főhőse – aki 190 centi magas – simán elmehet F-1 pilótának. Mondjuk kicsit szűkebb neki a járgány, de ezeket amúgy is személyre szólóan építik meg, nem?

   De térjünk vissza a könyvre, ami... nem is tudom... nekem kellő mennyiségű sportot adott a nyilvánvaló romatikus történet mellé. Aminek viszony örültem volna az, ha bár az egyik szereplőnek nincs semmilyen lelki nyomora. Mert a női hősnőt, Eliana (Ella) Goldot, egy erőszak kísérlet traumatizálta, a férfi főhős, Blake Hollis, pánikbeteg. Meg nagy partiarc, kicsapongó, botrányhős, stb. Én személy szerint nem tudok elképzelni egy pánikbeteg F-1 pilótát. Soha, semmilyen körülmény között, de ugye ez fikció, a szerzői szabadság nevében Blake Hollisnak akár két pár ... (tetszés szerint behelyettesítendő bármely páros szervvel) is lehetne, azt is megbocsájtanám neki, mert nagy Queen rajongó. Bár ez a Queen-rajongás egy teljesen felesleges információ volt a történet szempontjából.

 Ella Gold ismert sport podcastos. Több millió követője van, sok szponzora, flottul megél belőle. Egészen addig, míg főnöke szexuálisan bántalmazza, s a tényleges erőszakot csak a véletlennek köszönhetően ússza meg. A dolog annál is idegesítőbb, mivel neki kell elhagynia a munkahelyét és nem a bántalmazónak, aki egy „fontos elvtárs” gyermeke. Így lesz belőle – mentora felkérésére – Blake Hollis, a többszörös világbajnok F-1 versenyző társ-életrajzírója. A többszörös világbajnoknak egy nagyon zűrös évvel a háta mögött ugyanis nem áll jól a szénája semmilyen szempontból. A dolog pikantériája az, hogy podcastjában Ella többször is beszólogatott Blake-nek botrányos életvitele miatt, és Blake ezt nagyon jól tudja.

   Mivel ez egy váltott szemszögből megírt történet megismerhettem mindkét főhős gondolatait, baráti körét, életük apró történéseit is, melyek nem voltak relevánsak a másik szemszögéből. S az is értékelendő, hogy ebben a történetben nincs instant szerelem. Igen, vonzódás van, mi több, Blake gyorsan közli is mit tenne Ellával, de a két hős kapcsolata lassan alakul. Előbb barátok, legalább is azzal áltatják magukat, hogy csak azok. Ez a barátság pedig odavezet, hogy egyre több bizalmas dolgot osztanak meg egymással, míg egyszer Blake vissza nem él Ella bizalmával. Mentségére legyen mondva, nem szándékosan teszi, és az igazságérzete vezérli. Mert ugye unalmas lett volna a történet egy újabb dráma nélkül, s túl egyszerű lett volna, ha a két főszereplő minden extra macera nélkül felépíti kapcsolatát.

   Nagyon szerethető történet volt, végén a kötelező happy enddel, jól megformált és kedvelhető (vagy nem) karakterekkel. Mondanám azt is, hogy szórakoztató volt, de semmi szórakoztató nincs az erőszakban vagy a pánikbetegségben. Váltakoztak az izgalmas részek a líraibb, romantikus részekkel, és megismerhettem egy egész csapat mellékszereplőt, akikkel valószínűleg a sorozat valamelyik következő könyvében találkozni fogok. Mert a Száguldó szerelem egy sorozat indítókötete, s sajnos a folytatásokra még várni kell, mert angol nyelven sem jelentek még meg.

   Nyereményjátékunkban a száguldó cirkusz vilájbajnokainak nevét rejtettük el a turné állomásain. A ti feladatotok, hogy megtaláljátok a neveket, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába

   Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

08.01 - Betonka szerint a világ

08.03 - Kitablar

08.05 - This is my (book) universe

08.07 - Kelly és Lupi olvas

Elizabeth Hoyt – Színlelt szerelem

   A Greycourt család 2

   A Greycourt sorozat második kötetében egy alattomos kényszerházasságban, sötét titkok árnyékában bimbódzik ki a szerelem.

   Az ambiciózus és ravasz Gideon Hawthorne az egész életét annak szentelte, hogy felküzdje magát a legnagyobb nyomorból. Az elmúlt tíz évben Windemere herceg ügyeit intézte, a legveszélyesebb feladatokat is kérdés nélkül hajtotta végre. Most azonban Gideon készen áll arra, hogy kilépjen a herceg szolgálatából, és végre csak a saját üzletével foglalkozzon. Az aljas Windemere azonban még egy utolsó feladatot bíz rá – a jutalom pedig nem más, mint az unokahúga, Messalina Greycourt keze.

   A szellemes és gyönyörű Messalinának minden ujjára jut egy kérő, ezért is döbben meg, amikor a herceg könyörtelenül házasságra kényszeríti Hawthorne-nal. A lány szökést tervez, Gideon pedig alkut ajánl neki, cserébe azért, hogy a nő segít neki bekerülni az előkelő társaságba. A kezdeti harag ellenére azonban Messalina szeme előtt napról napra jobban feltárul a férfi igazi jelleme, és egyre halványul a fejében a szökés terve.

General Press, 2024

Eredeti cím: When a Rogue Meets His Match, 2020

Megrendelhető      Beleolvasó 

   Mióta megismerkedtem Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatával (és később a korábban megjelent könyveivel is), minden évben tűkön ülve várom a következő Hoyt könyv magyar nyelvű megjelenését. Talán még J. R. Ward könyveit várom ennyire türelmetlenül – bár vele kapcsolatban az utóbbi időben fenntartásaim vannak.

   Nos, eljött az év fénypontja, kézhez kaptam a könyvet, és az örömben ott volt az üröm is. Két okból is. Az első az, hogy A Greycourt család sorozat első könyve (A bosszú csókja) nekem kicsit bizarr és elvont volt, de reménykedtem, hogy egy közepes indítás után javulnak a dolgok, s ez össze is jött, mert a Színlelt szerelem klasszisokkal jobban tetszett. A második ok, ami elszomorított az volt, hogy ki tudja lesz-e folytatás, s ha igen, akkor mikor, mert a sorozat harmadik részének angol nyelvű megjelenését már többször is elhalasztották a szerző betegsége miatt. Frusztrál, hogy le kell mondanom kedvenc szerzőm írásairól, különösen, hogy a zsánerben fájdalmasan kevés könyv jelenik meg magyar nyelven.

   No, de beszéljünk magáról a könyvről, s kezdeném mindjárt a címmel: Színlelt szerelem – én az eredeti címet egy az egyben lefordítottam volna, s talán még passzolt is volna a történethez: Amikor a gazfickó párjára talál. Fogalmam sincs honnan jött ez a nem igazán kreatív cím/fordítás, mikor ebben a történetben szó sincs színlelt szerelemről. Sehol, egyetlen mondatban, utalásban sem. A főhős ifjonc kora óta szerelmes a számára elérhetetlen hősnőbe. Miért elérhetetlen? Mert a főhős, Gideon Hawthorne, egy verőlegény, aki St. Gilesben (a korabeli London nyomornegyede) kezdte pályafutását, míg Greycourt herceg alkalmazottja nem lett, s bár az eltelt évek alatt mellékállásban üzletember és meglehetősen vagyonos is lett, azért mégiscsak elérhetetlen számára kétes jellemű munkaadójának unokahúga, aki egy ízzig-vérig lady.

   Gideon épp kilépne az elmebeteg herceg szolgálatából, mikor a herceg egyetlen utolsó munkára kéri fel – bár inkább megparancsolja –, aminek fizetsége unokahúga, Messalina Greycourt keze és jelentős hozománya lenne. Gideon pedig belemegy az alkuba, bár nem tetszik neki az, amit a herceg kér (nem mondom meg mit). Abban reménykedik, hogy a házasság olyan ajtókat is megnyit neki, melyek nem csak a társadalmi státuszának tennének jót, hanem az üzletnek is.

   Persze, könnyen rá lehetne sütni az oly divatos "ellenségekből szerelmesek" címkét a történetre, de szó sincs ilyesmiről, hiszen ők ketten nem ellenségek. Gideon évek óta reménytelenül szerelemes a lányba, Messalina számára a férfi pedig semmi több, mint egy újabb akadály a szabadságba vezető úton. Mert Messalina szabadulni akar a hercegi gyámságból, és a maga útját szeretné járni, lehetőleg húgával egyetemben. S ha jól játssza ki a lapjait, akkor ez akár össze is jöhetne neki.

   Szórakoztató volt olvasni a talpig úrinő és a műveletlen tahó pengeváltásait, azt is, ahogy Gideon, a maga józan paraszti eszével nem akarta felfogni, hogy az elit társaság elvár egy bizonyos szintet, kezdve az öltözködéssel és viselkedési szabályokkal, s hogy nem elég egy előnyös házasság céljainak eléréséhez. Nekem szimpatikus volt Gideon a maga darabosságával, Messalina sem volt rossz karakter, csak az utóbbi időben túl sok hozzá hasonló szereplővel találkoztam, s ez lassan már közhelyessé teszi.

   Hogy mi köze van a sorozat előző könyvéhez? Nem sok. Csupán epizodikusan történik említés a korábbi rész szereplőiről, mikor Messalina Freya de Mornay-nak ír (aki – mint tudjuk – már Harlowe herceg felesége és a Bölcs Nők nevű szupertitkos tásaság tagja), segítséget kérve tőle, s teszi ezt azért, mert valamikor ugyanannak a lányneveldének a padjait koptatták. Tehát nem kell ismerni az előző rész történéseit, hogy ennek a könyvnek a cselekménye élvezhető legyen.

   Ugye tudja mindenki, hogy mi lesz a történet vége? Messalina is beleszeret Gideonba, s boldogan élnek míg meg nem halnak, s míg ez megtörténik van némi izgalom és intrika, némi Hoyt írásaira jellemző erotika, cuki kiskutya, és a gonosz természetesen elnyeri büntetését.

   Nem volt tökéletes, de ennek ellenére én kedveltem ezt a történetet, és nagyon szurkolok, hogy a jövőben is olvashassunk Elizabeth Hoyt könyveket.

A sorozat első könyve

A bosszú csókja

   Mostani blogturnénk minden állomásán Elizabeth Hoyt egy-egy sorozatának magyar címét kell összeállítanotok a közreadott, megkevert betűkből – segítség képen a szavak számát jelöljük zárójelben -, majd beírni a rafflecopter megfelelő rubrikájába.

   Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

(3) AAAÁEEÉDGGyJKLNNNOT

06.24. – Angelika blogja

06.28. – Betonka szerint a világ

07.02. – Olvasónapló

07.06. – Dreamworld

Lucy Score – Amit sosem fedünk fel

Knockemout 2

   A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.

   Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?

   Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.

Alexandra, 2023

Eredeti cím: Things We Hide from the Light, 2023

   Folytatódik Lucy Score Knockemout sorozata Nash és Lina történetével. Nem írtam semmit az első részről, bár nem volt rossz, de annyira jó sem, hogy erőt vegyek krónikus lustaságomon és olvasás helyett bejegyzést írjak róla.

   Kicsit aggódtam mielőtt belefogtam ennek a résznek az olvasásásba, mert az előző annyira nem hagyott nyomot bennem, hogy elgondolkodtam az újraolvasáson, de szerencsére néhány dolog visszajött az olvasás során. Hogy ismerni kell-e az előző rész történéseit ahhoz, hogy ez élvezhető legyen? Nem igazán, de nem is árt, mert a szereplők nagy része ugyanaz, csak a főhősök személye változott, bár velük is találkozhattam már a korábbi részben.

   S ha már a főhősöket említettem, akkor ismerkedjünk is meg velük. Először is itt van Nash Morgan, a helyi rendőrfőnök, a korábbi részből megismert Knox Morgan testvére. Ragaszkodnak egymáshoz, de kapcsolatuk nem felhőtlen, s néha verekedésbe torkollik. Mert ugye, az igazi férfiak így rendezik el dolgaikat. S ha épp nem verik egymást, akkor szeretetük trágár beszédben nyilvánul meg, mert ettől igazi macsó egy férfi. Egyébként az egész történetre jellemző volt a trágár nyelvezet, nem irigyeltem a fordítóját.

  Nash rendőrfőnök épp poszttraumatikus stressz szindrómában szenved egy korábbi lövöldözés miatt, amire sajnálatos módon nem emlékszik. S hogy a dolgai bonyolódjanak, nem elég neki a minden lében kanál idős szomszédasszonya, púpnak a hátára beköltözik a ház üres lakásába Lina, Knox régi barátnője, akinek egészen izgalmas foglalkozása van: lopott tárgyakat kutat fel egy biztosítónak. Ezt természetesen nem köti senki orrára, hanem ködösít, mellébeszél. S mint a történet során kiderült, Lina és Nash esetében nem csak az instant vonzalom a közös, hanem ugyanazt a fazont akarják kézre keríteni, egymástól független okok miatt.

   Nos, a történet akár jó is lehetett volna, mert volt benne kellő mennyiségű izgalom, csavar, sőt humor is. De, mert kell elnnie egy de-nek is. Szóval számomra jobb lett volna a pornográfiát is megszégyenítő szexjelenetek nélkül, legalább is felét símán kihúztam volna, s még akkor is maradt volna elég, hogy a zsáner rajongói kielégítve érezzék magukat. S lassan unom már azokat a férfi karaktereket, akik csak attól érzik magukat kellően férfiasnak, ha megmondhatják egy nőnek, hogy mit csináljon, mintha az illető hölgy gyengeelméjű lenne. Lina nem az, hanem egy nagyon is erős nő, akit nem kényeztetett el az élet, de azért még nem sírja tele a könyvet lelki mizériáival, bár szívleállásának történetét azért néhányszor elmeséli a történet során, s ez az ismétlés azért idegesítő volt. Mint ahogy idegesítő volt a „nem szabadott volna” kifejezés is (sok volt belőle a szövegben). Annyira, hogy megkerestem egy nyelvész professzor ismerőst (ugye milyen jó, ha az ember lánya jó viszonyt ápol volt osztálytársai szüleivel?), hogy megérdeklődjem helyes-e ez így. Szerinte a köznyelvben elfogadott, de irodalmi nyelvezetben a „nem lett volna szabad” kifejezést javasolta. Nos, az vitatható, hogy Lucy Score jelen írása mennyire irodalom. Zavar az is, hogy a fordító következetesen a „barber” szót használta a jó régi magyar borbély helyett – de legalább következetes volt, s valahogy azzal a vagus ideggel sem vagyok kibékült, mert vagy lefordítjuk az egészet magyarra és lesz belőle bolygóideg, vagy hagyjuk szépen az egészet latinul, mert milyen puccosan hangzik, hogy nervus vagus.

   
   Én igazán szeretem a hosszú könyveket – ez 640 oldal –, abban az esetben, ha nem tömik meg lepedőszaggatással. Reménykedtem, hogy ez a túlzott és explicít erotikára való törekvés is el fog múlni, mint annyi minden más, de úgy néz ki, ez nem akar.

   Igazándiból nem volt rossz maga a történet, mert minden klisét megragadott, hogy működöképessé tegye: mentett cuki kiskutya, motorosbandák, nehéz gyermekkor, s így tovább. Ha kicsit visszafogta volna a trágárságot, meg a mellveregető macsóságot a férfi szereplői esetében s akár jó is lehetett volna. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy nem vagyok érdekelt a következő részben, de ki tudja?