S. J. Tilly – Szövetség (1, 2, 3 rész)

Nero

   Payton

   Tizenhét évesen nem volt könnyű elszökni otthonról. Bár valljuk be, sem előtte, sem az azóta eltelt tíz évben semmi nem volt könnyű számomra.

   És tulajdonképpen jól vagyok. Mondhatni. Csak arra van szükségem, hogy tovább küzdjek, rejtőzködve éljek. Tartsam magam távol az emberektől, a gondolataiktól.

Szóval, amikor egy férfi besétál a nyitott teraszajtón az otthonomba és az életembe, félnem kellene. Megijednem. Rettenetesen megijednem.

   De lehet, hogy sokkal megtörtebb vagyok, mint ahogyan azt gondoltam, mert egyáltalán nem érzem ezeket.

   Inkább kíváncsivá tesz.

   És azon tűnődöm, hogy talán az életem irányításának módja az, ha beadom neki a derekamat…

   Nero

   Amikor először vettem el egy ember életét, tudtam, hogy nincs visszaút. Normális életre többé nem lesz lehetőségem.

   Így hát ahelyett, hogy elmenekültem volna, holttesteken átküzdve magam megteremtettem a saját sorsomat. Azzal, hogy létrehoztam a Szövetséget.

   És ez nekem így megfelelt. Elégedett voltam annyira, hogy folytassam. Egészen addig, amíg be nem léptem azon a nyitott ajtón az otthonába és az életébe. El kellett volna menekülnöm. Vissza kellett volna fordulnom azon az ajtón, de nem tettem.

   És most az élete veszélyben van.

   Így van ez a rosszfiúkkal. Boldogan festem vörösre az utcákat, hogy megvédjem azt, ami az enyém.

   És Payton az enyém. Akár tudja ezt, akár nem…

Kossuth 2026

Eredeti cím: Nero, 2023

King

   Az én hibám, amiért nem feltételezem a randipartneremről, hogy házas. És az is az én hibám, hogy elviszem egy vacsorára a barátnőm házába, ahol rájövök, hogy a pasi feleségével is jóban van. Aki véletlenül épp ott van a házban, mert a férjének „dolgoznia kell”. Összezavarodtatok? Én is.

   Nem lep meg, amikor a felesége szörnyen dühös lesz, amikor megtudja, hogy a férje egy csalfa disznó.

   Megértem, csajszik.

   Aztán, hogy a sztori még kacifántosabb legyen, egy férfi ül a randipartnerem felesége mellett. Egy King nevű fickó, a bátyja, aki méltó a nevéhez.

   Mivel a pasas, akivel randizom, egy hűtlen alak, nem fogom magam rosszul érezni, amiért sóvárgok King után, főleg, mivel soha többé nem látom. Legalábbis nem tervezem, de az események felgyorsulnak

   Egy gyilkosság, egy emberrablás, majd egy kényszerházasság nem szerepeltek vágyálmaim listáján, de nincs mit tenni, belekeveredtem.

Kossuth, 2025

Eredeti cím: King, 2023

Dom

   Val

   Kilencéves koromban vettem részt életem első temetésén. Nem voltam felkészülve arra, hogy apám halála mellett új, szörnyű igazságokat kell elfogadnom.

   Tizenkilenc éves voltam, amikor anyámat eltemettük. Nem álltunk közel egymáshoz, de a halálával még inkább egyedül maradtam.

   Aztán találkoztam vele – a férfival egy reptéren.És ahogy ez a találkozás valami fűtöttebbé, komolyabbá válik, megengedem magamnak, hogy azt higgyem, ő az igazi. Talán ez a férfi végre megment a magánytól, és megadja a családot, amire mindig is vágytam.

   Dom

   A maffia a véremben van. Az életem része.

   Amikor egyetlen temetés három temetéssé válik, drasztikus döntéseket kell hoznom. A harc háborúvá fajul, ezért több emberre van szükségem. Több hatalomra.

   A Szövetség az egyetlen út.

   Tag leszek. Mindenáron.

Kossuth, 2026

Eredeti cím: Dom, 2023

   Nem titok, hogy többnyire romantikus könyvekről írok, de legalább annyira szeretem a fantasy-t, a cosy mistery-t, vagy akár a rázós könyveket is. Ha jók. Sajnos egyre ritkábban találok olyan könyveket, amikre azt modhatnám, hogy ezek bizony nagyon ott voltak. Minden bizonnyal ez az én hibám, mert rengeteget olvasok, mert az ígényeim már egy másik szinten vannak, s nem lehet megvenni az „alig történet, de annál több csatakos erotikával”.

   Ez a sorozat egy ideje már a tulajdonomban van. Azt terveztem, hogy elolvasom, amikor a szervezet bűnözésről szóló történetre vágyom. Mármint akkor gondoltam ezt, amikor az első rész megjelent. S ez a pillanat akkor jött el, amikor már a harmadik rész is a boltokba került magyar nyelven. Tulajdonképpen van egy negyedik része is, melyen címe angolul Hans (feltételezem magyarul sem lesz más, ha a kiadó megtartja az eredetit), és 99,99%-os bizonyossággal mondhatom, hogy én azt el nem fogom olvasni. Mert a mazochizmusnak is van határa, bár a sorozat első három könyvének olvasása után azt gondolom, hogy ez a határ nálam meglehetősen távol van.

   Miért írok egyetlen bejegyzést három könyvnek? Mert kár időt pazarolni külön-külön bejegyzésre. Ezek annyira egy kaptafára készültek, hogy nagyjából csak a főszereplők nevét kell felcserélni. Nem tudom ki ajánlotta a kiadó figyelmébe ezt a szemetet, de meg kellene vele fizettetni a költségeket. Ez egy primitív, agyrohasztó sorozat, melyet szerzője magánkiadásban adott ki. Már ez el kellett volna gondolkodtatnia azt, aki a magyar nyelvű kiadás mellett döntött. Mert a magánkiadásos szerzők közül kevesek azok, akik ténylegesen értékteremtőek – bakker, ez így nagyképűen hangzik, mert a szórakoztató irodalomban nem igazán beszélhetük kiemelkedő értékekről, viszont vannak olyan alkotások, melyek megcsillantatják a szerző spirituszát, kreativítását, fantáziáját, tehetségét. S. J. Tillynek ezek közül semmi nincs. Csak egy újabb otthon ülő háziasszony, aki azt hiszi magáról, hogy tud írni, és a pornográfiába illő erotika eladja majd a könyvét.

   Azon túl, hogy halvány segédfogalma sincs a szervezett bűnözésről – mások sokkal jobban írnak erről, nem csak a saját, szegényes fantáziájukra hagyatkoznak – történeteinek főhősei is egy kaptafára vannak húzva. A férfi főhősök természetesen magasak, izmosak, dögösek és nagy farkuk van, mintha ez követelmény lenne. Sötét öltönyben járnak (mekkora klisé!), és szakálluk van. Gazdagok, mint Krőzus, és 10+ évvel idősebbek a női főhősöknél, akik kivétel nélkül kövérek és ettől kisebbségi komplexusuk van, amit majd a közhelyes főhős semmissé tesz feltétlen imádatával. Elég csak megpillantani S. J. Tilly fotóját, hogy nyilvánvaló legyen honnan a hősnői fizikai megjelenése, s ha a belső tartalmat is magáról mintázta, akkor az értelmi képességei sincsenek a topon, mert hősnői kivétel nélkül valaminek az áldozatai és nagyon ostobák. Az első simán elalszik a kanapén amellett az idegen férfi mellett, aki betör a lakásában (melyik világban?), a második azt hiszi, hogy okosabb, mint a bandavezér és annak egész apparátusa, s meg tud lógni, a harmadik meg első találkozáskor egy repülőtér mosdójában szexel a pasival, a másodiknál meg hozzá is megy Vegasban, mert hát annyira szexi és ő annyira kívánja. Lényegében nemcsak a szervezett bűnözésről nincs fogalma, hanem a párkapcsolatok dinamikájáról sem. De pótolja erőszakkal, jó sokkal, domináns hímekkel akik ölnek, ha egy másik férfi a nőjükre néz (mennyire gáz!), és csatakos pornográfiával, mert azt mindig bekajálják a zsáner (mármint a pornográfia) rajongói – senki ne mondja nekem, hogy azért olvas ilyesmit, hogy szexuális tapasztalatait gazdagítsa, mert ebből csak erőszakot, női megalázast és kiszolgáltatottságot tanul.

   Nem tudom miért gondolja a rázós könyveket írók többsége, hogy ha egy férfi szervezett bűnözéssel foglalkozik, akkor a beszédmodora is alpári kell legyen. Márpedig ezeknek a főhősöknek olyan vulgáris a stílusa, hogy még az olvasóm is belepirult – kivételt képez a párjukkal való nyálas cukiskodás, ami néha felváltja az erőszakos dominanciát. A szerzőnek szegényes lehet a szókincse, mert gyakran ismétlődő motívum például a „cuki” – a fordító azt fordítja, amit ő írt, tehát ezt nem lehet az ő nyakába lőcsölni –, kreatívitása pedig erősen közelít a nullához, mert a minimális cselekmény is ismétlődő motívumokkal van tele. Váltott szemszög, nyúlfarknyi fejezetek, de azokból jó sok, tehát sajnálatos módon, sokszáz oldalon át ontja a primitív hülyeséget.

   Úgy érzem az idénre kimerítettem a mazochizmus-kvótámat. Én ezt a könyvsorozatot senkinek nem ajánlom, de az olvasás egy szubjektív folyamat. Meg ízlések és pofonok...

Elizabeth Hoyt – Nem mindennapi hercegné

   Greycourt család 2

   Egy könyvtár, ami sok titkot rejt, egyben sok mindent fel is tár

   A rideg és kimért Julian Greycourt, a Windemere hercegség örököse mindig is tudta, hogy nagybátyja, a herceg felelős az édesanyja haláláért. Most elszánta magát, hogy bosszút áll rokonán – már ha sikerül a férfi tettére bizonyítékot találnia. Julian azonban veszélyes titkot rejteget, amelynek felfedése tönkretenné őt, ezt pedig a herceg is pontosan tudja. Az utolsó dolog, amire szüksége van, egy felkavaróan vonzó nő, akinek a puszta jelenléte is fenyegeti a terve megvalósítását.

   A vidám és derűs Lady Elspeth de Moray nem tudja, miért romlott meg a viszony Julian és a nagybátyja között évekkel ezelőtt, de nem hagyhatja, hogy a zsarnoki férfi megakadályozza a küldetésében: egy ősi napló visszaszerzésében, amelyről úgy gondolja, hogy az egyik Windemere-könyvtárban található. Ám a könyv felkutatása nehezebbnek bizonyul, mint gondolta, és lépten-nyomon összefut az őrjítően titokzatos Juliannel. Az elhúzódó esős idő pedig napokra összezárja őket egy vidéki birtok könyvtárában…

    General Press, 2026

    Eredeti cím: No Ordinary Duchess, 2024

   Két évet vártunk, míg a General Press Kiadó egy újabb Elizabeth Hoyt könyvvel örvendeztetett meg minket. Ez spéci nem a kiadó hibája, ez a kötet – ha jól emlékszem – 2024 végén jelent meg angol nyelven, többszöri csúszás után. S azóta sem rukkolt ki Hoyt semmi mással. Rossz nyelvek szerint nem is fog, azt beszélik kiadója elkaszálta a Greycourt sorozatot. Azt is beszélik, hogy kiadót váltott, sőt, hogy egyáltalán nem ír mostanság. De, mint jeleztem, ez csak szóbeszéd, hivatalos forrásból nem tudni semmit, mert Hoyt mintha lefutott volna a térképről. Nem titok, hogy depresszióban szenved, ez nem újkeletű, de eddig soha nem tűnt el ennyire.

   No, de beszéljünk magáról a könyvről, amit fenntartásokkal vettem kézbe, ugyanis bármennyire rajongok Hoyt könyveiért, a Greycourt család sorozata nálam nem talált be. S mégis kézbevettem, mert egyrészt rohadtul vágytam már egy Hoyt könyvre (az ember mindig reménykedik, hogy jó lesz), másrészt olyan kevés történelmi romantikus jelent meg az utóbbi 2-3 évben, hogy a zsáner kedvelőjeként örülök minden morzsának, amit időnként egy-egy kiadó odavet a népnek.

   Aki olvasta a sorozat előző két könyvét (A bosszú csókja, Színlelt szerelem) az viszonylag képben van azzal, hogy mi is tulajdonképpen a Bölcs Nők Társasága – bevallom, én még a harmadik rész után sem igazán mondhatom el, hogy minden tiszta számomra, ami ezzel a nők alkotta titkos társasággal kapcsolatos. S hogy még bonyolultabb legyen, ott is hatalmi harcok folynak, s a nem kívánatos tagokat röviden hűvösre teszik.

   Tehát ismét a Bölcs Nőkről lesz szó, mert a hősnő (Lady Elspeth de Moray) valamikor a Társaság könyvtáros-tanonca volt. És ezzel elérkeztünk oda, amiért nem kedveltem a hölgyeményt. Szép dolog a könyvek szeretete, de határozottan kijelenteni, hogy könyvek nélkül nem élet az élet, s élete értelme a könyvek... hát, itt egy kicsit elszaladt a ló, nálam meg szakadt a cérna.

   Elspeth de Moray egy könyvet keres, amellyel esetleg visszafordíthatná azt a káoszt és anarchiát, ami a Bölcs Nők Társaságát újabban jellemzi. S micsoda véletlen, a történet férfi hőse is egy könyvet keres. Ő pedig nem más, mint Julian Greycourt, a Windemere hercegség örököse, annak a Windemere hercegnek az unokaöccse, aki méreg által tisztítja környezetét, aki önkényesen rendelkezhet a hős húgainak sorsáról, s még hosszan lehetne folytatni a felsorolást, hogy őhercegsége miért is akkora szemétláda, mint amekkora.

   A történet két főhőse természetesen ellenségek, ez hosszú történet, visszanyúlik az előző két könyvre, tehát nem fogom elmesélni miért. Viszont mindketten könyvet keresnek – bár nem ugyanazt –, tehát rengeteg időt töltenek el együtt a család különböző könyvtáraiban, miközben állandóan a hátuk mögé kell nézniük, mert az életük veszélyben lehet.

   Nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége, hiszen elvárás, hogy csakis happy enddel végződhet, s a gonosznak el kell nyernie a büntetését. S mivel a két főhős egymásba szeret, a történetnek egészen magas az érzéki mércéje, bár, ami azt illeti, a szex még az egymásba szeretés előtt képbe került, csak úgy, kíváncsiságból, legalább is a lány részéről. S ha már a szexről esik szó, Hoyt ismét kitört a megszokottból, mert domináns-alávetett felállást mutat be, a dolog pikantériája pedig az, hogy a férfi az alávetett, a nő pedig eljátasza a dominánst.

   Nem rajongtam a történetért. Annak ellenére, hogy rengeteg mellékszereplője van, nem sok minden történik azon kívül, hogy könyvet (és megoldásokat) keresnek, s ami történik is, az szinte elhanyagolható. Nem szeretem ezt a Bölcs Nők-féle világot sem, amit Hoyt ennek a sorozatnak megálmodott. Kidolgozatlan és felesleges, csak összezavarja az olvasót. De, ahogy mondani szoktam: ízlések és pofonok...

Más Hoyt könyvekről olvashatsz itt:

Színlelt szerelem (Greycourt 2)

A bosszú csókja (Greycourt 1)

A vágy hercege (Maiden Lane 12)

A gyönyör hercege (Maiden Lane 11)

A bűn hercege (Maiden Lane 10)

Édes csábító (Maiden Lane 9)

Szívembe zárva (Maiden Lane 8)

Egy ágyban a szörnyeteggel (Maiden Lane 7)

A sötétség hercege (Maiden Lane 6)

Lynn Messina – Becstelen árulás

   Beatrice Hyde-Clare kiasszony esetei 3

   Miután megoldott két, úgymond az útjába eső gyilkosságot, Beatrice Hyde-Clare kisasszony egy harmadik keresésébe fog.

   Erre persze jó oka van: a félénk vénkisasszony a sors abszurd, ostoba fordulata következtében beleszeretett a számára teljességgel elérhetetlen Kesgrave hercegbe, és most bármiért hálás lenne, hogy elterelje a figyelmét. Leginkább egy holttestért. Szerencsére egy ismerőse épp a megfelelő hírrel kopogtat az ajtaján: menyasszonya anyjának szeretője aznap reggel hagyta el meglehetősen fájdalmas módon a földi világot egy mérgezés következtében.

   Bármennyire is szokatlan, a férfi azt szeretné, hogy a hatóságok helyett Beatrice eredjen a gyilkos nyomába. Ő azonnal bele is veti magát a nyomozásba, és kisvártatva készséges segédet is kap az ügy iránt lelkesen érdeklődő Kesgrave herceg személyében. Beatrice-nek innentől kezdve nincs más dolga, mint hogy érzelmei leleplezése nélkül leplezze le a veszélyes gyilkost, miközben lehetőség szerint mind ő, mind a borzasztóan bosszantó és szeretnivaló herceg túlélje a kalandot…

Pioneer Books, 2025

Eredeti cím: An Infamous Betrayal, 2018

   Ha valaki még nem ismeri Beatrice Hyde-Clare kisasszonyt, akkor ajánlom, hogy sürgősen pótolja, mert különben kihagyna egy rendkívüli karaktert, s nem csak őt, hanem egy nagyon szórakoztató ... nem is tudom mit. Erre ráillik a cozy mistery, a történelmi romantikus és a krimi címke is.

   Magyar nyelven elértük a sorozat harmadik részét, angolul ez más sokkal többnél tart. Kis jóindulattal egymástól függetlenül is olvashatóak az eddig megjelent részek, bár szerintem kár lenne kihagyni az előző könyveket. Már csak azért is, mert ebben a történetben visszaköszönnek az első könyv szereplői, méghozzá nagyon aktívan.

   Beatrice Hyde-Clare eredeti figura, s pontosan ezért szerethető. Huszonhat éves vénkiasszony, akit rokonai neveltek fel, nem különösebben szép, kicsit sem népszerű az úri társaságban, viszont nagyon olvasott, rengeteg intuicíóval és analitikus elmével rendelkezik. És gyilkosságokat old meg. Ami eredetileg véletlennek indult, a harmadik részre már felkérésre működik. S ebben továbbra is partnere lesz Kesgrave hercege is.

   A történet kezdetén Beatrice háromhetes szobafogságban van előző kalandja következménye képpen, s borzasztóan unja magát. S mivel odahaza kell ücsörögnie, ideje van gondolkozni, többek között azon is, hogy ő tulajdonképpen szerelmes lenne Kesgrave hercegbe, aminek eleve semmi értelme, hiszen ő egy csúnyácska és szegény vénlány, a herceg pedig az egyik legkívánatosabb agglegény a házasságpiacon.

   Amikor megjön a felkérés a nyomozásra Bea lelkesen beleveti magát, annak ellenére, hogy ígéretet tett a hercegnek, hogy soha többé nem fog bele semmilyen hasonló akcióba. Nem kell sok idő, míg a herceg rájön arra hogy, Bea ismét „munkába állt”, és természetesen közbeavatkozik. 

   Én kifejezetten szerettem Beatrice és a herceg párbeszédeit, pengeváltásait. Szellemesek, szórakoztatóak és sokszor öniróniával teliek mindkettőjük részéről.

   A történetet feldobja az excentrikus Lady Abercrombie jelenléte is, aki mint önkéntes pártfogó, saját feladatának tekinti Bea kiházasítását, s aki valahogy rájön arra, hogy a lány érzelmeket táplál a herceg iránt. Ugyanakkor a Lady egy újabb nyomozói feladatot is tartogat majd Bea számára, de ez majd a következő könyv témája lesz. Egyelőre azon munkálkodik, hogy Beatrice túltegye magát a herceg iránti érzésein, amiben seítenie kellene annak is, hogy a herceg épp a szezon üdvöskéje körül forgolódik. Már amikor nem épp Beatrice társaságában nyomoz.

   A történet végére Bea természetesen megoldja a gyilkosságot és leleplezi elkövetőjét, és mindenki meglepetésére elejti a nagyvadat is. Bár azt is egész eredeti módon teszi, hiszen ő nem játszik a társadalmi szabályok szerint.

   Könnyen olvasható, szórakoztató történet, bár meglehetősen sok időt eltöltöttünk azzal, hogy a szerző az előző részekben történteket feleleveníti. Én meglettem volna nélküle is, azok akik nem olvasták az előző két részt, nem. Ó, és akik erotikus olvasmányra vágynak, ezt töröljék a listájukról, mert nincs ebben egy szikra erotika sem. Legalább is a két főhős között nincs.

   Kedveltem, de ízlések és pofonok...

Monica McCarty – Felföldi harcos

   Campbell 1

   Jamie Campbell, Skócia legerősebb klánjának megtermett, kíméletlen harcosa. Feladata, hogy a felföldi klánok viszálykodásának egyszer és mindenkorra véget vessen, és törvényes rendet teremtsen. A határozott, tántoríthatatlan férfi azonban válaszút elé kerül, amikor megismeri egy lázadó klán vezetőjének a lányát. Az ébenfekete hajú Caitrina Lamont elmondhatatlanul vonzza, ám kötelessége fellépni a lány családját is érintő törvénytelenséggel szemben.

   Az eddig védett világban élő Caitrina nem akar férjhez menni. Egyetlen férfi képes az ellenállását buja vággyá alakítani: a családja fő ellenségéhez hű harcos, Jamie Campbell. Caitrina próbál dacolni az érzéki sóvárgással, de a férfi nyers ereje és izgató csókja szinte felperzseli. Vajon a szenvedélyes éjszakák fülledt sötétjében kibontakozó törékeny fegyverszünetből születhet-e olyan erős szerelem, amely a Felföld törvényességét is megszilárdítja?

General Press, 2025

Eredeti cím: Highland Warrior, 2009

   Tavaly búcsút mondtunk Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozatának, és feltételezhetően nem kevesen örültünk, amikor megjött a hír, hogy a Kiadó idén egy újabb McCarty sorozatba fog bele, ami nem lesz olyan hoooooooooosszú, mint az előző, mivel egy trilógiáról van szó.

   Mielőtt rátérnék magára a történetre, el kell mondanom, hogy ez az egyetlen könyv, ami a Romantikus Regények kategóriában megjelenik a második félévben a Kiadó gondozásában, s ez meglehetősen elszomorító. Nem mondom, hogy más zsánerű könyveik rosszak lennének, mert nem azok, de ennek a kategóriának is van piaca és vannak rajongói, szóval át kellene ezt gondolni, különösen, hogy újabban minden kiadó hajlamos mellőzni a műfajt.

   Azt is el kell mondanom, hogy a könyv borítója bűnronda. Engem igazándiból nem érdekelnek a csomagolások, hiszen nem a borítójáért olvasok el egy könyvet, de van amikor már annyira a begyembe van a dolog, hogy muszáj kimondanom. Ez most az az eset. Ronda, primitív, a félmeztelen karakter még nyomokban sem hasonlít a történet főhősére, s csak a vak nem látja, hogy a fej és a test össze van szerkesztve. Értem én, hogy az eredeti kiadás borítóján is egy hiányos öltözetű pasi van, de ha nem veszik át azt, akkor miért kell valami hasonló pucérságot bedobni? Nem beszélve arról, hogy nem hinném, hogy a felföldiek így vonultak volna csatába, vagy egyáltalán egy szál plaidbe öltöztek volna.

   Maga a történet nem volt rossz, felföldi románc némi véres akcióval feltöltve, csakhogy ez a történet nem érte el azt a szintet, amit az előző sorozat során McCarty-tól megszoktam. Nincs ezzel semmi baj, mert ugyanolyan akkurátusan ügyel a történelmi hitelességre (17. század eleji cselekmény), csakhogy minden történelmi töltete és remek történetmesélése ellenére ez a könyv a közepes élmény alsó határát súrolja.

   A főhős James (a történet során többnyire Jamie) Campbell, Argyll grófjának unokatestvére és csatlósa. Nem örvend a legjobb hírnévnek. Olyan szinten nem, hogy az anyák vele riogatják gyermekeiket, bár el kell mondanom, hogy az ördög nem olyan fekete, mint amilyennek lefestik.

   Nos, Jamie Campbell kapitány a Lamont klánhoz érkezik, mert információi vannak arról, hogy a renegát MacGregorokat Lamonték bújtatják. Természetesen a Lamont és a Campbell klán ellenséges viszonyban áll egymással, mert miért is ne? Itt találkozik a Lamont klánfő egyetlen lányával, a messze földön szépségéről híres Caitrinával.

   Ami a hősnőt illeti, a kölcsín nem jelent feltétlen belbecset is, mert lehet a lány bármilyen szép, de elkényeztetett, butácska, tudatlan a világ dolgaiban, és természetesen tele van gyűlölettel a Campbellek iránt. Hülyeségét szeretném naivitásnak nevezni, de nem visz rá a lélek. Caitrinának esze ágában sincs férjhezmenni, jól van ő ott, ahol mindenki csodálja, várúrnőt játszhat és puccos ruhákba öltözhet. Viszont mindenki őt akarja. Hát nem csodás?

   A két főhős találkozása meglehetősen vicces volt, hiszen a lány egy szál alsóruhában ücsörög egy fa tetején, mikor férfi rátalál, s gondoltam ez egy humorban bővelkedő történet lesz egy ilyen indítás után. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert véresen komoly dolgok történtek, s a meglevő konfliktusok újabbakat szülnek, s bár a két főhős már a cselekmény felénél összeházasodik, az egymással való megbékélés csupán a végére jön össze, annak ellenére, hogy a férfi kétszer is megmenti a lányt a nemi erőszaktól. Mindketten makacsok, tele vannak előítéletekkel – többnyire Caitriona, akinek nagy szüksége van arra, hogy valaki megmutassa milyen a való világ az atyai vár falain kívül –, bizalmatlansággal, s körbe vannak véve olyanokkal, akik ezt az egymás iránti bizalmatlanságot rendesen tudják táplálni. 

   Ami a történet érzéki mércéjét illeti, nos... szükségem volt nekem három fejezetre a nászéjszakáról? Határozottan nem, mint ahogy arra a negyedik fejezetre sem, amelyben utólag elemződik az előző három fejezet és a nászéjszaka.

   Nem volt rossz, de valahogy nem volt az igazi. Még akkor sem, ha hajlamos vagyok elnézőbb lenni a történelmi romantikusokkal szemben, különösen a skótosokkal. Rengeteg mellékszereplője van, s jó szokás szerint McCarty elmagyarázza ki kicsoda és milyen viszonyban áll a többiekkel, bármilyen jelentéktelen is legyen az a mellékszereeplő. Ez pedig felesleges, és a történet szempontjából nem is releváns, csupán vontatottabbá teszi, bár az is lehet, hogy ezek a szereplők majd a következő két rész valamelyikében visszatérnek és jelentősebb szerephez jutnak. Akkor pedig majd újra elmagyarázza, mert miért ne?

   Egynek elment, de nem vagyunk egyformák, tehát ízlések és pofonok.

A Felföld rettegett fiai sorozat részeiről olvashatsz az alábbi linkeken:

Az Újonc

A Vadász

A Haramia

Az Íjász

A Bajnok

A Szikla

A Szellem

Sarah Adams – Add nekem, vagy elveszem

   Ha Rómában jársz 3

   Emily Walker romantikus regényeket ír, és gyűlöli, ha valaki belerondít az aprólékosan megtervezett világába.

   Különösen akkor, ha legendás ősellensége, Jack Benett teszi, aki pont az ellentéte azoknak a hősöknek, akiket Emily regényeiben megálmodott.

  Jack egy meghiúsult eljegyzés után visszatér a városba, ráadásul úgy tűnik, maradni is akar…

   Örül, hogy újra Rome-ban van, felújíthatja a házát, és írhatja az újabb krimijét – előző könyve bestseller lett. Egészen addig örül, amíg rá nem ébred, hogy épp annak a nőnek a szomszédja lett, aki mindig is áskálódott ellene.

   Miközben a kettejük közti ellenségeskedés elmérgesedik, Emilynek frusztráló módon épp Jack segítségére lenne szüksége ahhoz, hogy kimásszon a bajból.

   Ha összefognak, az véget vethet-e a rivalizálásuknak?

   Vagy olyan fordulathoz vezet, amire egyikük sem számított?

Next21, 2025

Eredeti cím: Beg, Borrow, or Steal, 2025

   Az utóbbi időben egyre több olyan könyv kerül a kezembe, amely szerzői előszóként figyelmezteti eljövendő olvasóját, hogy érzékenyebb témákról is szó esik, s ha zavarja az erotikus tartalom, akkor ne olvassa el x és/vagy y fejezetet. Ez is egy olyan könyv – bár szerény véleményem szerint semmi olyasmi nem történik ebben a könyvben, ami megmagyarázná annak a bevezetőnek a jelenlétét. Nem tudom, hogy ezeket a kínos bevezetőket a szerzők magánszorgalomból írják, vagy kiadójuk kényszeríti rá őket, de egy biztos: fene essen az érzékeny lelkivilágukba, mert az utóbbi időben nagyon túltoljuk az ilyen „nyugalmat megzavaró tartalom”-ra való figyelmeztetéseket. Az élet nem küld figyelmeztetéseket, hanem csak úgy megtörténik, jóval és rosszal egyaránt.

   No, de hagyjuk az én személyes elégedetlenségem és beszéljünk Sarah Adams könyvéről, mely egy korábban megkezdett sorozat (Ha Rómában jársz) harmadik része. Gyorsan elmondom azt is, hogy önálló történetként is megállja a helyét, hiszen minden történet egy-egy Walker-testvérről szól, s történik elég utalás a korábbi részekben történtekre, hogy az ember lányának ne legyen hiányérzete, ha épp nem olvasta volna őket.

   Aki ismeri a korábbi részeket is, az már egészen otthonosan érzi magát Rome-ban – mert tévedés ne essék: nem az itáliai Rómáról van szó, hanem egy amerikai kisvárosról Kentucky államban –, tudja ki kicsoda, hiszen a férfi főhős kivételével az összes szereplő ismerős, tehát a női főhős, Emily Walker is.

   Ha már szóba került a női főhős, akkor el kell mondanom azt is, hogy a fülszöveg meglehetősen pontatlan (az angol eredeti sem sokkal jobb), mert Emily Walker nem ír romantikus regényeket. Legalább is így, többes számban nem. Imádja olvasni őket, és mindössze egyetlen írói próbálkozása van. Ezt a könyvet dédelgeti, alakítgatja, szeretgeti, amikor éppen nem másodikos tanítónő, vagy nem valamelyik testvérének segít. Vagy éppen nem a főhőst gyűlöli. Mert ez a történet az ellenségekből szerelmesek fajtából való.

   Emily és Jack Benett (a főhős) ellenségeskedése régi keletű, s még az egyetemi évekhez vezethető vissza, amikor is Jack rossz időben volt rossz helyen, Emily pedig frissen dobott státuszának minden dühét rázúdította. Így kezdődött a sok éven át tartó vetélkedés-viszálykodás, mely túlélte az egyetemi éveket, s még az azt követőeket is, hiszen Jack és Emily ugyanabban az iskolában tanított, amíg Jack menyasszonyát követve el nem költözött. És most Jack visszatért. Mi több: Emily szomszédságában vett házat.

   Nagyon kedvelem Sarah Adams írásait, ezt a történetet is szerettem, annak ellenére, hogy Emily túltolta Jack ellen érzett ellenszenvét. Mert mindenért Jack volt a hibás: a magányáért, a bizonytalanságáért, a magára vállalt szerepekért. Emily nem igazán játszott tisztességesen, mikor egy egész város szimpátiájával maga mögött nehezítette meg Jack életét, akinek magának is vannak feldolgozandó dolgai, például nárcisztikus apjával való viszonya.

   Mikor lesz az ellenszenvből szerelem? Jack esetében nem is lehet ellenszenvről beszélni, ő csak partner Emily kisded játékaiban, annak ellenére, hogy a lány néha túlzásokba esik, ami a szívatásokat illeti. Emily pedig lassan felfedezi, hogy kettőjüknek nagyon sok közös dolga van, hogy Jackre mindig számíthat, hogy talán az ördög nem is olyan fekete, mint amilyennek lefestik...

   Szerethető történet, annak ellenére, hogy a hősnőt nem kedveltem indokolatlan piszkálódásai és gyakori infantilitása miatt (s bevallom, a címet sem tudom értelmezni). Humoros volt, pörgős, volt mondanivalója, és nem az erotikára épített. Kíváncsian várom majd az utolsó Walker testvér történetét is, hiszen történt arra elég utalás, hogy mi is várható és kik lesznek a főhősök. Nem mondanám, hogy ez volt az írónő legjobb könyve, de ízlések és pofonok...

További Sarah Adams könyvekről olvashatsz:

A szabálykönyv

Csalóka szerelem

Elsie Silver – Powerless – Védtelen

   Chestnut Springs 3

   Két gyerekkori jóbarát. Két összetört szív.

   Az egyik azonnal útnak ered, hogy elszökjön – és ennyiben kellett volna maradnia a dolognak.

   Jasper Gervais a rajongói szemében egy szívdöglesztően jóképű, tehetséges hokikapus a tévéből. De Sloane-nak mindig is az az elveszett, szomorú szemű kisfiú marad, akinek aranyból van a szíve.

   A férfi, akit titokban mindig is szeretett.

   Így amikor az esküvője napján az élete darabokra hullik, érthető, hogy Jasper lép közbe, és menti meg Sloane-t. Amikor pedig Jasper világa omladozik, a lány viszonozza a szívességet.

   Minél több időt töltenek együtt, annál világosabb, hogy Jasper már nem csak barátként tekint Sloane-ra. És nem is barátként érinti meg. Annyi év után még mindig ő az, aki a lány szemében megtestesíti mindazt, amit valaha akart, és amiről már lemondott.

   De az érzelmek bonyolult dolgok. Jasper fájdalmas múltja és Sloane jelene körül nem ül el a vihar.

   Lehet, hogy Jasper Gervais úgy viselkedik, mint aki akarja Sloane-t, de az elmúlt évek alatt annyiszor utasította el őt, hogy most már bizonyítania kell.

Kossuth, 2025

Eredeti cím: Powerless, 2023

   Elsie Silver kanadai írónő Chestnut Spring sorozata harmadik részéhez érkezett – már ami a magyar nyelvű megjelenést illeti, mert angol nyelven van még belőle.

   Vegyes érzéseim vannak az egész sorozattal kapcsolatban. Az első részt (Flawless – Hibátlan) kedveltem. Nem voltam oda s vissza tőle, de olyan „egynek elmegy” módon tetszett. A következő (Heartless – Szívtelen) már cikisebb volt, igazándiból végig sem olvastam, annyira untatott. Amúgy is borítékolható volt a vége. Éééés akkor most itt van ez a harmadik rész, ami tulajdonképpen nem is az Eaton-család férfiairól szól, mint az első két rész, de mégis, mert a férfi főszereplőt több mint vérségi kötelék köti a családhoz – de erről majd később. Előre bocsátom, hogy ez a rész sem volt jobb az előzőnél, s csupán azért olvastam végig, mert utaztam, és sok időt töltöttem repülőn-repülőtéren. És mert más könyv nem volt kéznél.

   A két főhős – Sloan és Jasper – története és barátsága kamaszkorban kezdődik. Sloan (vagy Sunny, ahogyan Jasper szólítja) az előző két részből megismert Eaton fiúk unokatestvére, és nagyon közel állnak egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy Sloan anyja „jól” ment férjhez, és a család dúsgazdag Eatonékhez képest, akik maguk sem szegények. A történet jelenében Sloan balerina és érzéketlen apja által elrendezett esküvőjére készülődik, és természetesen olyan szép, hogy hozzá hasonlót nem hordott még hátán a föld. Sloan egész életében szerelmes volt Jasperbe, aki hosszú ideig csak fogadott unokahúgát látta benne.

   Jasper Gervaist Eatonék kamaszkorban fogadták be, amikor szülei elhagyták Chestnut Springst, a sebzett kamaszt hátrahagyva (ezért vannak jelen a korábbi részekből megismert Eatonok az egész történetben). Jasper hokikapus – mi is lehetne más, hiszen a történet Kanadában játszódik –, természetesen szexi, dögös és elköteleződés-fóbiás, aminek okát több módon is meg tudja magyarázni. És néha rohadtul szemét tud lenni.

   Sloan meglóg az oltár elől, ebben Jasper segíti, és igazándiból az egész Eaton-klán. Komoly oka van rá, amit nem fogok részletezni, kiderül olvasás közben. S természetesen az Eaton-farmon húzza meg magát hetekig, ahol Jasperrel folyamatosan kerülgetik egymást.

   Eddig a pontig még élveztem is a történetet, de elindulnak egy szénaszállító utazásra, amely tömény szexbe torkollik. Természetesen, miután ismét hosszasan kerülgették egymást – sok mellébeszélés, még több sikamlós célozgatás, akarom-nem akarom, megteszem - nem teszem játék. Ez a tömény szex nemcsak részletes, hanem nagyon hoooooooooosszú leírást is kapott. S mivel ez egy váltott szemszögű történet, kvázi kétszer kaptam meg ugyanannak a helyzetnek a leírását. Semmi gond, az ember lánya átlapozza, ha unja, viszont ami igazán zavart az az volt, hogy a dögös-szexi hokikapusról kiderült, hogy domináns. Mondja ő. Amúgy annak, amit Jasper előad, éríntőlegesen sincs köze a domináns-alávetett szerephez, Jasper csak kontroll-mániás. És némiképp kényszeres is.

   Hogy mi lesz a vége a történetnek, azt mindenki könnyen kitalálja, hiszen a boldog végkifejletről szólnak az ilyen erotikus-romantikus történetek. Csakhogy az ígéretes fülszöveg és kezdet után a történet ellaposodott, unalmassá vált a rengeteg belső monológ és a tömény lelki nyomor miatt, amit a szerző abszolút kimaxolt.

   A szereplőket sem szerettem. Jasper a sablonos dögös-szexi, gazdag pasi, akiért bomlanak a nők, tele lelki problémákkal, amiken folyamatósan rugózik. Ezek néhánya érthető is, és hatással voltak jellemfejlődésére, de annyi év után ideje lett volna felnőni és néhány dolgot elengedni. Sloan pedig a történet nagy részében egy gyáva nyúl, aki egész életében azt tette, amit a zsarnok apuci mondott neki, s mikor végre azt tette amit akart, s meglógott az esküvőjéről, akkor hetekig nem képes szembenézni tettei következményeivel és a családjával. 

   Az egyetlen szereplő, aki megmosolyogtatott és nagyon bejött az Harvey volt, az Eaton család pátriárkája. A többiek két kategóriába sorolhatóak: a nyálasan túlgondoskodó férfiak, és a mindenre az alkoholban kereső megoldást kereső női szereplők.

   Erről jut eszembe, hogy a könyvekben már annyi mindenért szálltak síkra, de az alkohol még mindig állandó szereplője szinte minden írásnak. Értsd: női, férfi vagy vegyes baráti társaságok jól leisszák magukat, ha valami bajuk van. Akkor is ha nem.

   Unalmas volt, vontatott, tömény dráma, és semmi újat nem hozott a többi hasonló íráshoz képest. Mi több, a vége annyira összecsapott volt, mintha írója beleunt volna az egészbe, és gyorsan összedobott egy abszolút hihetetlen és giccses happy endet.

   Nekem ez nyilvánvalóan nem jött be, és a felejtős kategóriába sorolom, annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok a sport-románcoknak. A minőségi sport-románcoknak. Ez nem volt az. Még meggondolom a folytatásokat, ha egyáltalán lesznek magyar nyelven – angolul semmiképpen nem fogok neki, nem ér ez annyit.

Jenny Holiday – Grófi utazás

   Grófi utazás 1

   Még ​egy grófnak is szüksége van hűséges barátokra, és Archibald Fielding-Burton, Harcourt grófja szerencsésnek tartja magát, amiért neki kettő is van. Az éves kirándulás, amelyre Archie a legjobb barátaival, Simonnal és Effie-vel szokott elutazni, szent helyet foglal el mindegyikük naptárában. Idén Archie különösen vágyik rá, hogy elszabaduljon, mígnem sürgős levél érkezik a család egy régi barátjától, aki azért könyörög, hogy Archie segítsen megelőzni egy fenyegető botrányt. A kaland hirtelen női útitársakkal bővül, mivel meg kell menteniük Archie gyerekkori barátait, Clementine és Olive Morgant.

   Ez… bonyolítja a dolgokat. A felnőtt Clementine, bár ugyanolyan őszinte és üdítő, mint amilyenre Archie emlékszik, mégis különbözik attól a vad, szeles lánytól, akit ismert. Bonyolult és meglepő… és makacsul ellenzi a házasságot, amit Archie – olyan okokból, amelyeket nem is mer túl alaposan megvizsgálni – egyre bosszantóbbnak talál.

   Aztán Clem illetlen és igazán elragadó ajánlatot tesz, arra kérve a férfit, hogy mutassa meg neki a hitvesi ágy örömeit, mielőtt megállapodik a vénleányi élet mellett. És miféle úriember lenne, ha visszautasítana egy hölgyet?

Gabo, 2025

Eredeti cím: Earls Trip, 2024

   Kellemes meglepetésként ért, hogy hosszú idő után a Gabo Kiadó ismét megörvendeztette a történelmi romantikus írások kedvelőit egy újabb történettel.

   A fülszöveg és a zsáner csalogatott, tehát akartam ezt a könyvet, annak ellenére, hogy számomra a szerző neve teljesen ismeretlen volt. Másoknak minden bizonnyal nem az, hiszen angol nyelven számos írása jelent már meg, az igaz, hogy ebben a zsánerben ez az első, s remélhetőleg több is követni fogja. Már csak azért is, mert a Grófi utazás egy sorozat indítókötete – feltehetően három részből fog állni, tekintve a grófok (vagy leendő grófok) számát –, és következő része az idén jelenik meg, természetesen angol nyelven. Tehát a magyar változatra még egy kicsit várni kell, ha egyáltalán tervezi a kiadó.

   A történet rém egyszerű: van egy grófi hármas – bár egyikük még csak vikomt, de grófi cím vármányosa –, akiknek barátsága és bajtársiassága még az iskola padjaiban kezdődött. S ez a barátság nem szakadt meg akkor sem, amikor véget értek a tanulóévek, hanem minden év őszén együtt mennek egy két hetes utazásra – az úticélt felváltva választják meg –, ahol a saját szabályaik szerint viselkednek... vagy nem. Ez a „grófi utazás”.

   A hármas tagjai különbözőbbek már nem is lehetnek. Archibald (a történetben többnyire Arch vagy Archie, annak függvényében, hogy éppen ki szólítja meg) diszlexiás – bár ez így soha nem hangzik el (íródik le a történetben), viszont a tüneti leírás ennek felel meg –, és ettől valahogy kevesebbnek érzi magát. Pluszban állandó jelleggel demenciás anyjának hogyléte foglalkoztatja. Simon teljesen el van merülve a parlamenti tevékenységekben, s ha nem épp a hazát akarja megváltani, akkor eszméletlen mennyiságű sajtóterméket fogyaszt, ha kell, ha nem. Effie pedig egy művész hajlamú piperkőc, aki szinte kizárólag feketét visel. Kacérkodik a festészettel, verseket ír, melyeket álnéven jelentet meg egy női magazinban. Igazi különc, bár mindhárman azok a maguk módján.

   Nos, ez a fess grófi trió a szokásos őszi utazására indul, amikor utoléri őket Archie birtokszomszédjának levele és felborítja a terveiket. Archie nem kedveli Morgan bárót, aki annak idején apja barátja volt, de mivel Clementine (Clem, vagy Clemmie, ahogyan a történet során szólítják) gyermekkori pajtása, beleegyezik, hogy segít a beteges bárónak, s barátai vele tartana.

   Az történt ugyanis, hogy a Morgan báró kisebbik lánya, Olive, megszökött nővére vőlegényével, a felbőszült ara pedig egymaga a nyomukba eredt. Ez pedig egyenlő mindkét lány tönkretételével és a társadalmi kitaszítottsággal. Clemmie ezt nem is bánná, hiszen soha nem akart ferjhezmenni, most is csak a kétszínű és radikális vegetáriánus elveket valló vőlegénye tévesztette meg, akinek viselkedése gyökeresen megváltozott az eljegyzés után.

   Az ember lánya azt gondolná, hogy ez a lányok utáni hajsza úgy jó hosszan eltart majd és izgalmas lesz, de téves! A két Morgan lányt nagyon gyorsan kiszabadítják a hozományvadász férfi karjai közül, a továbbiakban arról a két hétről lesz szó, amit a grófi utazás résztvevői a Morgan lányok társaságában tölt el egy lepukkant udvarházban, melynek során Archie és Clemmie ismét közel kerül egymáshoz, és körvonalazódna is a boldog végkifejlet, ha Clemmie nem ismételné folyamatosan, hogy nála a házasság nem játszik, mert... A lány számtalan okot felsorol, s mindig azt dobja be, amit éppen megkíván a helyzet.

   Mit mondjak? Egy nagyon bíztató kezdet után a történet ellaposodott. Itt-ott még megcsillant a történet kezdetén is fellelhető humor, s ez tette némiképp élvezhetővé. Igen, érintett egy csomó fontos és mindig aktuális témát: a baráti és családi kötelékekeket, az egymásra figyelést, az állatvédelmet, hiszen Clemmie pontosan azért vegetáriánus (bár szerintem inkább vegán), mert gyűlöli az állatok megölését és egyben a vadászatot is, ami Archie kedvenc szórakozása. Szó esik még a demenciáról, a diszlexiáról, és mindenről ami ezekkel jár. S talán ez a baj. Túl sok mindent akart egyetlen könyvbe belesűríteni, s ez bizony rontott az élvezhetőségen. Mint ahogy a hosszú leíró részek, a még hosszabb belső monológok, és a néhol fellelhető következetlenségek sem segítettek. A kevesebb néha több. Az viszont pozitív dolog, hogy a történet háromnegyed részéig nincs benne erotika.

   Ez egy erős közepes történet volt. Illetve nem is a történettel van baj, hanem a felhasznált megoldásokkal, mert ebből sokkal többet lehetett volna kihozni, ha nem rugózik fokozottan minden szereplő lelki nyomorán.

   Viszont kaptam egy szenzációs fordítást Tóth Gizellától, ami azt jelenti, hogy nyugodtan a cselekményre koncentrálhattam, és nem azon kellett filóznom, hogy ez a nyakatekert mondat vajon hogyan hangzott eredetiben.

   Bár nem ájultam el tőle, azért szívesen olvasnám a folytatást is magyar nyelven, vagy esetleg egy kortárs művet Holiday tollából, hiszen bőven van miből válogatni.

   Kedvenc idézetem:

   "Miért kell a családot a vérségi kötelék alapján meghatározni? ... Miért nem alakíthatjuk ki a saját családunkat úgy, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel vesszük körül magunkat? Olyan emberekkel, akik értékelnek minket?"

Sabrina Jeffries – Ármány és csabítás

   Hercegi kör 4

   Sheridan ​Wolfe, Armitage hercege a mostohatestvéreivel együtt elhatározza, hogy végre megfejti a rejtélyt, amely az özvegy édesanyjuk három férjének felettébb gyanús halála mögött húzódik. Úgy dönt, kihallgatja az ügy lehetséges gyanúsítottját, Lady Eustace-t, arra azonban nem számít, hogy a hölgy elbűvölő lánya, Vanessa még nagyobb kihívás elé állítja. Sheridan egykori szerelme tragikus elvesztése után megfogadta, hogy ellenáll minden kísértésnek, és soha többé nem nyitja meg a szívét. Ráadásul úgy fest a dolog, hogy Vanessa amúgy is egy londoni drámaíróért rajong… Persze a rideg herceg mit sem sejt arról, hogy a lány csupán azért bonyolódik flörtbe a poétával, hogy felhívja magára az ő figyelmét. A terv sikerül, a herceg egyre növekvő féltékenységével a lány iránti szenvedélye is mind magasabbra csap, mígnem a nyomozás és a két fiatal élete nem várt fordulatot vesz…

General Press, 2025

Erdeti cím: Undercover Duke, 2021

   Az a jó a General Press Kiadóban, hogy ha megkezdi egy könyvsorozat kiadását, akkor azt többnyire be is fejezi. Fél kezem elég megszámolni hány sorozatot/szerzőt kaszáltak el – gondolom az érdeklődés hiánya miatt. Kissé nehezményezem, hogy a sorozatok részeire egy-egy évet kell várni, de helló! Legalább megkapjuk és elolvashatjuk magyar nyelven is.

  Az sincs kedvemre, hogy a Kiadó Romantikus Regények sorozata egyre kevesebb címet jelentet meg. Az év első felében mindössze két ilyen könyvvel találkozunk majd, az egyik ez a Sabrina Jeffries könyv, a másik pedig Julie Klassen tollából származik, akinek az írásait már évek óta nem olvasom (Isten látja lelkemet, megpróbáltam megszeretni!), mert szerintem nagyban másolja Jane Austen stílusát, s ami Austennek annak idején ment, nem föltétlenül működik most is. De térjünk rá Ms. Jeffries könyvére, ami egy sorozat negyedik, egyben befejező része.

   El szoktam mondani, hogy az illető könyv lehet egy sorozat része, de önálló történetként is megállja a helyét. Ez most nem működik. Valamennyi részt olvastam a magyar nyelvű megjelenés után, mi több, ezt a részt tavaly angolul is, mert kíváncsi voltam a gyilkos személyére, viszont most úgy éreztem, hogy teljesen sötétben tapogatózom. Annyi idő eltelt az előző rész olvasásától, és a szereplők száma annyira felduzzadt, hogy sokszor fogalmam sem volt ki kicsoda, milyen kapcsolatban áll a másikkal, és egyáltalán mit keres ebben a történetben.

   Persze az alap dolgokra emlékeztem: van egy hercegné, aki épp a harmadik hercegi férjét fogyasztotta, mindegyiknek szült 1-2 gyermeket, és minden férje gyanús körülmények között szerderült jobb létre. Ezeket a gyanús haláleseteket próbálják felderíteni felnőtt gyermekei, s közben rájuk talál életük párja s a szerelem. A könyv egy pontján elhangzik, hogy a hercegné huszonöt évesen a harmadik férjénél tartott és már öt gyermek anyja volt, és akkor felmerült bennem, hogy ha számításba vesszük a terhességek idejét (rendben, az öt gyerek között van egy ikerpár is), a férjek halála miatti kötelező gyászidőszakot, meg azt a tényt, hogy azért egy terhesség nem jön össze mindig az első próbálkozásra, akkor hány évesen kezdhette pályafutását a hercegné?

   Nos, ez a záró rész az utolsó hercegi gyermek története, Sheridan ​Wolfe, Armitage hercegéé, mivel már csak ő maradt nőtlen. S hogy ne legyen hiányérzetem, a korábbi részek összes szereplője megjelenik a történetben, megfejelve a kiegészítő novella szereplőivel is. Ami nem gond, ha az ember legalább halványan emlékszik rájuk. Az viszont igen, hogy ezeket a szereplőket hol a nevükön, hol a címükön emlegeti a szerző, amitől az én fejemben máris megduplázódtak, és vissza kellett lapozni a családfára, hogy ez most ki is?

   Mit kaptam ettől a történettől? Egy közepes románcot az aktuális hercegi szereplő és Vanessa Pryde kisasszony között, aki annak a nőnek a lánya, aki rajta van a gyanúsítottak listáján, az özvegy hercegné barátnője, a herceg testvérének nagynénje házasság révén – hogy épp hányadik házasságról van szó, ki tudja már? Az ifjú hölgy pedig minden áron meg akarja szerezni magának a nősülni nem szándékozó (megvan a maga oka rá), elszegényedett herceget, ezért cselhez folyamodik. Kész shakespeare-i bonyodalom, ugye? Olyan nagy hűhó semmiért alapon, mert lényegében a langyos románcon kívül nem sok minden történik, bár a „langyos”-t itt a kapcsolat-udvarlás fejlődésére kell érteni, mert a főhősök amúgy nagyon is lángba borítják a hálószobát.

   Ami a történet krimi részét illeti, az nagy csalódás volt. Igen, bebizonyosodik, hogy a hercegi halálok nem véletlen események voltak (ezt amúgy is tudtuk), kiderül ki az elkövető, a motiváció is, viszont az elkövetés módjára nem derül fény, mert közbeszól egy pisztolygolyó. Ennyi gyilkosságot elkövetni bűnözői lángész kell, és kíváncsi lettem volna, hogyan tudta mindezt megtervezni, kivitelezni a 18. század végén – 19. század elején.

   Az egész történet olyan volt, mintha a szerző már belefáradt volna a hercegek történetébe, s gyorsan véget akart volna vetni az egésznek. Túl sok figyelmet fordított a főhősök közötti interakcióra, a megtévesztő játékra, vagy akár a szereplők elmélkedéseire, és többnyire figyemen kívül hagyta azt, aminek a középpontban kellett volna lennie, hiszen négy könyvön keresztül erről volt szó: a gyilkosságok. Tehát Ms. Jeffries maradjon a románcnál és ne írjon krimit, mert nem jön össze neki. Viszont értékeltem a humort, ami többnyire az álnéven színdarabokat író hercegi testvér szívatásában merül ki. Ha a fordító leírhatta többször is a "megbuherál" szót, akkor én is leírhatom a szívatást.

   Nekem ez olyan „egynek elmegy” kategória, mást, többet vártam ettől a sorozatzáró kötettől. Remélhetőleg következnek még Sabrina Jeffries könyvek, amik ennél jobbak lesznek. De hát ízlések és pofonok.

  U.i.: a borító bűnronda, s a képen szereplők öltözetei kétszáz évvel korábbi stílust képviselnek. Nem, nem volt maszkabál a történetben, tehát még ezzel sem lehet magyarázni a kortévesztő ruházatot. Amúgy a kiadó könyvei mindig tetszetős csomagolást kapnak, kivételt képeznek a Romantikus Regények sorozat könyvei. Azokon valami átok ül, mert nem ez az első borító, aminek lényegében nem sok köze van a tartalomhoz.

A sorozat korábbi részei

1 A csábítás iskolája

2 Az agglegény

Sabrina Jeffries, Madeline Hunter, Mary Jo Putney – Karácsonyi csók - novella

3 A herceg hitvese