A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 23., hétfő

Jodi Ellen Malpas – Ki ez a férfi

   Ez a férfi 4


   Jesse „Lord” Wardnak aranyélete van. Mi több, egyszerűen tökéletes. Nagyszerű formában van, még ma is megbabonáz bárkit és egyetlen pillantással őrült vágyat ébreszt a feleségében, Avában. Kézben tart mindent. Pontosan úgy, ahogy szereti.
   De ez az eszményi világ darabokra hullik, amikor Ava egy szörnyű baleset következtében életveszélyes fejsérüléssel kórházba kerül. Jesse kétségbeesett és dühös. Úgy érzi, a léte forog kockán. Az asszony szerelme nélkül az ő életének sincs értelme. Amikor Ava magához tér, Jesse ingatag életében kezd helyreállni a rend. De az őt fenyegető lidércnyomásnak itt még nincs vége. Még csak most kezdődik: Ava emlékezetéből ugyanis eltűnt az utolsó tizenhat év. Vagyis az, amit Jesse-vel töltött. A közös életük. Idegenként tekint a férjére.
   Jesse-nek most mindent el kell követnie, hogy felkutassa Ava emlékeit, és segítsen a feleségének, hogy újra őrülten, szenvedélyesen beleszeressen…

   Művelt Nép, 2020
   Eredeti cím: With This Man, 2018



   Lehúztunk egy újabb rend bőrt Jesse Wardról. Mert miért is ne, ha lehet. Kéretik nem félreérteni, imádom Jesse Wardot, mint férfit, és bármikor hazahoznám egy kis átnevelésre, és a szerző Ez a férfi sorozata (eredetileg trilógiája) toronymagasan élvezhetőbb mint az agyonreklámozott ötven módon elcseszett szürke valamennyi árnyalatával egyetemben. De, ugye, ez is ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák.
   Jó volt ismét kedvenc rosszfiúmról olvasni, de nem volt az igazi. Igen, tudom, nagyon sokan imádják ezt a sorozatot, magam is nagy kedvelője vagyok, de talán nem kellene a szerzőnek engedni az olvasói nyomásának, hogy még, tovább, többet akarnak belőle. Természetesen megértem a szerzőt is, ennek van piaca, ezt nyomjuk, mert ebből jön a pénz. Mert azért senki nem az olvasó két szép szeméért ír, hanem anyagi viszonzást is vár érte.
   Mi bajom volt ezzel a történettel? Sok. Nagyon sok. Elsősorban az, hogy ismét hosszas halogatások után jelent meg, de ez nem újdonság, megszoktuk a kiadótól, s elmosolyodom azok optimizmusán, akik még hisznek az ígéretekben és előrendelnek náluk. Nem térek ki most a fordításra, a szerkesztés hiányára sem, csupán néhány dolgot említek meg, ami kizárólag a tartalomhoz kapcsolódik.
   A történet és a konfliktushelyzet – Ava autóbalesete – kitűnő alkalom volt arra, hogy hosszas visszaemlékezésekbe fogjanak, az előző részek szinte minden fontos eseményét megemlítsék, újra átéljék valamilyen formában. S történik mindez évekkel az előző részek után, mert a cselekmény idején Jesse Ward éppen ötven éves, az ikrek kiskamaszok.
   Milyen Jesse Ward ötven évesen? Jól tartja magát, az már biztos, viszont megsuhintja az életközép válság szele. Fél az öregedéstől, attól, hogy felesége több mint tíz évvel fiatalabb mint ő, hogy gyerekei nőnek és sokasodnak a gondok. S azt is el kell mondanom, hogy továbbra is olyan amilyennek az első könyvben ismertem meg: mint egy elkényeztetett hisztis kisfiú, aki valamilyen véletlen folytán megállt a fejlődésben. Helló! Legalább tíz év telt el az előző rész cselekményétől, jellemfejlődésről, természetes változásról nem hallott a szerző? S kapcsolata Avával is pont ugyanolyan, mint ahogyan ismerjük: bárhol, bármikor szex, szex és szex. Túlságosan posszeszív, túlságosan ellenőrzése alatt akar tartani mindent és mindenkit, tehát az a Jesse, akit már olyan jól ismer mindenki, aki olvassa/olvasta az előzményeket. Megmaradt a "három, kettő egy, nulla bébi" stílus és továbbra is ipari mennyiségű mogyoróvajat eszik. Időben minden kapcsolat dinamikája változik, a Jesse-é és Aváé nem, két gyermek ellenére sem.
   Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom Ava autobalesetet szenved, minek következménye a retrográd amnézia. Azaz semmire nem emlékszik abból a 16 évből, amit Jesse-vel töltött – Jesse-re sem –, nem emlékszik a gyermekeire, közös barátaikra, a munkájára sem. Mert Jesse és Ava közösen vezetik a bizniszüket, egy egészségközpontot. A fejében Ava huszonéves. És sajnos úgy is viselkedik. Ritkán találkoztam ennyire antipatikus hősnővel, őt csak barátnője, Kate tudta túlszárnyalni, aki még adta is alá a lovat, s provokálta, hogy minél többet ellentmondjon annak, amit Jesse kért tőle.
   Zavart az is, hogy kötelező módon jelen kellett lennie legalább egy olyan nőnek, aki Jesse-re hajt, és egy másik hülye bigének is, aki az életére tör. Ezt is eljátszottuk már éppen elégszer. S ha ez sem lett volna elég, fokozásképpen még Sarah-t is visszarángatta a történetbe, mert miért is ne.
   Bár ez egy sorozat része – elméletileg zárókötete, gyakorlatilag ki tudja? –, nyugodtan olvasható az előző részek ismerete nélkül is, mert amennyi visszaemlékezés, töténésekről való mesélés van benne, senkinek nem lesz hiányérzete. Persze akkor az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, de akik csupán ezt a könyvet olvassák, megkímélik magukat a visszaemlékezésektől, és attól, hogy bizonyos élethelyzetek megismétlődnek más szereplőkkel, de nagyon hasonló kontextusban.
   Miben különbözik az előző részektől? Első sorban abban, hogy bár ez is E/1-ben íródott, ezt a történetet Jesse szemszögéből ismerhettem meg. Legalább is nagy részét, mert azért a hisztis Ava is megkapja a maga néhány fejezetét, ahol ő maga mesélhet, többnyire aktuális érzéseiről. Ééééééééés nem volt benne a Converse-imádat!
   Bár nem rajongtam érte és egyszer olvasós marad, nem bántam meg, hogy időt szántam rá, különösen most, amikor a munkahely és az otthon között zajlik az életem. Minden bizonnyal sokan imádni fogják, különösen a benne található, tetemes mennyiségű erotikus jelenetekért, nekem ez már olyan volt, mint a hattyúdal. De nem vagyunk egyformák...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka 1)

Egy éjszaka megtagadva (Egy éjszaka 2)

Egy éjszaka leplezetlenül (Egy éjszaka 3)


Ez vagyok (Ez a férfi 3.5)






2020. március 20., péntek

Gail Carriger – Időtlen


   Napernyő Protektorátus 5


   A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Gail Carriger nagysikerű sorozatának, a Napernyő Protektorátusnak a befejező része – Időtlen címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja a megfélemlíthetetlen Alexia utolsó kalandját, mely ezúttal a titkokkal teli Egyiptomba, és megannyi megoldásra váró rejtélyhez vezet.
   Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egy példányát.




   ALEXIA ​TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL.
   Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.
   Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni.
   Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat fi gyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.
   Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?
   A NÉPSZERŰ SOROZAT RÉGEN VÁRT BEFEJEZŐ RÉSZE.
   Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
   Felnőtteknek ajánljuk!


Könyvmolyképző, 2020
Eredeti cím: Timeless, 2012





   Négy évvel a sorozat negyedik része után végre magyar nyelven is olvashatjuk a Napernyő Protektorátus ötödik, azaz utolsó kötetét is. Bár születtek hozzá kapcsolódó történetek, nem is egy, ezek már a következő generációról szólnak, ami azért nem ugyanaz, mintha Alexia, Lady Maccon és vérfarkas férje kalandjait olvasná az ember lánya, abban a viktoriánus korban, melyben az emberek mellett szépen ott sorjáznak a vámpírok, vérfarkasok, lélektelenek, s más hasolnó fura figurák. Igen, ez az a történet, melyben úgy minden van, amit a fantasy világ fel tud kínálni.
   Nem különösebben kedvelem a fantasyt, több próbálkozás után két sorozatra szűkítettem le a rajongásomat: a Fekete Tőr Testvériség vámpírjaira és természetesen a Napernyő Protektorátusra.
   Bár egy sorozat ötödik része, kis jóindulattal önálló történetként is megállja a helyét, de akkor igazán teljes az élvezet, ha az ember lánya az első résszel kezdi és fokozatosan ismerkedik meg azzal a világgal, amit Carriger olyan sikeresen felépített, és ami nem igazán hasonlít semmi máshoz.
   Nos, az előző rész azzal végződött, hogy megszületik a Maccon házaspár – Conall, a vérfarkas és Alexia, a lélektelen – gyermeke, Prudence, akit a szomszédban lakó piperkőc vámpír, Lord Akeldama, rögtön a pártfogásába vesz. Lényegében a kislány nála lakik, ő a gyámja, úgymond védelmi okokból. A Maccon házaspár pedig látszólag saját házában él a szomszédban, de tulajdonképpen Lord Akeldama gardróbjában laknak. Az egyik gardróbjában, mert neki természetesen több is van.
   Prudence már egy életvidám totyogó, akkor beszél, amikor kedve van, és lévén két természetfeletti gyermeke, maga sem egy mindennapi teremtés. Annyira nem mindennapi, hogy tulajdonképpen a saját szülei sem tudják kezelni, nem ismerik mire képes, mikor éppen milyen alakot fog felvenni, és ez időnként mulatságos helyzeteket teremt.


   "Nem kevesebb, mint nyolc dolgozó volt jelen, továbbá Lord Akeldama, egy inas, és a dadus. Prudence Alessandra Maccon Akeldamát azonban senki sem győzhette le, ha fürdésről volt szó.
   A kád felfordult, szappanos vízzel áztatva el a szép szőnyeget és nem is egy dolgozót. Az egyikük térde bekékült, a másik ajka felhasadt. Lord Akeldama személyét tetőtől talpig apró, szappanos kéznyomok fedték. Az egyik szárító eldőlt, és egy törülköző megpörkölődött. Az inas tátott szájjal állt, az egyik kezében szappan, a másikban egy darab sajt. A dadus könnyek között roskadt az ülőkére.
   Ami azt illeti, egyvalaki maradt sértetlen és száraz: maga Prudence. A kisgyerek a kandalló párkányán kuporgott, a tűz felett, egy szál ruha nélkül, arcocskáján harcos kifejezés.
   – Nem, Dama! Nem a víszbe! Nem! – kiabálta, az agyarai miatt selypesen."


   Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a történetről egyetlen olyan dolgot tudok mondani, ami nem tetszett. És az az egyetemes happy end, a minden jó, ha vége jó. Mintha az egész történet – ami mellesleg nagyon pörgős és szórakoztató volt – azért jött volna létre, hogy minden elvarratlan szálnak a végére járjunk s a végén mindenkiről elmondhassuk, hogy boldogan éltek, míg meg nem halltak, ami a természetfeletti lények esetében nagyon tág fogalom.
   A fülszöveg meglehetősen sokat elárul arról, hogy mi is várható ettől a történettől ami a cselekményt illeti, ezért nem mennék bele, hogy hol és mi történik. Legyen elég annyi, hogy Alexia meghívást kap az alexandriai bolykirálynőtől, hogy látogassa meg, mi több, vigye magával lányát is. Igazándiból ez egy parancs az életben lévő legidősebb bolykirálynőtől, aki Prudence-t akarja látni, mivel megvannak a maga tervei. S történik ez akkor amikor az Istenölő Ragály egyre jobban terjed, tehát egy esetleges alexandiai út esély lehet ennek a megoldására is, vagy legalább alkalom lenne további kutatásokra. Nem utolsó sorban azt is ki kellene deríteni, hogy Alexia apja annak idején melyik táborban játszott, mikor Egyiptomban járt. S azért a falkán belül is vannak némi ellentétek, sőt, egy esetleges árulóval is számolni kellene.
   Mivel nem szeretnék dobra verni az utazás célját, ezért úgy állítják be, mintha színész barátaikat kísérnék el, akik a bolykirálynő meghívására legújabb színdarabjukat mutatják be neki. Tehát az egész titkos expedíció úgy néz ki, mint egy vándorcirkusz. S ne felejtsük el azt sem, hogy Alexia még az előző részben elveszítette híres napernyőjét, ami egy fél hadsereggel ért fel... de talán szerető férje tesz valamit az ügyben.
   A történet során természetesen feltűnnek a már megszokott karakterek: Biffy, a vámpír, Lyall professzor, a falka bétahímje, Madame Lefoux, a feltaláló, és magától értetődik hogy Lord Akeldamaval is találkozni lehet, aki színes szóvirágaival gyakran megnevettetett. De a kedvencem az mégis a pöttyöm Prudence volt és az ő gépkaticája.
   Izgalmas volt, pörgős, humoros. A mindenre és mindenkire kiterjedő boldog végkifejlet kivételével imádtam és őszintén sajnálom, hogy vége a sorozatnak, bár nem tudom mit lehetne ebből még kihozni. A sorozat rajongóinak kötelező olvasmány, meg mindenkinek, aki szereti a fantasyt, vagy egyszerűen csak jót akar szórakozni. De ízlések és pofonok...


Kapcsolódó bejegyzés:







   Játékunk során arra vagyunk kiváncsiak, mennyire ismeritek a sorozatot, és annak karaktereit. Ennek értelmében minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.
   Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


Melyik angol királynő korában játszódik a történet?




03/20 Betonka szerint a világ…
03/24 Dreamworld - extra
03/26 Dreamworld




2020. március 8., vasárnap

J. R. Ward – A tolvaj


   Fekete Tőr Testvériség 16


   Sola ​Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől távol, immár becsületes polgárként vigyáz imádott nagymamájára, és kerüli a bajt. A szívét azonban otthagyta fent északon, az egyetlen férfinál, aki átlátott a védőpajzsán.
   Assail, Assail fia soha nem akart szerelmes lenni, főleg nem egy emberbe, hiszen életvitele és valódi hivatása mellett elképzelhetetlen, hogy közös jövőt tervezhessen olyasvalakivel, mint Sola. A sors azonban mindig tartogat meglepetéseket; Assail kómába esik, és Sola az egyetlen, aki visszahozhatná az életbe. Assail unokatestvérei számítanak a segítségére, mivel egy új, halálos ellenség közeledik, és a testvériségnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a férfira. Sola azonban a legkevésbé sem akar belekeveredni ebbe a háborúba vagy visszatérni a múltjába, főleg miután rájön a szörnyű igazságra Assail kilétével kapcsolatban. De hogyan is hagyhatná meghalni a férfit, aki az életénél is jobban szereti őt?
   A tolvaj az utóbbi évtized egyik legnagyobb romantikus bestsellere, a Fekete Tőr Testvériség tizenhatodik része.

   Alexandra, 2020
   Eredeti cím: The Thief, 2018


   Tizenhatodik részénél tart magyar nyelven, tehát senkinek nem kell bemutatni miről szól J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata. S mintha rendszer lenne: egy hideg, egy meleg, azaz bármennyire is szeretem ezt a sorozatot mintha szabályszerűen váltakoznának azok a részek, melyeket nagyon kedvelek, azokal, amiket nem annyira. Kéretik nem félreérteni: nem rossz a történet, mert egy FTT-s történet alapból nem lehet rossz, csak éppen valamiért nem kedvelem annyira. S mivel az előző részt (A Kiválasztott) elhalmoztam imádatommal, ez most az a könyv, amit kevésbé kedvelek, igazándiból még meg sem tudom mondani, hogy miért.
   Az előző részben Layla, a kiválasztott, és Xcor, a banditavezér történetén volt a hangsúly, s mellettük az egész testvériség életébe betekinthettem, kicsitől nagyig. Az egy szép kerek történet volt erotikával, humorral, szerelemmel és megható jelenetekkel. Ahhoz képest itt két párra is koncentrál a szerző. Első sorban Jane-re és Vishousra, hiszen már az előző részben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a kapcsolatuk nem működik, s mindketten a munkába menekülnek, amit Vishous a szokásos láncdohányzással, valamint kedvenc vodkájának kemény döntögetésével told meg. 
   A másik pár – tulajdonképpen ők a főszereplői ennek a könyvnek, vagy legalábbis lenniük kellene – Assail, a drog és fegyverkereskedő és szerelme, Marisol Carvalho, vagy Sola Morte, mindkét neven ismert.
   Nos, akik figyelemmmel kísérik a Feketet Tőr Testvériség sagáját, azok tudják, hogy Assail nem csak kereskedett a droggal, hanem maga is élvezője volt a bódulatnak, s már a múlt részben a Testvériség szupertitkos klínikáján feküdt előbb súlyos elvonási tünetekkel, aztán katatón állapotban. Ő volt az, aki a Testvériség számára lebonyolította a fegyverügyleteket, mármint beszedrezte azokat, melyeket nem Vishous gyártott saját műhelyében. Sola pedig a szerelme, aki saját biztonsága érdekében messze menekült Caldwelltől, bár fogalma sem volt arról, hogy Assail tulajdonképpen vámpír.
   Izgalom az van bőven a történetben, hiszen a renegát Throe továbbra is Wrath trónját akarja, s nem vállogatja meg a módszereit. Mi több, már tesztelgeti is árnyékokból álló új minihadseregét, ezzel alkalmat adva, hogy szépen felvezetődjön a sorozat következő része is, aminek főhőse Muhrder lesz, az egyetlen olyan vámpír, akit őrülete miatt eltávolítottak a Testvériségből. S nem kizárólag Throe biztosítja az izgalmat, hanem Assail és Sola története sem egy sétagalopp, hiszen mindketten kapcsolatban álltak a drog- és fegyverkereskedő Benloise tervérekkel, akiknek – mint kiderül – van egy nagyon bosszúéhes és nagyon véregző húguk is.
   Mivel két pár kapcsolatáról is szó van, erotika, romantika van bőven a történetben. Amit hiányoltam az a humor volt. Lassiter, aki általában ezt biztosítani szokta, alíg volt jelen, s ha igen akkor nagyon méltóságteljesen viselkedett, mintha felnőni készülne a ráruházott feladathoz, ami ugye még mindig titok szinte mindenki számára. Az egyetlen megmoslyogtató szereplő az Mrs. Carvalho volt, Sola idős nagyanja, aki nagyon színes karakter.
   Solát, a női főhőst nem szerettem egy kicsit sem. Értem én, hogy nehéz gyermekkor, meg ő valamikor profi tolvaj volt, de semmi olyasmit nem tudott produkálni, ami miatt egy szikra kis szimpátiát csiholt volna ki. Vannak olyan erős női karakterek, akik minden durvaságuk, harciasságuk és konok hisztijük mellett szerethetőek. Sola nem ilyen.
   Bár ez a rész soha nem lesz a kedvencem, a Fekete Tőr Testvériség sorozat továbbra is nagy szerelem marad, s szívrepesve várom a következő történet megjelenését De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



A vadállat (Fekete Tőr Testvériség 14)

A Kiválasztott (Fekete Tőr Testvériség 15)

Perzselő vágy (Lánglovagok 1)

A bourbon királyai (A bourbon királyai 1)

Az angyalok jussa (A bourbon királyai 2)

Egy felejthetetlen hölgy (Egy felejthetetlen hölgy 1)






2020. február 29., szombat

Rita Falk – Savanyúkáposzta-kóma


   Franz Eberhofer 5


   Nem könnyű Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr élete. Áthelyezés Münchenbe, váratlan vetélytárs felbukkanása az örök barátnő Susi mellett, s ott van még a holttest is, amely a Papa ellopott, majd megkerült öreg autójának csomagtartójában fekszik, s amellyel illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen rendőri szerv sem akar foglalkozni. A gyilkosság felderítése így Franzra marad, aki természetesen most is számíthat régi barátja, Rudi Birkenberger segítségére. Már amikor Rudit éppen nem teríti le a savanyúkáposzta-kóma…
   Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának ötödik részében jól ismert morbid-fekete humorával folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

   Magistra, 2020
   Eredeti cím: Sauerkrautkoma, DTV, 2013




   Ha valaki még nem ismeri Franz Eberhofer, a derék bajor rendőr történetét, az gyorsan kössön ismeretséget vele, mert megéri. Különösen ha kedveli a krimiket és a paródiákat, mert a rend derék őre a tökéletes anti-rendőr, akinek valami véletlen folytán mégis sikerül egyre több rejtélyes bűncselekményt felderítenie. S ha ez még mindig nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor ott van bizarr családja, amit nem lehetne józan ésszel kibírni. De ha még ez sem keltette fel a figyelmet, akkor vannak neki barátai, szomszédai, meg az egész falu is, ők sem mennek a szomszédba egy kis furcsaságért.
   A sorozat pillanatnyilag tíz részből és két Eberhofer-Nagyi-féle szakácskönyvből áll, és az első öt része már meg is jelent magyar nyelven – ugye, éppen ez a savanyúkáposztás kóma lenne az ötödik. S mivel az első két rész után a magyar kiadás a Művelt Nép Kiadóról a Magisztra Kiadóra váltott, könnyen elképzelhető, hogy szépen sorban valamennyi részt el fogjuk olvasni magyarul is – németül tudók előnyben, ők már minden részét olvashatják. S az is elképzelhető, hogy nem kell éveket várni egy-egy folytatás között.
   Nos, akik ismerik a sorozatot, azok már tudják, akik meg nem, azoknak elmondom, hogy Franz Eberhofer rendőri tevékenységét Münchenben folytatta, míg egy alkalommal Rudi Birkenberger munkatársával és barátjával egyetemben kissé elragadtatták magukat a szolgálati fegyver használatát illetően, minek következtében Rudit kirúgták a rendőrségtől és azóta magánnyomozóként obszervál ezt-azt, Franzot pedig bűntetésből szülőfalujába, a festői Niederkaltenkirche-be helyezték. A hely mintha fura alakok gyülekezete lenne, de pontosan megfelel Franznak – hiszen ő sem különb –, aki a disznóólat alakítja át saját lakhelyévé. S mit tesz a fikció ördöge, a nyugis falucskában, ahol soha semmi nem történik, megnövekedik a bűnözés, amit a derék rendőrnek sikerül felderítenie, bár néha segítségére van magánnyomozó barátja is.
   Miután négy könyvön keresztül a legfurább bűneseteket és gyilkosságokat derítette fel, a müncheniek úgy gondolják, hogy helye lenne közöttük egy olyan tehetséges embernek mint Franz.


   "– München? – kérdezek vissza.
   – München. Mit nem ért még mindig, Eberhofer? – kérdez vissza-vissza a polgármester, de a világ minden kincséért sem fordulna felém. Áll az irodám ablakában és elmélyülten szemléli városházánk csodálatos udvarát.
   – Sok mindent – mondom. – A „kényszer-előléptetés” kifejezést például. És az „áthelyezés” kifejezést. A legkevésbé pedig a „München” szót, tudja, polgármester? Miért menjek én el Niederkaltenkirchenből? Nélkülem is vannak elegen ott Münchenben, hogy vigyázzanak a drága müncheniekre, nem igaz?

   Franzon kívül mindenki lelkesedik az áthelyezésért, ő pedig inkább az ingázást választja, mint a rendőrségi laktanyát, míg egy nap haza nem költözik nem szeretett bátyja – a nyalós Leopold –, aki épp a harmadik házasságának válságát éli meg. S ez még mindig nem elég, szerelmi élete sem a legrózsásabb, hiszen a türelmes Susi mellett feltűnik egy volt iskolatárs, aki rohadtul gazdag és Lamborghinivel furikázik.
   Eberhofer rendőr élete lényegében kettészakad. egyrészt a müncheni munkája foglalja le, másrészt az otthoni magánügyek, amik egyre sokasodnak, és púpnak a hátára, apja ócska kocsiját is ellopják, amikor a Nagyival meglátogatják őt Münchenben. S amikor visszakapják, a csomagtartóban egy fiatal nő holteste van. Amit természetesen csak odahaza vesznek észre, mert a drága Franz miért is nézett volna utána, hogy mitől bűzlik az autó, mikor lehet lehúzott ablakokkal is haladni? Ennek az esetnek jár utána maga a derék rendőr, mivel az, hogy kinek kellene felderítenie az ügyet eléggé zavaros: a kocsi tulajdonosának lakhelye, a lopás helyszíne, és az erdő, ahol végül megtalálták mind más és már rendőrörshöz tartozik.
   Mivel nincs elég baja a hullával és a nyomozással, habnak a tortán még a szerelmi élete sem igazán működik a hirtelen feltűnk konkurencia miatt, ami oda vezet, hogy végre megkéri barátnője kezét. Magától értetődően ezt is a saját bunkó modorában teszi, mert ilyen ő. És ugyanúgy kezeli az esküvői előkészületeket is, melyekért mindenki lelkesedik, csak ő nem, hiszen nem is igazán akar nősülni – példa rá az alkalmi szex új munkatársnőjével –, csak mindenki rágja a fülét, hogy ideje lenne előrelépni Susival való kapcsolatában... és ugye ott a dúsgazdag iskolatárs, aki nemcsak bátyjával barátkozott össze, hanem barátnőjének is egyre hevesebben csapja a szelet.


   – Minek köszönhetem a látogatását, Eberhofer úr?
   – A jegyesoktatásról lenne szó.
   – Igen, igen, már hallottam a jó hírt, hehe. Nagyon örülök, hogy végre rászánták magukat. Máris keresünk egy megfelelő időpontot.
   Ezzel elkezd a naptárában bogarászni.
   – Nekem nem időpont kell, hanem a papír – közlöm vele.
   – Milyen papír?
   – Az a szaros papír, ami igazolja, hogy részt vettem a jegyesoktatáson.
   – De hát nem vett részt rajta!
   – Nem is fogok.
   Hátradől, úgy néz rám. Oldalra dönti a fejét. Egész ferdére. Látszik, ahogy lassan kezdi felfogni a szavaimat.
   – Oktatás nélkül nincs papír, Eberhofer úr.
   – Ezt maga teljesen rosszul látja – közlöm vele. – Mondja csak, mennyit is adakozik magának az én Nagyim már évek óta?
   Elvörösödik, de nem felel.
   – Ötszázat? Ezret? Kétezret évente?
   – Nos, valahogy úgy…
   – Húsvétkor, és…
   – És Karácsonykor – szakít félbe. – Tulajdonképpen mit akar ezzel mondani, az Isten szerelmére?
   – Csak azt, hogy papír nélkül további adomány sincs, plébános úr.
   – De ha kiállítanám magának az igazolást, az közönséges hazugság lenne! Maga nem vett részt az oktatáson!
   – Magának nem kell kiállítania semmit, plébános úr. Csak alá kell írnia. Kitölteni majd kitöltöm én magam.


   Természetesen sikerül megoldani a gyilkossági ügyet Rudi hathatós segítségével, akinek rendesen be is tesz a savanyúkáposzta, és az esküvői előkészületek is sínen vannak, olyan Eberhofer módon. Azt gondoltam, hogy semmilyen meglepetés nem jöhet, de a szerző az utolsó pillanatban is csavart egyet a történeten, mert miért is ne tenné?
  A történetben sorra megjelennek az előző részek szereplői (családtagok, barátok, falubeliek és a kutya), Nagyi továbbra is megfőzi világklasszis bajor ételeit, melyeknek receptjei a történet végén megtalálhatóak a vállalkozó kedvűek számára.
   Én nagyon kedvelem a sorozatot, tehát ezt a történetet is, mert pörgős, izgalmas és nagyon vicces, lehet rajta rendesen vihorászni. Sorozatfilm is készült belőle, németül tudók ismét előnyben. Nagy bánatomra azt nem fogom megnézni, mert sajnos hadilábon állok a nyelvvel.
   Ha jól akarsz szórakozni, akkor ez a te könyved! De ízlések és pofonok...


   *A bejegyzésben szereplő fotók a Sauerkrautkoma (2018) című filből származnak


A sorozat magyar nyelven megjelent részei:








2020. február 24., hétfő

Mary Jo Putney – Váratlan szerelem


   A jó útra tértek testvérisége 4



   Napóleon ​Elba szigeti száműzetését követően az egykori brit hírszerzőtiszt, Simon Duval abban a reményben tér vissza Angliába, hogy új értelmet talál az életének. Csakhamar a másod-unokatestvére özvegye, Suzanne Duval nyomára akad. A nehéz körülmények között, varrónőként dolgozó Suzanne elmúlt pár éve legalább annyira kalandos volt, mint Simoné. Miközben mindketten úgy vélik, már túl vannak a szerelmen, újbóli találkozásuk arra készteti a férfit, hogy baráti házasságot ajánljon a rokonának, és Suzanne ezt el is fogadja.
   Nem kereste, nem vágyott a valódi házasságra, de amikor Suzanne az új férjével Simon fogadott testvérének keresésére indul, a meghittség és a gyengédség mindkettejük lelkét meggyógyítja – és erős, nem várt szenvedélyt gyújt bennük. A franciaországi hírek azonban fenyegetik az ifjú pár boldogságát. Napóleon elmenekült Elbáról, és Wellington herceg személyesen kéri Simont, hogy segítsen elkerülni egy újabb pusztító háborút. Ezúttal azonban a férfi nem egyedül vállalja a kockázatot.
   A jó útra tértek testvérisége legújabb kötetében egy vészterhes korban két sokat próbált ember egymásra találásáért izgulhatunk.


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Once a Spy, 2019



   Többször is elmondtam már, hogy mennyire kedvelem a régi időkben játszódó romantikus történeteket, igaz szerzője válogatja, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet is akarom. Bár újabban nem fordulok feltétlen rajongással a szerző írásai felé, kiváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy olyan történetből, mely a napoleoni háborúk idején kezdődik, és az egyes részek férfi főszereplőit egy közös esemény köti össze: kivégzésük előtti éjszakán együtt szöknek meg a francia fogságból. Valamilyen formában valamennyien a brit korona szolgálatában állnak, s akik figyelemmel kísérik a sorozatot és a szereplők sorsának alakulását, azok már tudják hogy hármójuk élete hogyan alakult. Most egy újabb epizóddal folytatódik A jó útra tértek testvérisége, melynek főszereplője a félig francia, félig angol Simon Duval ezredes, aki az angolok kémhálózatának oszlopos tagja a háború idején.
   Fogalmam sincs végül is hány részes lesz ez a sorozat, az ötödik rész angol nyelvű megjelenése az idén várható és Lucas Mandeville-ről fog szólni – róla többször is szó lesz ebben a történetben is –, de rajta kívül is van még olyan tagja A jó útra tértek tesvériségének, akinek a történetét még nem ismertük meg semmilyen nyelven.
   Egy eléggé sokat elmesélő fülszöveg után nem igazán tudom mit lehetne erről a történetről mondani, úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét az egészet, de megpróbálom.
   Nos, a főhősről már elmondtam, hogy karrierje csúcsán ezredes volt és az angoloknak kémkedett a napoleoni háborúk idején – jelen történet 1815-ben játszódik. Akárcsak társai, akikkel együtt szökött meg a kivégzés elől, ő is visszavonul az aktív szolgálattól, hogy odahaza átvegye örökségét és üzleti ügyeinek irányítását. És hírét veszi, hogy – mint annyi más szökött francia arisztokrata – másodunokatestvére özvegye is Londonban tartózkodik. Ezért meglepő ajánlattal keresi fel az özvegyet, akit évekkel korábban látott utoljára, közvetlenül esküvője előtt, és akivel annak idején összebarátkozott, mivel a fiatal ara korban közelebb áll hozzá, mint eljövendő férjéhez.
   Susanne Duval szinte gyerekfejjel ment hozzá Jean-Louis Duvalhoz, Chambron grófjához, egy élvhajhász fickóhoz, aki számára a lány tetemes hozománya sokkal vonzóbb volt, mint maga Suzanne. A nő London szegénynegyedében tengeti életét és varrásból él meg szűkösen. Saját honfitársai is kirekesztik, mert éveken keresztül egy török háremben volt fogoly és csak nemrég sikerült onnan megszöknie véletlen szerencse folytán, szintén a jó útra tértek segítségével. Erről már hallottunk a sorozat előző részében is. Ezek a menekült francia honfitársak megvetik a nőt, amiért egy háremben tartották fogva, és azt mindenki tudja, hogy miről is szól a hárem. A férfiak egy része pedig azt hiszi, hogy ezek után Suzanne szabad préda szexuális vágyaik kiélésére, ami arra készteti a nőt, hogy néhány próbálkozás után megszakítson minden kapcsolatot a francia menekültekkel.
   Tehát Simon Duval meglepő ajánlatot tesz az özvegynek: házasodjanak össze. A férfit nyomasztja a magány, a nő nyomorog és kölcsönösen segíthetnének egymásnak és egymáson egy kizárólag barátságon alapuló házasságban, mely nélkülözne minden nemű testiséget. A nő iszonyodik mindentől, ami egy férfi és egy nő között történhetne, s ezért a török háremben átéltek felelősek.
   Ugye mindenki sejti, hogy ez a baráti házasság meglehetősen gyorsan valami többé fog alakulni? Suzannenak azért több időbe telik, míg meg tud bízni a férfiben, aki határtalan türelemmel rendelkezik és fokozatosan érteti meg a nővel, hogy a testiség nem feltétlenül rossz.
   Akárcsak a sorozat többi része, ez is kalandregény, tehát a történések nem kizárólag Duvalék házaséletére, vagy annak milyenségére korlátozódik. Ebből a szempontból több dolog is összejátszik. Egyrészt Suzanne visszatérne Franciaországba, hogy megnézze mi lett régi otthonából – az is elképzelhető, hogy pont Simon az aktuális Chambron gróf –, másrészt hírt kapnak arról, hogy Simon anyai unokatestvére, akivel együtt nevelkedtek és akit mindenki halottnak hisz, Brüsszelben tűnt fel szerzetesi csuhában. És mit tesz a fikció ördöge, Simont pont ekkor kérik fel, hogy ismét a kontinensre utazzon és felmérje mi várható az Elba szigetére száműzött Napoleontól. Ez az utazás minden szzempontból tele lesz meglepetésekkel és váratlan csavarokkal. Annyival, hogy ez az én ízlésemnek már túlzás volt, s akkor még nem is említettem az "eltűnt" unokatestvért, Lucast, aki kézrátétellel gyógyít. S ha lúd, akkor legyen kövér! Napoleon megszökik Elbáról, hogy ismét átvegye a hatalmat és újabb offenzívát indítson Európa ellen, míg bele nem fut Wellington admirálisba Waterloo-nál.
   Egy kivétellel az előző részek szereplői is feltűnnek epizodikusan a történet egy-egy pontján, tehát továbra is tudni fogjuk kinek hogyan alakult a sorsa. S bár egy sorozat része, akár önálló történetként is megállja a helyét, mert van kellő mennyiségű utalás és magyarázat az előzményekre ahhoz, hogy ne legyen hiányérzete azoknak, akik ezzek a történettel kezdenék az ismerkedést A jó útra tértek testvériségével.
   Kedveltem is, meg nem is ezt a történetet. Szó se róla, izgalmas volt, pörgött, volt benne izgalom, romantika és természetesen némi erotika is, de valahogy túl sok volt. Értem én, hogy ez fikció, de azért hihetővé kellene tenni, a történet során pedig volt néhány olyan epizód, amivel a szerző kissé túllőtt a célon. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok a sorozat további részeire is, és a szokásos ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)






2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...