A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Művelt Nép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Művelt Nép. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 23., hétfő

Jodi Ellen Malpas – Ki ez a férfi

   Ez a férfi 4


   Jesse „Lord” Wardnak aranyélete van. Mi több, egyszerűen tökéletes. Nagyszerű formában van, még ma is megbabonáz bárkit és egyetlen pillantással őrült vágyat ébreszt a feleségében, Avában. Kézben tart mindent. Pontosan úgy, ahogy szereti.
   De ez az eszményi világ darabokra hullik, amikor Ava egy szörnyű baleset következtében életveszélyes fejsérüléssel kórházba kerül. Jesse kétségbeesett és dühös. Úgy érzi, a léte forog kockán. Az asszony szerelme nélkül az ő életének sincs értelme. Amikor Ava magához tér, Jesse ingatag életében kezd helyreállni a rend. De az őt fenyegető lidércnyomásnak itt még nincs vége. Még csak most kezdődik: Ava emlékezetéből ugyanis eltűnt az utolsó tizenhat év. Vagyis az, amit Jesse-vel töltött. A közös életük. Idegenként tekint a férjére.
   Jesse-nek most mindent el kell követnie, hogy felkutassa Ava emlékeit, és segítsen a feleségének, hogy újra őrülten, szenvedélyesen beleszeressen…

   Művelt Nép, 2020
   Eredeti cím: With This Man, 2018



   Lehúztunk egy újabb rend bőrt Jesse Wardról. Mert miért is ne, ha lehet. Kéretik nem félreérteni, imádom Jesse Wardot, mint férfit, és bármikor hazahoznám egy kis átnevelésre, és a szerző Ez a férfi sorozata (eredetileg trilógiája) toronymagasan élvezhetőbb mint az agyonreklámozott ötven módon elcseszett szürke valamennyi árnyalatával egyetemben. De, ugye, ez is ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák.
   Jó volt ismét kedvenc rosszfiúmról olvasni, de nem volt az igazi. Igen, tudom, nagyon sokan imádják ezt a sorozatot, magam is nagy kedvelője vagyok, de talán nem kellene a szerzőnek engedni az olvasói nyomásának, hogy még, tovább, többet akarnak belőle. Természetesen megértem a szerzőt is, ennek van piaca, ezt nyomjuk, mert ebből jön a pénz. Mert azért senki nem az olvasó két szép szeméért ír, hanem anyagi viszonzást is vár érte.
   Mi bajom volt ezzel a történettel? Sok. Nagyon sok. Elsősorban az, hogy ismét hosszas halogatások után jelent meg, de ez nem újdonság, megszoktuk a kiadótól, s elmosolyodom azok optimizmusán, akik még hisznek az ígéretekben és előrendelnek náluk. Nem térek ki most a fordításra, a szerkesztés hiányára sem, csupán néhány dolgot említek meg, ami kizárólag a tartalomhoz kapcsolódik.
   A történet és a konfliktushelyzet – Ava autóbalesete – kitűnő alkalom volt arra, hogy hosszas visszaemlékezésekbe fogjanak, az előző részek szinte minden fontos eseményét megemlítsék, újra átéljék valamilyen formában. S történik mindez évekkel az előző részek után, mert a cselekmény idején Jesse Ward éppen ötven éves, az ikrek kiskamaszok.
   Milyen Jesse Ward ötven évesen? Jól tartja magát, az már biztos, viszont megsuhintja az életközép válság szele. Fél az öregedéstől, attól, hogy felesége több mint tíz évvel fiatalabb mint ő, hogy gyerekei nőnek és sokasodnak a gondok. S azt is el kell mondanom, hogy továbbra is olyan amilyennek az első könyvben ismertem meg: mint egy elkényeztetett hisztis kisfiú, aki valamilyen véletlen folytán megállt a fejlődésben. Helló! Legalább tíz év telt el az előző rész cselekményétől, jellemfejlődésről, természetes változásról nem hallott a szerző? S kapcsolata Avával is pont ugyanolyan, mint ahogyan ismerjük: bárhol, bármikor szex, szex és szex. Túlságosan posszeszív, túlságosan ellenőrzése alatt akar tartani mindent és mindenkit, tehát az a Jesse, akit már olyan jól ismer mindenki, aki olvassa/olvasta az előzményeket. Megmaradt a "három, kettő egy, nulla bébi" stílus és továbbra is ipari mennyiségű mogyoróvajat eszik. Időben minden kapcsolat dinamikája változik, a Jesse-é és Aváé nem, két gyermek ellenére sem.
   Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom Ava autobalesetet szenved, minek következménye a retrográd amnézia. Azaz semmire nem emlékszik abból a 16 évből, amit Jesse-vel töltött – Jesse-re sem –, nem emlékszik a gyermekeire, közös barátaikra, a munkájára sem. Mert Jesse és Ava közösen vezetik a bizniszüket, egy egészségközpontot. A fejében Ava huszonéves. És sajnos úgy is viselkedik. Ritkán találkoztam ennyire antipatikus hősnővel, őt csak barátnője, Kate tudta túlszárnyalni, aki még adta is alá a lovat, s provokálta, hogy minél többet ellentmondjon annak, amit Jesse kért tőle.
   Zavart az is, hogy kötelező módon jelen kellett lennie legalább egy olyan nőnek, aki Jesse-re hajt, és egy másik hülye bigének is, aki az életére tör. Ezt is eljátszottuk már éppen elégszer. S ha ez sem lett volna elég, fokozásképpen még Sarah-t is visszarángatta a történetbe, mert miért is ne.
   Bár ez egy sorozat része – elméletileg zárókötete, gyakorlatilag ki tudja? –, nyugodtan olvasható az előző részek ismerete nélkül is, mert amennyi visszaemlékezés, töténésekről való mesélés van benne, senkinek nem lesz hiányérzete. Persze akkor az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, de akik csupán ezt a könyvet olvassák, megkímélik magukat a visszaemlékezésektől, és attól, hogy bizonyos élethelyzetek megismétlődnek más szereplőkkel, de nagyon hasonló kontextusban.
   Miben különbözik az előző részektől? Első sorban abban, hogy bár ez is E/1-ben íródott, ezt a történetet Jesse szemszögéből ismerhettem meg. Legalább is nagy részét, mert azért a hisztis Ava is megkapja a maga néhány fejezetét, ahol ő maga mesélhet, többnyire aktuális érzéseiről. Ééééééééés nem volt benne a Converse-imádat!
   Bár nem rajongtam érte és egyszer olvasós marad, nem bántam meg, hogy időt szántam rá, különösen most, amikor a munkahely és az otthon között zajlik az életem. Minden bizonnyal sokan imádni fogják, különösen a benne található, tetemes mennyiségű erotikus jelenetekért, nekem ez már olyan volt, mint a hattyúdal. De nem vagyunk egyformák...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka 1)

Egy éjszaka megtagadva (Egy éjszaka 2)

Egy éjszaka leplezetlenül (Egy éjszaka 3)


Ez vagyok (Ez a férfi 3.5)






2019. szeptember 7., szombat

Sierra Simone – A pap


Egy szerelem története


Számtalan törvény van, melyeket egy lelkész nem szeghet meg. 
Nem nősülhet meg. 
Nem hagyhatja magára a gyülekezetét. 
Nem fordíthat hátat Istennek. 
Mindig e törvények szerint éltem. 
Egészen addig, míg ő be nem lépett az életembe. 
Akkor új szabályokat tanultam.
Tyler Anselm Bellnek hívnak. 
Huszonkilenc éves vagyok. 
Hat hónappal ezelőtt megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán, és Isten látja a lelkemet, újra megtenném.
A nevem Tyler Anselm Bell, lelkész vagyok, és íme, a gyónásom.


Művelt Nép, 2019
Eredeti cím: Priest, 2015



Komoly fenntartásaim vannak a kiadó és termékei iránt, de be kell vallanom, hogy olvastam tőlük származó jó történeteket is – igaz ez nem mostanság volt –, és ez az, ami motivál, hogy egy újabb Művelt Nép által gondozott könyvet a kezembe vegyek. Itt ismertem meg Rita Falk  rendőrparódiáját – azóta átvette egy másik kiadó, és elképzelhetően komolyabban veszik a megjelenésekre tett ígéreteiket –, itt találkoztam először Santa Montefiore nevével (a Deverill krónikákat azóta sem fejezték be), Marie Force Végzetes sorozatával, aminek egyetlen részét adták ki, és E. K. Blair Fekete Lótusz trilógiájával, mely harmadik részének megjelenésével még mindig hitegetik a jónépet. Körülbelül ennyi az, amit én a kiadótól kedvelek, és valamennyi sorozatot abbahagyták, ők tudják miért. Valószínűleg azért, mert a szex mindent elad, történet már nem is kell, jöjjön az ígénytelen pornográfia, mert ennek van piaca. Ezek után nem mondhatom azt, hogy nem tudtam milyen zsánerű könyvekkel kereskedik a kiadó és mit várhatok, de a remény hal meg utoljára…
Amikor Sierra Simone könyvének beharangozója először megjelent, rögtön társult hozzá a kiváncsiság, hogy tudott-e valami mást, jobbat írni, mint Tiffany Reisz, aki egy kísértetiesen hasonló témával tett szert világhírnévre. Bevallottan az Eredendő bűnösök sorozat rajongója vagyok, és határozottan kijelenthetem, hogy ezt a könyvet és a szerző nevét nem szabad egy mondatban említeni semmivel, ami Reisz nevéhez kapcsolódik. Sőt! Még ugyanazon a napon sem, mert az sértés lenne Reiszre nézve, mint ahogy az is az, hogy Simone meglehetősen sokat “kölcsönzött” a már említett Eredendő bűnösökből, kezdve a főhős személyével, akinek megjelenése (és nemcsak!) meglehetősen hasonlít egy Stearns nevű atyához.
Igen, atyához. Mert a katolikusoknál nincsenek lelkészek, hanem plébánosok, atyák, papok. S a katolikusok nem konfirmálnak, mint ahogy a sekrestyében őrzött megszentelt olajnál említődik, hanem első áldoznak és bérmálnak, de ezt ugye a fordító nem tudja, mert minek? S mindez benne marad a fordításban azután is, hogy egy közösségi oldalon többen is felhördültek, amikor a könyv borítóján A lelkész cím jelent meg egy nyilvánvalóan katolikus pap fotójához társitva. Tehát a fordítás most sem volt a topon, de ezen nem kell csodálkozni, mikor van a kiadó esetében?
Mi is ez a történet? A pornográfia találkozása a vallással, és nem mondanám, hogy ez a randi szerencsésen működött. Hogy tabu téma lenne? Nem hinném. Már nem abban a világban élünk, ahol tabuk vannak, ahol nem szabad beszélni bizonyos dolgokról. Csak az nem tud a katolikus egyházban eddig szőnyeg alá sepert problémákról, aki nem akar. Tehát az, hogy a szerző egy katolikus pap szerelmére és testi vágyakozásaira építette a történetet nem új és nem is igazán eredeti. Megtették előtte többen is, toronymagasan jobban.
A történet főhőse Tyler Anselm Bell, 29 éves katolikus pap, akinek papi ehivatottsága erősen kétségbe vonható. Rendben van, hogy a katolikus papok is férfiből vannak, de a magát nagyon is szabálytisztelőnek beállított Bell atya két dologra gondol: a szexre és a szex miatti esetleges bűntudatra. S mivel ez egy E/1-ben megírt történet, aminek nagy részét maga Bell atya meséli el, meglehetősen sok erotikus fantáziával ismerkedhettem meg. A gond az, hogy nem csak a fantáziával, hanem annak materializálódásával is, és nem kell különösebb erőfeszítés kitalálni, hogy hol történnek meg ezek a pornográfiába illő események. A szerző igazándiból a papi státusz mögött álló emberre fókuszál, meg arra, hogy mindezt ellensúlyozza azzal a spiritualitással, ami egy egyházi személytől elvárt. Ez meglehetősen erőltetettre sikeredett.
Természetesen partner is jár Bell atyához, más is, mint a keze, tehát a történetnek van egy női főszereplője is, akinek a szemszöge lényegesen kevesebb teret kap a történetben, és aki nekem antipatikus volt. Ó, te szegény gazdag lány, aki jó dolgodban már azt sem tudod mit csinálj, és az jelent neked kihívást és izgalmat, ha elcsábítasz egy katolikus papot, akit előzőleg megbotránkoztattál gyónásoddal! Te, aki azzal fejezed ki szüleid elleni kései lázadásod, hogy hátat fordítasz annak az értékrendszernek, amiben nevelkedtél, hogy szexklubban táncolj és vetkőzz.
A történetnek folytatása is van, melyről nem tudom, hogy kapcsolódik-e Bell atya szexuális tévelygéseihez, mert ez a sorozat és elképzelhetően a szerző is leíródott nálam. Mikor fog megjelenni nem tudom és nem is érdekel. Azt már mindenki tudja, hogy a kiadó megjelenési dátumaira nem szabad alapozni, ez a történet véletlenül korábban jelent meg, mint ahogy beharangozták, de mindig van egy kivétel a szabályt erősítendő.
Nekem nem jött be ez a spiritualitással kevert pornográfia. Szereplői kidolgozatlanok, a téma sem eredeti, de attól még lehetett volna egy elfogadható, mi több, érdekes történetet kerekíteni belőle, ha a szerző nem a szexre helyezi a hangsúlyt. Nem éreztem azt, hogy a főhősnek tényleg lelkiismereti problémái lettek volna azzal, hogy ő testi vágyat érez egy nő iránt és, Uram bocsá’!, megszegi cölibátusi fogadalmát. Ennek a férfinak az volt az első gondolata, hogyan dugja meg hamarabb a gyóntatószékben levő ismeretlent. Nem értettem miért választotta az egyházi pályát, azon túl, hogy egy adott pillanatban meghallotta a “hívást”, és miért ment el egészen a felszentelésig, mikor a gondolatai meglehetősen gyakran a szexualítás fele fordulnak.
Az is elcsépelt és már-már közhelyes, hogy Isten szolgájából előjön a domináns férfi, aki a másik megalázásában éli ki vágyait, s mit tesz a fikció ördöge? Poppynak pontosan erre van szüksége. Poppy mellesleg nimfomán.
A történet nyelvezete szókimondó és triviális, valamint az is nagyon érződik, hogy ezt egy nő írta, akit csak ennyire vitt a fantáziája. S ez nem igazán lelkesítő, lévén, hogy a történet nagy része a férfi főhős szemszögéből van megírva. Itt nem a szerelmen van a hangsúly, hanem csak és kizárólag a testi vágyon.
Ez a könyv az “először, utoljára és soha többé” kategóriába fut nálam, és erősen kétlem, hogy a szerző neve valaha még kísértésbe tudna hozni. A közeljövőben biztosan nem. De kinek a pap, kinek a paplan… az explicít erotika kedvelőinek elképzelhetően tetszeni fog.



2019. január 26., szombat

Catherine Isaac – Te Én Minden




    Te és én – megvan a magunk története. 
És egy közös gyerekünk. 
Túl sokáig titkolóztunk egymás előtt. 
Most eljött az ideje, hogy ezen a nyáron, Dordogne álomszép dombjai között, megváltozzon minden. 
Őszinte, feledhetetlen történet arról, hogy mennyi mindent készek vagyunk elkövetni azokért, akiket szeretünk. 
Catherine Isaac regénye megnevettet, megríkat, és örökre az olvasóval marad. 
Huszonkét országban vették meg a jogait, és film készül belőle.


Művelt Nép, 2018
Eredeti cím: You Me Everything, 2017



Erős ellenérzésem volt ezzel a könyvvel kapcsolatban, első sorban a kiadója miatt, de ez az a ritka kivétel, amelyet kár lett volna kihagynom. Nem az az ígénytelen erotikus romantikus történet, melyet oly előszeretettel jelentetnek meg mostanság, és ezt nem kizárólag jelen könyv kiadójára kell érteni, hanem úgy általában, hiszen nem egy kiadó követi ezt a… nevezzük divatnak, vagy időszakos hóbornak azt, ami mostanság egyre jellemzőbb a szórakoztató irodalomra.
A szerző neve is teljesen ismeretlen volt számomra, nem is csoda, hiszen ez az első Catherine Isaac néven kiadott írása, de korábban több könyve is megjelent Jane Costello néven. Ez a név sem mond senkinek semmit, hiszen magyar nyelven még nem olvashattunk tőle semmit, de ahogy elnézegettem a korábbi írásai fülszövegeit és témáját, eddig a könnyed, csajos történeteket részesítette előnyben. De, mint már jeleztem, nem tudom megítélni, hogy ez a meglátásom mennyire fedi a valóságot, hiszen most találkoztam először a nevével.
   Te Én Minden egy gyermekét egyedül nevelő nő története, melyet egy öt hetes franciaországi nyaralás alkalmával ismerhetünk meg. Jess fiával, a tíz éves, de szellemileg koravén Williammel indul több hetes nyaralásra egy franciaországi kastélyba, melyet üdülőteleppé alakított át Adam, gyermeke apja. Az a férfi, aki sosem volt a férje, aki megfutamodott az apaság felelőssége és mindaz elől, ami ezzel járt volna, aki még gyermeke születésének éjszakáját is kocsmázással és egy másik nő karjaiban töltötte. Jess ide várja majd később két barátnőjét is, akik közül az egyik szingli, a másik családostól érkezik: férj és három gyermek.
Eddig semmi különös nincs a történetben, még akkor sem igazán vártam semmilyen eget rengető fejleményre, mikor induláskor kitérőt tesznek ahhoz az intézményhez, ahol Jess anyját ápolják. Az sem igazán tűnt fel, hogy tíz év különélés után, mely alatt Adam szinte soha nem jelent meg fia életében, miért dönt úgy mégis Jess, hogy a vakációt Franciaországban töltik, miért olyan fontos neki, és különösen anyjának, hogy William és apja kapcsolata pozitív irányba mozduljon elő.
   Az idillikus környezetben levő üdülőparadicsomban ugyanazt a felelőtlen Adamot találják, aki nem is titkolja kapcsolatát a fiatal recepcióssával, és aki úgy képzelte, ha helyet biztosít nekik a nyaralásra, ezzel minden apai kötelességét letudta.
Míg a kisebb-nagyobb zűrökkel zajlik a nyaralás, Jess visszaemlékezéseiből megismerhettem egész élettörténetét gyermekkorától kezdve, szülei házasságának buktatóit, anyja leépülését. S természetesen Adammal való viszonyát is, megismerkedésükről kezdve egészen a történet jelenéig. Be kell vallanom, hogy jó ideig Jess nem volt szimpatikus nekem. Megértettem, hogy le kellett pattintania Adamet, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Adam sosem akart apa lenni, neki mindene az utazás volt, külföldön akart élni és dolgozni, nagy tervei voltak, amibe sehogyan sem fért bele a család és az elköteleződés. Csakhogy volt Jessben valami ami irritált, valami, ami az önzésre hajazott, és amit csak később értettem meg.
   Nem véletlen a könyv borítóján a dupla spirál grafika, ami egy stilizált DNS-re hasonlít, de ezt csak akkor értettem meg, amikor a történet felénél járva végülis kiderül milyen betegségben szenved Jess anyja. Sokan nem is hallottak még a Huntington kórrol, ami egy neurodegeneratív öröklődő betegség. Nem akarok most belemenni, hogyan öröklődik és milyen a betegség lefolyása, akit érdekel, majd utánaolvas. Egy dolgot mondanék csak, hogy amennyiben valamelyik szülő érintett, 50% esély van arra, hogy továbbadja a hibás gént gyermekeinek. Mint a lottóban: vagy igen, vagy nem. Ha ez megtörténik, nem a hajlamot öröklik, hanem a betegség felnőtt korban kötelező módon ki is alakul, s bár lassú lefolyású, mindig halálhoz vezet. Csúnya halálhoz, amit fizikai és szellemi leépülés előz meg.
   Ennek a betegségnek a fenyegetésével él Jess, és hosszú ideig elutasítja a genetikai tesztet, amely levenné válláról a bizonytalanság terhét. Ez a fenyegetés határozza meg egész felnőtt életét, Adam utáni kapcsolatait, és miatta vállalkozik a franciaországi vakációra is. És főleg ez motiválja azt az erőfeszítését, hogy apát és fiát közelhozza egymáshoz.
   Ez egy nyaralás története, jóval és rosszal, mely emberek életét változtatja meg. Nagyon valósághű, mert, bár fikció, bárki lehetne Jess helyében, és ezért különleges ez a könyv. Nem egy habos-babos, könnyed olvasmány, bármennyire is annak tűnik az elején. 
   Nagyszerűen felépített cselekmény, szerethető szereplők és váltakozva adagolt helyzeti humor és dráma. S bár a végére ott a kötelező happy end, ami kicsit eltúlzott volt, különösen néhány múltbeli félreértés tisztázása és Adam abszolválása, ebben azért van egy keresű pasztilla is.
Figyelemre méltó olvasmány, de ízlések és pofonok…



2018. október 17., szerda

Winter Renshaw – U.i.: Rohadj meg


... és most komolyan is gondolom (U.i. 1)

Kedves Isaiah!
Nyolc hónappal ezelőtt csak egy harcba készülő katona voltál, én meg egy pincérnő, aki ingyen palacsintát csórt neked, és remélte, nem veszed észre, hogy túl sokáig időzik rajtad a tekintete.
De észrevetted.
Egy sorsfordító hetet töltöttünk együtt, mielőtt elmentél. A nyolcadik napon elbúcsúztunk, az utolsó pillanatban adtuk meg egymásnak a címünket.
Az összes leveledet megőriztem, szavaid hamarosan a vallásommá váltak.
Egy hónapja viszont szóba sem állsz velem, nem írtál, aztán tegnap este volt képed besétálni az éttermembe, és úgy viselkedni, mintha soha nem láttál volna.
Ha arra gondolok, hogy… majdnem imádtalak, téged és azt a csodálatosan bonyolult lelkedet.
Majdnem.
Bármi legyen is az – remélem, jó okod van rá.
Maritza a pincérnő
Ui: Rohadj meg… és most komolyan is gondolom


Művelt Nép, 2018
Eredeti mű: P.S. I Hate You, 2018



Vallomással tartozom: soha nem gondoltam volna magamról, hogy van bennem egy adag mazochizmusra való hajlam. Köszönöm szépen a kiadónak, hogy végre részesülhettem ebben a katarktikus önismereti felfedezésben, mert csakis a rajtam elhatalamasodó mazochizmus vehetett rá, hogy ezt a kiadványt végig elolvassam. Kiadványt és nem könyvet, mert könyvnek nevezni ezt a szemetet sértés lenne az igazi könyvekre. Nincs nekem lelkiismereti gondom félredobni egy olyan irományt, ami nem tetszik, és talán ezzel is azt kellett volna tennem, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy végig olyan lesz, amilyen.
Kezdeném az egyetlen jó dologgal, a fülszöveggel. Tökéletes csali, hogy kedvet csináljon és megvétesse veled a könyvet, csakhogy egy picike baj van vele: ha elolvastad a fülszöveget, elolvastad az egész könyvet. Mindaz, ami a cselekményben történik a fülszöveg kibővített magyarázata. Értsd: elmeséli a történetet á-tól z-ig, a két főhős megismerkedésétől kezdődően, a kierőszakolt randikon keresztül egészen a közhelyes konfliktushelyzetig és boldog végkifejletig… Okés, a boldog végkifejletet nem írja a fülszöveg, de az az esetek 99 százalékában borítékolható az olvasók elvárásai miatt: “Olyan szar az élet, legalább a könyvben kapjam meg a boldogságot”. Az ilyen elvárások miatt élnek több mint jól a terapeuták.
Nos, maga az alapötlet jó lett volna, ha a mellé kerekített történet nem annyira vontatott és sablonos. Mi több, még erotikusnak sem igazán lehet mondani, mert fél kezem is sok megszámolni hány lepedőszaggató jelenet van benne. Ezért nem is értem mit keres ott a borítón az a félmeztelen bájgúnár, persze azon kívül, hogy a nézésével kellemes az ember lányának a szemét öblögetni. S mivel megtartották az eredeti borítót, ezt nem lehet a kiadóra lőcsölni, de mást annál inkább.
Kezdeném azzal, hogy jó lenne tudni hogy hívták a hősnőt: Maricza? Maritza? Marica? Vagy esetleg Marka? Merthogy valamennyi formában leírt neven egy és ugyanaz a személy fut: a pincérnő, aki 24 évesen még nem tudja mit akar az életben elérni. S ha már a hősnőről beszélünk, akkor azt is elmondanám, hogy meglehetősen antipatikus nőszemély. Saját bevallása szerint nem akar semmit a pasitól, de tapad mint a kullancs, kierőszakolja az együttlógást, a levelezgetést… szóval olyan valaki, akit nem szívesen látnék a barátaim között.
Azt már eddig is tudtam a kiadóról, hogy nagyon sajátságosan értelmezi a könyvkiadást, hiszen előrendelésre kilistáz olyan könyveket is (nem is keveset), melyek sosem fognak megjelenni. Azt is tudtam, hogy a fordítók bérén spórol, mert ugye olvashattunk már olyan fordítói megoldásokat is, hogy az ember lánya hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy sírjon, nevessen, vagy falba vágja a fejét. De úgy néz ki, már a korrektor bérét is megspórolják, hiszen ez a kiadvány hemzsegett a helyesírási hibáktól, félreütésektől, és az ezek generálta értelmetlen szavaktól. Egy olvasó a Molyon osztotta meg, hogy kétszáznál több ilyen hibát számolt – gratulálok a kitartásához.
Teljesen másra vártam a fülszöveg ismeretében, például arra, hogy az egész megismerkedés, együttlógás csupán egy bevezető és a történet majd azután fog következni. Ha eltekintek a hibáktól, akkor is csak egy közhelyes és olcsó megoldásokat felsorakoztató,  unalmas történet marad, ami lehetett volna jó is, ha a szerző kicsit több kreativítással rendelkezik és kevesebb klisét használ.
Persze vannak, lesznek olyanok, akiknek nem számít mennyi hibával adták ki a könyvet – lehet észre sem veszik –, de ez akkor is szégyen és felháborító. És olyan vicces is, mert ugye a Művelt Nép kiadónál bukta a Nomen est omen latin mondás.
Mazochistáknak és ígényteleneknek ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok… Ja, és foly. köv., mert majd jön az unokatesó története is… valamikor… egyszer… talán…



2018. szeptember 9., vasárnap

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja


Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.
Olaszország 1945: 
A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.
London 1971: 
Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 
Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.
Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.
Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 


Művelt Nép, 2018
Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006



Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!
Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.
S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.
Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.
Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.
A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.
Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.
Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:







2018. március 14., szerda

Liz Fenwick – A tengerparti ház


Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért…
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 
Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 
A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.


Művelt Nép, 2017
Eredeti mű: Liz Fenwick – The Returning Tide, 2017




“El se hinnéd, mekkora változások történtek, amióta itt vannak a jenkik. Nem tudnám felsorolni, majd meglátod, amikor hazajössz. Az elsők, akik Falmouth-ba érkeztek, utászok voltak, később azonban igazi katonák jöttek. Még négerek is. Nagymama végtelenül nyugtalan amiatt, amit szerdán Carwinionban hallott a munka-összejövetelen. Nemcsak a kötőtűk forogtak gyorsan, hanem a nyelvek is. A jelenlévők közül még senki nem találkozott személyesen fekete férfiakkal, most pedig rengetegen vannak. Két nagyobb botrány is történt, az első, hogy úgy tűnik, a fehér katonák nem jönnek ki a feketékkel, és óriási balhé tört ki, amikor együtt hívták meg őket egy társadalmi eseményre az egyik iskola dísztermébe. A második, és még botrányosabb: úgy tűnik, hogy Ginny Smith összejött az egyik négerrel. De meg kell mondanom neked, fess a fickó.” *

Egy ideje már tettem-vettem ezt a könyvet, valahogy nem akaródzott belefogni, annak ellenére, hogy ismerőseim közük néhányan határozottan pozitívan nyilatkoztak róla. Első sorban az riasztott vissza, hogy már a fülszöveg is jelezte: ez egy a második világháború idején játszódó történet, én pedig nem kedvelem a háborús eseményeket bemutató könyveket.
Azért ebben sokkal több van mint egy háborús sztori, és végülis nem bántam meg, hogy két estét a könyvre áldoztam, annak ellenére, hogy nem lett kedvenc.
A történet két idősíkban játszódik, a második világháború idején és 2015-ben. Központi figurája Adele, de szinte ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben egypetéjű ikertestvére, Amelie is. A háború súlytotta Londonból a család a nagymama cornvalli házába menekül, a tengerpart mellé, arra a környékre, ahová az amerikai szövetségesek a csapataikat szállásolják. Az amerikai csapatok és bázisaik cornwalli jelenléte valós történelmi tény. Ekkor az ikerpár 18 éves, anyjuk önkéntes a helyi Vöröskeresztnél, apjuk sebész és fontos pozicíót tölt be a brit hadseregben, a lányok pedig a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatnál vállalnak munkát, Amelie gépkocsivezetőként, Adele távírászi tanfolyamot végez. Mivel egypetéjű ikrek, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás, viszont a természetük ég és föld. Amelie frivol és habzsolja az életet, Adele komoly, megfontolt és nehezen barátkozó, viszont, mint ahogy az ikrekre jellemző, kapcsolatuk nagyon szoros.
2015-ben Adele 90 fölött van, fogadott unokája esküvőjére készülődnek ugyanabban a cornwalli kúriában, ahol a családja a háborús időkben lakott, ez pedig egy másik esküvőt juttat eszébe. És évtizedek óta nem beszélt Amelie-vel.
Ezzel párhúzamosan, valahol az Egyesült Államokban egy háborús veterán haldoklik. A mellette virrasztó dédunokái meglepetten veszik tudomásul, hogy dédapjuk utolsó lehelletével az Adele nevet suttogja, míg a dédanyjukat Amelie-nek hívták. Kicsoda Adele? Milyen kapcsolatban állt az elhunyt dédapával? És egyáltalán kicsoda volt Amelie, akiről csak annyit tudnak, hogy Conrwallból származott és dédapjuk feleségeként került az Egyesült Államokba? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Lara, a dédunoka, aki foglalkozását tekintve séf. Egyetlen életben levő családtagja sem tud semmilyen információval szolgálni, csupán a dédi ágya alatt dugdosott fémkazetta tartalma erősíti meg abban a hitében, hogy a múlt családi titkokat rejteget. 
Mivel épp felmondott munkahelyén ideje is van a válaszkeresésre, tehát Lara útnak ered Cornwallba Cassiehez, egy szakácsiskolai barátnőjéhez, aki saját catering cégét vezeti. A látogatás több célt is szolgálna: valamennyi időt töltene barátnőjével, kitalálná hogyan tovább és kutakodhatna a dédszülei múltja iránt is. Cornwallba érkezve gyorsan alkalmazkodik a helyhez... s rövid időn belül még egy macska formájú szőrgombolyag is hozzácsapódik.


 “Hófehér a tonhalról meg a pohár borról a száraz macskaeledelre nézett a táljában, majd nesztelen léptekkel a díványhoz sétált, és elnyújtózott rajta. Larának óhatatlanul megfordult a fejében, hogy mindjárt bekapcsolja a tévét és a távirányítóval a sportprogramra kapcsol.” *

A történet egy-egy fejezeten belül is ugrál az időben és a helyszíneken, ami meglehetősen zavaró és kissé kaotikussá teszi a cselekményt. Az is szokatlan, hogy a történet E/1-ben és E/3-ban íródott, mert míg Adele maga meséli el azokat a múltbeli eseményeket és a jelen történéseket, melyek hozzá kapcsolódnak, addig a cselekmény többi részével az író ismertet meg.
Maga a történet nagyon jó volt. Még az időben és helyszínekben ide-oda való ugrálással sem volt semmi gond, mert az volt a célja, hogy csupán a legvégére kapjunk átfogó képet mind a háború ideje alatt történtekről, mind a cselekmény jelenbeli alakulásáról. Viszont helyenként annyira részletező volt, hogy már az unalom határát súrolta, sőt olyan fölösleges részek is voltak benne bőven, melyeknek  sem a szereplők, sem a cselekmény szempontjából nem volt semmilyen jelentőségük.
Ez egy családregény, és egyben a múlt századi, háború súlytotta angol társadalom korképe.  Tehát a műfaj rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják a történetet, még akkor is, ha nem szeretik a háború semmilyen formáját. Felnőtt olvasóknak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…


* Liz Fenwick – A tengerparti ház, Művelt Nép, 2017


2018. március 12., hétfő

E. K. Blair – Echo


Fekete Lótusz 2



Úgy mondják, amikor bosszút állsz, elveszíted az ártatlanságod egy darabját. Csakhogy én nem vagyok ártatlan. Ellopták az ártatlanságomat. Nagyon régen ragadták el tőlem, azzal az élettel együtt, amit élhettem volna. És vele a lelkemet, az álmokkal és reményekkel teli ártatlan szívemet, amellyel megszülettem. Odalett. Eltűnt. És még választásom sem volt. Gyászoltam azt az életet. Gyászoltam az esélyeket. Eddig. Most készen állok visszavenni azt, ami mindvégig engem illetett. De minden tervben ott rejlik egy végzetes hiba. Olykor ez nem más, mint a szív.



Művelt Nép, 2018
Eredeti mű: E. K. Blair – Echo, 2015



“Néha el kell buknunk ahhoz, hogy megtanuljuk, miképpen állhatunk talpra ismét. Néha fájdalmat kell okoznunk másoknak ahhoz, hogy felismerjük a saját hibáinkat, és felismerjük, hogy jobban kell bánnunk önmagunkkal.” *

Több mint egy év várakozás után végre kézbe vehettem a Fekete Lótusz sorozat második részét is, az Echot. Ugye, ez egy trilógia, az első része függővéges volt és engem bizony rendesen fúrdalt a kiváncsiság, hogy mi is történt tulajdonképpen, milyen irányban alakul majd a történet.
Az első részből már ismerősek a történet szereplői, a cselekmény továbbra is körülöttük bonyolódik, s annak ellenére, hogy néhányukat már erőszakos halállal kiiktatták, a síron túlról is okoznak meglepetéseket és befolyásolják a cselekmény irányát.
A történet központjában Nina/Elizabeth áll, aki bántalmazásban eltöltött gyermekkorát készül megtorolni azon, akit – információi szerint –  az élete rombadöléséért és őt ért sérelmekért felelősnek tart. Egészen beteg bosszút forral és látszólag minden a terv szerint halad, hogy kiiktassa Bennetet, a férjét. Ebben segítségére van mostohabátyja, Pike is, akivel együtt szenvedték végig a nevelőszülők atrocitásait, a terrort, a kínzásokat, a szexuális bántalmazást. Csakhogy a tervbe egy apró hiba csúszik: Nina/Elizabeth beleszeret a skót származású Declanba, akit eszközként használ a bosszúra, de a gépezetet már megállítani nem lehet és az első rész végére a veszteség nagyobb, mint amennyit elviselni képes.
A Bangről azt írtam megjelenésekor, hogy tökéletes példája a káoszelmélet pillangó effektusának. Erről az részről nem tudom mit mondhatnék, mert ha a Bang a kegyetlen bosszúról szólt, akkor ez a megbánást helyezi előtérbe és semmihez nem hasonlítható.
Nina/Elizabeth elégtételt vesz férjén, csakhogy ez a bosszú keserű és a következményei fájdalmasabbak, mint amiről valaha is álmodott volna, ez pedig további meggondolatlan cselekedetekre sarkallja.
Az előző könyv azzal ért véget, hogy Nina/Elizabeth és Pike, a mostohabátyja és cinkostársa, a férfi lakókocsijában vitatkozik és eldördül egy pisztoly, de nem is sejthetem kinek a kezében van a fegyver és ki felé irányítja. Az Echo innen folytatja, és aki azt hiszi, hogy az első rész történéseit nem lehet fokozni, az bizony nagy tévedésben van.

“– Mindenkinek vannak titkai (…) Mindenki hazudik, és mindenki végigcsalja az életét, hogy kielégítse önnön vágyait. Nem tennénk, ha rosszul érkeznénk magunkat miatta; azért tesszük, mert alapvető emberi jogunk a boldogságot keresni.” *


Az első részben azt is megtudtam, hogy miként, és főleg miért lett Elizabethből Nina, most azon van a sor, hogy Nina visszavedledjen Elizabethé, hogy megpróbálja újrakezdeni az életét, hogy vezekeljen az esztelen terve által okozott hibákért. Míg eddig egyidőben három férfival is folytatott szexuális kapcsolatot – Bennettel, a férjével, a bosszú miatt, Declannal szerelemből és Pike-kal azért, mert mindig is ő jelentette a biztonságot és a vígaszt –, most egyedül kell megbírkóznia az eseményekkel. Most nyíltan fel kell vállalnia a múltját és az igazságot. Ha az első könyv az Egyesült Államokban, nagyrészt Chicagóban játszódik, most ez a második Skóciába viszi az olvasót, Declan szülőhazájába.
Annak idején azt is elmondtam/leírtam, hogy ebben a történetben semmi sem az, aminek látszik. Ez erre a részre is érvényes. A szerző az embeli lét legsötétebb bugyraiba viszi el az olvasót, ahol a megtévesztés, a hazugságok, a kegyetlenség, az erőszak bármely fajtája napi szinten jelen van. S mikor azt hittem, hogy ennél lennebb már nem lehet menni, a szerző bebizonyította, hogy igenis lehet. A szereplők símán megtöltenének egy fegyházat és évekig munkát adnának egy pszichiátriai klínika teljes személyzetének.
Ez egy erotikus pszichothriller, tele váratlan fordulatokkal, szervezett bűnözéssel, pszichózisokkal, erőszakkal és egy őrült szerelemmel. Mivel szorosan kapcsolódik az előző rész történéseihez, nem olvasható önálló történetként, tehát aki nem olvasta még az első részt, ajánlatos azzal kezdeni.
A történet magábaszippantott, letehetetlen volt, egyetlen szuszra el is olvastam. A szerző most sem hazudtolta meg önmagát: durva függővéggel végződik, s nagyon remélem nem kell egy újabb évet várni a folytatásra. 
Erős idegzetű olvasóknak ajánlott… meg ízlések és pofonok…


* E. K. Blair – Echo, Művelt Nép, 2018



 A sorozat részei:


1. Bang
Művelt Nép, 2018
Bang

3. Hush - magyar nyelven még várat magára
 Hush