Mit olvastam mostanában? - 2025 január-február

   Az olvasás sokunk számára nem hobbi, hanem életforma. És nem feltétlenül azért űzzük, hogy minden könyvről részletesen beszámoljunk azoknak, akik követik a blogjainkat. Azt hiszem már elmondtam, legalább egyszer, hogy nem azért születik kevesebb bejegyzés, mert kevesebbet olvasok, hanem mert egyszerűen sajnálom a bejegyzés megírására szükséges időt elvenni az olvasástól.

   Pár szót ejtenék néhány olyan könyvről, amit mostanában olvastam – természetesen azokon kívül, melyekről már írtam egy-egy külön posztot a blogban –, hátha valaki kedvet kap hozzájuk (vagy nem).

Devney Perry – Jasper Vale (Eden család 4)

Eredeti cím: Jasper Vale, 2023

Kossuth, 2025

   Modern családregény, amely nem hagyott különösebb nyomot. Igen, élvezhető, mondanivalója is van, de nem az a fajta, ami alapjaiban megrengeti az ember világát.

   A főszereplők szerethetőek, és mindkettőjüknek megvan a maga baja. Jasper Vale – ez a férfi főhős (és a könyv) neve rengeteg sebet, frusztrációt hordoz magával. Meg egy enyhén szólva zavart exet. Eloise Eden – a hat Eden leszármazott közül a negyedik, akinek a történetét bemutatja a történet – a célt látja maga előtt, mindent alárendel neki. Egészen addig, míg Vegas közbe nem szól és megváltoztatja a játékszabályokat. Két olyan embernek az alakuló kapcsolata, akik nagyon más családi háttérrel rendelkeznek: Jasper családja a külsőségeknek él, Eloise-é pedig már giccsesen tökéletes.

   Mindenképpen érdemes elolvasni, és még hátra van további két rész. Reménykedjünk, hogy magyarul is olvashatjuk.

Lorraine Heath – A vikomt megkísértése (Sakkfigurák: a csábítás mesterei 3)

Eredeti cím: In Want of a Viscount, 2024

Vinton, 2025

   Kellemes olvasmány azok számára, akik szeretik Heath írásait és a történelmi romantikusokat. Viszont vannak zavaró dolgok. Például az, hogy az előző kötetekben lefordították magyarra a sakkfigurák megnevezését, most viszont nem. Ami érthető is, hiszen ezeket az elnevezéseket az előző két rész fodítója nem kezelte helyesen. Egyébként is zavaró volt a szereplők ilyen-olyan neveken vagy címeken való emlegetése, ami azt eredményezte, hogy néha azt sem tudtam kiről van szó. A történet a megszokott: erős női karakter, erős férfi főszereplő, akiket a közös érdek és egymás iránti érdeklődés összehoz. És egy oltárian bunkó anya, akinek csak a rang számít. Semmi extra.

   Erős közepes, és örülök, hogy ezzel záródik is a sorozat, mert nem hiszem, hogy lenne türelmem még egy ilyenhez.

Emily Hart – A becstelen (A korona lovagjai 1)

Book Dreams, 2020

   Igazság szerint ezzel az olvasással tartoztam a szerzőnek, s nem kevés ideje. Történelmi romantikus, ami mostanában egyre ritkábban jelenik meg magyar nyelven, és egy öt részes (pillanatnyilag) sorozat indítókötete. Nem mondanám, hogy zseniális volt, de nem is volt rossz. Nagyrészt betartotta a zsánerre jellemző szabályokat, tisztában volt a kor és az ábrázolt társadalmi réteg szabályaival, tehát a szerző rendesen elvégezte a házi feladatát. Megvolt az egyensúly a romantikus szál és a cselekmény „izgalmasabb” része között, bár a téma nem eredeti, több hasonló könyvet is olvastam már, ahol a nemes úr a korona szolgálatában kémkedik valamilyen háború alkalmával.

   A szerző teljesen mellőzi az erotikát, ami nem feltétlenül rossz. Viszont túl sok szereplője volt, és ez néha megkavart. Minden bizonnyal ezek a mellékszereplők majd visszaköszönnek egy-egy következő rész főhőseiként. 

   Azt mondanám erről a könyvről, hogy ígéretes. S ezt alátámasztja több ismerősöm véleménye is. Ők már az egész sorozatot olvasták, és szerintük egyre jobb lesz – a borítóik mindenképpen.

Louise Bay – Dr. Nagyképű (Csábító dokrorok 2)

Eredeti cím: Dr. Perfect, 2023

Álomgyár, 2025

   Soha nem értettem meg, hogy a kiadó munkatársai miért éreznek kényszeres vágyat arra, hogy megváltoztassák egy könyv címét. A történet főhőse minden volt, csak nagyképű nem, tehát az aki eldöntötte, hogy ennek a könyvnek magyarul Dr. Nagyképű cím alatt kell futnia, halvány segédfolgalma sem volt arról, hogy miről szól, mert nem hogy nem olvasta, de bele sem nézett. 

   A történet egyébként középszerű, egy olyan párosról, melynek tagjai nem azzal foglalkoznak, amire tulajdonképpen vágynának. A férfi orvos – orvosdinasztia tagja, mi más lehetne? –, de író szeretne lenni, a nő pedig minden állást elvállal, hogy összegyűjtse a pénzt a híres szakácsiskolára. 

   Közhelyes megoldások gyűjteménye, erősen meggondolom, hogy a sorozat következő részét kézbe veszem-e, vagy sem, mert ez egyre gyengébb.

Kate Moore – Felix, a közös cica (Felix 1)

Eredeti cím: Felix, the Railway Cat, 2017

Művelt Nép, 2024

   Az egyetlen dolog, ami rávett, hogy kézbevegyem ezt a könyvet – tekintve kiadóját – az a kisállatok iránti szeretetem volt. Szeretem a macskákat, gondoltam egy vicces kis történet lesz egy klassz macsekről. Voltak már ilyen könyvek, s az ember reménykedik.

   Nos, az egyetlen vicc benne az volt, amikor kiderült, hogy Felix inkább Felicia lenne, mert tulajdonképpen nőstény. Mindez azután, hogy hosszan megszakértették az alsó fertályát. A történet bugyuta, nem tudom hogyan hangzik eredetiben a szöveg, de magyarul mintha gyengeelméjűeknek szólna (max. az óvoda kiscsoportjának). Nagy csalódás volt.

Serena Terry – Mammy Banter – Egy nemmenő anya titkos élete

Eredeti cím: The Secret Life of an Uncool Mum, 2022

Könyvmolyképző, 2024

   Számos olyan könyvet olvastam már, melyeknek központi témája az anyaság. Voltak jobbak, rosszabbak, viccesek, nyálasak. Ez határozottan a jók közé tartozik, vicces is, és tele van öniróniával egy olyan anya részéről, aki hirtelen ráébred, hogy az élete semmi másból nem áll, csak munka-anyaság-család. És ezekben sincs mindig a topon. Továbbá hiányzik neki az énidő, az a valaki, aki azelőtt volt, mielőtt a feleség és anya szerepét magára osztotta.

   Igazság szerint azért is kedveltem, mert nem ír ódát az anyasághoz, hanem abszolút reális képet mutat arról, hogy milyen egy többgyermekes anya élete, akinek több szerepben is helyt kell állnia, de közben elveszíti azt, ami a legfontosabb lenne: önmagát, mert alárendeli magát mások ígényeinek és a társadalom elvárásainak. S amit abszolút pontoztam a történetben az, hogy a főszereplője (aki maga meséli el saját útkeresését, és akinek a férjét receptre kellene felírni minden nőnek, annyira szuper) nem vár kitüntetést azért, mert gyermeket nevel.

   Senki világát nem rengeti meg, de szórakoztat és elgondolkoztat.

Blanka Lipińska – 365 nap

   365 nap 1 

   A botrányos NETFLIX sikerfilm alapjául szolgáló regény. 

   Egy fiatal nő egy vonzó és kegyetlen maffiafőnök áldozatául esik, aki miután elrabolja, egy évet ad neki, hogy beleszeressen. 

   Az erotikus jelenetekkel tarkított romantikus regény Lengyelországban több mint félmillió példányban fogyott alig pár hónap alatt, a film pedig majdnem minden országban vezette a NETFLIX nézettségi TOP listáját. 

   18 év alatt nem ajánlott, erősen erotikus tartalom! 

   Művelt Nép, 2020 

   Eredeti cím: 365 dni, 2018 

   Isten hozott a lengyel írott pornográfia világában! Amennyiben érzékenyebb lelkű vagy, netán rajongsz a hasonló zsánerű szórakoztató irodalom iránt, akkor nyugodtan zárd be ezt a bejegyzést, és olvass mást, mert ez sem szép, sem finomkodó nem lesz. 

   Szeretném előrebocsátani, hogy nem láttam a Netflixen forgalmazott adaptációt, soha nem is állt szándékomban megnézni, soha nem is fogom. Az, hogy a bejegyzésben a filmből származó fotók szerepelnek egyszerű keresés eredménye, ugyanis a bejegyzés megírása előtt utánanéztem néhány dolognak, s ez azt is eredményezte, hogy fájdalommal vettem tudomásul a tényt, mi szerint a szerző volt olyan kedves és saját magát is szereposztotta egy epizódikus megjelenésre. Lassan elindul a személyi kultusz útján, amikor minden csak róla szól, olyan Woody Allen módon – írta, rendezte, főszerepben, s lehetőleg a producer is. 

   Pontosan tudtam, hogy ez egy túlnyomóan erotikus könyv lesz, s az egyetlen ok, amiért kézbe vettem az, hogy egy általam nagyra becsült személy megnézte a már említett filmes adaptációt, és azt mondta, hogy olyan, mint a „szürke”, talán egy fokkal jobb. A filmmel szemben én mindig a könyvet választom, tehát kivártam a magyar nyelvű megjelenést, mivel azoknak a népes táborát gyarapítom, akik nem értenek lengyelül. 

   Azt is elmondanám, hogy aki nem tud lengyelül és nem ismeri az eredeti szöveget, az ne fikázza a magyar fordítást – xarból aranyat még senkinek nem sikerült csinálnia –, mert elképzelhető, hogy Lipińska kisasszonynak nem erőssége a fogalmazás, és csupán egy újabb tehetős és unatkozó nőszemély, aki írói álmokat dédelget, és aki úgy gondolja, hogy lengyel közegbe átültetve E.L. James híres-hírhedt Szürkéjét némi maffiás akcióval felturbózva, megalkotta a kortárs lengyel irodalom páratlan irományát. Ez a „ne fikázzunk” természetesen nem vonalkozik a helyesírási, szerkesztési hibákra, de ezen már nem csodálkozom, az ilyesmire nem igazán szoktak adni a könyv magyar variánsának kiadói. 

   Mint már jeleztem, pontosan tudtam, hogy ez egy tömény erotikára kihegyezett valami lesz, mint ahogy a mostanság agyonhype-olt dolgok túlnyomó többsége, tehát nem is fogok kitérni arra, hogy mennyire erotikus (nagyon), bár a történetben volt néhány olyan dolog, amit nyilvánvalóan a „szürkéből” koppintott (nem is kevés), valamint néhány anatómiailag lehetetlen pozíció. Annyira nem érdekel ez az egész történet, hogy most szó szerint beidézek egy ilyent, de megemlíteném azt a jelenetet, amikor a hős háttal ráült a hősnőre (talán a csípőjére vagy a combjaira), majd fél kézzel annak mindkét kezét a feje fölé szorította, hogy a másik kezével más jellegű akcióba kezdjen. Szívesen megnéztem volna hogyan kivitelezi ezt a produkciót. 

   De hagyjuk az erotikát – jesszusom, bárcsak erotika lenne, de ez erőfitogtató dugás – és beszéljünk egy kicsit arról, amit a szerző a tulajdonképpeni cselekménynek szán. Ez egy váltott szemszögben írt történet, tehát mindkét főhős mondja a magáét. Van egy főhősünk, aki fiatal kora ellenére az olasz maffia egyik családjának a feje, tehát megilleti őt a Don cím. Ő Massimo Toricelli, az a fajta pasi, aki a nőket használati cikk-ként kezeli, kegyetlen, önző és pont lexarja mit gondolnak mások, kit tesz tönkre, addig, amíg nála a szekér halad. Bár szeret magáról úgy nyilatkozni, hogy apjánál különb, és a „család” biznisze majdnem legális, ennek semmi jelét nem láttam a történetben. Vendéglői, hotelei, klubjai, kuplerája van, s még ki tudja mije, habozás nélkül öl, ha érdeke úgy kívánja. Nos, ezt a Don Massimót egy nap utolérte a végzete, valamint néhány golyó, s kómában lebegve egy ismeretlen nőről fantáziált, mely fantáziát később a rögeszméig vitte. S mit ad a fikció ördöge, egy nap a repülőtéren meg is pillantja álmai nőjét hús-vér formában, majd rövid úton el is raboltatja, 365 napot adva neki, hogy beleszeressen (innen a könyv címe). Amennyiben ez nem történik meg, akkor az egy év elteltével szabadon elengedi a nőt, aki mehet szeme világába. 

   Zárójelként megjegyezném, hogy a könyv cselekménye olyan három-négy hónapot ölel fel, tehát nagyon messze vagyunk a címben beharangozott 365 naptól, de ez senkit ne tévesszen meg, mert Lipińska kisasszony (aki foglalkozását tekintve kozmetológus) volt olyan kedves, és még írt két könyvet ennek a folytatásába, hogy számtanilag rendben legyünk. 

   S akkor elérkeztünk a női főhőshöz, aki a Laura Biel nevet viseli. Eddig azt gondoltam, hogy a legostobább hősnő cím Anastasia Steele-t illeti meg (bár egyesek szerint az Alkonyat Bellája is versenybe szállhat – én azt a sorozatot nem olvastam, tehát nem nyilatkozom), de ez a nő símán viszi a pálmát. A tökéletesnek leírt nő, aki tulajdonképpen egy elkényeztetett, ostoba kis plázacica, gyorsan beleun minden munkájába, bár nem igazán lehet tudni, hogy mi is volt tulajdonképpen a munkája, mert a hotelszakmától kezdve a rendezvényszervezésig, belső építészetig, divattanácsadásig mindent kipróbált, történet kezdetén pedig épp kitartott nő, és tehetős pasijával, valamint annak barátaival érkezik Szicíliába nyaralni. 

   Nos, Lauráról néhány dolgot tudni kell. Első sorban azt, hogy szexuális igényei az eget verik és ennek az igényének tehetős pasija nem felel meg. Azt is tudni kell, hogy valamilyen rejtélyes szívbetegségben szenved, mert a történet során többször is csak egyet gondol és elájul, de ennek ellenére úgy dönti magába az italt, mint más a vizet.. Ezen kívül a „fogságban” töltött idejét alvással, luxuscikkek vásárlásával, valamint szexeléssel tölti. Az a fajta ostoba nő, aki nem a szabaduláson töri a fejét, hanem provokál, a tükör előtt billegeti magát és megjátsza az elérhetetlent, miközben szexről fantáziál. S lengess meg előtte egy hitelkártyát, amiből luxuscuccok iránti imádatát kiélheti, s akkor már minden rendben is van. Hamis erkölcsi érzéke van, ugyanis felnőtt nő létére – Laura 30 éves – a kialakult helyzetről össze-vissza hazudozik anyjának, mert ugye mit szól majd a mama, hogy ő hirtelenjében egy idegen pasival kavar. Mellesleg a mamának, csak addig volt ezzel gondja, míg rá nem jött milyen tehetős Massimo, utána már minden rendben volt, s ez a szemléletváltás mindössze öt percet vett igénybe. Laura többször is kijelentette, hogy ő dolgozni szeretne, mert nem szereti a semmittevést, de ennek ellentmond minden, ami a cselekmény során történik: ő csak a parádézásnak és a szexnek él. A hirtelen look-váltása, pedig arra enged következtetni, hogy valahol a történet közpén Lipińska kisasszony még jobban a maga képére akarta formálni hősnőjét, amikor a hosszú, barna hajú Laura átmegy rövid szőkébe, ahhoz hasonlatosba, amilyen megalkotója, amikor a sajtó fotóin pucsít. 

   A történet nem lett volna teljes, ha a hősnőnek nincs egy legjobb barátnője, aki legalább annyira szexéhes, mint ő, s ha nem tűnik fel a cselekmény során az exei közül kettő is, hogy teljen a papír s fokozzuk a feszültséget. Természetesen ez a feszültségkeltés a főhős részéről sem hiányozhat, mert színre lép a rivális család bombázója is, aki a fickó hallgatólagos jövendőbelije. Az egyetlen szimpatikus mellékszereplő Don Massimo féltestvére, Domenico volt, akiről a divat iránt érzett imádata miatt eleinte azt hittem, hogy látens meleg – ami ugye nem jött volna ki jól egy maffia-családban –, de ez volt az egyetlen váratlan csavar a történetben: Domeniconak divattervező barátnője van. 

   A cselekmény zsúfolt, tele felesleges epizódokkal, nyelvezete trágár. És függővéges, de nem hiszem, hogy érdekelt leszek a folytatásokban, amik vagy jönnek majd, vagy nem, tekintve a könyv kiadóját. Olyan volt, mintha E.L. James  sokrészes "szürkéjét" olvastam volna összekombinálva Borsa Brown Maffia-trilógiájával, átültetve félig-meddig lengyel környezetbe. A cselekménynek alig nevezhető történések csupán az erotika silány körítését szolgálták.

   Ha kedveled az olyan történeteket, ahol elkényeztetett, ostoba plázacicákat megaláznak és a használati cikk szintjére alacsonyítanak, az erőszak határait feszegető tömény szexet, akkor ez a te könyved. Az biztos, hogy én többé soha az életben semmit a kezembe nem veszek, amin ennek a nőnek a neve szerepel, mert ez mindennek, amit eddig olvastam, a legalja volt. De nem vagyunk egyformák... 

Jodi Ellen Malpas – Ki ez a férfi

   Ez a férfi 4

   Jesse „Lord” Wardnak aranyélete van. Mi több, egyszerűen tökéletes. Nagyszerű formában van, még ma is megbabonáz bárkit és egyetlen pillantással őrült vágyat ébreszt a feleségében, Avában. Kézben tart mindent. Pontosan úgy, ahogy szereti.

   De ez az eszményi világ darabokra hullik, amikor Ava egy szörnyű baleset következtében életveszélyes fejsérüléssel kórházba kerül. Jesse kétségbeesett és dühös. Úgy érzi, a léte forog kockán. Az asszony szerelme nélkül az ő életének sincs értelme. Amikor Ava magához tér, Jesse ingatag életében kezd helyreállni a rend. De az őt fenyegető lidércnyomásnak itt még nincs vége. Még csak most kezdődik: Ava emlékezetéből ugyanis eltűnt az utolsó tizenhat év. Vagyis az, amit Jesse-vel töltött. A közös életük. Idegenként tekint a férjére.

   Jesse-nek most mindent el kell követnie, hogy felkutassa Ava emlékeit, és segítsen a feleségének, hogy újra őrülten, szenvedélyesen beleszeressen…

   Művelt Nép, 2020

   Eredeti cím: With This Man, 2018

   Lehúztunk egy újabb rend bőrt Jesse Wardról. Mert miért is ne, ha lehet. Kéretik nem félreérteni, imádom Jesse Wardot, mint férfit, és bármikor hazahoznám egy kis átnevelésre, és a szerző Ez a férfi sorozata (eredetileg trilógiája) toronymagasan élvezhetőbb mint az agyonreklámozott ötven módon elcseszett szürke valamennyi árnyalatával egyetemben. De, ugye, ez is ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák.

   Jó volt ismét kedvenc rosszfiúmról olvasni, de nem volt az igazi. Igen, tudom, nagyon sokan imádják ezt a sorozatot, magam is nagy kedvelője vagyok, de talán nem kellene a szerzőnek engedni az olvasói nyomásának, hogy még, tovább, többet akarnak belőle. Természetesen megértem a szerzőt is, ennek van piaca, ezt nyomjuk, mert ebből jön a pénz. Mert azért senki nem az olvasó két szép szeméért ír, hanem anyagi viszonzást is vár érte.

   Mi bajom volt ezzel a történettel? Sok. Nagyon sok. Elsősorban az, hogy ismét hosszas halogatások után jelent meg, de ez nem újdonság, megszoktuk a kiadótól, s elmosolyodom azok optimizmusán, akik még hisznek az ígéretekben és előrendelnek náluk. Nem térek ki most a fordításra, a szerkesztés hiányára sem, csupán néhány dolgot említek meg, ami kizárólag a tartalomhoz kapcsolódik.

   A történet és a konfliktushelyzet – Ava autóbalesete – kitűnő alkalom volt arra, hogy hosszas visszaemlékezésekbe fogjanak, az előző részek szinte minden fontos eseményét megemlítsék, újra átéljék valamilyen formában. S történik mindez évekkel az előző részek után, mert a cselekmény idején Jesse Ward éppen ötven éves, az ikrek kiskamaszok.

   Milyen Jesse Ward ötven évesen? Jól tartja magát, az már biztos, viszont megsuhintja az életközép válság szele. Fél az öregedéstől, attól, hogy felesége több mint tíz évvel fiatalabb mint ő, hogy gyerekei nőnek és sokasodnak a gondok. S azt is el kell mondanom, hogy továbbra is olyan amilyennek az első könyvben ismertem meg: mint egy elkényeztetett hisztis kisfiú, aki valamilyen véletlen folytán megállt a fejlődésben. Helló! Legalább tíz év telt el az előző rész cselekményétől, jellemfejlődésről, természetes változásról nem hallott a szerző? S kapcsolata Avával is pont ugyanolyan, mint ahogyan ismerjük: bárhol, bármikor szex, szex és szex. Túlságosan posszeszív, túlságosan ellenőrzése alatt akar tartani mindent és mindenkit, tehát az a Jesse, akit már olyan jól ismer mindenki, aki olvassa/olvasta az előzményeket. Megmaradt a "három, kettő egy, nulla bébi" stílus és továbbra is ipari mennyiségű mogyoróvajat eszik. Időben minden kapcsolat dinamikája változik, a Jesse-é és Aváé nem, két gyermek ellenére sem.

   Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom Ava autobalesetet szenved, minek következménye a retrográd amnézia. Azaz semmire nem emlékszik abból a 16 évből, amit Jesse-vel töltött – Jesse-re sem –, nem emlékszik a gyermekeire, közös barátaikra, a munkájára sem. Mert Jesse és Ava közösen vezetik a bizniszüket, egy egészségközpontot. A fejében Ava huszonéves. És sajnos úgy is viselkedik. Ritkán találkoztam ennyire antipatikus hősnővel, őt csak barátnője, Kate tudta túlszárnyalni, aki még adta is alá a lovat, s provokálta, hogy minél többet ellentmondjon annak, amit Jesse kért tőle.

   Zavart az is, hogy kötelező módon jelen kellett lennie legalább egy olyan nőnek, aki Jesse-re hajt, és egy másik hülye bigének is, aki az életére tör. Ezt is eljátszottuk már éppen elégszer. S ha ez sem lett volna elég, fokozásképpen még Sarah-t is visszarángatta a történetbe, mert miért is ne.

   Bár ez egy sorozat része – elméletileg zárókötete, gyakorlatilag ki tudja? –, nyugodtan olvasható az előző részek ismerete nélkül is, mert amennyi visszaemlékezés, töténésekről való mesélés van benne, senkinek nem lesz hiányérzete. Persze akkor az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, de akik csupán ezt a könyvet olvassák, megkímélik magukat a visszaemlékezésektől, és attól, hogy bizonyos élethelyzetek megismétlődnek más szereplőkkel, de nagyon hasonló kontextusban.

   Miben különbözik az előző részektől? Első sorban abban, hogy bár ez is E/1-ben íródott, ezt a történetet Jesse szemszögéből ismerhettem meg. Legalább is nagy részét, mert azért a hisztis Ava is megkapja a maga néhány fejezetét, ahol ő maga mesélhet, többnyire aktuális érzéseiről. Ééééééééés nem volt benne a Converse-imádat!

   Bár nem rajongtam érte és egyszer olvasós marad, nem bántam meg, hogy időt szántam rá, különösen most, amikor a munkahely és az otthon között zajlik az életem. Minden bizonnyal sokan imádni fogják, különösen a benne található, tetemes mennyiségű erotikus jelenetekért, nekem ez már olyan volt, mint a hattyúdal. De nem vagyunk egyformák...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka 1)

Egy éjszaka megtagadva (Egy éjszaka 2)

Egy éjszaka leplezetlenül (Egy éjszaka 3)

A védelmező

Ez vagyok (Ez a férfi 3.5)

A tiltott 

Sierra Simone – A pap

Egy szerelem története

Számtalan törvény van, melyeket egy lelkész nem szeghet meg. 

Nem nősülhet meg. 

Nem hagyhatja magára a gyülekezetét. 

Nem fordíthat hátat Istennek. 

Mindig e törvények szerint éltem. 

Egészen addig, míg ő be nem lépett az életembe. 

Akkor új szabályokat tanultam.

Tyler Anselm Bellnek hívnak. 

Huszonkilenc éves vagyok. 

Hat hónappal ezelőtt megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán, és Isten látja a lelkemet, újra megtenném.

A nevem Tyler Anselm Bell, lelkész vagyok, és íme, a gyónásom.

Művelt Nép, 2019

Eredeti cím: Priest, 2015

Komoly fenntartásaim vannak a kiadó és termékei iránt, de be kell vallanom, hogy olvastam tőlük származó jó történeteket is – igaz ez nem mostanság volt –, és ez az, ami motivál, hogy egy újabb Művelt Nép által gondozott könyvet a kezembe vegyek. Itt ismertem meg Rita Falk  rendőrparódiáját – azóta átvette egy másik kiadó, és elképzelhetően komolyabban veszik a megjelenésekre tett ígéreteiket –, itt találkoztam először Santa Montefiore nevével (a Deverill krónikákat azóta sem fejezték be), Marie Force Végzetes sorozatával, aminek egyetlen részét adták ki, és E. K. Blair Fekete Lótusz trilógiájával, mely harmadik részének megjelenésével még mindig hitegetik a jónépet. Körülbelül ennyi az, amit én a kiadótól kedvelek, és valamennyi sorozatot abbahagyták, ők tudják miért. Valószínűleg azért, mert a szex mindent elad, történet már nem is kell, jöjjön az ígénytelen pornográfia, mert ennek van piaca. Ezek után nem mondhatom azt, hogy nem tudtam milyen zsánerű könyvekkel kereskedik a kiadó és mit várhatok, de a remény hal meg utoljára…

Amikor Sierra Simone könyvének beharangozója először megjelent, rögtön társult hozzá a kiváncsiság, hogy tudott-e valami mást, jobbat írni, mint Tiffany Reisz, aki egy kísértetiesen hasonló témával tett szert világhírnévre. Bevallottan az Eredendő bűnösök sorozat rajongója vagyok, és határozottan kijelenthetem, hogy ezt a könyvet és a szerző nevét nem szabad egy mondatban említeni semmivel, ami Reisz nevéhez kapcsolódik. Sőt! Még ugyanazon a napon sem, mert az sértés lenne Reiszre nézve, mint ahogy az is az, hogy Simone meglehetősen sokat “kölcsönzött” a már említett Eredendő bűnösökből, kezdve a főhős személyével, akinek megjelenése (és nemcsak!) meglehetősen hasonlít egy Stearns nevű atyához.

Igen, atyához. Mert a katolikusoknál nincsenek lelkészek, hanem plébánosok, atyák, papok. S a katolikusok nem konfirmálnak, mint ahogy a sekrestyében őrzött megszentelt olajnál említődik, hanem első áldoznak és bérmálnak, de ezt ugye a fordító nem tudja, mert minek? S mindez benne marad a fordításban azután is, hogy egy közösségi oldalon többen is felhördültek, amikor a könyv borítóján A lelkész cím jelent meg egy nyilvánvalóan katolikus pap fotójához társítva. Tehát a fordítás most sem volt a topon, de ezen nem kell csodálkozni, mikor van a kiadó esetében?

Mi is ez a történet? A pornográfia találkozása a vallással, és nem mondanám, hogy ez a randi szerencsésen működött. Hogy tabu téma lenne? Nem hinném. Már nem abban a világban élünk, ahol tabuk vannak, ahol nem szabad beszélni bizonyos dolgokról. Csak az nem tud a katolikus egyházban eddig szőnyeg alá sepert problémákról, aki nem akar. Tehát az, hogy a szerző egy katolikus pap szerelmére és testi vágyakozásaira építette a történetet nem új és nem is igazán eredeti. Megtették előtte többen is, toronymagasan jobban.

A történet főhőse Tyler Anselm Bell, 29 éves katolikus pap, akinek papi elhivatottsága erősen kétségbe vonható. Rendben van, hogy a katolikus papok is férfiből vannak, de a magát nagyon is szabálytisztelőnek beállított Bell atya két dologra gondol: a szexre és a szex miatti esetleges bűntudatra. S mivel ez egy E/1-ben megírt történet, aminek nagy részét maga Bell atya meséli el, meglehetősen sok erotikus fantáziával ismerkedhettem meg. A gond az, hogy nem csak a fantáziával, hanem annak materializálódásával is, és nem kell különösebb erőfeszítés kitalálni, hogy hol történnek meg ezek a pornográfiába illő események. A szerző igazándiból a papi státusz mögött álló emberre fókuszál, meg arra, hogy mindezt ellensúlyozza azzal a spiritualitással, ami egy egyházi személytől elvárt. Ez meglehetősen erőltetettre sikeredett.

Természetesen partner is jár Bell atyához, más is, mint a keze, tehát a történetnek van egy női főszereplője is, akinek a szemszöge lényegesen kevesebb teret kap a történetben, és aki nekem antipatikus volt. Ó, te szegény gazdag lány, aki jó dolgodban már azt sem tudod mit csinálj, és az jelent neked kihívást és izgalmat, ha elcsábítasz egy katolikus papot, akit előzőleg megbotránkoztattál gyónásoddal! Te, aki azzal fejezed ki szüleid elleni kései lázadásod, hogy hátat fordítasz annak az értékrendszernek, amiben nevelkedtél, hogy szexklubban táncolj és vetkőzz.

A történetnek folytatása is van, melyről nem tudom, hogy kapcsolódik-e Bell atya szexuális tévelygéseihez, mert ez a sorozat és elképzelhetően a szerző is leíródott nálam. Mikor fog megjelenni nem tudom és nem is érdekel. Azt már mindenki tudja, hogy a kiadó megjelenési dátumaira nem szabad alapozni, ez a történet véletlenül korábban jelent meg, mint ahogy beharangozták, de mindig van egy kivétel a szabályt erősítendő.

Nekem nem jött be ez a spiritualitással kevert pornográfia. Szereplői kidolgozatlanok, a téma sem eredeti, de attól még lehetett volna egy elfogadható, mi több, érdekes történetet kerekíteni belőle, ha a szerző nem a szexre helyezi a hangsúlyt. Nem éreztem azt, hogy a főhősnek tényleg lelkiismereti problémái lettek volna azzal, hogy ő testi vágyat érez egy nő iránt és, Uram bocsá’!, megszegi cölibátusi fogadalmát. Ennek a férfinak az volt az első gondolata, hogyan dugja meg hamarabb a gyóntatószékben levő ismeretlent. Nem értettem miért választotta az egyházi pályát, azon túl, hogy egy adott pillanatban meghallotta a “hívást”, és miért ment el egészen a felszentelésig, mikor a gondolatai meglehetősen gyakran a szexualítás fele fordulnak.

Az is elcsépelt és már-már közhelyes, hogy Isten szolgájából előjön a domináns férfi, aki a másik megalázásában éli ki vágyait, s mit tesz a fikció ördöge? Poppynak pontosan erre van szüksége. Poppy mellesleg nimfomán.

A történet nyelvezete szókimondó és triviális, valamint az is nagyon érződik, hogy ezt egy nő írta, akit csak ennyire vitt a fantáziája. S ez nem igazán lelkesítő, lévén, hogy a történet nagy része a férfi főhős szemszögéből van megírva. Itt nem a szerelmen van a hangsúly, hanem csak és kizárólag a testi vágyon.

Ez a könyv az “először, utoljára és soha többé” kategóriába fut nálam, és erősen kétlem, hogy a szerző neve valaha még kísértésbe tudna hozni. A közeljövőben biztosan nem. De kinek a pap, kinek a paplan… az explicít erotika kedvelőinek elképzelhetően tetszeni fog.

Catherine Isaac – Te Én Minden

    Te és én – megvan a magunk története. 

És egy közös gyerekünk. 

Túl sokáig titkolóztunk egymás előtt. 

Most eljött az ideje, hogy ezen a nyáron, Dordogne álomszép dombjai között, megváltozzon minden. 

Őszinte, feledhetetlen történet arról, hogy mennyi mindent készek vagyunk elkövetni azokért, akiket szeretünk. 

Catherine Isaac regénye megnevettet, megríkat, és örökre az olvasóval marad. 

Huszonkét országban vették meg a jogait, és film készül belőle.

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: You Me Everything, 2017

Erős ellenérzésem volt ezzel a könyvvel kapcsolatban, első sorban a kiadója miatt, de ez az a ritka kivétel, amelyet kár lett volna kihagynom. Nem az az ígénytelen erotikus romantikus történet, melyet oly előszeretettel jelentetnek meg mostanság, és ezt nem kizárólag jelen könyv kiadójára kell érteni, hanem úgy általában, hiszen nem egy kiadó követi ezt a… nevezzük divatnak, vagy időszakos hóbornak azt, ami mostanság egyre jellemzőbb a szórakoztató irodalomra.

A szerző neve is teljesen ismeretlen volt számomra, nem is csoda, hiszen ez az első Catherine Isaac néven kiadott írása, de korábban több könyve is megjelent Jane Costello néven. Ez a név sem mond senkinek semmit, hiszen magyar nyelven még nem olvashattunk tőle semmit, de ahogy elnézegettem a korábbi írásai fülszövegeit és témáját, eddig a könnyed, csajos történeteket részesítette előnyben. De, mint már jeleztem, nem tudom megítélni, hogy ez a meglátásom mennyire fedi a valóságot, hiszen most találkoztam először a nevével.

   Te Én Minden egy gyermekét egyedül nevelő nő története, melyet egy öt hetes franciaországi nyaralás alkalmával ismerhetünk meg. Jess fiával, a tíz éves, de szellemileg koravén Williammel indul több hetes nyaralásra egy franciaországi kastélyba, melyet üdülőteleppé alakított át Adam, gyermeke apja. Az a férfi, aki sosem volt a férje, aki megfutamodott az apaság felelőssége és mindaz elől, ami ezzel járt volna, aki még gyermeke születésének éjszakáját is kocsmázással és egy másik nő karjaiban töltötte. Jess ide várja majd később két barátnőjét is, akik közül az egyik szingli, a másik családostól érkezik: férj és három gyermek.

Eddig semmi különös nincs a történetben, még akkor sem igazán vártam semmilyen eget rengető fejleményre, mikor induláskor kitérőt tesznek ahhoz az intézményhez, ahol Jess anyját ápolják. Az sem igazán tűnt fel, hogy tíz év különélés után, mely alatt Adam szinte soha nem jelent meg fia életében, miért dönt úgy mégis Jess, hogy a vakációt Franciaországban töltik, miért olyan fontos neki, és különösen anyjának, hogy William és apja kapcsolata pozitív irányba mozduljon elő.

   Az idillikus környezetben levő üdülőparadicsomban ugyanazt a felelőtlen Adamot találják, aki nem is titkolja kapcsolatát a fiatal recepcióssával, és aki úgy képzelte, ha helyet biztosít nekik a nyaralásra, ezzel minden apai kötelességét letudta.

Míg a kisebb-nagyobb zűrökkel zajlik a nyaralás, Jess visszaemlékezéseiből megismerhettem egész élettörténetét gyermekkorától kezdve, szülei házasságának buktatóit, anyja leépülését. S természetesen Adammal való viszonyát is, megismerkedésükről kezdve egészen a történet jelenéig. Be kell vallanom, hogy jó ideig Jess nem volt szimpatikus nekem. Megértettem, hogy le kellett pattintania Adamet, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Adam sosem akart apa lenni, neki mindene az utazás volt, külföldön akart élni és dolgozni, nagy tervei voltak, amibe sehogyan sem fért bele a család és az elköteleződés. Csakhogy volt Jessben valami ami irritált, valami, ami az önzésre hajazott, és amit csak később értettem meg.

   Nem véletlen a könyv borítóján a dupla spirál grafika, ami egy stilizált DNS-re hasonlít, de ezt csak akkor értettem meg, amikor a történet felénél járva végülis kiderül milyen betegségben szenved Jess anyja. Sokan nem is hallottak még a Huntington kórrol, ami egy neurodegeneratív öröklődő betegség. Nem akarok most belemenni, hogyan öröklődik és milyen a betegség lefolyása, akit érdekel, majd utánaolvas. Egy dolgot mondanék csak, hogy amennyiben valamelyik szülő érintett, 50% esély van arra, hogy továbbadja a hibás gént gyermekeinek. Mint a lottóban: vagy igen, vagy nem. Ha ez megtörténik, nem a hajlamot öröklik, hanem a betegség felnőtt korban kötelező módon ki is alakul, s bár lassú lefolyású, mindig halálhoz vezet. Csúnya halálhoz, amit fizikai és szellemi leépülés előz meg.

   Ennek a betegségnek a fenyegetésével él Jess, és hosszú ideig elutasítja a genetikai tesztet, amely levenné válláról a bizonytalanság terhét. Ez a fenyegetés határozza meg egész felnőtt életét, Adam utáni kapcsolatait, és miatta vállalkozik a franciaországi vakációra is. És főleg ez motiválja azt az erőfeszítését, hogy apát és fiát közelhozza egymáshoz.
   Ez egy nyaralás története, jóval és rosszal, mely emberek életét változtatja meg. Nagyon valósághű, mert, bár fikció, bárki lehetne Jess helyében, és ezért különleges ez a könyv. Nem egy habos-babos, könnyed olvasmány, bármennyire is annak tűnik az elején. 
   Nagyszerűen felépített cselekmény, szerethető szereplők és váltakozva adagolt helyzeti humor és dráma. S bár a végére ott a kötelező happy end, ami kicsit eltúlzott volt, különösen néhány múltbeli félreértés tisztázása és Adam abszolválása, ebben azért van egy keresű pasztilla is.

Figyelemre méltó olvasmány, de ízlések és pofonok…

Winter Renshaw – U.i.: Rohadj meg

... és most komolyan is gondolom (U.i. 1)

Kedves Isaiah!

Nyolc hónappal ezelőtt csak egy harcba készülő katona voltál, én meg egy pincérnő, aki ingyen palacsintát csórt neked, és remélte, nem veszed észre, hogy túl sokáig időzik rajtad a tekintete.

De észrevetted.

Egy sorsfordító hetet töltöttünk együtt, mielőtt elmentél. A nyolcadik napon elbúcsúztunk, az utolsó pillanatban adtuk meg egymásnak a címünket.

Az összes leveledet megőriztem, szavaid hamarosan a vallásommá váltak.

Egy hónapja viszont szóba sem állsz velem, nem írtál, aztán tegnap este volt képed besétálni az éttermembe, és úgy viselkedni, mintha soha nem láttál volna.

Ha arra gondolok, hogy… majdnem imádtalak, téged és azt a csodálatosan bonyolult lelkedet.

Majdnem.

Bármi legyen is az – remélem, jó okod van rá.

Maritza a pincérnő

Ui: Rohadj meg… és most komolyan is gondolom

Művelt Nép, 2018

Eredeti mű: P.S. I Hate You, 2018

Vallomással tartozom: soha nem gondoltam volna magamról, hogy van bennem egy adag mazochizmusra való hajlam. Köszönöm szépen a kiadónak, hogy végre részesülhettem ebben a katarktikus önismereti felfedezésben, mert csakis a rajtam elhatalamasodó mazochizmus vehetett rá, hogy ezt a kiadványt végig elolvassam. Kiadványt és nem könyvet, mert könyvnek nevezni ezt a szemetet sértés lenne az igazi könyvekre. Nincs nekem lelkiismereti gondom félredobni egy olyan irományt, ami nem tetszik, és talán ezzel is azt kellett volna tennem, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy végig olyan lesz, amilyen.

Kezdeném az egyetlen jó dologgal, a fülszöveggel. Tökéletes csali, hogy kedvet csináljon és megvétesse veled a könyvet, csakhogy egy picike baj van vele: ha elolvastad a fülszöveget, elolvastad az egész könyvet. Mindaz, ami a cselekményben történik a fülszöveg kibővített magyarázata. Értsd: elmeséli a történetet á-tól z-ig, a két főhős megismerkedésétől kezdődően, a kierőszakolt randikon keresztül egészen a közhelyes konfliktushelyzetig és boldog végkifejletig… Okés, a boldog végkifejletet nem írja a fülszöveg, de az az esetek 99 százalékában borítékolható az olvasók elvárásai miatt: “Olyan szar az élet, legalább a könyvben kapjam meg a boldogságot”. Az ilyen elvárások miatt élnek több mint jól a terapeuták.

Nos, maga az alapötlet jó lett volna, ha a mellé kerekített történet nem annyira vontatott és sablonos. Mi több, még erotikusnak sem igazán lehet mondani, mert fél kezem is sok megszámolni hány lepedőszaggató jelenet van benne. Ezért nem is értem mit keres ott a borítón az a félmeztelen bájgúnár, persze azon kívül, hogy a nézésével kellemes az ember lányának a szemét öblögetni. S mivel megtartották az eredeti borítót, ezt nem lehet a kiadóra lőcsölni, de mást annál inkább.

Kezdeném azzal, hogy jó lenne tudni hogy hívták a hősnőt: Maricza? Maritza? Marica? Vagy esetleg Marka? Merthogy valamennyi formában leírt neven egy és ugyanaz a személy fut: a pincérnő, aki 24 évesen még nem tudja mit akar az életben elérni. S ha már a hősnőről beszélünk, akkor azt is elmondanám, hogy meglehetősen antipatikus nőszemély. Saját bevallása szerint nem akar semmit a pasitól, de tapad mint a kullancs, kierőszakolja az együttlógást, a levelezgetést… szóval olyan valaki, akit nem szívesen látnék a barátaim között.

Azt már eddig is tudtam a kiadóról, hogy nagyon sajátságosan értelmezi a könyvkiadást, hiszen előrendelésre kilistáz olyan könyveket is (nem is keveset), melyek sosem fognak megjelenni. Azt is tudtam, hogy a fordítók bérén spórol, mert ugye olvashattunk már olyan fordítói megoldásokat is, hogy az ember lánya hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy sírjon, nevessen, vagy falba vágja a fejét. De úgy néz ki, már a korrektor bérét is megspórolják, hiszen ez a kiadvány hemzsegett a helyesírási hibáktól, félreütésektől, és az ezek generálta értelmetlen szavaktól. Egy olvasó a Molyon osztotta meg, hogy kétszáznál több ilyen hibát számolt – gratulálok a kitartásához.

Teljesen másra vártam a fülszöveg ismeretében, például arra, hogy az egész megismerkedés, együttlógás csupán egy bevezető és a történet majd azután fog következni. Ha eltekintek a hibáktól, akkor is csak egy közhelyes és olcsó megoldásokat felsorakoztató,  unalmas történet marad, ami lehetett volna jó is, ha a szerző kicsit több kreativítással rendelkezik és kevesebb klisét használ.

Persze vannak, lesznek olyanok, akiknek nem számít mennyi hibával adták ki a könyvet – lehet észre sem veszik –, de ez akkor is szégyen és felháborító. És olyan vicces is, mert ugye a Művelt Nép kiadónál bukta a Nomen est omen latin mondás.

Mazochistáknak és ígényteleneknek ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok… Ja, és foly. köv., mert majd jön az unokatesó története is… valamikor… egyszer… talán…

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában