2018. november 28., szerda

Gayle Callen – A makacs vőlegény


Felföldi esküvők 2



Maggie McCallum álmai újdonsült vőlegényéről nem éppen romantikus természetűek. Nem elég, hogy úgy adták oda Owen Duffnak, mint valami zálogot, amely véget vethet a klánok közötti viszálynak, hanem még balsejtelem is gyötri, hogy vőlegénye esküvőjük napján meg fog halni. A Skót-felföld makacs fia mégsem engedi, hogy lefújják az esküvőt, pedig tényleg veszélyben forog az élete. Owen évekkel ezelőtt látta meg először Maggie-t, és legszívesebben azonnal ágyba vitte volna. Kockázatos dolog szemet vetni egy másik klán vezetőjének a húgára, de Owen szenvedélyesen beleszeret az egyetlen nőbe, akinek a megszerzésére szinte semmi reménye sincs…


HarperCollins, 2018
Eredeti cím: The Groom Wore Plaid, 2016



Két skótos sorozat is fut párhúzamosan a HarperCollins Kiadó Széphistória szériájában mostanság. Az egyiket Brenda Joyce neve jelzi és Felföldi rózsák név alatt jelenik meg, a másik Gayle Callen tollából származik és Felföldi esküvők sorozatcímmel került be a köztudatba. Ez utóbbi a jobb, legalábbis az én olvasatomban, de mindenki eldönti magának, hogy melyiket kedveli jobban, mert ugye nem vagyunk egyformák.
Bátran állíthatom, hogy szeretjük a skótos történeteket. Barátaim, ismerőseim is lelkesen jelzik, ha valahol felröppen a hír, mely szerint valamelyik kiadó újabb, témába vágó könyvvel, sorozattal készül kirukkolni – egyébként még mindig várom, hogy valamelyik kiadó felvállalja Maya Banks felföldiekről szóló két sorozatának a magyar nyelvű megjelentetését. Elképzelhetően jó buli lenne. Nem áll szándékomban elemezgetni miért is kedveljük ezeket a klasszikus romantikus történeteket (már aki…), melyekben a fickók mindig annyira ellenállhatatlanul férfiasak, mindenki maga tudja ennek az okát.
A makacs vőlegény a sorozat második könyve, de kis jóindulattal önálló történetként is olvasható, hiszen a történések csupán annyiban kapcsolódnak az első részhez, hogy ugyanarról a klánok közötti viszályról van szó, és ebben a részben helyre kell hozni mindazt, amit az első részben elbaltáztak. Az sem igazán számít, hogy a véletlen folytán kötött házasság végülis jól alakul és a fiatal házasok boldogok egymással.
Az első részben, melynek címe A hamis menyasszony és szintén az idén jelent meg a HarperCollins jóvoltából, a McCallum és Duff klánok közötti viszályt egy házassággal próbálják helyrehozni, csakhogy a Duff klánvezér csele miatt a McCallum vőlegény nem azt a Catriona Duffot rabolja el, akit elméletileg neki szántak, hanem a hölgy azonos nevű, szegényebb unokatestvérét. Ezt helyrehozandó, Owen Duff elkötelezi magát, hogy feleségül veszi Maggie McCallumot.
A hősnőről tudni kell, hogy fura álmai vannak, olyanok, melyeket maga sem igazán ért, de bebizonyosodott, hogy ezek az álmok a jövőbe látnak és tragédiákat hivatottak előrejelezni. Magie McCallum megálmodta, hogy esküvője napján vőlegénye meg fog hallni, csakhogy senki nem hisz neki, maga Owen Duff sem, akinek megvallja különleges képességét. Tehát Maggie arra játszik, hogy rávegye sármos vőlegényét, álljanak el az esküvőtől. És Maggie helyzete sem könnyű, hiszen a Duff-klán tagjai közül nem mindenki lelkesedik az esküvőjért, sem a két klán közötti békekötésért.
Körülbelül erről szól a történet, amely természetesen jól végződik, a szerelmesek – mert a főhősök természetesen egymásba szeretnek – túljutnak mindenféle intrikán, ellenségeskedésen és boldogan élnek míg meg nem hallnak. S ha már szerelmesekről esik szó, akkor a szerző néhány lepedőszaggató erotikus jelenettel is megfűszerezte a történetet, mert miért ne?
Szórakoztató történet volt minden kiszámíthatósága ellenére. A hősnő jövőbelátását kicsit eltúlzottnak találtam, néha már az abszúrd határát súrolta, de ez egy 18. században játszódó történet és a skót amúgy is egy babonás, hiedelmekkel teli nép.
Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, kedvelhető. Én személy szerint várom a sorozat záró kötetét is, bár erre az idén nem hinném, hogy sor kerülne. S természetesen ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzés:



2018. november 24., szombat

Paige Toon – Akit mind szerettünk


Phoebe élete legnehezebb döntése előtt áll: menjen férjhez kamaszkori szerelméhez, és alapítson családot, vagy térjen vissza a francia Alpokba, hogy a szenvedélyének, a hegymászásnak hódolhasson? 
Eliza szerelmes egy férfiba, aki már rég nem az övé. Tulajdonképpen valószínűleg soha nem is volt az. Ráadásul az álma, hogy egyszer sikeres zenész lesz belőle, egyre elérhetetlenebbé válik. 
Rose-nak nincs munkája, és a kapcsolata is épp véget ért a barátjával. És ha ez mind nem lenne elég, arra kényszerül, hogy visszaköltözzön az anyjához. 
Ebben a három igen különböző lányban azonban van egyvalami, ami közös: Angus, a férfi, akit mind szerettek…


General Press, 2018
Eredeti cím: The One We Fell Inlove With, 2016




Paige Toon neve nem ismeretlen a magyar olvasni szeretők körében, hiszen első könyvét az I.P.C. jelentete meg Daisy nyomában címmel, még 2011-ben. Idén a General Press Kiadó hozott két könyvet is tőle: korábban az Egy darab a szívembőlt, utána pedig Akit mind szerettünket, azaz jelen olvasmányt. A szerző meglehetősen termékeny – bár az relatív, hogy mit nevezünk írói termékenységnek –, elképzelhetően további Paige Toon könyvekkel is találkozhatunk majd magyar nyelven a jövőben, de ugye azt mindenki tudja, hogy ez attól függ ennyire jól fogadja a szerző írásait a jónép. Értsd: anyagilag megéri-e a kiadónak.
Tehát a szerző harmadik magyar nyelven megjelent könyve és a harmadik, amit tőle olvastam, a véleményem megoszlik, mert szeretem is amit alkot, meg nem is. Ez a történet pedig erősen a nem felé billenti a mérleg nyelvét.
Először is itt van Angus, akiért Phoebe, Eliza és Rose rajong, vagy csak úgy tesz mintha… megszokásból. Nem mondhatni, hogy olyan különleges lenne, akkor sem volt az, amikor tizenévesen a szomszédságba költözött és a lányok álmainak tárgyává vált. És sajnos barátnak jó, de partnernek határozatlan, bár kitartó.
S akkor ott a három grácia: Phoebe, Eliza és Rose, akiben más is közös, nemcsak Angus iránti vonzalmuk. A lányok ugyanis testvérek, mi több: ikrek. Fokozzam? Egypetéjű ikrek, azaz genetikailag 100%-ban azonosak, ugyanúgy néznek ki, csupán a személyiségük más, és az így van jól. 
   Nem tudom másnak is feltűnt-e már, de az utóbbi időben több olyan könyv is megjelent, melynek konfliktusforrásai egypetéjű ikrek. Igaz nem hármasikrek, de miért ne halmozzuk az élvezeteket, ha lehet. Csakhogy ez közhelyes konfliktusokhoz vezetett, melyeket nem is nehéz kitalálni. Szerelmi háromszög? Ugyan már! Valamennyi ikernek ugyanabba a fickóba kell beleszerelmesednie. Kinek valójában, kinek meg csupán azért mert ő látta meg elsőként (pedig nem is!), ez pedig bizonyos előjogokat biztosít.
A történet ugrál ide-oda az időben, tehát a végére teljes képet kapunk Angus és a lányok kapcsolatáról a megismerkedéstől kezdve. S természetesen a három lány életútja, sorsának alakulása sem lesz titok senki számára. Igazándiból itt kicsit elvesztem a részletekben.
Ennek a történetnek meghatónak kellett volna lennie. S az is lett volna, ha nincs tele közhelyekkel és előre borítékolható történésekkel és eltúlzott érzelmi drámákkal. Ez nyálassá tette az én olvasatomban. 
Az is segített volna, ha nem szinte 400 oldalon csűri-csavarja a szerző, hanem legalább egy százassal rövidebbre fogja. A három lány személyiségbeli különbözőségét nagyszerűen oldotta meg Toon, de szinte ez az egyetlen dolog, amit pozitívan értékelhető az én véleményem szerint, mert természetesen többszörösen is kiaknázta a fizikai hasonlóságuk adta lehetőségeket.
Nekem ez egyszer olvasós-felejtős, de természetesen ízlések és pofonok.


 A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés: Egy darab a szívemből



2018. november 21., szerda

Rachel Higginson – Szerelem 5 lépésben

A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg Rachel Higginson Szerelem ​5 lépésben című könyve. A szívszorító történetben Elizabeth sorsát követhetjük végig, aki férje elvesztése után próbál újra talpra állni. A nőnek nemcsak magáért, hanem 4 gyermeke miatt is erőt kell vennie magán nap mint nap, és meg kell próbálnia továbblépnie. A könyvben a gyász szakaszait végigkövetve ismerjük meg Elizabeth küzdelmeit, ez az öt lépés azonban nemcsak egy lezárást jelenthet, hanem egy szerelem kialakulásának folyamatát is - persze csak akkor, ha a főszereplőnk megbirkózik az új szomszéd, Ben megjelenése okozta lelki zűrzavarral. Tartsatok velünk, és legyetek részese Ti is e fájdalmas, de egyben gyönyörű könyvről szóló turnénak!




Tagadás – Harag – Alkudozás – Depresszió – Elfogadás
Ez a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.
Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.
Elizabeth Carlson a poklok poklát járja – más szóval gyászol.
Nyolc évig volt Grady felesége, négy gyereket szült neki, ő élete szerelme, csakhogy a férfi meghalt. A prognózis kezdetektől fogva borzasztó volt, ám Liz sosem adta fel a reményt, hogy Grady meggyógyulhat. Hogyan is tehette volna, ha egyszer ő volt a mindene?
Fél évvel később igyekszik összeszedni széthullott életei darabkáit, és időben eljuttatni a gyerekeket az iskolába. Mindkettő lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Manapság mintha minden lehetetlen lenne.
Amikor Ben Tyler beköltözik a szomszédba, Liz bánatban és fájdalomban fuldoklik, a gyerekei lázadoznak, úgy érzi, sosem éri utol magát. Nincs ideje kíváncsi barátokra, nem vágyik kéretlen segítségre, ám Ben mindkettővel megajándékozza. És nem csak az udvaron meg a fűnyírásban akar segíteni. Ben többet akar Liztől. Sokkal többet, mint amennyit ő valaha is adni képes a történtek után.
Liz igyekszik feldolgozni a férje halálát, keresztülvergődi magát a gyász öt szakaszán, és rádöbben, hogy jóval többet képes adni, mint azt korábban gondolta. Új szerelem kél a szívében, miközben lehántja a bűntudat és a fájdalom kérgét, és rádöbben, hogy az élet sokkal fontosabb, mint a halál.


Könyvmolyképző Kiadó, 2018
Eredeti cím: The Five Stages of Falling Inlove, 2015



Tagadás – Harag – Alkudozás – Depresszió – Elfogadás – a halál feldolgozásának Kübler-Ross modellje, melyet névadója még a hatvanas években dolgozott ki saját megfigyelései alapján. Később ezt kiterjesztette a gyászra – értsd: hozzátartozók gyászára, majd a veszteségre is – bármi nemű legyen az. Ez egy elmélet, mint oly sok más a pszichológiában, melynek vannak támogatói, akik hisznek benne, és ellenzői, akik darabokra szedték és bizonyították hiányoságait. Meg olyanok is, akik erre alapozva más elméleteket dolgoztak ki és próbáltak elfogadtatni. És lényegében nem az a fontos, hogy az elmélet igaz-e vagy sem, hanem az, hogy hiszel-e benne vagy sem, mert a foci és a gyermeknevelés mellett, most már a pszichológiához is mindenki zseniálisan ért.
Ez az elmélet Rachel Higginson könyvének gerince, hiszen a hősnő végigjár minden stációt, míg ismét teljes értékűnek érzi magát – megteheti, hiszen a történet fikció, de akár igaz is lehetne.
A történet hősnője Elizabeth (Liz) Carlson – bár szerintem inkább a Kübler-Ross modell – négy gyermek anyja, tipikus amerikai családanya, aki enged karizmatikus férje, Grady unszolásának és a statisztikai átlagnál nagyobb számú gyermekkel növeli a népességet. Az a fajta nő, akit mindenki ismer az amerikai filmekből: férjhezmegy és az élete ezentúl csak a családról szól, míg a férj eljár dolgozni (Gradynek saját építkezési vállalata van) és eltartja a családot. Csakhogy a tökéletes boldogság szertefoszlik, mikor Gradyt daganatos megbetegedéssel diagnosztizálják. Őt mindjárt a történet elején el is veszítjük, mert másképp hogyan szólhatna a veszteség/gyász feldolgozásáról és  az újrakezdésről a könyv?
 Nincsen túl sok utalás arra, hogy férje betegsége előtt milyen volt az élet Carlsonéknál, de gondolom férj reggel elment munkába, feleség meg végezte a dolgát, iskolába vitte a gyerekeket, foglakozott az otthon maradottakkal. Csakhogy Grady halála után káosz uralkodik a házban, Liz nem tud megbírkozni azokkal a feladatokkal, melyek korábban természetesek és könnyűek voltak.
S hogy a dolgok még tovább bonyolódjanak, fél évvel később a szomszédba költözik Ben Tyler, az ügyvéd. Igen, egyesek ilyen mázlisták, két tökéletes pasi is megadatik nekik, és ekkor Liznek már nemcsak a férje elvesztése miatt érzett gyásszal kell megbírkóznia, hanem a bűntudattal is, hogy rövid idővel férje halála után neki más férfi tetszik és esetleg újra boldog lehet, újra teljes családja lehet. És a bűntudat talán még a gyásznál is nagyobb.
Erről a bűntudatról szól a történet. Arról, hogy az újrakezdés előtt Liznek el kell fogadnia, hogy igenis lehet két férfit is szeretni, hogy az, hogy szereti Bent, nem jelenti azt, hogy megcsalja Gradyt. S akkor még ott van a négy csodálatos gyermek, aki elvesztett egy apát, és szükségük lenne a férfi modellre, apafigurára az életükben.
Persze lehet érvelni, hogy a gyász feldolgozása a főszereplő, hiszen Liz élete szerelmét veszítette el, de Ben színrelépésével a gyász helyét átveszi a bűntudat. És annyi minden miatt lehet bűntudata Liznek...
A szereplők szerethetőek, szinte mindenkit kedveltem. Grady, bár ténylegesen csak rövid ideig szereplője a történetnek csodálatos karakter. Az a típus, aki az eszkimónak is el tudja adni a hűtőszekrényt, családcentrikus és – bár ő az aki haldoklik –, tartja a lelket feleségében. Kedveltem a türelmes Bent, Liz húgát, akire mindig lehetett számítani, Grady tartózkodó anyját és kicsit elveszett testvérét is, akinek végülis sikerült felnőnie a rá bízott feladathoz. Kedvenceim azonban a Carlson gyerekek voltak, akik a maguk gyermeki ártatlanságával próbáltak megbírkózni a helyzettel, és némi humort vittek ebbe a kicsit sem vicces történetbe.
Liz nem véletlenül nem szerepel a kedvelt szereplők listáján. Ő nem lett a szívem csücske és nagyon sajnálni sem tudtam vesztesége miatt. Kicsit eltúlzott karakter, és rendesen hozza is a papírforma szerinti amerikai háziasszony-feleséget, aki rögtön szétesik, ha valami belezavar gondosan megépített rózsaszín világába és úgy állítja be, mintha a tragédia csak és kizárólag vele történhetett meg, senki más fájdalma, vesztesége, nyomora nem ér fel az övével. Igen, mindenki ezt érzi, vagy érezné hasonló helyzetben, de négy gyermek felelősségével, s egy bizonytalan jövőképpel azért nem állandóan saját magát kellene rivaldafénybe helyeznie. Mások is elvesztették Gradyt, aki nem csak férj volt, hanem négy gyermekének apja, valakinek a gyermeke, testvére, barátja, munkáltatója.
Összességében nem túl bonyolult történet volt, szerethető és kevésbé szerethető szereplőkkel. Keserédes romantika egy abszolút hihető élethelyzetre építve, különösebben nagy érzelmi viharok és meglepetések nélkül. Kedveltem, ajánlom… és ízlések meg pofonok…






5 állomás, 5 szakasz: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás. Adott a játék, hogy a gyász folyamatának öt szakaszát járjuk végig, persze nem feltétlenül sorrendben. Ráadásul nem is akárhogyan fogjuk ezt tenni, ugyanis a könyvből vett idézetek alapján kell kitalálnotok, hogy a továbblépés mely szakszáról van szó. A válaszokat szokás szerint a raffelcopter doboz megfelelő soraiba várjuk!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.







“Nem kellene, hogy így fájjon. Nem lenne szabad így zokognom. Ennyire vágyakoznom. De nincs más választásom, és ez iszonyatosan feldühít.”









11.21. Betonka szerint a világ…
11.23. Könyvvilág
11.25. Kristina blogja

2018. november 19., hétfő

Könyvmolyképző Kiadó – őszi... lassan téli megjelenések


Lassan kifutunk az őszből és télről beszélhetünk – ami azt illeti ma reggel már vacak hideg volt. Gond szál se, legalább olvasnivalónk lesz, mert újabb könyvek váltak megrendelhetővé a Könyvmolyképző Kiadónál és megjelenésükre is csupán néhány napot kell még várni, nem beszélve arról a rengeteg előkészületben levő könyről, melyek közül csupán azt a kettőt mutatom meg, aminek a megjelenését szívrepesve várom
Jön a karácsony, s olvasni szerető családtagok, barátok, ismerősök karácsonyfája alatt – s később a polcukon – milyen jól fog mutatni egy-egy remek kötet (akár több is – büdzsétől függően), ami elképzelhetően még az olvasás örömével is megajándékozza őket.




Ashley Carrigan – Suttogó-völgy


Mondd ki a néma vágyakat!
Glastonbury társasági életét felkavarja a Suttogó-völgy udvarház új lakója, Lady Catherine Ashby. A fiatal özvegy tartózkodó viselkedése ellenére akaratlanul kínos helyzetekbe bonyolódik, melyekből nem is olyan egyszerű sértetlen becsülettel kimenekülni. Mindezért nem mást lehet hibáztatni, mint a környék megrögzött, jóvágású kalandorát.
A sorozatosan félreérthető körülmények feltüzelik a pletykaéhes társaság kíváncsiságát és váratlan kihívások elé állítják Catherine-t.
Született rosszakarók, kacér hajadonok, erős akaratú anyák, hősszerelmes ifjak kereszttüzében áll a csinos grófné.
Mit kezdjen a vonzó férfival, aki alaposan feldúl mindent, de leginkább főhősünk nyugalmát?
Régi korok értékei szabják meg a szereplők életének mindennapjait. Az elegáns úri viselkedés páncélja alatt azonban érző szívek, lobbanó szenvedélyek, parázs gyűlöletek és körmönfont mesterkedések bújnak meg. A történet igazi főszereplője a szerelem, ami óvatosan becserkészi a gyanútlan áldozatait.
A történetet akár Jane Austen is írhatta volna…
Add át magad páratlan hangulatának!


Sorozat: Arany pöttyös



Meghitt pillanatok – karácsonyi antológia


Te szembenéznél a legrosszabb emlékeddel, hogy segíts a legjobb barátodnak?
Mernél szerelmet vallani egy titkos találkozón?
Engednéd, hogy egy titok közéd és a szerelmed közé férkőzzön?
Hiszel abban, hogy a testvéreddel mindig megtaláljátok a közös hangot?
Érezted már, hogy valaki éppen akkor lépett be az életedbe, amikor minden remény elhagyott?
Húsz novella, húsz pillanat, amikor megállunk kicsit és egyszerűen csak élvezzük az életet.
A Meghitt Pillanat antológiába a Könyvmolyképző Kiadó íróiskolai hallgatóinak munkáiból válogattunk történeteket.
A kötetet színesíti Benina, Eszes Rita, Greff Magdi, Róbert Katalin és Rácz-Stefán Tibor írók egy-egy novellája.
Add át magad a meghitt pillanatoknak!


Sorozat: Vörös pöttyös




Jeaniene Frost – Második kísértés 
(Az éjszaka hercege 2)


A Sötétség Hercegével randevúzni nem könnyű…
Leilát cserbenhagyják a képességei, és már nem tudja, mit tartogat számára a jövő. Ha ez még nem lenne elég, a szeretője, Vlad is távolságtartóan viselkedik vele. Bár Leila csak egy egyszerű halandó, ugyanakkor modern nő is, aki nem tűri az idők végeztéig az elutasítást – főleg attól a sötéten jóképű vámpírtól nem, aki még mindig nem ismeri el, hogy szerelmes belé.
A körülmények úgy hozzák, hogy Leila visszatér a karneválosok közé, de beüt a tragédia, és hirtelen egy gyilkos célkeresztjében találja magát, aki közelebb ólálkodik, mint gondolná. Leilának el kell döntenie, kiben bízik: a tüzes vámpírban, aki magasabbra korbácsolja szenvedélye lángját, mint bárki, vagy a megkínzott lovagban, aki több szeretne lenni egyszerű barátnál? A veszély már a közelben jár, és elég egyetlen rossz lépés, hogy Leilát az örök kárhozat várja.
Döntenie kell: örök szerelem vagy örök magány.

Eredeti cím: Twice Tempted
Sorozat: Zafír pöttyös



Penelope Ward – Legkedvesebb szomszéd


Tényleg lehet barátság férfi és nő között?
A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.
Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.
Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.
Vesd bele magad a sodró történetbe!


Eredeti cím: Neighbor Dearest
Sorozat: Rubin pöttyös



K. A Tucker – Egyetlen kis hazugság 
(Tíz apró lélegzet 2)


Menekülés a hazugságok elől.
Livie Cleary mindig is maga volt a tökéletesség – de hamarosan rá kell jönnie, hogy a tökéletesség nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek beállítják, és az ember bizony néha hibázik, miközben próbálja kideríteni, ki is ő.
„Hadd legyek rád büszke!” Ezek voltak Livie apjának a hozzá intézett utolsó szavai. A szülei tragikus halála óta eltelt hét évben Livie minden tőle telhetőt megtett, hogy minden egyes döntésével, szavával, tettével eleget tegyen ennek, miközben hatalmas erővel és érettséggel gondoskodott a nővéréről. De most, hogy elkezdődnek az egyetemi évei, váratlan kihívások teszik próbára a kitartását – és a szívét.
Livie sziklaszilárd tervvel érkezik a Princetonra, és ezt végig is akarja vinni: remek eredményeket érni el az óráin; bejutni az orvosira; és találkozni egy rendes, tiszteletre méltó sráccal, akihez egy nap majd hozzámehet. Tervében egyáltaln nem szerepelnek vodkabombák, sem egy imádnivaló, bulikirálynő szobatárs, akinek nem tud nemet mondani, sem Ashton, az evezőcsapat arrogáns – és hihetetlenül vonzó – kapitánya, aki eddig sosem látott dühkitöréseket vált ki Livie-ből. Ami ennél is rosszabb, hogy Ashton a legjobb barátja és lakótársa annak a Connornak, aki viszont tökéletesen megfelel Livie elvárásainak. De akkor meg miért Ashton jár folyton a fejében?


Eredeti cím: One Tiny Lie
Sorozat: Rubin pöttyös



Sarina Bowen, Elle Kennedy – Ez a srác 
(HIM 1)


Ők ketten nem egy ligában játszanak. Vagy mégis?
Jamie Canning sosem jött rá, miért veszítette el a legjobb barátját. Négy évvel ezelőtt a tetovált, nagyszájú, szabályszegő szobatársa minden magyarázat nélkül kizárta őt az életéből. Oké, tizennyolc éves korukban a nyári hokitábor utolsó éjszakáján tényleg furán alakultak köztük a dolgok. De csak egy kis részeg hülyülés volt. Senki sem halt meg.
Ryan Wesley már nagyon megbánta, hogy annak idején belerángatta a nagyon is heteró barátját egy fogadásba, ami próbára tette a barátságukat. Most, hogy egyetemi csapataik egymás ellen játszanak a nemzeti bajnokságon, végre lesz alkalma bocsánatot kérni. De elég egy pillantást vetnie a srácra, akiért időtlen idők óta odavan, és a fájdalom erősebb, mint valaha.
Jamie régóta vár válaszokra, de ehelyett egy újabb kérdést kell megfejtenie: vajon egy együtt töltött éjszaka tönkretehet egy barátságot? És ha nem, mi a helyzet hat, együtt töltött héttel? Amikor Wesley megjelenik a táborban, hogy egy újabb forró nyáron át együtt edzősködjenek, Jamie-nek sokmindenre rá kell jönnie régi barátjával kapcsolatban… és önmagával kapcsolatban is.


Eredeti cím: HIM
Sorozat: Rubin pöttyös



Colleen Hoover – Túl késő


Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!


Eredeti cím: Too Late
Sorozat: Rubin pöttyös




Jay Asher – Micsoda fény!


A szerelem mindent legyőz?
Sierra szeretné megérteni. Caleb szeretné jóvátenni.
Együtt rátalálhatnának az igaz szerelemre – ha elég bátrak ahhoz, hogy elfogadják, ami történt.
Keserédes történet az első szerelemről, a megbocsátás erejéről és a második esélyekről. Arról, hogyan lásd meg a másik valódi személyiségét. Sierra csak átmenetileg lakik a városban: a családjával minden évben eltöltenek itt egy rövid időszakot. Ez idő alatt a lány megpróbál érzelmileg távol maradni a fiúktól – Caleb pedig épp azon dolgozik, hogy megbocsásson önmagának, miután egy szörnyű tettet vitt véghez. A fiú szerint: mindenkinek lehet néha rossz napja. De csak akkor kezd el hinni ebben igazán, miután megismerte Sierrát. Nevettem, tapsikoltam, sírtam és hát igen, teljesen beleestem Sierrába, Calebbe és ebbe a tökéletesen megírt, bájos történetbe.”
– Jennifer Niven, bestsellerszerző
Előbb összetöri a szíved, majd segít abban, hogy újra hinni tudj a szerelemben.
Add át magad a lebegésnek!


Eredeti cím: What Light
Sorozat: Vörös pöttyös


Előkészületben





Diana Gabaldon – Lángoló kereszt 1 
(Outlander 5)


EGY BÁMULATOS KALAND, AMI PRÓBÁRA TESZI A SZÍVET, MÉRLEGRE TESZI A LELKET ÉS MEGMÉRI A SZELLEMET… NYELVEZETE FRISS, GAZDAG LEÍRÁSOK TARKÍTJÁK, A TÖRTÉNET PEDIG CSELEKMÉNYDÚS… MAGÁBA SZIPPANT! CNN.com
A Korona észak-karolinai gyarmatán a gazdag arisztokrácia és a megélhetésükért küzdő telepesek állnak egymással szemben, törékeny egyensúlyban tartva a kialakult, feszült helyzetet.
Közöttük áll Jamie Fraser, egy talpig becsületes és tisztességes férfi. Miután száműzték szeretett hazájából, Skóciából, végre megkapta a földet, ami után áhítozott. Támasza rendkívüli felesége, Claire, a nő egy másik helyről és időből, aki az eljövendő események ismeretének terhes ajándékát hordozza. Korábban ez a tudás veszélyt és áldást is jelentett Jamie és Claire számára. Most talán pislákoló fáklyaként vethet fényt az előttük álló vészterhes éveken át vezető útra – vagy olyan tűzvészt okoz, amiben mindketten hamuvá égnek.
A lángoló kereszt egyszerre szívbemarkoló, letehetetlen, a legapróbb részletekig történelmileg hiteles és süt belőle a szenvedély.


Eredeti cím: Fiery Cross
Sorozat: Arany pöttyös



Winston Graham – A Poldark-család 
(Poldark 1)


A Ross Poldark a tizennyolcadik században játszódó regényfolyam első kötete. Winston Graham először 1945-től kezdve megjelentetett, nagyívű családtörténete mindmáig lebilincseli az olvasókat Az amerikai függetlenségi háború vérzivatarából szülőföldjére, Cornwallba hazatérő főhőse alig várja, hogy viszontláthassa szeretteit. Öröme nem sokáig tart: édesapja meghalt, a családi birtok ebek harmincadjára jutott, kedvese eljegyezte magát Ross unokatestvérével. A környék keservesen tengődő bányászai és gazdálkodói iránti együttérzése azonban arra indítja Poldarkot, hogy magához vegyen egy vásártéri csetepatéból megmentett, kiéhezett teremtést – ezzel a cselekedetével pedig végérvényesen megváltoztatja saját életét…



Eredeti cím: Ross Poldark
Sorozat: Arany pöttyös




2018. november 16., péntek

Vi Keeland, Penelope Ward – Nagyképű öltönyös

Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Vi Keeland és Penelope Ward közös regénye: Nagyképű öltönyös címmel. A két népszerű szerző garanciát jelent a remek szórakozáshoz, Soraya és Graham történetét a könnyed, romantikus műfaj kedvelőinek ajánlunk. A Blogturné Klub kilenc állomáson keresztül mutatja be a történetet, és a szexi öltönyös játékunk kapcsán három szerencsés nyertes örülhet a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyveknek.





Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.


Könyvmolyképző, 2018
Eredeti cím: Stuck-Up Suit, 2016






Valamiért mindig azt gondoltam, hogy az írás magányos folyamat. A szerzőt homlokon csókolja a múzsa miközben elbűvölten bámul ki a fejéből, s aztán motoszkálni kezd benne a zseniális ötlet, ami csak dagad és dagad míg jön a késztetés, hogy jegyzeteket készítsen, további ötleteket vessen papírra, majd lázasan írni kezdjen, míg a nagy mű össze nem áll. S ez a saját szellemi gyermeke, nem kell osztoznia rajta senkivel – kivéve, hogy majd le kell meccselnie a kiadójával és a szerkesztőjével. Soha nem írtam könyvet, nem is áll szándékomban, de én valahogy így képzeltem el egy mű születését, ezért csodálkozom mindig, hogyan tud két vagy több ember összehozni egy szórakoztató irodalmi alkotást. És úgy néz ki ez most már lassan divattá is vált, mert egyre több ilyen termék jelenik meg a könyvpiacon.
A két szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára sem. Vi Keeland A beosztott című könyvét kora nyáron hozta el olvasói számára az Álomgyár Kiadó, és nekem nagyon kellemes meglepetést okozott, mert a borítón szereplő Chippendale-fiúka fotója ellenére egy tartalmas, jól megírt történetet kaptam, melynek még nyomokban sem volt köze a borítón szereplő fickóhoz.
Penelope Ward nevével is találkoztam már – és mindenki más is, akinek az olvasás a szenvedélye –, hiszen a Könyvmolyképző Kiadó már két könyvet is megjelentetett a szerzőtől: Legdrágább mostohabátyám (Stepbrother Dearest) és Jake megadja magát (Jake Undone), sőt hamarosan a harmadik is megjelenik A legedvesebb szomszéd (Neighbor Dearest) címmel. Közvetlenül a megjelenés után el is olvastam Legdrágább mostohabátyámat és nem kedveltem, mert sablonos amerikai ifjúsági történet volt, ami lassan már a csapból is folyik. Nekem nem jönnek be ezek az eltúlzott ifjúsági lelki mizériák, tehát a szerző következő könyve már nem is érdekelt.
S akkor itt van ez a történet, két különböző szerzőtől, s az egyik stílusát kedvelem, a másikét nem. Győzött a kiváncsiság és Vi Keeland neve.
A történet főhősei Soraya Venedetta, egy kissé excentrikus, több tetoválással is rendelkező, tiritarka hajú fiatal nő, aki egy tanácsadó rovat szerkesztőjének asszisztense, és Graham Morgan, tehetős üzletember, a címben is szereplő nagyképű öltönyös.
Kettejük első találkozása a metróban történik, amikoris Soraya épp egy magánszámot ad elő, hogy egy volt randipartnertől szabaduljon. Nagyképű öltönyös természetesen nem veszi őt észre, hiszen azzal van elfoglalva, hogy telefonon leordítsa valaki fejét. S ez a telefon hozza össze őket, ugyanis a férfi a zsebe mellé teszi a készüléket, melyet Soraya kaparint meg és a későbbiekben visszaszolgáltat – ne essünk tévedésbe: nem aznap.
Itt már elgondolkoztam azon, hogy ismét tévedésben élek, mert tehetős üzletemberekről úgy gondoltam, hogy még a nagyvárosban is – mert egy Egyesült Államok-beli nagyvárosban játszódó történet – saját kocsijukkal mennek a munkahelyükre, melyet ők maguk vezetnek, ha puccos sportkocsi, vagy a sofőrjük, ha valami elegánsabbra is költöttek. És azt sem igazán értettem, hogy egy tehetős üzletember nem zároltatja rögtön a telefonját a szolgáltatóval, hanem alkalmat ad a megtalálónak, hogy kutakodjon benne. No, de kicsire nem adunk, s lehet Graham Morgan mégsem volt annyira tehetős és inspirált, hogy mindezt elkövesse.
Nyilvánvaló, hogy ez a két teljesen különböző ember kapcsolatba kerül egymással, s ehhez a kapcsolathoz idővel érzelmek is társulnak, ahogy jobban megismerik egymást. S ha már érzelmek, akkor néhány érzéki jelenettel is elkényeztettek a szerzők, pont annyival amennyi kellett.
Hogy azért a történet némi extra izgalommal is szolgáljon, Graham múltja visszajelez és felkavarja a kedélyeket, de sajnos ez annyira közhelyes volt, hogy nem jött az izgalom, hogy akkor most mi lesz, hanem “jobbat nem tudtak kitalálni?” volt a reakcióm.
A töténet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, tehát úgy a Soraya, mint a Graham gondolatait is megismertem, bár érzésem szerint talán Sorayából kicsit többet kaptam.  Hogy a két szerző közül ki mit írt, fogalmam nincs, nem találtam erre vonatkozó információt, feltételezéseim nem osztanám meg.
A szereplőkről is megosztott a véleményem. Graham kedvelhető, nem nagyon, de azért nagyjából megfelel annak a képnek, amit az ember lánya annyi döggazdag üzletemberről olvasott könyv után magában kialakított az ilyen karakterekről. Plusz pontot kap azért is, mert nincsen semmilyen fajtájú szexuális devianciája. Soraya viszont nem lett a szívem csücske és ez nem a tetkói, vagy naponta változó hajszíne miatt volt, hanem a viselkedése miatt. Egyesek ezt szókimondásnak neveznék, nekem egyszerűen vulgáris a viselkedése, a beszédstílusa.
Kedveltem, hogy itt-ott betekintést nyertem a Kérdezd Idát! (itt dolgozik Soraya) tevékenységébe, konkrétan olvashattam néhány levelet és a rá adott válaszokat is – maga Graham is kiönti a lelkét és tanácsot kér –, viszont nem kedvelem amikor egy történet tele van a szereplők közötti sms-váltással. Tele éppen nem volt, de hiányérzetem sem lett volna, ha egyáltalán nincs benne egy sem.
 Többet vártam a történettől, de sajnos csak közepesre, egyszer olvasósra sikeredett… de ízlések és pofonok.





Nagyképű öltönyösök helyett Jóképű öltönyösöket mutatunk nektek, ki kell találnotok kik vannak  a képeken! Minden állomáson más-más öltönyös híresség várja, hogy beírjátok  a nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.









11.16 Betonka szerint a világ...
11.20 CBooks