Kathryn Taylor – Ahol a szívem rád talál

A sebzett szívek begyógyulnak…

Cara Connelly autója egy hirtelen kitört viharban lerobban, ezért nemcsak segítséget, de menedéket is kell keresnie az elhagyatott vidéken. Egyetlen lehetőségként egy erdei ház ajtaján kopogtat, amelynek házigazdája, Liam O'Byrne igencsak kelletlenül engedi be. Carában felébred a kíváncsiság: miért él ez a vonzó férfi ilyen visszavonultan? A lány hamar felismeri, hogy vendéglátója mogorvasága csupán külszín, és szenvedélyesen beleszeret a magányos, harmincas évei elején járó erdőlakóba. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, Liam azonban nem ébreszthet Carában reményt a közös jövőre, mert életét immár hat éve beárnyékolja egy szörnyű rejtély, amelyről maga sem tudja, hogy igaz-e, vagy sem…

Kathryn Taylor izgalmas, fordulatokban gazdag családregényében Írország varázslatos vidékére kalauzolja az olvasókat.

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Wo mein Herz dich findet, 2018

Kathryn Taylor neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen Ahol a szívem rád talál a szerző nyolcadik magyar nyelven megjelent regénye.

Első találkozásom a szerzővel A szerelem színei sorozattal történt, amit két rész után abba is hagyott kiadója. Én ezt egy kicsit sem sajnáltam, mert szépen besorjázot a “szürke”-trendbe a maga kis problémás milliomosával, akinek különös szexuális preferenciái vannak, valamint a fiatal kis gyakornok női főszereplővel. Mondom, én nem bántam, hogy nem jöttek a folytatások, mások annál inkább.

Taylor német nyelven ír, kiadója is német, de akik ismerik írásait, azok már tudják, hogy történeteit nagy előszeretettel helyezi angolszász környezetbe. Most, kivételesen nem Angliába vitt el, hanem Írországba, de akár Skócia is lehetett volna, hiszen a történetben semmilyen specifikus ír dolgot nem használ fel.

Nem könnyű erről a történetről úgy írni, hogy ne áruljak el belőle túl sokat. Ugyebár ez egy családregény, melynek központjában a Connelly család tagjai állnak, de rengeteg szereplője van és mindenkinek megvan a maga jól meghatározott helye a történetben..

Connellyék családi vállakozás keretén belül szállodaként működtetik a Kerryhead nevű kastélyt. Tulajdonképpen csupán a szülők és fiúk, Patrick az, aki a családi bizniszben részt vesz, hiszen nagyobbik lányuk néhány évvel korábban egy tűzesetben életét vesztette, a kisebbik pedig épp egyetemi hallgató.

A történet ott kezdődik, amikor Cara Connelly, a kisebbik lány vakációra tér haza a kastélyba. S mivel kitérőt tesz, kocsija egy erdő közepén robban le. Így ismerkedik meg a remeteként élő Liam O’Byrne-nel, aki pontosan olyan közhelyes, mint a remeték: antiszociális, enyhén vad kinézete van, sebhelyeket hordoz magán kívül és belül, s mindezt megfejelve még bűntudattól is szenved. Bár a férfi segít Carának folytatni útját hazafele, nyilvánvaló, hogy nem látja szívesen, de ez nem gátolja meg a lányt abban, hogy a későbbiekben is visszajárjon.

Cara az a típusú pozitív hős, akit egyszerre lehet kedvelni és utálni  saját belső konfliktusai és megfelelési kényszere miatt. Előtte van nővére példája, aki nemcsak csodaszép volt, hanem zseniális joghallgató és elkötelezett állatvédő – bár ez szerintem lassan már a fanatizmus határát súrolta. Cara álma-vágya a cukrászmesterség, de mégis a jogi egyetemet választja, hogy szülei büszkék lehessenek rá. Csakhogy egyre kevésbé tud helyt állni és most, amikor mindenki a jogi diplomájával várja haza, neki meg kell mondania a családnak, hogy vizsgái nem sikerültek és nem is áll szándékában újra próbálkozni.

Ez egy romantikus-szerelmes regény melyben egyszerre két történetet is kaptam. Az egyik nyilvánvalóan Cara és a remeteként élő Liam O’Byrne története, ami nem egy sétagalopp. Hogy miért és hogyan kapcsolódik Liam O’Byrne és családja által működtetett whiskey-lepárló a Connelly családhoz, az természetesen kiderül a történetből, hiszen ez egyike a történetben felmerülő konfliktusforrásoknak.

A másik szerelmi történet főszereplői Patrick, Cara bátyja, és Amy, a lány gyerekori barátnője, aki szinte családtagnak számított Connellyéknél, és aki egész életében szerelmes volt a férfibe. Amy elhagyta a kastélyt röviddel a tűzeset után, melyben Cara nővére életét vesztette, most pedig barátnője hívására visszatér. Mondhatni kényszerből, hiszen gyermeke súlyosan beteg és el kell hoznia a nagyváros szennyezett levegőjéből. És az anyagi lehetőségei sem a legjobbak. Abban reménykedik, hogy munkát kaphat a szállodában és talpra tud állni. Csakhogy nem számol régi riválisával, Jessicával. Jessica pincérlányből mostanra már jól felkapaszkodott a szamárlétrán, mi több, rövid időn belül Patrick felesége lesz, hiszen már az esküvő dátuma is vészesen közeleg. Jessica a negatív hőse a történetnek, az a fajta, aki ha egy kicsi hatalomhoz is jut, rögtön vissza is él vele, bár elképzelhetően lesznek olyanok is, akik majd csodálják azt a kitartást, amivel a kitűzött célt üldözte. S most egy lépéssel a cél előtt vissztér Amy.

Unalmas semmiképpen nem volt, mert tele volt valós konfliktusokkal, intrikákkal, a szereplők belső vívódásaival, tragédiákkal. Pörgött és olvastatta magát, csak sajnos előre borítékolhatóak voltak a történések és a végkifejlet. Mert a végére természetesen helyére kerülnek a dolgok és a nagy rózsaszín ködben mindenki megtalálja a boldogságot.

Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert kedvelhető, szórakoztató olvasmány, a szerző azon igyekezete ellenére, hogy a habos-babos romantikát személyes tragédiákkal ellensúlyozza. Néhány estére kellemes szórakozást nyújthat, melyben izgalomból sincs hiány.

A romantikus történetek szerelmeseinek ajánlom… meg ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Daringham Hall trilógia

1. Az örökös        2. A döntés       3.  A visszatérés

Karácsonyi küldetés

Vadvirágos nyarak

Cecelia Ahern – Lantmadár

Cecelia Ahern június 7.-én Budapesten, a 89. Ünnepi Könyvhéten! Könyvbemutató 17 órától a Vörösmarty téri Nagyszínpadon, dedikálás 18 órától a Dedikálószigeten.

Az Athenaeum Kiadó pedig újabb kötettel lepte meg a szerző rajongótáborát. A Lantmadár két,  szinte hihetetlen körülmények között találkozott ember szerelmének története és nemcsak. Kövesd a Blogturné klub három bloggerét e rendhagyó blogturnén, és tiéd lehet a könyv egy példánya.

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más - senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.

Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó csendről.

Athenaeum, 2018

Eredeti mű: Cecelia Ahern – Lyrebird, 2016

Megrendelhető:

“A világ egyik legcsodálatosabb, legkülönlegesebb és valószínűleg legintelligensebb teremtménye az összehasonlíthatatlan művész, a lantmadár…

A madár hihetetlenül félénk és megfoghatatlan… lenyűgöző intelligenciával rendelkezik. Az, hogy hegyi lény, csak részben magyarázza karakterét.”

Ambrose Pratt: Tanulmány a lantfarkú madárról

Bevallom, ezidáig Cecelia Ahern egyetlen könyvét olvastam. Nem azért mert nem kedvelném a szerzőt, hanem egyszerűen időhiány miatt… és egy kicsit azért is, mert a szerző nem az igazán szokványos romantikus történetekkel rukkol elő, hanem könyveiben a szerelem és romantika mellett mindig létezik komolyabb téma, mondanivaló is. Az ember lányának megfelelő hangulatban kell lennie ahhoz, hogy vevő legyen és értékelje is ezeket a komoly dolgokat is.

A főszereplő személye volt a döntő tényező, ami miatt olvasni akartam ezt a történetet, mert Laura, ahogy a fülszöveg is indulásból elárulja, a világtól elzártan élt. Rögtön megjelent előttem Tarzan, a Dzsungel könyve Mowglija, vagy akár ByeAlex Kedvese, akit, ugye,  farkasok neveltek.

Viccet félretéve, azért akartam ezt a könyvet, mert kiváncsi voltam a szociális készségeket nélkülöző lány útjára egy számára teljességgel idegen világba, egy olyan világba, amelyet csak könyvek lapjairól ismer.

Kicsit nehezen indul el a történet, melyben először is megismerkedünk egy kis forgatócsoporttal: a producer Boval, a leszbikus operatőr Rachellel és a hangtechnikus Solomonnal. Végig fontos szerepük lesz a történetben, hiszen nekik köszönhetően kerül képbe és változik meg a hősnő, Laura sorsa. Ők évek óta együtt dolgoznak, Bo és Solomon egy ideje egy párt is alkot, bár kapcsolatuk nem a legideálisabb, főleg Bo személyes karrier-ambíciói miatt.

A stáb a Cork megyei Gougane Barra településre utazik, ahol az az idős ikerpár él, akiknek meglehetősen magányos életét egy évig figyelemmel kísérték, és amiből nemzetközi díjnyertes dokumentumfilmet sikerült összehozniuk. Most egyikük  temetésére utaznak és a producer Bonak megcsillan egy újabb díjnyertes alkotás lehetősége. A cél miatt pedig nincs tekintettel senkire és semmire.

Csakhogy a remélt folytatás teljesen már irányt vesz, amikor a véletlen összehozza őket Laurával, aki egy régi-romos kőházban él egy tisztáson, valahol az erdő mélyén, és aki egy különleges tehetséggel rendelkezik: minden hangot tökéletesen utánozni tud, emberi hangoktól az ajtó nyikorgásig, a telefon billentyűinek pittyegéséig, a madarak füttyétől egy hárfán előadott dalig. Ezért a képességéért nevezik el Laurát az Ausztráliában élő hangutánzó madár után lantmadárnak. Mielőtt mindenki felkapná a fejét és rávágná, hogy ilyen nincs, kéretik visszaemlékezni Michael Winslowra, az unalomig ismételt Rendőrakadémia-filmek színesbőrű sztárjára, aki ugyanilyen hangképzési képességgel rendelkezik. 

Laurát nem úgy kell elképzelni, mint egy vadonban nevelkedett személyt, hiszen ő csak élete utóbbi tíz évét töltötte ott. Ír, olvas, beszél, csupán nagyon félénk, nagyon egyedül van és a világot csupán a könyvek lapjairól ismeri. Laura jogilag nem létezik és létezéséről mindeddig három ember tudott: nagyanyja, anyja és később apja is, most pedig mindhárom ember halott. A producer Bo pedig a nagy lehetőséget látja benne: a világhírnevet, díjakat és anyagi juttatásokat első sorban magának, tehát nyomul és kihasználja, hogy Laura a barátjával, a hangtechnikus Solomonnal első pillanattól kezdve szót ért és megbízik benne. Csakhogy Bo kezéből kicsúszik a dolgok irányítása, mert túl sokat akart.

Nem szeretnék többet mesélni a cselekményről, mert akkor minek elolvasni. Annyit azért még elmondanék, hogy Laura élete gyükeresen megváltozik és nem mindig jó irányba halad, hiszen mindenki akar egy darabot belőle, mindenki akar valamit tőle, de őt senki meg nem kérdezi, hogy ez a változás jó-e neki, hogy ő mit akar igazándiból. Az egyetlen aki igazán törődik vele az Solomon, a hangtechnikus, tehát nem is meglepő, hogy idővel kettejük között barátság lesz, ami később szerelemmé alakul át.

A történet E/3-ban íródott, tehát a szerző mesél, jelen időben és négy részre van osztva Laura történetének függvényében. Minden ilyen részt egy-egy részlet előz meg Ambrose Pratt: Tanulmány a lantfarkú madárról című írásából, jóval bővebben, mint ahogy én itt idéztem belőle.

“Tiszteletben tartja a szomszédai területét, de a sajátját is védi.

Rendelkezik a képességgel, hogy gondolatait egyfajta beszédformával közvetítse.

Monogám, párjához mindig hűséges – látszólag még a társa halála után is (habár ezt még nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani).

Különösen szereti a dallamokat, és azokat csodásan, magas fokú művészi képességgel tudja előadni.

Kecsesen táncol, és lépéseit különleges, tündéri zenével kíséri, melyben tánclépéseivel is követett, lüktető szüneteket tart.”

Ambrose Pratt: Tanulmány a lantfarkú madárról

A Lantmadár az a történet, amit vagy kedvel az olvasója, vagy nem, köztes megoldás nincs. Én nagyon kedveltem ezt a titkokról, szabadságról, szerelemről, rossz döntésekről, személyes ambíciókról és még annyi minden másról szóló keser-édes történetet. Mindenképpen figyelemre méltó könyv. Engem annyira lekötött, hogy le sem tudtam tenni, hajnali háromig olvastam.

Első sorban a szerző rajongóinak ajánlom, valamint azoknak is, akik nem riadnak vissza egy-egy komolyabb történet olvasásától. De természetesen ízlések és pofonok…

Játékunkban a szerző könyveire vonatkozó néhány kérdésre kell választ adni és azokat a Rafflecopter megfelelő dobzába beírni. Nem lesz nehéz.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A szerző hány könyve jelent meg eddig magyar nyelven is?.

a Rafflecopter giveaway

06.03 - Betonka szerint a világ…

06.05 - Zakkant olvas

06.07 - Szembetűnő

Santa Montefiore – Az ombu-fa árnyékában

Sofia ​Solanas a végtelen és forró argentin pampa egyik nagybirtokán él. Akaratos és talpraesett lány, anyja mégis eltaszítja magától, mert ő maga nem találja a helyét ebben a vadidegen, gyönyörű, de kegyetlen világban. Sofia szenvedélyesen beleszeret unokatestvérébe, Santiba. Amikor anyja tudomást szerez az előkelő családra szégyent hozó bűnös viszonyról, a botránytól rettegve Európába küldi Sofiát. Ezzel húsz évre elűzi a lányát az otthonából, s persze elszakítja a szeretett férfitól. De egy napon Sofia hazatér…

A Solanas família története egy pattanásig feszült, ezer fokon lángoló szerelem és egy csillapíthatatlan családi viszály nagyregénye.

Santa Montefiore fiatal kora ellenére máris világszerte ismert bestseller szerző. Regényeiből csak Európában több mint kétmillió példány fogyott, mind sikerlista-vezető lett, nevét a legtehetségesebb nőírók között említik a kritikák. A Buenos Airesben töltött évek után jelenleg Angliában él. Sikerkönyveinek sorát ezzel a regénnyel indítja útjára az Ulpius-ház.

„Balcsillagzat alatt született szerelem, egzotikus környezet és egy dúsgazdag család élete” Daily Mail

Ulpius-ház, 2007

Eredeti mű: Meet Me Under the Ombu Tree, 2002

“Az ombunak nincs párja a föld kerekén. Valóságos óriás. Vízszintes ágai oly hosszúra nőnek, hogy a fa kerülete sokszor a tizenkét métert is meghaladja. Rücskös csápokhoz hasonló vastag gyökerei sugár alakban nyúlnak ki a földből, mintha maga a fa indult volna olvadásnak, és úgy terülne szét a talajon, akár a gyertyáról lecsurgó viasz. De nemcsak az alakja különleges. A száraz síkságok fái közül az argentin pampán egyedül az ombu őshonos – az egyetlen, amelyiknek valóban ez a vidék az igazi hazája. A bennszülött indiánok az isteneiket látták az ágai között, és állítólag ma sem akad olyan gaucho, aki nyugovóra merne térni alatta. A Santa Catalinán felnőtt gyerekek mindig mágikus erejű fának tekintették, amely teljesíti a kívánságaikat, ha jónak látja, amellett a legjobb kilátótorony, ahonnan kilométerekre elláthat az ember. De az ombu, immár nemzedékek óta, elsősorban a titokzatos, megfoghatatlan varázsával vonzza az ágai közt kalandot kereső gyereksereget.”

Most már elmondhatom, hogy szinte mindent elolvastam, ami magyar nyelven Santa Montefiore tollából valaha is megjelent. Azért csak szinte, mert az egyetlen kivétel A francia kertész című regénye, mely egy Reader’s Digest válogatás keretén belül látott napvilágot, és már volt szerencsém ilyen jellegű válogatásokkal találkozni. Határozottan nem kedvelem, ahogy szinte felére vagdossák, szétcincálják az eredti művet, csak azért, hogy hármat-négyet is beszuszakolhassanak egy kötetbe.

Az ombu-fa árnyékában a szerző első könyve. Magyar nyelven is, angolul is, bár az angol kiadás éve változó annak függvényében, hogy milyen forrást nézel. Egyesek szerint 2001-ben jelent meg először, mások szerint egy évvel később. A dátum teljesen mindegy, az a fontos, hogy végre sikerült beszereznem, mert ugye magyar nyelven sem épp tegnap került a boltokba, hanem egy évtizeddel korábban.

A történet annak idején két kötetben jelent meg, tehát meglehetősen terjedelemes.

Zárójel: hallottam egy olyasmit könyves berkekből, hogy bármi ami 500 oldal fölé emelkedik, azt két kötetben ildomos kiadni, ami végül is nem hülyeség, elég csak Diana Gabaldon könyveire gondolni. – zárójel zárva

   Tehát ott tartottam, hogy a könyv terjedelmes, és el kell mondanom, hogy meglehetősen érdekes is, hiszen a cselekmény nagy része Brazíliában játszódik, s legyünk őszinték, az írók nagy része valamiért inkább az angolszász vidékeken játszódó cselekményeket részesíti előnybe. De Montefiore most sem hazudtolja meg önmagát, a számárá oly kedves Írországból indulunk és a történet egy adott pontján természetesen Angliába térünk vissza.

Ez egy családregény, melynek központjában a Solanas család két generációjának nőtagjai állnak. Megismerjük a tehetős Solanasékat, ahol a család több generációja mind ugyanazon a birtokon, de külön házaban él, hogyan hódolnak hobbijaiknak, házi lovas-póló bajnokságokat rendezve. Hogyan szorulnak a nők a második helyre még a 20. század második felében is, amikoris egy jó házból való brazil fiatal nőnek két feladata volt: szépnek lenni és jól férjhezmenni.

S egyszerre több idősíkban is mozgunk, mert egyrészt megtudjuk, hogy az ír Anna Melody, akinek a szépsége az egyetlen vagyona, hogyan házasodik be a dúsgazdag brazil családba, hogyan mellőzi legkisebb gyermekét, Sofiát, aki egyben egyetlen lánya is. Ugye ott van Sofia vadóc kamaszkora, mikor beleszeret unokatestvérébe, Santiba, a szerelemnek nemkívánatos következménye lesz ezért Sofiát Európába zavarják. És természetesen a történet jelene, mikoris Sofia fenőtt nőként huszonsok év után visszatér szülőhazájába.

A történet olyan mint egy délamerikai szappanopera: sok szereplő, rengeteg apró vagy nagyobb történés, előrelátható vagy meglepetésszerű csavarok, néhol túlságosan is részletezve, elaprózva. Viszont nagyon szépen megírva. A szerző stílusa megéri , hogy az ember lánya átrágja magát a sokszáz oldalon.

De! Igen, van egy “DE” is. Ugye írtam már, hogy ez a szerző első könyve úgy angol, mint magyar nyelven is. Én 2016-ban olvastam a szerzőtől előszőr, az akkor frissen megjelent A ház a tengernél című könyvét. És most ezt olvasva eszembe jutott, hogy nagyon sok itt felhasznált motívumot újrahasznosított. Mindkét történetben:
   – családregény és rengeteg szereplője van, bár az ombu-fának lényegesen több

– két nagyon jó barátnő van, akik mindent megosztanak egymással, aztán egyszer csak pik-pak véget ér a barátság és esetleg a történet végén ismét összetalálkoznak

– van egy tiltott szerelem, a szerelmesek elszakadnak egymástól – természetesen a körülmények, család, barátok segítenek ebben –, majd a történet jelenében ismét egymásba botlanak. A pasi mindig dögös és tehetős

– a hősnő mindkét esetben latin környezetben tölti gyermekkorát (Brazília, Olaszország) és felnőtt életét Angliában éli.

– lennie kell legalább egy törvénytelen gyermeknek – ez egyébként visszatérő motívuma a szerző valamennyi általam olvasott könyvének –, akit örökbeadnak, és aki a történet jelenében ismét felbukkan

– legalább két idősíkban mozog a történet és csupán a végére kaphatunk összefogó képet a múlt és jelen történéseiről.
... s a két történet közötti hasonlóságok felsorolását még hosszan lehetne folytatni.

Ennek ellenére kedveltem a történetet, s azok is kedvelni fogják, akik szeretik a nagy érzéshullámokat kiváltó családregényeket. Ezen túl, meg természetesen ízlések és pofonok....

Santa Montefiore - A kastély a tengernél

Deverill krónikák 2

1925-öt írunk. A háborúnak régóta vége, de sok minden elveszett, s az élet nem lesz többé ugyanaz. A Deverill kastély, amely évszázadok óta a Deverill család szeretett otthona Nyugat-Írországban, leégett.

Az ifjú és bohó Celia azonban elhatározza, hogy régi fényében helyreállítja a kastélyt. A lány jól megy férjhez, voltaképp elég gazdag ahhoz, hogy megtartsa a családnak, és nem bírja elviselni üresen, elhanyagolt állapotában. Ám ismét sötét árnyak gyülekeznek, kezdenek megrendülni a pénzpiacok, és minden, ami oly biztonságosnak tűnt, megint bizonytalanná válik.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Santa Montefiore – Daughters of Castle Deverill, 2016

The Daughters of Ireland címmel is megjelent

“Maggie O’Leary vagyok. Lord Deverill, ön gonoszat tett velem és leszármazottaimmal, mert elvette a földünket, és megtörte a szellemünket. Örök nyughatatlanságra ítélem önt és örököseit a kárhozott lelkek birodalmában, amíg csak jóvá nem teszi a rosszat, amit ellenünk elkövetett.

Maggie O’Leary, 1662”

Ezzel az átokkal kezdődik a Deverill krónikák első része, a Szerelem és háború dalai és ez az átok az ami évszázadokon keresztül elkíséri a Deverilleket. Ha az első részben csupán az átok következményeivel találkozhatunk, azaz a Deverill kastély tornya tele van az elholt elsőszülöttek szellemeivel, s őket a család kiválasztott nőtagjai látják, mi több,  kommmunikálhatnak is velül, addig ebben a második részben némi betekintést kapunk abba, hogy mi is történhetett anno domini 1662-ben Maggie O’Leary és az első Lord Deverill között, amikor is az, mint angol megszálló, elfoglalta az írek földjét. Ami azt illeti, szerintem most sem kaptuk meg az egész történetet.

Ez a rész onnan folytatja a Deverill család történetét ahonnan az előző abbahagyta és valamennyi ismert szereplővel ismét találkozhatunk a cselekmény valamely pontján, sőt új karakterek is megjelennek a történetben, mert miért is ne bonyolítsuk a dolgokat, ha lehet.

A történetnek most is Írország a központja, hiszen itt áll a Deverillek kastélya, melyet most Celia vásároltat meg magának a tűzvész után, hogy majd régi pompájába állítsa vissza. Sőt még annál is többet tesz, hiszen a kor követelményei szerint modernizálja is. A pénz neki nem számít, ha a saját játékszeréről van szó, az sem számít, hogy ez a pénz honnan származik. De most is eljutunk más tájakra is, az Egyesült Államokba és még az afrikai kontinens déli részére is.

Természetesen nem csak Celia története folytatódik, hanem Kitty Deverillé is, és vele együtt Jack O’Leary-é is, és egyetlen lépésre vagyunk az átok megtörésétől, csakhogy a dolgok mégiscsak másként alakulnak. Hiszen, ha megtörik az átok, vége a történetnek.

Bridie Doyle sorsának alakulását is nyomon követhetjük, aki, a történet idején, az Egyesült Államokban Bridget Lockwoodként éli a fiatal és gazdag özvegyek életét, és akit nem érint sem gazdasági válság, sem másfajta tragédia, csupán az igaz szerelmet nem tudja megtalálni.

Ugye Bridie az Egyesült Államokba menekült, miután életet ad Lord Deverilltől származó gyermekének – vagy gyermekeinek, ugyanis az apácák azt mondják, hogy ikreket szült, kislánya pedig halva született. Viszonyt ugyanabban az időpontban egy amerikai házapár egy kislányt fogad örökbe és viszi magávan az Újvilágba. A Martha Wallace nevet viselő kislány pedig a Deverill-nők kiválasztottjai különös képességével rendelkezik: látja az elholtak szellemét. Most pedig, majdnem felnőttként, tudni akarja, honnan származik. Ő az egyik új szereplőnk, akinek – gondolom – majd jelentős szerepe lesz a folytatásban. S ha Bridie lánya tényleg holtan született, akkor kinek a lánya Martha és honnan vannak a paranormális képességei? Minderre természetesen választ is kapunk a történetben.

Míg az első részben Kitty Deverill volt a kedvencem, de szurkoltam azért Bridienek is, hogy boldoguljon ott a messzi idegenben, most Celia a favorit. Míg a másik két nő csak nyavalyog és sajnáltatja magát, ő cselekszik, és akkor sem omlik össze, mikor özvegyen és nincstelenül marad, mikor kiderülnek a család gondosan a szőnyeg alá sepert titkai. Abból pedig van bőven.

Erős jóindulattal, ez önálló történetként is megállná a helyét, hiszen a szerző rengeteg utalást tesz elmúlt eseményekre, amik érthevővé teszik a cselekményt azok számára is, akik nem ismerik az első részt. Én azt mondom, hogy azt bizony el kell olvasni, tehát, aki most kap kedvet a Deverill krónikákhoz, az kezdje az elején. Annyi minden van ebben a történetben, és olyan gyönyörűen van megírva, hogy kár lenne kihagyni.

Továbbra is nagyon kedvelem a történetet – bár nem egy rövid kis szösszenet –, a szerző stílusát is, és nagyon szurkolok, hogy a kiadó jelentesse meg a harmadik részt is magyar nyelven – lehetőleg minél hamarabb. 

Első sorban azoknak ajánlom, akik szeretik a családregényeket, a valós eseményeken alapuló történeteket, hiszen az ír függetlenségi törekvések nagyon is valóságosak még napjainkban is, és természetesen a romantika rajongóinak is. Meg az ízlések és a pofonok…

A Deverill krónikák részei:

1. Szerelem és háború dalai

Művelt Nép, 2017

Songs of Love and War

3. The Last Secret of the Deverills

Marian Keyes - A legfényesebb csillag

A ​legfelső emeleten Katie lakik. Egy könnyűzenei ügynökségnél dolgozik vezető beosztásban, és ha nem éppen valamelyik lecsúszott rocksztárral hadakozik, azon tűnődik, mennyi túrótortára lenne szükség ahhoz, hogy halálra egye magát…

Az alatta lévő lakáson két izmos lengyel osztozik az utcai életben jártas taxissal, Lydiával, akinek az eszénél csak a nyelve élesebb, ugyanakkor, meglepő módon, vannak sebezhető pontjai is…

Az első emeleten találjuk Fionnt, a kertészt, aki többre becsüli egy csokor petrezselyem társaságát, mint az emberekét. Pedig úgy néz ki, mint egy mesebeli herceg, és amikor saját műsort ajánlanak neki az egyik televíziós társaságnál, váratlanul reflektorfénybe kerül…

A ház alsó szintjének lakója az Elválaszthatatlan Páros, Matt és Maeve, akik, miközben nagyon, de nagyon szeretik egymást, napi jótéteményekkel próbálják elejét venni a lelküket mardosó kétségbeesésnek…

Egy ház, négy lakás.

S egy este rejtélyes látogató érkezik a Star Street 66-ba. Felbukkanása nagy változásokat idéz elő a ház életében. Rég eltemetett titkok bukkannak felszínre, szerelmet, tragédiát és nem várt fordulatokat idézve elő. És hirtelen minden lakónak új irányt vesz az élete…

Marian Keyes (Görögdinnye, Van valaki odaát?, Angyalok) a modern női irodalom koronázatlan királynője. Finom humorral és kivételes érzékenységgel megírt művei méltán népszerűek világszerte

Ulpius-ház, 2012, 2011

Eredeti mű: Marian Keyes – The Brightest Star in the Sky, 2009

Nyilvánvaló, hogy ez a könyv nem mostanában jelent meg, s bár meglehetősen kedvelem Marian Keyes írásait, ezt egészen mostanáig halogattam, mert… nem tudom miért. Nagy valószínűség szerint a terjedelme miatt. A szerző sosem sieti el a dolgokat, de ez a könyv szinte 900 oldal. – Tehát akkor fogj hozzá, ha időd, türelmed és hangulatod van hozzá.

Olvastam róla jót és rosszat egyaránt, én úgy gondolom, hogy egyike a legjobb írásainak, de ez természetesen csupán az én véleményem, ki-ki maga dönti el, hogy kibír sokszáz oldalt vagy sem.

A fülszöveg elég sokat elmond a szereplőkről, itt-ott pontatlanul, de ez igazán mellékes. Igen, a cselekmény  nagy része egy négy lakásos házban történik. Dublinban, hol máshol, hiszen a szerző ír és regényeinek cselekményét előszeretettel helyezi hazai környezetbe. S kezdjük a történetet június elsején, hétfőn, a 61. napon. Innen fogunk majd visszaszámolni, s ha volt időd, türelmed és hangulatod a terjedelmes könyvhöz, akkor azt is megérted, hogy miért, mit jelképez ez a 61. nap.

A történet szereplői hétköznapi emberek, változatos a felhozatal a lengyel vendégmunkástól a megfelelési kényszertől szenvedő kertészig vagy a gondjaikat szigorúan titkoló fiatal házaspárig. Érdekes és kevésbé érdekes személyiségek, akárcsak a való életben.

Kicsit bővebben beszélnék a szereplőkről és akkor mindjárt a földszinten lakó Matt-tel és Maeve-vel kezdeném. Fiatalok, házasok és látszólag minden a legnagyobb rendben van közöttük, bár fura szokásaik vannak.

Fölöttük Jemima lakik, egy kedves idős hölgy, Morgóval, lusta kutyájával. Ide várja Fionnt, nevelt fiát, aki tulajdonképpen vidéken lakik, de mivel olyan jóképű mint egy filmszínész, egy kertészeti tévéműsorba kap meghívást. Fionn ugyanis kertész, szabályosan éhezik a szeretetre – ez zaklatott gyermekkorára vezethető vissza. A férfinek csapodár szíve van: amilyen könnyen esik szerelembe, olyan gyorsan el is múlik ez az érzés. Egyetlen állandó van az életében: a növények feltétel nélküli szeretete.

A második emeleten Andrzej és Ian, a két lengyel vendégmunkás lakik, valamint az albérlőjük, a taxis Lydia. Ian szinte állandóan honvággyal küzd, Andrzejt ír menyasszonya a szexszel zsarolja – addig nem fekszik le vele, amíg a férfi gyűrűt nem húz az ujjára. Lydia meg tömény nemtörödömséggel és flegmával álcázza valós gondjait. És van belőlük éppen elég.

A legfelső lakásban Katie lakik. Egy köpésre a negyventől, gazdag, menő baráttal, akit sem barátai, sem családja nem kedvel és ez bizony befolyásolja a nőt. Pedig Conall nem is tűnt olyan szörnyűnek, a munkamániáján kívül, annak ellenére, hogy tényleg elkövet néhány bakit. Katie egy zenei ügynökség alkalmazottja, állandó jelleggel hisztis sztárokkal foglalkozik. Ez sem tetszik begyepesedett családjának, hiszen anyja szerint: “Két alkalom van egy nő életében, amikor indokolt, hogy bekerüljön az újságba – mondta Penny. – Az egyik, amikor férjhez megy, a másik amikor meghal.” Mert ugye:

“– Hát már elfelejtetted, hogy a nőnek a jó hírén kívül nincs semmije?

– Nem akarok kötekedni, anya, de nekem van még lakásom, autóm, televízióm…”

A 61. napon, ahonnan a visszaszámlálás kezdődik, még érkezik valaki a házba, és egy ideig azon fogsz idegeskedni, hogy tulajdonképpen nem tudod mire vélni ezt a titokzatos valamit-valakit, aki maga is mesél, beleavatkozik a lakók életébe, nem mintha az nem lenne már eddig is nagyon bonyolult. Mert fokozatosan a négy lakás lakói ilyen-olyan formában belefolynak egymás életébe.

Ez a könyv a ház lakóinak története 61 napban elmesélve. Az, hogy honnan jöttek, hová tartanak és miért. Néhol vontatott, néhol vicces vagy éppen kétségbeejtő, de mindenképpen nagyon valós, nagyon emberközpontú.

Nagyon kedveltem a történetet és úgy gondolom, hogy egy próbát mindenképpen megér, de természetesen az ízlések és a pofonok.

Santa Montefiore - Szerelem és háború dalai

Deverill krónikák 1

Sodró lendületű történet szerelemről és családról

Előre megtervezték az életüket. De a szerelem és a háború megváltoztat mindent.
A hullámzó ír dombok közt megbújó Deverill kastély három nőnek ad otthont: a tűzvörös hajú Kitty Deverillnek, legjobb barátnőjének, Bridie Doyle-nak, aki a kastély szakácsának lánya, valamint harsány rokonának, Celia Deverillnek. 

Amikor kitör a háború, mindhármuk élete örökre megváltozik.
Árulás szakítja szét őket, világuk hamuvá válik, s a barátságuknak alighanem vége, hiszen a földgolyó különböző tájaira sodródnak. Egyvalami azonban közös bennük: a heves és megingathatatlan vágyakozás a Deverill kastély, és a hozzá fűződő felejthetetlen emlékek iránt.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Santa Montefiore – Songs of Love and War (UK), The Girl in the Castle (USA)

Második könyvem a szerzőtől A ház a tengernél után és még többet akarok olvasni tőle. Reményeim szerint ez be is fog következni, hiszen a Háború és szerelem dalai egy trilógia első része, bár ezt a magyar nyelvű kiadás sehol sem jelzi… sem a kiadó… de még a Moly sem. De attól még az, ékes angon nyelven Deverill Chronicles név alatt fut a sorozat. Hajrá, szurkoljunk, jöjjenek a folytatásai is. És ugyebár két különböző címmel is megjelent, Amerikának nem volt jó az európaiaknál használatos... 

Deverill kastély, Írország, a 20. század eleje… Az az Írország, ami még teljes egészében a Brit Birodalom része, dúl a háború a franciákkal és szerveződik az ír függetlenségi mozgalom, amit manapság mindenki IRA néven ismer, de legalábbis hallott róla. Az angol nemesség, ami már évszázadok óta ott lakik, sosem lehet ír, de angol sem már. Valahol ott vannak a kettő között, mint a senki földjén, az angol-írek. Mint például Deverillék, akiknek története még a 17. századra nyúlik vissza, amikoris elhangzik az ominózus átok, ami a család férfijait sújtja.

“Maggie O’Leary vagyok. Lord Deverill, ön gonoszat tett velem és leszármazottaimmal, mert elvette a földünket, és megtörte a szellemünket. Örök nyughatatlanságra ítélem önt és örököseit a kárhozott lelkek birodalmában, amíg csak jóvá nem teszi a rosszat, amit ellenünk elkövetett.

Maggie O’Leary, 1662”

(Santa Montefiore - Szerelem és háború dalai, Művelt Nép, 2017) 

Vicc vagy sem, Maggie O'Leary átka megfogan és ez ad egy csöppnyi misztériumot a történetnek, ugyanis valamennyi elholt Lord Deverill ott kísért a kastélyban. És hogy még több misztérium legyen benne, néhányan a Deverill nők közül – a kiválsztottak – látják is őket és kommunikálnak is velük. Ennek elenére ez nem egy fantasy regény, bár akár az is lehetne.

A történet fikció, a szereplők is, viszont a háború és az írek függetlenségi törekvései nem. És az sem, hogy abban a korban nagyon sok ír nemzetiségű brit lakos választotta az Újvilágot és a kivándorlást. Ahogyan tette azt Bridie Doyle is, a történet egy pontján, tehát kicsit átugrunk a húszas évek Amerikájába is.

Kitty és Celia Deverill, valamint Bridie Doyle történetét ismerhetjük meg ebben az első könyvben. Gyermekkorukat, barátságukat, családjaikat, szerelmeiket. Egyformán kapunk ízelítőt az arisztokrácia és a köznép életéből egy olyan korban, amikor tombol a háború, nagy a szegénység és a holnapi nap sem biztos senki számára. És egy adott pillanatban úgy néz ki, hogy megtörik majd az átok…

Erről a könyvről nem lehet csak szuperlatívuszokban beszélni. Gyönyörű volt, minden szempontból. Olvastatta magát, csodálatos a nyelvezete, izgalmas volt a történet és szereplői szerethetőek, bár van negatív hős is bőven a történetben. Kár lenne kihagyni, de hát az ízlések és pofonok, ki-ki majd eldönti, hogy tetszett-e vagy sem.

A sorozat további részei, egyelőre csak angol nyelven:

2. Daughters of Castle Deverill

3 The Last Secret of the Deverills