Egy varázslatos város. Randi az ünnepek alatt. Idén karácsonykor rátalálhat a szerelem?
Három első randi és egy rejtély – Darcy eseménydús karácsony elé néz.
Darcy fiatal nő, doktorképzésre jár Koppenhágában. Amikor rájön, hogy a barátja megcsalja, egyszerűen elege lesz a szerelemből. Közeleg a karácsony, rengeteg munkája van, nem engedheti meg magának, hogy a fájó szívével foglalkozzon. A barátai próbálnak „tökéletes” vakrandikat szervezni neki.
Váratlan feladatot kap: egy festmény alól előkerül a legnagyobb dán festő eddig ismeretlen portréja, és Darcynak kell kideríteni, kit ábrázol a kép.
A munkája kapcsán botlik bele Maxbe is, aki a barátok egyik jelöltje volt a vakrandikhoz. Érezhetően működik kettejük között a kémia… De mi lesz, ha Darcy szakmai felfedezése után Max az ellenlábasok táborába fog tartozni?
XXI Század, 2025
Erdeti cím: All I Want for Christmas, 2024
Többször is elmondtam már, hogy nagy rajongója vagyok Karen Swan írásainak, s szinte mindent elolvastam, ami tollából megjelent. Az abszolút kedvenceim között van két karácsonyi története: Karácsony gyertyafénynél és a Karácsonyi parti, annak ellenére, hogy nem dobom magam sem magáért az ünnepért, sem a hozzá kapcsolódó túlidealizált történetekért, tehát nem kell magyaráznom miért akartam én annyira ezt a könyvet olvasni.
Sajnos az elvárásaim magasabbak voltak, mint az élvezet, amit az olvasás során kaptam, mert nekem ez a történet nem jött be. Számomra nagyon fontos, hogy elhiggyem azt amit a szerző leírt. Megtörténhet ez a valóságban? Ha igen, akkor minden rendben van. A baj csak akkor kezdődik, amikor messzire üvölt, hogy ennek bizony csak éríntőlegesen van köze a való élethez, és lassan olyan dimenziókat ölt a szerzői kreatívitás, hogy kétségbe vonom a használt címkéket.
Abszolút pozitívum, hogy Swan ismét egy új helyszínre visz el könyvében, ebben az esetben Dániába, egészen pontosan Koppenhágába. (Zárójel: csodaszép hely, aki még nem járt ott, az ne hagyja ki, ha alkalma adódik a látogatásra.). Az már nem annyira pozitív, hogy ismét a festmények világába kalandozik. Azért ismét, mert ezt a témát már egyszer megfuttatta kissé más kontextusban a Titok Párizsban című könyvében.
Adott a Darcy nevű hősnő, egy félig angol, félig dán lány, aki a doktori képzésének egy évét Koppenhágában végzi. Nem kedveltem egy kicsit sem. Nekem nem szimpatikus az olyan ember, akiknek nincs saját akarata, és hagyja, hogy a lakótársa/barátnője önhatalmúlag regisztrálja őt egy puccos társkeresőn, megszabja hány pasit választhat ki, és saját kénye-kedve szerint ugráltatja. Egyébként a barátnőt sem bírtam.
Most képzelj el egy olyan helyzetet, amikor egy híres festmény hátulján felfedeznek egy másikat – a művész egyébként fiktív, de valóban létezett festők nevei is előfordulnak a történetben –, és egy egész királyi művészeti akadémián senki mást nem találnak a portrén szereplő személy azonosítására, csak egy huszonéves doktoranduszt. Még akkor is, ha a megbízatás mögött hátsó szándékok állnak. S képzeld el, hogy ez a doktorandusz annyira elhivatott, hogy látástól mikulásig keres-kutat az archívumban, a művészhez kapcsolódó gyűjteményekben. S mi több, még haza is szeretné vinni a dokumentumokat, hogy éjszaka is folytassa áldásos tevékenységét. Szép dolog a szakma szeretete, de van egy határ, ami után már káros szenvedélynek minősül. Mellesleg melyik múzeum, akadémia, alapítvány, vagy akármi adná ki gyűjteménye darabjait otthoni tanulmányozásra? Ezt egy szakmabeli doktorandusznak tudnia kellene, nem?
Ami a történet romantikus szálát illeti, az nem volt rossz. A három engedélyezett társkeresős pasi közül egy alapból kiesik, mert azt az alapítványt képviseli, amely a festő hagyatékát gondozza, a másik kettő meg... hát róluk jobb nem beszélni. Darcy pont szakítás után van – mellesleg vicces, hogy milyen gáz fazonokat fog ki –, de hagyja magát rábeszélni a randizásra, sőt, van, hogy ő kezdeményez, miközben az emberismerete a béka hátsója alatt van, s akkor is belemegy a közös programokba, amikor azt érzi, hogy valami nem stimmel.
Nem nagy filozófia kitalálni, hogy az eredetileg kieső harmadik – Max – lesz a befutó, s én szeretem is az ilyen lassan alakuló szerelmi kapcsolatokat, csak itt már idegesítő volt a sok egymás kerülgetése, akarom-nem akarom, szeretem-gyűlölöm játék.
Érdekes volt elmerülni a festészet világába, a történet is érdekes volt, ami a felfedezett portré mögött volt, de annyi hiányossága volt ennek az egésznek, hogy számomra ez nem tartozik Swan legsikerültebb írásai közé. S a karácsonyhoz sem sok köze volt, azon kívül, hogy időben pont a szezon környékén játszódik Ennek ellenére izgalommal várom a szerző következő könyvét, ha hamarabb nem, akkor karácsonykor.
És természetesen ízlések és pofonok, lehet másnak pont ez lesz a nagy durranás.
