A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 1., vasárnap

Meghan March - Vigyél magaddal

***USA Today bestseller szerző*** 
„Egy csodálatos romantikus történet az újrakezdésről” amazon.co.uk 
„Titkokkal és fordulatokkal teli könyv, imádtam” whitehotreads.com 
A tengerparton szerettünk egymásba, a paradicsomban keltünk egybe, elvittem magammal a naplementébe. Tökéletesnek kellene lennie mindennek, de az a bizonyos „igen” nem garancia az örökkön-örökkére. 
Most, két évvel később, alig ismerek magunkra. 
Ideje újrakezdeni. Vissza a trópusi paradicsomba. Vissza, hogy kiderítsük, vajon meg tudjuk-e javítani a kapcsolatunkat. 
Nem akarom feladni, meg akarom menteni magunkat, akár kockára is teszek mindent. 
Két sérült ember. 
Számtalan titok. 
Harc az életünkért. 
Talán megtörünk, de mindent meg kell tennünk. 
A nemzetközi bestsellerszerző, Meghan March a hatalmas sikerű Vágy-trilógia után újabb romantikus-erotikus könyvekkel örvendezteti meg a műfaj kedvelőit.


Álomgyár, 2018
Eredeti cím: Take Me Back, 2017



Nem kedveltem a szerző Vágy trilógiáját, mert ugyanazt a lerágott csontot marja tovább: gazdag rohadék, aki a világ közepének képzeli magát, plusz szegény, de annál tehetségesebb, zsenálisabb lány. Mindenkinek vannak jobb és kevésbé sikerül történetei, gondoltam kap még egy esélyt Meghan March, főleg, hogy ez önálló kötet, nem kell a felesleges tölteléket is átlapozni, amivel a trilógia terjedelméig húzza-nyúzza a cselekményt.
Mire vártam a fülszöveg alapján és az előző Vágy trilógia fényében? Egy szerelemről-erotikáról szóló történetre, ahol a hirtelen felindulásból összeházasodott, egymást alig ismerő pár két év után a házasságát próbálja menteni egy egzotikus nyaraláson. Visszaemlékezésekkel, lelkizésekkel, vallomásokkal mindkét részről, mert ez egy, az aktuális trendeknek megfelelő váltott szemszögű történet, amikoris a szerző elhitetni próbálja az olvasóval, hogy belelát egy férfi fejébe is. És sok-sok erotikára is számítottam, mert ugye ezt az irányvonalat támogatja a kiadó: csöpögjön az erotikától, ha nincs, akkor még írjál hozzá, mintha az élet semmi másból nem is állna. Lényegében akkor is ezt vártam volna a történettől, ha E/3-ban íródik és nincs váltott szemszög.
Szinte semmi nem jött össze a fentebb felsoroltakból. Az egyetlen ami ténylegesen megtörtént, az az egzotikus nyaralás volt, ami ugye a későbbiekben egy csata színterévé változott. Mert a “titkok” beleszóltak a nyaralásba és vitatható értékű akció-valamivé változtatták az egészet, és azért vitatható értékűvé, mert igazándiból még ez sem volt hiteles, az egész egy nagyon alacsony kategóriájú amerikai szappanoperához volt hasonlatos.
A cselekmény felépítésében sem remekelt a szerző, mert például a főhős állandó vívódása, amiért feleségének nem mondta el az igazat magáról nem csigázta fel a kiváncsiságot, csupán lelőtte a poént. Hülyének kell lenni ahhoz, hogy ne lásd előre: a pasi vagy valami kommandós-féle, vagy gengszter. S mivel a történetekben a főhősök túlnyomó többsége kemény jófiú, akkor nyilvánvaló volt, hogy a fickónak is annak kell lennie.
Ami a hősnőt illeti, ő egészen középszerű, semmi különleges tulajdonsággal nem rendelkezik a hozzá hasonló széplányokhoz képest. Kár belemerülni az ellemzésébe, mert kész kliségyűjtemény, meleg legjobb baráttal, akit elveszít és ettől úrrá lesz rajta a tömény mélabú, a házassága sem fontos a számára, de azért mégis, válna is meg nem is. Engem kimondottan idegesített a határozatlansága és bizonytalansága, és ami azt illeti a férfi főhős sem lett a szívem csücske.
S akkor még ott van az erotika, ami igazándiból inkább csak néhány próbálkozás  – lásd szvingerpár, erőszaktevők –, többnyire csak beszélnek róla, de “akció” édeskevés, tehát még a ráaggatott erotikus címke sem állja meg a helyét.
Hogy összességében milyen volt? Előttem valaki már nagyon találóan megfogalmazta, mikor egy rosszul megkomponált turmixhoz hasonlította: minden elem külön-külön jó, de együttesük nehezen fogyasztható. Hát ilyen volt ez a történet: túl sokat akart és végül keveset és felejtőset nyújtott. Minden szempontból. Kidolgozatlan szereplők, elfuserált konfliktusok, túl sok és felesleges lelki nyavalygás, ugrálás oda-vissza múlt és jelen között egészen a nyilvánvaló happy endig. Kár bedölni a fülszöveg hangzatos, eltúlzott reklámszövegeiknek
Alaposan átgondolom majd, hogy a szerző következő, már beharangozott könyvét kézbe vegyem-e megjelenés után vagy sem, de hát ízlések és pofonok...



2018. május 29., kedd

Eithne Shortall – Szerelem a huszonhetedik sorban


Amikor ​a londoni Heathrow Reptéren biztonsági intézkedésre hivatkozva beszünteti az automatikus utasfelvételt, az Aer Lingus check in desk pultja mögött Cora Hendriks épp élete mélypontját éli. Egy keserű szerelmi csalódás után, édesanyja egyre súlyosbodó Alzheimerével kénytelen szembenézni. A váratlan intézkedés így nem is jöhetett volna jobbkor, gondjaiból mások életébe meneküljön. Saját sorsát tekintve ugyan végleg lemondott a szerelemről, ez nem akadályozza meg abban, hogy Cupido szerepét magára öltve, az utasok között villám párközvetítésbe fogjon.
Cora a megérzései, az internet és cinkostársa, a légiutas-kísérő Nancy segítségével a huszonhetedik sorban rendezi be szerelmi laboratóriumát. Minden járaton lesz két mit sem sejtő utas, akik ahelyett, hogy véletlenszerűen foglalnának helyet a gépen, azt veszik észre, hogy álmaik szerelme mellett ülnek – vagy mégsem, Cupido-Cora ugyanis koránt sem tévedhetetlen. De mit kezd az önjelölt szerelemvadász akkor, ha egy nem várt találkozás után ismét ő kerül a célkeresztbe?


General Press, 2018
Eredeti mű: Eithne Shortall – Love in Row 27, 2017


Az ír újságíró, író első regénye – eddig összesen kettő van –, mely természetesen az első, ami magyar nyelven is megjelent. S ha a szerző ír, akkor a történetnek is valamilyen formában Írországhoz kell kapcsolódnia. Ez esetben nem helyileg, hanem a hősnő és munkája kapcsolódik Írországhoz, hiszen Cora az Aer Lingus (egy ír légitársaság) check-in pultjánál dolgozik London legnagyobb repülőterén, Heathrow-n. Zárójelként megjegyzem azok számára, akik még nem jártak Londonban, hogy a városnak négy repülőtere van, és mindegyik működik.
Cora maga is ír származású, de már anyja is a repülőtársaságnak dolgozott Londonban. Állását átmenetinek tekinti, mert végzetsége teljesen más, de egy rossz kimenetelű kapcsolat miatt ott kellett hagynia álommunkáját és haza kellett térnie Berlinből. Ráadásul anyjánál Alzeheimer-kórt állapítottak meg, és most egy erre szakosodott kutatóintézetben él. Cora pedig arra haszálja munkáját, hogy kéretlen Cupidót játszék és szingliket párosítson össze, egymás mellé ültetve őket az ominózus huszonhetedik sorba. 
Mivel Cora a földön marad, a potenciális párosokat a repülőn barátnője, a légiutaskísérő Nancy figyeli tovább és ő maga is közbelép egy-egy ingyen valamit felajánlva, ha úgy látja hogy a párnak segítségre van szüksége. Kezeket fel, ki kapott valaha is valamit ingyér' bármilyen repülőjáraton, mikor lassan még a levegővételért is külön kell fizetni? S a politikai korrektség nevében Nancyvel dolgozik George is, aki színesbőrű és meleg. Ezzel pedig több dolgot is kipipált a szerző: lásd esélyegyenlőség: férfi is dolgozhat egy nőies szakmában, valamint nincs faji hovatartozáson és szexuális preferenciákon alapuló diszkrimináció.
Nem mondanám, hogy különösebben kedveltem volna a történetet, ami szinte olyan mint egy novellagyűjtemény, hiszen Cora "klienseiről" szinte mindent megtudunk, akár rendszeresen repülnek a légitársasággal, akár csupán alakalmi utasok. Ezeknek az embereknek egyetlen közös pontjuk van: Cora és az ő mániákus párkeresése... meg a légitársaság, amivel utaznak.
Azért sem kedveltem, mert valós dolgokat alakít át saját kénye-kedve szerint. Ami nem gond, hiszen a történet fikció, de akkor ne alapozzon egy nagyonis valós légitársaságra – vajon ezért a reklámért kapott néhány ingyenútat az Aer Lingustól? –, hanem találjon ki egy fiktív légitársaságot (például Vadliba Airlines) és annak a működési szabályait ő maga írhatja meg. Cora azért kerül a check-in-hez, mert biztonsági okokból csak személyesen lehet bejelentkezni a járatokra. Ugyanakkor ő feltölt a cég számítógépes rendszerébe egy olyan, a testvére által írt programot, amivel az utaslistát összekapcsolja a közösségi oldalakkal és így keresi a szingliket, valamint párosítja össze őket érdeklődési körük szerint. Erről pedig szinte mindenki tud, de senki nem szól semmit. Tényleg? Csak úgy játszadozik a személyes infókkal saját kénye-kedve szerint? Most nem éppen egy ilyen miatt lépett érvénybe a GDPR? És a biztonságiaktól senki nem veszi észre, hogy a számítógépes rendszerben párhúzamosan még fut egy program? Heathrow-n, Európa egyik legforgalmasabb, legnagyobb repülőterén? 
Ugyanakkor ott van Cora nem létező szerelmi élete. Még mindig nem tudta túltenni magát a parazita Friedrich-en, és mikor már viszonylag megnyugodni látszik, akkor a férfinek meg kell jelennie feleségestől Londonnak pont annak a repülőterén, pont annak a légitársaságnak pont annak a check-in pultjánál, ahol a hősnő dolgozik. Kicsit sok a véletlen egybeesésből és kliséből, nem?
Természetesen ott a kiszámítható boldog végkifejlet, amikor Cora maga is megtalálja a szerelmet, ami végig ott volt az orra előtt, de mélységes szerelmi bánata miatt nem volt hajlandó észrevenni. 
Én elég gyakran utazom repülővel, és valahogy nem esett jól ez a történet, mert kissé távol áll attól, amilyen valóban egy repülőút, a hozzá tartozó végeláthatatlan biztonsági intézkedésekkel együtt, és nem igazán vannak kedves légiutaskísérők, akik csak úgy szívjóságból meglepnek ezzel-azzal, vagy csak egyszerűen odajönnének beszélgetni
   Könnyű, nyári olvasmány, strandra – vagy éppen egy repülőútra – pont jó, de sokat nem kell várni tőle. Nekem ez egyszerolvasós-fejeltős marad, de természetesen ízlések és pofonok…




2018. május 19., szombat

Katie Fforde – Száz boldog esküvőm


Sarah sok száz boldog és sikeres esküvőn van túl. Egy pici bökkenő van a dologban: egyiken sem ő mondta ki a boldogító igent. Sarah ugyanis profi esküvőszervező, aki mellesleg nem hisz a szerelemben. Egy óvatlan pillanatban két menyegzőt vállal el egy napra; egy bonyodalmakat ígérő sztáresküvőt és egy családi lagzit. Az esküvőbrigád működésbe lép, de valahogy semmi nem akar összejönni. Az évszázad partijának küszöbén a fodrászlány szakít, a varrónő összeomlik, a fotós kiakad, és mindezek tetejébe még Sarah-t is megkörnyékezi a szerelem… pedig még egy esküvőt nem bír el ez a nap. Vagy mégis?


Libri, 2018,
Ulpius-ház, 2009
Eredeti mű: Katie Fforde – Wedding Season, 2008


Katie Fforde neve nem ismeretlen a szórakoztató irodalom kedvelői számára, hiszen számszerint tizenöt regénye jelent meg magyar nyelven, és egy német televíziós társaság több könyvéből is filmet készített. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy kettőt láttam, és el kell mondanom, hogy csak nyomokban hasonlítanak az eredeti történethez.
No, de vissza a könyvekhez! A Száz boldog esküvőm is ismerős a szerző rajongóinak, mert egyszer már megjelent 2009-ben nagyon hasonló csomagolásban és egy másik kiadó gondozásában. Azért elgondolkoztam, hogy Katie Fforde olyan huszonöt-harminc könyvet írt eddig, amiből tizenöt jelent meg magyar nyelven. Nem lehetett volna találni egy olyant, amit még nem adtak ki magyarul?
Ezt a történetet egyszer már olvastam valamikor régebb, de most ismét sort kerítettem rá, mert kiváncsi voltam mit ad hozzá az új fordítás. Semmit, mert ugyanaz a fordítója. S a téma is tetszik a szerzőnek, mert más formában megismételte a Tökéletes esküvő című könyvében, 2015-ben
Kezdeném a cím nagyon kreatív fordításával, mert ugye ami angolul Esküvői szezont jelent, az magyarul Száz boldog esküvőm lett, és nem igazán értem miért, hiszen annak ellenére, hogy az egyik hősnő esküvőszervező, sehol nem írja, hogy lett volna neki már száz esküvő a háta mögött és a történetben is csak háromról esik szó.
A fülszöveg csupán egy hősnőt említ, az esküvőszervező Sarah-t, de a történet tulajdonképpen olyan három az egyben stílusú, hiszen ugyanolyan szerepet kap benne Elsa, a varrónő és Bron a fodrász-hobbicukrász is. A szerző dícséretére legyen mondva, egy könyvben lezavarta mindhármójuk történetét, mert más esetleg símán megírt volna belőle egy trilógiát, s hozzá még vagy két kiegészítő novellát is, mert miért ne?
Ugye itt van nekünk Sarah, az esküvőszervező, akinek kisujjában van minden ami a nagy nappal kapcsolatos, annak ellenére, hogy ő maga konokul ragaszkodik függetlenségéhez, még párkapcsolata sincs, mert sok évvel ezelőtt, még egyetemi hallgató korában rajtakapta barátját egy másik nővel. Semmiből építette fel a vállalkozását, semmi meg nem tudja lepni, ha esküvőről van szó, csupán saját húga, aki ugyanazon a napon akar házasságot kötni, mint a nagy hollywooodi sztár és mindkét esküvőt Sarahnak kellene levezényelnie. A két esküvő különbözőbb sem lehetne, mert ugyan mindkét menyasszony a legszebbet-legjobbat akarja, a hollywoodi dívánál a pénz nem számít, Sarah húgánál annál inkább.
S ha már esküvő, akkor tartozik hozzá egy ruha is, és annak megálmodója, elkészítője is. Ő Elsa, az örökké feketében járó és lehetőleg a sarokban megbújó varrónő. Őt úgy lehetne jellemezni, hogy a rút kiskacsa, akiből majd a történet végére hattyú lesz, de legjobban a saját műhelyében érzi magát szabásminták és anyagok, kiegészítők között.
Az esküvőkhöz természetesen Bron is hozzájárul, mert ki látott fodrász nélküli esküvőt. Róla azt kell tudni, hogy évek óta egy nagyon szexsovén férfival él párkapcsolatban, és ebből a kapcsolatból kell kiszabadulnia ahhoz, hogy megtalálhassa önmagát és a boldogságát. Meg a rejtett tehetségét, ugyanis lassan kiderül róla, hogy nemcsak ügyes fodrász, hanem a fakanalat is remekül forgatja, tortái pedig egyenesen kulináris remekműveknek számítanak.
Erről a három nőről szól a történet… és három esküvőről. Kéretik nem félreérteni, nem a sajátjukról. Amíg odáig eljutnak, vége a történetnek. Mert természetesen a végére mindhárman megtalálják a párjukat és a boldogságot. Mert ilyenek Katie Fforde könyvei: az idilli angol táj mellé mindig biztosítják a boldog végkifejletet is. 
Könnyed, szórakoztató olvasmány, töményen romantikus, hiszen egy esküvőkről szóló történetől ezt is várja el mindenki. Tehát úgy is kell ehhez a történethez hozzáállni. Talán túlságosan is tökéletesre sikerült, talán túl símán jöttek azok a megoldások és nem igazán okozott semmi sem meglepetést, nem volt benne csavar. Tehát senki világát meg nem fogja rengetni, de egyszer el lehet olvasni és természetesen ízlések és pofonok…



Kapcsolódó bejegyzések: 





2018. április 11., szerda

Paige Toon – Egy darab a szívemből


A munkájában sikeres Bridget igazán mozgalmas életet él: utazási beszámolók írójaként számtalan helyen megfordult, és bejárta a világot, azt a férfit azonban, akit teljes szívéből szerethetne, még nem találta meg. Úgy érzi, erre csak akkor van esélye, ha a szíve apró darabkáit, amelyeket élete során elosztogatott, vissza tudja szerezni egykori szerelmeitől. Kalandjait egy blogon dokumentálja, amelyből idővel könyvet szeretne írni, ám amikor szembesül a kiadók érdektelenségével, elvállal egy munkát, amely új útra tereli az egész vállalkozását.
Amikor Nicole Dupré váratlanul meghal, egy bestsellert és egy félkész folytatást hagy maga után – ennek a befejezésével bízzák meg Bridgetet. A lány hálás a lehetőségért, mert abban reménykedik, hogy így hasznos kapcsolatokra tehet szert a könyvkiadás világában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a nyarat Cornwallban kell töltenie, és Nicole gyászoló férjének, Charlie-nak az otthonában kell berendeznie az irodáját…


General Press, 2018
Eredeti mű: Paige Toon – The Last Piece of My Heart, 2017


Az első könyvem a szerzőtől, a korábban magyar nyelven is megjelent Daisy nyomában valahogy elkerülte a figyelmem, de sürgősen beszerzem és pótolni fogom a hiányt, mert kedvet kaptam a szerző műveihez.
A történet központjában Bridget áll – kicsit olyan is mint Bridget Jones: mindent a szerelemért –, egy sikeres utazázi beszámolókat író, harmincas évei elején járó nő, aki a regényírással is kacérkodik. S mivel rengeteg szerelmi kalandban volt része, aktuális barátja tanácsára egy blogon keresztül megismerteti olvasóit ezekkel a történetekkel, felkeresi volt szerelmeit, hogy úgymond visszakérje a szívének azt a darabját, amit annak idején az illető férfinek ajándékoz. Ez növeli népszerűségét, bár nem biztosít osztatlan sikert a számára, hiszen vannak akik meglehetősen vulgáris kommenteket hagynak a blogján és elítélik szerelmi élete intenzításáért. Ugye, itt van újra a kettős mérce: ha egy férfinek van számos viszonya, akkor hű de menő, ha egy nő teszi ugyanezt, akkor mekkora kurva!
Miközben blogján keresztül készíti elő megjelenésre váró könyvét lehetőséget kap, hogy szellemíróként befejezze egy hirtelen elhunyt fiatal írónő, Nicole Dupré megkezdett regényét, ami egy korábban megjelent bestseller folytatása lenne. Egy olyan szerelmi történet, ami tulajdonképpen egy szerelmi háromszögről szól és nagy valószínűség szerint nagyon sok köze van az írónő magánéletéhez is.
Hősnőnk nem is sokat habozik, apja lakóautójába pattan és meg sem áll a festői Cornwall tengerpartjáig, ahol az írónő özvegye, Charlie lakik pici lányával, a néhány hónapos, tündéri April babával.
Túl sok meglepetést nem okozott a történet, nem is egy pörgős, sőt ha jobban meggondolom, van benne néhány közhely is, viszont a szerző stílusa minden apró (vagy vélt) hibát feledtetni tudott.
A cselekmény szép lassan csordogál, s közben megismerjük Bridget élettöténetét, szerelmi csalódásait és naplóin, jegyzetein keresztül Nicole Dupré életébe is betekintést nyertünk. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre biztosabb, hogy Nicole főhőseit a való életből mintázta, ő az a nő aki egyszerre két férfit is szeretett szerelemmel. Az egyik a férje, a másik pedig egy Thaiföldön élő sziklamászó, akit az apjánál tett látogatások alkalmával ismert meg. Könyve is erről a megosztott szerelemről szól, s mivel a folytatásnak csupán a negyedét írta meg, Bridget komoly gondban van, hogy vajon milyen véget szánt a szerző ennek a meglehetősen megosztó történetnek. Charlie hiába bocsájta rendelkezésére volt felesége valamennyi naplóját, jegyzetét, minél többet olvas, annál nagyobb a zűrzavar Bridget fejében a folytatást illetően.
Mivel az eredeti történetben a hősök Cornwallban több helyszínen is megfordulnak, Bridget is végigjárja ezeket a helyeket – többnyire Charlie és April társaságában –, tehát az olvasó is részletes leírást kap Cornwallról, sőt Thaiföldről is, ahová a sziklamászót megkeresni utaznak. Bridget a könyv miatt, Charlie és April azért, hogy az ott dolgozó séf nagypapa megismerkedhessen unokájával.
El kell mondanom, hogy a sziklamászóval kapcsolatban a szerző elhintett egy-két olyan dolgot, amitől nagyon sokat vártam. Lényegében azt, hogy ő lesz majd a nagy durranás Nicole és Charlie történetében, hiszen könyve lapjain Nicole erre látszott utalni… És igen, durrant is, de csupán egy picikét. És nem úgy, ahogyan én feltételeztem.
A történetnek több konfliktusszála is van. Az egyik az, hogy Nicole családja (anya és nővér) egyáltalán nem pontozzák Bridget és Charlie barátságát, annak ellenére, hogy tulajdonképpen ők szorgalmazták, hogy Nicole könyve legyen befejezve és kerüljön kiadásra. Ők észreveszik azt, amit Bridget és Charlie még nem, azaz, hogy vonzódnak egymáshoz. 
A konfliktus másik szála pedig maga Charlie, aki úgy érzi hűtlen lenne néhány hónapja meghalt feleségéhez, ha érzelmeket táplálna egy másik nő iránt, annak ellenére, hogy házasságuk inkább intenzív volt, mint harmonikus. És akkor még Aprilre is gondolnia kell, hiszen a  kislánynak állandóság kell, és egy olyan állandóan úton levő személy, mint Bridget nem igazán alkalmas ezt biztosítani. Továbbá ott van Bridget, a maga “lezáratlan” szerelmi történeteivel, melyeket megoszt a világgal és az aktuális kapcsolatával. Ugyanis a történet háromnegyedében Bridget távkapcsolatban él az ausztrál Elliottal.
Bridgetről még azt is tudni kell, hogy szabályos zeneőrült. Állandó jelleggel zenét hallgat, énekel, táncol, lelkesedése pedig magával ragadja a búskomor, napi gondjaiban elvesző Charlie-t is és a picike Aprilt is, tehát a könyv tele van zenével is. A hősnő kedvenceit tartalmazó zenelista megtalálható a könyv végén, rá lehet keresni a dalokra, hátha valaki egyúttal új kedvenceket is avat.
Nem rengette meg a világomat, de nem is kellett. Ez úgy volt jó, ahogy meg volt írva: érzelmekkel tele, lassan csordogálva, csatakos erotika nélkül. Mindenkinek ajánlom, aki egy nagyon jól megírt, minden ízében romantikus, de a valóságtól mégsem elrugaszkodott történetet szeretne olvasni… de természetesen ízlések és pofonok.


2018. március 26., hétfő

Mary Jo Putney – A lázadó özvegy



A jó útra tértek testvérisége 2



Március 28-án megjelenik a General Press Könyvkiadó gondozásában Mary Jo Putney legújabb történelmi romantikus regénye A lázadó özvegy.  Callista és Richard a háború kellős közepén talál újra egymásra. Újabb kalandos és izgalmas szerelmes regény vár arra, hogy meghódítsa az olvasók szívét.



Amikor ​1814 nyarán a brit hadsereg bevonul Washingtonba, Callista Brooke-ot, a város köztiszteletben álló varrónőjét végzetes sorscsapás éri. Mindenét elveszíti, amiért eddig küzdött: a megélhetését, a házát, a szeretteit, sőt még az élete is veszélybe kerül. Egy jóképű angol úriember siet a segítségére, és kimenti az erőszakos katonák karmai közül. A védtelen özvegy azonnal felismeri az idegent: Richard Audley az, a halottnak hitt gyermekkori barátja, aki tizenöt éve egyszer már megpróbálta megmenteni őt – de akkor nem járt sikerrel. Most azonban a férfi megfogadja, hogy akár az élete árán is megvédelmezi Callie-t, és elkíséri Baltimore-ba, ahová az asszony a családját küldte a háború elől. A kalandokkal teli, veszélyes út során azonban ráébred, hogy a barátságnál sokkal többet érez a védence iránt, és elhatározza, hogy ráveszi a nőt, térjen vissza vele a közös gyermekkoruk helyszínére, Angliába, ahol új élet vár rájuk.
Mary Jo Putney sorozatának (A jó útra tértek testvérisége) második részében két magányos lélek egymásra találásának lehet tanúja az olvasó, akiket a sorsuk megoldhatatlan dilemma elé állít: kialakulhat-e életre szóló szerelem egy igaz barátságból?


General Press, 2018
Eredeti mű: Mary Jo Putney – Once a Rebel, 2017




A jó utra tértek testvérisége története 1809-ben kezdődött, a napoleoni háborúk idején, mikoris valahol Portugáliában néhány, a másnapi kivégzésre váró angol úriembernek sikerül meglógnia egy véletlenül felfedezett titkos alagúton keresztül. A sorozat részei az ő élettörténetüket mutatja be, főleg azt, hogy mi történt velük miután szerencsésen megszöktek a kivégzés elől.
Ez már a sorozat második része, és az első ismeretében (Az amazon és a katona) fenntartásaim voltak, hogy elolvassam-e vagy sem, mert nem mondanám, hogy azt a könyvet nagyon kedveltem volna.
A második rész cselekménye még 1799-ben kezdődik, ugyanis a történet két főszereplőjének ekkor változik meg gyökeresen az élete. Catherine Callista Booke (a továbbiakban Callie), Lord Stanfield lánya és apja épp egy idős ültetvényeshez készül férjhezadni, valahová az Antillákra. A fiús, rakoncátlan Callie pedig barátjához, a szomszéd birtokon lakó Lord George Gordon Richard Augustus Audleyhoz, Kingston őrgrófjának kicsit sem számító harmadik fiához fordul. Kingston őrgrófjának összesen öt fia van, és ez az információ a későbbiekben fontos lesz, miként az is, hogy miért soroltam fel az illető úriember valamennyi keresztnevét. A szerző Gordonként emlegeti, Callie Richardnak és a hivatalos iratokon George-ként szerepel. Tehát valamennyi név ugyanazt az úriembert takarja, csak miért ne zavarjuk össze az olvasót, ha lehet.
Mikor azt mondom, hogy Callie és Richard barátok, senki ne gondoljon szerelemre és lángoló érzelmekre. Gyermekkoruktól ismerik egymást, rengeteg csínyt követtek el együtt és ők tényleg csak pajtások, s mindketten nagyon fiatalok. És pontosan a fiatalságuk az ami szökésre készteti mindkettejüket, hogy majd Skóciában összeházasodva megmentsék Callie-t az idős ültetvényessel való kényszerházasságtól. Csakhogy nem számolnak az emberi irigységgel és apjaik kegyetlenségével, ugyanis elárulják őket és a két dühös apa a nyomukba ered. Ugye most arra várnál, hogy házasságra kényszerítik őket? Hát nem. Minden halad az eredeti terv szerint, Callie-t apja hazarángatja, Kingston őrgrófja pedig különös kegyetlenségről tesz tanúbizonyságot, mikor Richardot szabályosan halálra ítéli.
A történet itt ugrik tizenöt évet, és a már felnőtt Richard (aki Gordon és George is, s a portugáliai szökés is megvolt már) megbízást kap, hogy egy főrend rokonát megkeresse az amerikai kontinensen, ahol épp háború dúl az amerikaiak és a britek között. A megkeresendő személyről pedig kiderül, hogy nem más mint maga Callie, aki férje halála után a törvényes örökös elől elmenekült az Antillákról megboldogult férje törvénytelen gyermekeivel. Callie Washingtonban elegáns szalont működtető varrónőként, álnéven él.
S ha azt hiszed, hogy a boldog újratalálkozás hevében megoldódnak a gondjaik, messze jársz az igazságtól, mert még mielőtt visszahajóznának a jó öreg Albionba, részletes betekintést kapunk az 1812-1815 között zajló amerikai-brit háborúba. S a hazatérés utáni életük sem épp csupa cukor és méz az első hónapokban.
Természetesen ismét találkozunk az Elveszett Lordok társaságának néhány tagjával, tehát előnyben vannak azok az olvasók, akik azt a sorozatot is ismerik.
Ezt a történetet lényegesen jobban kedveltem, mint a sorozat első részét. Első sorban azért, mert annak ellenére, hogy fikció, a történet mégis hihető volt, voltak benne valós történelmi események. Kedveltem azért is, mert az események pörögtek. Annyi minden történt a cselekmény során – bár nem egy terjedelmes könyv, hiszen csupán 308 oldal –, hogy egyetlen pillanatig sem lehetett unatkozni, s a szerző minden apró szálat elvarrt, tehát megválaszolatlan kérdés, hiányérzet nem marad a végére. S azért is kedvelhető a történet, mert annak ellenére, hogy egy klasszikus romantikus, Callie és Richard szerelmi története nem nyálas, giccses, habos-babos. Ez két, sokmindenen keresztülment ember egymásratalálása, ez sokkal több egy lángoló érzésnél.
Első sorban a szerző és a klasszikus romantika kedvelőinek ajánlom, de nemcsak, hiszen ez egy nagyon izgalmas történet. De természetesen ízlések és pofonok…



 A sorozatból már megjelent:


General Press, 2017
Once a Soldier, 2016

3. Once a Scoundrel - egyelőre csak angol nyelven olvasható






A könyvben nagy szerepet játszik a baltimore-i csata, ezért a játék is ahhoz kapcsolódik. Hogy könnyebben ráhangolódjon mindenki a könyvre, a csatával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni, amelyeket a turné állomásain találtok majd. Könnyű kis kérdésekre kell válaszolni, amelyre nagyon könnyen megtaláljátok a válaszokat ezen az oldalon.
A helyesen válaszolók között pedig a General Press kiadó által felajánlott 3 példányt sorsolunk ki Mary Jo Putney A lázadó özvegy című könyvéből.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.




Melyik fél nyerte meg 1814-ben baltimore-i csatát? Amerika, vagy Anglia?








03/26 Betonka szerint a világ...
03/27 Dreamworld

2018. március 16., péntek

Santa Montefiore – Az ombu-fa árnyékában

Sofia ​Solanas a végtelen és forró argentin pampa egyik nagybirtokán él. Akaratos és talpraesett lány, anyja mégis eltaszítja magától, mert ő maga nem találja a helyét ebben a vadidegen, gyönyörű, de kegyetlen világban. Sofia szenvedélyesen beleszeret unokatestvérébe, Santiba. Amikor anyja tudomást szerez az előkelő családra szégyent hozó bűnös viszonyról, a botránytól rettegve Európába küldi Sofiát. Ezzel húsz évre elűzi a lányát az otthonából, s persze elszakítja a szeretett férfitól. De egy napon Sofia hazatér…
A Solanas família története egy pattanásig feszült, ezer fokon lángoló szerelem és egy csillapíthatatlan családi viszály nagyregénye.
Santa Montefiore fiatal kora ellenére máris világszerte ismert bestseller szerző. Regényeiből csak Európában több mint kétmillió példány fogyott, mind sikerlista-vezető lett, nevét a legtehetségesebb nőírók között említik a kritikák. A Buenos Airesben töltött évek után jelenleg Angliában él. Sikerkönyveinek sorát ezzel a regénnyel indítja útjára az Ulpius-ház.
„Balcsillagzat alatt született szerelem, egzotikus környezet és egy dúsgazdag család élete” Daily Mail


Ulpius-ház, 2007
Eredeti mű: Meet Me Under the Ombu Tree, 2002


“Az ombunak nincs párja a föld kerekén. Valóságos óriás. Vízszintes ágai oly hosszúra nőnek, hogy a fa kerülete sokszor a tizenkét métert is meghaladja. Rücskös csápokhoz hasonló vastag gyökerei sugár alakban nyúlnak ki a földből, mintha maga a fa indult volna olvadásnak, és úgy terülne szét a talajon, akár a gyertyáról lecsurgó viasz. De nemcsak az alakja különleges. A száraz síkságok fái közül az argentin pampán egyedül az ombu őshonos – az egyetlen, amelyiknek valóban ez a vidék az igazi hazája. A bennszülött indiánok az isteneiket látták az ágai között, és állítólag ma sem akad olyan gaucho, aki nyugovóra merne térni alatta. A Santa Catalinán felnőtt gyerekek mindig mágikus erejű fának tekintették, amely teljesíti a kívánságaikat, ha jónak látja, amellett a legjobb kilátótorony, ahonnan kilométerekre elláthat az ember. De az ombu, immár nemzedékek óta, elsősorban a titokzatos, megfoghatatlan varázsával vonzza az ágai közt kalandot kereső gyereksereget.”

Most már elmondhatom, hogy szinte mindent elolvastam, ami magyar nyelven Santa Montefiore tollából valaha is megjelent. Azért csak szinte, mert az egyetlen kivétel A francia kertész című regénye, mely egy Reader’s Digest válogatás keretén belül látott napvilágot, és már volt szerencsém ilyen jellegű válogatásokkal találkozni. Határozottan nem kedvelem, ahogy szinte felére vagdossák, szétcincálják az eredti művet, csak azért, hogy hármat-négyet is beszuszakolhassanak egy kötetbe.
Az ombu-fa árnyékában a szerző első könyve. Magyar nyelven is, angolul is, bár az angol kiadás éve változó annak függvényében, hogy milyen forrást nézel. Egyesek szerint 2001-ben jelent meg először, mások szerint egy évvel később. A dátum teljesen mindegy, az a fontos, hogy végre sikerült beszereznem, mert ugye magyar nyelven sem épp tegnap került a boltokba, hanem egy évtizeddel korábban.
A történet annak idején két kötetben jelent meg, tehát meglehetősen terjedelemes.
Zárójel: hallottam egy olyasmit könyves berkekből, hogy bármi ami 500 oldal fölé emelkedik, azt két kötetben ildomos kiadni, ami végül is nem hülyeség, elég csak Diana Gabaldon könyveire gondolni. – zárójel zárva
   Tehát ott tartottam, hogy a könyv terjedelmes, és el kell mondanom, hogy meglehetősen érdekes is, hiszen a cselekmény nagy része Brazíliában játszódik, s legyünk őszinték, az írók nagy része valamiért inkább az angolszász vidékeken játszódó cselekményeket részesíti előnybe. De Montefiore most sem hazudtolja meg önmagát, a számárá oly kedves Írországból indulunk és a történet egy adott pontján természetesen Angliába térünk vissza.
Ez egy családregény, melynek központjában a Solanas család két generációjának nőtagjai állnak. Megismerjük a tehetős Solanasékat, ahol a család több generációja mind ugyanazon a birtokon, de külön házaban él, hogyan hódolnak hobbijaiknak, házi lovas-póló bajnokságokat rendezve. Hogyan szorulnak a nők a második helyre még a 20. század második felében is, amikoris egy jó házból való brazil fiatal nőnek két feladata volt: szépnek lenni és jól férjhezmenni.
S egyszerre több idősíkban is mozgunk, mert egyrészt megtudjuk, hogy az ír Anna Melody, akinek a szépsége az egyetlen vagyona, hogyan házasodik be a dúsgazdag brazil családba, hogyan mellőzi legkisebb gyermekét, Sofiát, aki egyben egyetlen lánya is. Ugye ott van Sofia vadóc kamaszkora, mikor beleszeret unokatestvérébe, Santiba, a szerelemnek nemkívánatos következménye lesz ezért Sofiát Európába zavarják. És természetesen a történet jelene, mikoris Sofia fenőtt nőként huszonsok év után visszatér szülőhazájába.
A történet olyan mint egy délamerikai szappanopera: sok szereplő, rengeteg apró vagy nagyobb történés, előrelátható vagy meglepetésszerű csavarok, néhol túlságosan is részletezve, elaprózva. Viszont nagyon szépen megírva. A szerző stílusa megéri , hogy az ember lánya átrágja magát a sokszáz oldalon.
De! Igen, van egy “DE” is. Ugye írtam már, hogy ez a szerző első könyve úgy angol, mint magyar nyelven is. Én 2016-ban olvastam a szerzőtől előszőr, az akkor frissen megjelent A ház a tengernél című könyvét. És most ezt olvasva eszembe jutott, hogy nagyon sok itt felhasznált motívumot újrahasznosított. Mindkét történetben:
   – családregény és rengeteg szereplője van, bár az ombu-fának lényegesen több
– két nagyon jó barátnő van, akik mindent megosztanak egymással, aztán egyszer csak pik-pak véget ér a barátság és esetleg a történet végén ismét összetalálkoznak
– van egy tiltott szerelem, a szerelmesek elszakadnak egymástól – természetesen a körülmények, család, barátok segítenek ebben –, majd a történet jelenében ismét egymásba botlanak. A pasi mindig dögös és tehetős
– a hősnő mindkét esetben latin környezetben tölti gyermekkorát (Brazília, Olaszország) és felnőtt életét Angliában éli.
– lennie kell legalább egy törvénytelen gyermeknek – ez egyébként visszatérő motívuma a szerző valamennyi általam olvasott könyvének –, akit örökbeadnak, és aki a történet jelenében ismét felbukkan
– legalább két idősíkban mozog a történet és csupán a végére kaphatunk összefogó képet a múlt és jelen történéseiről.
... s a két történet közötti hasonlóságok felsorolását még hosszan lehetne folytatni.
Ennek ellenére kedveltem a történetet, s azok is kedvelni fogják, akik szeretik a nagy érzéshullámokat kiváltó családregényeket. Ezen túl, meg természetesen ízlések és pofonok....



2018. március 14., szerda

Liz Fenwick – A tengerparti ház


Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért…
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 
Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 
A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.


Művelt Nép, 2017
Eredeti mű: Liz Fenwick – The Returning Tide, 2017




“El se hinnéd, mekkora változások történtek, amióta itt vannak a jenkik. Nem tudnám felsorolni, majd meglátod, amikor hazajössz. Az elsők, akik Falmouth-ba érkeztek, utászok voltak, később azonban igazi katonák jöttek. Még négerek is. Nagymama végtelenül nyugtalan amiatt, amit szerdán Carwinionban hallott a munka-összejövetelen. Nemcsak a kötőtűk forogtak gyorsan, hanem a nyelvek is. A jelenlévők közül még senki nem találkozott személyesen fekete férfiakkal, most pedig rengetegen vannak. Két nagyobb botrány is történt, az első, hogy úgy tűnik, a fehér katonák nem jönnek ki a feketékkel, és óriási balhé tört ki, amikor együtt hívták meg őket egy társadalmi eseményre az egyik iskola dísztermébe. A második, és még botrányosabb: úgy tűnik, hogy Ginny Smith összejött az egyik négerrel. De meg kell mondanom neked, fess a fickó.” *

Egy ideje már tettem-vettem ezt a könyvet, valahogy nem akaródzott belefogni, annak ellenére, hogy ismerőseim közük néhányan határozottan pozitívan nyilatkoztak róla. Első sorban az riasztott vissza, hogy már a fülszöveg is jelezte: ez egy a második világháború idején játszódó történet, én pedig nem kedvelem a háborús eseményeket bemutató könyveket.
Azért ebben sokkal több van mint egy háborús sztori, és végülis nem bántam meg, hogy két estét a könyvre áldoztam, annak ellenére, hogy nem lett kedvenc.
A történet két idősíkban játszódik, a második világháború idején és 2015-ben. Központi figurája Adele, de szinte ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben egypetéjű ikertestvére, Amelie is. A háború súlytotta Londonból a család a nagymama cornvalli házába menekül, a tengerpart mellé, arra a környékre, ahová az amerikai szövetségesek a csapataikat szállásolják. Az amerikai csapatok és bázisaik cornwalli jelenléte valós történelmi tény. Ekkor az ikerpár 18 éves, anyjuk önkéntes a helyi Vöröskeresztnél, apjuk sebész és fontos pozicíót tölt be a brit hadseregben, a lányok pedig a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatnál vállalnak munkát, Amelie gépkocsivezetőként, Adele távírászi tanfolyamot végez. Mivel egypetéjű ikrek, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás, viszont a természetük ég és föld. Amelie frivol és habzsolja az életet, Adele komoly, megfontolt és nehezen barátkozó, viszont, mint ahogy az ikrekre jellemző, kapcsolatuk nagyon szoros.
2015-ben Adele 90 fölött van, fogadott unokája esküvőjére készülődnek ugyanabban a cornwalli kúriában, ahol a családja a háborús időkben lakott, ez pedig egy másik esküvőt juttat eszébe. És évtizedek óta nem beszélt Amelie-vel.
Ezzel párhúzamosan, valahol az Egyesült Államokban egy háborús veterán haldoklik. A mellette virrasztó dédunokái meglepetten veszik tudomásul, hogy dédapjuk utolsó lehelletével az Adele nevet suttogja, míg a dédanyjukat Amelie-nek hívták. Kicsoda Adele? Milyen kapcsolatban állt az elhunyt dédapával? És egyáltalán kicsoda volt Amelie, akiről csak annyit tudnak, hogy Conrwallból származott és dédapjuk feleségeként került az Egyesült Államokba? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Lara, a dédunoka, aki foglalkozását tekintve séf. Egyetlen életben levő családtagja sem tud semmilyen információval szolgálni, csupán a dédi ágya alatt dugdosott fémkazetta tartalma erősíti meg abban a hitében, hogy a múlt családi titkokat rejteget. 
Mivel épp felmondott munkahelyén ideje is van a válaszkeresésre, tehát Lara útnak ered Cornwallba Cassiehez, egy szakácsiskolai barátnőjéhez, aki saját catering cégét vezeti. A látogatás több célt is szolgálna: valamennyi időt töltene barátnőjével, kitalálná hogyan tovább és kutakodhatna a dédszülei múltja iránt is. Cornwallba érkezve gyorsan alkalmazkodik a helyhez... s rövid időn belül még egy macska formájú szőrgombolyag is hozzácsapódik.


 “Hófehér a tonhalról meg a pohár borról a száraz macskaeledelre nézett a táljában, majd nesztelen léptekkel a díványhoz sétált, és elnyújtózott rajta. Larának óhatatlanul megfordult a fejében, hogy mindjárt bekapcsolja a tévét és a távirányítóval a sportprogramra kapcsol.” *

A történet egy-egy fejezeten belül is ugrál az időben és a helyszíneken, ami meglehetősen zavaró és kissé kaotikussá teszi a cselekményt. Az is szokatlan, hogy a történet E/1-ben és E/3-ban íródott, mert míg Adele maga meséli el azokat a múltbeli eseményeket és a jelen történéseket, melyek hozzá kapcsolódnak, addig a cselekmény többi részével az író ismertet meg.
Maga a történet nagyon jó volt. Még az időben és helyszínekben ide-oda való ugrálással sem volt semmi gond, mert az volt a célja, hogy csupán a legvégére kapjunk átfogó képet mind a háború ideje alatt történtekről, mind a cselekmény jelenbeli alakulásáról. Viszont helyenként annyira részletező volt, hogy már az unalom határát súrolta, sőt olyan fölösleges részek is voltak benne bőven, melyeknek  sem a szereplők, sem a cselekmény szempontjából nem volt semmilyen jelentőségük.
Ez egy családregény, és egyben a múlt századi, háború súlytotta angol társadalom korképe.  Tehát a műfaj rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják a történetet, még akkor is, ha nem szeretik a háború semmilyen formáját. Felnőtt olvasóknak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…


* Liz Fenwick – A tengerparti ház, Művelt Nép, 2017