A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 15., szombat

Hannah Rotschild – Valószínűtlen szerelem

A 31 éves Annie McDee-nek nemrég bomlott fel egy hosszú párkapcsolata. A lány rosszkedvű, a munkájában se leli örömét. Épp egy lepukkant régiségboltban keresgél születésnapi ajándékot arra érdemtelen új szeretőjének, amikor a limlomok közt észrevesz egy elkoszolódott festményt. Csekélyke spórolt pénzéből megveszi, aztán sietve finom, szülinapi vacsorát főz – csakhogy az ünnepelt nem jön el. 
A festmény tehát Annie-é lesz, s ő hamarosan gyanakodni kezd, hogy talán jóval értékesebb, mint hitte. Akaratán kívül ugyanis egyszeribe a legkülönfélébb alakok – száműzött orosz oligarcha, kapzsi emírfeleség, gátlástalan műkereskedő – lihegnek a sarkában, akik bármire képesek lennének, csak hogy megkaparintsák az „ócska limlomot”. S miközben Annie megpróbálja kideríteni, ki festhette a képet, az európai történelem sötét titkaival szembesül – de feltárul előtte egy új szerelem lehetősége is.
Hannah Rothschild író, filmrendező. Egész estés dokumentumfilmjeit a BBC és az HBO sugározta, és nemzetközi filmfesztiválokon is bemutatták. Filmforgatókönyveket ír, cikkei többek közt a Vanity Fairben, a The New York Timesban, a Harper's Bazaarban és a Vogue-ban jelennek meg. 2015 augusztusától a londoni Nemzeti Galéria kuratóriumának elnöke. Nagy-nagynénjéről írt életrajzi regénye Pannonica. A lázadó bárónő 2014-ben jelent meg magyarul.


Park, 2018
Eredeti cím: The Improbability of Love, 2015



Ezt a könyvet abszolút a cím és a fülszöveg alapján választottam. Szerzője neve fölött elsiklottam, s jól is tettem, mert ha utánaolvasok, hogy kicsoda-micsoda, kézbe se fogom a művet.
Hannah Rotschild a híres bankárcsaládból származik – nehéz elhinni, hogy létezne olyan ember, aki ne hallott volna a bankárdinasztiáról –, s nekem komoly előítéleteim vannak a híres emberek által írt irodalmi alkotásokkal szemben. Lehet valaki jó abban amit csinál, ami híressé tette, de ez nem föltétlenül jelenti azt, hogy írásban is jó lesz, csupán azt, hogy a már meglevő hírnév megkönnyíti a könyv kiadását, mert ugye van már egy húzós név, ami a marketing egy részét már el is végezte. Ez a szerző második és pillanatnyilag utolsó regénye.
Rotschild könyve az a kivétel, ami erősíti a szabályt, bár nem mondanám, hogy széles körben osztatlan sikert fog aratni, első sorban azért, mert részletesen belemerül egy olyan világba, ami nem a tömegek sajátja: a festészetbe és a műkincs-kereskedelembe.
Természetesen nem csupán ennyiből áll a könyv, hiszen egy meglehetősen szövevényes, sokszereplős történet is jár hozzá. Olyannyira, hogy eleinte nem is igazán értettem, hogy ezeknek az embereknek mi közük van egymáshoz, mi a szerepük. Ahhoz, hogy minden a helyre kerüljön végig kell olvasni a könyvet.
Mégis van egy dolog ami ezeket az embereket összeköti, az pedig a fülszövegben már említett festmény, amire a történet hősnője, Annie, egy ócskásnál bukkan rá és utolsó fityingjét is kipengeti, csakhogy ajádékba adhassa új barátjának, aki sosem érkezik meg a születésnapi vacsorára.
Annie-ről tudni kell, hogy korán elvesztette apját, anyja pedig egész életében a szerelmet és egy újabb társat keresett. Annie autodidakta szakács és egy hosszú kapcsolat után költözik Londonba, összetört szívvel, szinte pénz nélkül, mert jól menő vállalkozását hátrahagyta volt partnerének, aki egy másik nő oldalán találta meg a boldogságot. És a körülmények úgy hozzák, hogy a Winkleman Fine Art, többnyire festményekkel kereskedő családi vállalkozáshoz kerül magánséfnek. Ahogyan Winklemanék vacsoráira festményekből inspirálódva főz, egy kicsit Heston Blumenthalra, az angol séfre emlékeztetett, aki néhány éve egy televíziós sorozatot forgatott, melynek témája a régmúlt történelmi ihletésű lakomáinak újragondolása volt.
A történet középpontjában az ócskásnál aprópénzért vásárolt festmény áll – maga a Valószínűtlen szerelem –, mely nagy valószínűséggel a háromszáz évvel ezelőtt élt Jean Antoine Watteau alkotása és különös története van, melyet maga a festmény “mesél” el. Igen, a festmény, mint szereplő – a szerző által felvázolt jelenkori történetet megszakítva – mesél magáról a festőről, arról, ami keletkezését ihlette, későbbi tulajdonosairól.
Csakhogy amellett, amit a festmény mesél, van egy másik, hozzá kapcsolódó történet is, ami a második világháború idején a náci Németországba viszi vissza az olvasót, oda, ahonnan Memling, a Winkleman ház vaskezű feje származik, és aki állítása szerint túlélte a koncentrációs táborok poklát. Ez egy olyan történet, amiről nem beszélnek az amúgy is nagyon diszkrét életvitelt folytató családban.
Említettem már, hogy a történetnek rengeteg szereplője van és valamennyien a festményhez kapcsolódnak valamilyen formában. Első sorban ott van Annie, aki a festmény jelenlegi tulajdonosa és Jesse, a különc festő, aki segít neki a műalkotás eredetének felfedezésében, majd Winklemanék, Memling és lánya Rebecca, akik égre-földre keresik a Watteau-művet, csak hosszú ideig nem lehet tudni miért.
Továbbá megismerünk két száműzött orosz oligarchát, akik volt hazájuk jóindulatát értéktárgyakkal vásárolják meg, Delores Ryant, a hitelét vesztett műkritikust, Mrs Appledore-t, lengyel származású amerikai mecénást, Alwabbi emírjét, a műkincsgyűjtőt, Barty-t az excentrikus homoszexuális életművészt, Beachendon earljét, a Monachorum aukciósház kirakatemberét, Carlo Spinetti olasz rendezőt, a Winkleman vőt, aki nem a hitvesi hűségéről híres és másokat is, akiknek valamilyen módon kapcsolata van a művészvilággal, vagy a fentebb említett személyek valamelyikével.
Azt is el kell mondanom, hogy igazándiból egy nyugis romantikus történetre vártam, ez pedig minden volt, csak az nem. Tartozott ugyan a sztorihoz némi romantika is, de ez minimális volt. Ez inkább a művészvilágról szól, műkereskedelemről, festészetről – és ez alatt nagy mesterek műveit értem, az ehhez tartozó elítről és a vele járó sznobizmusról, és egy kicsit a náci Németországból elüldözött zsidók vagyontárgyairól is, ami, ennyi év után is még mindig téma.
Kedveltem, annak ellenére, hogy néha túlságosan is belemerült a művészettörténet világába. Egyébként egy nagyon jól felépített történet volt, és olyanoknak ajánlom, akik otthon vannak a témában, másképp unalmas lehet a sok erre vonatkozó utalás, adat. Érdekes volt, de természetesen ízlések és pofonok…


2017. június 21., szerda

Monika Peetz - A keddi nők és a sok zöldség

Keddi nők 3


A luxusfogyókúra után vagy fél évvel Kiki megelégeli a nagyvárosi létet, és belevág egy nagy kalandba: megvásárol egy „egzotikus”, távoli faluban, a mecklenburgi tóvidéken egy 1911-ben épült, régóta használaton kívüli iskolát, hogy miután felújította, panziót nyisson benne. A patikabirodalom pénzével Estelle is támogatja a vállalkozást: karitatív tevékenységébe belefér, hogy hátrányos helyzetű, városi gyerekeket küldjön oda kisebb csoportokban egy-egy hetes üdülésre.
A keddi barátnők először segítenek Kikiéknek a költözés megszervezésében, majd megígérik, hogy kora nyáron odautaznak, hogy közreműködjenek a kert és a veteményes bepalántázásában. Viszi persze mindenki a saját életét, bár Caroline nem csak azt: az ő nyomában egy nem akármilyen férfi érkezik. Ám jöhet veszekedés, hazugság, árulás és csőd: a keddi nők közé semmi sem verhet éket. Legfeljebb egy titokzatos idegen.

Park Kiadó, 2017
Eredeti mű: Monika Peetz – Zwischen Kraut und Rüben


A sorozat, harmadik, befejező része – német nyelven sincs több folytatás egyelőre. Akárcsak az előző részeiből, ebből is készült tévéfilm és a bejegyzés fotói onnan számaznak.
A Keddi nők újabb kalandja, ami most abban különbözik az előző két résztől, hogy nem közösen utaznak el valahová, hanem a négy Kölnben maradt barátnő utazik el Kikit meglátogatni. Ugyanis Kiki megelégelte a várakozást, a Thalbergék befolyása miatti örök mellőzést és dizájneri karrierjének befuccsolását és egy merész húzással a volt kelet-német országrészben egy régi iskolaépületet vásárolnak, és odaköltöznek Maxszal és Greta babával egy új kezdet reményében.
Kiki azt a bizonyos “bed and breakfast”-típusú panziót szeretné kialakítani, sőt a nyári szünet idejére hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását is bevállalná. Ebben támogatja őt anyagilag a patikabirodalom és közvetve Estelle is, hiszen ő bulizza ki, hogy a férje által birtokolt vállalkozás mellett működő alapítvány érdekelté váljon a kis vállalkozás finanszírozásában. A pénzre pedig nagy szükség lenne az évek óta használatlan iskolaépület felújításához. Csakhogy ezzel sincs minden rendben és a meglepetés akkor jön, amikor a négy barátnő megérkezik Kikihez. És tisztán látszik, hogy az építkezés hetek óta áll. Se felújítás, se kert, semmi… csak egy nagy építőtelep.
Természetesen, most sem csupa móka s kacagás egyetlen barátnő élete sem. S mind a négyen boldogan hagyják ott Kölnt, mert valamilyen formában valamennyien menekülnek valami elöl. Judit a magányosság elől. Eva a családi problémáktól, hiszen most az ifjú Fridónak vannak gondjai az iskolában, az idősebb Frido pedig továbbra is rálőcsöli az ilyen megoldandókat, s kamasz lánya sem egy könnyű eset. Caroline elvált Philliptől a Lébőjt Hoteli fiaskó után és most egy zaklató elől menekül. Szakmájából kifolyólag többször is kapott már fenyegetéseket és zaklató leveleket-üzeneteket, de még soha senki nem volt ennyire kitartó és agresszív. Estelle… nos ő azt hiszi, hogy a nyaralás címszó alatt majd azt is “leelllenőrzi” hogy mennyire halad az alapítványi projekt Birkow-ban.
Tehát Birkowban semmi sem az, amire vártak. Már az úton Caroline pánikba esik mert egy autó követni látszik őket, a benne ülő Thomas Steiner is pont ugyanoda igyekszik mint a barátnők és meg van győződve, hogy a férfi a zaklatója. Hogy a férfi valamennyiük életét felforgatja és hogyan teszi ezt, az kiderül majd a történetből, ami most sem mellőzi a humort, a szellemes megoldásokat, a beszólásokat.
Nos, ott áll az öt barátnő a semmi közepén egy lerobbant iskolában és velük van ugye Max, akit apja – a vállalkoző Thalberg – akkor rángat el egy-egy projekt kedvéért amikor úri kedve úgy diktálja. Maxnak pedig minden ilyenre le kell csapnia, hiszen a pénz az mindig kell, különösen most. Ott van a cserfes Greta baba, aki már két éves és sajátos hangulatot ad a történetnek a maga “apró” módján. És ott van Estelle tiszta vérvonalú és puccos pedigés uszkárja, Oszkár, akit Greta baba nemes egyszerűséggel báránynak néz és lelkes Beee! kiáltással fogad.
Hosszas húza-vona után Kiki bevallja, hogy azért áll minden három héttel a nyitás előtt, mert pénz nincs, soha nem is érkezett meg, Estelle pedig azok kapja magát, hogy nemcsak az alapítványból zárta ki ambiciózus “menye”, hanem a számláit is zárolták, tehát még magánemberként sem tudna segíteni Kikinek. Erről, természetesen, a lehető legmegalázóbb módon kell értesülnie, például mikor fizetne és a kártyáit sorra dobja vissza a gép.
És akkor ismét összefognak, megküzdenek a helyi közösséggel, hogy az elfogadja Kikiéket. Judith felcsap jósnőnek, mert azt hiszi ezt kell tennie és mindenkinek azt mondja amit hallani akar. Megoldanak egy régi szerelmi viszályt, beintenek a beképzelt helyi vállalkozónak és még egy bowling-versenyen is részt vesznek. Nem, nem nyerik meg. Az márt túl sok lett volna, de, ahogy majd a cselekményből kiderül, mégsem volt az a bowlingozás annyira fölösleges. Estelle-nek még a menyét is sikerül sarokba szorítania, hiszen a patikabirodalom új nagyasszonya is lelátogat a helyszínre, méghozzá férjestől.
Természetesen a végére minden a helyére kerül és szinte sajnálom, hogy nincs több folytatása a történetnek. Nem nagy szám, senki világát meg nem fogja rengetni de  a történések annyira valósághűek, hogy bármelyikünkkel megtörténhetett volna mindaz, amin az öt barátnő a három történet során keresztülment. És a szereplői sem az ideális-tökéletes szépségek, hanem igazi hús-vér nők erényekkel és hibákkal, különböző generációkhoz tartoznak, különböző szociális háttérrel rendelkeznek. Pont úgy mint a való életben.
Aki a sorozat első két részét már olvasta, annak kár lenne pont a befejező részt mellőznie. Engem szórakoztatott a sok kavarás, félreértés, idétlenkedés, és egy könnyű, pörgős olvasmány volt. De természetesen az ízlések és a pofonok…


A sorozat előző részei a Park Kiadó gondozásában:


1. Keddi nők, 2014
Die Dienstagsfrauen

2. Léböjt Hotel, 2015
Sieben Tage ohne

2017. június 15., csütörtök

Monika Peetz - Léböjt Hotel

Keddi nők 2


1 hét, 5 nő, 0 kalória – A Keddi nők újra akcióban!
Másfél évvel sorsfordító zarándokútjuk után a keddi nők újabb közös nyaralásra indulnak. Hét nap tökéletes kikapcsolódás: se férfiak, se család, se internet, se telefon. Egy teljes hét a léböjtkúra, a salaktalanítás és a méregtelenítés Bermuda-háromszögében, hogy nyomtalanul eltűnjenek a fölös kilók, a méreganyagok, a munkahelyi stressz és a családi gondok. Ám hamar kiderül, nem a farkaséhség az egyetlen, amivel meg kell küzdeniük, mert nem csak a kilóktól, a múlttól sem olyan könnyű megszabadulni.
Monika Peetz író, dramaturg, forgatókönyvíró. Keddi nők című regénye 2010-ben jelent meg Németországban, és még abban az évben több mint egymillió példány kelt el belőle. Azóta 23 nyelvre lefordították, és meg is filmesítették.


Park, 2015
Eredeti mű: Monika Peetz – Sieben Tage ohne


A Keddi nőkből megismert öt nő története folytatódik. Időben körülbelül másfél évre járunk az első részben megismert lourdes-i zarándoklattól és az akkori történésektől. Bár önálló történetként is megállná a helyét, azért vannak utalások az előző részben történtekre, és kár lenne kihagyni azt.
Eva visszament dolgozni, bár csak fél műszakot teker le mint orvos – családja továbbra is rajta lóg minden semmiségért. Caroline külön él férjétől, és titokban viszonyt folytat… természetesen a férjével. Judith alig-alig nyert bocsánatot Lourdes után, bár hosszan vezekelt – aki olvasta az első részt tudja, hogy miért. Még mindig egy kapcsolatot keres, egy társat és továbbra is irigy arra, ami a többieknek van. Estelle továbbra is sznob és cinikus, Kiki pedig… nos Kiki együtt él a nála tizenkét évvel fiatalabb Maxszal, aki a főnöke fia. A volt főnöké, mert Kikit azonnal el is bocsájtják, ahogy fény derül a viszonyra és még a frissen érkezett Greta baba sem enyhíti meg a szülőket Kiki iránt. S mivel Thalbergék befolyásosak és tehetősek, Kikit a szakmában senki nem alkalmazza.
Ez az öt nő újabb utazása, újabb kalandja és most Eva az aki a helyszínt megválasztja, hiszen titokban sosem ismert apja iránt nyomoz és a szálak Achenkirchebe vezetnek, ahol a feltételezett apa egy kastélyból-várból átalakított intézményben méregtelenítő kúrákat tart vállalkozó kedvű embereknek.
Semmi sem megy úgy ahogyan kellene és ahogy ezt eltervezték, de hát az előző rész ismeretében ezen nem is kell csodálkozni. Sem az utazás, sem a méregtelenítő kúra, de még a titokzatos apa utáni nyomozás sem, mert a helyiek nem igazán segítőkészek, ha a múltról van szó. Ugyanis mindenkinek van titka, sara, amit nem szivesen kötne sem a falu többi lakójának az orrára, sem idegenekkel nem osztaná meg. Az egyetlen, akivel a múltról  beszélni lehet az az idős helyi fotós, vele is csak azért mert enyhén flepnis és nem mindig tudja mit cselekszik.
A történet tele van szórakoztató és fura mellékszereplőkkel, hiszen a már ismert öt nő és családjaik kivételével színre lépnek a helyi lakosok és a kúra többi résztvevője is. És a szórakoztatáshoz hozzájárul a Helmut-Hannelore páros is – nem, nem szerelmesek, hanem indiai futókacsák, akiket csigairtásra tartanak a kertben és nagy ricsajt csapva mindig akkor jelennek meg amikor nem kellene.
S nemcsak ők jelennek meg alkalmatlan időben, hanem Phillip is, Caroline különváltan élő férje és akivel a nő titkos viszonyt folytat – ez esetben az egyik kamrában, és szerencsésen le is buknak, még mielőtt Caroline bevallhatná barátnőinek, hogy ki is az ő titokzatos pasija. És megjön Max is Greta babával, valamit egy apasági teszt követelésével, mert ugye az ördög nem alszik, Thalbergék még annyira sem. Max nagyon fiatal és befolyásolható, és Kiki lelkiismerete sem éppen hótiszta.
Hogy Eva megtalálja-e az apját és kicsoda az, majd kiderül a történetből, ami most is pörgös, vicces és szórakoztató volt. S az is kiderül kinek mennyire volt eredményes a koplalás és a méregtelenítés. S nem csak ennyi, hiszen azon túl, hogy Eva apakeresése adja meg a történet vezérszálát, nemcsak az ő történetét ismerjük meg, hanem valamennyiük  sorsának alakulásába betekintést nyerünk.
Akárcsak az előző részből, ebből is készült tévéfilm, a bejegyzésben szereplő fotók onnan származnak.
Könnyű műfaj, aki szórakozásra és mosolyra vágyik annak föltétlenül el kell olvasnia ezt a részt is, sőt a harmadik befejező könyvet is.
A könyvben többször is megemlítődik Doris Day - Perhaps című dala. Ez az, ami Eva anyját a múlthoz és a szerelemhez köti.





 A sorozat további részei a Park Kiadótól:



Die Dienstagsfrauen

3. Keddi nők és a sok zöldség, 2017
Zwischen Kraut und Rüben



2017. június 13., kedd

Monika Peetz - Keddi nők

Keddi nők 1


„A ​hazugság visszatér, mint a bumeráng, és azt találja el, aki eldobta – esetleg azért, hogy elejét vegye valami nagyobb bajnak. Ez a bumeráng néha azonnal visszatér, néha csak sokára.” 
Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyikük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacsoráznak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, megosztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére. 
Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúan úgy döntenek, hogy elkísérik. 
Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…
„Fergeteges romantikus komédia.” amazon.de


Park, 2014
Eredeti mű: Monika Peetz: Die Dienstagsfrauen, 2010


“– A vallás rossz tanácsadó – vonta le a tanulságot Estelle. – A Bibliában az van, hogy szeresd felebarátodat. Csak azt felejtették el hozzátenni, vigyázz, nehogy rajtakapjanak.”

A Keddi nők trilógia indító kötete – legalábbis pillanatnyilag ennyi részből áll a Keddi nők sorozat. Aki kedvet kap hozzá – mert még nem olvasta –, bele lehet fogni nyugisan, mindhárom rész megjelent már magyar nyelven is. Magam sem értem miért tologattam ennyi ideig az olvasását, de most legalább nem kell várnom a folytatásokra.
Chick lit könyv, olyan igazi nőcis, nőkről szóló. Amiben a többi hasonló irománytól különbözik az, hogy a szerző német, a barátnők története is Kölnben kezdődik és a cselekmény nagyrészt a mai Németország területén játszódik, nem a megszokott angliai vagy tengeren túli környezetben. Azért csak nagyrészt, mert ebben az első részben a társaság a franciaországi Lourdes-ba megy zarándokútra – van aki még tovább is megy a Szent Jakab (El Camino) zarándokúton. És még abban is különbözik, hogy itt nem három barátnőről van szó, mint az esetek nagy többségében, hanem öt, egymástól teljesen különböző nőről.
Keddi nők – szószerint értendő, hiszen minden hónap első keddjén találkoznak ugyanabban a vendéglőben sok-sok éve. Eredetileg csupán csoportársak voltak egy francia nyelvtanfolyamon, aztán lassan összebarátkoztak és most már tizenöt éve bizalmas barátnők, évente egy alkalommal pedig együtt nyaralnak egy hetet.
Ez a könyv egy ilyen alkalomról szól. Az öt nő Judith nemrég elhunyt férjének zarándoklatát követi a férfi naplója szerint – amivel valami nagyon nem stimmel.. S hogy mire lesz jó ez a zarándoklat, azt megtudod, ha elolvasod a történetet, ami meglehetősen lassan indul be, de végülis tartogat meglepetést bőven. S nemcsak meglepetéseket és váratlan fordulatokat tartogat, hanem rengeteg humoros helyzetet is, ami olvashatóvá és szórakoztatóvá teszi a könyvet.
Említettem már, hogy az öt barátnő teljesen különbözik egymástól és csak a véletlen, meg a francia nyelv tanulása hozta össze őket. Ezért a cselekmény boncolgatása helyett inkább róluk mondanék el néhány dolgot, mert valamennyiük számára nemcsak felejthetetlen élmény lesz a zarándoklat, hanem sorsfordító is.
Caroline – menő ügyvéd, orvosfeleség, gyermekei fenőttek és kirepültek a fészekből. Meg van győződve, hogy házassága stabil és jó kapcsolatban élnek a férjével, bár mindketten rém efoglaltak a karrierjükkel.
Eva – valamikor orvos, pillanatnyilag négy gyermekes családanya, fontos beosztásban dolgozó férfi felesége, házvezetőnő, cseléd. Ez az idézet jellemzi a legjobban: “– Lehetek őszinte, Eva? Többéves kemény munkával leszoktattad a kedves családodat arról, hogy felismerjék a saját zoknijukat.”
Estelle – Patikabirodalom tulajának második felesége. Tele pénzzel és sznobizmussal valamint tengernyi jóindulattal és cinizmussa. Üdítő jelenség, az a típus, aki gurulós bőrönddel indul neki a zarándoklatnak. “– Én csak a repülőn hiszek Istenben, landolás után már jóval kevésbé.
Kiki – a legfiatalabb a csapatban, mindössze 35 éves, dizájner. Zűrös a magánélete, nagykanállal fogyasztja a férfiakat és állandóan a nagy szakmai áttörésre vár. Pillanatnyilag főnőke fia elől menekül a zarándoklatba, de a nála 12 évvel fiatalabb férfi itt is megtalálja. “– A dizájn olyan, mint a versenysport – magyarázta Kiki Estelle-nek. Harmincévesen már mehetsz a sunyiba.
Judith – a nemrég megözvegyült nő, aki miatt a zarándoklat indul és mindenki azt hiszi, hogy ez egy kegyelet-túra az elholt Arne tiszteletére. Hogy mi is motiválta Judithot, majd kiderül a történet során. Boldogtalan, és lelke mélyén barátnőire irigy nő, mert sosem lesz olyan karriere mint Carolinénak, olyan családja mint Evának, annyi pénze és stílusa mint Estelle-nek és tehetsége, kreativitása, mint Kikinek.
A történetből tévéfilm is készült, a bejegyzésben szereplő fotók onnan vannak. Még nem láttam a filmet – a német nyelv annyira merőleges nekem mint tehénnek a balett, viszont a sorozat második könyvén is túl vagyok, jöhet a harmadik is.
Bár a történet a zarándoklatról szól, és annak motiválója Judith, ez  történet nem kizárólag róla szól, hanem valemennyi résztvevőről, hiszen mind az ötüket megismerjük, úgy a magánéletüket, mint szakmai kihívásaikat. Humoros, vannak jó beszólásai és mégis komoly dolgokról is szó esik benne. Kedveltem, annak ellenére, hogy az eleje olyan lassan indult, hogy kísértett a féltretevés. Könnyű, szórakoztató, nyári olvasmány, egy próbát mindenképpen megér… de hát az ízlések és a pofonok



A sorozat további részei a Park Kiadó jóvoltából:


2. Lébőjt Hotel, 2015
Sieben Tage ohne

3. Keddi nők és a sok zöldség, 2017
Zwischen Kraut und Rüben