Hetedik

   Néhány nap múlva hét éves lesz a blog, s ilyenkor az ember lánya visszatekint az elmúlt évre. S mivel az év végi blogbejegyzést is elblicceltem egy szép hosszú nyaralással (igen, ott nyár volt, és megérdemeltem, mert a belemet is kidolgoztam az utóbbi három évben), elmondanám azt is, hogy milyennek láttam én a tavalyi évet. Röviden: lehangolónak, s azt is elmondom miért.

   Bekövetkezett az, amiről azt gondoltam, hogy ilyen nem lehet a civilizált 21. században: Európában háború dúl és ez sajnos valamennyiünkre kihatással van, akkor is ha távol élünk a harcok súlytotta övezetektől – gondolj csak a számlákra meg az árak rohamos emelkedésére, az inflációra és hasonló finomságokra. Nincs kifejezés arra, hogy mennyire elegem van a ... nos ide most egy politikailag korrekt kifejezést kell találnom, mondjuk úgy, hogy elegem van a függőlegesen hátrányos helyzetű diktátorok személyes ambícióiból, melyeknek mindenki a következményeit viseli, kivéve ők maguk.

   A tavalyi év rossz volt olyan szempontból is, hogy ismét elvesztettünk egy halom ismert embert, Például A Királynőt, aki egy intézmény volt, Pelét, aki maga volt a foci és egy pápát is, igaz, hogy ő már évekkel korábban visszavonult a nyilvánosságtól, de akkor is. S mellettük írókat, színészeket, olyan embereket, akik adtak is valamit a világnak.

   Milyen volt az elmúlt évem? Rohadt. Két és fél év bújkálás után megtalált a covid. Augusztusban, mikor úgy harmincöt fok meleg van, és én nem az a szerencsés voltam, aki kettőt köhintett és kicsit fájt a feje. Igaz, azért mégis szerencsés voltam, mert nem kerültem lélegeztetőgépre, de ez volt az egyetlen jó benne, mert megszenvedtem, mint a kutya. Az egyik haverinám pont akkor akarta megosztani aktuális gondjait velem, s mikor mondtam miért nem tudok rá figyelni, zsigerből rávágta: milyen jó neked! Most már egész nap igazoltan olvashatsz! Nem mondod? Még a szemem sem bírtam kinyitni öt napig.

   De beszéljünk könyvekről, bár az elmúlt évben lényegesen kevesebbet bloggoltam, egyrészt időhiányból, másrészt nem sok könyv talált be ebben az évben. Igen, sokat olvastam (a Moly statisztikája szerint 142 új könyvet), de az elolvasott könyvek egy része újraolvasás volt. Néha jó előszedni a régi kedvenceket, mikor már a harmadik friss megjelenésnek sincs mondanivalója a pornográfia határait feszegető erotikus jeleneteken kívül. Újraolvastam (többek között) a Fekete Tőr Testvériséget, a Maiden Lane sorozatot, Marian Keyes, Veronica Henry, Tasmina Perry könyveit, és Jodi Ellen Malpas Ez a férfi sorozatát – mert, ugye, felröppent a hír, hogy film lesz belőle. Nem lett, s újraolvasva nem is értettem, hogy annak idején mit szerettem benne. Talán azt, hogy egy fokkal jobb alternatíva volt az ötven módon elcseszett szürkének. Igen, Jesse Ward egy érdekes karakter, de kábépersacc ennyivel zárul is az érdekességek listája.

   S ha már filmadaptációkról esik szó bevallom egy ideje már nem nézek ilyesmit. Több olyannal is találkoztam, aminek nyomokban sem volt köze az eredeti műhöz (utóbb a Napsütötte Toszkána okozott tömény csalódást). A filmes borítókat sem szeretem.

   Szívesen írtam volna egy szép, hosszú bejegyzést arról, hogy mik jelennek meg a General Press Kiadó Romantikus Regények sorozatában, de ez nem fog bekövetkezni, hiszen egész évben összesen 4, azaz négy cím jelenik meg, és kettőről már lehet is tudni. Az egyik egy Julie Klassen könyv, amit nem fogok elolvasni, mert nem szeretem a szerző Jane Austent majmoló stílusát (ami jól áll Austennek, nem biztos, hogy működik másoknál is), viszont öröm az ürömben, hogy a másik egy Elizabeth Hoyt könyv lesz.

   Köszönöm, hogy velem voltatok az elmúlt évben is, és következzen a „legek” listája, ahogy én láttam a tavalyi évet könyves szempontból

Brutális

   Az emberkereskedelem és szexrabszolgák világába tettem kirándulást, és kicsit sem volt felemelő. Ha szeretsz mások nyomorában dagonyázni, akkor ez a te könyved.

Pepper Winters – Pennyk – Dollár 1 (Könyvmolyképző)

Figyelemre méltó

   Nem ismertem a szerző nevét, megcsillant, hogy aranypöttyös kategória, megtetszett a fülszöveg és reménykedem, hogy nem utoljára találkoztam Mary Ellen Taylor nevével.

Mary Ellen Taylor: Kikelet ház (Könyvmolyképző)

Mary Ellen Taylor: Téli lak (Könyvmolyképző)

Koppintás szaga van

   Ha olvastad Sally Thorne Gyűlölök és szeretek című könyvét, akkor ezt is olvastad, mert gyakorlatilag ugyanaz, csak egy icipicit másképp

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés (21. Század)

Legjobban várt folytatás

   Sajnos az idén már hiába is várnék egy újabb Maiden Lane történetre, mert ez volt az utolsó. De lesz majd más Hoyt tollából.

Elizabeth Hoyt: A vágy hercege – Maiden Lane 12 (General Press)

Meglepetés

   A kellemes fajtából méghozzá, mert a felesleges erotikát leszámítva, nem is volt ez olyan rossz.

Emma Chase: Lakeside trilógia (Taníts meg szeretni!, Játssz a szívemen!, Gyógyítsd meg a lelkem! – Álomgyár)

Kedveltem

Rita Falk: Császármorzsa-dráma – Franz Eberhofer 9 (Magistra)

M. C. Beaton: Egy kis lopás nem akadály? – Deklassz’ Szálloda 2 (Lettero)

Tasmina Perry: A yachtparti (21. Század)

Karen Swan: Éjfélkor a hóban (21. Század)

Heidi Swain: A téli kert (21. Század)

Marian Keyes: Fenőttek (Művelt Nép)

Cuki

   Egyike a legszórakoztatóbb könyveknek, melyeket valaha olvastam. Imádtam a tacskót, kész minidíva volt, szerettem a szereplőket, a cselekményt. 

Stefanie London: A tacskó prádát visel (Central Könyvek)

Bugyuta

   Első könyvem a szerzőktől, minden bizonnyal az utolsó is.

Sophie Irwin: Hozományvadász hölgyek kézikonyve (Central Könyvek)

Georgette Heyer: A híres Sophie (Gabo)

Elvesztegetett idő

   Nem titok, hogy nagyon kedvelem a történelmi romantikusokat, s bármikor szívesen olvasom őket, csak nem mindenkinek megy ezek megírása. Egyrészt hiányosak a megjelenített korhoz fűződő ismereteik, másrészt lealacsonyítják arra, ami általában jellemző a munkásságukra: a minél több erotika, annál jobb szintre.

Borsa Brown: Álszemérem (Álomgyár)

Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka a herceggel – Belmore Square 1 (Művelt Nép)

Legrosszabb könyv

   Vitatható, hogy melyik volt a legrosszabb, amit olvastam, mert bőven van miből válogatni. Azért esett a választásom erre, mert felületes, és írója nem végezte el a házi feladatát megírása előtt/közben.

Jodi Ellen Malpas: A brit (Művelt Nép)

Legjobb könyv

   Nos, igazándiból nem volt szerelem első olvasásra találkozásom Karen Swannal néhány évvel ezelőtt. S nem azért, mert nem volt jó a könyv, hanem mert én nem kedvelem azokat a történeteket, ahol hangsúlyos a zsidóüldözés és dúl a háború. Azóta minden magyar nyelven megjelent könyvét elolvastam (néhányat angolul is). Hogy miért pont ez lett az én olvasatomban az elmúlt év legjobb könyve? Azért, ahogy az egész történetet felépítette, amiért nem lehetett megjósolni a végét, ahogy az információkat csepegtette és ezzel elérte, hogy százszor megváltoztassam a véleményemet a dolgok menetéről. És mert megalkotta a világ legellenszenvesebb karakterét.

Karen Swan: A titkos part (21. Század)

   Hogy mit olvasok most? Ali Hazelwood A szerelem képlete (Maxim), és naaaaaaagyon cuki!

A hatodik

   Hat évvel ezelőtt, egy őrült pillanatban egyetlen klikkel útjára engedtem az első blogbejegyzést. Nagyon lelkes és hiperaktív voltam, azóta nagy mértékben csökkent buzgóságom, egyrészt időhiány miatt, másrészt nem kell mindent megosztani a neten az öt perc hírnévért. Én legalább is nem azért csináltam, csinálom. Akik követnek, azok már tudják, hogy jobb dolgom is van, mint naphosszat különböző közösségi oldalakon villogni – a Facebook kivételével –, mint ahogy azt is, hogy szókimondó vagyok és ritkán ködösítek. Ez előreláthatóan soha nem is fog változni.

   Itt vagyunk, az év elején, és mindenki más megírta az éves értékelőjét még decemberben, én ehhez is lusta voltam, hiszen január elején van a blog születésnapja. Minek kétszer dolgozni, ha egyszer is elég?

   Milyen volt az elmúlt évem? A covidot leszámítva szinte jó, bár ezt nem mindenki mondhatja el, hiszen vége lett az utolsó dalnak és elszállt a fekete pillangó is. Szerencsére én nem kaptam el, bár mostanában már nem azon filózom, hogy elkapom-e, hanem hogy mikor. Szóval ezt leszámítva viszonylag jó év volt, kezdve azzal, hogy másoktól eltérően én nem éreztem úgy, hogy belehalok, ha nem süttetem a hasam Zanzibáron, szafarizom Kenyában vagy ereszkedem le sílécen Chamonix gleccserén. Ez nem jelenti azt, hogy bezártam magam a házba, mert azért részt vettem ilyen-olyan eseményeken, csak módjával.

   Meglepetésekkel is szolgált az elmúlt év, olyasmivel, amire igazán nem számítottam. Az, hogy egy blogger egy másik bloggertől lemásol dolgokat és sajátjaként adja el (hogy nem mondjam azt, hogy lop), az lassan olyan természetes lesz, mint a levegővétel. Vannak, akik ezt sportszerűen űzik már. De amikor egy kiadó teszi meg ezt, az tátott szájjal hagy. 

   Azt sem értem, amikor a könyvet, mint terméket, istenítik. Nagyon szeretek olvasni, de a könyv az egy termék. Elolvasom és felteszem a polcra. Esetleg valamennyi idő elteltével előveszem és újraolvasom, bár ez nem gyakran fordul elő a mostanában kiadott könyvekkel, mert nekem továbbra is tele a hócipőm az egy kaptafára gyártott new adult történetek mondva csinált lelki mizériájával, és a pornográfia határait feszegető erotikus maszlagokkal, melyekkel tele a könyvpiac. A szex az élet szerves része, nem írni kell róla és nem olvasni, hanem csinálni, mert mások kukkolása nem pótolja a hiányt, de ugye mindenki másképp viszonyul ehhez.

   Egészen fura dolgok is történtek. Például megkeresett egy írópalánta, hogy nem szeretném-e előrendelni a hamarosan megjelenő első könyvét – nem tettem meg, egy másik pedig egyenesen ajánlót kért könyvéhez, és a kéréshez mellékelte a linket is, ahonnan majd megvásárolhatom magamnak. Szép dolog az egészséges önbizalom, de miből gondolta, hogy imádnám a könyvét és ajánlanám mint kihagyhatatlant? Voltam funkcionális analfabéta, mert nem értettem meg azt, amit a kicsit sem kedves szerző közvetíteni próbált – tehát nem ő nem tudja kifejezni magát írásban, hanem én nem tudok gondolatot olvasni, frusztrált egy olyan szerző szemében, aki a kreativitása hiányát személyi kultusszal próbálja takarni (egyébként ténylegesen frusztrálnak az olyan emberek, mint ő), és újabban már a csürhe tagja is. Ezek után még csodálkozik valaki, ha kerülöm egy bizonyos kategória könyveit? S különben is, miért kellene nekem valakit csupán a nemzetisége miatt támogatnom? Nem azért kellene megtennem kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül, mert tetszik amit csinál? Szerencsére a többség nem ilyen, és alkalmam volt nagyon kedves, belevaló embereket is megismerni, akik nem teltek el önnön képzelt fontosságukkal. Szóval így irigyelje bárki is azokat a könyveket, amiket "ingyé'" kap egy blogger.

   Ami az olvasást illeti, többnyire a romantikus zsánert preferáltam, de azért becsúszott más is bőven. A Moly szerint 153 könyvet olvastam el, de volt az több is, ha beleszámítom az újraolvasásokat és az előolvasásra kapott könyveket. Ezekből mindössze 39 blogbejegyzés született, abból 23 blogturné keretén belül, tehát fele annak, amit az előző évben írtam. Ez egy ilyen év volt.

   Nem ígérem, hogy az idén többet fogok bloggolni. Azt sem tudnám megmondani, hogy mennyit fogok olvasni, hiszen ez több dologtól is függ, de az biztos, hogy olvasni fogok, hiszen máris van néhány olyan könyv, aminek megjelenését szívrepesve várom. Nem szoktam agyonhype-olt szerzők könyveiért kapkodni, az elmúlt évek alatt rájöttem, hogy akiért a többség rajong, az nekem az esetek 90%-ban nem jön be. S jól megválogatom kinek a könyvéről írok blogbejegyzést, mert nincs szükségem arra a pocskondiázásra, amit akkor kapok, ha netán le merem írni, hogy nem tetszett a könyv, mert...

   De elég a rizsából, lássuk milyen volt az elmúlt év az én olvasatomban. Borítókról nem lesz szó, mert engem a tartalom érdekel, nem a csomagolás.

Legszórakoztatóbb könyv

Maggie Fenton – A herceg liezonja (A pajkos régensség 1) – Könyvmolyképző Kiadó

Suzy K. Quinn – Egy rossz anya naplója – Könyvmolyképző Kiadó

Legjobban várt könyv

J. R. Ward – Az ördög martaléka (A bourbon királyai 3) - Pioneer Books

   Ebből nem született blogbejegyzés, csupán azért, mert dühített az a sok hintáztatás, halasztás, amivel a kiadója hosszú időn át etetett a megjelenését illetően. A történet egyébként nagyszerű lezárása egy remek sorozatnak. Voltak elképzeléseim a gyilkos személyét illetően, amelyek természetesen nem jöttek be. S így, a könyv olvasása után, annyira nyilvánvaló, hogy csakis az a személy lehetett az igazságosztó, de a szerzőnek ezt az utolsó pillanatig sikerült jól titkolnia.

Susan Elizabeth Phillips – Csillagfény (Chicago Stars 8) – Kalliopé Kiadó

Legbrutálisabb könyv

T. M. Frazier – Lawless – Törvényen kívül - Könyvmolyképző Kiadó

   Ebből sem született blogbejegyzés, mert nem volt időm a turnéra, amikor a bloggertársak szervezték. A történet fokozottan brutális és erősen függővégű.

Kedvenc folytatás

Elizabeth Hoyt – A gyönyör hercege (Maiden Lane 11) – General Press Kiadó

   Ettől a sorozattól az idén sajnos el fogunk búcsúzni, mert megjelenik az utolsó rész is.

Rita Falk – Bajorkolbász-társaság (Franz Eberhofer 6) - Magistra

   Nem írtam róla blogbejegyzést (lustaságból), de aki ismeri a sorozatot és főszereplőjét, az tudja mi várható Franz Eberhofertől, a bajor anti-rendőrtől. Bármikor vevő vagyok egy újabb részre.

Legjobb chick lit

Milly Johnson – A pompás Mrs. Mayhew – Pioneer Books

   A legjobb könyv, amit valaha is a szerzőtől olvastam. Csak elvétve tért vissza a könnyed Johnson-i stílus, el sem akartam hinni, hogy ő írta.

Legjobb családregény

Veronica Henry – Karácsony vidéken – General Press

Legjobb könyv

Alessandra Torre – A szellemíró – Könyvmolyképző Kiadó

Legkellemesebb meglepetés

M. C. Beaton – Ha egy üzlet beindul – Lettero Kiadó

   Második könyvem a szerzőtől, aki már nincs közöttünk. Az első, hasonló zsánerű, nem nyerte meg a tetszésem, ezért évekig kézbe sem vettem tőle semmit. Ennek a folytatásait viszont szívesen olvasnám.

Kedvenc karakter

   Továbbra is Lassiter J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatából, az elmúlt évben a sorozat 17. könyvét olvastam, A megmentőt.

Legnagyobb koppintás

Whitney G – Two Weeks Notice – Felmondólevél – Könyvmolyképző Kiadó

   Nos ezt egy elég bonyolult ügy. Úgy néz ki, hogy Ms G sok romatikus komédiát néz, és szemrebbenés nélkül beleírja könyvébe mindazt, amit mások már előtte megalkottak. Kezdve a könyv címével, ami azonos a Hugh Grant és Sandra Bullock főszereplésével forgatott filmével, és a főhős is pont olyan apróságokért ugráltatja a hősnőt, mint ahogy a filmben teszi Hugh Grant Sandra Bullockkal. S ha már a főhősről esik szó, akkor a karakter és ahogy munkatársai hozzá viszonyulnak, erősen emlékeztetett Miranda Priestly-re Az ördög Prádát viselből (a filmből és nem a könyvből, mert a könyv azért egy kicsit más). S ezt az összehasonlítást még hosszan lehetne folytatni, de minek?

Legrosszabb könyv

Saya Lopez Ortega – A csábítás szakértője – Könyvmolyképző Kiadó

   Olyan függővéges történet, melynek a folytatását a szerző meg sem írta... vagy megírta és a kiadója visszautasította a megjelentetését, amin egy kicsit sem csodálkoznék. Egy ultrafeminista szupernő, aki egy olyan maffia-szerű „bűnszervezetet” működtet, melynek célja a férfiak megalázása, megkopasztása, tönkretétele. Felületes, eltúlzott, utálatos hősnő, cselekmény nulla, csak önfényezés sok oldalon keresztül. A legszánalmasabb írás címre jó esélyekkel indul, és ennek a nőnek törvény által kellene betiltani az írást.

Elvesztegetett idő kategória

   Bármelyik könyv, amit az Álomgyár Kiadótól olvastam, de az idén ez nem fordul elő, mert teljesen mellőzöm ezeket a kiadványokat.

   Nos, ennyit szerettem volna mondani az elmúlt évről, jövőre veled ugyanitt... remélhetőleg...

Ötödik születésnap

   Amikor öt évvel ezelőtt megírtam az első szösszenetet egy könyvről, nem gondoltam volna, hogy ez – mármint a bloggolás – tartós lesz. Akkoriban volt egy meglehetősen jelentős változás az életemben, és mondjuk úgy, a bloggolással kompenzáltam. A „mi lenne, ha...” már korábban is megvolt, csak hiányzott az utolsó löket, ami útjára indította volna. 

   Ha a helyzet pillanatnyi állását tekintjük, akkor igazándiból még meg sem felelek a most divatos blogger sztereotípiájának, hiszen én régimódi maradtam. Nem szerepelek Instán, Twitteren, Bloglovinon, Tik-Tokon, YouTube-on – és még ki tudja milyen közösségi oldalon a Facebook kivételével. Én egy egyszerű olvasó vagyok, aki leírja a véleményét, semmi több. 

   Nem szoktam évzáró összegzéseket írni, mert sem időm, sem kedvem hozzá, plusz annyian megteszik, hogy az már közhely. Nem kell mindig a nyájjal menni. A blog születésnapja amúgy is januárban van, tehát akár ez is lehetne egy visszatekintés arra, hogy milyen volt az évem. 

   A tetves vírus természetesen rányomta bélyegét az olvasási-bloggolási szokásaimra is. Bár kétszáznál is több könyvet olvastam el az év során (mire jó a kijárási tilalom és a karantén?!), arra már nem volt kedvem, hogy blogbejegyzést is írjak mindegyikről. A blogturnék számát is erősen visszafogtam, mert ezzel a rohadt járvánnyal az ember lánya soha nem tudhatja, hogy mikor vonodik ki a forgalomból, a blogturné pedig felelősséggel jár a könyv kiadója, és különösen a bloggertársak felé, hiszen nem lehet x+1 ember munkáját, időbeosztását megzavarni az ember kénye-kedve szerint. Hogy az olvasókról már ne is beszéljünk, hiszen ők a „fogyasztók”, s sokszor jobban tudják kinek mikor kell posztolnia a recenzióját, mint mi magunk. 

   Egy nagyon fontos dolog, amit az elmúl év során megtanultam, az a „jótét helyében jót ne várj”, mert ugye mindig könnyebb valakibe belerúgni, mint azt mondani, hogy valamit jól csinál. Ugyanakkor az is ismételten szembejött velem, hogy egyeseknek a szőlő még mindig savanyú, bejegyzéseket és ötleteket lopni, lemásolni természetes dolog, és rácsodálkoztam arra, hogy mit hoz ki az emberekből egy ingyen könyv lehetősége. 

   Az elmúlt év során 79 blogbejegyzést írtam és 23 blogturnéban vettem részt, ami nem rossz, de nem is jó, ha az előző évekhez viszonyítom, s akárcsak az korábbi években, most is a romantikus-erotikus írásokról szóló bejegyzések vonzották a legtöbb olvasót, mintha a világ csupa erotikából (vagy annak hiányából) állna. A legtöbbet olvasott bejegyzés Kendall Ryan Az éjszaka ura című könyvéről szólt, pedig azt még 2019-ben írtam. 

   S akkor nézzük a „leg”-ek kategóriáit az én olvasatomban: 

Legunalmasabb könyv 

Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai (Park Kiadó) 

Legnagyobb csalódás: 

T. M. Frazier: Tyrant – Zsarnok (Könyvmolyképző) 

Sawyer Bennett: A vadember – Uncivilized (Könyvmolyképző) 

Legrosszabb könyv: 

Blanka Lipinska: 365 nap (Művelt Nép) 

Legjobban várt könyv: 

Elizabeth Hoyt: A bűn hercege – Maiden Lane 10 (General Press) 

Gail Carriger: Időtlen – Napernyő Protektorátus 5 (Könyvmolyképző) 

Sarah MacLean: A Lepke és a Láng – Keményöklű gazfickók 1 (Könyvmolyképző) 

Megnevettetett 

Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma – Franz Eberhofer 5 (Magistra) 

Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés – Franz Eberhofer 6 (Magistra) 

Jonas Jonasson: Édes a Bosszú Részvénytársaság (Athenaeum) 

Maradandó élmény: 

Lucinda Riley: Pillangószoba (General Press) 

Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete (Park Kiadó)

Kimberley Freeman: Duett (Athenaeum) 

Legbugyutább könyv: 

Rachel Wells: Mindenki macskája, Alfie (Lettero)

Legőrültebb könyv

L. J Shen: A jövő zenéje (Álomgyár) 

   Nehéz tervekről beszélni, mikor a vírus mindenre rányomta a bélyegét – tehát a könyvkiadásra is –, tehát nem sorolom fel mi mindent szeretnék az idén elolvasni, mert kevés kivétellel, azt sem lehet tudni biztosra, hogy mi fog megjelenni. De ez nem is baj, mert szeretem a meglepetéseket. Viszont nagyon szeretném már J. R. Ward A bourbon királyai sorozatának utolsó részét olvasni. Három éve várok rá, s nem vagyok ezzel egyedül. S kimondottan kerülni fogom azokat az írásokat, melyek gyorsan meglovagolták a járványt és annak következményeit.

   Köszönöm ha olvasol, és ismét köszönöm annak a maroknyi embernek, akinek a támogatása nélkül nem lenne ez a blog.

ViszontNEMlátásra 2020!

   Lassan véget ér a 2020-as év, melyet isten bizony kihagytam volna az életemből, első sorban a rohadt SARS-CoV2 miatt. A járvány sajnálatos módon ráébresztett arra, hogy mennyi idióta él a világban (ez nem feltétlenül rossz), egy részük sajnos a közvetlen környezetemben is (no, ez már sokkal rosszabb). Tele a hócipőm az álhír terjesztőkkel, az összeesküvéselméleteket gyártókkal/terjesztőkkel, azokkal, akik dilettáns létükre osztják az észt egy olyan dologban, amiről a leghalványabb fogalmuk sincs, és különösen azokkal, akik semmilyen óvintézkedést nem tartanak be, mert nekik jogaik vannak. Mint ahogy mindenki másnak is... például az egészséghez. 

   Végül is nem volt olyan rossz ez az év, mert nem utaztam el nyaralni, nem repülőztem annyit, amennyit máskor szoktam, amikor itthonról haza megyek (mivel ez utoljára februárban történt meg), ergo egy csomó pénzt megspóroltam. És rúzst sem kellett venni, mert a maszk alatt ki látja, viszont annál több kézkrémet, mert a sok fertőtlenítéstől és kesztyűviselettől olyan lett a kezem, mint a smirgli – gyengébbek kedvéért dörzspapír. 

   Ez az év arra is jó volt, hogy kihasználva a karantént, olyan dolgokkal foglalkozzam, amit eddig elhanyagoltam. Többek között felfrissítsem a francia nyelv tudásom – mégsem volt hiába az a tizenegy év tanulás –, megnézzek néhány olyan filmet, sorozatot, amikre sosem szakítottam időt, és 200+ könyvet elolvassak. Nem, főzni most sem tanultam meg. Vannak dolgok, melyeket jobb nem erőltetni.

   Mi hiányzott? Ó, sok minden. A szabadban való tartózkodás, a megszokott sporttevékenységek. Ahhoz képest, hogy tavaly jótékonysági félmaratonra készültem, a múlt héten negyedóra a futópadon is halálközeli élményt okozott. Hiányzik, hogy bármikor kiléphessek az utcára, és maszk nélkül, szabadon jó mélyet lélegezhessek a nagyváros szmogjából, a termelői piacon való hétvégi csámborgás, a családdal, barátokkal, ismerősökkel való találkozások. Összességében a vírus előtti életem sírom vissza, ahogy sokan mások is. 

   Hogy milyen lesz 2021? Senki meg nem tudja mondani. Csak reménykedhetünk, hogy jobb, mint amilyen ez volt. Rajtunk is múlik, hogy mit hozunk ki belőle. És igen, én beoltatom magam.

  Balázs Fecó dalával búcsúzom tőled 2020, nem örülök, hogy megismertelek... Boldogabb új évet!

Csak néhány szóban... – 2020/2

   Nem tudom ki hogy van vele, de nekem egyre kevesebb kedvem és energiám van blogbejegyzést írni. A munka teljesen kifacsar, mire hazaérek annyira fáradt vagyok, hogy ha választani kell a blogbejegyzés írása és egy könyv között, akkor teljesen biztosan a könyvet választom – kivéve ha blogturnézni kell, de azt a bejegyzést sosem az utolsó pillanatban írom meg. Minden bizonnyal más blogger sokkal motiváltabb, esetleg több ideje is van, nekem most nem megy, hogy minden általam olvasott könyvről hosszas véleményezést írjak, és minden szempontból kivesézzem őket, ezért mesélek csupán néhány szóban, röviden, azokról a könyvekről, melyeket az utóbbi időben olvastam és nem született róluk külön blogbejegyzés – ahogy magam ismerem, nem is fog. 

   Korábban is elkövettem már hasonló jellegű bejegyzéseket – utoljára augusztusban – tehát pár szóban például néhány romantikus-chick lit könyvről, amit az utóbbi időben olvastam. 

Jill Mansell – Te vagy az én titkom 

Lainey ​okos, vagány lány. Csak az a gáz, hogy jelenleg nincs állása. De egy apró turpisság (na jó, nem annyira apró) hozzásegíti az álommelóhoz. Tengerparti kisváros, csodás villa – ez Lainey új munkahelye. Csak annyi a feladata, hogy megvédjen egy visszavonult, idős hollywoodi sztárt a túlbuzgó rajongóktól. Ugye hogy megérte az a kis hazugság egy ilyen szuper munkáért?

Aztán felbukkan Seth, az idős sztár szexis, vonzó unokája, aki elképesztően jó hapsi. És ahogy kell, Lainey és Seth közt működésbe lép a kémia. De mit szólna a férfi, ha tudná, hogy Lainey hazudott? 

Persze nem Lainey az egyetlen, akinek titkai vannak. Ebben a villában mindenki rejteget valamit… 

„Könnyed, vicces, szívderítő. Tökéletes kikapcsolódás.” SOPHIE KINSELLA NEW YORK TIMES-, USA TODAY- és THE SUNDAY TIMES-bestsellerszerző új regénye. Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit. 

   Lettero, 2020 

   Eredeti cím: Started with a Secret, 2020 

   Nem titok, hogy többnyire kedvelem Jill Mansell írásait, tehát nyílvánvaló volt, hogy én ezt a könyvet akarom, lehetőleg rögtön megjelenés után. Nem mondanám, hogy csalódtam, de azért kedvenc sem lett, mert ugyan megkaptam a kisvárosi miliőt, mely Mansell írásainak sajátja, a közösséget is – mert Mansell történetei sosem csak és kizárólag egyetlen párról szólnak, hanem egy kis közösségről –, viszont a romantikus szál nekem túlzás volt. Az egyik legalábbis nagyon, mert miért is ne lenne egyszerre több szerelmi szál is. És mintha mindaz a rengeteg történés, csavar, titok és epekedés, amit a 400 oldalnyi történetbe belezsúfolt kicsit sok lett volna. 

   Sok időnek kell eltelnie, míg kísértésbe esem és újra elolvasom. 

Karen Swan – Titok Párizsban 

   SUNDAY ​TIMES BESTSELLER 

   Nem kell minden ajtón belesni… 

   A Titok Párizsban intenzív, egy pillanat alatt beszippantja az embert – Karen Swan bestsellere a tökéletes kikapcsolódás. 

Valahol Párizs macskaköves utcácskái között van egy lakás, amelyben mindent ujjnyi vastagon belep a por, és ahol sok évtizeddel ezelőtt felbecsülhetetlen értékű műalkotásokat rejtettek el. 

   Flora nem akármilyen galériás: az egyik legmenőbb Londonban – jobban el tudja engedni magát egy árverésen, ahol csak úgy röpködnek a fontmilliók, mint édes kettesben, egy gyertyafényes vacsora alkalmával. 

   Florára esik a választás, hogy becsülje fel a párizsi lakásból előkerült műkincseket. Igazi profiként deríti fel minden egyes festmény sorsát és előéletét, és ki akarja nyomozni, kicsoda rejtegette az alkotásokat ilyen sokáig. 

   Ahogy felveszi a kapcsolatot a fényűzően gazdag Vermeil családdal, akik Párizs és az Antibes-szigetek között ingáznak, Flora rádöbben, hogy a látszat sok tekintetben csal. A nyers modorú Xavier Vermeil eltökélte, hogy mindenáron távol tartja Florát családi titkaiktól – vajon mit rejteget? 

   Karen Swan tizenhat bestsellert írt, számára az utazás elválaszthatatlan része az írásnak, ilyenkor találja meg regényei anyagát. Könyveit a világ minden táján hűséges rajongótábor várja. Swan Sussexben él a férjével, három gyerekük és két kutyájuk van. Ez az első könyve magyarul. 

   XXI Század, 2020 

   Eredeti cím: The Paris Secret 

   Ez akár jó is lehetett volna. A történet ígéretes volt, a műkincsek világába vitt el, és kicsit belekavarta a második világháborút, a zsidóüldözést és a náci műkincslopásokat. Csakhogy volt egy nagyon ellenszenves hősnő, aki beleszületett a műkincsbizniszbe, korát tekintve nem igazán hinném, hogy meglett volna a kellő tapasztalata véghezvinni mindazt, amit a könyvben neki kiosztottak. Emellett idegesítő volt a világmárkák felsorolása, mert hősnőnk – és nemcsak – kizárólag puccos cuccokat viselt, ami nem gond, de miért kell nekem minden esetben tudnom, hogy melyik divatház gyártotta cipőjét, ruháját, ékszereit és más kiegészítőit? 

   Néhol lapos és vontatott volt, a hősnő túlidealizált. Egyszer olvasós marad. 

Kathryn Taylor – Támasz a viharban 

(A Dunmore-kastély titkai 2) 

   Vad, kiszámíthatatlan és csábító… 

   Lexie Cavendish minden fenntartása és kétsége ellenére szenvedélyesen beleszeretett a jóvágású Graysonba – de vajon valóban megbízhat a férfiban? Nem sikerül parancsolnia az érzéseinek, noha Grayson családjának ősi fészkében, a Dunmore-kastélyban minden oka megvan arra, hogy aggódjon a biztonságáért, sőt akár az életéért is. Van ugyanis valaki, aki az eszközökben nem válogatva próbálja megakadályozni, hogy Lexie kiderítse, mi történt az édesanyjával, aki húsz éve nyomtalanul eltűnt. Lehet, hogy Grayson is benne van az álnok mesterkedésben? Amikor a férfi váratlanul azzal vádolja Lexie-t, hogy meg akarja fosztani a családját az otthonától, a lány sorsdöntő elhatározásra jut: egyedül fogja felvenni a harcot a múlt árnyaival… 

   Kathryn Taylor fordulatokban gazdag, kétkötetes családregény-sorozatának második részét tartja kezében az olvasó. 

   Kossuth, 2020 

   Eredeti cím: Der Halt im Sturm, 2019 

   Ez nagy csalódás volt. Az első rész végén a cselekmény szó szerint lógott a levegőben, izgatottan vártam a folytatás megjelenését, s amit kaptam az egy nagyon összecsapott valami volt, mintha a szerző eredetileg több részesre tervezte volna, de írás közben beleunt és gyorsan befejezte a történetet a kötelező happy enddel. 

   Kathryn Taylor is azok közé tartozik, akiknek többnyire kedvelem az írásait, ez viszont az a kivétel, amikor nem. Nem áll szándékomban újraolvasni. 

Katie Fforde – Tavaszi zsongás 

   Új évszak, új kezdet… 

   Gilly egy barátságos kis panziót üzemeltet hőn szeretett családi otthonában, amelytől a világ minden kincséért sem válna meg. Vagy mégis? 

   Mert amikor megismerkedik a jóképű ingatlanügynökkel, Leóval, elgondolkodik rajta, hogy talán mégsem olyan rossz ötlet az eladás. 

   Eközben a lánya életébe is mintha beköszöntene a szerelem. Helena, a szépséges textíliák varázslatos kezű mestere, egyre bizalmasabb viszonyba kerül új főbérlőjével, Jagóval, aki felajánlja, hogy segít neki a közelgő kézművesvásáron. Elvégre a barátok segítenek egymásnak, és ők csak barátok. Vagy ez már több barátságnál? 

   A tavaszi zsongás közepette Helena és Gilly is felteszi magának a kérdést: Talán ez lesz a „nagy” szerelem, és boldogan élnek, míg meg nem halnak? 

   Libri, 2020 

   Eredeti cím: A Springtime Affair 

   Katie Fforde neve nem ismeretlen azok számra, akik kedvelik a chik litet, tehát mindenki tudja mire várhat ettől a történettől: könnyed szórakozást. Az utóbbi időben megjelent könyveit valahogy nem kedveltem, ez viszont jókor talált meg, mert receptív voltam a mondanivalójára, azaz mennyire önzőek tudnak lenni a gyerekek, ha felnőnek. Mintha a szülők csak azért léteznének, hogy az ő kényelmüket és igényeiket kiszolgálják. 

   Két szerelmi történetet is kaptam, mert ahogy a fülszövegből is kiderül, itt anya és lánya is szerelembe esik. S mellé volt egy önző fiúgyermek is (kéretik felnőttben gondolkozni) sznob feleségével együtt, és egy házasságszédelgő is, hogy a dolgok kellően bonyolultak legyenek. 

   Ezt mindenképpen érdemes elolvasni, mert több van benne, mint a könnyed szórakoztatás, bár a borítója szokatlanul visszataszító. 

Kristen Proby – Közel hozzád 

(Fusion 2) 

   Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg élete párját, most pedig, úgy tűnik, Camire talál rá a szerelem. 

   Landon Palazzo mindig is dögös pasi volt. Amikor az érettségi után búcsú nélkül ment el, hogy pilóta legyen a haditengerészetnél, Cami úgy érezte, megszakad a szíve. Tizenkét év telt el azóta, ő mégsem tudta elfelejteni. Pedig tényleg mindent megpróbált, hogy sikerüljön: randizgatott, felhalmozott egy egész gardróbnyi magassarkút, segített sikerre vinni az éttermet, még egy kóbor macskát is befogadott, de semmi sem tudta betölteni az űrt, amelyet az első szerelme hagyott maga után. 

   Miután Landonnak egy légi baleset miatt le kell szerelnie, visszatér Portlandbe, és az apja építőipari cégénél kezd dolgozni. Micsoda kellemes véletlen, hogy a Csábítás bővítési munkálatait éppen a „kis” Cami LaRue irányítja, aki már kamaszkorában is megmozgatta a fantáziáját! Landon eleinte próbál ellenállni a szexi, szőke szépségnek, de be kell látnia, hogy menthetetlenül belezúgott. Aztán történik valami, ami mindkettejüket arra készteti, hogy átértékeljék a múltat, a jelent, sőt talán a jövőt is… 

   Vinton, 2020 

   Eredeti cím: Close to You 

   Sablonos, unalmas volt, és már nagyon tele a hócipőm a szerző tűsarkú cipők iránti imádatával. Annyira, hogy egész nap olyanban járatnám, lássuk a következő könyvében is leírná, hogy a hősnő egész nap 10+ centi tűsarkakon futkosott jobbra-balra. 

   Nem tervezem sem ezt újraolvasni sem a folytatásokkal megismerkedni. 

Linda Holmes – Evvie Drake bedobja magát 

   Linda ​Holmes első regénye 2019-ben elnyerte az év legnépszerűbb romantikus regénye címet! 

   Amióta férje autóbalesetben meghalt, Evvie Drake alig dugja ki az orrát fájdalmasan üres és fájdalmasan óriási házából. Az álmos maine-i kisvárosban mindenki, még a legjobb barátja, Andy is úgy tudja, hogy a gyász az, ami teljesen felemészti, és Evvie meg is hagyja az embereket ebben a hitben.

   Mindeközben New Yorkban Dean Tenney, a nagypályás dobójátékos – Andy gyerekkori barátja – a profik legfenyegetőbb rémével, a „görccsel” küzd: képtelen célba találni a labdával. Amikor az esetet felkapja a média, Dean számára kapóra jön Andy meghívása, hogy utazzon Maine-be, és ott próbáljon átlendülni a holtponton.

   Amikor a férfi szobát bérel Evvie házában, a páros alkut köt: Dean nem kérdez a nő néhai férjéről, ő pedig nem faggatja Deant egykori sportkarrierjéről. A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset… 

   Central Könyvek, 2020 

   Eredeti cím: Evvie Drake Starts Over 

   Ez a könyv megérdemelt volna egy külön bejegyzést, s meg is írtam volna, ha nem gyűr le a lustaság – a lustaság fél egészség! Ez nem egy habos-babos romantikus történet, hanem annyira valóságos, hogy feltétel nélkül elhiszem, hogy ez megtörténhet. Persze nem pont így, de kisebb-nagyobb változtatásokkal bárkivel előfordulhat. Egy ideig kicsit zavaros volt, hogy ki kivel áll kapcsolatban, és mit keres ennyi ember ebben a történetben, de a végére minden tisztázódott és a helyére került. Ez a történet a felesleges bűntudatról szól, újrakezdésről, emberi kapcsolatokról. 

   Figyelemre méltó írás! 

Veronica Henry – Második otthonunk 

A két unokatestvér, Georgia és Tabitha második otthonukként tekintenek a nagybátyjuk gazdaságára. Bármikor elmenekülhetnek az élet problémái és a világ elől a Dél-Anglia lankás tájain fekvő idilli gyümölcsösbe, ahol a nyári napsugarak roppanósra érlelik az almát, amelyből különlegesen frissítő cider készül. 

Amikor azonban a nagybátyjuk meghal, a két lány nemcsak a gazdaságot örökli meg, hanem a viszályt is, amely az övéik és a szomszéd család között majd száz éve dúl. A legnagyobb megdöbbenésükre azonban az örökségen osztozniuk kell egy harmadik személlyel. Vajon miért hagyta a nagybátyjuk épp az ellenséges família egyik tagjára az almáskert harmadát? Milyen titkot őrizhetett? És vajon Georgia és Tabitha is a szüleik hibáiba esnek, vagy képesek lesznek szembenézni a családjuk múltjával, hogy megtalálják a boldogságot? 

   General Press, 2020 

   Eredeti cím: A Home from Home 

   Ez egy másik olyan könyv, ami igazság szerint megérdemelt volna egy külön bejegyzést, ahogy eddig minden esetben megtettem Veronica Henry írásaival. 

   Nagyon jól felépített történet hosszan tartó családok közötti viszályról és rég eltemetett titkokról, melyek egy halálesetet követően derülnek ki, mikor az ingatlant hárman öröklik: a két unokatestvér, akik valamikor testvérként szerették egymást, de évek óta nem beszélnek, és a szomszéd család egyik leszármazottja. Szerelem, családi titkok, élettörténetek. Erről szól ez a könyv, melyet többen is Shakespeare Rómeó és Júliájának modern változataként emlegetnek, de a két család közötti viszályon kívül semmi hasonlóságot nem találtam benne. 

   Veronica Henry könyveit gondolkodás nékül ajánlom.

Csak néhány szóban... – 2020/1

Az idén lényegesen kevesebb blogbejegyzést írtam, mint eddig bármikor. Nem azért mert kevesebbet olvastam, mert nem, hanem egyszerűen ritkán volt kedvem bármit is írni. A munkám több volt, és mire hazaértem szellemileg annyira lerongyolt a nap, hogy inkább feldobtam magam egy jó (vagy nem) könyvvel. Ha jobban utánagondolok, akkor ebben az időszakban meglehetősen sok könyvet faltam fel – tiltakozom az ellen, hogy bárki is könyvmolynak nevezzen miatta –, s most néhányukról mesélnék. Csak röviden, pár mondatban. Nem annyira a tartalmukról vagy mondanivalójukról, hanem inkább azokról az érzésekről, amiket bennem keltettek. Majd valamikor folytatása is következik.

Anne Glenconner – Az udvarhölgy

Egy nem mindennapi élet a korona árnyékában

Margit ​hercegnő udvarhölgyének nem mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, aki nyoszolyólány volt a királynő koronázási szertartásán. Anne Glenconner könyve felfedi a The Crown című Netflix-sorozat hátterét, valamint beszél a saját élete fordulatos eseményeiről és tragédiáiról, amelyekben mindvégig bátran helyt állt, és a generációjára jellemző kitartással vészelte át a nehézségeket.

   Anne Glenconner gyerekkora óta közel áll a királyi családhoz. Leicester ötödik grófjának elsőszülött gyermeke volt, de „nagy csalódás”-t okozott a családnak, mert lányként nem lehetett örökös. Holkham Hallban, Anglia egyik legnagyobb birtokának kastélyában nőtt fel, ami Sandringhammel határos, így sokszor játszottak együtt Erzsébet és Margit hercegnővel.

Udvarhölgyként és a koronázási szertartás egyik nyoszolyólányaként, Lady Glenconner a királyi ház történetének hiteles szemtanúja, ugyanakkor a túlélője és képviselője egy olyan generációnak, amelyben az arisztokrata nők örökség nélkül maradnak, mégis komoly társadalmi elvárások nehezednek rájuk.

   Anne Glenconner a karizmatikus, de rendkívül csapodár Colin Tennant, Lord Glenconner, felesége lett. Colin Tennant megvásárolta Mustique szigetét, és Anne Glenconnerrel együtt egy paradicsomot hozott létre gazdagok és hírességek számára. Egyik első vendégük volt Mick Jagger és David Bowie, de a szigetet Margit hercegnő is megszerette, és a kedvenc nyaralóhelye lett.

   Anne Glenconner üdítő szellemességgel, őszinteséggel és bátorsággal számol be az aranykalitkában töltött élete eseményeiről, az életre szóló barátságáról Margit hercegnővel, és arról, hogy az utóbbi években végre ő is élvezheti a jól megérdemelt szabadságot, ami mindenkit megillet.

Gabo, 2020

Eredeti cím: Lady in Waiting, 2019

Nem értettem, hogy miért kellene a magyar olvasóknak ismerni Anne Glenconner életrajzát? Értem én, hogy szerte a világon vannak olyan emberek, akik rajonganak a brit királyi családért, mert az olyannak tűnhet mint egy tündérmese, de amíg a könyv a kezembe nem került, azt sem tudtam, hogy a királynő húgának udvarhölgyei voltak, és az életben nem hallottam Anne Glenconnerről.

Mivel maradtam a könyv olvasása után? – mert becsülettel végigolvastam ezt az öntömjénezést. Sokkal nem. Az egyetlen értékes információ az Mustique szigetéhez kapcsolódik, amit a hölgy meglehetősen excentrikus férje álmodott meg, és a semmiből luxusparadicsomot hozott létre. A többi a saját fényezése és semmittevéssel, parádézással töltött életének leírása volt. Sajnálatos, hogy két fiát is elvesztette, szinte a harmadikat is. De talán ha kicsit jobban odafigyel rájuk és kevesebbet foglalkozik magával és származásával járó előjogaival, akkor a dolgok talán másként álltak volna.

Brenda Joyce – Szerelem és árulás

(Kémek kéme 1)

Cornwall, 1793. A fiatal, nemesi származású Julianne lelkes híve a párizsi forradalomnak. Amikor Greystone Hallban felbukkan egy sebesült francia, a lány tétovázás nélkül befogadja és elrejti. Nem sokáig tud ellenállni a jóképű férfi sármjának, akinek zöld szemében a forradalom tüzét látja lobogni. Ám kiderül, hogy romantikus „hőse” valójában egy szökésben lévő arisztokrata, ráadásul kém. Julianne Londonba utazik, hogy elfelejtse a férfit, de komoly veszélybe kerül…

Vinton, 2020

Eredeti cim: Seduction, 2012

Nem titok, hogy kedvelem a klasszikus romantikus történteket, de ezt nem kedveltem. Egy kicsit sem. Nem szeretem azokat a történeteket, amikor egy-egy hős vagy hősnő egészen a radikalizmusig megy elveivel, és semmilyen más véleményt nem hajlandó sem meghallgatni, sem elfogadni. Azt meg különösképpen nem kedvelem, amikor a hősnő divatból hangoztat ilyen-olyan eszméket, mert tulajdonképpen nem gondolta át, hogy az mivel is járna, és milyen következményei lennének a családjára nézve.

Felénél abbahagytam, mert untam és idegesített a hősnő. Nem hiszem, hogy érdekelt leszek a sorozat folytatásaiban.

Catherine Anderson – Epervidék

(Mistic Crek 5 )

Az ​újrakezdés egy régi szerelemmel a legnehezebb…

   Vickie Brownnak a vérében van a vendéglátás. Amikor meglátja, hogy Slade Wilder szakácsot keres, egyből jelentkezik az állásra. A döntését azonban sokkal inkább befolyásolja a hirdetés feladója, mint maga a feladat. Vickie egykor jegyben járt a marhatenyésztővel, a férfi azonban közvetlenül az esküvőjük előtt darabokra törte a szívét. Sosem kereste többet Vickie-t, és a közös gyermekükkel sem foglalkozott. Vickie azért tér vissza az Epervidékre, hogy minden sérelméért elszámoltassa a férfit, aki azonban egészen máshogy emlékezik a történetükre.

   Slade Wilder, a környék egyik legnagyobb gazdaságának a tulajdonosa egyedül él, és minden vágya, hogy élete munkáját a halála után is biztos kézben tudhassa. Egykori szerelme szó nélkül tűnt el az életéből, és amikor újra találkoznak, kénytelen szembenézni azzal, hogy a sok év távolság ellenére az érzései mit sem változtak a nő iránt. Egyszer azonban már megjárta, így nem kockáztathatja, hogy Vickie újra köddé válik.

   Catherine Anderson regényeinek ismerős romantikus kisvárosa, Mystic Crek díszletei között ezúttal két ember újra egymásra találásáért izgulhatunk. Vajon képesek lesznek túllépni a múlt sérelmein, megbocsátani a hibákat, hogy új esélyt kapjanak az élettől?

General Press, 2020

Eredeti cím: Strawberry Hill, 2018

Egyre jobban meg vagyok győződve, hogy Catherine Anderson nem nekem írja a könyveit. Gondolom sokan rajonganak érte, és könyveinek piaca van, másképp nem kerülne évi egy-két új cím a boltokba. Több könyvét is olvastam, s be kell vallanom, hogy a korábbi írásai sokkal jobban tetszettek, ezért próbálkozom újra és újra, de úgy néz ki hiába, és lassan el kell engednem.

Catherine Bybee – Vasárnapra elcsábítva

(Hétköznapi feleségek 6)

Maggie Rosenthal munkája során házasságokat szervez, a magánéletben azonban egy független, két lábbal a földön járó nő, akit még egy jóképű, napbarnított bőrű, elegáns öltönyt viselő férfi sem tud egykönnyen elcsábítani. Maggie azért érkezik Sapore di Amoréra, a gyönyörű nyaralószigetre, hogy ügyfelei számára felmérje mint lehetséges helyszínt, nem pedig azért, hogy a sziget tulajdonosával flörtöljön. Azonban a férfi vonzerejének nehéz ellenállni – még az a nő is a hatása alá kerül, aki kategorikusan elutasítja a szerelmet.

Valentino Masini sikeres, lélegzetelállítóan sármos üzletember, aki minden idejét a munkájának szenteli. Álmában sem gondolja, hogy egyszer mindennél jobban fog vágyni a nőre, aki egy nap megjelenik a szigetén és hurrikánként felforgatja az egész életét. Ám mikor már épp elhatározza, hogy maradásra bírja Maggie-t, valaki értésükre adja, hogy a nő jobban teszi, ha eltűnik a szigetről… örökre.

Studium Plusz, 2020

Eredeti cím: Seduced by Sunday, 2015

A sorozat első része tetszett, aztán egyre kevésbé, mert bár a történet továbbra is a házasságközvetítő céghez kapcsolódik (nyomokban), a cselekmény már sablonossá vált és sajnos egyre hihetetlenebbnek. És a szerelmi történethez tartozó kötelező „akció” rész is egyre vadabb. Ebben a részben a titokzatos, magánéletét és paradicsomi szigetét védő milliomos EGY HÉT!!! alatt lesz őrülten szerelmes a hősnőbe, annyira őrülten, hogy kész összekötni vele az életét. Annyira nyálas volt!

A sorozatból még egy rész van hátra – ki tudja mikor fog megjelenni -, de nem hinném, hogy érdekelt leszek benne.

Jennifer Worth – Hívják a bábát

East End-i igaz történet az 1950-es évekből

(Hívják a bábát 1)

East ​End-i igaz történet az 1950-es évekből.

A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években.

   Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Stret bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban.

   Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és a több mint tízgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A humort sem nélkülöző, hol fölkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre.

   A BBC One 2012 januárjában kezdte vetíteni a könyvből készült televíziós sorozatot.

Gabo, 2013

Eredeti cím: Call the Midwife, 2002

Ez nagyon jó volt, és nagyon sajnálom, hogy a kiadó soha nem folytatta a sorozatot. Annyira valós volt, annyira nagyszerűen fogalmazott, hogy laikusok számára is érthetővé tette a múlt század közepi bába fogalmát. És különösen azt, hogy lehet faksznik nélkül is szülni. Olvasmányos volt, szórakoztató és nagyon elgondolkoztató. Betekintést nyújtott az 1950-es évek Londona szegénynegyedének életébe magánélti epizódokkal téve színesbbé a történetet. S az sem hanyagolandó, hogy a szerző elsőkézből ismeri mindezt, mert bár a neveket, helyszíneket megváltoztatta, ez azért mégiscsak egy igaz történt, hiszen Jennifer Worth maga is bába volt.

Julie Caplin – Egy krémes Párizsban

(Egy csésze kávé... 3)

Párizs egyik eldugott csücskében egy kedves kis cukrászda csak arra vár, hogy felfedezzék. Könnyen elképzelhető, hogy bájos sarokasztalainál némi romantika is terítékre kerül…

Nina négy idősebb fivére mindig egészen pontosan tudja, hogy a család legkisebbikének, egyedüli lányként, mikor, mit kell tennie, és ezt szívesen a tudomására is hozzák. Így, amikor lehetőséget kap arra, hogy Párizsba utazzon, és segítőként részt vegyen egy cukrásztanfolyam

lebonyolításában, nem tudja elég gyorsan összecsomagolni a bőröndjét. A dolog egyetlen bökkenője, hogy a nagyratörő, ugyanakkor rendkívül vonzó séffel, Sebastian Finley-vel kell együtt dolgoznia, aki nem más, mint az egyik fivér, Nick gyerekkori barátja, egyben az a férfi, aki iránt időtlen idők óta romantikus érzelmeket táplál. Ilyen körülmények között nem csoda, ha Ninának nem csak az ínycsiklandozó krémeseknek és makaronoknak kell ellenállnia, hanem egy egészen másfajta csábításnak is…

Libri, 2020

Eredeti cím: The Little Paris Patisserie, 2018

Kedves, de felejthető chick lit történet. Szeretem Párizst, a gasztroregényeket is (mert az én tudományom csak annyira elég, hogy ne haljunk éhen), még a szerelmi szállal sem volt semmi gond. A baj ott kezdődött, amikor a lelkes amatőr cukrászok magánszorgalomból kipofozni kezdik a cukrásztanfolyamuk helyszínéül szolgáló lepukkant cukrászdát, annak ellenére, hogy mindenki tudja, hogy a tanfolyam végeztével a tulaj szétbombázza és bisztrót csinál belőle. Ez már nagyon nyálas és nagyon hihetetlen volt.

Meghan March – Bűn és élvezet

(Bűn 1)

A szenvedélynek nem parancsolhatsz!

Egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet együtt boldog. Családjaink viszálykodása már-már legenda.

Tíz évvel ezelőtt Whitney Gable teljesen letaglózott a hosszú lábával és az álomszép kék szemével. Akkor nem tudtam a nevét, és nem is érdekelt. Csak azt tudtam, hogy kell nekem ez a nő. És ahogy egy, a származásához méltó Riscofftól elvárható, megszereztem, amit akartam. Úgy lángoltunk együtt, akár egy máglya, amíg hozzá nem ment egy másik fickóhoz.

   Gyűlöl engem. Van is miért, hisz felszólaltam az esküvőjén, hogy ellenzem a házasságát. Most otthon van, de már nincs gyűrű az ujján. Azt mondják, egy Riscoff és egy Gable soha nem lehet boldog együtt. De én még nem végeztem Whitney Gable-lel.

   Meghan March, a New York Times, a Wall Stret Journal és a USA Today bestsellerszerzője ismét felszítja a szenvedély tüzét. A Bűn-sorozat első része, amely a tiltott szerelemről és a napvilágra kerülő titkokról mesél, egy családi viszály bugyraiba kíséri az olvasót.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: Richer Than Sin, 2018

Korábban már mondtam, hogy el kell engednem Meghan March írásait, mert nyilvánvalóan nem vagyunk egy hullámhosszon, de mégsem tettem meg, mert az ember lánya mindig a csodára vár. A csoda most sem jött, de ez a történet akár jó is lehetett volna, mert a téma ígéretes volt, bár nem eredeti, mivel egy modern Rómeó és Júlia variációról van szó, generációkon át tartó családi viszállyal. Még az is elment volna, hogy váltott szemszögben íródott, és a két főhős mesélt a maga szemszögéből. Azt is lenyeltem volna, hogy szinte állandóan ugrált két idősík, múlt és jelen között. Ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, az a vulgáris nyelvezet, az állandó ribancozás, és az abszolút szexcentrikusság. És az sem igazán lelkesítő, hogy a szerző ismét több, nyúlfarknyi részre vágta a történetet.

Ruth Kelly – Szőlőskert Provence-ban

   Ava egyre erősebben érzi: EL INNEN, mindegy hová. Muszáj váltania.

Az állása vakvágány, férje, Mark lelécelt, és egy tonna adósságot hagyott maga után. Természetesen nem közölte, mikor jön vissza.

   Ava hírt kap: elhunyt a nagypapája, és döbbenetes módon Avára hagyta egész szőlöskertjét, a Chateau Saint Clairt.

Reggelire gőzölgő, friss kávé és croissant – a helybeli pincér, Jacques pedig kérés nélkül hozza a pohár vörösbort –, Ava kezdi otthon érezni magát. De őrültség lenne otthagyni mindent, a házasságát, és szerencsét próbálni gyerekkora helyszínén, amit kiskorában mindig is úgy imádott. Ugye őrültség lenne?! Ugye tényleg az lenne?!

XXI Század, 2020

Eredeti cím: The Little Vineyard in Provence, 2019

A történet jó lenne, ha nem a világ legellenszenvesebb, legbugyutább hősnőjével társulna.  Ava még a korát sem használhatja mentségnek, mert nem egy tapasztalatlan fiatal csitri, hanem egy meglett nő, akinek már egyetemista korú lánya van. Az sem segít, hogy a történetben van néhány követlezetlenség, és ismét ott az érzékeny téma: fiatal férfi és iősebb nő kapcsolata – idősebb nőn nem a nagymamát kell érteni, hanem a férfinál néhány évvel idősebb nőt, például egy generációnyival idősebbet.

Kicsit vontatott, kicsit idealizált és néhol bizony unalmas. A szép csomagolás és a tetszetős fülszöveg számomra kész átverés volt.