Sarah Maclean – A Pimasz és a Fenevad

   A Keményöklű Gazfickók 2

   Újabb csodálatos Sarah MacLean történetnek örülhetnek a szerző rajongói a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően. Ha kíváncsiak vagytok, hogy bloggereink mit gondolnak A Pimasz és a Fenevad című könyvről, akkor kövessétek blogturnénkat, s talán tiétek lehet a Kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

   Három ​fivér, akiket összeköt egy titkos eskü… És a nők… akik térdre kényszerítik őket.

   A Lady terve

   Lady Henrietta Sedley azt tervezi, hogy miután betölti huszonkilencedik életévét, átveszi apja üzleti vállalkozását, saját vagyont szerez, és a saját életét fogja élni. Mivel esze ágában sincs férjhez menni, első lépésként az érzéki örömökbe akar belekóstolni, gondolván, úgyis kénytelen lesz róluk lemondani a jövőben. Minden Hattie terve szerint alakul… amíg rá nem talál a hintójában egy összekötözött férfira, akinél jóképűbbet még életében nem látott, és aki keresztülhúzhatja a számításait.

   A Gazfickó ajánlata

   Amikor Whit – Covent Garden királya, akit mindenki csak Fenevad néven ismer – magához tér egy hintóban Hattie lába előtt, csak ámul különös szabadítója láttán, főleg miután rájön, miféle örömökre vadászik az éjszaka leple alatt… éppen az ő felségterületén. Örömmel ajánlja fel a Ladynek, hogy minden vágyát teljesíti… Ám ennek ára van.

   A váratlan szenvedély

   Hattie és Whit hamarosan riválisokká válnak – az üzletben éppúgy, mint a magánéletben. A nő nem adja fel a terveit, a férfi nem adja fel a hatalmát. És egyikük sem látja be, hogy ha nem vigyáznak, végül kénytelenek lesznek mindenről lemondani… Arról is, amit a szívük diktál.

   Sarah MacLean a Keményöklű Gazfickók-sorozat újabb kötetével jelentkezik.

Dobd fel vele a napod!

   Könyvmolyképző, 2023

   Eredeti cím: Brazen and the Beast, 2019

   Megrendelhető       Beleolvasó 

   Mindig lelkesen és izgatottan várom egy-egy új Sarah MacLean könyv magyar nyelvű megjelenését, mert engem már az évekkel ezelőtt megjelent első könyvével kilóra megvett. A Pimasz és a Fenevad nyilvánvalóan egy sorozat második része, de kis jóindulattal az első könyv ismerete nélkül is olvasható, érthető, élvezhető. Ezt szükségesnek érzem indulásból leszögezni, azok számára, akik még nem csábultak el, és most kacérkodnak először MacLean írásaival.

   Azt is elmondanám mindjárt az elején, hogy nem igazán értem a címét sem. Rendben van, a Fenevadot már megismertem a sorozat első könyvében, de ki a Pimasz? És ez nem egy kreatív magyar fordítás, hanem az angol cím is viszonylag így hangzik, attól függetlenül, hogy ki milyen szinonímát használt volna a „pimasz” helyett. Ha a Fenevad a férfi főszereplő – és ezt minden kétséget kizáróan tudom állítani, hiszen ezen a néven fut a londoni alvilágban –, akkor, kizárásos alapon, a Pimasz csakis a női főhős lehet, s máris belép a képbe a fogalomzavar, mert a könyv olvasása után sem tudom mi volt a pimaszság, arcátlanság, impertinencia, ami miatt a szerző ezzel a jelzővel illette a hősnőt.

   Beszéljünk egy kicsit erről a hősnőről, hiszen amellett, hogy folytatódik az első könyvben megismert hatalmi harc a féltestvérek között, ez a történet a női sorsot mutatja be 19. század első felében, azt néhány variánst, ami között egy nő válogathat: férhez megy, ha szegény halálra dolgozza magát, vagy ha egyik sem, akkor vénlányként tengeti az életét. Henrietta Sedleynek pedig egyik variáns sem tetszik. Kezdjük azzal, hogy ő nem született Lady. Apja a koronának tett szolgálataiért kapott nemesi rangott, mely nem öröklődik, amúgy hajózással-kereskedelemmel kereste meg vagyonát, s ezt a vállalatot szeretné Hattie irányítani. Bármennyire is talpraesett és ismeri a biznisz minden csínját-bínját, ennek két akadálya van: egy öccs, akit minden haszontalansága ellenére az családfő az utódjának szeretne, és mert Hattie nő, akit az apja férjhez akar adni és pont. S míg apja fényes-előnyös házasságról álmodik, addig Hattie az úri társaság szélén lézeng, hiszen ő csak egy jövevény. Egyetlen barátja van, egy herceg lánya, akit szintén épp csak tolerál az úri társaság, mert az anyja nem nemesi származású.

   Tény, hogy Hattie okos, és alkalmas lenne átvenni az üzletet, viszont ahhoz nem elég okos, hogy belássa ez soha nem fog bekövetkezni, hiába találja ki, hogy 29 évesen feláldozza a szüzességét azért, hogy apja felhagyjon kiházasítási terveivel.

   A két főhős találkozása több mint vicces, ugyanis Hattie testvére – akinek amúgy annyi esze van, mint egy marék lepkének –, keresztbe tesz a Fenevadnak (becsületes nevén Saviour Whittington, és többnyire Whit-ként vagy Beast-ként emlegetik), és Hattie abban a hintóban találja megkötözve, amivel egy nők számára fenntartott intézménybe igyekezett volna, hogy elveszítse a szüzességét.

   Whit és Hattie kapcsolata döcögős és még a kettejük csatározása sem az igazi. Valahogy hiányzik belőle az erő, a sziporkázás. Mondjuk ezen az sem segít, hogy a történet jelentős részében újra megismerkedhettem azokkal a dolgokkal, melyeket az első könyvből már tudtam, csak ebben az esetben a múlt történéseit Whit személyes élményein keresztül ismerhettem meg, ami lényegében alig különbözik a Deviléitől az előző könyvből. Igen, néha megcsillan MacLean humora is, de ez többnyire két makacs ember unalomig vitt csatározása, melybe itt-ott beleavatkozik valaki a tesvérek közül. Éééés sajnos egy lépéssel sem jutottam közelebb ahhoz, hogy megértsem a harmadik testvér, a jelenlegi Marwick herceg viselkedését és obszesszív ragaszkodását egy bizonyos hölgyhöz. Ezzel meg kell várnom a következő részt.

   Személyes ízlés kérdése, hogy ki mennyire fogja (vagy sem) kedvelni ezt a történetet, számomra Whit érdekesebb, összetettebb karakter volt Hattie-nél (ez szubjektív), de a boldog végkifejlet nem hiányzik, legalább is, ami Hattie és Beast/Whit párosát illeti. Kimondottan idegesített, hogy a polkorrektség jegyében bevitt a történetbe két leszbikus szereplőt a „futottak még” kategóriába, s az egész annyira felületesen volt kezelve, mintha egy kötelező elemet pipált volna ki a listán. Ezzel a gőzzel akár ki is hagyhatta volna a szexuális preferenciát. A szerplők közötti kémiát sem mondanám perzselőnek és az erotika is langyos, bár van néhány lepedőszaggató jelenet is a történet második felében.

   Összeségében könnyen olvasható és szórakoztató történet, de egy fokkal mintha a MacLeantól megszokott pörgősség alatt lenne. Nem egy csilivili, romantikától csöpögő történet, inkább a kevésbé szerencsések életmódjára fókuszál, s jól van ez így.

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések

A Lepke és a Láng (A Keményöklű Gazfickók 1)

A megérdemelt szerető (A szerencsejáték szabályai 2)

Hozományvadászok kíméljenek (A szerencsejáték szabályai 1) 

Tizenegy botrány egy herceg meghódításához

   A Pimasz és a Fenevad a Kiadó Arany pöttyös könyvek kategóriájában jelent meg, ezért játékunk is ehhez kapcsolódik. A blogturné minden állomásán egy-egy Arany pöttyös könyv fülszövegéből találtok részletet, a ti feladatotok pedig az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a könyv címét és a szerző nevét.

   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

   “1911: ​A yorkshire-i lápvidék határán álló elmegyógyintézetben, ahol a férfiakat és nőket magas falakkal és rácsos ablakokkal elválasztva kezelik, van egy bálterem, tágas és gyönyörű. A bentlakók minden héten egyszer, egy örömteli este erejéig összegyűlnek, és táncolnak.”

a Rafflecopter giveaway

03.19 Betonka szerint a világ…

03.21 Angelika blogja

03.23 Hagyjatok! Olvasok! extra

03.25 Olvasónapló

03.27 Hagyjatok! Olvasok!

Judith Pollack – Óhaza, Újvilág

   Utak és álmok 1, 2 

   Az eddigiektől eltérően ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Több okból is. Előszőr is azért, mert egy bejegyzésben írok egy sorozat eddig megjelent két részéről – ritkán szoktam ilyesmit elkövetni. S azért is szokatlan, mert  fura volt a találkozásom a könyvekkel, ugyanis néhány napja a második rész került kezembe (Újvilág) és akkor fedeztem fel, hogy ez tulajdonképpen egy sorozathoz tartozik. De akkor hol van az első rész – mint utóbb kiderült már második kiadásánál tart –, és én még miért nem hallottam róla? (mintha minden megjelenésről tudnék...) A kiadót ismertem, hiszen a gondozásukban jelenik meg Rita Falk Franz Eberhofer, a bajor antirendőr szerfelett mulatságos történeteiről szóló sorozat (apropó, a következő rész mikor?), a szerző neve teljesen ismeretlen volt, de hát Google a barátom, hajrá. 

   Google ez esetben nem segített, legalább is nem úgy, ahogy én szerettem volna, mert találtam ugyan egy Judith Pollack Schneyer nevő szerzőt az Amazonon, de nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az a Judith Pollack nem ez a Judith Pollack, mint ahogy az ajánlásban leledző Deutschtaler Literarische Zeitung sem található sehol, és a könyvek eredetinek feltüntetett német címei (Träume und Wege – In der alten Heimat, 2015 valamint Träume und Wege – In der Neuen Welt, 2019) sem hoznak semmilyen találatot. A logikus következtetés az lenne, hogy akkor egy magyar szerzővel állok szemben, akinek identitását így igyekszik eltitkolni kiadója (vagy akár ő maga), hogy kerülje a magyar szerzőkkel szembeni előítéletet. 

   Nos, akármi is lenne az igazság, a két kötetet három este (és fél éjszaka) alatt olvastam ki, s hozzá kell tennem, hogy ez közel 900 oldalt jelent. A történet családregény, melynek központi alakja Josephine „Josh” Pickerington, és a 19. század első felében kezdődik Angliában, hogy majd a második könyvben a felnőtt Josht követhessük Montanában, ami akkor az amerikai vadnyugatnak számított. 

Óhaza 

„Lenyűgöző történet egy fiatal nőről, aki nem hagyja magát letéríteni az álmai felé vezető útról.” 

(Deutschtaler Literarische Zeitung) 

   Josephine „Josh” Pickerington okos, érzékeny fiatal leány, akinek gyermekkora óta nagy vágya, hogy tanítónő lehessen. Ez azonban nem könnyű a XIX. századi Angliában, s Josh számos akadályt kell leküzdjön az álmai beteljesüléséhez vezető úton.  

   A regénytrilógia első részében, az Óhazában a főszereplő elbeszélésében ismerjük meg Josh gyermekkorának és felnőtté válásának történetét, otthona, a jellegzetes angol vidéki kisváros lakóit, életüket s a forradalmi újdonságokat, amelyek bámulatos gyorsasággal alakítják át az évszázadok óta változatlan mindennapokat… 

   Magistra, 2020, 2018 

   A fülszöveg meglehetősen pontosan megfogalmazza, hogy mi is várható a történet első részétől: Josh Pickerington kisasszony gyermekkorát és felnőtté válásának történetét ismerhettem meg, egy olyan gyermek, fiatal nő történetét, aki a kor (ne feledkezzünk meg róla, hogy mindez az 19. század eleji Angliában játszódik) áldozata. Bár nagyon tehetséges, minden kvalitása megvan, hogy álmait követve tanítónő lehessen, a társadalmi követelmények által neki kijelölt út teljesen más, hiszen abban az időben a nők csak nagyon kivételes esetekben tanulhattak tovább az elemi iskola után – már akinek az elemi iskola luxusa is megadatott. 

   A főhősnő életútja mellett a történet tökéletes korkép is arról, hogy milyen volt a 19. századi társadalom, milyenek voltak az elvárások és követelmények, mennyire idegenkedtek az újtól, a fejlődéstől, valamint kitűnő példája az egyház visszahúzó erejének. 

   Josh Pickerington nagyon pozitív hősnő, néha már émelyítően az lenne, ha nem lenne egyben áldozat is. Korának és családjának áldozata, a sors sem kényeztette el, bár szűkölködnie soha nem kellett. Családja és a kor követelményei megakadályozzák továbbtanulását, mikor lehetőség nyilna rá, és harmincon túl Josh ott találja magát egyedül, “szegény Josh”-ként emlegetett vénkisasszonyként, aki csak kívülröl szemléli szűkebb-tágabb családjának boldogságát, miután szinte mindenkiért áldozatokat hozott, és lassan feladja azt az álmát is, hogy valaha is megtalálja a párját. Ekkor gondol egy merészet, és csatlakozik az anglikán egyház missziójához, hogy az amerikai kontinensen tanítónő lehessen egy eldugott kis településen. De ez már a második könyv története. 

Újvilág 

   Az „Utak és álmok” trilógia első részében ("Óhaza") megismert okos, érzékeny fiatal nő, Josh Pickerington otthonát és addigi, békésen eseménytelen életét hátrahagyva Amerikába utazik, hogy az Anglikán Misszió szervezésében tanítónőnek álljon egy vadnyugati kisvárosban. Új, ismeretlen világba érkezik, amely egészen más, mint megszokott, jól ismert angliai otthona – egy kihívásokkal teli, minden napra új élményeket tartogató világ. Josh lelkesen lát munkához, s új barátai – közöttük egy Berlinből kivándorolt német család és egy titokzatos múltú, magányos farkas vadnyugati seriff – segítségével nemcsak a városka életét változtatja meg, de hosszas várakozás után talán a szerelem is rátalál végre… 

   Magistra, 2020 

   A második könyv nyilvánvalóan Josh újvilági kalandjait mutatja be. Kicsit sem rajongok az ilyen vadnyugati történetekért, de be kell vallanom, hogy ez bizony nagyon jó volt. Részletes leírást kaptam a hosszas utazásról Angliából egészen a Montana állambeli Camilla településig, ahol a hősnő lesz a városka első iskolájának tanítőnője. Igazi vadnyugati történet volt telepesekkel, bevándorlókkal, randalírozó banditákkal és egy nagyon fess seriffel. 

   Az ország néhány évvel a polgárháború után van, még mindig fájnak az akkor szerzett sebek, néhányan még mindig reménykednek az aranyból való hirtelen meggazdagodásban, és akkor még ott van az indián őslakosok kérdése is, bár ezt a témát épp csak érintette a szerző. Ez a hely, ahol az angliai „szegény Josh” kivirágzik, otthonra talál és megtalálja önmagát, az életcélját is, bár a honvágy időnként erőt vesz rajta. Ez egy épülő közösség története, úgy, ahogy egy teljesen más világból érkező fiatal nő látja.

   A történet – és ez mindkét részre érvényes – E/1-ben íródott, Josh meséli el a maga történetét, a maga szemszögéből. Nagyon olvasmányos, nagyon részletező, csodálatos nyelvezettel és még csodálatosabb leírásokkal. S ami a legfontosabb: elhittem, hogy mindez így megtörténhetett, annak ellenére, hogy fogalmam sincs mennyire hiteles volt mindaz, amit a szerző például az angol ipari forradalomról, a tömeges kivándorlásról, vagy az amerikai polgárháborúról leírt – annyira azért nem vagyok otthon a témában. Mellőz minden divatos klisét, nem játszik rá arra, hogy erotikával adja el a történetet, mert ebben bizony egy szikra erotika sincs, bár nem iktatja ki a szerelmet a történet egyik részéből sem. Mondhatnám azt is, hogy ez egy régimódi stílusban megírt család- vagy kalandregény, mely felüdülést hozott a sok kortárs romantikus-erotikus sablontörténet után. 

   Bárki is rejtőzne Judith Pollock neve mögött, abba ne hagyja az írást, mert én mindkét történetet nagyon kedveltem, és nagyon várom a trilógia befejező részét. Nálam ez a sorozat a maradandó élmény kategóriában fut. 

   Imádtam, ajánlom!

Sabrina Jeffries - Karácsonyi csoda

Pierce Waverlyt, Devonmont grófját gyermekkorában a szülei rokonok gondjaira bízták, és a férfi sosem bocsátotta meg nekik, hogy magára hagyták. Egy nap azonban levelet kap anyja társalkodónőjétől, Mrs. Camilla Stuarttól, amelyből arról értesül, hogy az édesanyja súlyos beteg. Azonnal hazatér vidéki birtokukra, hogy elbúcsúzhasson az asszonytól. Ám amikor megérkezik, meglepődöttségében a szája is tátva marad. Kiderül ugyanis, hogy az anyjának semmi baja, ő pedig beleesett Camilla körmönfont csapdájába. Az életvidám, vonzó özvegyasszony ugyanis eltökélte, hogy mindent megtesz azért, hogy kibékítse őlordságát az anyjával. A célja elérése érdekében pedig még arra is hajlandó, hogy elfogadja a férfi által felajánlott alkut, amely tisztességesnek egyáltalán nem nevezhető… 

Sabrina Jeffries karácsonyi történetében a Halstead Hall bajkeverői című sorozatból megismert Lord Devonmont sorsát követhetik nyomon az olvasók a megbocsátás és a szerelem útján.

General Press, 2016

Eredeti mű: Sabrina Jeffries – ‘Twas the Night After Christmas, Gallery Books, 2012

Ha agyonüttök sem emlékeztem, hogy hol kellett nekem Őlordságával találkoznom, pedig a Halstad Hall bajkeverői sorozat (A lord titka, Ördögi csábító, Felejthetetlen csók, A csábítás tétje, Egy hölgy sosem enged) valamennyi részét olvastam… igaz, nem mostanában. Valamikor túl a könyv felén megjött a magyarázat, honnan az ismeretség: a negyedik részben (A csábítás tétje) Őlordsága versenytudvarolt Gabriel Sharpe-pal Virginia Waverly kisasszony kegyeiért és vesztett. Bár nem is komolyan tette, csak heccelni akarta a konkurenciát. Akik olvasták a Halstead Hall bajkeverői sorozatot, tudják miről beszélek, akik meg nem, azok nem tudják mit hagytak ki. És juhééé!!! Már október közepén spanolhatjuk magunkat a nagy, össznépi,  karácsonyi összeborulásra, mert ahogy a könyv címe is jelzi, ez egy karácsonyi történet.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ebből elég lett volna egy rövid és tömör karácsonyi novella is.  Így túl sok volt a visszaemlékezés, lelkizés, húzás-nyúzás, és végül már-már nyálas volt a nagy, mindenre kitejedő boldog befejezés. Mellesleg ez nem része a Halstead Hall bajkeverői sorozatnak, Pierce Waverly negyedik részben betöltött epizódikus szerepe miatt emlegítik vele együtt, és mert a Waverly-k és Sharpe-ok többedrendüleg is rokoni kapcsolatban állnak egymással házasságból kifolyólag. Ha nem emlékszel hogyan – mint ahogy én sem emlékeztem – a könyv majd emlékeztet egy ponton.

A fülszöveg bőven elmondja miről szól ez a történet, viszont nem tesz említést arról, hogy ismét egy buzgó mócsinggal van dolgunk, akinek fogalma sincs a múltban történtekről, csak megy a saját feje után, szerinte ezt kell tennie és ez belefér a napi jócselekedet kvótájába. Mert a női főszereplő, Mrs. Camilla Stuart pontosan ilyen. Akkor sem hagyja abba mások életében és múltjában való vájkálást, amikor többször és kifejezetten megkérik erre. Természetesen kéretlen ügyködése eredményeként sikerül tisztázni sok félreértést és fény derül egy régi féltékenységi drámára, de ettől Mrs Stuart nem lett sem kedvesebb, sem szimpatikusabb, még a motivációja sem teszi szerethetőbbé az én szememben. Ugyanis Mrs. Stuart lelenc-gyermek, árvaházban nevelkedett, ott is dolgozott egy ideig, és ebből kifolyólag úgy gondolja, ha valakinek szülei vannak, azokat kötelező módon szeretnie, becsülnie és tisztelnie kell, bármi is történt a múltban.

A könyv többbször is utal Clement Clarke Moore, amerikai költő ‘Twas the Night before Christmas című költeményére, tulajdonképpen a történet karácsonyi szokásokra vonatkozó része a vers köré van építve. Bár több, néhány soros idézet is van a versből a könyv egyes fejezeteiben, még mindig nem elég egy olyan olvasó számára, aki egyáltalán nem ismeri azt. Továbbra az sem volt világos a számomra, hogy mit keres ez a tipikusan amerikai szokásokat felidéző vers egy, a 19. század Angliájában játszódó történetben, amikor a szereplők egyike sem származik az Újvilágból. Értem én, hogy a szerző az Egyesült Államokban él és ennek a versnek a felolvasása állítólag az amerikai karácsonyi szokásokhoz tartozik, de úgy kilógott a történetből, mint egy farok.

Nagyon rózsaszín, nagyon kiszámítható végkifejletű történet. Nem volt éppen rossz, de az egyszer olvasós kategóriába marad nálam, és hát ízlések, meg a pofonok…

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

   Kisasszonyok 1

   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent

   Eredeti cím: Little Women, 1868

   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006

   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).

   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.

   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.

   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.

   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...

Julie Klassen – Az udvarház titka

   Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
   Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?

   General Press, 2020

   Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014

   Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül. 
   Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.

   A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.

   Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
   A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.

   A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
   A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.

   Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?). 

   Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
   S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.

   A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
   Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések

A portréfestő lánya

A néma nevelőnő

Sabrina York – Susana és a skót

Hannah és a felföldi 2

   Andrew ​Lochlannach messze földön híres hódításairól – a csatatéren és azon túl is. Amikor a barátja fogadást köt vele, hogy ki csókol meg előbb száz nőt, ő bizony nem vesztegeti az idejét, és meg sem áll kilencvenkilencig. Ám épp ellenállhatatlan vonzereje okozza a vesztét: egy jól sikerült csóklopással ugyanis kivívja bátyja haragját, aki Ciaran Reay-be száműzi őt marhatolvajokat kergetni. Ennek ellenére Andrew nem bánja tettét, hiszen itt, a világ végén a sors összehozza a legvadítóbb nővel, akivel valaha találkozott…

   Lángoló vörös hajával és lobbanékony természetével Susana Dounreay nem az a naiv lány, aki csak úgy odaadja magát egy férfinak, akkor sem, ha történetesen az a férfi olyan jóképű, mint Andrew. Még ha hagyta is egy gyenge pillanatában, hogy megcsókolja a velejéig romlott skót, Susana visszautasítja, hogy csupán egy újabb, jelentéktelen hódítás legyen a férfi számára. Andrew-ra nehéz feladat vár: be kell bizonyítania a tüzes szépségnek, hogy nem játszadozik vele, és semmi esetre sem mond le róla…

   Studium Plusz, 2019
   Eredeti cím: Susana and the Scot, 2015

   Három évet kellett várnunk míg a Studium Plusz Kiadó végre megjelentette a Hannah és a felföldi (eredetiben: Untamed Highlanders) sorozat második részét is ékes magyar nyelven.
   Amikor az első rész megjelent, a sorozat csupán három részből állt. Ennyien vannak a Dounreay nővérek. Azóta még két résszel bővült, s remélem még nyugdíjas korom előtt elolvashatom a folytatásokat is magyar nyelven, bár – tekintve a megjelenés sűrűségét – erre nem sok esélyem van. A harmadik rész természetesen Lana és Caithness hercegének története, a negyedik Hamish és egy hercegi unokahúgé, az ötödik pedig a hajadonná serdült Isobelé, de én el tudnék képzelni egy hatodik könyvet is, ami az első részben megismert árva Fionáról szólna. 
   Bevallom, újra kellett olvasnom az sorozat első könyvét mielőtt ennek nekifogtam volna, mert azon kívül, hogy skótos és kedveltem, nagyon kevés dologra emlékeztem a cselekményből. Ami nem is csoda, tekintve, hogy ennyi idő eltelt már a megjelenéstől és azóra hány könyvet olvastam el.

   Nos, a történet a második Dounreay lányról, Susanaról szól, és mondanám azt is, hogy az első résztől függetlenül olvasható, de ez nem teljesen lenne igaz. Vannak utalások az előző részben történtekre, de én úgy gondolom, hogy kell ismerni mindazt, ami az első könyvben történt, ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Arról nem is beszélve, hogy az első rész valamennyi szereplője is megjelenik a történet egy-egy pontján.
   Szórakoztató, izgalmas történetet kaptam, melynek főszereplői az első könyv főshőseinek testvérei: Susana és Andrew, és jelentős szerepet kap Isobel, Susana lánya is, aki elméletileg a nő első házasságából származik, gyakorlatilag majd kiderül a történetből, hogy mi a dörgés Isobel körül.
   Mindkét főhős már az előző részben is szerepelt. Susana egy harcias amazon, aki szinte állandóan egy íjjal a vállán közlekedik és azzal rettenti el kitartóbb kérőit, lánya egy vásott angyal. Andrew pedig látszólag egy gátlástalan szoknyavadász, aki állandó versengésben van barátjával, Hamish-sal – most éppen azért, hogy ki csókol meg hamarabb száz leányzót. 

   Ennek a két embernek össze kellene fognia Ciaran Reay, a Dounreay-ok családi fészkének védelmében, csakhogy Susana nem hajlandó kiadni kezéből a gyeplőt, s nem csak azért, mert akaratos, konok és vad, hanem, mert Andrew-nak és neki múltja van, a férfi pedig nem látszik felismerni benne élete nagy szerelmét. Andrew védelmére szólva, azóta nem kevés idő telt el. és annak idején Susana Mairi neven szédítette a férfit.
   Igen, szórakoztatott és izgalmas volt a történet, viszont tele volt nekem nem tetsző dolgokkal. A korhűség messze nem volt tökéletes, hiszen egy 19. századi történetet úgy ír le, mintha kétszáz évvel korábban történne. Azért nem voltak annyira primitívek a skótok, ahogyan ezt a szerző beállítja, s akik olvassák az Outlander sorozatot (ami időben korábban történik), azok ezt nagyon jól tudják, hiszen Gabaldon rendesen elvégzi a házi feladatot, ami a kutatást illeti, ami Yorkról nem mondható el.
   A másik dolog, ami módfelett szavart, az a gyermek Isobel volt. A cselekmény idején, a leányzó mindössze öt éves és egy valódi ördögfióka. Amivel nincs is baj, nagyon kedvelem a vásott kölyköket (ha a máséi), viszont mindaz, amit Isobellel elműveltetett a szerző, az még egy tíz-tízenkét éves fiúnak is becsületére vállna.

   A főhősök között természetesen működik a kémia, tehát a történet néhány nagyon forró jelenetben is bővelkedik – örülhetnek az explicít erotika kedvelői –, s ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont igen, hogy ízlésemnek túl sokat volt dícsérve az a férfi nemiszerv, s az erotikus jelenetek többsége az "óda Andrew farkáról" című leírással mentek el.

   No, de mindentől függetlenül egy kellemes történet volt, pörgött, izgalmas volt.. és természetesen teljességében kiszámítható. De ez nem is baj, megbocsájtható, mert bizony sikerült megnevettetnie többször is, bár erősen kétlem, hogy ez lett volna a szerzői szándék. 
   Akarom a folytatásokat, s ha lehetséges, ne kelljen ismét éveket várni egy következő kötetre.

Kapcsolódó bejegyzés:

Hannah és a felföldi

Lorraine Heath – Rangon aluli menyasszony

   Botrány és szenvedély 2

   Gillie ​Trewlove-ot újszülöttként otthagyták egy asszony küszöbén, aki úgy döntött, hogy felneveli. Így a lány amikor váratlanul azzal szembesül, hogy az ajtaja előtt – pontosabban a fogadója melletti sikátorban – valakinek a segítségére van szüksége, egy pillanatig sem habozik. Csakhogy az illető nem egy csecsemő, hanem egy súlyos sérüléseket szenvedett, nyugtalanítóan jóképű úriember, akinek semmi keresnivalója Whitechapelben, főleg nem Gillie ágyában lábadozva…
   Megalázó, amikor az embert faképnél hagyják az oltárnál, gondolja Thornley hercege. Ennél már csak az lehet kínosabb, amikor egy lány siet a megmentésére egy gonosztevőkből álló banda ellen. A keserű pirulát az sem igazán tudja megédesíteni, hogy az illető gyönyörű és bátor. Miután odaadó ápolással visszahozza a herceget a halál torkából, Gillie beleegyezik, hogy segít neki átfésülni London rossz hírű környékeit makrancos menyasszonya után. De minden együtt töltött pillanatukat átitatja a szenvedély, és a férfi kételkedni kezd benne, vajon jól választott-e menyasszonyt. Gillie tökéletesen tisztában van azzal, hogy az arisztokrácia sosem fogadná be a törvénytelen származása miatt. Thorne viszont minden tőle telhetőt elkövet, hogy bizonyítsa neki: egy herceg számára nem létezik legyőzhetetlen akadály, ha a szerelméről van szó…

Vinton, 2019

Eredeti cím: When a Duke Loves a Woman, 2018

   Második részével folytatódik Lorraine Heath Botrány és szenvedély sorozata, s vele együtt a törvénytelen származású Trewlove testvérek története. A sorozatokkal mindig az a baj, hogy sok esetben akár egy-két évet is kell várni a folytatásokra, vagy egyáltalán meg sem jelennek. Szerencsére a Vinton Kiadó (korábban Harlequin Magyarország majd HarperCollins) esetében ez nem így van, egy év leforgása alatt akár 2-3 részt is olvashatunk egy-egy sorozatból
   Akik olvasták a sorozat első részét (Botrány és szenvedély), azok tudják, hogy a Trewlove testvérek tulajdonképpen nem is rokonok - bár kettejüknek ugyanaz az apja, de más anyától születtek –, hanem az angol arisztokrácia balkézről született gyermekei, akiktől elegánsan megszabadultak, az ilyen gyermekek nevelésére szakosodott asszonyoknak adva ki őket nevelésre, vagy néha még rosszabbra, annak függvényében, hogy mit kívánt – természetesen anyagi szolgáltatás ellenében – a megrendelő.
   Az előző részben egy hercegi csemete sorsát ismertük meg, most a "család" különc lányának, Gillie-nek a történetét hozta el nekünk a szerző (és a kiadó).

   Gillie meglehetősen keveset szerepelt az előző részben, róla csak annyit tudtam meg, hogy meglehetősen független nő és a Sellő és unikornis nevű fogadó tulajdonosa. Most viszont sokkal több derül ki róla, hiszen ez az ő története.
   S hogyan kerül be a képbe Thornley hercege? Egyszerűen! Menyasszonyát keresi, aki az oltár előtt hagyta faképnél, a nyomok pedig Whitechapelben, London egyik szegények lakta és meglehetősen rosszhírű negyedébe vezetnek. A Gillie fogadója mögötti sikátorban néhány haramia megtámadja a herceget rablás céljából és a túlerővel szemben még a meglehetősen fitt herceg sem tud győzni, viszont Gillie idejében érkezik – útban van hazafele egy újabb fárasztó nap után – és sikerül elriasztania a támadókat, mielőtt az anyagi javal után a herceg életét is elvennék. Gillie pedig hazaviszi a meglehetősen megviselt herceget, s mi több, a későbbiekben segít neki szökevény menyasszonya keresésében is. Az elszökött menyasszony természetesen előkelő családból származik, s mint utóbb kiderült, már volt némi kapcsolata a Trewlove-okkal.

   Az együtt töltött idő közelebb hozza egymáshoz a főszereplőket, bár mindketten tudják, hogy nincs és nem is lehet közös jövőjük a társadalmi különbségek miatt, melyeket a szerző ismételten bemutat, különösen a herceg anyjának személyén keresztül. Zárójelként megjegyezném, hogy az özvegy hercegnéről lehetne mintázni a gonosz anyósok prototípusát, akinek csak a társadalmi megfelelés és a látszat fontos, mert ugye mit fognak szólni a hozzá hasonlóak a családot övező botrányhoz, amit az oltár elől meglépő menyasszony okozott.
   Furának találltam a herceg kettősségét. Egyrészt tisztában van saját státuszával és azzal hogy ez mit feltételez, másrészt símán bratyizik a fogadó klientúrájával, azon túl, hogy nagy szociális érzékenységről tesz tanuságot.
   Természetesen lesz boldog végkifejlet és nem hiányoznak a főhősök közötti forró jelenetek sem. Ami viszont hiányzik, az a Gillie származására vonatkozó információ. Erről továbbra is csak annyit tudtam meg, hogy újszülött korában letették Ettie Trewlove küszöbére és csak a nő lelkiismeretének köszönhette, hogy nem végezte elásva a kert mélyén, mint megannyi elődje. No meg annak a ténynek, hogy Ettie Trewlove-nak csak fiai voltak és megesett a szíve a kislányon, akit az évek során arra tanított hogyan rejtse el nőiességét az ebből fakadó bonyodalmak elkerülésére.
   Kellemes, szórakoztató történet volt, de túl sokat nem kell várni tőle. Nem mondanám, hogy imádtam és abszolút kedvenc lett – lehet csak jókor talált meg –, de szívesen olvasom a szerző történeteit és kiváncsi vagyok a folytatásokra is. De ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kacsolódó bejegyzések:

Botrány és szenvedély

A havishami ördögfiókák sorozat

1. A herceg szeretője

2. Mindent egy lapra

3. A vikomt asszonya