A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 15., péntek

Elizabeth Hoyt – A bűn hercege


 Maiden Lane 10


"Mindenkinek, akivel előfordult, hogy reménytelenül beleszeretett... a rosszfiúba."

   Mi hajlamosak vagyunk kicsit beleszeretni a rosszfiúkba, tehát ezzel a szerzői ajánlással indítjuk útjára Elizabeth Hoyt A bűn hercege című könyvének blogturnéját, és ismét elmerülünk a Maiden Lane sorozat és a 18. századi London dekadens világában.
   Tartsatok velünk és ne felejtsetek el játszani nyereményjátékunkon!



   EGY BŰNÖS FÉRFI
   Halálosan jóképű. Hiú. Lelkiismeretlen. Valentine Napier, Montgomery hercege mindent megtesz azért, hogy az irányítása alatt tartsa az embereket, és ennek érdekében még a zsarolástól sem riad vissza. A száműzetésből hazatérve egyetlen cél vezérli: bosszút akar állni azokon, akik ártottak neki. Ám a tervét keresztülhúzhatja az, amit az otthonában talál.

   EGY BECSÜLETES NŐ
   A házasságon kívül született házvezetőnő, Bridget Crumb ravasz, okos és mindenekfelett hűséges. Amikor Montgomery hercege megzsarolja az arisztokrata származású anyját, Bridget a főúr szolgálatába áll, hogy felkutassa a terhelő bizonyítékot – ám valami sokkal veszélyesebbre bukkan.

   EGY TITOK, AMELY MINDKETTEJÜKET TÖNKRETEHETI
   Montgomery hercegét teljesen elvarázsolja a megtévesztően pedáns – és meglepően szellemes – kémnő. Bridget pedig hiába próbálkozik, nem tud ellenállni a herceg sármjának. Az akaratok viadala közben azonban rá kell jönniük, hogy mindketten titkokat őriznek, és egyikük sem olyan becstelen, és nem is olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik…


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Duke of Sin, 2016




   Elfogult vagyok ha Elizabeth Hoyt könyveiről van szó. Első sorban azért, mert kedvelem a klasszikus (történelmi) romantikusokat, kedvelem a szerző stílusát és nagy rajongója vagyok a Maiden Lane sorozatnak. A bűn hercege a sorozat tizedik része, s nagy sajnálatomra – gondolom ezzel nem vagyok egyedül – már csak két rész maradt a sorozatból. De a jó hír az, hogy azóta a szerző egy új sorozaton dolgozik, melynek első része már meg is jelent angol nyelven, a második az idénre várható, és remélem valamikor mi is olvasni fogjuk (minél hamarabb, annál jobb).
   Jó ideje kiváncsi vagyok erre a történetre (is), mert mindkét főszereplője meglehetősen érdekes figura. És nem is ismeretlenek, hiszen mindketten legelőször a sorozat ötödik részében jelennek meg először: Bridget Crumb a St. John háztartás talpraesett házvezetőnőjeként, Montgomery hercege pedig az excentrikus arisztokrata, aki Asa Makepiece-nek ajánlja fel anyagi segítségét, amikor a Harte Vigadója porig ég. S valamilyen formában azóta is jelen voltak a népes Maiden Lane szereplők családjában. Aki figyelemmel kíséri a sorozat történéseit, az pontosan tudja, hogyan: Bridget Crumb diszkréten, szinte észrevétlenül, Montgomery hercege viszont annál nagyobb felhajtással, minek következtében joggal mondhatta magának London a legelvetemültebb gazembere címet. Bár már az előző részben egy háztartásban tartózkodnak, hiszen Bridget már a herceg házvezetőnője, nyilvánvaló volt, hogy kettejük nagy összecsapása erre a tizedik részre maradt. És nem kellett csalódnom, mert amit ezek ketten letekertek, az nem szikrázott, hanem egy egész tüzijátékkal felért.
   Montgomery hercege elméletileg száműzetésben van. Gyakorlatilag saját tervezésű házának – a Hermész-ház – titkos szobájában bújkál, mert:

"... csak azért egyezett bele, hogy száműzzék Angliából, mert az a nyomorult Wakefield – egy nagyképű államférfi, aki túlságosan is fontosnak képzeli magát –, azzal fenyegetőzött, hogy különben vádat emeltet Val ellen emberrablásért. Csak mert egyetlenegyszer elrabolta a húgát. Vagy kétszer. Talán háromszor. Hát számít ez? Végül is nem esett bántódása..."

   Most pedig elő kell bújnia rejtekhelyéről, hiszen hírt kap arról, hogy féltestvére Asa Makepiece-szel készül házasságot kötni, neki pedig azt meg kell akadályoznia. Ahhoz, hogy szabadon járhasson-kelhessen rehabilitálnia kell nevét, amit csakis a tőle megszokott módon tesz meg: zsarolással. S ez esetben nagyon magas helyre céloz, ami lehetővé teszi egy új szereplő megjelenését is, természetesen egy újabb herceg kerül képbe mellékszereplőként, annyira jól, hogy a sorozat zárókötete majd az ő története lesz. Azt hiszem az egész Egyesült Királyságban nincs annyi herceg, mint amennyi ebben a sorozatban volt.
   Hoyt főhőseiről nagy általánosságban elmondható, hogy nem szép emberek. Sem a férfiak, sem a nők nem a fizikai szépségükkel tűnnek ki, hanem a személyiségükkel. Ritka az, amikor valamelyik szereplője kimondottan szépség. Most szakít ezzel a szokással, és Montgomery hercege a legdögösebb fickó, akit valaha is hátán hordott a föld, mintha a velejéig romlott természetét az angyalian szép külsővel akarná kompenzálni a szerző. És Valentine Napier, Montgomery hercege szeret meztelenkedni, amivel meglehetősen irritálja komoly és kötelességtudó házvezetőnőjét. 
   S nemcsak ezzel bosszantja a szerinte prűd házvezetőnőt, hanem azzal is, ami neki a lételeme, azaz mások zsarolásával. Ami még bosszantóbb az, hogy ennek ellenére Bridget Crumb fizikailag vonzódik a romlott fickóhoz, ami kellemetlenül érinti és némileg akadályozza is küldetésében. Mert Bridget Crumb nem véletlenül van a hercegi rezidencián, neki kell titokban visszalopnia azokat a tárgyakat, leveleket, melyekkel Montgomery az arisztokrácia egyes tagjait zsarolja. Ez pedig veszélyes vállalkozás, különösen, hogy neki magának is titkolnivalója van, mégpedig a származása. Bridget Crumb számazása egy újabb ékes példája volt annak, hogy abban a korban mennyire nem érdekelte az arisztokrata szülőket törvénytelen gyermekeik sorsa.
   Azt hiszem már többször is jeleztem, hogy nekem mennyire hiányzik a St. Giles-i kísértet, amely a sorozat első részeiben olyan volt mint hab a tortán. Jó volt mindegyik történet, de a kísértet személye plusz izgalmat hozott, ami hiányzott, mióta az utolsó kísértet, Wakefield hercege szögre akasztotta a harlequin jelmezt. Ezt pótolja most a szerző a Káosz Urai nevű titkos társasággal, mely a kísértet tökéletes ellentéte. Míg a kísértet az igazságért, a szegények jólétéért harcolt, a Káosz Urai egy arisztokratákból verbúválódott csapat, mely összejövetelein a szexuális perverzióknak hódol, és sokszor még a gyilkosságtól sem riadnak vissza torz rituáléik során. Ez a titkos társaság már az előző könyvben is feltűnt Eve Dimwoody, a herceg féltestvérének elbeszéléseiben, most viszont jobban megismerhettem azt, hogy kik ők és milyen szórakozásoknak hódolnak. Tagjaik valamennyien a delfin jelét tetováltatták magukra, s természetesen Montgomery hercegének is van egy ilyen jele a becses hátsófelén, bár a beavatási szertartáson soha nem esett túl. Most viszont a társaság még több hatalommal kecsegteti, őt pedig a hatalom élteti. S bármilyen szemét alak, lehetetlen nem szeretni.
   Természetesen mindkét főhős múltjával megismerkedhettem. Bridget Crumb származását elég könnyen kitalálja mindenki, aki a sorozat valamennyi részét figyelmesen elolvasta. Elég csak levennie azt az átkozott főkötőt. Valentine Napier múltja viszont bonyolultabb, s egy nagyon boldogtalan gyermekkorral kezdődik, bár ez csupán magyarázat és nem mentség a későbbi minősíthetetlen viselkedésére. S aki azt hiszi, hogy Valentine Napier egyetlen titka az, hogy első osztályú zsaroló, az nagy tévedésben van.
   Eszméletlenül pörgős történet volt millió titokkal, sok-sok történéssel és izgalommal. S szeretném azt mondani, hogy a végére és a Bridget iránt érzett szerelem hatására a herceg megjavult. De nem mondhatom. Montgomery hercege azzal vonul be a sorozat történelmébe, hogy legkedvesebb szórakozása az, hogy kinek hogyan tud jobban betartani. Lehetőleg kedvesnek tűnő mosollyal az arcán.
   Mint mindig, a cselekménnyel párhúzamosan most is kaptam egy mesét, melyet akárcsak eddig, részletenként a fejezetek előtt olvashattam el. Gondolom nem véletlenül esett a választás A szívtelen király című mesére, mert a hercegből mintha hiányozna minden pozitív tulajdonság.
   Minden sorát imádtam. S mikor azt hittem, hogy ezt már semmivel nem lehet fokozni, a szerző meglepett egy olyan epilógussal, ami hatalmas mosolyt csal az arcomra valahányszor eszembe jut. A zsáner rajongóinak kötelező olvasmány... de ízlések és pofonok.




   "Rengeteg gyerek tartózkodik a kertjében, gondolta Val rosszalóan. Csak azért jött ki, mert a házában rengeteg felnőtt tartózkodott, akiknek a jó része valamikor aktívan megpróbálta megölni. Eve lakodalmának reggelét ülték a Hermész-házban, és Bridget megtiltotta, hogy bárkit megmérgezzen. Még Wakefieldet sem volt szabad.
   Pedig Val úgy gondolta, Wakefieldre igazán kaphatna felmentést."






A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:









   Játékunk természetesen a Maiden Lane sorozathoz kapcsolódik, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyire ismeritek a sorozatot és szereplőit.
   A turné minden állomásán egy-egy szereplő nevét rejtettük el. A ti feladatotok az, hogy megtaláljátok ezt a nevet, a Rafflecopter megfelelő dobozába pedig annak a könyvnek a címét írjátok be, melynek a főszereplője volt.
   Figyelem! A beírt válaszokon már nem tudunk módosítani. A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



05.15 - Betonka szerint a világ…
05.17 - Könyvvilág
05.21 - Olvasónapló
05.23 - Dreamworld



2020. április 4., szombat

Lucy Dillon – A fénysugár


   
Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
   Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
   Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
   Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Where the Light Gets In, 2018



   Harmadik könyvem Lucy Dillontól, ugyanis pontosan ennyi jelent meg magyar nyelven a szerző tollából. Az első az Elveszett kutyák, magányos szívek még 2013-ban került a boltokba a megboldogult Ulpius-ház kiadásában, majd ezt követte 2019-ben a Minden vágyam, a General Press kiadásában. S ha az idén is kaptunk már egy Lucy Dillon könyvet, akkor merem remélni, hogy a kiadó elkötelezte magát a szerző és írásai mellett, s ezentúl minden évben örülhetünk legalább egy könyvnek a kiadó Íris könyvek sorozatában.
   Három könyv olvasása után mit tudok a szerzőről? Hogy történetei az Egyesült Királyságban játszódnak, de általa kitalált helyszíneken. Távol áll tőle a mostanság divatos, erotikára súlyt helyező romantika. Bár írásai nem teljesen erotikamentesek, a hangsúly a történeten és a szereplőkön van. Azokon a szereplőkön, akik abszolút közönséges emberek, tehát nincs lelki bajos, de csudaszexi milliomos fickó és csodaszép, de annál butább és idegesítőbb szegény lány sem. S még azt is tudom, hogy könyveiben előszeretettel szerepeltet állatokat, különösen kutyákat. Azt nem tudom, hogy a szerző szeret-e kötni, vagy sem, de ebben a történetben jelentős szerepet kap a kézimunka ezen fajtája is, annyira, hogy erősen kísértésbe estem, hogy magam is elővegyem a kötőtűket (csak tudnám hová pakoltam őket).
   Most sincs ez máshogy, – mármint ami a kutyát illeti –, mert a történet hősnője megörököl egy nagyon problémás tacskót. Nem vicc, a Rudy nevű tacsi mindentől fél, lassan a  saját árnyékától is, ezzel rengeteg gondot okozva új gazdájának.
   Lorna, a történet hősnője egy művészeti alapítványnál dolgozik, s mert nem lehetett szülei mellett, mikor azok eltávoztak az élők sorából, kompenzálás gyanánt önkénteskedik. Egy kórház elfekvőjébe jár olyanokat látogatni, akiket más nem látogat. Egy ilyen idős hölgytől örökli meg a kutyát és nemcsak. Betty ráébreszti arra, hogy követnie kell az álmát, hogy a biztonságos életmód, amivel nyugis életét óvja, már nem opció, ha teljes életet akar élni.
   Lornáról azt is tudni kell, hogy minden erejével azon volt, hogy híres festő-grafikus anyja nyomdokaiba lépjen, aminek egy akadálya volt: a tehetség hiánya. Az idős hölgy halála egy újabb löketet ad, hogy valamit kezdjen az életével, és ismét megpróbálkozik a saját művészeti galériával. Azért ismét, mert korábban voltak már próbálkozásai, melyek csúfos véget értek és anyagi veszteséggel jártak. Jessica, a nővére, szkeptikusan fogadja az újabb galéria ötletét, s azt is, hogy Lorna otthagyja londoni állását, hogy egy vidéki kisvárosban, Longhamptonban telepedjen le.
   A hely nem ismeretlen, hiszen tanár apjuk miatt a lányok többször is költöztek oda, ahol az apjuk éppenséggel állást kapott, s volt néhány év, amit a festői, de a valóságban nem létező városkában töltöttek. Mindketten itt lettek szerelmesek. Jessica mai napig azzal a fiúval (ma már férfival) él, akibe annak idején beleszeretett, de természetesen már máshol. Lorna szerelme viszont viszonzatlan volt, mert Sam, Jessica eljövendő férjének barátja csak a kishúgot, a jó barátot látta benne. 
   Lorna új élete meglehetősen izgalmasan alakul. Egyrészt leköti a galéria, másrészt a városka vezetőségének határozott tervei vannak a hely kulturális-művészeti fellendítésére, amiben Lornának és galériájának is jelentős szerepet szánnak. S ehhez kapcsolódóan még le kell vadásznia egy évek óta visszavonultan élő, meglehetősen antiszociális festőnőt is.
   S ha ez még nem lenne elég bonyodalom, akkor tiszta véletlenül belefut Sambe, kamaszkori szerelmébe, akiről utolsó információja az volt, hogy továbbra is Londonban él és nagymenő gazdasági szakember.
   Ha mindez még mindig nem lenne elég érzelmi megrázkodtatás Lornának, akkor fokozzuk: Hattie, kamasz unokahúga furán kezd viselkedni. Egy kamaszhoz képest is furán, viszont senkivel nem hajlandó megosztani azt, hogy miért, míg egy nap, hosszas győzködés után Lorna kicsalogatja belőle az igazságot, ami nővére házasságát romokba döntheti.
   Egy percig sem lehet unatkozni, annyi minden történik ebben a könyvben. Ez a történet egyszerre szól családról, a közösség összetartó erejéről, romantikáról, múltról és jelenről... és természetesen házi kedvencekről. Könnyed, pörgős, olvastatja magát, egyszerre tud vicces lenni és megható. A szereplők szerethetőek és könnyen lehet azonosulni velük. Olyan jó nyugis romantikus.
   Akárcsak a szerző előző könyveit, ezt is kedveltem, tehát szívesen olvasnék még tőle más írásokat is. De, ugye, nem vagyunk egyformák és ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:





2020. március 29., vasárnap

Mit olvastam mostanság?


   Lassan egy hete lesz annak, hogy semmit nem írtam a blogra. Persze olvastam közben, mert mikor az ember lánya élete a munkahely és az otthon között zajlik esetenkénti bevásárlós elhajlásokkal, akkor túl sok nem marad az olvasáson kívül. Esetleg a tévé, de attól is lassan sikítófrászt kapok, ahogyan a celebek kötelességüknek érzik üzengetni puccos lakásukból, villájukból a pórnépnek, hogy maradjanak odahaza. Mintha az, aki eddig is magasról leszarta, pont egy celeb szövegétől fog megvilágosodni. Igazság szerint nem érzem kellemesen magam a bőrömben, s ez, ebben az áldatlan helyzetben, teljesen normális reakció. Aki azt állítja, hogy semmilyen hatással nincsen rá, az vagy hazudik, vagy mentálisan zavart.
   Finomvegyes amit az elmúlt napokban, hetekben olvastam - mert ugye nem egy hete tört rám a nyugtalanság. Bár olvastam frissen, vagy viszonylag frissen megjelent könyveket is, azért símán becsúsztak olyanok is, melyek bizony régen jelentek meg. Olyan régen, hogy tudom, hogy valamikor olvastam őket, de az olyan messze volt, hogy túl sokra nem emlékeztem belőlük. Több ilyen is volt – például Susan Elizabeth Phillips, Elizabeth Hoyt vagy éppenséggel Marian Keyes, s sokan mások –, de csupán néhányat említenék tételesen
   Nos, az egyik ilyen újraolvasásom Mary Jo Putney Davenport család duológiája (Könnyelmű ígéret, Veszélyes vonzalom), melyek a szerző korai művei közé tartoznak, s mint olyanok, az én olvasatomban toronymagasan jobbak, mint a későbbi írásai. Oda jutottam, hogy szívesen olvasom/újraolvasom a szerző régebbi könyveit, a frissebbek viszont egyáltalán nem tetszenek. S mennyire jellemző, hogy a minisorozat második része korábban jelent meg magyar nyelven, mint az első...



Mary Jo Putney – Könnyelmű ígéret
(Davenport család 1)

   A ​dúsgazdag és jóképű Lord Radford aki igen sikeres a hölgyek körében a negyvenhez közeledve családja nyomásának engedve nősülésre adja a fejét. A menyasszony kiválasztását azonban a véletlenre bízza: fogadást köt barátjával, hogy bármilyen, találomra kiválasztott lányt hat hónapon belül oltár elé vezet. A sors az ábrándos lelkű, de nem mindennapi zenei tehetséggel megáldott Caroline Hanscombe-nak kedvez, ám ő egyáltalán nem érzi magát szerencsésnek. Családja szűkös anyagi helyzetére való tekintettel azonban nem kosarazza ki az ördögi bárót. Az esküvő előtt, a Lord birtokán eltöltött hetek alatt mindkettejükben egyre erősödik az az érzés, amelyet maguknak is csak nehezen vallanak be: ezt a jegyességet kizárólag a saját külön fogadalmuk tartja fenn. Vajon lehet-e ebből házasság, ha a szívüket végül mégiscsak megdobogtatja a szerelem csak éppen nem egymásért? Mary Jo Putney (Végzetes csók, Különös találkozás, Vihar és rózsák) érzelmekben és kalandokban bővelkedő, rendkívül finom humorú regényében a hősök félreértések és csalódások sorozata után jutnak el a megérdemelt boldogságig.


General Press, 2006
Eredeti cím: The Diabolical Baron, 1987



Mary Jo Putney – Veszélyes vonzalom
(Davenport család 2)

   A ​harmincas évei derekán járó Reginald Davenportnak rövid életet és tragikus véget jósolnak ismerősei: miután éveken át hiába várja, hogy hozzájusson az örökségéhez, bánatát italba fojtja. Hajnalig dorbézol a londoni éjszakában, rendszeresen keveredik konfliktusokba, amelyek párbajba torkollnak. Amikor már ő is úgy érzi, végleg összecsaptak a hullámok a feje fölött, a sors egy utolsó esélyt kínál fel neki: megkapja unokaöccsétől azt a birtokot, ahol a gyermekkorát töltötte. Stricklandben a maga ura lehet, önálló gazdálkodásba foghat, így talán jóváteheti az eltékozolt éveket, és bebizonyíthatja, mégsem hiábavaló az élete.
   Az igazi kihívást mégsem az új életforma jelenti a hírhedt szoknyavadász számára, hanem Alys Weston, a birtokot felvirágoztató intéző. Ez a találkozás gyökeresen megváltoztatja az életüket, s már csak az a kérdés, sikerül-e megszabadulniuk a korábbi csalódások emlékétől, átformálniuk nézeteiket a férfi-nő kapcsolatról, s mindketten el merik-e hinni, hogy a szerelem csodálatos ereje segítségével bármit képesek elérni az életben, amire vágynak.


General Press, 2004
Eredeti cím: The Rake and the Reformer, 1989


   Volt egy egészen friss chick lit is a Vinton Kiadótól, egy sorozat harmadik része, melyet Susan Mallery-nek köszönhetünk. Valamikor kedveltem a szerző írásait, most csak az unalom, meg a kiváncsiság visz rá, hogy olvassam őket, többségükről nem is született blogbejegyzés. A Mischief Bay sorozat tipikus nőcis olvasmány, felnagyított problémákkal és a tökéletes társ keresésével, melyhez ebben a részben társul a bekattanó anya figurája is, aki a túlzott szeretetből és óvásból fakadóan árt a gyermekének. Már csak ezért is érdemes elolvasni, mert sajnos egyre több ilyen figura jelenik meg a való életben is. Amúgy a történet első osztályú limonádé, bár néhány nagyon is valós dologra azért felhívja a figyelmet.



Susan Mallery – Kisvárosi társkeresők
(Mischief Bay 3)


   Zoe Saldivar nem egyszerűen csak szingli – hanem magányos. Nemrég ért véget egy hosszú szerelmi kapcsolata, otthonról dolgozik, és a legjobb barátnőjét, Jent annyira leköti másfél éves kisfia, hogy gyakorlatilag nincs ideje rá. Aznap, amikor Zoe véletlenül a macskájával együtt csapdába ejti magát a padlásán, ráébred, hogy ideje véget vetni ennek az elszigeteltségnek.
   A két éve megözvegyült Pam lassan kezdi kialakítani a maga nyugodt, kiegyensúlyozott életét, amikor megismerkedik Zoe szoknyavadász hírében álló apjával. Ő az egyetlen férfi, aki hosszú idő után megdobogtatja a szívét, ám úgy érzi, megcsalná elhunyt férjét, ha új kapcsolatot kezdene.
   Jen, Pam lánya mindentől betegesen félti másfél éves kisfiát, a nap huszonnégy órájában kizárólag vele foglalkozik, miközben eltávolodik a férjétől, a családjától és a barátaitól. A jóindulatú tanácsoktól vérig sértődik, és egyre inkább magába fordul. Aztán a legváratlanabb helyről érkezik a segítség…


Vinton Kiadó, 2020
Eredeti cím: A Million Little Things, 2017


   Egy másik chick lit történet ami az elmúlt napokban a kezembe került egy francia szerző könyve. El kell mondanom, hogy nagyon szórakoztató és nagyon rendhagyó volt, mert egy idős otthonban játszódik, ahová a lelkileg megviselt harmincas pszichológusnő helyettesíteni érkezik. Humoros volt, megható, volt benne néhány váratlan csavar is. Egyébként kitűnő példája volt annak, hogy az életet bármilyen korban élvezni lehet. S ugye megint van egy nagyon kreatív címfordítás: "Majd megérted, ha nagyobb leszel" helyett egy banális "Merci, nagyik!"



Virginie Grimaldi – Merci, nagyik!

   Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.
   Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.

Animus, 2019
Eredeti cím: Tu comprendras quand tu seras plus grande, 2017


   Persze az erotikus-romantikus zsáner is megkísértett, az a fajta, melyet bizonyos körökben mami-pornónak neveznek, és melynek eszméletlenül nagy a rajongótábora. Nem tisztem minősíteni ezeket az írásokat, sem azokat, akik kizárólag ilyesmiért lelkesednek, különösen, hogy magam is néha elolvasok egy-egy ilyent. Én nem tartozom a rajongók közé és kizárólag unaloműzés céljából, vagy jobb híján veszek kézbe ilyesmit.
   Az egyik ilyen könyv melyet mostanában olvastam Pam Godwin Harcolj értem trilógiájának indítókötete. Ez egy olyan "adjunk még egy esélyt a szerzőnek" típusú olvasás volt, mivel a szerző előzőleg megjelent kötetét (Vágyakra hangolva) ki nem állhattam és az én olvasatomban egy ígénytelen és primitív valami volt.
   Ezt sem kedveltem. Annyira a szexualitásra fókuszál, hogy másnak már nem igazán marad hely, s ehhez még tartozik egy rém antipatikus, vulgáris hősnő, aki azt hiszi ő a világ közepe, mindenkinek beszólogat, míg őt természetesen imádni kell, lehetőleg több férfinak is. Még kísérleti céllal sem tervezem a folytatásokat olvasni.



Pam Godwin – Szerelmet ígértél, de...
(Harcolj értem 1)


   Elég volt egyetlen pillantás, hogy tudjam: Cole, a bőrkabátos, lázadó fickó kell nekem. Ő a megtestesült szenvedély és lobbanékonyság.

   Amikor a munkája külföldre szólítja, megígéri, hogy visszatér, de sosem tartja be az ígéretét.
   Mindig is szerettem Cole-t. Akkor is, amikor eltűnt három évre. Aztán ismét betört az életembe, hogy mindent szétromboljon körülöttem.
   Hirtelen visszatérése mindent megkérdőjelez, mindent, ami azalatt történt, míg nem volt velem. Most már fogalmam sincs, hogy voltam képes beleszeretni valaki másba is…
   Trace igazi csábítás. A második esély. Eltökélte, hogy legyőzi a versenytársát.
   Egy biztos: ez a verseny teljesen kikészít. Nem tudok választani.
   Harcolunk és szeretkezünk. Ellenállunk és behódolunk.
   Két férfit szeretek, de csak egyikük lehet az enyém.

   Pam Godwin New York Times és USA Today bestsellerszerző szenvedélyes, magával ragadó regénye egy szerelmi háromszög buja történetét tárja az olvasók elé.

Álomgyár, 2020
Eredeti cím: One is a Promise, 2017


   S természeetesen erőt vett rajtam a mazochizus is, mert bár azt mondtam soha többé nem olvasok Meghan March könyvet, mégis kézbe vettem a Kísértés trilógia zárórészét. Minden bizonnyal hatalmas rajongótábora van a szerzőnek, mert ha nem lenne piaca, a kiadó nem adna ki egyre több könyvet tőle. Én továbbra sem tartozom a rajongók közé.
   Ebben a harmadik kötetben a szerző felülmúlta önmagát ami  a kavarást és zavarkeltéltést illeti, ugrált ide-oda a történet jelene és múltja között, több idősíkban is, annyira kavarva a dolgokat, hogy egészen a végéig nem lehetett tudni, ki melyik oldalon áll, mi a szerepe az egészben Mountnak, vagy éppenséggel Magnóliának, a mádámnak. S igazándiból azt sem értem, hogy az eredeti angol címnek mi köze van a könyv tartalmához – nem mintha a magyarnak olyan sok lenne.
   Nekem túlbonyolított és a belezsúfolt sok fordulat és kavarás ellenére is unalmas volt. De nem vagyunk egyformák, és mostantól ténylegesen nem veszek kézbe egyetlen könyvet sem a szerzőtől.



Meghan March – Utolsó kísértés
(Kísértés 3)


   Elképzelhetetlen. Hihetetlen. Felfoghatatlan.

   Nem veszem észre, mivé vált az életem. Már nem tudom megmondani, hol ér véget a hazugság és hol kezdődik az igazság.
   Betoppant az életembe, és arra ösztönzött, hogy kibújjak a biztonságos kis csigaházamból.
   Minden álmom valóra válik, kivéve azt az egyet, amit a leginkább szeretnék: a saját hepiendem.
   De küzdeni fogok érte.
   Most és mindörökké.
   Meghan Marchnak, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzőjének legújabb sorozatának befejező részében felkerül végre a pont az i-re.    Az Utolsó kísértés a Kísértés-sorozat befejező kötete.


Álomgyár, 2020
Eredeti cím: Rogue Royalty


2020. február 24., hétfő

Mary Jo Putney – Váratlan szerelem


   A jó útra tértek testvérisége 4



   Napóleon ​Elba szigeti száműzetését követően az egykori brit hírszerzőtiszt, Simon Duval abban a reményben tér vissza Angliába, hogy új értelmet talál az életének. Csakhamar a másod-unokatestvére özvegye, Suzanne Duval nyomára akad. A nehéz körülmények között, varrónőként dolgozó Suzanne elmúlt pár éve legalább annyira kalandos volt, mint Simoné. Miközben mindketten úgy vélik, már túl vannak a szerelmen, újbóli találkozásuk arra készteti a férfit, hogy baráti házasságot ajánljon a rokonának, és Suzanne ezt el is fogadja.
   Nem kereste, nem vágyott a valódi házasságra, de amikor Suzanne az új férjével Simon fogadott testvérének keresésére indul, a meghittség és a gyengédség mindkettejük lelkét meggyógyítja – és erős, nem várt szenvedélyt gyújt bennük. A franciaországi hírek azonban fenyegetik az ifjú pár boldogságát. Napóleon elmenekült Elbáról, és Wellington herceg személyesen kéri Simont, hogy segítsen elkerülni egy újabb pusztító háborút. Ezúttal azonban a férfi nem egyedül vállalja a kockázatot.
   A jó útra tértek testvérisége legújabb kötetében egy vészterhes korban két sokat próbált ember egymásra találásáért izgulhatunk.


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Once a Spy, 2019



   Többször is elmondtam már, hogy mennyire kedvelem a régi időkben játszódó romantikus történeteket, igaz szerzője válogatja, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet is akarom. Bár újabban nem fordulok feltétlen rajongással a szerző írásai felé, kiváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy olyan történetből, mely a napoleoni háborúk idején kezdődik, és az egyes részek férfi főszereplőit egy közös esemény köti össze: kivégzésük előtti éjszakán együtt szöknek meg a francia fogságból. Valamilyen formában valamennyien a brit korona szolgálatában állnak, s akik figyelemmel kísérik a sorozatot és a szereplők sorsának alakulását, azok már tudják hogy hármójuk élete hogyan alakult. Most egy újabb epizóddal folytatódik A jó útra tértek testvérisége, melynek főszereplője a félig francia, félig angol Simon Duval ezredes, aki az angolok kémhálózatának oszlopos tagja a háború idején.
   Fogalmam sincs végül is hány részes lesz ez a sorozat, az ötödik rész angol nyelvű megjelenése az idén várható és Lucas Mandeville-ről fog szólni – róla többször is szó lesz ebben a történetben is –, de rajta kívül is van még olyan tagja A jó útra tértek tesvériségének, akinek a történetét még nem ismertük meg semmilyen nyelven.
   Egy eléggé sokat elmesélő fülszöveg után nem igazán tudom mit lehetne erről a történetről mondani, úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét az egészet, de megpróbálom.
   Nos, a főhősről már elmondtam, hogy karrierje csúcsán ezredes volt és az angoloknak kémkedett a napoleoni háborúk idején – jelen történet 1815-ben játszódik. Akárcsak társai, akikkel együtt szökött meg a kivégzés elől, ő is visszavonul az aktív szolgálattól, hogy odahaza átvegye örökségét és üzleti ügyeinek irányítását. És hírét veszi, hogy – mint annyi más szökött francia arisztokrata – másodunokatestvére özvegye is Londonban tartózkodik. Ezért meglepő ajánlattal keresi fel az özvegyet, akit évekkel korábban látott utoljára, közvetlenül esküvője előtt, és akivel annak idején összebarátkozott, mivel a fiatal ara korban közelebb áll hozzá, mint eljövendő férjéhez.
   Susanne Duval szinte gyerekfejjel ment hozzá Jean-Louis Duvalhoz, Chambron grófjához, egy élvhajhász fickóhoz, aki számára a lány tetemes hozománya sokkal vonzóbb volt, mint maga Suzanne. A nő London szegénynegyedében tengeti életét és varrásból él meg szűkösen. Saját honfitársai is kirekesztik, mert éveken keresztül egy török háremben volt fogoly és csak nemrég sikerült onnan megszöknie véletlen szerencse folytán, szintén a jó útra tértek segítségével. Erről már hallottunk a sorozat előző részében is. Ezek a menekült francia honfitársak megvetik a nőt, amiért egy háremben tartották fogva, és azt mindenki tudja, hogy miről is szól a hárem. A férfiak egy része pedig azt hiszi, hogy ezek után Suzanne szabad préda szexuális vágyaik kiélésére, ami arra készteti a nőt, hogy néhány próbálkozás után megszakítson minden kapcsolatot a francia menekültekkel.
   Tehát Simon Duval meglepő ajánlatot tesz az özvegynek: házasodjanak össze. A férfit nyomasztja a magány, a nő nyomorog és kölcsönösen segíthetnének egymásnak és egymáson egy kizárólag barátságon alapuló házasságban, mely nélkülözne minden nemű testiséget. A nő iszonyodik mindentől, ami egy férfi és egy nő között történhetne, s ezért a török háremben átéltek felelősek.
   Ugye mindenki sejti, hogy ez a baráti házasság meglehetősen gyorsan valami többé fog alakulni? Suzannenak azért több időbe telik, míg meg tud bízni a férfiben, aki határtalan türelemmel rendelkezik és fokozatosan érteti meg a nővel, hogy a testiség nem feltétlenül rossz.
   Akárcsak a sorozat többi része, ez is kalandregény, tehát a történések nem kizárólag Duvalék házaséletére, vagy annak milyenségére korlátozódik. Ebből a szempontból több dolog is összejátszik. Egyrészt Suzanne visszatérne Franciaországba, hogy megnézze mi lett régi otthonából – az is elképzelhető, hogy pont Simon az aktuális Chambron gróf –, másrészt hírt kapnak arról, hogy Simon anyai unokatestvére, akivel együtt nevelkedtek és akit mindenki halottnak hisz, Brüsszelben tűnt fel szerzetesi csuhában. És mit tesz a fikció ördöge, Simont pont ekkor kérik fel, hogy ismét a kontinensre utazzon és felmérje mi várható az Elba szigetére száműzött Napoleontól. Ez az utazás minden szzempontból tele lesz meglepetésekkel és váratlan csavarokkal. Annyival, hogy ez az én ízlésemnek már túlzás volt, s akkor még nem is említettem az "eltűnt" unokatestvért, Lucast, aki kézrátétellel gyógyít. S ha lúd, akkor legyen kövér! Napoleon megszökik Elbáról, hogy ismét átvegye a hatalmat és újabb offenzívát indítson Európa ellen, míg bele nem fut Wellington admirálisba Waterloo-nál.
   Egy kivétellel az előző részek szereplői is feltűnnek epizodikusan a történet egy-egy pontján, tehát továbra is tudni fogjuk kinek hogyan alakult a sorsa. S bár egy sorozat része, akár önálló történetként is megállja a helyét, mert van kellő mennyiségű utalás és magyarázat az előzményekre ahhoz, hogy ne legyen hiányérzete azoknak, akik ezzek a történettel kezdenék az ismerkedést A jó útra tértek testvériségével.
   Kedveltem is, meg nem is ezt a történetet. Szó se róla, izgalmas volt, pörgött, volt benne izgalom, romantika és természetesen némi erotika is, de valahogy túl sok volt. Értem én, hogy ez fikció, de azért hihetővé kellene tenni, a történet során pedig volt néhány olyan epizód, amivel a szerző kissé túllőtt a célon. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok a sorozat további részeire is, és a szokásos ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)






2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...