A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 24., hétfő

Mary Jo Putney – Váratlan szerelem


   A jó útra tértek testvérisége 4



   Napóleon ​Elba szigeti száműzetését követően az egykori brit hírszerzőtiszt, Simon Duval abban a reményben tér vissza Angliába, hogy új értelmet talál az életének. Csakhamar a másod-unokatestvére özvegye, Suzanne Duval nyomára akad. A nehéz körülmények között, varrónőként dolgozó Suzanne elmúlt pár éve legalább annyira kalandos volt, mint Simoné. Miközben mindketten úgy vélik, már túl vannak a szerelmen, újbóli találkozásuk arra készteti a férfit, hogy baráti házasságot ajánljon a rokonának, és Suzanne ezt el is fogadja.
   Nem kereste, nem vágyott a valódi házasságra, de amikor Suzanne az új férjével Simon fogadott testvérének keresésére indul, a meghittség és a gyengédség mindkettejük lelkét meggyógyítja – és erős, nem várt szenvedélyt gyújt bennük. A franciaországi hírek azonban fenyegetik az ifjú pár boldogságát. Napóleon elmenekült Elbáról, és Wellington herceg személyesen kéri Simont, hogy segítsen elkerülni egy újabb pusztító háborút. Ezúttal azonban a férfi nem egyedül vállalja a kockázatot.
   A jó útra tértek testvérisége legújabb kötetében egy vészterhes korban két sokat próbált ember egymásra találásáért izgulhatunk.


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Once a Spy, 2019



   Többször is elmondtam már, hogy mennyire kedvelem a régi időkben játszódó romantikus történeteket, igaz szerzője válogatja, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet is akarom. Bár újabban nem fordulok feltétlen rajongással a szerző írásai felé, kiváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy olyan történetből, mely a napoleoni háborúk idején kezdődik, és az egyes részek férfi főszereplőit egy közös esemény köti össze: kivégzésük előtti éjszakán együtt szöknek meg a francia fogságból. Valamilyen formában valamennyien a brit korona szolgálatában állnak, s akik figyelemmel kísérik a sorozatot és a szereplők sorsának alakulását, azok már tudják hogy hármójuk élete hogyan alakult. Most egy újabb epizóddal folytatódik A jó útra tértek testvérisége, melynek főszereplője a félig francia, félig angol Simon Duval ezredes, aki az angolok kémhálózatának oszlopos tagja a háború idején.
   Fogalmam sincs végül is hány részes lesz ez a sorozat, az ötödik rész angol nyelvű megjelenése az idén várható és Lucas Mandeville-ről fog szólni – róla többször is szó lesz ebben a történetben is –, de rajta kívül is van még olyan tagja A jó útra tértek tesvériségének, akinek a történetét még nem ismertük meg semmilyen nyelven.
   Egy eléggé sokat elmesélő fülszöveg után nem igazán tudom mit lehetne erről a történetről mondani, úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét az egészet, de megpróbálom.
   Nos, a főhősről már elmondtam, hogy karrierje csúcsán ezredes volt és az angoloknak kémkedett a napoleoni háborúk idején – jelen történet 1815-ben játszódik. Akárcsak társai, akikkel együtt szökött meg a kivégzés elől, ő is visszavonul az aktív szolgálattól, hogy odahaza átvegye örökségét és üzleti ügyeinek irányítását. És hírét veszi, hogy – mint annyi más szökött francia arisztokrata – másodunokatestvére özvegye is Londonban tartózkodik. Ezért meglepő ajánlattal keresi fel az özvegyet, akit évekkel korábban látott utoljára, közvetlenül esküvője előtt, és akivel annak idején összebarátkozott, mivel a fiatal ara korban közelebb áll hozzá, mint eljövendő férjéhez.
   Susanne Duval szinte gyerekfejjel ment hozzá Jean-Louis Duvalhoz, Chambron grófjához, egy élvhajhász fickóhoz, aki számára a lány tetemes hozománya sokkal vonzóbb volt, mint maga Suzanne. A nő London szegénynegyedében tengeti életét és varrásból él meg szűkösen. Saját honfitársai is kirekesztik, mert éveken keresztül egy török háremben volt fogoly és csak nemrég sikerült onnan megszöknie véletlen szerencse folytán, szintén a jó útra tértek segítségével. Erről már hallottunk a sorozat előző részében is. Ezek a menekült francia honfitársak megvetik a nőt, amiért egy háremben tartották fogva, és azt mindenki tudja, hogy miről is szól a hárem. A férfiak egy része pedig azt hiszi, hogy ezek után Suzanne szabad préda szexuális vágyaik kiélésére, ami arra készteti a nőt, hogy néhány próbálkozás után megszakítson minden kapcsolatot a francia menekültekkel.
   Tehát Simon Duval meglepő ajánlatot tesz az özvegynek: házasodjanak össze. A férfit nyomasztja a magány, a nő nyomorog és kölcsönösen segíthetnének egymásnak és egymáson egy kizárólag barátságon alapuló házasságban, mely nélkülözne minden nemű testiséget. A nő iszonyodik mindentől, ami egy férfi és egy nő között történhetne, s ezért a török háremben átéltek felelősek.
   Ugye mindenki sejti, hogy ez a baráti házasság meglehetősen gyorsan valami többé fog alakulni? Suzannenak azért több időbe telik, míg meg tud bízni a férfiben, aki határtalan türelemmel rendelkezik és fokozatosan érteti meg a nővel, hogy a testiség nem feltétlenül rossz.
   Akárcsak a sorozat többi része, ez is kalandregény, tehát a történések nem kizárólag Duvalék házaséletére, vagy annak milyenségére korlátozódik. Ebből a szempontból több dolog is összejátszik. Egyrészt Suzanne visszatérne Franciaországba, hogy megnézze mi lett régi otthonából – az is elképzelhető, hogy pont Simon az aktuális Chambron gróf –, másrészt hírt kapnak arról, hogy Simon anyai unokatestvére, akivel együtt nevelkedtek és akit mindenki halottnak hisz, Brüsszelben tűnt fel szerzetesi csuhában. És mit tesz a fikció ördöge, Simont pont ekkor kérik fel, hogy ismét a kontinensre utazzon és felmérje mi várható az Elba szigetére száműzött Napoleontól. Ez az utazás minden szzempontból tele lesz meglepetésekkel és váratlan csavarokkal. Annyival, hogy ez az én ízlésemnek már túlzás volt, s akkor még nem is említettem az "eltűnt" unokatestvért, Lucast, aki kézrátétellel gyógyít. S ha lúd, akkor legyen kövér! Napoleon megszökik Elbáról, hogy ismét átvegye a hatalmat és újabb offenzívát indítson Európa ellen, míg bele nem fut Wellington admirálisba Waterloo-nál.
   Egy kivétellel az előző részek szereplői is feltűnnek epizodikusan a történet egy-egy pontján, tehát továbra is tudni fogjuk kinek hogyan alakult a sorsa. S bár egy sorozat része, akár önálló történetként is megállja a helyét, mert van kellő mennyiségű utalás és magyarázat az előzményekre ahhoz, hogy ne legyen hiányérzete azoknak, akik ezzek a történettel kezdenék az ismerkedést A jó útra tértek testvériségével.
   Kedveltem is, meg nem is ezt a történetet. Szó se róla, izgalmas volt, pörgött, volt benne izgalom, romantika és természetesen némi erotika is, de valahogy túl sok volt. Értem én, hogy ez fikció, de azért hihetővé kellene tenni, a történet során pedig volt néhány olyan epizód, amivel a szerző kissé túllőtt a célon. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok a sorozat további részeire is, és a szokásos ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)






2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...



2020. február 4., kedd

Julie Klassen – Az udvarház titka



   Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
   Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?


   General Press, 2020
   Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014



   Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül. 
   Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.
   A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.
   Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
   A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
   A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
   A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
   Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?). 
   Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
   S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
   A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
   Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések







2019. november 6., szerda

Sabrina Jeffries – Csalfa csábító


A herceg emberei 3



A General Press jóvoltából hazánkban is megjelent A herceg emberei sorozat harmadik része, a Csalfa csábító. A Blogturné Klub négy bloggere ennek örömére bemutatja a pimasz Lady Zoe és Tristan Bonnaud izgalmakkal, szenvedéllyel és humorral teli történetét.
Tartsatok velünk, kövessétek figyelemmel az állomásokat, és a turné végén vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.



A gazdag és pimasz Lady Zoe Keane-t kételyek gyötrik a származását illetően. Elhatározza, hogy mielőtt feleségül menne kiszemelt jövendőbelijéhez, utánajár a gyökereinek. A tét pedig nem kevés: az, hogy megtudja, valóban jogot formálhat-e az Olivier grófnője címre, vagy sem. Úgy dönt, a környék legjobb nyomozóit, A herceg embereiként elhíresült irodát keresi meg a feladattal.
Tristan Bonnaud-nak, a nyomozóiroda egyik emberének jut a megbízatás - ő azonban bármire hajlandó lenne, hogy ne kelljen együtt nyomoznia a minden lében kanál Lady Zoéval. A kényszer szülte együttműködésben, a múlt sötét titkainak kifürkészése közben a két fiatal mind közelebb kerül egymáshoz, és a szenvedély megélése közepette nem is sejtik, hogy a végső titok, amely leleplezésre vár, miként változtatja meg az életüket.
Sabrina Jeffries sorozatának, A herceg embereinek harmadik részében ismét rengeteg izgalom, szenvedély és humor várja a romantikus regények kedvelőit.


General Press, 2019
Eredeti cím: How the Scoundrel Seduces, 2014



Bár A herceg emberei sorozat harmadik része, a Csalfa csábító önálló történetként is olvasható, mert a cselekmény egy 1813-ban játszódó előszóval kezdődik, ami elismételi mindazt, amit már tudnak azok, akik a sorozatot az első könyvtől kezdve követik, azaz Rathmoor vikomtjának két családja van: egy hivatalos, melyből törvényes örököse és a tartalék származik, valamint egy nem hivatalos, ugyanis éveken keresztül viszonyt folytatott egy francia színésznővel, mely kapcsolatból két gyermek is származik: Tristan és Lisette.
Rathmoor vikomtja dícséretesen nem tett különbséget gyermekei között származásuk miatt, ami nem mondható el örököséről, George Mantonról, aki még édestestvérére is irigy és féltékeny, hogy törvénytelen testvéreiről már ne is beszéljek. Mert ilyen ő. Tehát, mikor Rathmoor vikomtja vadászbaleset áldozata lesz és jobb létre szenderül, az új vikomt elüldözi a másik családot, ha tehetné, a föld színéről is eltűntetné őket. Mi több, öccsének is keresztbe tesz, csupán azért, mert a féltestvérek pártját fogja. Csupán a sorozat harmadik részének végére derült ki, hogy honnan ez a mérhetetlen gyűlölet. S a körülmények úgy hozzák, hogy George végre megkapja méltó büntetését mindazért, amit tett. Én ezt az első könyv végére vártam és hiányérzetem volt, hogy nem következett be, most már értem is, hogy miért.
Mivel Lisette történetét már a sorozat első könyvéből megismerhette a lelkes olvasó, most Tristanon van a sor.
A cselekmény az előszóban leírtakhoz képest tizenhárom évvel később folytatódik. Már működik a Manton nyomozóiroda, melyet mindenki csak A herceg emberei néven ismer. Itt dolgozik Dominic, a kisemmizett testvér, valamint féltestvére, egyben történetünk főhőse is, Tristan Bonnaud, s végzik azt, amivel egy korabeli nyomozóiroda foglalkozni szokott, míg egy nap Lady Zoe Keane settenkedik be az irodába, hogy egy régebbi ígéretet behajtson a társaságon.
Lady Zoe Keane-ről tudni kell, hogy Lord Olivier egyetlen gyermeke, és az a kivétel, ami erősíti a szabályt: apja halála után saját jogán grófnő lehet, örökölheti a címet, a vagyont. Ez ugye szokatlan, de nem lehetetlen az angol nemesség körében, ahol az esetek túlnyomó többségében egyenes ági férfirokon örökölheti a nemesi címet és kiváltságokat, ennek hiányában további, távolabbi férfirokonok jöhetnek csak szóba, szigorúan szabályozott sorrend szerint.
Lady Zoe-nak pedig pontosan a származásával van gondja, ugyanis meggyőződése, hogy ő nem szülei gyermeke, így sem a cím, sem a birtok nem lenne az övé. A címért nincs is annyira oda, viszont a birtokot nagyon szeretné. Bizonyosságot akar származásáról, hogy a továbbiakban lépéseket tehessen a birtok megvédése érdekében, amely egy amerikai unokatestvérre, Jeremy Keane-re, egy ismert festőre szállna. Amennyiben a Manton nyomozóiroda kideríti, hogy Zoe nem törvényes örökös, úgy a lady (de inkább apja és nagynénje) számításba veszi a házasságot az amerikai unokatestvérrel.
A nyomozás során a cselekmény egy korabeli cigánytáborba is elvisz, ami kitűnő alkalom volt a nomád népcsoport szokásainak, hagyományainak, életvitelének bemutatására, szembeállítva azt az angol arisztokrácia merev viselkedési törvényeivel. S ez egyben alkalom volt arra is, hogy Tristan Bonnaud a saját ügyében is nyomozzon, s talán végleg lerázza magáról féltestvére, a jelenlegi Lord Rathmoor állandó fenyegetését. S míg a nyomozás folyik, Zoe és Tristan természetesen egymásba szeret.
Kedveltem a történetet annak ellenére, hogy nem volt tökéletes. Szerettem Tristan és Zoe csatározását, mert nem mondhatni, hogy rajonganának egymásért, bár azért a kémia megvan közöttük. Ez a vonzalom alakul át a későbbiekben testi vágyból szerelemmé. S ha már testi vágy, akkor természetesen némi erotika is járt a történethez.
Viszont határozottan idegesített, hogy Tristan egy egész könyvön keresztül hercegnőzte Zoe-t, csupán azért, hogy idegsítse.
Azt sem igazán pontoztam, hogy Lisette-et, aki már egy herceg felesége, nem igazán kellett kapacitálni, hogy családi titkokat osszon meg egy idegennel, mert Zoe Lisette számára csupán egy idegen, egy olyan valaki, akivel néha összefut társasági eseményeken. Ennek ellenére az első adandó alkalommal símán kitárgyalja Tristan múltját és minden titkát Zoe-val.
Nem különösebben kedveltem az amerikai unokatestvért sem, nekem kicsit erőltetett volt a karaktere, de számomra az igazi negatív hős még csak nem is George Manton, Rathmoor vikomtja volt, hanem Zoe nagynénje. Ha ő és a lepcses szája nincs, akkor Zoe talán sosem sejti meg, hogy származása körül némi bonyodalom van, a titok szépen titok marad. S saját fecsegésének következményeit is Zoe-n akarta leverni azzal, hogy az amerikai unokatestvér fele terelgette, hol diszkrétebben, hol erőszakosabban, csak azért, hogy a vagyon a családban maradjon, a titok maradjon titok és ne legyen belőle társadalmi botrány és bukás.
Tökéletlensége ellenére kedveltem a történetet, mert igzalmas volt, pörgős és természetesen felvezette a következő részt, ami majd Dominicról, a legújabb Lord Rathmoorról szól. De erre sajnos jövőig várni kell.
A szerző és a klasszikus romantikus történetek rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják ezt a történetet, de ízlések és pofonok…


Kapcsolódó bejegyzések:








Mostani játékunk során azt teszteljük, mennyire ismeritek az első két rész főszereplőit.
Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek mindössze annyit kell kitalálnotok, ki mondhatta. Ha mind a négy megfejtést beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába, esélyetek nyílik megnyerni a könyv egy példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!





“– Eszébe jutott valaha is, hogy mióta világ a világ, a házaspárok kénytelenek végignézni, hogy a másik megöregszik, legyengül, és szenilissé válik? Hogy ez a házasság természetes velejárója? Ez bizonyára nagyon nehéz, de azért annyira nem, hogy az emberek házasságba vetett hite megrendüljön.”





11/06 Betonka szerint a világ…
11/15 Dreamworld



2019. november 3., vasárnap

Lucinda Riley – A szerelmes levél


Titkot őrizni veszélyes játék…
London, 1995 
Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti… 
Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. 
A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)



Kedvelem Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam, de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.
A szerelmes levél című könyve 2019 augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér) már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni, annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget is vennék.
A fülszöveg tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek itt volt a helye.
Miről is szól ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg először, Lucinda Edmonds név alatt (a szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.
2018-ban a történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.
A történet egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.
Amikor ez a történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen könyve sem.
A történet hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal, pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia, amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban, se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.
Lucinda Riley története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár ismét elmondom: a történet fikció.
Az én olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba helyezte a dolgokat.
Imádtam! És ízlések, meg pofonok…



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











2019. október 4., péntek

Julia London – A vad skót


A vad skót 1



A General Press Kiadó szeptember 2-án újabb névvel gazdagította a magyar fordításban olvasható történelmi románcok szerzőinek névsorát. A több, mint harminc regényt publikált Julia London idehaza A vad skót című művével mutatkozik be az olvasóknak, amely hat részes Felföldi vőlegények sorozatának nyitó kötete.



Arran McKenzie első látásra beleszeret a vörös hajú, zöld szemű Margot Armstrongba. A luxusban született és nevelkedett angol nemeskisasszony azonban képtelen beilleszkedni a skót klánfő barbár világába, így pár hónappal az elrendezett esküvő után elhagyja a férjét, és igyekszik mindent elfelejteni – leszámítva azokat a pillanatokat, amelyeket a vad Arran szenvedélyes ölelésében töltött.
Három évvel később azonban kénytelen visszatérni a férjéhez a Skót-felföldre, hogy kiderítse, milyen szerepet játszik a férfi egy Anglia elleni, feltételezett árulásban, mielőtt a gyanú a nő családjára terelődne. Vajon melyikük kerül ki győztesen a kémkedés és a csábítás szövevényes játékából? És sikerül-e túllépniük a félreértéseken és a megbántottságon, hogy beengedjék szívükbe a szerelmet?



General Press, 2019
Eredeti cím: Wild Wicked Scot, 2016

 



Julia London neve nem volt ismeretlen a számomra, de nem pont ezt a könyvét olvastam, és természetesen nem magyar nyelven. Úgy gondolom, hogy épp ideje volt a magyar olvasóknak is megismerkedni vele (megtehették volna korábban is), tehát örömmel fogadtam a hírt, hogy a General Press Kiadó felvállalta e sorozatnak a kiadását. Legalábbis remélem, hogy a teljes sorozatot alkalmunk lesz magyar nyelven olvasni, hiszen A vad skót csupán az első része annak a hat részből álló szériának, mely magyar nyelven az első kötet címét viseli, angolul viszont Highland Grooms (Felföldi vőlegények) név alatt fut.
Ha a skótok nem lennének ki kellene találni őket, a klasszikus romantikus irodalom pedig annyi remek történettel lenne szegényebb! Többek között az Outlanderrel. Nem véletlenül említettem meg Diana Gabaldon monumentális művét, hiszen akik figyelemmel kisérik annak a történetnek az alakulását (könyvben vagy filmen), azok otthonosan érzik majd magukat Julia London történetében is, hiszen a cselekmény a 18. század elejére visz vissza, a jakobita mozgalom kezdeteire. Skócia az angol korona fennhatósága alatt áll, és aki egy kicsit is jártas a történelemben, vagy kellő mennyiségű skótokról szóló romantikus történetet olvasott, az tisztában van vele, hogy ez a skót klánok nagy részének nincs ínyére. A békét biztosítandó, a trónön ülő Anna királynő elrendeli a vegyes házasságokat, melyek inkább szövetségek egy politikai játszmában, mint érzelmeken alapuló kapcsolatok.
Egy ilyen húzás áldozata Margot Armstrong, egy felettébb ambiciós angol főnemes lánya, akit apja a skót klánvezérnek, Arran McKenzie-nek ígér feleségül, csakhogy a házasság nem működik, Margot pedig hazaszökik apja kastélyába. Amikor néhány évvel később felröppen a jakobita mozgalom híre és a pletyka, hogy Arran McKenzie is részese lenne, a ravasz főnemes visszaküldi lányát kémkedni. A politikai játszmán túl tettei mozgatórugója természetesen a kapzsiság és ebben osztozik törvényes örököse is, Margot bátyja. 
Amit meglepőnek találtam ebben a történetben az, hogy az angol arisztokráciára nem jellemzően a főnemes családtagként neveli törvénytelen fiát is. Ennek a fiúnak a későbbiekben szerepe lesz a történetben és ő valójában sokkal közelebb áll Margothoz, mint bátyja, nem beszélve arról, hogy teljesen más fából faragták, mint a törvényes örököst.
A történet első része tulajdonképpen egy állandó időutazás a jelen, amikor is Margot-t visszazavarják Felföldre kémkedni és a múlt között, ami alkalmat adott arra, hogy megismerjem a két főhőst és kapcsolatukat megismerkedésük pillanatától egészen addig, amíg az ifjú feleség úgy dönt, hogy neki elég a barbár Felföldből és hazafut sebeit nyalogatni.
Azt is el kell mondanom, hogy Margot Armstrong eleinte nem volt szerethető, de mgértettem, hogy miért olyan, amilyen. Ő egy finom angol kisasszony, egy főnemes lánya, akit arra neveltek, hogy egy hozzá hasonlóan finom és gazdag angol főnemes felesége legyen, és elművelje mindazokat a dolgokat, amiket a hozzá hasonló státuszú hölgyek tesznek: a hitvesi kötelességeken túl (értsd: örökös biztosítása) bálok, vendégségek, parádézás és édes semmittevés. Ehhez képest egy ősrégi skót várban találta magát a Felföldön, egy meglehetősen vonzó, de számára teljesen idegen férfi feleségeként, akitől annyira távol állt az angol urakra jellemző kifinomultság, mint Makó Jeruzsálemtől. S azzal is szembesülnie kellett, hogy itt bizony nincsenek bálok, parádézás és édes semmittevés, hanem mint a klánvezér felesége, kötelesettségei vannak a klánnal szemben, hogy a megszokott és új élete között a különbség ég és föld. Ezt pedig a gőgös, elkényeztetett kiasszony nem fogadta jól, és semmit nem tett a beilleszkedés érdekében. A két hős házasságában az egyetlen működöképes dolog a hálószobában történik, tehát néhány meglehetősen forró erotikus jelenetet is olvashattam. Tehát Margot-nak nem csupán a férjét ért vádakat kellene megerősítenie (vagy megcáfolnia) – természetesen titokban –, hanem egyre nagyobb hajlandóságot érez arra, hogy a kapcsolatukat valójában is rendbe hozza, mert a hálószobában még mindig jól működnek a dolgok közöttük.
Margot mentségére, mikor rájön, hogy ő semmi más, mint egy  gyalog apja mocskos politikai játszmájában, és, hogy még mindig  vonzódik férjéhez, fokozatosan változni kezd. Ez a fokozatosság volt az, ami hihetővé tette a történetet, mert nem olyan volt mint egy hirtelen megvilágosodás, ami után a jelleme 180 fokos fordulatot vesz és példamutató klánvezér-feleség lesz belőle, hanem minden egyes nap egy új felfedezést hozott, ami más megvilágításba helyzete azt, amit apjától hallott, és amiért őt tulajdonképpen odaküldték. S szembesülnie kell apja valódi jellmével is, mert bár tudja, hogy apja egy erőszakos, önző ember, gyermeki naivitással az utolsó pillanatig bízik abban, hogy a férfi mégiscsak azt fogja tenni, ami helyes –   azaz kiáll Arran ártatlansága mellett –, és nem amit az érdekei diktálnak.
Egyetlen dolgot nem sikerült Margotnak elérnie és az a férje bizalma. Arran McKenzie az első pillanattól kezdve gyanakvással fogadja felesége visszatértét, és meggyőződése, hogy a háttérben más van, mint a házasságuk működőképessé tételének szándéka. Bár első látásra beleszeret a csinos, vörös hajú lányban, ő sincs tisztában azzal, hogy ifjú feleségét egy olyan világba viszi, amit a nő nem ismer.  
Nyilvánvaló, hogy mi lesz a történet vége: Arran és Margot ismét egymásratalál és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy amíg ez megtörténik hosszú az út, és mocskos játszmákkal, árulással van kikövezve. Ezekből pedig olyan sok van, hogy egyetlen pillanatig sem untam magam, hiszen arra kellett gondolnom, hogy akkor most ki lépi a következőt és az milyen hatással lesz a történet alakulására.
Pörgős, nagyon szerethető olvasmány volt, tele izgalommal, csavarokkal, félreértésekkel és emberi gyarlósággal. Kedveltem és nagyon reménykedem a folytatásokban is. Meg ízlések és pofonok…




A General Press már számos, a skót felföld szülötteit életre hívó történelmi románccal kényeztették olvasóikat a hosszú évek alatt. Mostani játékunkban ezek közül néhány címét adjuk meg, megfejtés gyanánt pedig azok szerzőinek neveit várjuk.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.




Szenvedély 






09.30. – Angelika blogja
10.02. – Könyvvilág
10.04. – Betonka szerint a világ…
10.06. – Dreamworld