Hóvégi klasszikus: George Orwell – Állatfarm

Tündérmese

Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna a fenti mottót, mely Orwell méltán híres regényéből származik. Ez továbbra is érvényes és minden időben érvényes lesz, bár ami azt illeti mostanra kissé módosult megfogalmazásában: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A történet megírása után tizenöt évvel tett szert népszerűségre, a háború után sok helyen betiltották, mert bevallottan a sztálini Szovjetúnió allegóriája és minden szereplőnek valós személy megfelelője is van, a mellékszereplők pedig egy-egy valós embertípust képviselnek: a talpnyalókat, az elítet, a manipulált tömeget, az átvert munkásosztályt, stb.

A történetet valószínűleg mindenki ismer, vagy ha nem, akkor hallott róla, hiszen az 1984 mellett ez Orwell legismertebb műve, mely kifigurázza a baloldali demokráciáknak nevezett diktatúrákat.

A cselekmény egy angliai framon játszódik, ahol az állatok megdöntik az ember uralmát és maguk veszik át a hatalmat és a farm irányítását. A politikai elítet a disznók képezik és, ahogy minden politikai elítben, itt is vannak ellenségeskedések és ellenlábasok, személyes ambíciók.

A történet fergeteges szatíra és kiválló iskolapéldája annak, ahogyan egyik diktatúra felcseréli a másikat, és ahogyan az ideológiák, eszmék változnak az érdekek függvényében.

"HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség. 

2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát. 

3. Állat nem visel ruhát. 

4. Állat nem alszik ágyban. 

5. Állat nem iszik alkoholt. 

6. Állat nem öl meg más állatot. 

7. Minden állat egyenlő."

A könyv az 1001-es listán szerepel, 1954-ben animációs film készült belőle – ezt huszon-harminc évvel ezelőtt gyermekként láttam, és természetesen semmit nem értettem belőle, de évekkel később annál többet. 1999-ben tévéfilm is lett belőle... s legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, bár – ahogy mondani szoktam – ízlések és pofonok

Eredeti mű: George Orwell – Animal Farm, 1945

Magyar nyelven először 1989-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és azóta még huszonkétszer, leutóbb 2017-ben. Állati gazdaság címmel is megjelent 1985-ben az AB Független/Framo kiadásában. 

Sarah Addison Allen – A varázslat tava

    
Gyönyörű, felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről… 

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. 

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. 

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait… és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül. 

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? 

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket. 

Könyvmolyképző, 2017

Eredeti mű: Sarah Addison Allen – Lost Lake, 2014

“– A múltadat nem tudod megváltoztatni, de a jövődet igen. Ez a könyvekre is igaz. Ha nem tetszik a befejezés, költesz egy másikat.”

Mindent elolvastam, ami magyar nyelven Sarah Addison Allen tollából származik, s kacérkodom az angol nyelvű könyveivel is, de el kell mondanom, hogy legalább három éve nem jelentetett meg új könyvet és pillanatnyilag csak két olyan írása van, amit még nem ismernek magyar rajongói.

Nagyon kedvelem a szerző könyveit, bár valamennyi közül talán ez tetszik a legkevésbé. Nincs semmi baj a történettel, nagyon élveztem a kalandozást múltban és jelenben, szerethetőek a szereplői is. Viszont nem tetszik az a csipetnyi fantasy (vagy mágikus realizmus – kinek hogy tetszik), ami a szerző könyveire jellemző. Akik olvassák Sarah Addison Allen könyveit, azok tudják miről beszélek. Én nem rajogok a fantasy-ért, sőt, amennyiben lehet kerülöm is, de a szerző eddigi könyveiben nagyszerűen oldotta meg ezt az írásaira annyira jellemző természetfelettit. Szépen kiegészítette a történetet, adott neki egy csipetnyi misztériumot.

Ebben a történetben számomra túlzásba ment az, ami azt a csipet misztériumot volt hivatott szolgálni, mert el tudok fogadni egy csodatevő almafát vagy egy-két szellemet a házban, viszont a fiút, aki krokodillá változik, csak azért, mert annyira szereti a krokodilokat, már nem igazán.

Túl sokat nem szeretnék mondani a könyvről, hiszen egy nagyon terjedelmes fülszöveget kaptunk a kiadótól. Azt viszont mindenképpen el kell mondanom, hogy igenis megéri elolvasni a történetet, mert egyszere tud szórakoztató és megható lenni. Egyidőben szól szeretetről, családról, szerelemről, egész élettörténetekről, múltról, jelenről, jövőről…

Lost Lake egy tóparti üdülőtelep, és minden szereplő – legyen bármilyen jelentéktelen szerepe a történetben – a helyhez kötődik, testileg-lelkileg. Azt is el merném mondani, hogy a történet főhőse maga az üdülőtelep és a személyek csupán mellékszereplők a maguk történeteikkel. Természetesen minden szereplőt alkalmunk lesz megismerni, honnan jönnek, hová tartanak és közben az üdölőtelep történetét is megismerjük, s azt is, hogy a szereplők közül ki miért ragaszkodik a helyhez.

Továbbra is kedvelem a szerzőt és könyveit, remélem visszatér az alkotókedve és további történetekkel örvendeztet meg minket. De addig is reménykedjünk, hogy a kiadó más könyveit is elhozza a magyar nyelven olvasó rajongóknak. És természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolodó bejegyzések

A csodálatos Waverley-kert 

Könyvmolyképző, 2010

Sugar Queen – Édes élet

Könyvmolkézpő, 2012

Joanna Trollope – A pap felesége

Anna ​Bouvarie a helyi pap feleségeként húsz éven keresztül szolgálta Istent és az egyházközséget – számos különféle módon. Süteményt sütött, kihordta az egyházi lapokat, szorgalmasan mosta és vasalta férje karingeit, miközben magát és gyermekeit csakis a használt holmik vásárán talált viseltes ruhákba öltöztette. Ám amikor férje sikertelenül pályázik a főesperesi tisztségre, és a férfi csalódásában keserű magányba gubózik, kislányát pedig immár elviselhetetlenül zaklatják a helyi iskolában, Anna végül fellázad. Munkát vállal a helyi élelmiszerüzletben, ahol a pénzkereset mellett visszanyeri saját önértékelését is – szembeszállva az egyházközség döbbent rosszallásával és férje jéghideg dühével. S felkelti három nagyon is különböző férfi szenvedélyes érdeklődését, akik mind fontos szerepet játszanak Anna életének kivirulásában… 

Kossuth, 2013

Eredeti mű: Joanna Trollope – The Rector’s Wife, 1991

“egy idő után az embernek elege van abból, hogy állandóan türelmesnek kell lennie.”

Ez nyilvánvalóan nem egy mostanában megjelent könyv, én is tavaly olvastam, de valamiért mindig kerültem, hogy erről írjak a blogban. Az este ismét belenéztem, mert ez egy újraolvasós könyv – mellesleg nálam a szerző valamennyi  eddig olvasott könyve az újraolvasós katergóriába tartozik –, s hát akkor itt az ideje erről a történetről beszélni egy keveset.

Azért szeretem Joanna Trollope könyveit olvasni, mert mindig egy kényes témát választ és azt járja körül a történetben. Annak ellenére, hogy ezek a történetek az élet dolgairól szólnak, az erotikát teljes egészében mellőzik és inkább az alaptémához tartozó élethelyzeteken van a hangsúly. Ebben a történetben sincs ez másképp. S azért is kedvelem a szerzőt és az írásait, mert felnőttekről ír felnőtteknek.

Angliában járunk, időben a 20. század végén, de ez a történet akár napjainkban is érvényes lehetne bárhol a világon... pontosítok, a világ keresztény részén. A történet középpontjában természetesen egy pap felesége van, nem nagy filozófia kitalálni. Akkor lett volna meglepetés, ha a történet nem róla szól.

Ugye mindenkinek saját privát nyomora, hogy hogyan viszonyul a valláshoz és Istenhez, hisz-e a létezésében, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását vagy sem, és senkinek semmi köze hozzá. Az egyetlen kivétel ugyebár a lelkész felesége, mert egy sztereotíp világban élünk, a pap feleségétől elvárják, hogy a férje munkáját segítse, sőt! az legyen a legfontosabb, hogy a gyülekezet apró-cseprő dolgait megoldja, segítsen a rászorulókon, smúzoljon a támogatókkal és mindehhez vágjon jó képet is. Ez nemcsak a könyv lapjain van így, gyakori a valós életben is, különösen kisebb településeken, ahol a papnénak példát kell mutatnia a gyülekezetnek.

Anna Bouvarie rendesen el is játsza ezt a szerepet kemény húsz évig, ám amikor férje nem kapja meg a remélt előléptetést elege lesz. Ő eredetileg fordító volt, szakszövegeket fordított németből(re?), de miután nem maradt fizikai ideje határidőre befejezni a fordításokat, a megbízók lassan elmaradtak. Most pedig nagyon kellene a pénz, hiszen két gyermekük is van, és Annának nagyon elege van az örökös nélkülözésből és spórlásból és természetesen jobbat-többet szeretne nyújtani gyermekeinek is. Munkát vállal a közeli város egyik boltjában és ő nem szégyeli, hogy árufeltöltés lesz a feladata. Férje viszont annál inkább és egy idő után a nő tudta nélkül felkeresi főnökeit és a nevében felmond. Anna egy békés személy, én kiheréltem volna.

Nemcsak az anyagiakkal állnak hadilábon, hanem a családi életük is szétesőben van. Annát két férfi is kísértésbe hozza, férje kizárólag saját magával és sérelmeivel törődik és mindig csak a látszatért él, az érdekli mit fog a gyülekezet (és főleg a tehetős támogatók) szólni ha… És a gyülekezet szól is, mert a pletyka vastagon folyik, olyankor is, amikor Anna vagy a gyerekek teljesen vétlenek. Férjét teljesen letaglózza, hogy nem kapta meg a főesperesi kinevezést, önző módon csak és kizárólag magával és a sérelmeivel törődik. Meg azzal, hogy kifele, a világnak és a gyülekezetnek a tökéletes család képét mutassák, azt a képet, amit a környezet elvár tőlük.

Ez egy felnőtteknek szóló történet, mert mit értene egy alig tizen-huszonéves egy negyvenes, két gyermeket nevelő nő kínjából, egy sértett férfi megfelelési kényszeréből. Én nagyon kedveltem, mert volt mondanivalója, bár nem mondanám, hogy nagyon pörgős lett volna. Ez a lassan csordogáló cselekmény egyébként nagyon jellemző a szerzőre, legalábbis az általam eddig olvasott műveire érvényes.

1994-ben négy részből álló minisorozat is készült a könyv alapján. Még nem láttam, de tervben van, feltételezhetően majd egy következő életben, amikor csak olvasni és filmet nézni fogok.

Ja, és ízlések meg pofonok…

  

Kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak

A nyár megjelenései...

Ugye véget ért a Könyvfesztivál, most mindenki erről ír, erről beszél, élménybeszámolókat tart és fotókat mutogat.

Én nem fogom megtenni azon egyszerű oknál fogva, hogy nem voltam a Könyvfeszten és nem is állt szándékomban kimenni a Millenárisra. Furcsa, vagy sem, még van ilyen könyves blogger is, s ezt becsülettel fel is vállalom. Tehát nem fogok arról beszélni/írni, hogy mi volt – az már úgyis történelem –, hanem inkább arról ejetnék néhány szót, hogy mi lesz. Konkrétan a várható megjelenésekről lenne szó röviden.

Már itt van április vége, május az már majdnem nyár – bár ha a hőmérőre nézek, akár már most is annak lehetne nevezni azt, ami odakint van. Nos, ha nyár, akkor szabadságolások, akár több időnk is lesz majd olvasni – bár ez rám nem igazán vonatkozik, én minden lehető és lehetetlen helyen olvasok.

A teljesség ígénye nélkül elmondanám, hogy milyen könyvek megjelenésére várok, vagy várhatóak a következő (nyári) hónapokban, főleg a romantikus műfajban, de nemcsak.

Májusban az Álomgyár két olyan könyvet is megjelentet, ami felkeltette az érdeklődésem, de náluk ez sohasem biztos, mert csak egyet gondolnak és hamarabb piacra kerül a könyv. Más kiadók ezt inkább csúszás formájában művelik el. No, de vissza a könyvekhez! Az egyik Anne L. Green új könyve lenne, az Ördögi kísértés, a másik pedig Meghan March legfrissebbje, a Vigyél magaddal. Bevallom, nem fejeztem be Meghan March Vágy trilógiáját, mert már túlzottan húzta az időt az apró és jelentéktelen történésekkel és kliségyújteménnyel, de gondoltam kapjon a szerző még egy esélyt, lehet a Vágy trilógia nem a legjobb írásai közé tartozott – bár mindig mondom/írom, hogy ez ízlés kérdése.

A General Press sem hanyagolja el olvasóit. Engem különösen Sabrina Jeffries: Botrányos bajkeverők című könyve érdekel, ami A herceg emberei sorozat második része, de nem mondanék nemet Eithne Shortall: Szerelem a huszonhetedik sorban című könyvére sem. Jó hír Debbie Macomber kedvelőinek (én nem vagyok az), májusban kézbe vehetik Végül hazatalálsz című regényét – bár ez máris vitatható, hogy mikor jelenik meg, májusban vagy júniusban.

A fantasy rajongói sem panaszkodhatnak, hiszen reméhetőleg megjelenik Sherrilyn Kenyon Sötét vágyak vadásza sorozatának tizedik része, A Hold sötét oldalán címmel. S a HarperCollins (volt Harlequin) folytatja Sarah Morgan New Yorkból szeretettel sorozatát a harmadik résszel: Csoda az 5. sugárúton. Mindkét előző részt olvastam, de pillanatnyilag fájdalmasan fúj a szél a fejemben, hogy miről is szólt ez a sorozat?

Június első sorban a 89. Ünnepi könyvhétről fog szólni, minden bizonnyal sok kiadó előkapja a nagyágyút és meglepetésekkel szolgál olvasóinak. Ami biztosan érdekelni fog, az Cecelia Ahern új könyve, a Lantmadár, valamint Jodi Picoult: Ítélet, az Athenaeum kiadó gondozásában. S itt jön a meglepetés! A kiadó folytatja Rachel Gibson Hokisok sorozatát a hatodik résszel, melynek címe Az én pasim. 
   A General Press is pénzköltésre ösztönöz, mert jön Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatának nyolcadik része Szívembe zárva címmel (nagy rajongója vagyok a sorozatnak), és érdekes lehet Sarah Vaughn Egy botrány természetrajza könyve is, a történelmi regények kedvelői pedig Joanna Courtney: A hódító királyné című könyvnek örülhetnek

A Libri Kiadó több könyvet is piacra dob, ezek között említeném Laurelin Paige: Chandler című könyvét, ami a Fixed sorozat ötödik része. Nem mondanám, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, de ez a kötet azért mégis érdekel. Érdekesnek tűnik még J. Daniels: Nyolcbetűs szavak, valamint Courtney Cole: Ha velem maradsz.  
   A HarperCollins júniusban új Stephanie Laurens sorozatot indít Kalandorok címmel, és melynek első része A Lady parancsára lesz. Akik már olvasták a szerző műveit, azoknak nem újdonság, hogy ez is egy klasszikus romantikus – vagy történelmi romantikus, kinek melyik elnevezés tetszik –, történet lesz.

Júliusra a Művel Nép Kiadó harangozott be egy rakat új könyvet, olyan igazi nőcis nyári olvasmányokat. A kiadó stílusát ismerve ezek a megjelenési dátumok erősen felejtősek, nem kell elmondanom miért, ezt már mindenki tudja. Viszont a General Press egy újabb Veronica Henry könyvvel örvendeztet meg, Álmaink otthona címmel. Ennek én személy szerint nagyon örülök, mert kedvelem a szerzőt, és annak is, hogy a Regényes Romantika sorozatukban egy újabb Madeline Hunter könyv érkezik, A szélhámos szerető.

A Libri terv szerint egy újabb Laurelin Paige könyvvel jelentkezik, ezúttal a Szabadíts meg cíművel és a HarperCollins erőt vett magán és elhozza Susan Mallery rajongóinak a Szeder sziget sorozat harmadik részét, a Csak a csillagokat.

Augusztus az a nyár, meleg és az uborkaszezon jegyében telik el, de azért nem hagy cserben minket a Libri, hiszen elképzelhetően végre megjelenik Sierra Cartwright Donovan trilógiájának harmadik része Megfeszítve címmel. Egy újabb Courtney Cole könyv is érkezik, a Mielőtt elbukunk. A General Press pedig a skótos történetek rajongót örvendezteti meg, ugyanis augusztusban megjelenik Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozatának hetedik része, A Vadász, lehet ismét ájuldozni és sóvárogni a nagyon szexi harcosok után.

Természetesen ez nem egy teljes lista, hiszen sok kiadó csak hozzávetőleges megjelenési listát tesz közzé, aztán mikor megjelenik a könyv, akkor majd észrevesszük, hogy van. Például a Gabo Kiadó egy egész Lisa Kleypas sorozatot ígért a nyárra, a Ravenelt (Érzéketlen aranyifjú, Winterborne választottja, Ördöngös tavasz) és hozzá még Johanna Lindsey: Gyönyörű vihar című könyvét is (ha jó emlékszem ez a Mallory sorozat soron következő része, de azért mérget nem vennék rá) és egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy tényleg meg is fognak jelenni valamikor a nyáron (az idén? egyáltalán?) ezek a könyvek, vagy maradunk az ígéret szintjén.

Ez csupán néhány olyan könyv amit nagyon várok a nyár folyamán, s hol van még a Könyvmolyképző, a Maxim, vagy akár a Lettero Kiadó. Tehát unni nem fogjuk magunkat a nyáron sem, lesz mit olvasni, csak győzzük idővel és anyagiakkal...

Lilith M. Abbey, Mike Menders – Krisztin

Azon ​a májusi napon változott meg minden, amikor Krisztin hazaérkezett. István, a földbirtokos nagybácsi élete teljesen felfordult a fiatal leány megjelenésével. Egy nyár, ami a szenvedélyről, az erkölcsről, a szerelemről szól, és egy feledhetetlen tél számtalan kalanddal, szenvedéssel, izgalmas fordulatokkal.

Az 1800-as évek végén játszódó regényben, az ifjú és tapasztalatlan Krisztin a nagybácsi segítségével kezdi felfedezni önmagát, a nemiség korábban elhallgatott titkait. A férfi érzései napról-napra mélyülnek, miközben a leány érett nővé válik. Vajon az ész, az erkölcs, vagy az érzelmek győznek ebben a tiltott kapcsolatban? Hogyan végződhet egy beteljesületlen szerelem? Elkerülhetetlen a tragédia, mely hőseinkre vár?

Krisztin lebilincselő története érzelmi és morális kérdések elé állítja az olvasót. A fiatal leány kalandjait nem klasszikus stílusban, hanem a két főszereplő váltott szemszögéből ismerhetjük meg.

A történetet – a nyílt erotikus részletek miatt – kizárólag 18 éven felülieknek ajánljuk!

Magánkiadás, 2018

Megrendelhető

Frissen megjelent könyv, bár egy ideje részleteivel, reklámjával ilyen-olyan fórumokon találkozni lehetett. Ellenálltam, nem olvastam egyetlen részletet sem. Én nem szeretek félkész irományokba beleolvasni.

Tisztázzuk indulásból, a könyvet nem a szerzők nyomták le a torkomon és rendelték meg a hozsannázást. Saját döntésem volt és semmi köze nem volt hozzá, hogy a szerzők egyikével már többször is “összefutottam” virtuális térben. Kizárólag a fülszöveg volt az, ami felkeltette annyira a kiváncsiságom, hogy elkérjem olvasásra.

Két szerző, két főhős, két szemszög. Ilyen, vagy ehhez hasonló felállást nem nehéz találni, mert van belőlük bőven. A Krisztin abban különbözik többi, hasonszőrű társától, hogy bár ez is E/1-ben íródott, a női szemszögöt egy nő írta, a férfit pedig… na ki gondolta volna! Egy férfi! S ezzel elérkeztünk az én legnagyobb fájdalmamhoz, a váltott szemszöghöz.

Nincs semmi gond vele, van aki kifejezetten szereti az ilyesmit, mert állítólag így belelát a másik szereplő gondolataiba, lelkivilágába, blabla és satöbbi. Itt pedig adott lenne a korrekt megfogalmazás is, hiszen a nő női szemszöget ír, a férfi pedig férfit, csakhogy ezek a szemszögváltások nem egészítik ki egymást, hanem ismételnek. Meglehetősen sokat, és a plusz információ, amit egy-egy szemszög részéről kaptam az nagyon elenyésző.

A történet központjában természetesen Krisztin áll, aki soha nem látott rokonaihoz érkezik látogatóba anyjával, hogy majd valamikor ősszel főiskolai tanumányokat folytasson egy magyar egyetemi városban. A helyszín az pontosan nincs meghatározva. Az 1800-as évek végén vagyunk, valahol Magyarországon. Nem tudom, ezért kérdezem: volt a 19. század végi Magyarországon főiskola néven futó oktatási intézmény (nem egyetem!!) és oda női hallgatókat is felvettek? Mert a történetből majd az is kiderül, hogy bizony még Krisztin anyja is ugyanannak az intézménynek koptatta padjait.

De térjünk vissza Krisztinre és az ő bimbózó szexualitására. Hősnőnk a történet idején 19 éves, és úgy éreztem, ez inkább egy kompromisszumos megoldás, legyen nagykorú, ne lehessen a pedofília címkét ráakasztani (bár ez a megfogalmazás így akkor is helytelen lenne), legalább ettől szabaduljon meg, ha már úgyis a nagybácsija vezeti be a szexuális örömök világába, ami, ugye, már majdnem vérfertőzés. Én símán el tudtam volna fogadni a hősnőt néhány évvel fiatalabbnak is.

Ez nyilvánvalóan egy erotikus történet, tehát akként kell tekinteni rá, de dícséretes módon történet is társul hozzá és nem is akármilyen. Ami igazán meglepett, az a történet időbeni elhelyezése volt. Valamiért mindig úgy gondoltam a Krisztinre, hogy egy kortárs történet lesz.

Kicsit mindig furcsállom, amikor angolszász nevet használó szerzőről kiderül, hogy az általa írt történet minden szempontból magyar témájú. Értsd szereplői, helyszínei, úgy á-tól z-ig mindene. Ez történik Krisztinben is – bár nyilvánvalóan tudtam, hogy az írói nevek egy magyar szerzőpárost takarnak –, legalábbis az első részben. Ugyanis a cselekmény két részből áll, és a két rész között bizony nagy a különbség.

A első rész romantikusabb, a finom erotikára hangolt, hiszen István, a nagybácsi, egy szerfelett kiváncsi, de teljesen tapasztalatlan fiatal lányt vezet be a szexualis örömök világába. Itt nemcsak erotikáról van szó, hanem érzelmek is társulnak hozzá. S történetük mellett ott van a nyomulós udvarló, aki feleségül szeretné venni Krisztint, meg Krisztin anyja által küldött nevelőnő-társalkodónő-gardedám, aki maga is szemet vet a földbirtokosra és nem rest szexualítását bevetni az ügy érdekében. István pedig csak egy gyarló férfi…

A második rész erőszakosabb, kalandosabb, s míg az első részben a szerzőpáros a finom erotikát részesítette előnybe, addig most a lánykereskedelem, erőszak, bordélyok és szexuális perverziók világába nyerünk betekintést Krisztin után nyomozva a nagybácsival és egy olyan kompániával, ami mintha Rejtő légiós történeteinek lapjairól ugrott volna ki. Csupán Toppauer Hümér hiányzott, hogy időnként felolvasson egy-egy saját költeményt. Ez a rész már nem kizárólag Magyarországon játszódik, hanem nyugatabbra is eljutunk a szereplőkkel együtt.

A történet nem tökéletes, de apró valós vagy vélt hibái ellenére, emészthető, szórakoztató, élvezhető. Nagyon szépen van megírva, trivialitás nélkül, nem mélyülünk el anatómiai görbületekbe és DDD méretekben. Nobel díjat biztosan nem kapnak érte, de műfajában azért jobb jónéhány angyonreklámozott és neves kiadók által piacra dobott műnél… de hát ízlések és pofonok….

   Mivel az egyik szerző nevéhez köthető a Sukitore, mint műfaj, és ez a könyv is kötődik a műfajhoz, a feladat a következő: a rafflecopter megfelelő dobozába azt kell beírni, hogy tulajdonképpen mit is jelent ez a szó. A szerencsés nyertes tulajonosa lehet a Krisztin egy dedikált példányának.

   Figyelem! A szerző csak magyarországi címre postáz!

Még egyszer a feladat:

Mi a SUKITORE szó jelentése?

a Rafflecopter giveaway

Tasmina Perry - Viszlát, mennyország!

Intrika, ​szex, luxus, pénz, csillogás – a világ legszebb helyein játszódó, fordulatos történet négy hajdani barát – az okos Grace, a költői lelkületű Alex, a kíméletlen Miles meg a szép és törtető Sasha kvartettja. Összefonódó sorsuk szétválik azon az éjszakán, amikor rettenetes dolog történik az előkelő magánszigeten, Angle Cay-n. Tíz év múlva, mikor Sasha már ismert divatdiktátor, Alex Grammy-díjas megasztár, Grace elvált politikusfeleség, Miles pedig mindenható üzletember, megint összejön a széthullott csapat, feltámad a múlt, s egy váratlan fordulat új fényt vet rá. 

A brit bestsellerszerző, aki a jogi pályát hagyta ott az (újság)írásért, izgalmas, fordulatos negyedik regényével bevezeti az olvasót az igazán gazdagok, nagymenők és hatalmasok világába – elegáns partik, méregdrága szállodák, kastélyok, yachtok és homokos tengerpartok… A csillogó felszín alatt bőven akad hatalom- és kéjvágy, sznobizmus, aljasság, törtetés, árulás, de az esendőség, a kiszolgáltatottság is felkerül a palettára. Tasmina tudja, miről beszél, hiszen sokáig ő is ebben a világban mozgott divatlapok keresett kolumnistájaként, majd saját magazinja első embereként. 

Ulpius-ház, 2010

Eredeti mű: Tasmina Perry – Kiss Heaven Goodbye, 2010

Ez nem egy mostanában megjelent könyv, hiszen már a kiadójáról is évek óta múlt időben beszélünk. Kedvelem a szerző írásait és ez volt az egyetlen, amit a magyar nyelven megjelentek közül nem olvastam, egyszerűen azért, amikor végülis felkeltette az érdeklődésem, már sehol nem találtam. Több mint két év keresgélés-kunyerálás után teljesen véletlenül találta meg egy haverina a könyvtárban és ha már kezébe került, akkor nekem is kölcsönadta… még egyszer köszönet érte.

Nem egy rövid regény, hiszen közel 800 oldalról beszélünk, és el kell mondanom, hogy az első rémület után (Jesszusom ez rengeteg!!!) teljesen beszippantott. Emelem kalapom, ennyi oldalon keresztül fenntartani az érdeklődést, a pörgést, nem semmi mutatvány.

A történet központjában négy személy áll: Grace, Miles, Sasha és Alex. Őket követjük szinte húsz éven át, megismerjük gondolataikat, életvitelüket, örömeiket, félelmeiket. Mert a híres-hírhedt négyesnek félelmeik is vannak, s nem is akármilyenek.

A ’90-es évek elején a hőseink egy egzotikus szigeten tartózkodnak, ami Ashfordék tulajdona. S hogyan kerülnek ők oda? Grace és Miles testvérek és a befolyásos, újgazdag Ashfordék csemetéi. Alex, a zenei zseni egy takarítónő gyermeke, viszont ösztöndíjjal ugyanabba a bentlakásos iskolába jár, ahová Miles és Sasha, és bármennyire furcsa, ő a problémás Miles legjobb barátja. Sasha, az ambíciós, felső-középosztálybeli családból származó leányzó nemcsak iskolatárs, hanem Miles aktuális barátnője is. A szigeten töltött utolsó estéjükön pedig egy alkalmazott holttestét találják a tengerparton. Négyük közül háromnak oka volt megölni a fiatal férfit, de senki nem ismeri el, hogy megtette volna és abban egyeznek meg, hogy a könnyebbik útat választják. S a szigeten rajtuk kívül még más vendégek is vannak...

Mind a négyüknek terveik vannak az életük további alakulásával kapcsolatban, valamennyien nagyon optimisták, amilyen optimisták csak a fiatalok lehetnek és érdekes volt végig követni, hogyan alakulnak át a terveik, a céljaik, mennyire befolyásolta életüket a közös titok.

Tehát ezt a négy embert egy életre összeköti az, ami azon az nyáron ott, a szigeten történt, akár akarják, akár nem. Nem a családi kötelék, nem a testi-lelki kapcsolatok számítanak, hanem a puszta tény, hogy nekik négyüknek egy hatalmas titkuk van, hogy életük egy adott pontján meghoztak egy döntést, ami kihatással lesz egész életükre és ezzel a titokkal nekik együtt kell élniük. És ez az egymáshoz való viszonyukat is megváltoztatja.

Említettem, hogy szinte húsz éven át követjük a négy főhős életének alakulását, ami azt is jelenti, hogy velük együtt körbeutazzuk szinte az egész világot. S tesszük ezt úgy, hogy csodálatos tájleírásokat kapunk a szerzőtől, betekintést nyerünk a helyi szokásokba – és mindezt egyetlen pillanatig sem lehetett unni.

Nincs értelme tovább ragozni – még véletlenül sem szeretném elszólni magam, hogy hogyan alakul hőseink élete –, én nagyon kedveltem a történetet, mert tökéletes volt az egyensúly a romantika, erotika, a leíró részek és a cselekmény pörgősebb részei között. Mindenkinek ajánlom, akinek ideje és türelme van egy meglehetősen hosszú, de annál érdekesebb történethez… meg ízlések és pofonok…

 Kapcsolódó bejegyzések:

Eredendő bűn

Ház a Naplemente-tónál

A lánykérés

Susan Wiggs - Mézédes nyár

Bella Vista lankái 2

A napsütötte Bella Vistán, ezen a csodaszép és dúsan termő birtokon nevelkedett Isabel Johansen a nagyszülei féltő gondoskodása mellett. A lány úgy dönt, hogy gyerekkori otthonában főzőiskolát nyit, ahová eljöhetnek azok, akik megcsömörlöttek a nagyvárosi élettől, változásra vágynak, és meg akarják ismerni a szakácsművészet titkait. A gyümölcsösök és szőlők, a virágoskertek a kaptárakkal eszményi helyszínül szolgálnak ehhez az elképzeléshez. A birtokon felbukkan az újságíró Cormac O'Neill – aki a munkája során a világ számtalan forrongó pontján megfordult már –, hogy anyagot gyűjtsön a könyvhöz, amelyet Isabel nagyapjáról rendelt tőle egy kiadó. A férfi régi titkokról, megrázó tragédiákról lebbenti fel a fátylat. Vajon a múlt megismerése és egy váratlan, mindent elsöprő szerelem elég ahhoz, hogy Isabel kövesse az álmait?

HarperCollins, 2018

Eredeti mű: Susan Wiggs – The Beekeeper’s Ball, 2014

A Kaliforniában játszódó Bella Vista lankái második része, és ezzel záródik is a sorozat, annak ellenére, hogy a történet végén nem minden kapott rózsaszínű közbe burkolt happy endet, sőt néhány dolog határozottan nyitott maradt. Elképzelhető, hogy annak idején a szerző további folytatásokkal akarta tovább szőni ezt a történetet – lett volna hová és kivel is, de mivel már négy éve írta meg a második részt, nem valószínű, hogy valaha is választ kapok majd azokra a dolgokra, amik nyitottak maradtak.

Akik már olvasták a történet első részét, azok ismerik a helyszínt is, és nagyjából a szereplőket is, hiszen túl sok új szereplő nem jelenik meg. Az egyik ilyen a férfi főhős lesz, Cormac O’Neill, az író, aki azért érkezik Bella Vistára, hogy Magnus Johansen történetét megírja. És azt is tudják, hogy ez a rész természetesen Isabel Johansenről fog szólni, hiszen nagyon szépen fel volt ez vezetve az előző részben.

Akárcsak a Megtalált álmokban, most is szinte minden a birtok körül forog, ahol a család almatermesztéssel foglalkozik. Ehhez jön hozzá Isabel a maga történetével és megálmodott főzőiskolájával, valamint nővére esküvői előkészületeivel.

Mivel Cormac az idős Johansen történetéért utazik Bella Vistára ismét elmerülhetünk a második világháború Dániához köthető eseményeiben, és abban, hogy milyen hatása volt ennek a Johansen családra, akik kénytelenek voltak menekülni, mivel a dán ellenálláshoz tartoztak. Néhány erről szóló részlet már ismerős az előző részből, nem érettem az ismétlés mit akart kihangsúlyozni.

Be kell vallanom, hogy a háborús részeket nem kedveltem, mert személy szerint nem vagyok oda a háborús vagy zsidóüldözésről szóló történetekért, ez pedig a könyv durván egyharmadát tette ki.

Isabel a főzőiskolája mellett a méhészkedéssel is kacérkodik, de mivel kezdő, szüksége van egy szakember segítségére is. Itt kerül a képbe a másik új szereplő: Jamie. Ő egy nagyon fiatal, rocker kinézetű lány, aki ráadásul terhes is, viszont mindent tud a méhekről, a méhészetről és reális segítség a kicsit elveszett Isabel számára. Ő az egyik olyan szereplő, akinek a története lezáratlan maradt, mert a lány ugyan elhatározza, hogy lemond a gyermekéről, de a birtokon mindenki finoman, vagy nyiltabban az ellentkezőjéről próbálja meggyőzi. Arról, hogy ez sikerül-e, a továbbiakban egy szó sem esik.

Ugyanakkor Erik, a lányok apjának története is új löketet kap, mikor Cormac egy kicsit kutakodni kezd a baleset körülményei után és újabb információkkal áll elő, de ez is elsikkad – bár ami azt illeti, pont a végére tartogatta a szerző ezt a kis durranást.

Isabel, akit nagyszülei neveltek – Erik, az apja még születése előtt meghalt autóbalesetben, anyja pedig két nappal később nem élte túl a szülést –, nos ő minden információért hálás, ami a szüleivel összefügg, de most egyszerűen közömbösen fogadja a hírt:

“– Nem is tudom... Lehet, hogy nyugodni kellene hagynunk a dolgot – gondolkodott hangosan, aztán hátrált egy lépést, és felnézett Macre, a szerelmére, aki az egész világot és a jövőt jelentette számára. – Vagy legközelebb majd Tangerbe utazunk.”

 Nekem kicsit összecsapottnak tűnt, mintha a szerző túl sok információt akart volna egyetlen kötetbe belezsugorítani, és azt is megfejelte a múltba való kaladozások fejezeteivel. Úgy néz ki, most az a trend, hogy egy könyven belül legalább két generáció történeteit kapjuk meg ide-oda ugrálva az időben.

Annak ellenére, hogy rengeteg minden volt belezsúfolva, egyes részek már-már vontatottnak tűntek, a jelenben játszódó jelenetek egy része is arra volt hangolva, hogy egy-egy szereplő (az idősebbek közül) hogyan élete meg a második világháború atrocitásait, és erről mesélt annak, aki épp hajlandó volt meghallgatni. De lényegében erről szól a történet, hiszen Cormac O’Neill azért jön a birtokra, hogy ezeket a történeteket első kézből hallhassa és könyvében a világ elé tárhassa.

Akárcsak az első részben, a szerző most is megörvendezteti a vállalkozó kedvű olvasókat receptekkel. Míg az első részben minden az alma körül forgott, most természetesen a méz lesz a főszereplő, hiszen Isabel új hobbija a méhészkedés, és receptei is e körül forognak. Lehet próbálkozni.

Nem kedveltem, nekem egyszer olvasós marad, de természetesen ízlések és pofonok…

A Bella Vista lankái sorozat első része:

1. Megtalált álmok

HarperCollins, 2017

The Apple Orchard, 2013