2016. május 30., hétfő

Hóvégi klasszikus - John Galsworthy - Forsyte Saga, Modern komédia

Néhány napja szűk körben dumaparti volt arról, hogy ki éppen mit olvas és a sok divatos-hangzatos cím között elhangzott Stendhal Vörös és feketéje. Ettől a pillanattól a beszélgetés teljesen más fordulatot vett, és a klasszikusokat kezdtük osztani-szorzani, ki melyiket szereti és miért nem a másikat. Hozzá kell tennem, hogy egyikünk sem bölcsész, író vagy valami hasonló, még irodalomtanár sincs közöttünk… egyszerűen könyvet eszünk reggelire, ebédre és vacsora helyett is.
Innen az elhatározás, hogy havonta egyszer egy kedvenc klasszikusomról fogok írni. Hátha más is kedvet kap az olvasásához vagy épp az újraolvasásához. Ha nem tetszik az ötlet és csak kortárs szórakoztató műfajra vagy vevő, itt és most abbahagyhatod az olvasást.
Köszönöm Zsu, ez az ötlet tőled ered.

James Galsworthy – A Forsyte Saga, Modern komédia


Azért egyszerre kettő, mert a Modern komédia A Forsyte Saga folytatása, s ha netán kedvet kaptál, akkor alapból szerezd be mindkettőt. Ezért a könyvéért John Galsworthy 1932-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott, tehát ez nagybetűs irodalom, és természetesen szerepel az 1001-es listán. A harmadik részt, End of the Chapter, már nem olvastam, tudomásom szerint nem jelent meg magyarul, ha mégis, akkor szóljatok.
A viktoriánus idők felső-középosztályának a világát ismerjük meg: hagyomány, szerelem, csalódások, ambíciók és az íróra oly jellemző társadalmi kérdések megismertetése. Teljesen hiteles képet kaphatunk a kor Angliájáról nyomon követve a család három generációját.
A mű hat ciklusból áll (3-3 A Forsyte Saga és Modern komédia), eredetileg ezek különálló regények voltak egymás folytatásában, az elsőt 1906-ban írta… No ugye, hogy nem most találták fel a sok-kötetes sorozatokat.
Filmsorozat is készült belőle, az idősebbek minden bizonnyal emlékeznek rá, nekem a nagyi mesélt róla. Talán azóta lett egy újabb sorozat is 2002-ben, modernebb, utána kell néznem hol lehetne azt megnézni…
Hogy olvastam-e a könyveket? Igen, mindekettőt és nem is egyszer. Hosszú, de akkor is megérte a rá áldozott időt és nagy valószínűséggel valamikor ismét el fogom olvasni.
Babits Mihály jellemzése a szezőről: “Alig képzelhető író, Galsworthynál egyformább, megbízhatóbb, meglepetéseket kizáróbb nívójú. Nemes tónus, de középszerű érdekesség jellemezte számomra minden művét; a közönség viszont ugyanezeket a műveket magas szépségű, és mégis könnyű, jó olvasmányoknak találta.”
(Babits Mihály – Könyvől könyvre, Nyugat, 1933)

A Forsyte Saga


A Forsyte-Saga A Viktória-korszak Angliájának nagy regényírója realista kritikával vizsgálja és ábrázolja a századforduló angol társadalmát. Főművében valóságos mondává, legendává, „szágává” szövi a Forsyte-család egymást követő nemzedékeinek történetét. Ez a család a birtoklási szenvedély jelképének tekinthető. Életeleme a pénz, a vagyon, melyet örökölt és gyarapítani már alig tud, de körömmel-foggal meg akar őrizni.
A Forsyte-regényeket az író két ciklusba foglalta össze. Az első ciklus a Forsyte-Saga, mely három regényből (A tulajdonos, Válóper és Ez a ház kiadó), továbbá két intermezzóból, közjátékból, összekötő elbeszélésből áll. A cselekmény 1886-ban indul meg, az öreg Jolyon házában, és elvezet a búr háborúba, Viktória királynő temetésére, a százegy éves Timothy Forsyte halálos ágyához. Tanúi vagyunk Bosinney építész, Soames Forsyte és ifjabb Jolyon, a művész Forsyte szerelmi drámájának. A ciklus első felének izgató nőalakja a szép és bájos Irene, míg a ciklus végén már az első világháború utáni nemzedék lép színre, és a nyughatatlan Fleur házasságának története már egy másik Anglia jellemző vonásait tünteti fel.

Eredeti mű: James Galsworthy – The Forsyte Saga, 1921
Ulpius-ház, 2006
Magyar Könyvklub, 1994
Kriterion, 1983
Európa, 1960, 1970

Modern komédia


John Galsworty az angol irodalom legnagyobbjai közé tartozik. Technikája az impresszionista festésmódra emlékeztet – a természetet, az emberi világot, hõseinek jellemét váltakozó képekben, tovavillanó víziókban látja és mutatja meg. Regényei központjaiban egy-egy nagy szerelem lobog – talán az egyetlen emberi szenvedély, amelyet iróniája megkímél. 
A Modern komédia szintén három ciklusból áll. A fehér majom a nyugati kultúra bomlását, a Hattyúdal pedig e kultúra végét jelképezi. Az ezüst kanál a kiváltságos osztály szatírája, azoké, akik az angol közmondás szerint szájukban ezüst kanállal születtek

Eredeti mű: James Galsworthy – A Modern Comedy, 1924
Kriterion, 1985
Európa, 1960, 1970, 1971



2016. május 28., szombat

Bella Andre - Csak téged látlak

A Sullivan család 5


"A regény főszereplői korábban esküvel fogadták, hogy soha nem lesznek szerelmesek. Megtalálhatják-e mégis a szerelmet egymás karjában? 
Zach Sullivan semmit sem akar kevésbé, mint hogy két hétig vigyázzon a testvére kölyökkutyájára – egészen addig, amíg nem találkozik egy kutyákkal foglalkozó, rendkívül vonzó nővel. Heather okos és szép, és találkozásuk óta Zach már csak őrá tud gondolni. Pedig úgy tűnik, hogy ő az egyetlen nő az egész földtekén, aki semmit sem akar tőle. 
Heather Linsey még tizenhét évesen tett fogadalmat, hogy soha nem lesz szerelmes, mert a szerelem nem más, mint hazugságok tömege. Azóta is rendületlenül kitartott a fogadalma mellett, és nem engedett a vonzó férfiak kísértésének.
Azonban minél visszautasítóbb Heather, Zach annál inkább vágyik a szerelmére. Vajon sikerül-e a szerelmes férfinak elérnie, hogy Heather újra higgyen a szerelemben?"

Kossuth Kiadó, 2016
Eredeti mű: Bella Andre – If You Were Mine, Oak Press, 2012

A sokrészes család-regény ötödik része, Zach és Heather története.
Tudom, hogy ismétlem magam, hiszen az előző résznél is elmondtam: aki most kap kedvet a sorozat olvasásához, az az első résszel kezdje, mert bár a történetek nem függővégesek, a következő részekben epizódikusan ismét felbukkannak a szereplőik, vagy utalások vannak a velük történtekre.
A fülszöveget olvasva csak egy csimpánz nem jönne rá, hogy Zach Sullivan és Heather Linsey egy pár lesz, a történet enélkül is kiszámítható lenne. Két, az ellentkező nem iránt bizalmatlan ember összetalálkozik és egymásba szeret. Ennyi a történet.
Zach, a Sullivanok sármjával és fizikai adottságaival felszerelt üzletember és autóversenyző korán elhunyt apja miatt érzi úgy, hogy nem érdemes egy komoly kapcsolatra pazarolni az idejét, mikor az élet úgyis véges és csak egy szenvedő társat hagyna maga után. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy valamennyi Sullivan-utód közül ő az, aki szinte megszólalásig hasonlít apjára. 
Heather, a kutya-iskola tulajdonos, pedig saját apja miatt bizalmatlan az egész férfi-nem iránt, mert mély nyomot hagyott benne a felfedezés, hogy szülei házassága merő képmutatás és apja a házasság első pillanatától csalja az anyját, aki erről tud, de úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Természetesen szinte valamennyi Sullivannal találkozunk a történet valamelyik pontján, családi összejövetel ürügyén, vagy azért mert megszületik az első Sullivan-unoka (jaj nekünk! új generáció a láthatáron!), vagy egyszerűen csak azért, mert Sullivanék szeretnek összegyűlni.
Körülbelül ennyi lenne a történet, jó keményen megfejelve erotikával – valamennyi eddig magyarul megjelent rész közül talán ez a legtöbb erotikával rendelkező –, és két roppant szimpatikus kutyával: egy nyugis dán doggal és egy rakoncátlan terrier-kölyökkel.
Még sok rész van hátra a sorozatból, számszerint 11, szurkoljunk, hogy valamennyit olvashassuk magyar nyelven.

A sorozat magyarul már megjelent részei



1. A Sullivan család, Ulpius-ház, 2014
The Look of Love
Chase Sullivan és Chloe Peterson 

2. Menekülés a szerelemtől, Ulpius-ház, 2014
From This Moment On
Marcus Sullivan és Nicola Harding

3. Most és mindörökké, Ulpius ház, 2014
Can't Help Falling In Love
Gabe Sullivan és Megan Harris

4. Örökké a tiéd Kossuth Kiadó, 2016
I Only Have Eyes for You
Sophie Sullivan és Jake McCann

2016. május 26., csütörtök

Samantha Young - Mély víz

Mély víz 1


Maradj fiatal! Élj veszélyesen! Szeress szenvedéllyel! 
Charley Redford csak egy hétköznapi lány volt, amíg Jake Caplin meg nem jelent otthonában, az indianai kisvárosban, és meg nem győzte őt, hogy rendkívüli teremtés. Jake szinte már az első napon a mélyvízbe dobta Charley-t, és megígérte a lánynak, hogy kitart mellette. Ám később tragikus baleset árnyékolta be Jake életét, és a fiú gyorsan kievickélt a partra, magára hagyva Charley-t. 
Négy év telt el azóta, és Charley végre úgy érzi, sikerült továbblépnie. Aztán Edinburghba utazik, hogy ott folytassa tanulmányait, és egy partin merő véletlenségből éppen Jake Caplinbe meg az új barátnőjébe botlik. A jó útra tért rosszfiú Charley bocsánatáért esedezik, aki ezek után egyre több időt tölt egykori szerelmével. Charley fegyverszünetet köt, és végül ráébred: egyre szorosabb barátság fűzi a fiúhoz. 
Ahogy Charley és Jake közelebb kerül egymáshoz, újra fellángol közöttük a régi szenvedély, ami komoly fenyegetést jelent az életükre és a kapcsolataikra. Amikor a féltékenység és a vágy felüti pusztító fejét, Charley és Jake még maguknak is nehezen ismerik be, mit jelentenek egymás számára. 
De ha sikerül is úrrá lenniük a helyzeten, semmi sem garantálja, hogy Charley még egyszer hagyja magát visszarángatni a mélyvízbe.


Könyvmolyképző, 2016
Eredeti mű: Samantha Young – Into The Deep , 2013



Amikor kaptam ezt a könyvet a haverina (aki meglepett vele)  rákérdezett, hogy biztosan ezt  akarom-e, én pedig határozottan rávágtam, hogy persze, hiszen szeretem Samantha Young írásait, a Dublin Street, például, milyen jó volt. Sajnos arra már nem akartam emlékezni, hogy a London Road csak egy gyenge próbálkozás maradt ahhoz képest.
Kezdeném azzal, hogy ennek semmi köze a Dublin Street, London Road és további, magyarul meg nem jelent folytatásaihoz. A könyv besorolása “new adult” – elméletileg fiatal felnőtt lenne. Így igaz, már 20 évesek, eljutottak az egyetemre, viszont a szereplők viselkedése semmiben nem különbözik egy ifjúsági regény szereplőiétől – pont annyira infantilis. S lényegében a könyv inkább ifjúsági, mert a cselekmény felváltva játszódik jelenben és a 4 évvel korábbi múltban, amikoris a régény főszereplői 16 évesen megismerkedtek, egymásba szerettek, majd szakítottak.
Néhány szerencsés amerikai ifjonc Edinburgh-ba megy egy évre cserediáknak, így találkozik össze ismét a két főhős, mert ugye kicsi a világ. Számomra felfoghatatlan volt, hogy az a néhány ott levő amerikai szinte kizárólagosan egymással barátkozott, egymással találkozgatott… én is külföldön tanultam, nálunk ez másképp működött. Igaz, nem voltunk ennyire eltelve nemzeti felsőbbrendűséggel.
Nos, a két főhős ismét összetalálkozik és elkezdődik a visszaemlékezés – Charley, a leányzó meséli el egyes szám első személyben –, az akarom-nem akarom húzavona, hosszas lelkizések, jóakaró barátok és család közbelépései és kéretlen tanácsai.
Maga a könyv szerkezete nagyon jó. Pontozom azt az írói megoldást, hogy felváltva vagyunk múltban és jelenben, és fokozatosan derül ki, mi is történt 4 évvel korábban, ami a szakításukhoz vezetett – ami mindenképpen bekövetkezett volna, hisz Jake családja elköltözött a kisvárosból. Nekem csak a tartalommal és a történettel van bajom… 350 oldal siránkozás, szorongás, világfájdalom és meg nem értettség megfejelve függőben maradt epizodikus történésekkel, úgy a múltban, mint a jelenben. S anyám borogass!!! A 16 éves srác olyan figyelmes, körültekintő és gyengéd szerető, mint Maya Banks vagy Lora Leigh 30+ -os, tapasztalt lepedővirtuózai.
A történet függővéges, folytatása van (minek nincs mostanság?), a könyv végén a kiadó közöl is egy rövid beleolvasót a következő részből, amelynek a címe Túl a zátonyon lesz - eredetiben: Out of The Shallows. Megjelenésének időpontjáról nincs hírem, kérdezd a kiadót. Én azt hiszem, nemcsak a zátonyon, de az egész történeten túl vagyok, de hát ízlések és pofonok… úgy gondolom, az ifjúság szeretni fogja.
Kis ízelítő abból amire várhatsz – számomra az itt említett Claudia volt a szimpatikus mellékszereplő... legalábbis valósabb volt a többi semmiért drámázónál.

“Az elmúlt hetekben nem nagyon törődtünk a kémiával, vagyis egy időre háttérbe szorítottuk a kapcsolatunkat, és visszaállítottuk a karácsony előtti állapotokat. Claudia azt mondta, ő megérti, hogy nem akarjuk megbántani Melissát, de attól, hogy nem fekszünk le egymással, Melissa még nem lesz boldogabb.”
Samantha Young – Mély víz, Könyvmolyképző Kiadó, 2016

2016. május 24., kedd

Lily Macellister - A Lincheln kastély titkai

Skóciában egy XV. századi kastély felújítása során különös fémdobozra bukkantak, amelyben egy kristálykódex és egy hieroglifákkal díszített medál volt. Másnapra mindkettőnek nyoma veszett az építésvezetővel együtt. 
A nyomozás szálai földrajzilag és időben is igen messzire vezetnek Sikerül Adamnek és Nathannek időben megfejteni a titkosírással írt üzeneteket? Vajon ki Eduard Lincheln gróf, a kastély jelenlegi tulajdonosa és milyen szálak fűzik az éjszakánként megjelenő fáklyás lovasokhoz, akik nyomtalanul eltűnnek a kastély melletti erdőben? Hová vezetnek a különös földalatti járatok és milyen titkokat rejtenek?
A könyv végére mindez és sok minden más is kiderül, bár egy kérdés nyitva marad...

Underground Kiadó, 2016
Publio, 2016

Azt hiszem már mondtam egyszer, hogy mindenki olyan néven ír amilyenen akar…arról és azt ír, amit akar. Ez ismét egy első könyves magyar próbálkozás – én legalábbis semmilyen más nyomot nem találtam más könyvről. Van szerzői oldal, be lehet guglizni, én megtettem.
Meglehetősen drága a nyomtatott variáns a terjedelméhez képest (alíg több mint egy Harlequin-füzet)… és ahhoz képest, hogy induló íróról van szó – az elektronikus változat sokkal hozzáférhetőbb, értem anyagi szempontból.
Végy néhány sikeres elemet, keverd össze őket, írj köréjük egy történetet, amiben legyen egy pap és kolostor is és helyezd a történetet Skóciába, mert az misztikus és trendi. S mivel magyar vagy és nem tudod ezt felejteni, akkor legyen benne hungarikum: keverd bele a Pilist és adj hozzá egy Báthory nevű szereplőt is, mert ugye a Báthory is egy húzós név, automatikusan történelembe visz. Miért nem Kis, Nagy, Molnár vagy Kovács?
Bocs kedves szerző, de nekem ez nagyon ott van Dan Brown A Da Vinci-kód-jánál – értsd alapötletben, szereplők formálásában, a több helyszínen zajló cselekményben és magában a misztikus tárgyban amit találnak.… de hát ízlések és pofonok.
Az író(nő) hivatalos oldala szerint folytatása is lesz, mert ugye egy kérdés nyitva maradt. Sok sikert hozzá!

2016. május 22., vasárnap

L. Marie Adeline - Titkok hálójában

S.E.C.R.E.T. 3


    A SECRET-trilógia várva várt befejező kötete 
Cassie Robichaud talán örökre elveszti élete szerelmét, miután Will Foret felfedezi, hogy Cassie a SECRET nevű titkos társaság tagja, amely valóra váltja a nők legvadabb erotikus fantáziáit. A lány új feladatokba temetkezve próbálja összerakni szétesett életét, és ebben a SECRET is a segítségére van, amikor egy utolsó, embert próbáló kihívás elé állítja. 
Solange Faraday, akit a média csak „a rettenthetetlen” jelzővel illet, sikeres és magabiztos újságírónő. Válása óta azonban fél újra elköteleződni. Cassie segítségével levetkőzi gátlásait, forró kalandokba bocsátkozik, és olyan veszélyeket is vállal, mint senki a SECRET eddigi kliensei közül. Vajon megtalálja az elvesztett boldogságot? És miután Will rájön, micsoda hibát követett el, vajon Cassie hajlandó őt visszafogadni? 
A SECRET-trilógia befejező kötete még szexibb, még forróbb, és még több meglepetést tartogat…

Libri, 2016
Erdeti mű: L. Marie Adeline – S.E.C.R.E.T.  Revealed

Emlékszel még Cassie Robichaud-ra, a New Orleans-i özvegyre, aki férje halála után lassan felfedezi saját szexualitását és az erotika örömeit? Nos, ez a történetének befejező része. – A könyvből származó értesülések szerint elfogyott a pénz amivel a vágyálmokat finanszírozták, szerintem ezt a történetet már nem volt hová tovább ragozni.
Amikor a trilógia első részét olvastam, nem sokkal a megjelenés után, arra gondoltam, hogy végre egy olyan könyv, ami esetleg gondolkodásra készteti az olvasóját, hogy felfedezze, hogyan is áll saját szexualitásával. Kitör az álszeméremből és szociális normákból, vagy marad az előítéletektől hemzsegő megfelelési kényszer szintjén? Netán abbahagyja a megjátszott orgazmusokat, amikkel a partnere egoját simogatta…
Aztán jött a második rész és a keserű valóság: Ha egy férfi élvezi a szexet és időben több partnere van, akkor ő a falu bikája. Ha egy nő vállalja fel nyíltan, akkor hű mekkora kurva! … még a könyvben is – igen, leírtam a ká betűs szót, nem káprázik a szemed. Mert ugye kettős mércével mérünk: van egy külön a férfiaknak, a teremtés koronáinak, akik egyszer, valamikor, felkerültek a piedesztálra és onnan hangoztatják felsőbbrendűségüket, és van egy másik mérce, amivel a nőket mérik és elítélik azokért a dolgokért, amik egy férfi esetében olyan természetesek. A rosszabb az amikor egy magát az erkölcs etalonjának tartó másik nő ítélkezik, anélkül, hogy saját kis világát elemezné előszőr és felismerné, hogy mennyire szánalmasan merev, kétszínű és képmutató…
No de elég abból, amilyen gondolatokat váltott ki belőlem ez a sorozat, térjünk vissza Cassie Robichaud-ra és természetesen New Orleansbe. 
Ugye, felfedezte saját szexualitását, mentoráltból mentor lett, hiszen a SECRET-nek hajt fel férfiakat, akik majd a fantáziákban partnerek lesznek, besegít mindenbe amire a társaság felkéri. S megtalálja a szerelmet is… hiszen Will minden köztes bonyodalom ellenére viszonozza érzéseit, csakhogy a férfi  értesül a SECRET-ről dobja Cassiet. Mindezt tudjuk az előző részekből. Azt is tudjuk, hogy a SECRET nem tizen-huszonéves ifjoncokat támogat és fogad tagjai közé, hanem érett nőket.
Ahogy az első részben megismertük a SECRET-et és Cassie vágyait, a másodikban pedig egy újabb nő fantáziáit váltják valóra Cassie kalandjai mellett, a harmadik, befejező részben is Cassie és a már jól ismert SECRET-tagok mellett színre lép az újonc: Solange Faraday, újságíró aki, a politikai korrektség jegyében színesbőrű és igazán gazdag szexuális fantáziával rendelkezik. Ebben a részben is további ízelítőt kapunk a férfiúi szemétségből: amíg bent vannak a társaságban és szexuális vágyakat teljesítenek, addig minden szép és jó, ha valamiért kizáródnak, akkor a SECRET tagjait nem épp hízelgő jelzőkkel illetik és ezt nyilvánosan is hangoztatják.
Ezen túl rengeteg erotikus jelenet, bonyodalom, féltékenység, csalódások és még több csalódás, néha vulgáris beszéd… és egy bazi nagy happy end. Amennyiben már olvastad az előző részeket, akkor körülbelül tudod mire várjál, bár ez a rész számomra már túl bonyolult volt… de hát ízlések és pofonok.
    Említettem? Nincs benne sérült lelkű dögös milliomos, sem pszeudo-domináns, lelkileg sérült szépfiú vagy irányításmániás macsó. Zseniális szegény lány sincs. Márcsak ezért is érdemes elolvasni.

A sorozat előző részei


1. S.E.C.R.E.T. A titkos társaság, Libri, 2013
Eredeti mű: L. Marie Adeline: S.E.C.R.E.T.

Férje halála óta Cassie Robichaud magányosan és szomorúan tölti mindennapjait. Napközben felszolgálóként dolgozik a New Orleans-i Café Rose-ban, esténként pedig egyedül tér haza üres lakásába. Ám az élete örökre megváltozik, amikor a kezébe kerül egy különös kis jegyzetfüzet, amit egy titokzatos nő felejtett a kávézóban. Egyre jobban magával ragadják a füzet lapjain rejtőző szókimondó vallomások, és a notesz végül elvezeti a S.E.C.R.E.T. nevű különös társasághoz, amelynek célja, hogy valóra váltsa a nők legtitkosabb erotikus fantáziáit. 
    Cassie hamarosan egy izgalmas utazás kellős közepén találja magát. Tíz mámorító kaland vár rá szívdöglesztő férfiakkal, akik felébresztik benne a szenvedélyt, és olyan élményekkel ajándékozzák meg, amilyenekben sosem volt része korábban. Az átéltek hatására egyre felszabadultabbá és magabiztosabbá válik, és végre arra is el tudja szánni magát, hogy igazán élni kezdjen. 
    Mámorító, felszabadító és szenvedélyes. A S.E.C.R.E.T. egy olyan világot tár fel előtted, ahol a legtitkosabb fantáziáid is valóra válnak!

2. Kettőnk titka, Libri, 2015
Eredeti mű: L. Marie Adeline - S.E.C.R.E.T. Shared

Cassie Robichaud magányos élete örökre megváltozik, amikor belép a S.E.C.R.E.T. nevű titkos társaságba, amely valóra váltja a nők legvadabb erotikus fantáziáit. A mámorító kalandok hatására végre rászánja magát, hogy igazán élni kezdjen… 
    Miközben Cassie férfiakat hajt fel a titkos társaság részére, új kliens érkezik a S.E.C.R.E.T.-hez, akit a gondjaira bíznak. Dauphine Mason harmincas, csinos nő, aki az olvasáson és zenehallgatáson kívül csak a munkájának él, és fogalma sincs róla, milyen szívdöglesztő tudna lenni. Cassie feladata felszítani a szenvedélyét és megtörni jeges szívét, de vajon sikerül neki? 
    Látszólag minden rendben lenne Cassie körül, de feltűnik egy vetélytárs, aki azzal fenyegeti, hogy leleplezi kettős életét a férfi előtt, akit mindketten szeretnek…

2016. május 20., péntek

Carole Matthews - Nyári ábrándok

Mi van akkor, ha világéletedben többről álmodtál…? 
Nell McNamara élete boldog: biztos állása van a helyi falatozóban, kedvese, Olly, imádja, négyéves kislányuk, Petal pedig tündéri, körülötte forog az egész világ. A falatozó renoválásra szorul, Nell pedig azonnal kapva kap az alkalmon, hogy kreativitását kiélje.
Az eredményen felbuzdulva, na meg legdrágább barátainak az unszolására Nell elhatározza, hogy saját vállalkozásba fog. Tüneményes kézitáskákat gyárt, amelyek rövidesen igen-igen kapósak lesznek. 
Úgy fest, hogy Nell álmai egy csapásra valóra válnak! Azonban a sikernek ára van, és Nell hamarosan ráébred: rengeteg nehézséggel jár, hogy mindent megtarthasson…
Carole Matthews a Sunday Times bestseller írónője. Tizenkilenc könyve jelent meg eddig. Munkáit húsz nyelvre lefordították, a filmes jogokat Hollywood vette meg 
Csupa móka, kacagás és szeretet. 
Szívd magadba a napsütést a Nyári ábrándokkal!

Ulpius-ház, 2013
Eredeti mű: Carole Matthews – Summer Daydreams, Sphere, London, 2012

Könnyűre vártam, azt is kaptam, néha még mosolyogtam is, de…
Miről is szól ez a könyv? Arról, hogy mi történik, ha tíz év után eltűnik a rózsaszín felhő, marad csak egy enyhe köd és a megszokás, a pár egyik tagja pedig rájön, hogy ami van már nem elég neki, mert többre hivatott, jobbra. A partner pedig meg van elégedve azzal ami van és csak nyugalomra vágyik. És mi van akkor, amikor a dolgok összejönni látszanak, de ez sem elég és elfut az ember lányával a ló?
Ez egy olyan sikertörténet ami fülétől farkáig fikció. Ilyen esetleg Utópiában történik meg, de nem ezen a földgömbön, nem mostanság és biztosan nem velem vagy veled.
Nell McNamara naiv és butácska. Vannak nők akik a cipőkért vesznek meg, mások az ékszerekért, Nell a táskákért. De nem ezért butácska. Olyan ő alapból. Egész szekrényre való gyűjteménye van és az nem baj, ha a háza fut és olyan mint egy szemétdomb, a táskái rendben és becsben vannak tartva. S mert az ismerősök bíztatják, otthagyja biztos állását a gyorsétteremben, ahol halat és sült burgonyát árulnak (a híres angol fish ’n chips, ami úgy az igazi, ha újságpapírba csomagolva kapod) és saját bizniszbe fog: természetesen táskákat gyárt. Saját álmaiért képes lenne feláldozni az egyetlen embert, aki igazán szereti és aki minden hülyesége mellett kitart mellette. Személyes ambícióit az “értünk csinálom” szlogen mögé bújtatja, közben saját magán kívül nem igazán érdekli senki, néha még a gyermeke sem. Sajnáltam Olly-t, a partnerét s későbbi férjét, komolyan. Jobbat érdemelt volna ennél a libánál.
Ami a könyv nyelvezetét illeti… az egy dolog, hogy a történet Angliában játszódik és nem éppen a művelt körökben, de azért nem tudom elhinni, hogy az angol eredetiben olyan szlenget használtak volna, mint amit a fordító nyomott le a torkomon. Rósejbni? Komolyan? Meg csicsikálni… Vagy létezik-e egyáltalán olyan szó a magyar nyelvben, hogy csandázni vagy skribálni? És mi az, hogy beeresztett padló meg bútorok? Honnan eresztette be? A padlózatot a padlásról engedte le és utána sorban a berendezést is? Azt is erősen kétlem, hogy az angol eredeti szövegben a gyermeket Petalkának becézték volna.
Számomra ez olyan háromszor olvasós könyv, értsd: először, utoljára és soha többé, ehhez pedig nagyban hozzájárult a fordító áldásos tevékenysége: egy amúgy sem túlságosan értelmes történetet lenullázott a fordításával és szóhasználatával.… de hát ízlések és pofonok.




2016. május 18., szerda

Karen Hawkins - A veszély vonzásában

Hurst-amulett 3


A családi amulett titokzatos története tovább folytatódik…
Robert Hurst már évek óta üldöz egy nőt, követi a nyomát, és hiába veszti szem elől, újra és újra a keresésére indul. Ez az asszony Moira MacAllister – vagy Mrs. MacJames, vagy Mrs. Randolph, attól függően, hogy éppen milyen nevet használ. Moira nem mindennapi teremtés: vörös hajú, igéző szépség, virtuóz módon bújik egyik szerepből a másikba. Robert először a Brit Birodalom ügynökeként szegődött a nyomába, de a mostani indokai már inkább személyesek… 
Nemcsak az asszony után nyomoz ugyanis, hanem azt a családi amulettet is meg akarja kaparintani, amelynek megszerzésére Moira is megbízást kapott. Ki melyik oldalon áll, ellenfelek vagy szövetségesek ők valójában? És bár a kettejük élete a múltban egy rövid időre már összekapcsolódott, most, hogy a sors megint egymás mellé sodorta őket, vajon képesek-e arra, hogy a kölcsönös vonzalomnál erősebb kötelékre leljenek, amely összefűzheti az életüket egyszer és mindenkorra?

General Press, 2016
Eredeti mű: Karen Hawkins – A Most Dangerous Profession, 2011

Huh, nem is tudom, honnan kezdjem… Nyílvánvaló, hogy egy sorozat harmadik része – még lesz egy kötet –, ami viszont egy másik sorozat folytatása. Aki olvasta Karen Hawkins magyarul megjelent írásait, az tudja már, aki ezután fogna hozzá, az kezdje a MacLean-átok sorozattal (Kalandor, Viharos szerelem, Kockázatos szerelem, Határtalan szerelem, Szerelmi alku). Azért azzal, mert a Hurst lányok közül kettő is a MacLean-klánba házasodott be, állandó utalások vannak olyan szereplőkre és történésekre amiket nem lehet megérteni, ha nem olvastad el valamennyi részt szépen sorban, ez pedig idegesíteni fog… és azt sem fogod tudni, hogy mi a szösz ez az amulett, amiért annyit talpalnak Hurst-ék kicsitől nagyig – bár erre elég sokszor történik utalás.
Amennyire szerettem a MacLean-átok sorozatot, annyira nem kedvelem ezt. Még meg sem tudom mondani miért, egyszerűen nem és kész. Talán azért mert annyira kiszámítható és néhol vontatott. Az első részét (Kincsvadászok) kétszer tettem félre, míg harmadszorra sikerült lekínozni. A második (Olthatatlan szenvedély) az egy fokkal jobb volt, vagy belejöttem én az önsanyargatásba… és a harmadik – A veszély vonzásában –,  az már egész könnyen lecsúszott. S hogy miért sanyargattam magam az előző részekkel? Mert, ismerve az írónő stílusát és könyveinek szerkezetét, ha nem olvasom el az előző részeket fogalmam nincs ki kicsoda és éppen miért futnak egymás elől vagy egymás után – és mert minden sorozatnak vannak jobb és kevésbé sikerült részei... meg az ízlések és a pofonok.
No, de koncentráljunk A veszély vonzásában-ra…
A cselekmény természetesen Skóciában játszódik. Futás az előző részekből már ismert ónixdobozok után/miatt… igen, több van belőlük. A könyv részei és az ónixdobozok száma egyenesen arányos, per pillanat háromnál tartunk. S hogy miért fontosak ezek a dobozok, elolvasod a könyvet és megtudod.
A szereplőket már az előző részekből ismerjük, Moira már a második részben is szerepelt, csak más névvel, hiszen úgy váltogatja a nevét és kinézését mint más a fehérneműjét. A piperkőc kinézetű (ne tévesszen meg!!) Robert Hurst-tel pedig már a MacLean sorozatban is találkoztunk epizodikusan.
Nos, a két főszereplő házas… nem lövöm le a poént, erről említést tesz a második rész. Évekkel ezelőtt Moira csellel, csalással elvetette magát a férfivel és mikor az magához tért az eufóriából, hopp! házas és bé neje már el is párolgott mellőle. Most viszont ugyanannak a tárgynak a megszerzéséért futnak, csak a motivációjuk más.
   S hogy még miért kellene elolvasnod elejétől a sorozatot… Azért, mert az írónő bevett szokása, hogy minden fejezet előtt egy-egy kis részletet közöl egy levélből amit a sorozat szereplői egymásnak írtak, vagy akár Michael Hurst naplójából. Ezt elfejeltettem mondani: Michael Hurst az akiért ez az egész cirkusz folyik. Fogva tartja messzi földön egy szúfi és az ónixdoboz(ok) ellenében engedi szabadon. Továbbá, ha figyelemmel olvasgatod ezeket a levél- és naplórészleteket, amik a fejezetek elején vannak, könnyen kitatálhatod, hogy kiről-miről is fog szólni a sorozat utolsó része.
Persze, most már el fogom olvasni a negyedik részt is – ha ilyen ritmusban folytatja a General Press, akkor jövő ilyenkor. Annyira azért nem vagyok kiváncsi a végére, hogy angolul fogjak neki. Az elhatározásomhoz az is hozzájárul, hogy bár a történetért nem rajongok, de  időnként megcsillan az írónő humora: ízelítőnek az ötödik fejezet előtti részlet Michael Hurst naplójából, amikor éppen  titkárnőjére panaszkodik

‘Tegnap felfedeztem, hogy segítőm, Miss Smythe-Haughton egy bolondos terv megvalósításába fogott bele, fogvatartóm elcsábításába. Így reméli elérni a kiszabadulásomat, mindenféle ónixdoboz nélkül. Nagyon nem tetszik, hogy ilyesmibe fogott, kifejeztem helytelenítésemet, amiről persze nem is vett tudomást. A doboz döntő fontosságú volna ahhoz, hogy megtaláljuk a rég elveszett Hurst-amulettet, de ez sem igazolhatja, hogy ilyen kockázatnak tegye ki magát. Különösen, miután láttam a szúfi arckifejezését, amikor a kisasszony – sok más esztelen dolog mellett – táncolt előtte a vacsora alatt.
Lehet, hogy Miss Smythe-Haughton kiváló titkosírás-szakértő, és nagyszerűen képes szót érteni a helybeliekkel, és lehet, hogy ő az egyetlen nő, aki úgy üli meg a tevét, mintha erre született volna, de úgy táncol, mint egy sánta medve. Mivel a szúfi nem parancsolta meg, hogy verjék el, feltételezem, kiváló a humorérzéke.”
 (Karen Hawkins – A veszély vonzásában, General Press, 2016)

A sorozat részei:




1. One night in Scotland

Kincsvadászok (General Press, 2014)










2. Scandal in Scotland

Olthatatlan szenvedély (General Press, 2015)







További részek angol nyelven




0. Much Ado About Marriage - a sorozat előzetese, időben Erzsébet-korban játszódik, tehát megelőzi a MacLean és Hurst sorozatokat és az amulettről valamint a hozzá kapcsolódó átokról szól.

4. The Taming of a Scottish Princess

2016. május 16., hétfő

Marian Keyes - Egy sármos férfi

Lola épp most tudta meg, hogy barátja – a karizmatikus politikus, Paddy de Courcy – megnősül. 
És mást vesz el. Lola összetört szívvel elhagyja a várost, hogy a tenger melletti kis házikóban nyugalomra találjon. Ám Lola visszavonulása korántsem annyira idilli, mint ahogy azt remélte…
Az újságíró Grace egy cikket szeretne írni az eljegyzés hátteréről, titkairól és úgy érzi, Lola a kulcs a rejtélyhez. Grace régen ismerte Paddy-t. De miért nem tudja elfelejteni a férfit?
Grace nővére Marnie talán tudja a választ, de ő is rejteget bizonyos dolgokat a múltból. Szerető férje és gyönyörű lányai csodálatosak, de mégsem tudják feledtetni első igazi szerelmét, egy bizonyos Paddy de Courcy-t. Milyen áron tud majd Marnie továbblépni?
Alicia Thornton Paddy leendő felesége. Alicia elhatározza, hogy tökéletes feleség lesz és mindent megtesz jegyeséért. De vajon ismeri-e a valódi Paddy-t?
Négy nagyon különböző nő. Egy rettentően sármos férfi. És egy sötét titok, amely mindannyiukat összeköti.

Ulpius-ház, 2012
Eredeti mű: Marian Keyes – This Charming Man, 2008

Akár olvastál már Marian Keyes könyvet, akár nem, ez az írása meg fog lepni. Semmiben nem hasonlít például a Walsh sorozathoz (Görögdinnye, Rachel vakációja, Angyalok, Van valaki odaát, A Mercy Close-i rejtély) és el kell mondanom, hogy nekem ez sokkal jobban bejött mint bármelyik másik műve. Nem véletlen, hogy ötvenegy kiadást ért meg eddig. A Walsh-sorozatot nem is igazán szerettem, az utolsó két részét már el sem olvastam. Lucy Sullivan férjhez megy című könyve van még a befutóim listáján, bár nem mondanám, hogy valamennyi írását olvastam.
Tulajdonképpen ez volt az első könyv amit tőle olvastam és nem is mostanság, de az este beszélgettem egy olyan ismerőssel, akiről ez a könyv jutott eszembe… a benne leírtak miatt. Túlzás lenne azt mondani, hogy fülétől farkáig újraolvastam, de rendesen belenéztem.
Ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá kellene tenni minden nő számára, mert olyan – nagyon kényes – témához nyúl amit mai napig hajlamosak vagyunk eltitkolni, magunkat hibáztatni érte, szégyennek tartani és a szőnyeg alá seperni… valamint vastag sminkkel eltakarni. S nemcsak egy kényes témát piszkál meg, hanem többet is érint – persze ez attól is függ, hogy kinek mi a kényes téma: családon, kapcsolaton  belüli bántalmazás? alkoholizmus a nők körében? transzvesztiták? korrupt politikusok?
Ne tévesszen meg a borítója, ez nem egy könnyű olvasmány, és nem is rövid. A történet több szálon is fut, de majd mindegyik szál ugyanoda vezet: Paddy-hez. Ő mindennek a motorja, a mozgatója, ő a “sármos férfi”. 
A cselekmény természetesen Írországban játszódik, mint a Keyes regények többsége. Helyenként idegesíteni fog egyik-másik szereplő, félretennéd, mert túl hosszú, túl vontatottnak tűnik, de ne tedd, megéri végigolvasni. Minden titok, mocsok, hazugság és megjátszás mögött emberi sorsok vannak, emberi életek, kapcsolatok, házasságok mennek tönkre.
Ne mondd azt, hogy veled ez nem történhet meg… de, megtörténhet. 
Fölösleges elmondani, számomra ez egy jó könyv és csak ajánlani tudom... de hát ízlések és pofonok.



2016. május 15., vasárnap

Pünkösd...


A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a keresztény világ a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. Tehát pünkösdvasárnap, a nyugati kereszténységben valamikor május 10 és június 13 közé esik – írta a Wikipédia
Ugyanez a Wikipédia tesz említést a magyarságban honos pünkösdi népszokásokra, mint a májusfa állítás, pünkösdi királyné járás, tavasz köszöntés vagy a Jókai Mór Egy magyar nábobjában is olyan jól bemutatott pünkösdi király választás... és Csíksomlyón ma van a búcsú.

Bármit ünnepelnél ma, legyen szép napod!... és pünkösdi rózsád


2016. május 14., szombat

Rebecca Chance - Luxus és csók

Amber, a gyógyszerfüggő szupermodell lassan kiöregszik a friss szépségek közül, de tényleg csak a szexipar az egyetlen út a számára? 
Skye egy éjszakai klub egzotikus táncosnője, aki bármilyen feladatot elvállal, csak hogy célt adjon kokainnal felpörgetett életének. 
Joe, a harmincas filmsztár jófiús hírnevét és újabb milliókat ígérő házasságát csak a szexfüggősége veszélyezteti. 
Petal, a világhírű rockzenész elkényeztetett lánya meg van győződve arról, hogy szupersztár lesz belőle, s bárkin átgázol céljai elérése érdekében. 

Vajon a 30 napos luxus elvonókúra alatt meg tudnak szabadulni függőségüktől, s képesek a saját kezükbe venni sorsuk irányítását?

Athenaeum, 2016
Eredeti mű: Rebecca Chance – Bad Girls

Első könyvem az írónőtől, nem hagyott mély nyomot bennem, s ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor semmilyen nyomot nem hagyott. Persze, majd a nagyérdemű olvasótábor rajongani fog érte, hiszen volt reklámja bőviben és erotikus. Nem annyira erotikus, mint sokan várják és képzelik. Azért nem furcsa, hogy pornót nézni olyan snassz és elítélendő, de pornót olvasni az már szinte kötelező?
Újabb betekintés a gazdagok, híresek és szépek világába… négy ember, négy történet, ami egy adott pillanatban összefonódik, hol máshol, mint a dependenciákra szakosodott előkelő magánklínikán. S mellettük még sokan mások, celebek, vagy nem, akik saját gondjaikban vesznek el. Szakad meg a szívem, hogy szegény gazdagok, miken kell nekik keresztülmenniük....
Három részt különíthetünk el a történetben: a klínika előtti, a klinikán történő és a klínika utáni események, és ezen belül mind a négy szereplő megkapja a maga kis privát részét.
A fülszöveg már említi a négy főszereplőt, de nem minden úgy van ahogy ott írja.
Amber, igen, gyógyszerfüggő szlovák származású kiöregedett modell – bizarr valakire azt mondani 27 évesen, hogy kiöregedett… Teljesen anyja irányítása alatt van, aki tizenéves korától szorongásgátlókkal és alkohollal tömi, hiszen lánya szépségéből él és szemet huny akkor is amikor nem kellene. A nő csak akkor ijjed meg amikor véletlen túladagolás következtében úgy néz ki, hogy elveszíti luxuséletet biztosító forrását.
Petal… nos Petal egy elkényeztetett kis ribanc, akinek egyetlen gondja az, hogy minél többet írjon róla a bulvár. Rock-sztár apja hírnevében sütkérezik és szellemi fejlődése megállt 13-14 éves korában, bár ő már a húszat is betöltötte. Néha drogozik, többször leissza magát és a klínikára azért küldi apja (és annak sokadik élettársa), hogy gondolkozzon el az életén. Éretlen, rosszindulatú, irigy…
Joe,  az A-kategóriás hollywoodi színész. Szexfüggőségért zavarja az ügynöke(??) a klínikára, pedig Joe csak egy egészséges férfi, egészséges szexuális vágyakkal, akinek a menyasszonya leszbikus és pont az illető ügynökkel kavar. Tehát egy újabb szemfényvesztés, porhintés, nőjön a film reklámja és bevétele azzal, hogy a két divatos színész a forgatáson egymásba szeret és  közös jövőt tervez. Joe pedig sztriptízbárokban kompenzál dögös szőke lányokkal… és ahol celebek vannak, ott a bulvársajtó is.
Skye, a dögös szőke sztriptíztáncos, akit a bulvársajtó a klínikára küld Joe után, hogy újabb kompromittáló felvételeket hozzon össze a színésszel. Skye maga sem veti meg a drogot, tehát tiszta haszon az elvonókúra, bár ő is "szex-függőség" miatt kerül a klínikára. Csak egy gond van: Skye beleszeret Joe-ba…
Ez a négy ember összetalálkozik a klínikán és hatással lesznek egymás és a környezetük életére. Hogy jobb emberek lesznek a történet végére... nos ez már rád vár, hogy felfedezd.
Nem letehetetlen, az egynek elmegy kategóriában van nálam, újraolvasni biztos nem fogom. Korhatár nélkül olvasható és nem fogja kiforgatni világod a sarkaiból... de hát ízlések és pofonok...
Stílusosan egy idevágó dal, a boldog kis bogyóról...