A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klasszikus romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klasszikus romantikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 24., hétfő

Mary Jo Putney – Váratlan szerelem


   A jó útra tértek testvérisége 4



   Napóleon ​Elba szigeti száműzetését követően az egykori brit hírszerzőtiszt, Simon Duval abban a reményben tér vissza Angliába, hogy új értelmet talál az életének. Csakhamar a másod-unokatestvére özvegye, Suzanne Duval nyomára akad. A nehéz körülmények között, varrónőként dolgozó Suzanne elmúlt pár éve legalább annyira kalandos volt, mint Simoné. Miközben mindketten úgy vélik, már túl vannak a szerelmen, újbóli találkozásuk arra készteti a férfit, hogy baráti házasságot ajánljon a rokonának, és Suzanne ezt el is fogadja.
   Nem kereste, nem vágyott a valódi házasságra, de amikor Suzanne az új férjével Simon fogadott testvérének keresésére indul, a meghittség és a gyengédség mindkettejük lelkét meggyógyítja – és erős, nem várt szenvedélyt gyújt bennük. A franciaországi hírek azonban fenyegetik az ifjú pár boldogságát. Napóleon elmenekült Elbáról, és Wellington herceg személyesen kéri Simont, hogy segítsen elkerülni egy újabb pusztító háborút. Ezúttal azonban a férfi nem egyedül vállalja a kockázatot.
   A jó útra tértek testvérisége legújabb kötetében egy vészterhes korban két sokat próbált ember egymásra találásáért izgulhatunk.


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Once a Spy, 2019



   Többször is elmondtam már, hogy mennyire kedvelem a régi időkben játszódó romantikus történeteket, igaz szerzője válogatja, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet is akarom. Bár újabban nem fordulok feltétlen rajongással a szerző írásai felé, kiváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni egy olyan történetből, mely a napoleoni háborúk idején kezdődik, és az egyes részek férfi főszereplőit egy közös esemény köti össze: kivégzésük előtti éjszakán együtt szöknek meg a francia fogságból. Valamilyen formában valamennyien a brit korona szolgálatában állnak, s akik figyelemmel kísérik a sorozatot és a szereplők sorsának alakulását, azok már tudják hogy hármójuk élete hogyan alakult. Most egy újabb epizóddal folytatódik A jó útra tértek testvérisége, melynek főszereplője a félig francia, félig angol Simon Duval ezredes, aki az angolok kémhálózatának oszlopos tagja a háború idején.
   Fogalmam sincs végül is hány részes lesz ez a sorozat, az ötödik rész angol nyelvű megjelenése az idén várható és Lucas Mandeville-ről fog szólni – róla többször is szó lesz ebben a történetben is –, de rajta kívül is van még olyan tagja A jó útra tértek tesvériségének, akinek a történetét még nem ismertük meg semmilyen nyelven.
   Egy eléggé sokat elmesélő fülszöveg után nem igazán tudom mit lehetne erről a történetről mondani, úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét az egészet, de megpróbálom.
   Nos, a főhősről már elmondtam, hogy karrierje csúcsán ezredes volt és az angoloknak kémkedett a napoleoni háborúk idején – jelen történet 1815-ben játszódik. Akárcsak társai, akikkel együtt szökött meg a kivégzés elől, ő is visszavonul az aktív szolgálattól, hogy odahaza átvegye örökségét és üzleti ügyeinek irányítását. És hírét veszi, hogy – mint annyi más szökött francia arisztokrata – másodunokatestvére özvegye is Londonban tartózkodik. Ezért meglepő ajánlattal keresi fel az özvegyet, akit évekkel korábban látott utoljára, közvetlenül esküvője előtt, és akivel annak idején összebarátkozott, mivel a fiatal ara korban közelebb áll hozzá, mint eljövendő férjéhez.
   Susanne Duval szinte gyerekfejjel ment hozzá Jean-Louis Duvalhoz, Chambron grófjához, egy élvhajhász fickóhoz, aki számára a lány tetemes hozománya sokkal vonzóbb volt, mint maga Suzanne. A nő London szegénynegyedében tengeti életét és varrásból él meg szűkösen. Saját honfitársai is kirekesztik, mert éveken keresztül egy török háremben volt fogoly és csak nemrég sikerült onnan megszöknie véletlen szerencse folytán, szintén a jó útra tértek segítségével. Erről már hallottunk a sorozat előző részében is. Ezek a menekült francia honfitársak megvetik a nőt, amiért egy háremben tartották fogva, és azt mindenki tudja, hogy miről is szól a hárem. A férfiak egy része pedig azt hiszi, hogy ezek után Suzanne szabad préda szexuális vágyaik kiélésére, ami arra készteti a nőt, hogy néhány próbálkozás után megszakítson minden kapcsolatot a francia menekültekkel.
   Tehát Simon Duval meglepő ajánlatot tesz az özvegynek: házasodjanak össze. A férfit nyomasztja a magány, a nő nyomorog és kölcsönösen segíthetnének egymásnak és egymáson egy kizárólag barátságon alapuló házasságban, mely nélkülözne minden nemű testiséget. A nő iszonyodik mindentől, ami egy férfi és egy nő között történhetne, s ezért a török háremben átéltek felelősek.
   Ugye mindenki sejti, hogy ez a baráti házasság meglehetősen gyorsan valami többé fog alakulni? Suzannenak azért több időbe telik, míg meg tud bízni a férfiben, aki határtalan türelemmel rendelkezik és fokozatosan érteti meg a nővel, hogy a testiség nem feltétlenül rossz.
   Akárcsak a sorozat többi része, ez is kalandregény, tehát a történések nem kizárólag Duvalék házaséletére, vagy annak milyenségére korlátozódik. Ebből a szempontból több dolog is összejátszik. Egyrészt Suzanne visszatérne Franciaországba, hogy megnézze mi lett régi otthonából – az is elképzelhető, hogy pont Simon az aktuális Chambron gróf –, másrészt hírt kapnak arról, hogy Simon anyai unokatestvére, akivel együtt nevelkedtek és akit mindenki halottnak hisz, Brüsszelben tűnt fel szerzetesi csuhában. És mit tesz a fikció ördöge, Simont pont ekkor kérik fel, hogy ismét a kontinensre utazzon és felmérje mi várható az Elba szigetére száműzött Napoleontól. Ez az utazás minden szzempontból tele lesz meglepetésekkel és váratlan csavarokkal. Annyival, hogy ez az én ízlésemnek már túlzás volt, s akkor még nem is említettem az "eltűnt" unokatestvért, Lucast, aki kézrátétellel gyógyít. S ha lúd, akkor legyen kövér! Napoleon megszökik Elbáról, hogy ismét átvegye a hatalmat és újabb offenzívát indítson Európa ellen, míg bele nem fut Wellington admirálisba Waterloo-nál.
   Egy kivétellel az előző részek szereplői is feltűnnek epizodikusan a történet egy-egy pontján, tehát továbra is tudni fogjuk kinek hogyan alakult a sorsa. S bár egy sorozat része, akár önálló történetként is megállja a helyét, mert van kellő mennyiségű utalás és magyarázat az előzményekre ahhoz, hogy ne legyen hiányérzete azoknak, akik ezzek a történettel kezdenék az ismerkedést A jó útra tértek testvériségével.
   Kedveltem is, meg nem is ezt a történetet. Szó se róla, izgalmas volt, pörgött, volt benne izgalom, romantika és természetesen némi erotika is, de valahogy túl sok volt. Értem én, hogy ez fikció, de azért hihetővé kellene tenni, a történet során pedig volt néhány olyan epizód, amivel a szerző kissé túllőtt a célon. Ettől függetlenül kiváncsi vagyok a sorozat további részeire is, és a szokásos ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Fekete özvegy (Elveszett lordok 7)

Az amazon és a katona (A jó útra tértek testvérisége 1)

A lázadó özvegy (A jó útra tértek testvérisége 2)

Menekülés a háremből (A jó útra tértek testvérisége 3)






2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...


2020. február 11., kedd

Lorraine Heath – Egy ágyban a csábítóval


   Botrány és szenvedély 3



   Finn Trewlove, egy nemesember törvénytelen fia, szégyenletes titokként nevelkedett egy idegen asszony házában. Miután elérte a nagykorúságot, Finn-nek is meglett a maga titka – tiltott viszonyt kezdett egy grófkisasszonnyal. A lány örök szerelemre vonatkozó ígérete azonban árulással végződött.
   Lady Lavinia Kent képtelen szabadulni a múlt árnyaitól, és London alvilágában keresi a megváltást – a legkiszolgáltatottabb gyerekeken próbál segíteni. A nemes ügyért való harcát az a férfi inspirálta, akinek odaadta az ártatlanságát, és aki ezek után rútul elhagyta őt.
   Amikor az útjaik ismét keresztezik egymást, nem tagadhatják, hogy még mindig lángol bennük az egymás iránt érzett vágy és szenvedély. Miután kiderül az igazság arról, hogy miért is kellett elszakadniuk, Laviniának és Finn-nek minden veszéllyel szembeszállva meg kell küzdeniük azért, amit elvesztettek – mert a szerelem minden kockázatot megér…


   Vinton, 2020
   Eredeti cím: The Scoundrel in Her Bed, 2019



   A Vinton (volt Harlequin, volt HaperCollins) Kiadó folytatja Lorraine Heath Botrány és szenvedély (eredetiben Sins for All Seansons) sorozatát a soron következő harmadik résszel. Angol nyelven a sorozat pillanatnyilag öt részből áll és az indénre várható a hatodik, gondolom az utolsó rész megjelenése is, ugyanis ennyien vannak a Trewlove testvérek, és eddig minden könyv egy-egy testvér romatikával-erotikával tűzdelt történetét mutatta be.
  Akik olvassák a sorozatot, azoknak már nem mondok újdonságot azzal,  hogy a Trewlove testvérek tulajdonképpen nem is testvérek (kettő kivételével, akiknek azonos az apjuk, de az anyjuk nem), hanem az arisztokrácia bal kézről született gyermekei, akiket erre szakosodott szegény asszonyok gondjaira bíztak a látszatot megőrizendő. Ezek a gyerekek aztán vagy túlélték a szegénységet, vagy nem, annak függvényében, hogy az illető asszonyok hogy álltak lelkiismeret dolgában. A Trewlove-oknak szerencséjük volt, mert Mrs. Trewlove szeretettel fordult a rá bízott gyerekek felé és igazi családot teremtett, sajátjaiként szerette őket és ugyanúgy bánt velük, mint egyetlen vér szerinti gyermekével.
   Az előző két részben előbb Mick, majd Gillie történetét ismertük meg, most Fin-nen van a sor, azért is, mert az előző, Gillie-ről szóló könyvben némiképpen felvezetődik az ő története is, hiszen nyilvánvaló, hogy közte és Lady Lavinia Kent között valamikor történhetett egy s más. Lady Lavinia Kent pedig nem más, mint a herceg szökött menyasszonya. azé a hercegé, aki az előző könyv végén épp a kocsmáros Gillie-t vette feleségül.
   A történet ugrál a 19. század hatvanas és hetvenes évei között, annak függvényében, hogy akkor a történet jelenéről van szó, vagy éppenséggel a szereplők visszaemlékeznek megismerkedésükre, a szinte gyerekfejjel fellobbanó szerelemre és ennek következményeire, mert azért lehet bújkálni, titkolózni, de mindig lesz egy valaki, aki a saját érdekeit előbbre helyezi és keresztbe tesz a fiatal szerelmeseknek. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy Lady Lavinia – Vivi, ahogyan Finn becézi – egy gróf lánya, akit már születése pillanatában egy hercegnek ígértek, Finn Trewlove pedig egy arisztokrata törvénytelen gyermeke, aki épp lómészárosként keresi meg a napi betevőre valót, amikor a két fiatal megismerkedik. És pont Finn munkája az, ami összehozza őket, hiszen a lány apja a vágóhidra küldené azt a lovat, mely lányát levetette – bár ezért nem a ló volt a hibás –, és pont Finn az akinek el kell szállítania az egyébként békés állatot. Innen indul a két fiatal ismeretsége, majd később szerelme, ami évekre megszakad és csak a Mick Trewlove esküvőjén látják ismét egymást.
   Hogy miért szakad meg a kapcsolat, nem fogom elmondani, mert akkor minek elolvasni a történetet, de azt mindenki tudja – legalább is azok, akik figyelemmel kisérik a Trewlove tesvérek történetét –, hogy Lavinia sosem lesz a herceg felesége, tehát szabad az út a kibéküléshez, az érzelmek újraélesztéséhez.
   Finn most már saját vállalkozást vezet, tehetős, Lavinia pedig az elhagyott csecsemők lelkes istápolója. És mindketten a másikat hibáztatják a szakításért. Bár tisztázzák, hogy mi is történt sok évvel korábban, azt is, hogy mindketten árulás áldozatai, a következményeket nem könnyű feldolgozni egyikük számára sem, S ezek a következmények ékes példák voltak arra, hogy mire képes az arisztokrácia a látszat és a jó hírnév megörzéséért. Lavinia családja annyi fájdalmat okozott mindkettőjüknek, hogy azt nem lehet könnyen felejteni, felejteni sem. S túl kell lépni az egymás iránt érzett csalódáson és dühön is, ami nem is olyan egyszerű.
   A szerző nagyon szépen csavarja a szálakat, hiszen, mikor már azt hittem sínen vagyunk, lassan, de biztosan jön majd a boldog végkifejlet, jött egy váratlan csavar, egy fricska, ami ismét felpögrette a cselekményt és újabb izgalmakat hozott. A szereplők szerethetőek, bár természetesen most is lennie kell egy gonosz karakternek.
   A cselekmény során epizódikusan megjelenik az egész Trewlove család, tehát őket sem hanyagolta el a szerző, és természetesen a kis zsivány Robin sem maradhatott ki, de ez a történet igazándiból Finn-ről és Laviniáról szól. Meg egy Sophie nevű fehér lóról. A következő rész pedig Aidené lesz majd, gondolom néhány hónap múlva olvashatjuk is.
   Szép volt, jó volt, izgamas volt, tökéletes azért nem, de nagyon kedveltem, s az én olvasatomban eddig ez volt a sorozat legjobb része. Kell-e ennél több? De, ugye, ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:





A havishami ördögfiókák sorozat







2020. február 4., kedd

Julie Klassen – Az udvarház titka



   Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
   Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?


   General Press, 2020
   Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014



   Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül. 
   Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.
   A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.
   Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
   A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
   A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
   A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
   Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?). 
   Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
   S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
   A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
   Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések







2019. december 24., kedd

Sabrina York – Susana és a skót



Hannah és a felföldi 2





   Andrew ​Lochlannach messze földön híres hódításairól – a csatatéren és azon túl is. Amikor a barátja fogadást köt vele, hogy ki csókol meg előbb száz nőt, ő bizony nem vesztegeti az idejét, és meg sem áll kilencvenkilencig. Ám épp ellenállhatatlan vonzereje okozza a vesztét: egy jól sikerült csóklopással ugyanis kivívja bátyja haragját, aki Ciaran Reay-be száműzi őt marhatolvajokat kergetni. Ennek ellenére Andrew nem bánja tettét, hiszen itt, a világ végén a sors összehozza a legvadítóbb nővel, akivel valaha találkozott…
   Lángoló vörös hajával és lobbanékony természetével Susana Dounreay nem az a naiv lány, aki csak úgy odaadja magát egy férfinak, akkor sem, ha történetesen az a férfi olyan jóképű, mint Andrew. Még ha hagyta is egy gyenge pillanatában, hogy megcsókolja a velejéig romlott skót, Susana visszautasítja, hogy csupán egy újabb, jelentéktelen hódítás legyen a férfi számára. Andrew-ra nehéz feladat vár: be kell bizonyítania a tüzes szépségnek, hogy nem játszadozik vele, és semmi esetre sem mond le róla…



   Studium Plusz, 2019
   Eredeti cím: Susana and the Scot, 2015




   Három évet kellett várnunk míg a Studium Plusz Kiadó végre megjelentette a Hannah és a felföldi (eredetiben: Untamed Highlanders) sorozat második részét is ékes magyar nyelven.
   Amikor az első rész megjelent, a sorozat csupán három részből állt. Ennyien vannak a Dounreay nővérek. Azóta még két résszel bővült, s remélem még nyugdíjas korom előtt elolvashatom a folytatásokat is magyar nyelven, bár – tekintve a megjelenés sűrűségét – erre nem sok esélyem van. A harmadik rész természetesen Lana és Caithness hercegének története, a negyedik Hamish és egy hercegi unokahúgé, az ötödik pedig a hajadonná serdült Isobelé, de én el tudnék képzelni egy hatodik könyvet is, ami az első részben megismert árva Fionáról szólna. 
   Bevallom, újra kellett olvasnom az sorozat első könyvét mielőtt ennek nekifogtam volna, mert azon kívül, hogy skótos és kedveltem, nagyon kevés dologra emlékeztem a cselekményből. Ami nem is csoda, tekintve, hogy ennyi idő eltelt már a megjelenéstől és azóra hány könyvet olvastam el.
   Nos, a történet a második Dounreay lányról, Susanaról szól, és mondanám azt is, hogy az első résztől függetlenül olvasható, de ez nem teljesen lenne igaz. Vannak utalások az előző részben történtekre, de én úgy gondolom, hogy kell ismerni mindazt, ami az első könyvben történt, ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Arról nem is beszélve, hogy az első rész valamennyi szereplője is megjelenik a történet egy-egy pontján.
   Szórakoztató, izgalmas történetet kaptam, melynek főszereplői az első könyv főshőseinek testvérei: Susana és Andrew, és jelentős szerepet kap Isobel, Susana lánya is, aki elméletileg a nő első házasságából származik, gyakorlatilag majd kiderül a történetből, hogy mi a dörgés Isobel körül.
   Mindkét főhős már az előző részben is szerepelt. Susana egy harcias amazon, aki szinte állandóan egy íjjal a vállán közlekedik és azzal rettenti el kitartóbb kérőit, lánya egy vásott angyal. Andrew pedig látszólag egy gátlástalan szoknyavadász, aki állandó versengésben van barátjával, Hamish-sal – most éppen azért, hogy ki csókol meg hamarabb száz leányzót. 
   Ennek a két embernek össze kellene fognia Ciaran Reay, a Dounreay-ok családi fészkének védelmében, csakhogy Susana nem hajlandó kiadni kezéből a gyeplőt, s nem csak azért, mert akaratos, konok és vad, hanem, mert Andrew-nak és neki múltja van, a férfi pedig nem látszik felismerni benne élete nagy szerelmét. Andrew védelmére szólva, azóta nem kevés idő telt el. és annak idején Susana Mairi neven szédítette a férfit.
   Igen, szórakoztatott és izgalmas volt a történet, viszont tele volt nekem nem tetsző dolgokkal. A korhűség messze nem volt tökéletes, hiszen egy 19. századi történetet úgy ír le, mintha kétszáz évvel korábban történne. Azért nem voltak annyira primitívek a skótok, ahogyan ezt a szerző beállítja, s akik olvassák az Outlander sorozatot (ami időben korábban történik), azok ezt nagyon jól tudják, hiszen Gabaldon rendesen elvégzi a házi feladatot, ami a kutatást illeti, ami Yorkról nem mondható el.
   A másik dolog, ami módfelett szavart, az a gyermek Isobel volt. A cselekmény idején, a leányzó mindössze öt éves és egy valódi ördögfióka. Amivel nincs is baj, nagyon kedvelem a vásott kölyköket (ha a máséi), viszont mindaz, amit Isobellel elműveltetett a szerző, az még egy tíz-tízenkét éves fiúnak is becsületére vállna.
   A főhősök között természetesen működik a kémia, tehát a történet néhány nagyon forró jelenetben is bővelkedik – örülhetnek az explicít erotika kedvelői –, s ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont igen, hogy ízlésemnek túl sokat volt dícsérve az a férfi nemiszerv, s az erotikus jelenetek többsége az "óda Andrew farkáról" című leírással mentek el.
   No, de mindentől függetlenül egy kellemes történet volt, pörgött, izgalmas volt.. és természetesen teljességében kiszámítható. De ez nem is baj, megbocsájtható, mert bizony sikerült megnevettetnie többször is, bár erősen kétlem, hogy ez lett volna a szerzői szándék. 
   Akarom a folytatásokat, s ha lehetséges, ne kelljen ismét éveket várni egy következő kötetre.



Kapcsolódó bejegyzés:






2019. november 25., hétfő

Lorraine Heath – Rangon aluli menyasszony


   Botrány és szenvedély 2




   Gillie ​Trewlove-ot újszülöttként otthagyták egy asszony küszöbén, aki úgy döntött, hogy felneveli. Így a lány amikor váratlanul azzal szembesül, hogy az ajtaja előtt – pontosabban a fogadója melletti sikátorban – valakinek a segítségére van szüksége, egy pillanatig sem habozik. Csakhogy az illető nem egy csecsemő, hanem egy súlyos sérüléseket szenvedett, nyugtalanítóan jóképű úriember, akinek semmi keresnivalója Whitechapelben, főleg nem Gillie ágyában lábadozva…
   Megalázó, amikor az embert faképnél hagyják az oltárnál, gondolja Thornley hercege. Ennél már csak az lehet kínosabb, amikor egy lány siet a megmentésére egy gonosztevőkből álló banda ellen. A keserű pirulát az sem igazán tudja megédesíteni, hogy az illető gyönyörű és bátor. Miután odaadó ápolással visszahozza a herceget a halál torkából, Gillie beleegyezik, hogy segít neki átfésülni London rossz hírű környékeit makrancos menyasszonya után. De minden együtt töltött pillanatukat átitatja a szenvedély, és a férfi kételkedni kezd benne, vajon jól választott-e menyasszonyt. Gillie tökéletesen tisztában van azzal, hogy az arisztokrácia sosem fogadná be a törvénytelen származása miatt. Thorne viszont minden tőle telhetőt elkövet, hogy bizonyítsa neki: egy herceg számára nem létezik legyőzhetetlen akadály, ha a szerelméről van szó…


Vinton, 2019
Eredeti cím: When a Duke Loves a Woman, 2018



   Második részével folytatódik Lorraine Heath Botrány és szenvedély sorozata, s vele együtt a törvénytelen származású Trewlove testvérek története. A sorozatokkal mindig az a baj, hogy sok esetben akár egy-két évet is kell várni a folytatásokra, vagy egyáltalán meg sem jelennek. Szerencsére a Vinton Kiadó (korábban Harlequin Magyarország majd HarperCollins) esetében ez nem így van, egy év leforgása alatt akár 2-3 részt is olvashatunk egy-egy sorozatból
   Akik olvasták a sorozat első részét (Botrány és szenvedély), azok tudják, hogy a Trewlove testvérek tulajdonképpen nem is rokonok - bár kettejüknek ugyanaz az apja, de más anyától születtek –, hanem az angol arisztokrácia balkézről született gyermekei, akiktől elegánsan megszabadultak, az ilyen gyermekek nevelésére szakosodott asszonyoknak adva ki őket nevelésre, vagy néha még rosszabbra, annak függvényében, hogy mit kívánt – természetesen anyagi szolgáltatás ellenében – a megrendelő.
   Az előző részben egy hercegi csemete sorsát ismertük meg, most a "család" különc lányának, Gillie-nek a történetét hozta el nekünk a szerző (és a kiadó).
   Gillie meglehetősen keveset szerepelt az előző részben, róla csak annyit tudtam meg, hogy meglehetősen független nő és a Sellő és unikornis nevű fogadó tulajdonosa. Most viszont sokkal több derül ki róla, hiszen ez az ő története.
   S hogyan kerül be a képbe Thornley hercege? Egyszerűen! Menyasszonyát keresi, aki az oltár előtt hagyta faképnél, a nyomok pedig Whitechapelben, London egyik szegények lakta és meglehetősen rosszhírű negyedébe vezetnek. A Gillie fogadója mögötti sikátorban néhány haramia megtámadja a herceget rablás céljából és a túlerővel szemben még a meglehetősen fitt herceg sem tud győzni, viszont Gillie idejében érkezik – útban van hazafele egy újabb fárasztó nap után – és sikerül elriasztania a támadókat, mielőtt az anyagi javal után a herceg életét is elvennék. Gillie pedig hazaviszi a meglehetősen megviselt herceget, s mi több, a későbbiekben segít neki szökevény menyasszonya keresésében is. Az elszökött menyasszony természetesen előkelő családból származik, s mint utóbb kiderült, már volt némi kapcsolata a Trewlove-okkal.
   Az együtt töltött idő közelebb hozza egymáshoz a főszereplőket, bár mindketten tudják, hogy nincs és nem is lehet közös jövőjük a társadalmi különbségek miatt, melyeket a szerző ismételten bemutat, különösen a herceg anyjának személyén keresztül. Zárójelként megjegyezném, hogy az özvegy hercegnéről lehetne mintázni a gonosz anyósok prototípusát, akinek csak a társadalmi megfelelés és a látszat fontos, mert ugye mit fognak szólni a hozzá hasonlóak a családot övező botrányhoz, amit az oltár elől meglépő menyasszony okozott.
   Furának találltam a herceg kettősségét. Egyrészt tisztában van saját státuszával és azzal hogy ez mit feltételez, másrészt símán bratyizik a fogadó klientúrájával, azon túl, hogy nagy szociális érzékenységről tesz tanuságot.
   Természetesen lesz boldog végkifejlet és nem hiányoznak a főhősök közötti forró jelenetek sem. Ami viszont hiányzik, az a Gillie származására vonatkozó információ. Erről továbbra is csak annyit tudtam meg, hogy újszülött korában letették Ettie Trewlove küszöbére és csak a nő lelkiismeretének köszönhette, hogy nem végezte elásva a kert mélyén, mint megannyi elődje. No meg annak a ténynek, hogy Ettie Trewlove-nak csak fiai voltak és megesett a szíve a kislányon, akit az évek során arra tanított hogyan rejtse el nőiességét az ebből fakadó bonyodalmak elkerülésére.
   Kellemes, szórakoztató történet volt, de túl sokat nem kell várni tőle. Nem mondanám, hogy imádtam és abszolút kedvenc lett – lehet csak jókor talált meg –, de szívesen olvasom a szerző történeteit és kiváncsi vagyok a folytatásokra is. De ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kacsolódó bejegyzések:




A havishami ördögfiókák sorozat







2019. november 9., szombat

Sarah MacLean – Hozományvadászok kíméljenek!

A szerencsejáték szabályai 1


A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent a hazánkban is kedvelt írónő, Sarah MacLean legújabb regénye, ami A szerencsejáték szabályai sorozat első kötete, ami a Tizenegy botrány egy herceg meghódításához regény világában játszódik.
Penelope és Michael története korán sem unalmas, gyere velünk és kövesd a blogturné állomásait, hogy jobban megismerhesd őket. Ha velünk játszol tiéd lehet a könyv egyik példánya.



Egy hozományvadász bármire hajlandó, ha el akar érni valamit…
Tíz éve már, hogy Bourne márki a rangján kívül mindenét elveszítette. A rideg és könyörtelen férfi időközben London legelőkelőbb szerencsejáték-barlangjának társtulajdonosa lett, és bármire hajlandó, hogy visszaszerezze örökségét – még arra is, hogy feleségül vegye a feddhetetlen és karót nyelt Lady Penelope Marburyt.
A lady azonban felbontott jegyessége és az alkalmatlan kérőkben bővelkedő, hosszú évek után nem elégszik meg egy unalmas, kényelmes házassággal. Még szerencse, hogy újdonsült férje, a londoni alvilág hercege dúskál a hölgy számára eddig ismeretlen élvezetekben.
Bourne márki azonban megfogadja, hogy távol tartja feleségét a szerencsejáték bűnös világától – ami nehéz feladatnak bizonyul, ugyanis a lady pontosan tisztában van a saját vágyaival, amelyekért bármit hajlandó feláldozni… akár a szívét is.
Történet a Tizenegy botrány egy herceg meghódításához című regény világából.
Élvezd az új kalandokat!


Könyvmolyképző, 2019
Eredeti cím: A Rogue By Any Other Name, 2012




Kissé sok idő telt el a kiadó előző Sarah MacLean könyvétől, egészen pontosan három év. Ez pedig nagyon sok, különösen, ha az ember lánya megkedvelete a szerzőt, mert ugyebár a kiadó elkényeztetett minket A csábítás kilenc szabálya sorozattal – aki nem olvasta, tessék pótolni, bár nem mondanám, hogy minden részét egyformán kedvelem.
Hogy mi köze van ennek a történetnek a szerző előző sorozatához? Sok… vagy kevés, ez ugye relatív, mindenki eldönti majd magának, de azt el kell mondanom, hogy akkor is élvezhető ha valamilyen véletlen folytán nem ismernénk az előző sorozatot, különösen annak harmadik részét.
Nos, ebben a harmadik részben (Tizenegy botrány egy herceg meghódításához) a merev és előkelő Leighton hercege és Juliana Fiori, Ralston márki törvénytelen húgának történetével ismerkedhettünk meg és talán vannak még olyanok, akik emlékeznek, hogy a herceg éppenséggel Lady Penelope Marbury, egy őrgróf lányának vőlegénye volt, amikor a temperamentumos és kétbalkezes Juliana vissszavonhatatlanul berobbant az életébe, a herceg pedig minden társasági szabályt felülíró szerelemre lobbant iránta.
Emlékszem, hogy akkor nagyon drukkoltam (s feltételezem, nem én voltam az egyetlen), hogy a herceg mégiscsak a szív szavára hallgasson és a botrányos Julianát válassza, nem a kékvérű hölgyeményt – bár nyilvánvaló volt, hogy az úgy lesz. Most pedig elgondolkoztam azon, hogy milyen igazságtalan volt teljes fordulatszámon drukkolni a hercegnek és szerelmének. Arra a szerencsétlen, elhagyott lányra pedig egyetlen gondolatot sem vesztegettem, mert ugye kit érdekel mi lesz vele?
Ez az ő története. Azé a Penelope Marbury-é, akit a társaság megbélyegzett a hercegi eljegyzés felbontása miatt – mert bár a társaság szabályainak megfelelően ő bontotta fel az eljegyzést és engedte szabadon a herceget, mindenki tudta, hogy miért történt ez.
Azóta évek teltek el, Penelope 28 éves, már lassan vénlánynak számít, és a család öt lányából vele együtt még hárman hajadonok, az őrgrófnak pedig nincs fiú örököse, ahogy az akkori törvények megkívánták.
A történet előszóval kezdődik, melyben a nagyon fiatal Bourne márki ingét-gatyáját elveszti kártyajátékon. A nyertes pedig Langford márki, birtokszomszédjuk és elhunyt apjának jó barátja, és akinek a fiával, Tommyval együtt nevelkedtek, együtt csintalankodtak. Ehhez a pároshoz csapódik szintén a szomszédban lakó Panelope Marbury, Needham és Dolby márkijának idősebb lánya is.
Tehát itt áll hősünk, a kártyajáték után teljesen nincstelenül, mert nemesi címén kívül semmije sem maradt.
A történet ezután tíz évet ugrott. Bourne márki a híres-hírhedt Bukott Angyal játékterem társtulajdonosa negyedmagával, gazdag, mint Krőzus, és egyetlen cél vezérli: a bosszú. Vissza akarja szerezni elvesztett birtokait és bosszút akar állni Langfordon, aki feltételezései szerint csalt a játszmában. És nem érdekli mibe fog kerülni neki ez a bosszú.
Éééés megjön a hír, hogy Falconwell, szeretett otthona már nincs Lanagford tulajdonában, hanem Needham- és Dolby márkija idősebb lánya hozományához csapta, csak szabaduljon már meg a vénlányságra esélyes Penelopetól.
Ugye mindenki tudja, hogy Bourne márki azonnal feleségül veszi gyermekkori pajtását? Csak az nem mindegy, hogy hogyan, mert Penelope keményen alkudozik, feltételeket szab. Ha már neki nincs mit tennie, és egy érdekházasságban kell életét leélnie, akkor bár két húgának legyen szabad választása. Mert Penelope látta milyen az igazi szerelem, látta volt vőlegényét epekedni, és ha már neki ez nem adatik meg, akkor bár húgai választhassanak szívük szerint párt maguknak.
Falconwell megvan, így Michaelnek, Bourne márkijának már csak a bosszú maradt, annak eszköze pedig leendő apósa kezében van. És  a leendő após hajlandó is átadni a terhelő bizonyítékot, amennyiben segít neki kiházasítani lányait, lehetőleg minél hamarabb. Bourne márki pedig Penelopenak tett ígérete – azaz, hogy segít a lányoknak kedves, rendes férjeket találni –, és a bosszú közé rekedt, mert annak eszköze az após kezében van, aki viszont elvárja, hogy a lányai minél hamarabb kirepüljenek a családi fészekből. Hab a tortán, hogy Penelope egyáltalán nem támogatja a bosszút, bár megérti férje miért tenné, de azt is tudja, hogy miért nem lenne szabad.
A történet alkalmat adott arra is, hogy megismerjem hogyan működött a Bukott Angyal nevű intézmény – bár ezek az epizódok kicsit Lisa Kleypasra emlékeztetettek, neki is vannak történetei, melyek előkelő emberek által működtetett kaszinókhoz kapcsolódnak. S nem csak a kaszinót ismerhettem meg, hanem a többi tulajdonost is: egytől egyig nagyon eredeti figurák és az ő történeteikkel majd a sorozat további részeiben lehet megismerkedni, melyekre – nagyon remélem – nem kell éveket várni.
Sok szereplős történet és valamennyi szereplője szerethető az egy Langford kivételével, de az ő motivációját is meg tudtam érteni. A kedvencem viszont Needham- és Dolby márkija, Penelope apja volt. Ő a legártalmatlanabbnak és legszórakozottabbnak kinéző figura, aki erősen emlékeztet Jane Austen Mr. Bennetjére (öt lány, nincs fiúörökös és elnéző a női hisztériával, mely elől vadászatba menekül, bár ő csodálkozik a legjobban, ha a golyója eltalál valamit). De a látszat természetesen csal, mert a márki szórakozottsága pengeéles, manipulatív elmét takar.
Szerettem ezt a bonyodalmakkal és érzelmi viharokkal teli történetet, mely sokszor megmosolyogtatott. Pezsgett, érdekes, izgalmas volt. Penelope és Michael kettőse szerethető, szórakoztató és nagyon érzéki. A szerző stílusa pedig mindent visz: szellemes párbeszédek, érdekes leírások, melyek segítségével betekintést kaphattam a kor arisztokráciájának életvitelébe, szórakozásába. És persze ott az a csipetni erotika is, pont annyi, amennyi kell.
Nagyon várom a folyatásokat!






Mostani játékunk nem egészen kapcsolódik a könyv közvetlen témájához, de mégis izgalmas -  egy-egy történelmi romantikusból találtok idézeteket, amiket fel kell ismernetek és odaírni, hogy ki írta a könyvet. Ha nem ismertétek előtte őket, nézzetek utána, mert remek kis darabok. :)
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!


“Furcsák ám a rózsák: a felszínen szúrnak és kemények, de belül törékenyek.”






11.05 Deszy könyvajánlója 11.07 Angelika blogja 11.08 Hagyjatok! Olvasok! (extra) 11.09 Betonka szerint a világ… 11.10 Hagyjatok! Olvasok! 11.11 Olvasónapló 11.12 InsaneLife 11.13 Dreamworld (extra) 11.17 Dreamworld