2026. február 23
Ma tömegközlekedtem. Nem tettem már nagyon sok éve, mert vagy kocsival, vagy gyalog közlekedem – távolság függvényében. Esetleg a rollerrel, ha szép az idő.
Nos, a tömegközlekdés élménye nagyon tanulságos volt, mert eddig fogalmam sem volt róla, hogy a buszon mindenki a telefonját bámulja, s nem az ablakon néz kifele. Komolyan. Körbenéztem a buszon, lehettünk vagy tízen, s rajtam kívül mindenki a telefont matatta. S ott volt még A Liba is. Igen, így nagybetűvel. Az a típus, aki lehet 16 éves, de akár tízzel több is, kora egyszerűen meghatározhatatlan első blikkre, mert van rajta festék bőven, s az utolsó divat szerint van öltözve – értsd: toprongyos.
Nos, A Liba nem matatta a bunkófonját, ő egyenesen előadást tartott vele. Mórikálta magát, csücsörített a kamerának, kattintgatott, s tette ezt egészen a végállomásig. Ott pedig a busz ajtajához perdült, vágott egy kacsaszájat még egy selfie-hez.... és szabályosan kiesett a buszból. Pofára. Orrán-száján folyt a vér, a járdán egy metszőfog is landolt, A Liba meg hisztérikusan kiabálta: a telefonom, hol van a telefonom?
Ez volt a pillanat, amikor másra hagytam a segítségnyújtást, és dolgomra mentem.