2020. július 30., csütörtök

Rita Falk – Szilváspite-összeesküvés



Franz Eberhofer 6



Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…
Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.


Magistra. 2020
Eredeti cím: Zwetschgendatschikomplott. 2015



"– Mi lesz az obszerválásoddal? Egyszerűen otthagytad? – kérdezem.
– Nem gond. – Rudi felül az íróasztalom szélére. – Látnod kellene, milyen feleség várja odahaza a fickót. Igazán rémisztő, én mondom neked. Találkoztam vele, amikor a megbízást adta. Most meg talált magának egy édes cukorfalatot a pasas. Hát hadd élvezze már egy kicsit az életet ő is, a szegény nyomorult, mielőtt még rászakadna az ég... Akarom mondani, mielőtt tájékoztatnám a hites feleségét. Hát nincs igazam?
Birkenberger egy perverz disznó, nem kérdés."


Remek dolog, hogy Rita Falk és Franz Eberhofer sorozata otthagyta első magyar kiadóját (igen azt, amelyik be nem tartott ígéretekből él), és a Magistra Kiadóhoz szegődött, mert így normális időközönként olvashatunk egy-egy részt, abból, amit én a bajor rendőrség (de ez érvényes lehet bármelyikre rendőrségre) paródiájának nevezek.
Ez már a sorozat hatodik magyar nyelven megjelent része, más sorozatok esetében már előfordult, hogy ezen a ponton a történet ellaposodott, a szereplők unalmassá váltak, a cselekmény sablonossá lett, én pedig elvesztettem az érdeklődésem, de szerencsére ezzel a sorozattal ez nem következett be.
Mivel ez már a sokadik rész, nem kell bemutatni a főhőst, Franz Eberhofert, a rend derék, bajor őrét, aki továbbra is Niederkaltenkirchen nevű falucskában lakik apjával és a Nagyival, továbbra is a saját, különbejáratú disznóóljában. Ez nem vicc, a régi disznóólat alakította át legénylakássá. Aki követi  a sorozat történéseit, az természetesen már tudja mindezt, mint ahogy azt is, hogy a faluban megszüntették a rendőrörsöt és neki most már Münchenbe kel járnia dolgozni. Amit meg is tesz a maga sajátos stílusában. Mert Franz Eberhofer nagyon eredeti figura. Az a fazon, akit azért nem hoznék haza, de messziről imádok a faragatlansága, bunkósága miatt. És mert szórakoztató. Nagyon.
Azt is tudja mindenki, hogy a magánélete egy romhalmaz, mert Susi, a szerelme, akivel évek óta az akarom-nem akarom játékot játszák, elhagyta. Ami egyáltalán nem csoda, hiszen lekéste az esküvőjüket. Tehát Franz most Susi miatt is szenved – bár bevallom, nekem Susi sosem volt a szívem csücske, tehát nem is lenne olyan rossz, hogy kikerült a képből. Franz minden őrültsége ellenére egy jól bejáratott rendszer szerint él: ugyanazt kéri a mészárszékban, ugyanazt issza a kocsmában, ugyanazokat a köröket rója esti sétaként kutyájával… és mindig elmondja épp mennyi idő alatt teljesítették a távot.
A sorozatról még azt is tudni kell azoknak, akik netán most kapnának kedvet rá, hogy kis jóindulattal önálló könyvekként is lehet olvasni az egyes részeket, mert Franz minden részben más és más bűnesetet, gyilkosságot derít fel, sokszor többet is, csupán a magánéletére vonatkozó dolgok képeznek folytonosságot egyik részről a másikra. De, szerintem, ez a sorozat annyira jó, vicces és szórakoztató, hogy kár lenne kihagyni a korábbi részeket.
Ebben a részben főhősünk egy újabb gyilkosságot derít fel, mely az Oktoberfest idején történik, s amelyről gyorsan kiderül, hogy tulajdonképpen hármas gyikosság, mert Franz esetében a dolgok sosem egyszerűek. A három holttest és a hozzájuk kapcsolódó gyilkosságágok pedig több dologban is hasonlítanak: fiatal, ázsiai származású nők, valamennyien drindlit viseltek, és valamennyiüket az Oktoberfest idején ölték meg, bár különböző években. És valamennyien prostituáltak, tehát most az örömlányok világába teszünk kirándulást Franz-cal, munkatársaival a kapitányságról, és természetesen Rudival, a magányomozóval, aki valamikor együtt dolgozott hősünkkel a rendőrségen. S tulajdonképpen az első bűnjel is hozzá érkezik egészen bizarr módon.
Ha valakinek ez a hármas gyilkosság nem lenne elég, akkor megnyugodhat, mert odahaza a faluban sem mennek símán a dolgok. A mészáros befektetőknek adná el parlagon heverő földjét, hogy azok majd luxushotelt építsenek oda, s ezen a víz-gáz buheráló is nyerészkedni próbál. Csakhogy a falu nagy részének nem kell a hotel. Nekik a sétaút kell, ami a mészáros telkén keresztül vezet. Ez pedig némi akcióra ad alkalmat a faluban. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor közbeszól Franz magánélete is, váratlan csavarokkal.
Nem titok, hogy én imádom ezt a sorozatot, annak ellenére, hogy nem igazán szoktam krimiket olvasni. Szokatlan, néhol groteszk, de mindenképpen szórakoztató azok számára is, akik nem kedvelik a krimiket. Tele van érdekes, eredeti karakterekkel, annyira valósakkal, hogy akár a szomszédaink is lehetnének, aki pedig ellenállhattalan vágyat érez arra, hogy elmerüljön a bajor konyha rejtelmeiben, az nyugodtan megteheti, hiszen a könyv végén – ahogyan már megszoktuk – ott vannak a Nagyi receptjei, s ő pedig arról hires, hogy messzi földön a legjobb szakácsnő.
A szerző Franz Eberhofer-könyveiből filmsorozat is készült – németül értők előnyben! A bejegyzésben szereplő fotók ebből a sorozatból származnak.
Jöhetnek a folytatások, minél hamarabb, annál jobb.



Kapcsolódó bejegyzések:







2020. július 25., szombat

Kristen Callihan – Kontroll



VIP 2


Hamarosan ismét részese lehetünk a dögös rockbanda, a Kill John mindennapjainak, ugyanis a Könyvmolyképző Kiadó elhozza nekünk a VIP sorozat második részét idén júliusban. A Kontroll főszereplője ezúttal nem az együttes egyik tagja lesz, hanem menedzserük, Gabriel Scott, azaz Scottie. Az eddig mindig elképesztő önuralommal rendelkező férfi életét egy pillanat alatt felkavarja Sophie, amikor betoppan az életébe.
Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, tartsatok a turné bloggereivel, és játsszatok a könyvért!



Egyáltalán nem hideg és érzéketlen. Csak rejtőzködik. Azt akarom, hogy szabadjára engedje mindezt – ezt az erőt, ezeket a ragyogó érzelmeket, amit amit a felszín alatt tart.”
– Sophie –

Szellemi párbajként indult. Én, egy átlagos lány a nagy számmal, ellene, a szexi, hatalmas egóval rendelkező rosszfiú ellen…
Amikor áttettek első osztályra a londoni járaton, azt hittem, megütöttem a főnyereményt.
Egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Gabriel Scott: pokolian jóképű és jéghideg. Senki és semmi nem képes áthatolni a páncélján. Soha. Saját jogán is legenda, a világ legnagyobb rockbandájának menedzsere, emellett pedig egy arrogáns seggfej, aki lenéz engem.
Azt hittem, sikerült pokollá tennem számára egy hosszú repülőutat. Eszembe sem jutott, hogy megkedvelhetem, az meg pláne nem, hogy megkívánhatom. És mi a legmeglepőbb az egészben? Hogy ő is akar engem. Csak a feltételei kissé meghökkentőek.
Ha elfogadom az ajánlatát, sebezhetővé teszem magam. Nagy esély van rá, hogy belezúgok az egyetlen férfiba, akit nem tudok irányítani. De erős kísértést érzek arra, hogy igent mondjak neki. Mert a tökéletes öltönyök és a rideg külső mögött rejtőző férfi valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És talán én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megolvasztani a jeget a szíve körül.
Kezdődjön hát a küzdelem…
Vesd bele magad, és élvezd a történetet!


Könyvmolyképző, 2020
Eredeti cím: Managed, 2016




A Kontroll Kristen Callihan VIP sorozatának második könyve. Az első részt – melynek címe Idol – még 2018 első felében jelentette meg a kiadó. Az ausztrál szerző sorozata a Kill John rockbanda tagjairól szól, s már az első rész olvasásakor feltűnt, hogy az egyik mellékszereplő ígéretesebb, mint maguk a főhősök. Igen, Gabriel Scottról (Scotty) van szó, a rockbanda menedzseréről, aki előkelő és elegáns, mint egy angol lordba oltott bankár, és kíméletlen, mint egy chicagói gengszter. Ettől olyan jó menedzser, és ez viszi előre a banda szekerét. Ez a történet róla szól majd, meg egy cserfes lányról, s bevallom, nagyon vártam már, hogy magyar nyelven is olvashassam.
Ez egy E/1-ben, váltott szemszögben megírt történet, és az első, akivel a történetben találkozhattam, az Sophie Darling (Drágám) volt. Közösségi média kapcsolattartó, egyszerűbben fogalmazva, híres emberek helyett posztolgat a közösségi médiába, hogy az érdeklődést és a hírnevet fenntartsa. És most épp Londonba utazik egy újabb potenciális klienssel találkozni, interjúzni.


   „Ismersz olyan embereket, akiket valahogy mindig a tenyerén hordoz a szerencse istenasszonya? Olyanokat, akiket előléptetnek, pusztán azért, mert bejárnak dolgozni? Akik menő dolgokat nyernek a tombolán? Vagy találnak egy kétszáz dolláros bankjegyet a földön? Na, én nem tartozom közéjük. Ahogy valószínűleg az emberek döntő többsége sem. A szerencse istenasszonya válogatós egy ribanc.”

   A szerencse istenasszonyának (akiről valamennyien tudjuk, hogy egy válogatós ribanc) valami fura véletlen folytán eszébe jut Sophie neve, mert a repülőgépen felsőbb osztályba sorolják és máris luxuskörülmények között találja magát. Ennek pedig úgy megörül, hogy viselkedése egy elkényeztetett kisgyerekére hasonlít. Az örömébe üröm is vegyül, mikor a mellette levő helyre Gabriel Scottot vezetik, aki nehezményezi a lány jelenlétét. És aki borzasztóan fél a repüléstől, Sophie pedig meglátja benne a palimadarat, akinek az ugratásával jól elszórakozhat. Az út végére Gabriel számára az is nyilvánvalóvá válik, hogy Sophie pont a rockbanda jövendőbeli munkatársa. A banda pedig európai turnéra indul, s Sophie velük.
   El kell mondanom, hogy bármennyire is szerettem Scotty-t az első könyvben, most kicsit csalódtam benne. Kéretik nem félreérteni, a történet remek és szórakoztató, bőven van benne zene, érzelmek és erotika, nekem csak Scotty sántított az egészben, mert tőle viszont többet vártam. Pontosan nem tudnám megmondani, hogy mit, az viszont biztos, hogy nem ezt a klisét: a szegény sorból magát milliomossá felküzdő férfi, akinek lelki sérülései vannak. Ilyenekkel tele a padlás, és Kriszcsön Grey óta a szórakoztató irodalom is. S igazándiból a „nagy gesztusát” sem értettem, amivel a történet végén megpróbálja Sophiet visszaszerezni. Az én olvasatomban az, hogy felszállt egy Ausztráliába tartó repülőgépre úgy, hogy retteg a repüléstől, sokkal hatásosabb volt, és többet jelentett, mint maga a „nagy gesztus”.
   Sophie viszont egy tünemény. A „csefes lány” szórakoztató, találékony és szenzációs humora van. Nekem ő lett a személyes kedvencem a sorozat szereplői közül, mert olyan volt mint egy üde színfolt a sok kemény rocker között. Ő a bizalmatlan, zárkózott és érzelemszegény Scotty tökéletes ellentéte, és pontosan ezért olyan jó kettejük párosa.
A történetben természetesen feltűnnek az előző részből már ismert bandatagok is, mert elvégre turnén vannak. Továbbra is lazák és a szövegük továbbra is mocskos, s az esetek nagy többségében bármiről is lenne szó, a beszélgetés csak a szexhez kanyarodik. Ez a történet arra is jó volt, hogy Scotty történetén keresztül kicsivel többet megtudjak a rockbanda múltjáról, milyenek voltak a világhírnév előtt, hogyan találkozott a szegény sorból származó Gabriel Scott a magániskolás, gazdag családból jövő bandatagokkal. És továbbra is jó a zene.
Összességében egy kedvelhető, szórakoztató történet volt, jöhetnek a folytatások is, mert a következő rész Jax története, a negyedik könyv pedig Rye és Brennáé lenne. Azért csak lenne, mert angol nyelvű megjelenését 2019-re tervezték, ahhoz képest már 2020 felén is túl vagyunk, de semmilyen konkrétabb hír nincs a róla.


Kapcsolódó bejegyzés:


Idol (VIP 1)




A játék során minden állomáson olyan könyvek borító részletét fogjátok megtalálni, amelyek szereplői zenészek. A feladat, hogy kitaláljátok, melyik könyvről van szó, és beírjátok a könyv szerzőjének nevét és címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.







07.25. Betonka szerint a világ...
08.02. Sorok között
08.06. Dreamworld extra 
08.08. Dreamworld

2020. július 23., csütörtök

Könyvmolyképző mustra – 2020 nyár – már megint





A Könyvmolyképző Kiadó nagyon komolyan gondolta a merényletet a bankszámláink, pénztárcánk, malacperselyünk iránt, mert újabb könyvek váltak előrendelhetővé, s ami a megjelenési dátumokat illeti, már nem is kell rájuk olyan sokat várni. A kínálat most is változatos, elképzelhetően mindenki talál magának legalább egy olyan könyvet, amit szívesen elolvasna. Az előrendelhető könyvek listája most már tényleg nagyon gazdag, tehát megéri ellátogati a kiadó webshopjába.





Masaji Ishikawa – Folyó a sötétben – 
A férfi, aki megszökött Észak-Koreából


Szívbe markoló igaz történet egy férfiról, aki megszökött Észak-Koreából, hogy hazatérhessen.
   Félig koreai, félig japán emberként Isikava Maszadzsi egész életében úgy érezte, egyik országhoz sem tartozik. Ez az érzés akkor mélyült el benne igazán, mikor egy megtévesztés hatására a családja Japánból Észak-Koreába költözött, és az akkor tizenhárom éves Isikava a legalsó társadalmi kaszt tagjaként találta magát.
   Ebben az életrajzi könyvben őszintén beszámol viharos gyermekkoráról, az elnyomó, totalitárius rezsimben eltöltött harminchat kegyetlen évről és arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, hogy visszatérhessen szülőhazájába, Japánba, miután sikerült megszöknie Észak-Koreából.
   A Folyó a sötétben nemcsak az országban zajló élet részletes rajza, hanem az emberi lélek megingathatatlanságának és a méltóság megőrzésének testamentuma is.
   Ismerd meg egy zárt világ titkait!



Kategória: Sötét örvény
Eredeti cím: A River in Darkness: One Man’s Escape from North Korea




Julie Johnson – A szerelem vonzásában


„Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal, Bee. Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez…”

A húszéves Brooklyn „Bee” Turner számára a gyász régi ismerős. Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának, Brooklyn zárkózott, sebzett és – mindenki szerint – egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják, hiszen így senkit sem kell közel engednie magához. Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután – szó szerint – belebotlik Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe, aki az egyik helyi együttes énekese is, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta.
Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél. Talán több barátságnál. És talán több még szerelemnél is.
Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny, és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel.
Mert néha más démonokkal is szembe kell néznünk, nem csak azokkal, amik bennünk rejtőznek…
Ismerd meg titkait és az elkerülhetetlen sorsát!
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

17 éves kortól ajánljuk!


Kategória: Rubin pöttyös
Eredeeti cím: Like Gravity




Maddie Dawson – Szerelmi varázslás kezdőknek


Mert a boldogság nem mindig onnan érkezik, ahonnan várod.
Marnie MacGraw hétköznapi életre vágyik – férjre, gyerekekre és egy egyterűre a kertvárosban. Most, hogy férjhez menni készül álmai lovagjához, biztos benne, hogy valóban ilyen élet vár rá. Aztán találkozik Blix Hollidayjel, a vőlegénye lázadó, párokat összeboronáló idős nagynénjével, és minden megváltozik – éppen úgy, ahogy azt Blix megjósolta.
Amikor a házassága két kínos héten belül véget ér, Marnie érthetően megdöbben. És még jobban megdöbben, amikor megtudja, hogy ő örökölte Blix brooklyni házát, az összes befejezetlen „projektjével”: a megtört szívű, fura barátokkal és szomszédokkal, akik menekülnek a boldogság elől. Marnie nem hiszi magáról, hogy nagyon különleges volna, ám Blix valahogy tudta, ő lesz a tökéletes ember, aki átveheti a párvarázsló szerepét.
Marnie a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy a boldogságot néha nehéz felismerni, és gyakran azoknak van a legnagyobb szükségük rá, akik leginkább eltaszítanák maguktól.
Mulatságos és intelligens kötet, szerethető, különc szereplőkkel, egy csipetnyi varázslattal.
Mondj igent a szerelemre!
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Felnőtteknek ajánljuk!


Kategória: Arany pöttyös
Eredeti cím: Matchmaking for Beginners




Sara Shepard – A perfekcionisták
Tökéletesek 1


Öt tökéletes lány. Egy tökéletes gyilkosság.
   Öt középiskolás lány, Ava, Caitlin, Mackenzie, Julie és Parker mind a tökéletességre törekszenek, mégpedig bármilyen áron. Bár egy darabig azt hiszik, nincs bennük semmi közös, egy nap rájönnek, hogy ugyanazt az embert gyűlölik: a jóképű nőcsábászt, Nolan Hotchkisst, aki mindnyájuk ellen szörnyű dolgokat követett el.
   Kidolgozzák a tökéletes tervet Nolan megölésére – természetesen puszta tréfából, hiszen a valóságban eszük ágában sincs gyilkolni. Ám amikor a fiút holtan találják, és ugyanúgy végeztek vele, ahogyan a lányok eltervezték, hirtelen gyanúsítottá válnak.
Csak éppen nem ők ölték meg.
Akkor ki lehet a tettes? Meg kell találniuk a valódi gyilkost, különben a tökéletes életük hamar véget érhet – örökre.
A Hazug csajok társasága-sorozathoz kötődő újabb lebilincselően izgalmas és borzongató epizód.
Ne maradj le A perfekcionisták megdöbbentő fordulatairól!
Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

14 éves kortól ajánljuk!


Kategória: Vörös pöttyös
Eredeti cím: The Perfectionists




Julie Kagawa – A halhatatlanság ellenszere
Éden trilógia 2


Allison Sekemoto megtette az elképzelhetetlent: meghalt, hogy élhessen.
Miután száműzték Édenből, ahol el kellett válnia a szeretett fiútól, Allie a vér szavát követve elindul, hogy megmentse átváltoztatóját, Kanint az őrült Sarren karmai közül. A nyomok Allie szülővárosába, Új-Covingtonba vezetnek, ahol olyasmiről értesül, ami az egész világ pusztulásához vezethet
Új vírus ütötte fel a fejét, a Vörös Tüdő mutációja – amely generációkkal ezelőtt az emberiség tömeges pusztulásához vezetett –, és ez az új nem kíméli sem az embereket, sem a vámpírokat. A Kanin által őrzött titkok rejthetik az ellenszer kulcsát, ezért Allie-nek minél előbb meg kell találnia átváltoztatóját.
A halhatatlanságot veszély fenyegeti, az emberek és a szörnyetegek közti határ elmosódik. Vajon Allison képes lesz jó döntéseket hozni ebben a helyzetben? Kövesd fordulatos történetét!
Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.

16 éves kortól ajánljuk!


Kategória: Vörös pöttyös
Eredeti cím: The Eternity Cure




2020. július 21., kedd

P. Dangelico – A romboló



Szeretni nehéz 1


Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál. Az olasz származású, de az Egyesült Államokban élő P. Dangelico romantikus története kitűnő alkalom volt, hogy elmerüljünk a sztársportolók életvitelébe és drukkoljunk a történet hőseinek, hogy megtalálják a közös jövőhöz vezető utat.
Kövesd a Blogturné Klub bloggereit turnéjukon, s ha helyesen válaszolsz játékunk kérdéseire tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv




Hogyan állj ki magadért?
Camilla DeSantis élete romokban hever. Hogy is lehetne másként nevezni azt az állapotot, amikor egyszerre veszted el a férjed, az állásod és minden vagyonodat? Nehéz időkben nagy a döntéskényszer, így mikor a megváltás egy kiállhatatlan alak képében jön – aki nem mellesleg az egekig magasztalt New York Titans kezdő hátvédje –, nincs választása. Elfogadja az ajánlatot, hogy bentlakásos nevelőnőként és tanárként egyengesse Calvin 8 éves unokaöccsének útját. Már csak annyit kell kitalálnia, hogyan fogja vissza magát minden egyes alkalommal, mikor lilára akarná pofozni a férfit, ami gyakran megesik.
Calvin Shaw-t egy fikarcnyit sem érdeklik a nők. Pillanat, pillanat, hadd fogalmazzam meg másképp: imádja a nőket, viszont jelenleg minden vágya az, hogy hagyják békén. Főleg, miután kiderült, hogy a felesége – mára már exfelesége – attól a pasastól terhes, akivel anno megcsalta. A probléma már csak annyi, hogy épp most fogadott a házába egy nőt. És fogalma sincs, melyik a nagyobb probléma: hogy megígérte, viselkedni fog, vagy az, hogy vonzódik hozzá.
Könnyed és romantikus. Sorsfordító és szexi.
Adott két megtört ember, két sors és egy lehetőség.
Az utóbbi évek legtartalmasabb romantikus története.
Éld át!

 16 éves kortól ajánljuk!


Könyvmolyképző, 2020
Eredeti cím: Wrecking Ball




Nem mondanám, hogy különösebb rajongója lennék a kiadó Rubin pöttyös sorozatának. S ez alatt érdtendő, hogy nem olvastam a kategória valamennyi könyvét, s az olvasottak között is van olyan, amely ilyen-olyan okokból az egyszerolvasós kategóriába került nálam, de nem vagyunk egyformák és ez így van jól, másképp eszméletlenül unalmas lenne a világ.
Kedvelem a jól megírt sportról, sportolókról szóló történeteket, még akkor is, ha az amerikai focihoz abszolút nem értek. De ez nem is baj, mert bár a történet főhőse focisztár – természetesen amerikai fociról beszélünk – a csapat épp két idény között van, főhősünk meg odahaza teszi-veszi magát a következő edzőtáborozásra gyúrva, s mindaz, ami ebben a könyvben történik, az a magánéletéhez tartozik.
   Az E/1-ben írt történetekért sem rajongok. Ez az, de szerencsére nem váltott szemszögű. Itt csupán a történet hősnője mesél, az ő szemszögéből ismertem meg a történetet, és nagyon keveltem. A történetet is, és azt is, ahogyan a hősnő mesél. Mintha egy lányok/nők közötti esti pletyópartin lettem volna, elfogyott már néhány üveg bor és valaki mesélni kezd. Lazán, közvetlenül, de nem vulgárisan, s ez a stílus töbször meg is nevettetett.
Beszéjünk egy kicsit a hősnőről: Camilla DeSantis, Mrs. Blake. De inkább csak Camilla DeSantis, mert a Blake név csak szerencsétlenséget hozott rá. Illetve nem is maga a név, hanem a férfi, aki hozzá tartozott, mert Camilla férje – aki a történet idején már három éve halott – módfelett ambiziózus ember volt, aki tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért, és kockázatos piramisjátékkal biztosította az anyagi fedezetet nyugis életmódjukhoz. Halálával pedig fény derült az összes csalásra, Camilla pedig lelkileg, anyagilag tönkrement és évekbe telt bebizonyítania, hogy nem volt részese férje üzelmeinek, sőt, fogalma sem volt róluk. Az egész házasságból a saját ruháival és a macskájával maradt, szüleinél kénytelen meghúzni magát, munkája nincs, és nem is nagyon reménykedhet a változásban, mert ugyan ki alkalmazna egy olyan tanárnőt, akinek a nevéhez botrány tapad. Míg egy nap cseng a telefon és ott a nagy lehetőség: bentlakásos állás meghatározott időszakra és a fizetés egyenesen mesés. A dologban egyetlen kis hiba van: a munkáltató személyét homály fedi, amíg alá nem írja titoktartási szerződést, s amikor interjúra jelentkezik, az ajtót a legtökéletesebb férfi nyitja ki. Nem, ő nem  a főhős, hanem az ügyvédje-menedzsere-barátja, és róla majd egy másik történet fog szólni, mert A romboló egy sorozat indítókötete, tehát lehet szurkolni majd a folytatásoknak.
Nos, az állás, amit Camillának be kellene töltenie, az a New York Titans focicsapat játékosának, Calvin (Cal) Shawnak az unokaöccséhez kapcsolódik. Samre kellene vigyázni és őt kellene tanítani, míg a gyermek anyja elvonókúrán van.

„...Vitatkozni látszó férfihangok ütik meg a fülemet, ahogy a folyosó fordulóhoz érek.
– Nem. – A hang mély és bársonyos. Kétségkívül a legszexibb férfihang, amit valaha hallottam, pedig nem könnyen dobálózok ilyen kijelentésekkel. Telefonszexért kiáltó hang. Ez a pasi simán ki tudna elégíteni bármilyen nőt szimplán azzal, hogy felmondja az ábécét.
– Hogy érted, hogy nem? Fejbe talált egy súlyzó? Ezt már megbeszéltük!
– Úgy értem, hogy nem. Találj valaki mást!
– Próbálj már meg észszerűen viselkedni egy rohadt pillanatig, Cal! A nő több, mint képzett, hajlandó átmeneti munkát vállalni, nem mellesleg pedig, az az érzésem, hogy Sam máris kedveli.
– Mondott bármit is Sam? – A hang egyből gyengédebb, szinte aggódó.
– Nem, nem is kellett. A saját szememmel láttam. Kedveli a nőt.
– Távolítsd el a házamból.
Azt a… Nehéz eset?
Ez a pasi messze durvább a nehéz esetnél. Megbocsáthatatlanul és teljes mértékben szimplán bunkó. Hogy meddig is tudnék itt kitartani…? A kétség már el is kezd beszivárogni az agyamba.
Vajon hányan lehettek már előttem?
– Nézd, a legutóbbi hét, tökéletesen képzett jelölt egy héten belül felmondott. Elfogytak a lehetőségek – jelenti ki Mr. Tökély. Fantasztikus. A számok nem nekem kedveznek.
– Ahh… Tüntesd el ezt a kibaszott tehenet a házamból! Most!”

Röviden ez főhősök megismerkedésének története. Illetve megismerkedésről nem is lehet beszélni, mert Cal egyetlen pillantás után dönt úgy, hogy Camilla nem jöhet szóba, hogy aztán hosszasan a nyakára járjon, hogy mégiscsak vállalja el Sam oktatását és felügyeletét. S amikor a nő megteszi, akkor sem könnyíti meg a dolgát
Hogy tetszenek-e egymásnak? Igen, de ez semmit nem jelent. Camilla egyszer már megégette magát, Cal pedig nem akar semmilyen kapcsolatot csúnyán véget ért házassága után. Ő amúgy is egy visszahúzódó személy, aki nem használja ki ismertségét. És gyermeket sem akar. Soha. Ennek okát pedig gyermekkorában kell keresni: a szegény sorból magát felküzdő focisztár egy életre kibabázta magát mikor sorra születtek a kistestvérei, szülei pedig nem igazán mutattak példát gyermeknevelésből.
Nem egy szokványos szerelmi történet, hiszen a főhősök más-más dolgot terveznek a életükkel, sőt, egy kapcsolat gondolatának sincs helye terveikben, tehát lehet drukkolni a boldog végkifejletnek. Ez egy lassan kialakuló érzelmi hullámvasút, mely mindkét szereplőt rendesen megdolgoztatja, s melyben bár ott van a vágy, de mégsem az erotikán van a hangsúly, hanem az érzelmeken.
Nem mondom, hogy abszolút klisémentes történet volt, és túl sok meglepetést sem okozott, mert azért voltak olyan dolgok is benne, melyeket előre lehetett borítékolni, de mindentől függetlenül ez a történet úgy volt jó, ahogy volt. Lehet csak jókor talált meg, de ez szórakoztatott, lekötött és nagyon várom a folytatásokat.




   A történet férfi főszereplője sztársportoló, ezért játékunk egyszerre kapcsolódik sporthoz és könyvekhez: sportoló főhősök keresik szerzőjüket. A turné minden állomásán egy-egy regény főhősének nevét találjátok, a ti feladatotok pedig az, hogy a rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a regény címét és szerzőjének nevét 
   Figyelem! A beírt válaszokon már nem tudunk módosítani. A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljon, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


John Kowalsky






07.18 - Könyvvilág
07.21 - Betonka szerint a világ...
07.26 - Dreamworld - extra
07.28 - Deszy könyvajánlója