2017. november 29., szerda

Samantha Young - Jamaica Lane

Dublin Street 3


Újabb könyvvel kápráztatja el a New Adult műfaj rajongóit Samantha Young. A kedvelt London Road és Dublin Street után most egy újabb szerelmi történetnek drukkolhatunk, amiben a Oliviát és a flörtölés nagymestéret Nate Sawyert ismerhetjük meg. A Blogturné Klub 8 bloggere mesél nektek a könyvről, és a turné végén nektek is lehetőségetek van megnyerni a 3 könyvpéldány egyikét. Tartsatok velünk és ismerjétek meg az új szerelmespárt, akiket nem lehet egy könnyen elfelejteni!



A nagysikerű Dublin Street és London Road folytatása.
Barátkozó természete ellenére Olivia fájdalmasan bátortalan az ellenkező nemmel, még szólni sem meri a srácokhoz, akik bejönnek neki. De amikor Edinburgh-ba költözik, új életet kezdhet, és miután belezúg egy szexi egyetemistába, úgy dönt, ideje legyűrnie a félelmeit és megszerezni, amire vágyik.
Nate Sawyer igazi nagypályás, aki senki mellett nem hajlandó lehorgonyozni. A legjobb barátaihoz azonban a végletekig hűséges. Így amikor Olivia hozzá fordul a párkapcsolati nyűgjeivel, felajánlja, hogy bevezeti a lányt a flörtölés rejtelmeibe, és segít hogy szexuálisan is magabiztosabb legyen.
A csábítás trükkjeit bemutató baráti tanfolyam hamarosan elsöprően szenvedélyes románccá alakul. Nate múltja és elköteleződésre való alkalmatlansága azonban tönkreteszi a kapcsolatot, és Olivia egyedül marad. Vajon rájön Nate, hogy élete legnagyobb hibáját követte el, vagy örökre elveszíti a lányt?
A nagysikerű Dublin Street-sorozat újabb darabja, tele szenvedéllyel, erotikával és szerelemmel. Add át magad!


Könyvmolyképző Kiadó, 2017
Eredeti mű: Samantha Young – Before Jamaica Lane



Egyik kellemes meglepetés a másik után a Könyvmolyképző Kiadótól. Nem tudom ki hogy állt vele, de én már feladtam a reményt, hogy a Dublin Street sorozat folytatását magyar nyelven valaha is elolvasom. Különösen, hogy tavaly Samantha Young egy másik sorozatának első része jelent meg – Mély víz, ha valakinek nem kattant volna be elsőre.
Őszintén bevallom, hogy semmire nem emlékeztem az előző két részből, azon kívül, hogy az első részt, a Dublin Street-et nagyon kedveltem, a London Road-ot már annál kevésbé. Az is igaz, hogy meglehetősen régen olvastam őket, ha a memóriám nem csal, akkor mindjárt a megjelenésük évében, az pedig elég rég volt. Bár ez relatív és mindenkinek mást jelent, többszáz könyv távlatából nekem rég.
Az első oldalak után az jutott eszembe, hogy előbb talán újra kellett volna olvasnom az előző részeket, mert mindjárt kezdésnek belefutottam egy egész csoportnyi szereplőbe, akiknek nevük ismerősen csengett, de fogalmam nem volt, hogy ki kicsoda és mit kellene tudnom róla az előző részek ismeretében. Aztán lassan derengeni kezdett.
A Jamaica Lane Olivia és Nate története, de természetesen az előző részek hőseiről, sorsuk alakulásáról is kapunk némi információt. Történetüket maga Olivia meséli el, egyes szám első személyben.
Oliviáról már tudjuk, hogy az Egyesült Államokban született és nevelkedett, hogyan és miért kerül ő Arizonából Edinburgh-ba, és hogyan kapcsolódik az előző részek szereplőihez, az majd kiderül a történetből. Bár már nem tizenéves kis csajszi, párkapcsolatokban teljesen tapasztalatlan. Munkahelyén, az egyetemi könyvtárban ismeri meg Benjamin Livingstone-t, a másoddiplomás egyetemi hallgatót, aki – ha a leírást vesszük alapul – olyan, akár egy félisten. Olivia szíve nagyot dobban és ha a fickó a közelében van, akkor belőle lesz a bénázás királynője. Ezt kellő öniróniáva be is ismeri és azt is, hogy tapasztalatlansága miatt esetleg segítségre lenne szüksége. Ezért fordul Nate Sawyerhez, legjobb barátjához.
Ha a szerző leírása alapján Benjamin Livingstone egy félisten, akkor Nate Sawyer minimum háromnegyed és erősen közelít az abszolút tökéletességhez. Nate, a legjobb barát, az örök sármőr, aki ha belép egy kocsmába, fél óra múlva legalább négy bombázó telefonszámával távozik, nem ritkán magukkal a bombázókkal is, és aki készségesen  át is adna valamennyit flörtölési tudományából Oliviának.
Én hiszek abban, hogy férfi és nő között lehet barátság, addig a pillanatig, amíg tisztán meg vannak húzva a határok, és bele nem keverik az érzelmeket és főleg a szexet. Olivia és Nate pedig nagyon átlépi ezt a határt. Izzik köztük a levegő és ez akár a barátságuk végét is jelenthetné. Mindkettejüket nagyon kedveltem, és szerintem nagyon szerethetőek, minden tökéletlenségük ellenére... vagy inkább miatt.
Nem volt egy földrengető történet, hiszen az, hogy a végére Benjamin Livingstone eltűnik a süllyesztőben, Nate és Olivia pedig egy pár lesz indulásból borítékolható. Szórakoztatott, humoros volt és romantikus, olyan szerelmes történet, aminek mindenki előre tudja a végét, de azért szivesen végigolvassa. Nálam plusz pont jár azért is mert Edinburgh-ban játszódik, és számomra ez a legjobb hely a világon. De ugye ízlések és pofonok…
A Dublin Street egy meglehetősen hosszú sorozat, hiszen pillanatnyilag hat részből áll, amihez még számszerint nyolc kiegészítő novella, kisregény, szösszenet is tartozik. Ebből egyet megtalálhatsz a könyv végén: a másfelest (imádom ezt így leírni!), ami az Until Fountain Bridge címet viseli ékes angol nyelven, s Ellie Carmichael és Adam Sutherland története.
Olvassátok el, mert jó!

“Panaszos nyögéssel fordultam meg, és lassan belevertem a fejem a falba.
– Ööö, Liv, jól vagy? – szólalt meg Angus a hátam mögött.
Elvörösödtem szégyenemben, és fürgén szembefordultam a főnökömmel.
– Csak az épület stabilitását ellenőriztem. Minden rendben.
Angus felvonta a szemöldökét.
– És mi a helyzet a mentális stabilitásoddal?
– Ez a következő napirendi pont.”
(Samantha Young – Jamaica Lane, Könyvmolyképző, 2017)



A sorozat előző részei a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában:


1. Dublin Street, 2015, 2013
On Dublin Street

2. London Road, 2016, 2014
Down London Road





Samantha Young mindig egy-egy utcanévhez kapcsolja történeteit. Ezúttal a  Jamaica Lane névre hallgató utcának lesz jelentősége a történet során, ám azt nem áruljuk el egyelőre, hogy pontosan micsoda. Viszont mi is ismerünk néhány híres utcát, amiben most a ti segítségeteket kérjük. Minden blogon találtok egy képet a világ egyik híres utcájáról, és egy mondatot, ami közelebb visz a megfejtéshez. A ti dolgotok csak annyi, hogy beírjátok, hogy melyik utca szerepel a képen, és máris megnyerhetitek a turné végén a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott 3 könyv egyikét.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.




   Kávézóival, luxusüzleteivel és csodás fáival ez az utca egyike a leghíresebb utcáknak Párizsban.








11. 24. Insane Life
11. 25. Angelika blogja
11. 26. Zakkant olvas
11. 27. MFKata gondolatai
11. 28. Deszy könyvajánlója
11. 29. Betonka szerint a világ...
11. 30. Kristina blogja
12. 01. CBooks

2017. november 26., vasárnap

Kathryn Taylor - Karácsonyi küldetés


A ​történet főszereplője a rendezvényszervező Lilian Holmes (Lilly), aki karácsony előtt néhány héttel nagynénjéhez, Caroline-hoz utazik az angol Tóvidékre. Caroline ott egy takaros panziót vezet, amelyben azonban semmi sem érezhető a karácsonyi várakozás bizsergető hangulatából, ugyanis a tulajdonosnő eltörte a lábát, gipszben fekszik, így nem kezdhet hozzá az ünnepi előkészületekhez. Lilly elvállalja, hogy a festői üdülőhelyen nagynénje helyett megszervez egy német hangulatú karácsonyi vásárt, és lelkesen beleveti magát a munkába. Egyszeriben annyi teendője lesz, hogy azt sem tudja, hol áll a feje. Valójában azonban hálás az elfoglaltságért, amely eltereli a figyelmét arról, hogy nemrégiben szakított a barátjával, aki megcsalta. Ezért aztán – újabb csalódástól tartva – igencsak ellenségesen viselkedik a panzió jóképű vendégével, a zenész Tom Lewisszal. Az elutasítás helyét azonban lassan kíváncsiság foglalja el, miután megsejti, hogy Tom valamilyen titkot rejteget. Ki lehet valójában a férfi, és miért éppen Caroline panziójába költözött be? A karácsonyi készülődés közben Lilly és Tom sok időt tölt együtt, közel kerülnek egymáshoz, és Lilly egyre kevésbé tudja kivonni magát a férfi vonzerejének hatása alól. De vajon benne is csalódnia kell majd?


Kossuth Kiadó, 2017
Eredeti mű: Kathryn Taylor – Mission Mistelzweig, 2016


Mindenki úgy áll az ünnephez, ahogy éppen akar és jól esik. Egyesek hatalmas felhajtással és rongyrázással, mások diszkrétebben. Ki-ki saját tehetsége és pénztárcája szerint. Émelyítően sok karácsonyi történetet kaptunk az idén. Állítólag segít majd az ünnepre hangolódni. S akkor miért ne írna Kathryn Taylor is egyet.
A szerző nem ismeretlen a magyar olvasóközönség számára, hiszen már találkozhattunk A szerelem színei (Felszabadítva, Lecsupaszítva) sorozatával, melynek magyar nyelvű megjelentetését nem fejezte be kiadója, vagy ismerhetjük a Daringham Hall (Az örökös, A döntés, A visszatérés) trilógia szerzőjeként. Nem mondanám, hogy nagy rajongója vagyok, de vannak írásai, melyeket határozottan kedvelek. Ez nem tartozik közéjük.
Kezdeném azzal, hogy ezt túlzás lenne regénynek nevezni. Olyan kis semmi szösszenet, terjedelmében alig egy gondolattal nagyobb mint egy Harlequin füzetben megjelent történet… bocsánat, mostanság már HarperCollinsnak hívják a kiadót. Pontosan megfelel a célnak: karácsonyi hangulatot áraszt és kelt azokban, akik vevők az ilyesmire.
Ugye itt van a nem túl eredeti történet: Lilly-t dobja a pasija, aki közhelyesen egyben a főnöke is – soha nem tanulják meg, hogy ne keverjék a munkát az élvezettel –, mire ő felkapja a vizet, mindent feléget maga mögött és hazafut nagynénjéhez sebeit nyalogatni. Ez a nagynéni pedig egy angliai kisvárosban él, valahol a Tóvidéken. Egy energikus örökmozgó, hiszen panziót vezet és mellette még a karácsonyi vásár szervezését is magára vállalta. Most pedig törött lábával kénytelen visszafogni magát. Tehát Lilly pont jókor érkezik segíteni. Megjegyezném, hogy én úgy értettem Lilly eredetileg reklámszakember Londonban és rendezvényszervezésre csupán a könyvben történtek után adja fejét, de ez mellékes, lehet én értettem rosszul és a fülszöveg a pontos.
Beszéljünk egy kicsit erről a karácsonyi vásárról, amit a nagynéni német stílusban akar megszervezni, csupán azért, mert valamikor ifjúságában részt vett egy ilyen vásárban Németországban, és ott ismerkedett meg élete nagy szerelmével. Természetesen ez a szerelem olyan gyorsan véget is ért, mint a karácsonyi vásár, de most nosztalgiából azt szeretné felidézni. Értem én, hogy a szerző német (igen, az – mondom/írom azok számára, akik ezt még nem tudták –, de történetei cselekményét előszeretettel helyezi angolszász környezetbe) és egy adag mellveregető hazafiasságot is bele kellett csempészni a könyvébe, de borítékolom, hogy a valóságban megsüthette volna a német karácsonyi vásárát, mert a vidéki angol ember is ragaszkodik ahhoz, ami a sajátja.
A történethez még hozzátartozik a csavargó zenész (a fülszövegben említett Tom Lewis), aki magánszorgalomból segít a nagynéninek és Lillynek is, és aki legalább annyira titokzatos mint a NATO csapatmozgási tervei Afganisztánban. Azt, ugye, nem kell mondani, hogy annyira jóképű és dögös, hogy ő nyeri meg a legszexibb Mikulás címet a vásári versenyen? És akiről a végén kiderül, hogy álruhás béka létére, kellő mennyiségű csókolgatás után képes herceggé változni. Pont akkor, amikor az ex is megjelenik és egy nyálas-bűnbánó jelenet közepette próbálja magát visszasírni Lilly életébe.
S hogy teljes legyen a karácsonyi közhely- és giccsparádé, természetesen egy baba is születik, és… no, ezt azért nem mondom el, maradjon meglepetés. Csupán annyit tennék hozzá, hogy ezt azért nagyon nem kellett volna.
Nekem ez nagyon habos-babos és teljes egészében kiszámítható volt. Olyan mint a borítója: szürke - és kéretik nem "arra" a szürkére gondolni. Egy hatalmas nagy happy-end az egész történet, és rövisége miatt egyetlen délután-este elolvasható. Aki szereti a nagyon rózsaszín-ködös romantikát, meg a karácsonyi történeteket, az minden bizonnyal ezt a történetet is kedvelni fogja, de ugye az ízlések és a pofonok…




2017. november 24., péntek

Stephanie Laurens - Marcus titka

Cynster 23, Cynster történetek 3



A ​nyughatatlan természetű, türelmetlen Marcus Cynster a sors hívására vár. Tudja, hogy végzete a családi otthont körülvevő vidékhez köti, de milyen jövő vár rá, és kivel fogja azt megosztani? A titokzatos szomszédnő, Niniver Carrick ellenállhatatlanul vonzza Marcust, aki kötelességének érzi, hogy megóvja – még saját magától is. Mindkettőjük érdekében az a leghelyesebb, ha messzire elkerüli a lányt. Niniver megesküdött, hogy újra felvirágoztatja a klánt. Beletörődik, hogy nem vállalhatja a házasság kockázatát, mert azzal átengedné a klán gyeplőjét egy megkerülhetetlen, vezető hajlamú férjnek. A lány kisvártatva kénytelen segítségért folyamodni, hogy megszabaduljon a kéretlen udvarlóktól. Az erős, határozott Marcus Cynster tökéletesen alkalmas a feladatra. A kezdeti ellenállás után Marcus rájön, hogy várakozásával ellentétben a sors azt a szerepet szánja neki, hogy Niniver mellett álljon, és végül megkéri a kezét. Mielőtt Niniver igent mond Marcusnak, fejest ugranak egy kockázatos utazásba, előre láthatatlan veszélyekbe, a szenvedélybe és a vágyakozásba…


HarperCollins, 2017
Eredeti mű: Stephanie Laurens – A Match for Marcus Cynster, 2015


Újabb rész a végtelenbe nyúló Cynster-sagából. Ez már sorban a huszonharmadik része a sorozatnak – bármilyen név és számozás alatt is csoportosítanák ilyen-olyan kiadók –, és még mindig nincs vége. Angol nyelven ezt még három rész követi, s ki tudja mi lesz még? Már a Cynsterek új generációjának is gyermei születnek, tehát van kivel-mivel tovább folytatni.
Én tényleg nagyon szeretem a klasszikus romantikus történeteket, és a Cynster-sagát is, de ahogy haladunk előre egyre kevésbé lelkesedem érte. Továbbra is bosszant, hogy a soktagú család történetét úgy a közepe táján kezdtük el magyar nyelven, hiszen az első Cynster történet pont a tizedik volt, s azt mindjárt a tizenharmadik követte. Az, hogy a sorozat tizenhatodik részétől szépen, sorban minden részt megkapunk dícséretes és köszönjük is a két kiadónak (meg a harmadiknak is, aki az előző két részt megjelentette), de igazándiból én akkor lennék boldog és elégedett, ha magyar nyelven is elolvashatnám az első részeket is, amik – a közvélemény szerint – magasan überelik a most megjelenő folytatásokat. Ez tény, a régebbi történeteket jobban kedveltem én is. Most már nagyon sablonos, nagyon kiszámítható és az “egynek elmegy” kategóriába sorolható.
No, de térjünk rá Marcus Cynsterre és az ő titkára, amire mellesleg én nem tudtam rájönni. Mármint arra, hogy hol volt ez a titok, mert ez – szerintem – semmi más, mint egy nagyon kreatív fordítása az eredeti címnek.
Ugye a Cynsterek új generációjával és a skóciai helyszínnel már a Karácsony a Cynster kastélyban kötetben kezdtünk ismerkedni, majd ez az ismeretség folytatódott Lucilla szerencséjében, amikoris már nemcsak a Cynsterek új generációja kap szerepet, hanem a szomszéd Carrick klán is.
Mikor a Lucilla szerencséjéről írtam, elmondtam, hogy a történet úgy végződik, ahogy, a szerelmesek egymásra találnak, viszont nagyon sok kérdésre nem kapunk választ és az bizony hiányérzetet okozott. Most ezek a válaszok szépen sorban meg is érkeznek, és mindenki számára tiszta lesz a kép, hogy mi is történt a Carrick család házatáján és a klánban. Nem fogom elmesélni.
Viszont itt van Niniver Carrick, a család egyetlen nőtagja, akinek át kell vennie a családfő szerepét, hiszen egyetlen életben maradt öccse a tudományos pályát választja és el is költözik. S nemcsak a családfő, hanem a klánfőnök szerepet is magára kell vállalnia, hiszen őt bízzák meg a feladattal, és rendbe kell tennie azt, amit testvérei összekuszáltak. Betöltött poziciója miatt Niniver nagyon kívánatos hajadonná avanzsál és a környék minden nőtlen férfija őt áhítja. Nem azért mert olyan szép lenne – de nem is egy csúnya lány –, hanem, mert aki őt feleségül veszi automatikusan a klán vezetője lesz. Niniver pedig nem akarja ezt a hatalmat kiadni a kezéből. Az udvarlók a nevetségestől a zaklatásig mennek, és a lány Marcus Cynsterhez fordul segítségért.
Innen már nem nagy filozófia kitalálni a történet végét. Csupán az hoz meglepetést, hogy a zaklatáshoz vezető szálakat hátulról valaki mozgatja, és hogy Marcus Cynster az a férfi, aki megelégszik a másodhegedűs szerepével és nem áll szándékában a klánvezéri poziciót elvenni Ninivertől, hanem tehetsége szerint támogatni és segíteni szándékszik őt.
“Hatalommal bíró asszony férjének lenni nem sok férfi számára kívánatos pozíció, és még kevesebben tudják azt sikerrel betölteni. A házastárs ilyenkor nem kevésbé számít férfinak, sőt talán még inkább az. Olyan embert kíván a feladat, akinek önbecsülése és méltósága nem függ a titulusától, sem pedig felesége szolgalelkű engedelmességétől.” (Stephanie Laurens – Marcus titka, HaperCollins, 2017) – erről szól ez a történet.
Volt benne egy kis rejtély (ami megolódik), egy hangyányi miszticizmus (elvégre a skót Felföldön vagyunk), a szerzőre jellemzően egy kis erotika is (hogy eladja a könyvet), némi humor és ismét számtalan Cynster rokon, hogy kapkodhassuk a fejünket ki kicsoda és miért van itt. A kiadó, becsületére legyen mondva, már a könyv elején közkinccsé teszi a történetben szereplők meglehetősen hosszú névsorát. Köszönjük szépen, de nem igazán segít.
Hogy lesz-e folyatása magyar nyelven is, nem tudom. Abban sem vagyok meggyőződve, hogy engem érdekelnének ezek a folytatások, viszont a sorozat kezdő részeit nagyon szívesen elolvasnám, s gondolom nem vagyok vele egyedül. Egyetlen kiadó sem vállalja fel?
A klasszikus romantika és a sorozat rajongóinak ajánlott olvasmány. A cselekmény eléggé pörgős és sokat nem kell gondolkozni rajta… meg természetesen az ízlések és a pofonok.


A Cynster-saga magyar nyelven megjelent részei:


10. A tökéletes szerető, Viktória Kiadó, 2008

13. A szerelem ára, Viktória Kiadó, 2008


17. Eliza Cynster elrablása, Gabo, 2015

18. Glencrae gróf zsákmánya, Gabo, 2015

19. Henrietta tévedése, Harlequin, 2016

20. Mary megszelídítése, Harlequin, 2016

21. Karácsony a Cynster-kastélyban, Harlequin, 2016

22. Lucilla szerencséje, Harlequin, 2017

2017. november 22., szerda

Fern Michaels - Elégtétel

Sisterhood 2


Hét ​nagyon különböző nő testvéri szövetségbe tömörül az örök barátság jegyében, hogy orvosolják a jelent is beárnyékoló múltbeli sérelmeiket, és visszacsempésszék az örömöt, a nevetést az életükbe. Myra Rutledge barátnőivel, gyönyörű virginiai otthonukban, családias hangulatban, rózsaszín tulipánok között, rákfalatkákkal és jeges teával kényeztetik magukat a hétköznapokban. 
A barátnők nekilátnak küldetésüknek, hogy kidolgozanak egy édes bosszút egy társukért. 
Julia Websterért, akinek férje, az Egyesült Államok szenátora korábban felesége kifinomultságát és eleganciáját használta a karrierje építéséhez. Mindeközben minden pillanatban visszaélt a nő bizalmával és romba döntötte az álmait. Legnagyobb politikai győzelme estéjén azonban komoly lecke vár rá. A szenátor nem sejti, hogy mekkora hiba volt annak a nőnek ártani, aki mellett hat másik sorakozik fel, hogy elégtételt vegyenek a piszkos húzásokért.
Egy különös szövetség hihetetlenül izgalmas kalandjai bontakoznak ki: hét bátor nő, akit az igazságszolgáltatás semmibe vett, saját kezébe veszi a bíráskodást.

Álomgyár, 2017
Eredeti mű: Fern Michaels – Payback, 2005


A Sistehood sorozat második része és be kell vallanom, az első rész ismeretében (Kesztűs kézzel) nagyon vártam.
A történet kis jóindulattal önálló könyvként is megállja a helyét. A szerző tesz elég utalást és visszaemlékezést ahhoz, hogy akik nem olvasták az előző részt, azok is élvezhessék a történetet… vagy nem. Aki még nem olvasta az első részt és azzal szeretné kezdeni, az most kihagyja a következő bekezdést.
Ugye azt már tudjuk, hogy Myra Rutledge, a csokoládé-milliomos, egy olyan nőkből álló csoportosulást hoz létre, akiket az igazságszolgáltatás valamilyen módon nem kárpótolt az ellenük elkövetett bűnök miatt. Ők maguk szolgáltatnak igazságot és ebben segítségűkre van Myra élettársa, egy parkolópályára tett, volt MI6-os ügynök és nevelt lánya, az ügyvéd Nikki Quinn. S Myra teszi ezt, mert saját gyermekét egy autobalesetben vesztette el, a gyilkos pedig nyugisan elsétált, mert diplomáciai mentességet élvezett.
Azt mondtam/írtam az előző résznél, hogy ez majd Alexis, a színesbőrű brókerhölgy története lesz majd, mint ahogy az a beleolvasóból kiderült. Az első meglepetésem az volt, hogy a történet végül nem róla szólt, hiszen Alexis rögtön a csapat első találkozásakor bedobja a törölközőt, mert nem érzi felkészültnek magát a bosszúra. Helyét azonnal átveszi Julia Webster plasztikai sebész, aki halmozná is az bosszút és az élvezeteket. Egyrészt hűtlen férjét, Mitchell Webster szenátort akarja megbűntetni, amiért megfertőzte AIDS-szel, ezzel véget veteve ragyogó karrierjének és erősen csökkentve életminőségét, másrészt a Monarch család ellen indítana bosszúhadjáratot. Monarchékról azt kell tudni, hogy a kezükben tartják a három legjelentősebb egészségbiztosítót és önkényesen döntik el kinek a kezelését finanszírozzák, ezzel emberek százait küldve anyagi romlásba és a biztos halálba. Tehát itt már beleszorult a történetbe és a bosszúba egy kis szociális érzékenység is.
Míg a sorozat első részét kedveltem, ezt nagyon nem. Ugye nagyon szép és jó, hogy a bosszúval morális elégtételt szolgáltatnak az áldozatoknak, de azért ez mégiscsak egy bűnszervezet és semmivel sem teszi őket jobbá, mint azok, akiket megbüntetnek. Persze, a bosszú az nagyon jó, meg érthető is, de azzal nem teszik meg nem történté az őket ért sérelmeket.
S akkor itt van a volt MI6-os ügynök, aki egy egész hadműveleti központot működtet a pincébe. Charlie az álneve, mint a Charlie angyalaiban, és az is ami ebben a könyvben történik legalább annyira elrugaszkodott a valóságtól, mint a film történései. Charlie (és Myra is) minden lehető kapcsolatát és tudását felhasználja az ügy érdekében, szivességeket kér, nyomoz, titkos adatbázisokhoz fér hozzá és megteheti ezt nyugodtan és büntetlenül, nem szól rá senki, sem a CIA, sem az FBI, sőt a világ egyetlen titkosszolgálata sem, hogy azért ejnye-bejnye, te azért vagy ott mert már nem vagy használható a szakmában, tehát jobb ha nyugodtan ülsz. A csapat egyszerűen brilliáns és legyőzhetetlen. Még csak a fénykardot kellett volna előrántaniuk a tökéletességhez. 
Nem fogom részletezni, hogy a bosszú és büntetés milyen módját alkalmazták, aki kiváncsi rá, elolvassa a történetet. De azt nem tudom elhinni, hogy senki nem keresi az egyik pillanatról a másikra eltűnt ismert szenátort, aki ráadásul az alelnöki tisztségért indult volna,  és a Monrach családot sem, aki szintén közszereplő volt. S ez nem történik meg akkor, amikor Jack Emery államügyész és barátja, az FBI-os Mark Lane folyamatosan a csapat nyakában liheg.
S ha lúd, legyen kövér! Myra tovább beszélget meghalt lánya szellemével – bár ez inkább akkor szokott előfordulni, mikor az üvegért nyúl. Egyébként az akció végén történt sorsolásnál a cédulán Myra neve volt. Elképzelhető, hogy a következő történet az ő bosszúja lesz, de a precedens ismeretében erre azért mérget nem vennék.
Nekem ez a rész kissé primitív és erősen felejtős volt úgy a történet, mint a megoldások szempontjából. Nem tudom, a kiadó tervezi-e a folytatások magyar nyelvű megjelentetését – egy meglehetősen hosszú sorozatról beszélünk, ami egy szintén hosszú, másik sorozattal folytatódik. Ha igen, a szerző és a sorozat kap még egy esélyt a következő résszel. De természetesen ízlések és pofonok…




A sorozat előző része:



Álomgyár, 2017
Weekend Warriors

2017. november 19., vasárnap

Kate Morton - A tóparti ház

„Ilyen ​az élet. A lehetőség ajtaja meg-megnyílik és le-lezárul, ahogy az ember vakon tapogatózik az útján.”
1933 nyara: az Edevane család ragyogó vidéki háza, Loeanneth készen áll a várva várt Szent Iván-éji estélyre. A tizenhat éves Alice, a szárnyait bontogató író talán mindenki másnál izgatottabb. Nemcsak mert végre kiötölte, mi legyen a váratlan csavar első regényében, hanem azért is, mert reménytelenül beleszeretett valakibe, akibe nem lett volna szabad. Ám mire Loeanneth órái elütik az éjfélt, amikor a tűzijáték csillogó fénye beragyogja az éjszakát, a családot súlyos veszteség éri, melynek hatására örökre elhagyják a birtokot. 
Hetven év múltán Sadie Sparrow nyomozó kényszerű szabadságát tölti Cornwallban egy kínos munkahelyi vizsgálat miatt, amelynek lezárultával talán még elbocsátás is várhat rá. Nagyapja vidéki házában unatkozik, igyekszik zavaros ügyeiről elterelni a figyelmét, amikor egy nap elhagyott házra bukkan, ahol mintha megállt volna az idő. Sadie megtudja, hogy a birtok története sötét tragédiával terhes, és hogy a lakók a szomorú esetet követően végleg elköltöztek. 
Elegáns londoni otthona dolgozószobájában az idős Alice Edevane éppoly precízen eltervezett életet él, mint amilyen történeteket rendkívül sikeres krimijeiben megír. Mígnem egy nap felbukkan egy fiatal rendőrnyomozó, aki kutakodni kezd a családja múltjában, hogy kibogozza mindazokat a szövevényes titkokat, melyeket Alice egész életében igyekezett mélyen magába zárni.
Legújabb regényében, A tóparti házban Kate Morton ismét lenyűgöző mozaikkal kápráztatja el olvasóit. Letagadott és kilesett titkok, hűség és halálig megtartott ígéretek, a háború következményei mind-mind súlyosan nehezednek egy család életére, és előbb-utóbb tönkreteszik a látszólagos idillt. Vajon a hallgatás megtörése, a rejtélyek feltárása megoldáshoz, megnyugváshoz vezet?


Cartaphilus, 2016
Eredeti mű: Kate Morton – The Lake House, 2015


Első könyvem a szerzőtől, de az már biztos, hogy nem az utolsó. Sajnos ezt a könyvet is szinte egy évig tologattam – ehhez első sorban a terjedelme járult hozzá, hiszen több mint ötszáz oldal –, míg végül rászántam magam az olvasásra. És nagyon jól tettem.
Egyszerre több történetet is kapunk. Az egyik Edevanék története a múlt századból, majd ugrunk egy nagyot, egészen 2003-ig és megismerkedünk Sadie Sparrow nyomozóval és az ő történetével is, bár Sadie múltján nincs olyan nagy hangsúly, mint az Edevane családon.
Az 1930-as évek vidéki Angliája, Loeanneth. Itt élnek Edevane-ék, a szülők és négy gyermekük: az esküvőjére készülő Deborah, az írói álmokat dédelgető, a kamasz korból kifele kacsintgató Alice, a vadóc Clemmie, aki felér három fiúval is. És Theo baba, a család várva várt fiúgyermeke, akinek érkezésére már senki nem számított.
A család meglehetősen visszavonult életvitelt folytat, csupán évente egyszer rendeznek nagy összejövetelt: a Szent Iván-éji estélyt. Ez családi hagyomány, ezt mindenki várja.
1933 Szent Ivan-éji estélye örökre megváltoztatja az Edevane család életét. A báli forgatag idején eltűnik a család egyetlen fiúgyermeke, a tizenegy hónapos Theo baba, és hiányát csupán másnap reggel veszik észre.
A keresés és a rendőrségi nyomozás semmilyen eredményt nem hoz. Semmilyen nyomot nem találnak. Senki nem tudja ki vihette el a gyermeket, hogy magától elkóborolt-e, baleset áldozata lett-e, vagy ami még rosszabb, valaki megölte? S ez történik egy évvel a világszerte nagy port felkavaró amerikai Lindbergh-bébi elrablása után. A hatóságok hajlamosak azt feltételezni, hogy valaki szándékosan vitte el a gyermeket, hogy majd váltságdíjat követeljenek a tehetős családtól. Csakhogy a napok telnek és senki nem követel semmit. És senki nem látott semmit.
Hetven évvel később Sadie Sparrow nyomozót parkolópályára teszik, mert főnökeinek nem tetsző információkat szolgáltatott ki a sajtónak egy zavaros rendőrségi üggyel kapcsolatban. Családja nincs, a négy hetes kényszerpihenőt egyetlen élő rokona, nagyapja házában szándékszik eltölteni. És egy reggeli futás alkalmával teljesen véletlenül rábukkan Loennethre, a házra az elvadult kert közepén. Mivel gyermekkora óta imádja a rejtélyeket, természetesen felkelti érdeklődését a ház, a család és a sok évvel korábban történt és mindmáig megoldatlan eset: Theo eltűnése.
Az Edevane családból csupán ketten vannak még életben: a volt politikusfeleség Deborah, és Alice, a világszerte ismert krimiíró. Sadie pedig Alice-hez fordul további információkért.
Remekül megszerkesztett mű. A szerző pontosan tudja mikor kell abbahagynia a jelen történéseit, hogy ismét a múltba vigyen minket, a harmincas évekbe, vagy még korábbanra, az első világháború idejére. Lépésről lépésre ismered meg Edevane-ok generációinak történetét és minden egyes alkalommal, minden szereplő hozzátesz egy kicsit a történethez. Csupán valami apróságot, de az az apróság elég ahhoz, hogy megváltoztassa azt az elméletet, amit mindenki magában építget arról, hogy mi is történt azon az éjszakán, hogy a kisbabát megölték-e vagy véletlen baleset volt, amit titkolni próbálnak, hogy talán valaki elvitte mert kellett egy gyermek. Számtalan elméletet fel lehet állítani olvasás közben és mikor már azt éreztem, hogy ez lesz a befutó, jött egy újabb információ, ami gyökeresen megváltoztatott mindent.
Nem találtam ki mi történt. Egy adott ponton volt némi sejtésem, de rögtön el is hessegettem, mert nem hittem, hogy lehetséges lenne mindaz, amit feltételeztem.
Első sorban azoknak ajánlanám, akik szeretik a családregényeket és a rejtélyeket. Ők egy szikrát sem fognak unatkozni. Egy kicsit sem unalmas, annak ellenére, hogy nem egy  pörgős cselelekményű történet. Én nagyon kedveltem, de természetesen ízlések és pofonok...

2017. november 17., péntek

Mondjuk a magunkét... Halasi Miklóssal



Halasi Miklóssal néhány évvel ezelőtt találkoztam a közösségi oldal egyik csoportjában. Akkor hallottam először a Sukitoréról is, a párosan írt erotikus történetekről. Nem sokkal később mindketten elhagytuk az illető csoportot és szem elől tévesztettük egymást a tavalyi megkeresésig, mikoris olvasásra ajánlotta egyik könyvét. Azóta néha beszélgetünk. Nem mondanám, hogy barátok vagyunk, csupán “ismerjük” egymást, virtuálisan. Ez pedig legutóbbi beszélgetésünk: egy, a nyilvánosság számára készült bemutatkozás, azt is elmondom, hogy miért.
Kicsoda is Halasi Miklós (Mykee)? Egy kevésbé ismert magyar író, aki magánkiadással gürizik és így próbálja írásait a nagyérdeműhöz eljuttatni. Öt könyve jelent meg (hatodik előkészületben), ebből egy verseskötet. És annyira vágyott arra, hogy valaki végre vele is interjút készítsen, hogy egy idő után saját magát kérdezte ki. Ha minden önjelölt celeb nyilvánosságot kaphat, akkor Halasi Miklós is megkaphatja a saját interjúját – bár gondolom jobban örült volna, ha ezt egy menő irodalmi lap újságírója készíti és nem én.
Azt is tisztázzuk indulásból, hogy ennek a bejegyzésnek a szelemi tulajonjoga a miénk, kettőnké: © Betonka, © Halasi Miklós 

– Meséld el nekem, kicsoda Halasi Miklós, amikor épp nem ír verset, prózát vagy sukit?
– A hétköznapokban sokféle dologgal foglalkozom: a munkámban weboldalakkal dolgozom, de nem programozói szinten. Inkább webgazda és -dizájnernek mondanám ezt a foglalkozást. Felügyelem, javítom és frissítem a céges lapokat. Magánéletben érdekel a rajz, még gyermekkoromban készült pár "csendélet" vagy épp lakásbelső – az emberek ábrázolásában nem jeleskedtem. Úgy gondoltam, hogy itt az idő újra leporolni a régi tudásom és némileg tovább fejleszteni. Ezen kívül még időnként kapcsolati problémákat szoktam kigubancolni, de ezt is csak közeli ismerősöknek.
Közben jót somolygok, mert az eredeti szakmám édesipari technikus, valamint cukrász, de voltam anno szemüvegeladó is.
– Ennyi minden mellett mikor van időd írni?
– Mostanában nagyon ritkán, ezért is készülnek inkább Egypercesek, mint hosszabb írások, folytatások. Leginkább reggel és délelőtt fog az agyam, ilyen időben kap el az ihlet, ha megtalál. Ilyenkor gyorsan lejegyzetelem a telefonomba az ötletet és amikor kicsit békén hagynak, akkor megírom. Sokan este tudnak írni, mert akkor van nyugalmuk, én ilyenkor már inkább pihenek, az agyam passzív módba kapcsol és lazítok, olvasgatok a Facebookon. Pedig milyen jó lenne, ha ekkor pörögnének az agysejtjeim, mert számtalan folytatás készülne.
– Miért pont az erotika felé fordultál írásaidban? Mert el kell ismernünk, írásaid túlnyomó része erotikus.
– Talán azért, mert elég korán érdekelt a téma. A szebbik nem felé már általános iskola második osztályában kifejeztem a tetszésemet egy kitűző tüskéjével, ami miatt intőt is kaptam. A következő állomást e témában 11-12 éves korom körül értem el: ekkor egy-két osztálytársamon keresztül értek a hatások (elsősorban pletykák formájában). Az első szerelmem szintén erre az időszakra tehető. Ahogy egyre több (főleg vizuális) élmény ért a környezetemben, úgy indult be a fantáziám. Akkoriban a fiatal korom miatt még eldugták előlem a felnőtt témájú újságokat, ezért nem maradt más, mint az iskolai füzetek: írtam pár elképzelt történetet 14 éves koromban. A vizualitást és egyben az illusztrációt a saját kezdetleges rajzaim jelentették. Ezért bátran mondhatom, hogy szinte a véremben van a szexualitás. 
– Emlékszel még az első szerelmed nevére?
– Természetesen. Fruzsinának hívják és neki vallottam be elsőként. Korábban is tetszettek más lányok, de ő volt az, akinek megírtam, majd bevallottam. Persze kinevettek a barátnőjével, de ilyenek a tinik.
– Gyakran leszel szerelmes?
– Nem gyakran, bár a szikra mindig bennem van és tudom, hogy akkor csaphat le, amikor nem gondolok rá. A legtöbbször ésszel élek, de számon tartom, hogy a szerelem váratlanul markolhat a szívembe. A nőkért viszont mindig rajongok. Egyszerűen oda vagyok értük és mindegyikük esetében saját magukért. Minden nőben megtalálom azt az egyediséget, amiért imádni lehet, de épp emiatt észnél kell lennem: látom, kivel milyen lenne az életem és ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ez csak rajongás. Viszont épp emiatt figyelmeztetem a hölgyismerőseimet: kár féltékenynek lenniük bármiben is, mert önmagukért szeretem őket.
– Ezek szerint múzsában nincs hiány!
– Múzsából sosem volt, bár tény: mindig újat kerestem egy idő után, aki ihletet adhatott. Jelenleg se múzsa, se írás.
 – Mesélj egy kicsit a Sukitoréról. Ugye, az elnevezés párosan írt erotikus történetet takar. S ezt egy olyan időszakban kezdted el művelni, mikor még nem létezett a mostanság oly divatos váltott szemszög. Honnan jött az ötlet?
– A Sukitore ötlete anno szintén egy múzsától érkezett: a Nők Lapja Cafén akkoriban nagy pörgés volt, privát üzenetekben is váltottunk pár pikáns mondatot, melyek egy idő után érdekes hobbivá, játékká nőtték ki magukat. A beszélgetések úgy indultak: "képzeld el magad egy helyre, szituációba, ahová csak szeretnéd, és mondd el, milyen ruhában vagy!" Ebből formálódtak a történetek. Akkoriban nem volt túl sok időnk komplett regények írására, amolyan szexchatnek is hívhatnánk a beszélgetéseket, de annál kicsit több volt.
Ahogy gyűltek az ilyen röpke történetek, sajnáltam, hogy elvesznek a privát beszélgetések mélyén. Az aktuális múzsámmal nyíltan kezdtünk írni ilyen erotikus szösszenetet, de csak a felnőtt tartalom bevezetéséig jutottunk el, tovább nem folytathattuk nyíltan. Kiderült, hogy sokan olvasták, és várták a merészebb részeket. Ekkor ötlött fel bennünk, hogy olyan helyen kellene folytatni, ahol nyíltan kiírhatjuk mindazokat a konkrétumokat, amikről korábban a privát beszélgetésekben fantáziáltunk.
2007-ben még nem létezett ilyen weboldal, a stílus is szinte ismeretlen volt, a felnőttirodalomban főleg nem készültek ilyen történetek, ezért létrehoztam a Sukitore oldalt, ahol (persze álnéven) bármilyen vágyat le lehetett írni, szigorúan legalább kettesben. Tehát nem egy ember találta ki mindkét szemszöget, hanem többen alkották meg a végső történetet.
– És mi vett rá téged, vagy titeket, hogy a nyilvánosság elé is álljatok ezekkel a történetekkel? Értem ez alatt a kiadást.
– Az első könyvet alig másfél évvel a Sukitore indulása után adtuk ki, 2009-ben. Ennek egyik oka az oldal és a stílus népszerűsítése volt. Szerettünk volna, sok emberhez eljutni, hiszen ha többen írunk, jobban keverednek a stílusok, és még élvezetesebb sztorik kerülnek az olvasók elé. Ráadásul ahány író, annyiféle vágy találhat egymásra a történetekben. Tehát mindenki jól járna: az írók a sokféle lehetőséggel, az olvasók a számtalan olvasnivalóval.
A másik ok, amit manapság sem értenek jópáran: ez egy teljesen újfajta írásmód volt akkor, és azóta is így van. A női oldalt valóban nő, a férfit tényleg férfi írja. Megismerhetjük a két nem eltérő gondolkodásmódját. Nem kell elképzelni a másik nemet: megírja az írótársunk. Épp emiatt sosem tudni, mi lesz egy történetben, merre fordul a sztori fonala. A harmadik ok pedig szimplán büszkeség volt: a polcunkon szerettünk volna tudni egy példányt az életünk eme részéből.
– Mit szólt ehhez a család, a barátok, a munkatársak? Vagy annak idején nem tudták mivel foglalkozol szabadidődben?
– A Sukitore indulásáról először nem tudtak a kollégák, de aztán pár hónapon belül kiderült. Főleg amiatt, mert újabb írókat igyekeztem találni. A kezdeteknél már tisztában voltam azzal, hogy nekem vállalni kell önmagam, teljes névvel, hiszen én üzemeltetem az oldalt. Cserében a többi írónk anonimitást kapott és csak az fedte fel magát, aki úgy gondolta, kiáll a nyilvánosság elé. Épp emiatt volt nehéz írót találnunk: a tagok nem akarták, hogy kiderüljön a kilétük. A Facebookon sem szerveztek be másokat, mert akkor a környezetük elítélte volna. Nekem nem volt más lehetőségem, így az ismerősök közül mindenki tudta, hogy ezzel foglalkozom, de nem is jutottam át rajtuk.
Úgy éreztem magam, mint egy titkos mozgalom vezetője, aki tagokat próbál toborozni, de csak falakba ütközik. Mindenki fű alatt adta tovább a weboldalunk címét, nyíltan senki sem merte osztani. Pár lelkes írónk segített a falon való átjutásban, de igazán nagy áttörést évekkel később sem értünk el. Közel tíz év után szinte ugyanott tartunk, mint az oldal indulásakor. A munkahelyen azóta már elfogadták ezt a hobbimat, szóval nem mosolyognak meg érte. Talán a könyvkiadások hozták meg a változást odabent. 
– Azért még mindig egy prűd és képmutató világban élünk, soha nem érezted azt, hogy megszólnak, furán viszonyulnak hozzád, vagy egyenesen ítélkeznek amiatt, hogy te nyíltan felvállalod azt, hogy többnyire erotikus történeteket írsz? Tudod, az ilyen "hülye perverz" jelzők, meg hasonlók...
– Szerencsémre megúsztam az ilyen címkézést. Az ismerősök vagy nem vettek komolyan, vagy nem tudták hová tenni az egészet és inkább kínosan kerülték a témát, vagy egyszerűen megijesztette őket az, hogy pontosan tudtam, mit akarok a szexben. A saját vágyakról nagyon kevesen mernek beszélni. Sokan azt gondolják, hogy ha megtennék, akkor túlságosan megnyílnának és sebezhetők lesznek, kihasználnák őket. Ennek oka, hogy legbelül azt érzik, más kezébe kerülne a vágyaik feletti irányítás, teljesen elvesztenék a testük feletti kontrollt és kiszolgáltatottá válnának. Pedig ez hozzátartozik az önismeretünkhöz. Mindig tiszteltem az írótársaimat azért, hogy (még ha álnévvel is, de) belevágtak a Sukitore oldalon való írásba. Nem egy írónk pont a történeteken keresztül találta meg önmagát, valamint azt, mire vágyik a szexben igazán. Aki pedig ezt kineveti, nem érett ember. Büszke vagyok minden írónkra és a könyvekkel ezt is szeretnénk megmutatni: vállald fel magad, a vágyaidat.
– Csúnya kérdés, de fel kell tennem. Van ennek piaca? És ez alatt nem azokat értem akik kedvelik a műfajt és "megszerzik", hanem a tényleges vásárlókat.
– Tágabb értelembe véve a felnőtt könyveknek van piaca, vegyük alapul a Szürke ötven árnyalatát. Elsősorban a nők körében népszerű az erotikus irodalom, tehát az, hogy párosan írt történetekről van szó vagy "hagyományos" regényekről, az elvileg mindegy.
Az utóbbi pár évben a váltott szemszögű írások egyre népszerűbbek lettek, de nem mindenkinek jönnek be. Főleg az átfedéseket, ismétlődéseket nem szeretik az ellenzők, melyek megakaszthatják a történet folytonosságát. Az előnyük mégis ez: a két szemszög közötti eltérések érdekes apróságokat mutathatnak meg, esetleg hatással lehetnek a végkifejletre. Mivel ez a "térbeliség" fárasztó lehet egy idő után, emiatt pár rosszul megírt könyv elveheti az olvasó kedvét a hasonló típusú regényektől. Tehát egyértelműen szűkebb ez a piac, még az erotikát kedvelők körében is.
Az általános olvasó érdeklődését nem tudom, mennyire kelti fel a váltott szemszög, a megszokottól eltérő írásmód. Ha az illető nyitott az új dolgokra, akkor az első könyvek élményeitől függ, mennyire ragadta meg a figyelmét. Szerintem az olvasók körében egyelőre a hagyományos vonalvezetés a divat.
– Akkor átfogalmazom a kérdést: Neked, Halasi Miklósnak, van-e piacod? Sikeresnek mondhatod-e magad?
– Piac biztosan lenne, csak kevesen ismerik a Sukitorét. Ez utóbbi miatt nem mondanám sikeresnek magam vagy az oldalt, hiszen hiába volt a sok erőfeszítés, jelenleg is kevesen ismernek minket. Ennek egyik oka a korábban említett emberi zárkózottság lehet, míg a másik ok kézenfekvő: erotikus tartalmú műveket nem mindenhol lehet hirdetni a korhatár besorolás miatt. Például a Hogy történhetett című könyv hirdetését tíz perc után letiltotta a Facebook, mert a fülszövege a "szex" szóval kezdődött. Tehát a sikerességet a mai napig erősen hátráltatja a felnőtt tartalom, illetve az ismertségünk hiánya.
– Ne beszéljünk csupán a Sukitoréról, bár első sorban erről ismernek téged. Nemrégiben versesköteted is megjelent. Jól tudom?
– Igen, tavaly jelent meg Verseim címmel. Ez a kötet elsősorban a "lovagkorom", azaz a tizenéves éveim végén írt rímeket tartalmazza, az utóbbi időben alig egy-két verset faragtam.
– Lelőtted a következő kérdést, ami az lett volna, hogy lesz-e folytatása. Ezért inkább mesélj a terveidről.
– A verses múltat a könyv kiadásával magam mögött hagytam, mert az ember főleg akkor rímel, ha depressziós kedve van, ebbe pedig nem szeretnék visszasüllyedni, remélhetőleg sosem kerül rá sor. Annak idején a szerelmes témák mellett elég sok szomorú és sötét verset írtam. A Sukitore múltam is lassan magam mögött hagyom, követem a hagyományos írók útját: egyedi regényeket szeretnék mesélni. Jelenleg van egy félig kész romantikus regényem Hangulatkeringő címmel, amit négy kötetesre tervezek, ebből kettő már elkészült, jelenleg a harmadik rész harmadánál tartok. A Sukitoréra pár mondat erejéig visszatérve: július óta készítem elő az egyik kedves írótársnőmmel írt kalandregényünket, Krisztint. A jelenlegi időbeosztásom miatt remélem januárban, de legkésőbb február elejére elkészülhet. A Sukitore idén, év végén lesz tíz éves. Zárásképp szeretnék egy újabb, ingyenes válogatást kiadni ebook formátumban, mert számtalan történet vár még arra, hogy az olvasók megismerjék.
 – Mi várható Halasi Miklóstól a közeli-távoli jövőben?
– A közeli-távoli jövőben az Egypercesekből, és azok felnőtt változataiból, a Szexpercekből talán összejöhet egy kötetre való, amit szintén kiadnék. Egyelőre ennyi tervem van, aztán kiderül, mennyi fér bele az időmbe. Az Egyperceseim Örkény novelláihoz hasonló, rövid írások. Pontosítok: Egyperces pillanatok címen írom ezeket a szösszeneteket. Azért pillanatok, mert a legtöbbször egy-egy helyzetet kapnak el, szinte hangulatba ringatva az olvasót. Novellához méltón, sok történet legvégén van egy váratlan csattanó, ami az egész sztorit más szemszögbe helyezi, de ettől igazán élvezetes. Apropó élvezetek: néhány hónapja pár kedves írótársnőmmel összeálltunk, és egy önálló, Szexpercesek nevű oldalon sztorizgatunk hasonló stílusban, felnőtt témában. Nem gondolnád, hogy egy-egy ilyen rövid történetnek milyen rafinált csattanói lehetnek.
  Köszönöm szépen a beszélgetést és ... nem is tudom mit kivánjak neked? Sikert? Népszerűséget? Tengernyi olvasót? Kossuth díjat? Lottó ötöst?
– Kérhetem ebben a sorrendben? Komolyra fordítva a szót: némi ismertség nem ártana, hiszen egy író nem feltétlenül a fióknak írja a történeteit. Szeretnék sokaknak kellemes és maradandó élményeket adni a regényeimen, novelláimon keresztül. Jó lenne, ha a sukitörténetek által a szexualitást olyan általánosságban elfogadott témává tehetném, mint a napi időjárás-jelentés vagy a hírek, tehát bátran beszéljenek róla. A sukival bebizonyítottuk, hogy lehet ízlésesen is e témakörben írni, ami kezdőlökést adhat az olvasónak. Remélem, sokakhoz eljutnak majd az írásaink. Nagyon köszönöm a beszélgetést, igazán jól éreztem magam!
– Akkor már ketten vagyunk!

Halasi Miklós könyvei megvásárolhatóak a Publio kiadónál és a Google Play-en, Szabadon című antológiája pedig ingyen letölthető a  www.sukitore.com oldalról
 Látogassatok el közösségi oldalára is, mely egyben hivatalos szerzői oldala is:  https://www.facebook.com/halasi.miklos.iro/