A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XXI Század. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XXI Század. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 23., péntek

Dorothea Benton Frank - Első feleségek klubja



Leslie ​és Wesley a hatvanadikat tapossák. Lányuk apa nélkül neveli gyermekét, sikertelen ingatlanügynök, fiuk egy szekta tagjaként próbálja megváltani a világot. Egyik barátjuk megözvegyült és egy feltűnően fiatal nő mellett kóstolgatja az élet örömeit, másik barátjuk pedig elválik feleségétől – ő is egy Barbie mellett köt ki. Úgy tűnik, fenekestől felfordult a világ…
Nyílnak-e új utak életünk utolsó éveiben? Újrakezdhetjük-e volt iskolatársunk oldalán? Átélhetjük-e a korábbi nagy, beteljesületlen szerelmeket idősebb korunkban? Vagy épp egy fiatal latin táncos oldalán találjuk meg a boldogságot? Létezhet-e barátság két ember között, miután elváltak? Átvállalhatjuk-e gyerekeinktől nagyszülőként unokáink nevelését? Elvárhatjuk-e a fiataloktól a felelősségteljes, felnőtt életet, ha azt sem tudjuk, a sajátunk merre tart?
És egy igazi Benton Frank-os befejezés: minden jó, ha a vége jó… A későn érő, felnőtt gyerekek megtalálják hivatásukat, fiatalok és idősebbek a párjukat, a konfliktusokra a megoldásokat. Ki a kórházban, ki a templomban döbben rá, hogy élni mindenképpen jó.
Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivan-szigeten nőtt fel. New Yorkban él férjével.


XXI Század Kiadó, 2019
Eredeti cím: The Last Original Wife, 2013



A szerző tizenkilenc könyve közül a második, ami magyar nyelven is megjelent a Belépés csak meghívóval című után, melyet alíg néhány hónappal korábban jelentetett meg szintén a XXI Század Kiadó. Mivel azt a történetet kedveltem a nyilvánvaló “óda az amerikai déli életstílushoz” ellenére is, két kézzel kaptam az újabb Dorothea Benton Frank regény után, annak ellenére, hogy a fülszövegben feltüntetett korosztálytól még meglehetősen távol állok, de szeretem a felnőtt emberekről szóló történeteket olvasni, s végül is valamennyien eljutunk a hatvanas éveinkbe, ha előtte le nem terít valamilyen ruzsnya kór vagy egy csellengő kocsi.
Az Első feleségek klubja három középkorú házaspár története. Tulajdonképpen a férfiak barátok, akik együtt töltik minden szabad idejüket, és ennek következtében a nők is szoros baráti kapcsolatot alalkítanak ki. A hangsúly a Leslie-Wesley kettősön van. A történet jelenében ők még házasok, a férfitrió egyik tagja megözvegyült, de két hónappal később feleségül vette lányai korosztályához tartozó fitness-edzőjét, a másik férfi pedig szintén egy sokkal fiatalabb nőért hagyta ott feleségét. Ők a Barbie-k, ahogyan a szerző emlegeti könyvében ezt a típust.
Leslie és Wesley házassága még kitart, annak ellenére, hogy a férfi egy zsugori zsarnok, önimádó és tévedhetetlennek képzeli magát. Tehát Leslie az utolsó első feleség a baráti körben, a többiek lecserélődtek. Két felnőtt gyermekük csellengő egzisztencia. A nagyobbik távolkeleten készül megváltani a világot és apjától kunyerál pénzt, lányuk meg egyedül neveli gyermekét – illetve úgy tesz, mert minden lehetséges alkalommal lepasszolja a tündéri kislányt anyjának –, és az ingatlanosok elrettentő példája.
Leslie és Wesley tehetős, Atlanta elegáns környéken laknak, countryklubba járnak. Illetve Wesley tehetős, ő az aki dolgozik, aki mindent megenged magának, viszont ami feleségét illeti, neki meg kell indokolnia minden apró kiadást ami a szűkös háztartási pénzen kívül felmerül. Leslie a család cselédje, míg férje igaz szerelme a golf. Azt nem írhatja felül semmi és amilyen gyakran csak teheti barátaival a klub golfpályáján időzik, s e tevékenységet hosszas italozással zárják. Wesley emelett még homofób is, hiszen harminc évi házasság alatt már számtalan jelzővel illette Lesley homoszexuális bátyját, s szabályosan tiltotta, hogy a nő szorosabb kapcsolatot ápoljon vele. Ebben a családban Wesley a vezér, ő kezeli a pénzt, a feleségnek fogalma sincs az anyagi helyzetükről.
Sokminden hozzájárult ahhoz, hogy Leslie végülis egy merész elhatározással összecsomagoljon, elhagyja férjét és Charlestonba költözzön bátyja házába. Wesley viselkedése csak egy rész volt, de hozzájárult az is, hogy teljesen kivülállónak érezte magát férje baráti körében, melyben már nem voltak hozzá hasonló korú nők. Férje elinte nem is veszi komolyan az elköltözést, majd mikor tudomására jut, hogy felesége Charlestonban egy régi baráttal találkozgat, különböző módszerekkel próbálja rávenni, hogy térjen haza. Erre huszonkét millió dollárnyi oka van. Ennyit dugdosott Wesley a felesége elől, aminek legalább a felét a nő vinni fogja, ha ténylegesen válásra kerül sor. És az ingyen cselédről már ne is beszéljünk.
Nem mondom, hogy annyira kedveltem, mint a szerző korábban olvasott könyvét. Szórakoztatott, szó se róla, akár igaz is lehetne a történet, mert meggyőződésem, hogy vannak, akik ilyen életet élnek, de módfelett zavart a középkorú háztartásbeli nő gondolkodásmódja, határozatlansága. Igen, tudom: más generáció, más helyszín, más mentalítás.
A történet váltott szemszögben E/1-ben íródott, Leslie és Wesley maguk mesélik el hogyan is látják mindazt, ami velük történik. Egészen jó volt az indítás: a házaspár terápián vesz részt a férj kérésére (követelésére, mert ugye ott az a huszonkét millió), s majd innen térünk vissza a konfliktusok kezdetéhez, hogy teljes egészében megismerhessük Leslie és Wesley házasságát és az okokat, melyek a helyzet romlásához s a majdani boldog végkifejlethez vezettek.
Különösen zavart, hogy ebben a könyvben sem jött ki a matek. Ugye már a fülszöveg is írja, hogy a házaspár a hatvanas éveit tapossa. Többször is szó esik arról, hogy harminc éve házasok, meg arról is, hogy ők ketten tulajdonképpen a főiskolán ismerkedtek meg, amit Leslie már be sem fejezett, mert terhes maradt első gyermekével és összeházasodtak. Akkor, ha harminc éve házasok és a főiskolán keltek egybe, akkor nem a hatvanas éveiket tapossák, hanem símán tíz évvel fiatalabbak. Ha viszont tényleg hatvanasak, akkor a gyermekeik is lassan már középkorú lúzerek, ami megint nem passzol azzal, amit az utódok koráról ír. Totál zavar, s segítettem lehetőleg még jobban összezavarodni.
Az is kicsit riasztó, ahogy a hősnő a nála fiatalabb korosztályhoz tartozó nőkhöz viszonyul. Igen, aranyásók mindig is voltak és mindig is lesznek, öregedő férfiak is, akik ha tehetősek lecserélik feleségüket egy fiatalabb évjáratra, mert ettől érzik fiatalnak és menőnek magukat, de nem mindenki “Barbie”, még a tehetősebb nők közül sem. Ennek az attitűdnek kissé irigység-szaga volt: ők fiatalok a hősnő meg nem, és szándékosan (?) üresfejű plázacicáknak voltak beállítva, hogy alapból mindenki a hősnő korosztályával szimpatizáljon.
Ez egy újabb bemutatója volt az Egyesült Államok déli társadalma középosztályának, a megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. Kicsit vontatott volt, kicsit csapongó, de egy próbát megér. Érettebb korú olvasóknak ajánlom, hiszen róluk, nekik szól… és ízlések, meg pofonok…



Kapcsolódó bejegyzés:






2019. június 21., péntek

Tasmina Perry – A család barátja


Úgy gondolja, tökéletes az életed. 
Szerinte nem érdemled meg.
AZ ÁLLÁSOD 
Amy boldogan ajánlja fel régi barátnője lányának, hogy legyen gyakornok a magazinjánál. Josie fiatal, becsvágyó, és minden vágya, hogy megvethesse a lábát Londonban.
AZ OTTHONOD 
Josie hamarosan nélkülözhetetlenné válik a munkában és a házban. Amikor Amy egy provence-i nyaralásra indul a volt évfolyamtársaival, és az utolsó pillanatban kútba esik a gyerekfelügyelet, úgy tűnik, Josie tovább marad, mint Amy szeretné…
A FÉRJED 
A provence-i kánikulában Amy kezd elbizonytalanodni Josie-val és a férjével kapcsolatban. Tökéletes életében újabb és újabb repedések keletkeznek, és Amy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Josie nem a család jó barátja…


XXI. Század Kiadó, 2019
Eredeti cím: The Friend of the Family, Headline, 2018



Már többször is említettem, hogy Tasmina Perry egyike a kedvenc szerzőimnek, rohadtul elfogult vagyok, ha róla van szó, és hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven tőle megjelent, tehát kétség nem fért hozzá, hogy én ezt a frissen megjelent könyvet akarom, méghozzá nagyon.
Azt is említettem már legalább egyszer, hogy könyveiben nem ismétel, nincsenek visszatérő motívumok vagy szereplők, a történet mindig új, izgalmas és eredeti. Ez így is volt tizenkét magyar nyelven megjelent könyven át, most azonban ezzel a tizenharmadikkal a szerző visszatért egy olyan világba, ahol már jártunk egyszer – legalábbis azok, akik annyira rajonganak Tasmina írásaiért, mint én.
2010-ben az akkor még virágzó Ulpius-ház Kiadó jelentette meg a szerző Divatdiktátorok című könyvét. Ebbe a világba, a divatmagazinok világába visz el újra a szerző. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a két történetnek semmi köze egymáshoz, azon túl, hogy ismét a divat- és stílusmagazinok és a hozzájuk tartozó őrület ad keretet a cselekménynek. Aki látta az Ördög Prádát visel című filmet – vagy olvasta a könyvet, ami a történet alapjául szolgál –, az tudja miről beszélek. A szereplők mások, a konfliktus más, csupán az alap hasonló.
Bár a történet főhőse Amy és ez tulajdonképpen az ő története, ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben az a kiváltságosokból álló baráti társaság, melynek ő is tagja, és mely még az oxfordi egyetemi években verbuválódott, majd egymás között házasodtak, létrehozva a saját elít körüket: Max és Claire, Juliet és Peter, Pog és természetesen Amy férje, David. Amy kivételével valamennyien tehetős családból származnak, a jómód természetes nekik, a szerényebb családi háttérrel rendelkező Amyt a szerencse sodorta közéjük még az oxfordi időkben és ez volt számára az ugródeszka.
A történet jelenében Amy egy stílusmagazin főszerkesztője, elfoglalt karrierista nő, gyerekét és férjét csupán reggel-este és a ritka családi nyaralások alkalmával látja. Egy ilyen családi nyaralást tervez, amibe beleértendő baráti körük is tokkal-vonóval, amikor ismét feltűnik Londonban gyermekkori barátnője, Karen, és Amy bűntudattól hajtva felajánlja Josie-nak, Karen lányának, a gyakornoki pozíciót a Verve magazinnál. Josie érkezése pillanatától Amy tökéletes élete fokozatosan darabokra hullni látszik.
A cselekmény két szálon fut. Az egyik a történet jelene, és ahogy a cselekmény bonyolódik úgy jönnek flashback-szerűen emlékek a múlt történéseiből, azaz 1995-ből, amikor Amy Oxfordban tanult, már tagja a Julietből, Davidből, Maxből és Pogból álló baráti társaságnak és közösen osztoznak egy házon. S természetesen itt is feltűnik Karen, aki foggal-körömmel kapaszkodik az ambiciózusabb Amyhez fűződő barátságba, irigy barátnője jobb életére. A helyszínek is váltakoznak. Míg a jelenben Londonban és Provance-ban járunk – ide utazik nyaralni a baráti társaság –, a múlt történései Oxfrodba visznek.
A fülszöveg eleget elárul arról, hogy mit lehet várni ettól a történettől, és főleg Josie-tól. És minden jel arra látszik mutatni, hogy Amy kellemetlenségei Josie érkezésével kezdődtek, úgy a munkahelyén, ahol a lány rövid időn belül pótolhatatlan munkaerő lesz, mint a magánéletben, hiszen mindenki rajong a mutatós fiatal lányért, aki mindig ott van, ahol szükség van rá, szenzációsan bánik a gyerekekkel is és csodálatosan alkalmazkodik az új életformához. Azok a véletlen történések, amik Amy életét felzaklatják és a szakadék fele sodorják, egytől egyik Josie-nak látszanak kedvezni.
Bevallom, hogy nehezen indult be a történet és szinte félre is tettem, mert minek még egy divatőrületes könyvet olvasni a szerzőtől, aztán úgy a felénél motoszkálni kezdett bennem a gondolat, hogy ez az egész Josie-ügy túl egyszerű így, különösen egy Tasmina Perry kaliberű író esetében. Ilyen közhelyet, hogy az egyetemről frissen kiesett leányzó néhány hét alatt átvegye Amy helyét úgy a családban, baráti társaságban, mint a munkahelyén, egy magára valamit is adó szerző nem követ el. Ez túl egyszerű, túl átlátszó, hogy ne mondjam azt, hogy unalmas. És jól gondoltam, mert ebben a történetben sokkal több van, mint amennyi eredetileg látszik.
Amilyen nehezen rágtam magam át az első fejezeteken, annyira megkedveltem a továbbiakban és megértettem mire volt jó a történet elején a langyos, időhúzás-szerű felvezetés. Ez a történet a társadalmi különbségekről szól, az elít klikkesedésről, irigységről, bosszúról és beteg elmékről – pszicho-thirillernek azért még nem nevezném. S természetesen a magazinok világáról is, ahol a kulisszák mögött semmi sem az, mint aminek látszik.
Nem mondom, hogy a szerző legjobb könyve, de izgalmas, tele volt titkokkal, intrikákkal. Perry nagyszerűen építette fel a történetet, mindig csak egy-egy információmorzsát szórva el a múltból, amivel teljesen más megvilágításba helyezte a cselemény jelenének történéseit. Olyan jól kavarta a dolgokat, hogy csupán az történet utolsó fejezeteiben lett teljes a kép és értettem meg, hogy mi történik, s főleg miért.
Amyt, mint főszereplőt, szerettem is meg nem is. Lelke mélyén ő még mindig az az egyszerű vidéki lány, aki volt, hisz az emberi jóságban, könnyen bűntudatot lehet ébreszteni benne és ugyanolyan könnyen el lehet bizonytalanítani is. Otthon is van ebben az új, csillogó világban, meg nem is, kicsit elveszett, olyan mint aki nincs tisztában a játék szabályaival. Engem határozottan idegesített, amikor végül nem vág vissza, nem fizet meg mindazért, ami vele történt, mégcsak nem is tisztázza magát minden ellene felhozott vád alól, hanem egyszerűen elengedi. Igen, lesz boldog végkifejlet, bár az is vita tárgya lehet, hogy ki mit nevez annak.
Bár nehezen indult, egy újabb remek történetet olvashattam a szerzőtől, s remélem nem utoljára. De természetesen ízlések és pofonok…



Kapcsolódó bejegyzések:









2019. május 24., péntek

Dorothea Benton Frank – Belépés csak meghívóval!


STOP! ​Barackra van szükséged! 
STOP! Pitére van szükséged! 
STOP! A könyvre van szükséged!
Limuzinok vagy teherautók? Kaviár vagy a jól bevált, vidéki házikoszt? Chicagói felhőkarcolók vagy a dél-karolinai Lowcountry virágzó barackfái? Kipufogógáz vagy a kerti nyárson sült hús illata? Elegáns parti a belvárosi klubban vagy vad szex egy vidéki lakókocsiban a nászasszonyunk öccsével? Méregdrága lepkefelhő vagy a konyhában kotkodácsoló tyúk? 
Dorothea Benton Frank a New York Times bestsellerlistáinak állandó szereplője. Újabb fergeteges könyvében két fiatal egybekelésének történetét meséli el, két család, egyben a nagyváros sznob üzleti elitjének és a dél-karolinai ültetvényeknek a világát ütköztetve. 
Eljegyzési parti, próbavacsora, esküvő, temetés… üzleti csőd, börtön, egy kisbaba születése. Találkozások a holdfényben, a dél-karolinai nap barackot és szerelmeket érlelő, családokat egyesítő ereje – az ifjú pár szüleinek személyiségrobbanásával megfejelve. 
Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével. 
Belépés csak meghívóval – nem csak klubtagoknak! 
New York Times bestseller! 
Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivans-szigeten nőtt fel. New Yorkban él a férjével.


XXI. Század Kiadó, 2019
Eredeti cím: By Invitation Only, 2018



Annyira megtévesztő tud lenni egy fülszöveg és ezt már mindenki nagyon jól tudja. Valami könnyű, humoros olvasmányra vágytam – írja a fülszöveg, hogy “Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével” – és teljesen más volt, amit kaptam, mert a humor, ami miatt nekem fetrengenem kellett volna a vihogástól, nem volt sehol, legalábbis nem úgy, ahogy én elképzeltem. Ami nem jelenti azt, hogy rossz volt, mert távolról sem volt az, csak más, mint amire eredetileg vártam. Engem annyira beszippantott a történet, hogy le sem tettem míg vége nem lett, s történt ez valamikor hajnalban.
Tisztázzuk indulásból: ez nem az ifjúságnak szóló regény, mert kellő élettapasztalat hiányában egy tizen-huszonéves nem tudja átérezni mindazt, amin két ötven körüli nő keresztülmegy. S bizony nem kis dolgok ezek, hiszen családjaikra is nagy hatással vannak, mondhatni egy év leforgása alatt mindenki élete fenekestől felfordul..
Ez egy családregény, azt is mondhatnám, hogy óda a farmélethez, mert a cselekmény nagy része egy dél-karolinai farmon játszódik, ahol többek között barackot termelnek. A szerző maga is Dél-Karolinából származik, tehát nagy valószínűség szerint meglehetősen hiteles az a kép, amelyet a helyről fest. Itt él szülei farmházában Diane English-Stiftel, szüleivel és öcsével (meglehetősen eredeti figura!), aki a történet jelenéig már két feleséget is elfogyasztott. Diane maga is elvált asszony, egyetlen fiát, Fredericket egyedül nevelte fel, ex-férje és annak családja semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk a válást követően. Az egyetlen apafigura az ifjú Fred számára Floyd, Diane testvére, no meg Diane apja, akit sajnálatosan el is veszítünk a történet során. Fred kivételével az egész család a farmon él, itt dolgozik, ebből él meg.
A történet másik szála Chicagóhoz kötődik, ugyanis itt él a történet másik hősnője: Susan Kennedy-Cambria, a milliárdos bróker kirakatfelesége, aki napjait tömény sznobériából fakadó parádézással tölti, meg mindazzal, amit már olyan jól ismerünk a hasonló felállású regényekből-filmekből: jótékonykodás, alapítványi gyűlések, vacsorák, partik, magánklubok. S természetesen nagyon büszke egyetlen lányára, Shelbyre
Hogy mi köze van ennek a két nőnek egymáshoz, mikor két teljesen ellentétes életet élnek? Nem nehéz kitalálni: gyermekeik az egyetemen megismerkedtek, egymásba szerettek, és most hivatalossá tennék a kapcsolatukat. Ez pedig egy pusztító lavinát indít el, egy vérre menő csatát a nehéz sorsból felkapaszkodott sznob Susan és a két lábbal a földön járó Diane között.
Aki valaha is aktívan részt vett egy családi esküvő szervezésében, azt pontosan tudja, hogy semmi nem túlzás, ami ezzel kapcsolatban leíródik, különösen, ha a két család ennyire különböző életformát folytat. Igen, ebből azért adódtak vicces jelenetek, különösen mikor a sznob chicagói bagázs megérkezett a farmon rendezett eljegyzési ünnepségre, és az sem volt piskóta, amikor Susan megrendezte a maga puccos eljegyzési partiját, ahogy túlzásokba esett lánya esküvőjének szervezésében, melyet kitulajdonított és a magáénak tekintett.
S nem csak boldogságról és esküvőről szól ez a történet, hanem tragédiákról is, amely egyik családot sem kerüli el, tehát nem egy habkönnyű, rózsaszín köd az egész.
A történet E/1-ben íródott és Diane, Susan és Shelby, a menyasszony meséli el, bár ez utóbbi kevés teret kap arra, hogy a történteket a saját szemszögéből ismertesse. Szerencsére a váltakozó szemszögek kiegészítik és nem ismétlik egymást.
A szereplők szerethetőek voltak – a nagymama tündéri a maga sajátos módján –, előkerült egy-egy kedvenc háziállat is, hogy feldobja a hangulatot, páldául Gus, az öreg kandúr, aki mindig láb alatt van,  vagy Molly, a csirke, akit még Chicagóig is elvittek. S bár teljesen erotikamentes volt, azért bőven helyt kapott benne a szerelem is.
Nagyon jól megírt történet volt, sok lelki vívódással, belső monológokkal, csodálatos leírásokkal. Nyugis, lassan csordogáló cselekményű családregény az élet dolgairól, mely a lassúsága ellenére sem volt unalmas egyetlen percig sem. Tetszett a szerző stílusa és szívesen olvasnék tőle más történeteket is.
S hogy miért Belépés csak meghívóval! a történet címe? Hát, aki elolassa magától is rájön, elmondani nem fogom. Annyit viszont elárulok, hogy semmi köze a Susan által megálmodott nagy, puccos esküvőhöz. 
   Kedveltem, mert az a fajta könyv, amivel jó bekuckózni egy nyugis este reményében, vagy csak jókor talált meg, de természetesen ízlések és pofonok…
.


2019. január 8., kedd

Tasmina Perry – A legutolsó csók


Egy ​megfakult fénykép. 
Egy meghiúsult szerelem. 
Egy rég eltemetett titok.
A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?
1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.
2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.
Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.


XXI. Század Kiadó, 2018
Eredeti cím: The Last Kiss Goodbye, 2015



Nagyon kedvelem Tasmina Perry írásait, ezt soha nem is titkoltam. Minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam a Titokzatos idegen kivételével – az valószínűleg ki fog maradni, mert többszöri próbálkozás után sem jött össze a végigolvasása.
Amúgy nem panaszkodhatunk, a szerző tizenhárom publikált regénye közül tizenkettő már meg is jelent magyar nyelven, ami szerintem nagyszerű dolog és a szerző rajongói igazán elégedettek lehetnek.
A szerző rajongóiról jut eszembe, hogy méltatlanul kevesen olvassák Tasmina Perry könyveit, legalábbis magyar nyelven. Hogy mire alapozom ezt a kijelentést? Első sorban a Moly statisztikáira. Meg lehet nézni hányan reagáltak bármit is Tasmina Perry könyveire. Meg a blogom statiszkája is abszolút releváns: sokkal kevesebben olvasnak el egy Tasmina Perry-könyvről szóló bejegyzést, mint egy csatakosan erotikusnak ígérkezőről – nem nevezek meg sem szerzőt, sem kiadót, valamennyien tisztában vagyunk kiről-miről van szó. Bár az is igaz, hogy a Perry könyvei inkább felnőtt olvasóknak szólnak és nem a YA korosztálynak, és erotika is csak annyi van bennük, amennyit a cselekmény megkíván, diszkréten, mondhatni inkább jelzésértékűen érzékeltetve, hogy ott valami történik.
A legutolsó csók a sokadik (számszerint tizenegyedik) könyv amit a szerzőtől olvasok, és azt is el kell mondanom, hogy  ezek a történetek még nyomokban sem hasonlítanak egymásra. Mindegyik eredeti témával és szereplőkkel rukkol ki, nincsenek klisék, ismétlődő motívumok, visszatérő karakterek. S nem hódol az E/1-ben írt történetek és váltakozó szemszögek divatjának sem, bár a két idősíknak igen, A lánykérés című könyve után ez a második olyan, amely két idősíkban játszódik.
Abby Gordon, a történet hősnője 30+ éves, dolgai mondhatni remekül mennek, mert bár nem álmai állását kapta meg, azért nem panaszkodhat: Londonban dolgozik a Királyi Kartográfiai Intézetben, ahol nem igazán kell megölnie magát a munkával. Szereti Nicket, a férjét és épp gyermekvállaláson gondolkodnak, mikor a munkája miatt sokat utazó férj félrelép és Abby megtudja, lapátra teszi. Az sem segít, hogy a férj lánytestvére, Ginny, Abby szűk baráti köréhez tartozik és kicsit irigy is testvére és barátnője kapcsolatára.
Abby a munkába menekül és mivel az Intézet kiállításokat rendez anyagi helyzetét javítandó, Abby ideje nagy részét az archívumba tölti régi expedíciók dokumentumaival. Abby elvégzi a munkát és mások aratják le a babérokat, ahogy ez már lenni szokott.
Az expediciókról és nagy brit felfedezőkről szóló kiállítás előkészítése közben egy számára ismeretlen névre bukkan – Dominic Blake – és az expedíció dokumentumait tartalmazó dobozban találja meg az ominózus fényképet, mely egy búcsúzkodó párt mutat. Abby annyira a fotó hatása alá kerül, hogy föltétlenül utána akar járni annak, hogy ki van a fotón és mi lett ezeknek az embereknek a sorsa. S történik ez több  mint ötven évvel az expedíció és a fénykép keletkezése után, 2014-ben.
A történet másik időszála az 1960-as évekbe visz, amikoris dúlt a hidegháború a Szovjetúnió és a nyugati hatalmak között. Ekkor élt Dominic Blake, a sármos újságíró, az örökké nyughatatlan expedíciószervező, akinek mindig újabb és újabb kihívásra volt szüksége. És akitől a fotón búcsúzkodik egy újabb perui expedició előtt, az az anarchista Rosamund Bailey, szintén újságíró, az a típusú ember akinek mindegy, hogy miért, csak tiltakozzék. Ennek a két embernek a történetét próbálja felgöngyölíteni Abby Elliot Hall újságíró és sok más ember segítségével.
Perry története segítségével a fél világot be lehet utazni: az Egyesült Királyságtól Peruig, Szentpétervártól Párizsig és Monte Carlóig. A hidegháború, politikai játszmák, kémek és kémelhárítás világába viszi olvasóit. S ezzel párhúzamosan két romatikus történetet is kaptam: Dominic és Rosamund románcát a ’60-as évekből és Abby házasságának történetét – a szerző mesterien keveri a romantikát a drámával.
Nagyon kedveltem és azoknak ajánlom, akik vevők a keserédes romantikus történetekre, az izgalmas foldulatokra, a nem nyilvánvaló végkifejletre… de természetesen ízlések és pofonok…




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











2018. július 4., szerda

Tasmina Perry – Ház medencével


Valaki ​hazudott. Valaki meghalt. 
EGY HALÁLOS NYÁR 
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg. 
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni… 
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES 
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?


XXI. Század, 2018
Eredeti cím: The Pool House, 2017


Azt hiszem már mondtam legalább egyszer (szerintem többször is), hogy mennyire kedvelem Tasmina Perry írásait. Vannak amiket jobban, vannak amiket kevésbé, de bármi, ami a szerző neve alatt fut, az nálam az elolvasandó kategóriába van sorolva. Tehát nyilvánvaló, hogy ezt a legfrissebb megjelenést is gyorsan magamévá tettem.
Tasmina ismét meglepett, és ezt pozitívan kell érteni, mert azt azért tudjuk (legalábbis azok, akik olvassák írásait), hogy ő a női sorsról szóló regények kiemelkedő képviselője, annak a bizonyosnak, ami chick lit címke alatt fut, és ezért sokan azt hiszik, hogy valami habos-babos, nyáltól csöpögő romantikus történetre várjanak, de jobban nem is tévedhetnének. Igen, női sorsokról van szó, igen, némi romantika is belevegyül a cselekménybe, de a szerző történetei abszolút valósághűek, az életből merítettek és gyakran meglepő fordulatokat tartalmaznak.
No de térjünk vissza jelen történethez, ami bizony elvisz minket a szerzőtől megszokott Egyesült Királyságból egészen New Yorkig… és többnyire a gazdagok és szépek üdülőhelyének számító Hamptonsba. Igazándiból nem is egy történetet kapuk, hanem kettőt, mert a könyv hősnője, a fülszövegben is említett Jem Chapman egy korábban bekövetkezett halálesetet göngyölít fel és ezzel párhúzamosan az ő házasságának történetébe is elmerülhetünk. S ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem is Jem Chapman a könyv igazi hősnője, hanem Alice. Az az Alice, aki egy évvel korábban a hamptonsi nyaraló medencéjébe fulladt, és akinek a helyét az idén a Chapman házaspár foglalja el a nyaralóban. Rajtuk kívül még három pár osztozik velük a nyaralón, valamennyien tehetősek, fontos állással, igazi menő new yorkiak.

Jem és Nat Chapman otthagyja Angliát és New Yorkba költözik, egyelőre csupán két évre, mert Nat Chapmant oda küldi a stílusmagazin, aminek dolgozik. Nat Chapman ambiciós, kisujjában van a szakma és az is, hogyan bűvöljön el másokat, alkalmazkodjon minden helyzethez és mindig a legjobb oldalát mutassa mindenkinek. Jem hátrahagyja felfutóban levő catering-vállalkozását, hogy ambiciózus férjét kövesse, csakhogy amennyire bejön férjének New York és a vele járó életmód, annyira unja magát Jem, aki idegenkedik attól a felszínességtől, ami férje új barátainak jellemzője. És azt sem tudja, hogy Alice, akinek (és férjének) a helyét a nyaralóban jó pénzért elfoglalják, a villa medencéjébe fulladt.
Alice történetét fokozatosan ismerjük meg. Ahogy halad előre Jem a kutakodással, úgy visz vissza a szerző a múltba, hogy első kézből is megismerhessük a történteket. A nyomozásban Micheal Kearney krimiíró – volt oknyomozó újságíró – segít Jemnek, nem önzetlenül, hiszen egy új könyvet vár Alice történetétől, és ő az, aki tulajdonképpen elülteti a kétkedés magvait Jemben is, azaz talán Alice halála nem volt baleset, mint ahogy a hivatalos verzió állítja.
Izgalmas, pögős, remekül felépített történet volt. A szereplők nagy részének alkalma és oka is volt szegény Alice halálát elősegíteni, aki csupán egy jobb életet akart, és azt, hogy szeressék. A gyilkos bárki lehetett volna a történet szereplői közül – és vannak elegen –, tehát egészen a végéig izgalomban tart a szerző a leleplezéssel. És azzal is, hogyan alakul Jem magánélete, férjével való kapcsolata, mert nemcsak a más életforma, de a nyomozás is hozzájárul, hogy Jem és Nat házassága feszültséggel teljen meg. Az új környezet kihangsúlyozza a közöttük már meglévő, az elvárásaik közötti különbségeket.
Ez egy önálló történet, akárcsak a szerző előző, magyar nyelven is megjelent írásai. Kedveltem, mert semmiben nem hasonlít a szerző egyetlen korábbi történetéhez sem, tehát várom a következő Tasmina Perry könyvet ... de természetesen ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:








2018. február 18., vasárnap

Tasmina Perry - A lánykérés

1958. ​A tizennyolc éves Georgia Hamiltont Londonba küldik a társaságba bevezetendő ifjú hölgyek, az „első bálozók” szezonjára, ám a független szellemű lány, akinek titkos álma, hogy író legyen, egyáltalán nem óhajt részt venni a férjfogási versenyben. Amikor azonban bekövetkezik egy tragédia, Georgia sorsa megpecsételődik.
2012. A szerelméhez siető Amy Carrell azt reméli, hogy a mai este megváltoztatja a sorsát. Így is történik – csak nem egészen úgy, ahogyan képzelte. A lesújtott lány mindenáron el akar szabadulni Londonból, ezért egy újsághirdetésre válaszolva elvállalja az útitárs szerepét egy rejtélyes idegen hölgy mellett, aki Manhattanbe akar utazni. Nem is sejti, hogy útközben felfed egy szerelmi történetet, amely ötven éve vár arra, hogy elmeséljék – és megnyit egy szívet, amely arra vár, hogy ismét életre kelhessen…
„Elbűvölő mese a második esélyről a modern Manhattanben és az ötvenes évek Londonjában. Ellenállhatatlan, letehetetlen könyv.” Marie Claire
„Rég eltemetett titkok története… Perry mesterien szövögeti a szerelem és az árulás finom hálóját.” Daily Express
TASMINA PERRY a Sunday Times Top Ten bestseller szerzőinek egyike. Jogi karriert hagyott el azért, hogy belépjen a női magazinok kiadói világába. Díjnyertes író, és olyan lapok munkatársa lett, mint az Elle, a Glamour és a Marie Claire. 2004-ben elindította saját utazási és divatmagazinját Jaunt címen, és az In Style lapot szerkesztette, amikor elhagyta ezt az iparágat, hogy minden idejét a könyvírásnak szentelje. Regényei tizenhét országban jelentek meg. Tasmina férjével és fiával Londonban él, ahol a következő regényén dolgozik.


XXI. Század, 2017
Eredeti mű: Tasmina Perry – The Proposal, Headline 2013


Szinte mindent elolvastam, ami magyar nyelven Tasmina Perry tollából megjelent, tehát mondanom sem kell, kedvelem a szerző történeteit és a stílusát is. Természetesen vannak írásai amik jobban és olyanok is, amik kevésbé nyerték el a tetszésemet, de ez természetes is. Általánosságban véve Tasmina Perry neve nálam garancia arra, hogy valami olyasmit olvasok, ami szórakoztatni vagy elgondolkodtatni fog, és nem fintorgásra késztet. Tehát két kézzel kaptam az új magyar nyelvű könyv után.
A lánykérés két fiatal nő története, tulajdonképpen a szerelmük története. Az egyik 1958-ban játszódik, a másik 2012-ben, és annak ellenére, hogy több mint ötven év távolság van a kettő között, sajnos a világ és a társadalom, valaki származásának megítélése túl sokat nem változott
Elsőként Amy Cantrell-lel ismerkedünk meg, a New Yorkból származó tácosnővel, aki karrierje érdekében költözik Londonba. Csakhogy a várt áttörés nem jön, és külügyminisztériumi karierről álmodó barátja és annak családja nem lelkesedik sem a lány foglalkozásáért, sem pedig magáért Amyért, akinek sem származása, sem viselkedése nem eléggé előkelő a Lyons család számára.
Itt kerül képbe a hirdetés:

„Idősebb hölgy keres udvarias útitársat manhattani kalandhoz. December 23–27. között szabadnak kell lennie az utazáshoz. Repülőjegyek és New York-i szállás fizetve.”*

Így ismerkedik meg Amy az idős Georgiával, aki nyugalmazott könyvkiadó-tulajdonosként New Yorkba, a könyvkiadás fellegvárába szeretne utazni, mert bármennyire is bizarr, de soha nem járt még ott.
S kezdetét veszi a kalandos utazás térben és időben, melynek során megismerjük Georgiát, mint álmokkal és reményekkel teli fiatal lányt 1958-ban, abban az évben amikor az angol társadalom krémje az utolsó “szezont” éli, azt a társadalmi eseményt, ami tulajdonképpen az első bálozók bemutatása és kiengedése a házasságpiacra. Ezeknek a partiknak a leírása valahogy nem az ötvenes végét juttatta eszembe, hanem inkább A nagy Gatsby húszas éveit. Ez a szezon potosan olyan mint amilyenre a 18-19. században játszódó klasszikus romantikus könyvekből emlékeztem: bálok, vidéki összejövetelek, puccos ruhák, ambiciózus anyák és magukat kellető lányaik, csupán az ötvenes évek végének Egyesült Királyságában játszódik.
Ebbe a hajszába kényszerítik bele a 19 éves Georgiát, aki szegény rokonként végig a társaság peremén egyensúlyozik, amíg rá nem talál a szerelem és a rózsaszín ködös boldogság. Csakhogy közbeszól az irigység, a kapzsiság, a rosszindulat.

“A szerelem csodálatos érzés, a problémát csak azok az érzelmek jelentik, amelyekkel együtt jár.”*

Az oda-vissza út és a három napos kiruccanás New Yorkban alkalmat ad a két nőnek, hogy jobban megismerje egymást, és Amy felismeri magában az ötven évvel korábbi Georgiát, aki – akárcsak ő maga – nem tud mit kezdeni az előkelő társaság viselkedési normáival. Georgia pedig segíteni próbál Amynek, hogy megállhassa helyét ebben a közegben is. Nem lesz Hamupipőke meséje, hiszen nem fog gyökeresen megváltozni és Amyből nem lesz hercegnő, hanem egy helyes, magabiztos lány, aki tudja mennyit ér, hová tart és már nem lehet zavarba hozni.


"... a stílus annyi, mint tudni ki vagy, és fütyülni minden másra. Öreg barátom, Gore Vidal mondta ezt, és még ma is ugyanúgy igaz." *

Amy Georgia segítségére lesz abban is, hogy megkapja azokat a válaszokat, melyekre ötven éve vár, amelyek gyökeresen megváltoztatták az életútját, és amelyek miatt évtizedek óta semmilyen kapcsolatot nem tart fent egyetlen családtagjával sem, csupán egy távolabbi unokaöccs képez alkalmankénti kivételt.
Nagyon kedveltem. Kicsit sem volt zavaró, hogy a történet folyamatosan váltotta a helyszínt és az idősíkot. Egy tökéletes romantikus történet szerelemről, családi kapcsolatokról, sznobizmusról, emberi gonoszságról és még annyi minden másról. Az a fajta, ami könnyeket csal az ember lánya szemébe. Bár szinte teljes egészében erotika- és erőszakmentes, nem ajánlom a YA korosztálynak, viszont mindenki másnak igen. Különösen azoknak, akik kedvelik a szerzőt és a műfajt és nem fogja zavarni őket, hogy nem minden szerelmi történet végződik habos-babos happy enddel. De természetesen ízlések és pofonok…

* Tasmina Perry – A lánykérés, XXI. Század, 2017


2017. július 25., kedd

Tasmina Perry - Ház a Naplemente-tónál

Senki ​nem felejthet el egy olyan nyarat, amelyet a Casa D'Orban töltött…
A Casa D'Or, a titokzatos ültetvényes ház a Naplemente-tó partján, több mint ötven éve a Wyatt család tulajdonában van. Jennifer Wyatt ide tér vissza az egyetem elvégzése után reményekkel telve, várja a tóparti nyár. Ám mire eljön az ősz, szíve összetörik, családja szétesik, álmai semmibe vesznek.
Húsz évvel később a Casa D'Or, tragikus események áldozataként, elhanyagoltan áll. Jennifer rácsapta az ajtót a múltjára. Aztán Jim, a férfi, akit megismert, és akibe beleszeretett azon a varázslatos nyáron, újra megjelenik az életében. Azt tervezi, hogy visszaszerzi a Casa D'Or egykori dicsőségét. Találkozásuk felzavarja mindkettejük régi kísérteteit, és felfedi a sötét titkokat, amelyeket a ház még mindig rejteget.

„Elvesztett szerelem és rég eltemetett titkok… Tökéletes vasárnapi olvasmány.” (Marie Claire)
„Ezzel a csábító és titokzatos regénnyel kitűnően elmúlathatunk egy nyári délutánt.” (Daily Express)
„Megragadó… Szurkolni fognak Jimnek és Jennifernek. Az elbeszélés nagy sebességgel száguld előre, és briliáns a stílusa. Én imádtam.” (Daily Mail)
„Románc izgalommal fűszerezve.” (Glamour)
„Titokzatosság, cselszövés és románc találkozik egyetlen varázslatos olvasmányban.” (Fabulous Magazine)
„Hangulatot teremt és leköti a figyelmet.” (Sunday Mirror)


XXI Század, 2017
Eredeti mű: Tasmina Perry – The House on the Sunset Lake


Ez a könyv egy kicsit másabb volt a Tasmina Perrytől megszokottakhoz képest, legalábbis nekem ez volt az érzésem. Mintha az általam eddig olvasott könyveiben több lett volna az “akció”, és mellette volt egy romatikus-szerelmi szál is. Ez pedig egy szerelemről szól és a mellékszál a történéseké.
Abban is különbözik az átlagtól, hogy a történet központjában egy férfi áll, Jim Johnson, és a női főhős, Jennifer Wyatt kissé mögé szorul, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos szerepe a történetben.
A cselekmény párhúzamosan két idősíkban zajlik: 1994-ben, amikor a két fiatal megismerkedik és egymásba szeret, majd húsz évvel később, amikor egy üzleti ügy kapcsán ismét egymáshoz sodorja őket a véletlen ördöge. És ez nagyon jól van így, mert ahogy haladunk a jelen történéseivel, úgy ismerjük meg fokozatosan a múlt eseményeit is, hogy majd csak a végére kapjunk tiszta képet. Mert ebben a történetben semmi sem az, aminek az első pillanatban látszik.
A ‘90-es évek közepén, a híres angol író, Bryn Johnson családostól Savannah-ba érkezik, hogy halódó karrierjének egy újabb impulzust adjon. És megismerkednek a szomszédban lakó Wyattékkal, aki a helyi közösség krémjéhez tartoznak: gazdag, vállalkozó férj, sznob, neurotikus feleség, puccos iskolákba járatott, de semmihez nem értő lány, akit ráadásul a család egy hozzájuk hasonló családból származó férfi felé terelget.
Ebbe a felállásba érkezik az apja árnyékából kitörni készülő Jim, aki húszévesen rockzenészi karrierről álmodik és rácsodálkozik a tipikusan déli világra, ami annyira különbözik a sajátjától
“– Furcsa egy ország ez az Amerikai Egyesült Államok – rázta Jim a fejét, és mosolygott. – Tizenhat éves korodban vehetsz fegyvert, de várnod kell, amíg huszonegy éves leszel, hogy kapj egy sört.”*
A két család gyakran találkozik a nyár folyamán és akaratlanul is hatással lesznek egymás életére, a nyár pedig tragédiába torkollik.
Húsz évvel később Jim Johnson  karierrje csúcsa fele törtet a szállodabizniszben. Két lépésre van az igazgatótanácsi tagságtól és a rockzenész karrier-álmok már rég a múlté. És pont Wyatték villáját vásárolja meg a luxusszálloda-lánc számára. Tehát elkerülhetetlen Jennifer és Jim találkozása, az emlékek felelevenítése. Jennifer trófea-feleség, semmi más, hiszen minden meggyőződése ellenére és a körülmények hatására, követte a családja által kijelölt utat.
Látszólag ez egy olyan könnyű, nyári olvasmány, de sokkal több annál. Igen, alapjában véve ez Jim és Jennifer szerelmének története múltban és jelenben, de nemcsak, hiszen pontos betekintést kapunk Jim munkájába és magánéletének alakulásába és közvetetten a Jenniferébe is, bár neki karriere nincs, csak magánélete. A szerelmi történeten túl tele van titkokkal, megcsalással, árulással, sznobizmussal. És a Jimre jellemző angol humorral:
“– Mondtam neki, hogy az első popesemény, amelyre valaha eljutottam, a Nelson Mandela tiszteletére adott koncert volt Wembley-ben. Mire azt mondta, hogy ő is ott volt, azzal a különbséggel, hogy ő in utero, az anyaméhben volt jelen.”*
Szépen megírt történet, tele érzésekkel és még az utolsó pillanatokban is tartogat meglepetéseket, hiszen, ahogy már jeleztem, ebben a történetben semmi sem az, aminek látszik. Olvastatja magát, tehát egy délután-este túl lehet lenni rajta. Én kedveltem, de természetesen ízlések és pofonok...

* Tasmina Perry – Ház a Naplemente-tónál, XXI Század, 2017