A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyesült Államok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyesült Államok. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. március 15., vasárnap

Vi Keeland – A vetélytárs


   Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
   Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.
Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.
   Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.
   Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…
   Egy nehéz nap szörnyű kezdete…
   Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.
   A forró pillantásától egészen elpirultam.
   Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…
   Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.
   A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.
   És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.
   Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.
   Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.
   Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.


Álomgyár, 2020
Eredeti cím: We Shouldn't, 2019




   "Lehet, hogy van egy határvonal a szerelem és a gyűlölet között… de olyan szórakoztató ezen a vonalon egyensúlyozni!"

   Egy ideje már nyilvánvaló, hogy az Álomgyár Kiadó ritkán tud meglepni kiadványaival, s nem sok könyvükről mondhatom el, hogy azta! ezt érdemes volt elolvasni. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan olvasók, akiknek éppen ez az erotikus-romantikus stílus jön be, amire a kiadó az utóbbi években a hangsúlyt helyezte. Nincs semmi baj az erotikával, amennyiben nem azért van jelen egy írásban, hogy eladja azt, olyan minél több, annál jobb módon.
  Vi Keeland azon kevés Álomgyárnál megjelenő (bár nemcsak) szerzők közé tartozik, akiknek írásait szívesen olvasom, de nem mindig rajongok érte. Ezért sem rajongtam, mert már annyiszor lenyúzták a bőrt az eltúlzott lelki nyavalyákkal küzdő mutatós férfiak témáról, meg a mások gyerekét bűntudatból látogatókról is, a munkahelyi afférról, ahol a vetélytársakból szerelemesek lesznek, hogy lassan semmi újat nem lehet kiadni ebben a témában.
   A vetélytárs egy munkahelyi affér története, s nem nehéz kitalálni hogyan végződik, annak ellenére, hogy a való életben ezek a munkahelyi kapcsolatok az esetek túlnyomó részében teljesen máshogy végződnek, de – mint tudjuk – óriási igény van az idealizált happy endre, a rózsaszín ködre, lehetőleg kemény lepedőszaggatással jól megspékelve.
   A történet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, s a történéseket természetesen a főhősök mesélik el: Bennett és Annalise, valamint abszolút felesleges naplórészleteket olvashattam Bennett gyermekkori barátnője (kizárólag baráti kapcsolat volt közöttük) naplójából, akinek halála miatt a férfinak bűntudata van, különösen miután kiderült, hogy Sophie többet érzett iránta egyszerű barátságnál. S akkor még ott van Lucas, Sophie gyermeke egy korábbi kapcsolatból, akit a nagymama nevel, és akit Bennett bűntudattól hajtva látogat. Ehhez hasonlót már több könyvben is lelőttek, kisebb-nagyobb változtatásokkal.
   Nos, Bennett és Annalise találkozása a munkával függ össze. Mindketten egy-egy reklámcégnél dolgoznak azonos pozícióban, a két cég összeolvadása után csak egyiküknek van hely kreatív igazgatóként, a másiknak el kell költöznie Texasba, hogy a cég ottani irodájában töltse be ugyanazt a funkciót. Hogy kettejük közül melyik lesz az, azt verseny dönti el. Mindketten ugyanannak a három ügyfélnek mutatnak be egy-egy reklámtervet és az ügyfelek választanak. Kettő a háromól alapon a győztes marad, a vesztes megy. Csakhogy közbeszólnak az érzelmek is, bár eleinte mindkét szereplő csak és kizárólag a nyerésre játszik, egy esetleges affér kettejük között szóba sem jöhet.
   A történet mellett szól, hogy a kliségyűjtemény mellett volt humora, voltak szellemes párbeszédei, vicces szituációi, melyek feldobták és próbálták ellensúlyozni a sok véletlen egybeesést, a főszereplők fikizai tökéletességét és lelki nyomoraikat. Mert miért csak Bennettnek lennének sötét foltok az életében, mikor lehet fokozni a dolgokat Annalise esetében is egy sikkes kis közlekedési fóbiával, vagy éppenséggel egy szemét expasival. S a lány autóbalesete már a giccs határát súrolta, annyira közhelyes volt.
  A fodítás sem volt a topon, de ez nem újdonság a kiadó esetében, csak nem értem, hogy akkor hol voltak a szerkesztők. S többször is elmondtam, hogy nem érdekelnek a könyvek csomagolásai, de talán fejlődni kellene, s leszokni az ölelkező párocskáról s az igénytelen megoldásokról.
  Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de olyan sem, hogy akkor feltegyem az újraolvasandó könyveim listájára. Vannak ennél rosszabb könyvek is, ez pedig szépen besorjázott a most divatos sablonkönyvek közé. Tehát nekem ez egyszerolvasós, de ízlések és pofonok



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)




2019. szeptember 19., csütörtök

Elin Hilderbrand – A tökéletes pár


Minden párnak megvannak a maguk kis titkai…
„Hilderbrand elég csavart labdát dob, hogy végig bizonytalanságban tartsa az olvasóit, de közben rá jellemző módon, megőrzi a hangulat könnyedségét is, melytől oly népszerűek a regényei.” – Booklist
Az esküvő közeledtével egyre fokozódik a feszültség…
Amikor az előkelő nantucketi esküvő katasztrófába torkollik – mielőtt még elkezdődött volna –, minden szereplő gyanúsítottá válik, ugyanis a szertartás reggelén, az óceánparton holtan találják a menyasszony tanúját.
Mikor Ed Kapenash rendőrfőnök a nyomozás során vájkálni kezd a vőlegény tanújának és híres krimiíró anyjának életében, rájön, hogy ez az esküvő, még a tragédia nélkül is, egy valóságos aknamező – és hogy igaz az a közhely, hogy nincs tökéletes pár.



I.P.C. 2019
Eredeti cím: The Perfect Couple, 2018



A szerző hetedik magyar nyelven megjelent könyve, az előző hatot is olvastam, s mivel ilyen-olyan közösségi fórumokon azt legendázzák, hogy ez Hilderbrand legjobban sikerült története, kértség nem fért hozzá, hogy olvasni akarom. Amúgy kedvelem a szerző történeteit, annak ellenére, hogy lokálpatriotizmusból kifolyólag történetei cselekményét Nantuchetre helyezi. Hogy ennek a helyiek mennyire örülnek, meg nem tudnám mondani, de remek helyleírásai jó kis reklámot jelenthetnek a szigetnek, még akkor is ha nem minden éppen úgy van, ahogy ő a könyveiben leírja.
Azért is kedvelem az írásait, mert nem a most divatos romantikus-erotikus zsánert követi, és nem is az ifjúságnak ír, hanem célközönsége a felnőtt korosztály.
Miután több helyen is olvastam, hogy mostanáig ez a legjobb regénye, természetesen az elvárásaim is ennek megfelelőek voltak. Ez egy önálló történet, de előnyt élveznek azok, akik már olvasták a szerző korábban megjelent könyveit is, mert a szereplők közül néhányan már feltűntek itt-ott, legjobb példa erre maga a fülszövegben is említett Ed Kapenash rendőrfőnök.
Maga cselekmény olyan 24-36 órában bonyolódik, ennyi telik el attól a pillanattól, mikor a rendőrfőnököt vizihulla miatt riasztják, egészen addig, míg eljutnak az ügy megoldásáig. Ezt kéretik megjegyezni, mert később fontos lesz, és visszatérek rá, hogy miért. De miközben a rendőrség nyomoz és tanúkat hallgat ki, több évre visszamenő emlékek látnak napvilágot, tehát a történet minden résztvevőjének – és vannak elegen – életútját, gondolatait, titkait megismeri az olvasó. Talán túlságosan is jól. Néhol túlzásba menően, és előfordult, hogy elvesztem az olyan részletekben, amiknek semmilyen relevanciájuk nem volt a történet szempontjából.
A történet abban is szokatlan, hogy nincsenek főhősei. Mondhatnám azt, hogy nem egy-két személy áll a központban, hanem a főszereplő maga a helyzet: a helyi gazdag fiú és a jövevény szegény lány esküvőjének hajnalán a menyasszony excentrikus tanúja holtan lebeg az óceánban, a parthoz közel. Baleset volt, öngyilkosság vagy idegenkezűség? Bármelyik variánsra reális esély van.
A rendőrség természetesen nyomozni kezd, kihallgatja a menyasszont, a vőlegényt, a családjaikat, a közeli és távoli barátokat, a személyzetet, és mindenkit, aki kapcsolatba hozható az esküvővel és annak szereplőivel, és miközben lassan csordogálva mindenkinek a magánéletével és múltjával megismerkedhettem, kiderült, hogy mindenkinek van legalább egy titka és több embernek is érdekében állt a menyasszony tanúját kiiktatni a képből.
Azt el kell ismerni, hogy Hilderbrand nagyszerűen szőtte a szálakat, a legeslegutolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy mi történt, s akárcsak a rendőrség, én is csak feltételezésekbe bocsájtkozhattam. Viszont Hilderbrand sose írjon többet krimire hajazó könyvet. Én elhiszem, hogy Amerika a lehetőségek országa, azt is, hogy Nantuchet a legszuperebb hely a kerek világon, de egy gyanús halálesettel kapcsolatos nyomozást lefolytatni 24-36 óra alatt és levonni a következtetéseket, hogy mi is történt valójában? No, ez már nem fikció, hanem egyenesen fantasy!
S mi volt a nagy durranás? Az, hogy egyáltalán nem volt nagy durranás. A szövevényes és titkokkal teli történetnek egy nagyon váratlan és nagyon lapos befejezést választott a szerző, bár nem tudom, hová lehetett volna ezt tovább fokozni.
Ettől függetlenül olvasható, kedvelhető, bár azt nem mondanám, hogy a szerző legjobb könyve lenne. Tele van eredeti figurákkal, titkokkal, váratlan csavarokkal, s sajnos klisékkel is. Egyszerűen kitalálhatatlan a végkifejlet… és ízlések és pofonok.



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés:




2019. július 31., szerda

Julie Caplin – Egy szelet torta Brooklynban


Romantic Escapes 2



Irány ​Brooklyn legjobb péksége, ahol egy szelet torta mellett ábrándozva mindenki azonnal otthon érzi magát!
Sophie Bennings éppen túl van egy fájdalmas szakításon, amikor egy menő New York-i magazin felkéri, hogy legyen a lap gasztro rovatának szerkesztője. Sophie elszántan veti bele magát a munkába, és a szerelem az utolsó dolog, ami foglalkoztatja. Még akkor is így van ez, ha a rovatvezető Todd McLennan, akivel egy irodában dolgozik, jóképű és vonzó. 
Az Egy csésze kávé Koppenhágában című kötetből ismerős, józan Sophie-t nem könnyű elcsábítani, még akkor sem, ha kísértés akad bőven. Ott van például a lány brooklyni lakása alatt található pékség, telis-tele ínycsiklandó finomságokkal.
Ahogy azonban Sophie és Todd egyre jobban megismeri egymást, kiderül, hogy a finom ételek iránti rajongás nem az egyetlen közös szenvedélyük…
Julie Caplin imád utazni és jókat enni. Utazási során rengeteg ötletet és tapasztalatot gyűjt, amelyeket aztán örömmel sző bele lebilincselő romantikus regényeibe.


Libri, 2019
Eredeti cím: The Little Brooklyn Bakery, HarperCollins, London 2018



Elég hosszan tologattam jobbra-balra ezt a könyvet, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka van: az előző részt nem kedveltem és az erősen felejtős kategóriába soroltam.
S ha már az előző rész került szóba, igen, ez egy sorozat része, az első könyv tavaly jelent meg Egy csésze kávé Koppenhágában címmel és a hygge, a dán életérzés volt a központi témája. Akkoriban a sorozat csupán három részből állt, mostanra már ötre nőtte ki magát. Hogy még mennyi lesz? Fogalmam nincs, nem jártam utána, annak sem, hogy mennyi fog magyar nyelven is megjelenni, mint ahogy azt sem értem, hogy a sorozat magyar nyelven miért viseli az első kötet címét, mikor az eredetije teljesen más.
Annak ellenére, hogy egy sorozat részei, az eddig magyar nyelven is megjelent részeket egymástól függetlenül is lehet olvasni, csupán két dolog volt közös: ennek a könyvnek a női főszereplője megjelent az előző részben is, mint a Koppenhágába utazó csoport egyik tagja, és a szerkesztőségben egyszer elhangzik, hogy az ottaniak is szeretik a hyggét.
S ha már a hősnőről esett szó, bemutatom Sophie Benninget, aki születése jogán Lady de ezt igyekszik titokban tartani, mert nem szereti ha az emberek a címet látják és nem az embert, de amikor a szükség hozza nagyon is ki tudja használni nemesi származását. Gasztronómiai újságíró a CityZen nevű magazin londoni fiókjánál és partnere épp dobta. Illetve nem is dobta, hiszen odáig el sem jutottak, hanem kiderült róla, hogy egy házasságtörő, hazug tetű. Utólag Sophie is belátta, hogy minden jel meg volt arra, hogy partnere nem az akinek mondja magát, de ő igazán szerette, ragaszkodott hozzá és a szerelem rózsaszín köde miatt nem vette észre az árulkodó jeleket.
A szerkesztőség csereprogramot folytat a lap new york-i irodájával – Brooklyn ugyebár New York egy része –, és Sophie két kézzel kap a lehetőségen, hogy hat hónapra elutazzon a balesetet szenvedett kollega helyett, holott korábban hallani sem akart róla, mert élete a partnere körül forgott.
Sophie összetört szívvel érkezik New Yorkba, ahol a dolgok már a munkahelyén bonyolódnak, ugyanis ott azt hiszik, hogy a balesetet szenvedet kollega helyett nem jön senki, ezért gyorsan be is töltik a pozíciót egy ambiciózus gyakornokkal, aki a felsőbb vezetésből valakinek a valakije, s aki természetesen ott szabotálja Sophiet, ahol tudja.
A brooklyni kaland nem csak kellemetlenségekről szól – bár abból is van bőven – hanem új barátságokról, új lehetőségekről is.
Ott van például Bella, akitől a lap Sophie lakását bérli, és aki a földszinti pékség tulajdonosa – bár én azt inkább cukrászdának nevezném. Vagy Wes, a szomszéd zöldséges, aki rajong Belláért, de túl gyáva ahhoz, hogy ezt meg is mondja neki, inkább csendben epekedik, a pékek, akik állandóan vetélkednek, hogy épp ki újított be jobban, ízletesebben a kenyérkínálatukba. És természetesen ott van Todd McLennan, Bella jóképű testvére, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp Sophie munkatársa a CityZennél. Todd maga a megtestesült tökéletesség, futnak is utána a nők rendesen, csupán egyetlen apró hibája van: elköteleződés fóbiás. De ez nem gond Sophie számára, hiszen még túl sem tette magát a csalódáson, és baráti, bajtársi kapcsolat alakul ki kettejük között... eleinte... aztán barátság extrákkal, míg végül beüt a nagy érzés.
Egészen jó kis történet kerekedett ki belőle és ez tényleg olyan lett, amilyenre már az első résznél is vártam: csajos nyári olvasmány, amit az ember lánya a stardra vagy utazásra visz magával, nem rengeti meg a világát, de azért felüdül és jókat vigyorog.
Ééééés!!! Rettentő sok finomság készült Bella konyhájában. Igazándiból ez egy kicsit Bella története is volt, hiszen amennyit jelen van a cselekmény során, jóval túllépte a mellékszereplői státuszt.
Talán ez a sok finomság járult hozzá ahhoz, hogy ezt a történetet toronymagasan jobban kedveltem, mint az előzőt. Azt hiszem, már többször is elmondtam, hogy én imádom a gasztroregényeket, és csodálom azokat akik ilyen kulináris csodákra képesek, mert az én tudományom csupán annyira elég, hogy megmentsen az éhenhalástól.
Ebben a történetben minden volt: szerelem, csalódás, gasztronómia, hülye nő, gyökér pasi, barátnő, szakmai féltékenység, státuszszimbólumok hajszolása, sznobizmus, betekintés a magazinok világába, városnézés… és rengeteg finom süti. Úgy szépen minden a helyén volt, a boldog végkifejlet is, bár az az én ízlésemnek nagyon habos-babosra sikeredett.
Kedvelhető volt, pörgött, olvastatta magát és mondhatni feldobta az estémet egy rohadtul fárasztó nap után. De, ugye, ízlések s pofonok…




Kapcsolódó bejegyzés:




2019. június 6., csütörtök

Mary Kay Andrews – A Dagály Klub


A Dagály Klub Mary Kay Andrews egyik legjobban sikerült regénye – rejtélyekkel, viharos barátságokkal, elveszett szerelemmel átszőtt, lenyűgöző történet. 
Az excentrikus örökösnő, Josephine Warrick, aki a világtól visszavonultan a saját szigetén él, és aki annak ellenére, hogy ritkán lehet látni, gyakori beszédtéma, magához hívatja a nem túl sikeres ügyvédnőt, Brooke Trapnellt. Ahogy Josephine elbeszélése alapján kibontakozik az ügyvédnő előtt a régi barátságokról, sötét titkokról és egy rejtélyes gyilkosságról szóló történet, Brooke számára világossá válik, hogy a meghívásnak több oka is van: hogy segítsen Josephine-nek szeretett szigetét megmenteni, és hogy rendbe hozza a dolgokat a régi barátnőivel, a szertartásszerűen meztelenül fürdőző titkos társaság tagjaival, a Dagály Klub hölgyeivel. 
Ahhoz, hogy Brooke teljesíteni tudja az idős hölgy utolsó kívánságát, meg kell találnia Josephine legközelebbi barátnőinek a leszármazottait. Mindeközben Brooke-nak sikerül lelepleznie egy cselszövést, amely valakit mesésen gazdaggá tenne, másvalakit pedig egy gyilkos célkeresztjébe állítana. 
Az élet virágos oldala, a Víkendezők és a Csajos esték szerzőjének újabb műve – egy magával ragadó regény rég elásott titkokról és generációkon átívelő barátságról – megjelenése után azonnal New York Times bestseller lett.


I.P.C., 2019
Erdeti cím: The High Tide Club, 2018



Nagyon kedvelem Mary Kay Andrews írásait, mert az egy dolog, hogy nőkről és nőknek szóló regényeket ír, de teszi ezt azt ilyenkor többnyire szokásos és elvárt rózsaszín köd nélkül. Történetei hihetőek, akár igazak is lehetnének. Termékeny szerző, angolul számtalan könyve jelent meg, magyar nyelven ez a negyedik. Az előző hármat is olvastam, kedveltem, tehát nem volt kétséges, hogy A Dagály Klubot is akarom.
A fülszöveg már említi, hogy ez a szerző egyik legjobban sikerült regénye. Ezzel nem áll szándékomban vitatkozni, csupán annyit fűznék hozzá, hogy merőben más, mint az eddig olvasott, könnyed, csajos történetei – bár azoknak is van mondanivalójuk a szórakoztatáson kívül is..
Már abban is különbözik, hogy a történet felváltva két idősíkban fut. Az egyik természetesen a cselekmény jelene, amikor a kilencvenkilenc éves Josephine Warrick haldoklik – tüdőrák utolsó stádiumában van és nincsenek egyenes ági leszármazottai –, és megkeresi az ügyvéd Brooke Trapnellt, hogy néhány múltbeli tévedését helyrehozza. A másik szál pedig a múlt század negyvenes éveinek elején játszódik, amikor a négy barátnő, Josephine, Ruth, Millie és az alig tizennégy éves színesbőrű Varina megalapítja a történet címét adó Dagály Klubot. Ez közvetlenül Millie eljegyzése után történik, Európában dúl a háború és hamarosan az Egyesült Államok is részese lesz ennek.
Mi is a Dagály Klub? Nincs benne semmi titok, semmi misztikum: négy fiatal nő egy teliholdas estén, dagály idején meztelenül fürdőzik a Georgia államhoz tartozó Talisa szigeten, a Sellő öbölben. Hárman közülük a kor társaságának krémjéhez tartozik: Ruth, Millie és Josephine. Ők már társasági hölgyek, a húszas éveik elején járnak, s barátságuk sok-sok évre nyúlik vissza. A negyedik a tizennégy éves, színes bőrű Varina, akit a három ifjú hölgy forma testvérévé fogadott. Ez a szegregáció idején és egy hagyományosan déli államban nagy merészségnek számított, hiszen azokban az időkben, annak ellenére, hogy a rabszolgaságot már rég eltörölték, egy nem fehér ember alacsonyabb rendűnek számított, csak és kizárólag alantas munkát végezhetett, nem volt hozzáférése a magasabb szintű oktatáshoz és a társadalom peremére szorult.
Talisa szigete Josephine Warrick családjáé. És ez a sziget, s főleg a tulajdonjoga képezi a későbbi vita tárgyát, amikoris Josephine még halála előtt rendezni szeretné földi dolgait és valamilyen módon kompenzálni régi barátnőit (vagy azok leszármazottait), akik közül csupán Varina van még életben. Hogy a barátnők végülis is miért hidegültek el egymástól, erre nem derül fény a történetben. Csupán annyit tudunk meg, hogy egy idő után Josephine mindenkivel megszakítja a kapcsolatot és évtizedeken keresztül Varina az egyetlen, akivel még néhanapján összefutnak. A négy nőnek pedig van egy közös titka, s mint utóbb kiderül, van ott több is.
Itt lép be a képbe Brooke Trapnell ügyvédnő, nem véletlenül, hiszen Josephine pontosan azért kereste meg őt, mert Millie barátnője unokája.
Brooke egyedül neveli három éves fiát, akinek létezéséről apja nem is tud. Korábban egy nagyon előkelő ügyvédi irodában dolgozott, de miután esküvője előtti nap bedobta a törölközőt és szabályosan elmenekült Savannah-ból, új életét egy kisvárosban építi fel, itt próbál talpra állni, szüli meg gyermekét. S mivel nem fogad el segítséget jómódú, elvált szüleitől, sokszor úgy érzi, hogy a dolgok kicsúsznak az irányítása alól. Egyetlen segítsége az érettségi előtt álló Farrah, aki meglehetősen színes figura, okos, talpraesett, megbízható és aki az iskola mellett Brooke asszisztense, babysittere, s minden más, amire épp szükség van. Tehát Brooke-nak nagyon jól jön a dúsgazdag Josephine megkeresése, hiszen anyagilag állandóan a padlón van.
Mivel anyja és ő maga is a végrendelet kedvezményezettjei között lennének és ez érdekellentétet jelentene, Brooke jóhiszeműen bevonja az ügybe volt főnökét is, aki sokkal tapasztaltabb, különösen, hogy az állam is szeretné kisajátítani a szigetet, ami egy újabb jogi bonyodalmat jelent.
Az ügyvéd és öt nő érkezik meg Talisa szigetére: Brooke és az anyja, Varina és az unokahúga és Ruth unokája, egy szabadúszó újságíró… macskástól. Másnap reggel Josephine-t holtan találják a füdőszobájában, látszólag baleset áldozata, és megkezdődik a harc az örökségért. Nem is akárhogyan, hiszen rögtön megjelennek a távoli rokonok, meg egy férfi is, aki azt állítja magáról, hogy Josephine törvénytelen fia.
“Rejtélyekkel, viharos barátságokkal, elveszett szerelemmel átszőtt, lenyűgöző történet.” – írja a fülszöveg, és ez mind igaz. Josephine nem volt szerethető a történet egyetlen pontján sem. Csupán a végén értettem meg, hogy mindaz, ami beleavatkozásnak, önfejűségnek, parancsolgatásnak tűnt, az tulajdonképpen kármentés volt, hiszen Josephine azt tette, amit akkor és ott helyesnek és a legjobbnak látott.
Nagyon kedveltem a történetet, mert ténylegesen rengeteg csavar, meglepetés volt benne, nem lehetett előre borítékolni, hogy mi fog történni, lesz-e egyáltalán boldog végkifejlet, de… Azért de, mert sok évvel ezelőtt olvastam Shirley Conran 1983-ban megjelent Lace című könyvét – magyar nyelven a Maecenas Kiadó jelentette meg 1994-ben Csipkedísz címmel –, és ez az egész négy barátnős felállás, amiben három gazdag lány van és egy szegény cseléd, meg a törvénytelen gyermek, akit dugdosnak a világ elől, hogy a történet egy része a második világháború ideje játszódik, engem nagyonis arra a könyvre emlékeztetett. Azzal a különbséggel, hogy a Csipkedísz nagyrészt Európában játszódik, A Dagály Klub pedig az Egyesült Államokban. Természetesen a körítés más volt, de az alapok ugyanazok.
De ettől függetlenül ez egy nagyon izgamas történet volt, nagyon szerethető, és aki nem olvasta Shirley Conran könyvét, annak nem tűnik fel a hasonlóság. Stílusában Tasmina Perry könyveihez hasonlítanám, de csupán ezt a történetet, a szerző többi magyar nyelven megjelent könyve teljesen más.
Kedveltem, ajánlom… és ízlések, meg pofonok…



A szező nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

  




  

2019. május 24., péntek

Dorothea Benton Frank – Belépés csak meghívóval!


STOP! ​Barackra van szükséged! 
STOP! Pitére van szükséged! 
STOP! A könyvre van szükséged!
Limuzinok vagy teherautók? Kaviár vagy a jól bevált, vidéki házikoszt? Chicagói felhőkarcolók vagy a dél-karolinai Lowcountry virágzó barackfái? Kipufogógáz vagy a kerti nyárson sült hús illata? Elegáns parti a belvárosi klubban vagy vad szex egy vidéki lakókocsiban a nászasszonyunk öccsével? Méregdrága lepkefelhő vagy a konyhában kotkodácsoló tyúk? 
Dorothea Benton Frank a New York Times bestsellerlistáinak állandó szereplője. Újabb fergeteges könyvében két fiatal egybekelésének történetét meséli el, két család, egyben a nagyváros sznob üzleti elitjének és a dél-karolinai ültetvényeknek a világát ütköztetve. 
Eljegyzési parti, próbavacsora, esküvő, temetés… üzleti csőd, börtön, egy kisbaba születése. Találkozások a holdfényben, a dél-karolinai nap barackot és szerelmeket érlelő, családokat egyesítő ereje – az ifjú pár szüleinek személyiségrobbanásával megfejelve. 
Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével. 
Belépés csak meghívóval – nem csak klubtagoknak! 
New York Times bestseller! 
Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivans-szigeten nőtt fel. New Yorkban él a férjével.


XXI. Század Kiadó, 2019
Eredeti cím: By Invitation Only, 2018



Annyira megtévesztő tud lenni egy fülszöveg és ezt már mindenki nagyon jól tudja. Valami könnyű, humoros olvasmányra vágytam – írja a fülszöveg, hogy “Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével” – és teljesen más volt, amit kaptam, mert a humor, ami miatt nekem fetrengenem kellett volna a vihogástól, nem volt sehol, legalábbis nem úgy, ahogy én elképzeltem. Ami nem jelenti azt, hogy rossz volt, mert távolról sem volt az, csak más, mint amire eredetileg vártam. Engem annyira beszippantott a történet, hogy le sem tettem míg vége nem lett, s történt ez valamikor hajnalban.
Tisztázzuk indulásból: ez nem az ifjúságnak szóló regény, mert kellő élettapasztalat hiányában egy tizen-huszonéves nem tudja átérezni mindazt, amin két ötven körüli nő keresztülmegy. S bizony nem kis dolgok ezek, hiszen családjaikra is nagy hatással vannak, mondhatni egy év leforgása alatt mindenki élete fenekestől felfordul..
Ez egy családregény, azt is mondhatnám, hogy óda a farmélethez, mert a cselekmény nagy része egy dél-karolinai farmon játszódik, ahol többek között barackot termelnek. A szerző maga is Dél-Karolinából származik, tehát nagy valószínűség szerint meglehetősen hiteles az a kép, amelyet a helyről fest. Itt él szülei farmházában Diane English-Stiftel, szüleivel és öcsével (meglehetősen eredeti figura!), aki a történet jelenéig már két feleséget is elfogyasztott. Diane maga is elvált asszony, egyetlen fiát, Fredericket egyedül nevelte fel, ex-férje és annak családja semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk a válást követően. Az egyetlen apafigura az ifjú Fred számára Floyd, Diane testvére, no meg Diane apja, akit sajnálatosan el is veszítünk a történet során. Fred kivételével az egész család a farmon él, itt dolgozik, ebből él meg.
A történet másik szála Chicagóhoz kötődik, ugyanis itt él a történet másik hősnője: Susan Kennedy-Cambria, a milliárdos bróker kirakatfelesége, aki napjait tömény sznobériából fakadó parádézással tölti, meg mindazzal, amit már olyan jól ismerünk a hasonló felállású regényekből-filmekből: jótékonykodás, alapítványi gyűlések, vacsorák, partik, magánklubok. S természetesen nagyon büszke egyetlen lányára, Shelbyre
Hogy mi köze van ennek a két nőnek egymáshoz, mikor két teljesen ellentétes életet élnek? Nem nehéz kitalálni: gyermekeik az egyetemen megismerkedtek, egymásba szerettek, és most hivatalossá tennék a kapcsolatukat. Ez pedig egy pusztító lavinát indít el, egy vérre menő csatát a nehéz sorsból felkapaszkodott sznob Susan és a két lábbal a földön járó Diane között.
Aki valaha is aktívan részt vett egy családi esküvő szervezésében, azt pontosan tudja, hogy semmi nem túlzás, ami ezzel kapcsolatban leíródik, különösen, ha a két család ennyire különböző életformát folytat. Igen, ebből azért adódtak vicces jelenetek, különösen mikor a sznob chicagói bagázs megérkezett a farmon rendezett eljegyzési ünnepségre, és az sem volt piskóta, amikor Susan megrendezte a maga puccos eljegyzési partiját, ahogy túlzásokba esett lánya esküvőjének szervezésében, melyet kitulajdonított és a magáénak tekintett.
S nem csak boldogságról és esküvőről szól ez a történet, hanem tragédiákról is, amely egyik családot sem kerüli el, tehát nem egy habkönnyű, rózsaszín köd az egész.
A történet E/1-ben íródott és Diane, Susan és Shelby, a menyasszony meséli el, bár ez utóbbi kevés teret kap arra, hogy a történteket a saját szemszögéből ismertesse. Szerencsére a váltakozó szemszögek kiegészítik és nem ismétlik egymást.
A szereplők szerethetőek voltak – a nagymama tündéri a maga sajátos módján –, előkerült egy-egy kedvenc háziállat is, hogy feldobja a hangulatot, páldául Gus, az öreg kandúr, aki mindig láb alatt van,  vagy Molly, a csirke, akit még Chicagóig is elvittek. S bár teljesen erotikamentes volt, azért bőven helyt kapott benne a szerelem is.
Nagyon jól megírt történet volt, sok lelki vívódással, belső monológokkal, csodálatos leírásokkal. Nyugis, lassan csordogáló cselekményű családregény az élet dolgairól, mely a lassúsága ellenére sem volt unalmas egyetlen percig sem. Tetszett a szerző stílusa és szívesen olvasnék tőle más történeteket is.
S hogy miért Belépés csak meghívóval! a történet címe? Hát, aki elolassa magától is rájön, elmondani nem fogom. Annyit viszont elárulok, hogy semmi köze a Susan által megálmodott nagy, puccos esküvőhöz. 
   Kedveltem, mert az a fajta könyv, amivel jó bekuckózni egy nyugis este reményében, vagy csak jókor talált meg, de természetesen ízlések és pofonok…
.


2019. április 10., szerda

Bella Andre – Csak rád gondolok


A Sullivan család 8



Grayson Tylert három évvel ezelőtt egy személyes tragédia arra sarkallta, hogy maga mögött hagyja New Yorkot, és a kaliforniai partvidék vadregényes hegyei közt kezdjen új életet. Már majdnem sikerül elhitetnie magával, hogy többé semmi másra nem lesz szüksége az életben, csak a kék égre, a végtelen legelőkre és az óceán tajtékzó hullámaira, amikor egy szép napon betoppan az életébe Lori Sullivan. A családja körében csak Huncutként emlegetett lány szélviharként forgatja fel Grayson érzelemmentes, magányos világát, és a férfi menthetetlenül beleszeret. De Lorinak vajon sikerül-e meggyőznie a bizalmatlan Graysont, hogy neki adja a szívét, és elhiggye, az örökké tartó boldogság nem pusztán hiú ábránd?


Kossuth, 2019
Eredeti cím: Always On My Mind, 2013



Véget ért a San Franciscó-i Sullivanek története. Tulajdonképpen nem is ezzel a nyolcadik résszel, hanem a tavaly már magyar nyelven is megjelent kilencedikkel (Csók a fagyöngy alatt). Fura, hogy hamarabb egy későbbi kötetet jelentetett meg a kiadó, de fogjuk a karácsonyi történetre, s arra, hogy mennyire menő lett az év második felében az ünnephez kapcsolódó történetekkel bombázni a nagyérdeműt.
Bevallom, nem olvastam el a kilences számú Sullivan történetet, mely visszatérés az időben és Mary-ről, a nyolc Sullivan-gyerek anyjáról szól, nem is áll szándékomban. Azt hiszem egy korábbi résznél már írtam, hogy a sorozat felépítése engem kísértetiesen emlékeztet Julia Quinn Bridgerton sorozatára, azzal a különbséggel, hogy az egy klasszikus romantikus, ez pedig napjainkba játszódó, modern történet. Nem elhanyagolandó az sem, hogy ez lényegesen több részből áll, hiszen nem gond ha kiveséztük a San Franciscó-i Sullivaneket, van belőlük Seattle-ben is éppen elég. A sorozat éppen a tizenkilencedik résznél tart, s akkor még nem említettem a kiegészítő novellákat. Hogy meg fogunk-e ismerkedni a család másik ágával is? Fogalmam sincs, nem ismerem a kiadó további terveit, de néhány seattle-i Sullivan már feltűnedezett ilyen-olyan nagy, össznépi rendezvényen, és ennek a történetnek a végén is finoman a szánkba rágódik, hogy kiről lesz szó a következőben.
Azt is el kell mondanom, hogy az első két-három résznél még kedveltem a sorozatot, aztán ahogy haladtunk előre, egyre kevésbé rajongtam érte. Egyre több volt a klisé, egyre kiszámíthatóbbá vált és lassan olyan lett, mint egy erotikával jól felturbózott regény, melyből egy másik kiadó havi rendszerességgel többet is megjelentet. S igazándiból mindazt ami ebben a könyvben történik egy füzetes regény terjedelmében is el lehetett volna mesélni, kevesebb klisével, visszaemlékezéssel és fölösleges lelkizéssel, nem kellett volna hozzá 376 oldal.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy miért olvastam el mégis? Mert kiváncsi voltam az utolsó Sullivan-gyerek történetére, és mert a hősnő az egyik legellentmondásosabb, legérdekesebb karakter a testvérek között. Igazándiból vártam a nagy durranásra, ami sajnálatos módon nem jött.
Akik képben vannak a sorozattal és szereplőivel, azoknak nem ismeretlen Lori Sullivan. Időnként fel-feltűnt az előző részekben is, akárcsak testvérei, attól függetlenül, hogy épp kinek a története volt soron. Sullivanéknál amúgy is kőbe vésett szabály a havonként egyszeri családi ebéd és ezen könyvenként legalább egyszer végig kell menni.
Loriról azt kell tudni, hogy élete és hivatása a tánc, s ikertestvérével, Sophie-val, ők a Sullivan-klán lányai, ami nem könnyíti meg az udvarlóik dolgát, hiszen a hat idősebb testvér sportot űz abból, hogy húgaik potenciális udvarlóit megfutamítsák. S az ikerpárnak beceneve is van: Lori a Pajkos, Sophie pedig a Barátságos. Bármennyire idegesített a becenevek használata – lényegében felnőtt nőkről beszélünk a történet idején –, a szerző kitartott mellette hét könyvön keresztül, aztán a nyolcadikban a fordító gondolt egyet és a Pajkosból és Barátságosból Huncut és Cuki lett. (Van valakinél kölcsönben egy repülős zacskó?)
Nos, Lori sokadszorra is szakít táncos barátjával, aki többszörösen átverte, megcsalta, megfúrta és meg sem áll Grayson Tyler farmjáig, ahol mindenesnek áll be. Eddig semmi gond nem volt a történettel, a nyáltenger és a giccs ezután jött, kezdve a klisével, hogy Grayson az üzleti életet és a sok pénzt hagyta ott három évvel korábban, hogy friss özvegyként a biogazdálkodásnak szentelhesse magát és nyalogassa lelki sebeit.
Kettes számú klisé: a két főhős azonnal őrült és ellenállatatlan vágyat érez egymás iránt, aminek egy ideig ellenáll, aztán jöhet a lepedőszaggatás, majd Lorinak sikerül a visszavonultan élő farmer kirángatni önként vállalt magányából és hatással lesz szocializációs képességeire is. S persze ott a mély dilemma: tánc vagy szerelem? Térjen vissza a színpadra, vagy maradjon a farmon, merüljön el az önsajnálatban és a lepedőszaggatásban? Mert lepedőszaggatás van benne bőven, még több is mint kellene.
Persze vicces volt olvasni Lori farmerlány kalandjait, mi több, az öreg macskusz halálán még szipogtam is egy keveset, de hát azt is el kellett baltázni a későbbiekben egy közhelyes megoldással. De ez a történet akkor sem volt nyerő.
Bár egy sorozat nyolcadik része, önálló kötetként is olvasható, s amennyi visszaemlékezés, utalás van az előző részekre (hadd teljen a papír!) elég ezt az  egyet elolvasni és mindenki képben lehet mindazzal, ami az előző hét részből említésre méltó a Sullivanok életéből.
Nekem ez egyszerolvasós, közhelyes, kiszámítható és unalmas volt, de természetesen ízlések és pofonok…


A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Örökké a tiéd (A Sullivan család 4)

Csak téged látlak (A Sullivan család 5)

Hadd legyek az Igazi (A Sullivan család 6)

Te vagy az egyetlen (A Sullivan család 7)




2019. április 4., csütörtök

Bryn Greenwood – Minden csúf és csodálatos dolog

Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál, s nem is akárhogyan. Bryn Greenwood Minden csúf és csodálatos dolog című könyve az emberi lét legsötétebb bugyraiba viszi el olvasóját.
Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjukon, ismerd meg a könyvhöz kapcsolódó gondolataikat, játsz velük, és amennyiben a szerencse is melléd áll, tiéd lehet a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyike.




Wavy ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el. Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje  pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.


Kiadó: Könyvmolyképző, 2019
Eredeti cím: All the Ugly and Wonderful Things, 2016
Megrendelhető                Beleolvasó 




   Amennyiben már a címkék és a fülszöveg alapján előítéleteid vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, akkor most hagyd abba a bejegyzés olvasását és viszlát egy másik alkalommal!

   Bryn Greenwood könyve már jóval a magyar nyelvű megjelenés előtt kiverte nálam a biztosítékot. Rosszul mondom: nem a könyv verte ki a biztosítékot, hanem az a néhány hisztériázó, aki egyetlen címke alapján ítélkezett, és hidegrázást kapott a pedofília szótól, mert csak ennyi maradt meg benne az egész könyvismertetőből. Rohadjon meg az összes gyermekbántalmazó, legyen az szexuális, fizikai vagy érzelmi bántalmazás, de ez fikció, és senki ne ítélkezzen mielőtt a cselekmény egészét megismerné.
Tisztázzuk: ez a történet nem pedofíliáról szól, nem népszerűsíti azt, és amiért valaki értékel egy jól megírt történetet, amiben esetleg – ismétlem ESETLEG! – olyasmi történik, ami eltér a megszokottól, attól még senki nem lesz sem szörnyeteg, sem lelkes rajongója a szexuális devianciáknak. Egyébként az is erősen vitatható, hogy egyáltalán alkalmazni lehet-e a pedofília címkét a történettel kapcsolatban. Túl könnyen dobálózunk olyan fogalmakkal, melyek értelmével és meghatározásával a többség nincs tisztában, csak túlmisztifikált és torzított értelmezésekből ismer, és amelyeknek csak nyomokban van köze a valós, pszichiátriai meghatározáshoz.
Minden csúf és csodálatos dolog valójában egy rázós könyv, nem csak úgy kategorizálták, mert valahová tartoznia kell, és pontosan arról szól, amit a címe is jelez: az élet csúf és csodálatos dolgairól. Időben hozzávetőlegesen tizenöt évet ölel át és E/1-ben íródott. Erről az E/1-ről azonban tudni kell, hogy nem egy-két ember szemszögéből ismerhető meg a történetet, mint ahogy az általában lenni szokott a hasonló stílusban írt könyveknél, hanem sokkal több. Itt nem csupán a főhősök mesélik a maga történetüket, hanem a mellékszereplők: családtagok, barátok, tanárok, a hivatalos közegek is szólnak arról, ahogyan ők a történéseket látták, megélték. Ilyen szempontból a történet egyedülálló.
Mondanék néhány szót a szereplőkről is, első sorban Wavy-ról, hiszen minden körülütte forog. Anyu drogfüggő, minek következtében kényszerképzetei vannak, minden mocskos, de első sorban az élelem az, gyermekeit éhezteti, a csak lopva étkező Wavy-nél ebből kifolyólag súlyos étkezési rendellenesség alakul ki. Apu nemcsak drogdíler, hanem egy egész droglaborja van, terjesztői, csicskásai, szóval minden, amivel egy kisstílű bűnözőnek rendelkeznie illik. Mivel a szerző bevallottan maga is egy némileg megjavult drogdíler lánya, meglehetősen hiteles lehet az a kép, amit erről a világról fest.
A szülők kizárólag saját élvezeteikkel foglalkoznak, a két gyermek teljesen magára marad, és Wavy szinte egyedül visel gondot magára és öccsére. Annyira hozzászokott a nélkülözéshez és nyomorhoz, hogy akkor sem tud változtatni szokásain, mikor a  körülmények következtében nagynénje házába kerülnek. Az állandó szülők-nevelőszülő-nagynéni családja közötti sokszoros dobigálás sem segít Wavynak egy egészséges családkép kialakításában.
Az egyetlen aki valójában törődik Wavyval és némiképp Donallal is, az Kellen, a drogdíler apa egyik embere. Tíz+ évvel idősebb Wavy-nál, indián származású, túlsúlyos és nagyon magányos. Említettem, hogy nem pengeagyú, hanem kissé lassabb a gondolkodása? Talán azért támogtja Wavy-t, mert annyi hasonlóság van közöttük: társadalmi kirekesztettség, a formális család hiánya, magány. Támogatja, segíti, gondoskodik róla és szó sincs szexről kettejük között, míg 13 évesen Wavy ki nem provokálja. És elszabadul a pokol, Wavy pedig elveszti az egyetlen biztos pontot életéből. 
   A történet itt nem ér véget, hiszen hiányzik happy end, ameddig hosszú időnek kell eltelnie és hosszú útat kell bejárniuk a főhősöknek, de akiknek nem teljes egy történet a boldog végkifejlet nélkül, megnyugodhatnak, a dolgok szinte mindenki számára jól alakulnak.
Ezt a történetet lehet szeretni, vagy gyűlölni, vagy mindkettőt egyszerre, de semmiképpen nem lehet úgy elmenni mellette, hogy semmilyen érzelmet nem váltott ki olvasójából. Nincsenek benne tökéletes szereplők – bár az én ízlésemnek Wavy karaktere túlidealizált volt –, és nem egy újabb "Lolita" sztori. Távolról sem az. Nagyon jól megírt, figyelemre méltó alkotás, és senki ne ítélkezzen, míg el nem olvasta elejétől végig.






Bryn Greenwood könyve nem egy könnyed lányregény, hanem erős idegzetű olvasóknak szóló olvasmány. Blogturnénk minden állomásán egy-egy hasonlóan rázós történet fülszövegéből találtok részletet. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a keresett mű címét és szerzőjének nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


“Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló történet, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogvatartójára.”







04.04. - Betonka szerint a világ…
04.06. - Angelika blogja
04.08. - Sorok között (1)
04.10. - Never Let Me Go
04.12. - Sorok között (2)
04.14. - CBooks