A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 4., szombat

Lucy Dillon – A fénysugár


   
Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
   Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
   Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
   Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Where the Light Gets In, 2018



   Harmadik könyvem Lucy Dillontól, ugyanis pontosan ennyi jelent meg magyar nyelven a szerző tollából. Az első az Elveszett kutyák, magányos szívek még 2013-ban került a boltokba a megboldogult Ulpius-ház kiadásában, majd ezt követte 2019-ben a Minden vágyam, a General Press kiadásában. S ha az idén is kaptunk már egy Lucy Dillon könyvet, akkor merem remélni, hogy a kiadó elkötelezte magát a szerző és írásai mellett, s ezentúl minden évben örülhetünk legalább egy könyvnek a kiadó Íris könyvek sorozatában.
   Három könyv olvasása után mit tudok a szerzőről? Hogy történetei az Egyesült Királyságban játszódnak, de általa kitalált helyszíneken. Távol áll tőle a mostanság divatos, erotikára súlyt helyező romantika. Bár írásai nem teljesen erotikamentesek, a hangsúly a történeten és a szereplőkön van. Azokon a szereplőkön, akik abszolút közönséges emberek, tehát nincs lelki bajos, de csudaszexi milliomos fickó és csodaszép, de annál butább és idegesítőbb szegény lány sem. S még azt is tudom, hogy könyveiben előszeretettel szerepeltet állatokat, különösen kutyákat. Azt nem tudom, hogy a szerző szeret-e kötni, vagy sem, de ebben a történetben jelentős szerepet kap a kézimunka ezen fajtája is, annyira, hogy erősen kísértésbe estem, hogy magam is elővegyem a kötőtűket (csak tudnám hová pakoltam őket).
   Most sincs ez máshogy, – mármint ami a kutyát illeti –, mert a történet hősnője megörököl egy nagyon problémás tacskót. Nem vicc, a Rudy nevű tacsi mindentől fél, lassan a  saját árnyékától is, ezzel rengeteg gondot okozva új gazdájának.
   Lorna, a történet hősnője egy művészeti alapítványnál dolgozik, s mert nem lehetett szülei mellett, mikor azok eltávoztak az élők sorából, kompenzálás gyanánt önkénteskedik. Egy kórház elfekvőjébe jár olyanokat látogatni, akiket más nem látogat. Egy ilyen idős hölgytől örökli meg a kutyát és nemcsak. Betty ráébreszti arra, hogy követnie kell az álmát, hogy a biztonságos életmód, amivel nyugis életét óvja, már nem opció, ha teljes életet akar élni.
   Lornáról azt is tudni kell, hogy minden erejével azon volt, hogy híres festő-grafikus anyja nyomdokaiba lépjen, aminek egy akadálya volt: a tehetség hiánya. Az idős hölgy halála egy újabb löketet ad, hogy valamit kezdjen az életével, és ismét megpróbálkozik a saját művészeti galériával. Azért ismét, mert korábban voltak már próbálkozásai, melyek csúfos véget értek és anyagi veszteséggel jártak. Jessica, a nővére, szkeptikusan fogadja az újabb galéria ötletét, s azt is, hogy Lorna otthagyja londoni állását, hogy egy vidéki kisvárosban, Longhamptonban telepedjen le.
   A hely nem ismeretlen, hiszen tanár apjuk miatt a lányok többször is költöztek oda, ahol az apjuk éppenséggel állást kapott, s volt néhány év, amit a festői, de a valóságban nem létező városkában töltöttek. Mindketten itt lettek szerelmesek. Jessica mai napig azzal a fiúval (ma már férfival) él, akibe annak idején beleszeretett, de természetesen már máshol. Lorna szerelme viszont viszonzatlan volt, mert Sam, Jessica eljövendő férjének barátja csak a kishúgot, a jó barátot látta benne. 
   Lorna új élete meglehetősen izgalmasan alakul. Egyrészt leköti a galéria, másrészt a városka vezetőségének határozott tervei vannak a hely kulturális-művészeti fellendítésére, amiben Lornának és galériájának is jelentős szerepet szánnak. S ehhez kapcsolódóan még le kell vadásznia egy évek óta visszavonultan élő, meglehetősen antiszociális festőnőt is.
   S ha ez még nem lenne elég bonyodalom, akkor tiszta véletlenül belefut Sambe, kamaszkori szerelmébe, akiről utolsó információja az volt, hogy továbbra is Londonban él és nagymenő gazdasági szakember.
   Ha mindez még mindig nem lenne elég érzelmi megrázkodtatás Lornának, akkor fokozzuk: Hattie, kamasz unokahúga furán kezd viselkedni. Egy kamaszhoz képest is furán, viszont senkivel nem hajlandó megosztani azt, hogy miért, míg egy nap, hosszas győzködés után Lorna kicsalogatja belőle az igazságot, ami nővére házasságát romokba döntheti.
   Egy percig sem lehet unatkozni, annyi minden történik ebben a könyvben. Ez a történet egyszerre szól családról, a közösség összetartó erejéről, romantikáról, múltról és jelenről... és természetesen házi kedvencekről. Könnyed, pörgős, olvastatja magát, egyszerre tud vicces lenni és megható. A szereplők szerethetőek és könnyen lehet azonosulni velük. Olyan jó nyugis romantikus.
   Akárcsak a szerző előző könyveit, ezt is kedveltem, tehát szívesen olvasnék még tőle más írásokat is. De, ugye, nem vagyunk egyformák és ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:





2020. március 15., vasárnap

Vi Keeland – A vetélytárs


   Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
   Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.
Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.
   Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.
   Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…
   Egy nehéz nap szörnyű kezdete…
   Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.
   A forró pillantásától egészen elpirultam.
   Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…
   Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.
   A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.
   És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.
   Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.
   Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.
   Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.


Álomgyár, 2020
Eredeti cím: We Shouldn't, 2019




   "Lehet, hogy van egy határvonal a szerelem és a gyűlölet között… de olyan szórakoztató ezen a vonalon egyensúlyozni!"

   Egy ideje már nyilvánvaló, hogy az Álomgyár Kiadó ritkán tud meglepni kiadványaival, s nem sok könyvükről mondhatom el, hogy azta! ezt érdemes volt elolvasni. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan olvasók, akiknek éppen ez az erotikus-romantikus stílus jön be, amire a kiadó az utóbbi években a hangsúlyt helyezte. Nincs semmi baj az erotikával, amennyiben nem azért van jelen egy írásban, hogy eladja azt, olyan minél több, annál jobb módon.
  Vi Keeland azon kevés Álomgyárnál megjelenő (bár nemcsak) szerzők közé tartozik, akiknek írásait szívesen olvasom, de nem mindig rajongok érte. Ezért sem rajongtam, mert már annyiszor lenyúzták a bőrt az eltúlzott lelki nyavalyákkal küzdő mutatós férfiak témáról, meg a mások gyerekét bűntudatból látogatókról is, a munkahelyi afférról, ahol a vetélytársakból szerelemesek lesznek, hogy lassan semmi újat nem lehet kiadni ebben a témában.
   A vetélytárs egy munkahelyi affér története, s nem nehéz kitalálni hogyan végződik, annak ellenére, hogy a való életben ezek a munkahelyi kapcsolatok az esetek túlnyomó részében teljesen máshogy végződnek, de – mint tudjuk – óriási igény van az idealizált happy endre, a rózsaszín ködre, lehetőleg kemény lepedőszaggatással jól megspékelve.
   A történet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, s a történéseket természetesen a főhősök mesélik el: Bennett és Annalise, valamint abszolút felesleges naplórészleteket olvashattam Bennett gyermekkori barátnője (kizárólag baráti kapcsolat volt közöttük) naplójából, akinek halála miatt a férfinak bűntudata van, különösen miután kiderült, hogy Sophie többet érzett iránta egyszerű barátságnál. S akkor még ott van Lucas, Sophie gyermeke egy korábbi kapcsolatból, akit a nagymama nevel, és akit Bennett bűntudattól hajtva látogat. Ehhez hasonlót már több könyvben is lelőttek, kisebb-nagyobb változtatásokkal.
   Nos, Bennett és Annalise találkozása a munkával függ össze. Mindketten egy-egy reklámcégnél dolgoznak azonos pozícióban, a két cég összeolvadása után csak egyiküknek van hely kreatív igazgatóként, a másiknak el kell költöznie Texasba, hogy a cég ottani irodájában töltse be ugyanazt a funkciót. Hogy kettejük közül melyik lesz az, azt verseny dönti el. Mindketten ugyanannak a három ügyfélnek mutatnak be egy-egy reklámtervet és az ügyfelek választanak. Kettő a háromól alapon a győztes marad, a vesztes megy. Csakhogy közbeszólnak az érzelmek is, bár eleinte mindkét szereplő csak és kizárólag a nyerésre játszik, egy esetleges affér kettejük között szóba sem jöhet.
   A történet mellett szól, hogy a kliségyűjtemény mellett volt humora, voltak szellemes párbeszédei, vicces szituációi, melyek feldobták és próbálták ellensúlyozni a sok véletlen egybeesést, a főszereplők fikizai tökéletességét és lelki nyomoraikat. Mert miért csak Bennettnek lennének sötét foltok az életében, mikor lehet fokozni a dolgokat Annalise esetében is egy sikkes kis közlekedési fóbiával, vagy éppenséggel egy szemét expasival. S a lány autóbalesete már a giccs határát súrolta, annyira közhelyes volt.
  A fodítás sem volt a topon, de ez nem újdonság a kiadó esetében, csak nem értem, hogy akkor hol voltak a szerkesztők. S többször is elmondtam, hogy nem érdekelnek a könyvek csomagolásai, de talán fejlődni kellene, s leszokni az ölelkező párocskáról s az igénytelen megoldásokról.
  Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de olyan sem, hogy akkor feltegyem az újraolvasandó könyveim listájára. Vannak ennél rosszabb könyvek is, ez pedig szépen besorjázott a most divatos sablonkönyvek közé. Tehát nekem ez egyszerolvasós, de ízlések és pofonok



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)




2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...



2020. január 24., péntek

Adam Kay – Ez fájni fog


   Egy fiatal orvos naplója


   A szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat.

   A morbid humor kedvelői ki ne hagyják!

   Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)
   „Fájdalmasan mulatságos. A fájdalom és a mulatságosság hogy, hogy nem, valami teljességgel jóvá, nemessé és szerethetővé adódik össze.” Stephen Fry


   Athenaeum, 2019
   Eredeti cím: This is Going to Hurt, 2017



   Nem sokkal megjelenése után olvastam ezt a könyvet, és el kellett telnie egy bizonyos időnek, amíg meg tudom osztani azokat az érzéseket, amiket az olvasása kiváltott. Mert nagyon vegyesek. Szó se róla, nagyon szórakoztató, vicces, mert az egészségügyet nem lehete túlélni egészséges humorérzék és egy adag "leszarom" attitűd nélkül. Sehol a világon, kivéve, ha valamilyen méregdrága magánklínika alkalmazottja az ember lánya-fia. De még ott sem igazán, mert a páciens nagyon hajlamos a pénzéért elvárni a Napot, a Holdat s lehetőleg a fél csillagos eget is. S ha az egészségéről van szó, akkor jogos ez az elvárás, és bizonyos esetekben a pénz sem számít.

   "Nem tudom, min kaptak össze, de kiviharzik egy nő a nőgyógyászati ambulanciáról, és ordít a nővérrel:
   – Tőlem kapja a fizetését! Tőlem kapja a fizetését!
   A nővér visszaordít:
   – Akkor lesz szíves emelni?!"

   Adam Kay orvosból lett angol humorista. Családi hagyományt követve választotta az orvosi hivatást, melyet akkor adott fel, amikor már lényegében túl volt azon a kicsit sem leányálom-szerű perióduson ami a gyakornokságot jellemzi. Mert, ugye, senki nem születik főorvosnak. Nem feltétlenül értettem meg, miért volt a váltás, de inkább egy jó humorista, mint egy olyan orvos, aki csak azért van a pályán, mert annak idején milyen jó ötletnek tűnt beszállni a családi orvosdinasztiába.
   Ez fájni fog naplóregény, hosszabb-rövidebb bejegyzésekkel, mely valós képet próbál mutatni arról, hogy milyen az egészségügy állapota az Egyesült Királyságban (még mindig jobb mint a volt keleti blokk államaiban), milyen utat kell bejárnia valakinek, ha ebben a szférában képzeli el a jövőjét, s kendőzetlenül ír a frusztrációkról, a vége-nincs ügyeletekről, a bizarr esetekről és a kevés pénzről. Csupán azt felejti el elmesélni, hogy a kevés pénz a magas orvosi műhiba-biztosítás miatt olyan kevés, ami ugye egy biztonsági háló az olyanoknak, akik beavatkozás előtt futják át életükben először a procedúrát a tankönyvből, aztán vagy sikerül, vagy nem. 

   "Már volt eset, hogy a páciens felrótta, nem engedtem neki a vajúdás közben a gyertyagyújtást. – Igazán nem nagy dolog – fogalmazott beadványában. Mármint a nyílt láng mindjárt az oxigéntartályok mellett."

   A szöveg hemzseg az orvosi szakkifejezésektől, de ez senkit ne rettentsen el az olvasástól, hiszen minden ilyen kifejezést lábjegyzetben megmagyaráz, s estleg még ragad az olvasóra némi olyan ismeret is, aminek a későbbiekben hasznát veheti - bár jobb lenne, ha ez nem történne meg. Mármint az, hogy szükség legyen ezekre az ismeretekre.
   Jó szórakoztam olvasás közben, szó se róla, viszont kiverte a biztosítékot az, hogy a könyv nagyrészt arról szól, hogy milyen hülye a páciens (azért van benne valami), mi mindent kell kiszedegetni ilyen-olyan testnyílásokból, mennyire nem értékelik az ő erőfeszítéseiket. Ezek a történetek nem fabulációk, minden egészségügyi dolgozónak van a tarsolyában több hasonló is. Viszon nagyon kevés szó esik arról, hogy milyen hülye az orvos és az egészségügyi személyzet (tisztelet a kivételnek), de ők soha semmiért nem hibásak, szakszervezetileg kialkudott teaszünetük pedig szent és sérthetetlen. Mert erről is könyvet lehetne írni, nem is egyet. Talán Adam Kay is meg fogja tenni valamikor, hiszen azóta már ő sem orvos, hanem páciens, és abból a szemszögből is saját bőrén tapasztalhatja az angol egészségügyet.

   "Ma egy húszéves beteghez riasztanak, a vérképe rendellenes veseműködésre vall. A fiú mindkét karján teljes gipsz, olyan, mint a Scooby-Doo – A múmia átkából a gonosz múmia. Nincs bekötve neki infúzió, érintetlen a pohár víz az éjjeliszekrényén – nem vonom kétségbe az akaraterejét, de a fizikával nyilván nem dacolhatott az utóbbi pár napban. A páciensnek sóoldatos infúziót rendelek, a tisztelt kollégákba meg nem ártana egy kis józan észt csepegtetni."

   Bár nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt az írást szerzője kizárólag szórakoztatásnak szánta, első sorban ennek felel meg. De túl kell látni a viccesnek tűnő helyzeteken, mert ami mögötte van, az sajnos a valóság. És a mi bőrünkre megy.
   Azóta megjelent magyar nyelven is a szerző újabb könyve Mert szülni karácsonykor kell címmel. Már nem szórakoztatott annyira, mint ez, végig sem olvastam. De ízlések és pofonok...

   "Az éjszakai műszak viszont olyan volt, hogy ahhoz képest Dante pokla kész Disneyland…"




2020. január 10., péntek

Rosalie Ham – A ruhakészítő


   A ​szerelem, a gyűlölet és az haute couture felejthetetlen regénye
   Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle „Tilly” Dunnage-ot elüldözték szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő szakma minden csínját-bínját, hazatér. Eredetileg csak egy rövid látogatást tervezett, ám aztán úgy dönt, otthon marad, hogy gondoskodhasson beteg anyjáról.
   Ám Dungatar, ez a poros, isten háta mögötti ausztrál városka nem felejt: itt nem csak a bűnök, az emlékek és a vádaskodások árnyéka is messzire nyúlik. Tilly szinte számkivetettként tengeti a napjait, egyedül Farrat őrmester, a ruha- és divatbolond rendőr hajlandó szóba állni vele – és mindenki nagy döbbenetére Teddy, az ünnepelt futballsztár.
   A lány saját tervezésű, extravagáns ruhái eleinte csak irigységet váltanak ki a nőkből, ám aztán megtörik a jég: Tilly egyre több megrendelést kap, és a Dungatarba tévedő utazó nem győz csodálkozni a legfrissebb divatkreációkban páváskodó kisvárosi háziasszonyok láttán. Egy tragikus baleset azonban ismét Tilly ellen fordítja a lakókat, aki ezt az igazságtalanságot már nem tűrheti, és elhatározza, hogy bosszút áll…
   A történet mozifilmen is megtekinthető Kate Winslet, Judy Davis, Liam Hemsworth és Hugo Weaving főszereplésével.


   I.P.C., 2015
   Eredeti cím: The Dressmaker, 2015, 2000



   Nem ismertem a szerzőt, a könyvet sem és a filmet sem láttam – bár itt-ott azt lehet olvasni róla, hogy jobb mint maga a könyv, ami nagy szó, mert általában fordítva szokott lenni. Egy ismerős ajánlására olvastam el a könyvet és Isten bizony nem bántam, meg, mert valóságos felüdülés volt a sok romantikus-erotikus sablon-történet után, amivel mostanság tele a könyvpiac.
   Ausztrál szerző hazai környezetben játszódó története, a kisvárosi közösségeknek tartott görbe tükör, mely a maga egyszerűségével teszi nagyszerűvé a fura figurákat felvonultató cselekményt, és rávilágít arra, hogy a kis települések társadalma mindenhol egyforma, földrajzilag bárhol is helyezkednének el. Ugyanaz a pletykaáradat, sznobizmus, kiközösítés, szőnyeg alá seprés, látszatvilág jellemző erre az ausztrál városkára, mint bármely másra a világon.
   A cselekmény a múlt század ötvenes éveibe vitt vissza. Ekkor tér vissza a poros Dungatar nevű városkába húsz év távollét után Tilly (Myrtle) Dunnage. Anyját jön meglátogatni, ápolni, majd ott ragad a közösségben, ami ennyi idő után sem hajlandó befogadni sem őt, sem anyját, akit csak a bolond Molly-ként emlegetnek. És megbocsájtani sem hajlandóak azt a húsz évvel korábbi sajnálatos eseményt, ami miatt a helyi elöljáró agresszív fia meghalt, a tíz éves Tillynek pedig el kellett hagynia anyját és otthonát. Csakhogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy a városka lakói tudják, az igazságra igazándiból soha nem derül fény, de azért az olvasók tisztában lesznek azzal, hogy mi történt és hogyan alakult Tilly sorsa, miután elszakították anyjától.
   Tilly elegánsan belibegett Dungatarba magával hozva Singer varrógépét, és fel is kavarta az álmos-poros városka életét. Európából tér haza, ahol vezető divatházaknál tanulta ki a ruhakészítés mesterségét, haut couture szinten űzi és hamarosan Dungatar lesz a legelegánsabb település a kontinensen, de ez még nem jelenti azt, hogy Tillynek megbocsátottak, hogy végre elfogadják őt és fura anyját, akit hatalmas szeméttengerben talál, betegen és bomlott elmével, hiszen ő a település bolondja. Mint a későbbiekben kiderült Molly nem is volt annyira bolond, mint ahogyan szomszédai képzelték, csak belefáradt a szélmalomharcba.
   A történet sokszereplős, hiszen egy egész városka lakosságát lehet megismerni és tele van nagyon fura, nagyon eredeti karakterekkel, akik másságukat nagyon jó tudják titkolni a nyilvánosság elől, vagy éppenséggel kérkednek azzal, amik. Például az összeférhetetlen, feljelentgető szomszédasszony, aki a napját a rendőrörsön kezdi, s ha épp nincs kit-mit feljelentenie, akkor kitalál valamit. De hatátozottan állíthatom, hogy szinte mindenkinek van titkolnivalója és senki sem az, aminek a szomszédai hiszik, hiszen szinte mindenkiben van egy jó nagy adag rosszindulat is. Ilyen fura karakter az öreg Parkinson-kórban szenvedő patikus, aki mások fotóin csámcsog, a leszbikus postásnő, aki előszeretettel bontja fel mások levelezését, csomagjait, mert a bennük lévő információ aranyat ér számára, a sznob farmtulajdonos asszony, aki egyetemet végzett fiában látja saját maga felemelkedését, a nagyravágyó szatócslány, a nimfomániás kocsmárosné, a transzvesztita rendőr, a szexuális ragadozó helyi elöljáró, a helyi szemetes fura családja, s a sort hosszan lehetne folytatni.
   Tilly mindent megtesz, hogy elfogadtassa magát és anyját a közösséggel, ami annak ellenére, hogy ruháit vele csináltatja, mégsem hajlandó megbocsájtani a húsz évvel korábban történteket, s amikor még egy sajnálatos baleset történik, és a helyi rögbicsapat sztárja életét veszti, ismét a lány ellen fordul. Amikor pedig anyját is elveszti, Tillynek már nincs miért Dungatarban maradnia, de nem távozhat anélkül, hogy meg ne torolná a közösségen az őt és anyját ért sérelmeket.
   Zseniális volt, imádtam minden sorát! Nagyszerű kor és karakterábrázolás, szenzációs leírások, bár néha túlságosan is elmerültünk a ruhadarabok leírásába, de hát Tilly varrónő, mibe másba merülhettünk volna el?
   Hogy van-e boldog végkifejlet? Ez nézőpont kérdése. Ez a történet nem szerelemről szól, a szerelmesek nem találnak egymásra, de nekem ez így volt kerek, ahogy volt. Bár teljesen erotikamentes, mégis kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlom, hiszen kell egy jó adag élettapasztalat ahhoz, hogy ez a történet élvezhető, szerethető legyen. De ízlések és pofonok...

   *A bejegyzésben szereplő fotók az 2015-ben bemutatott A ruhakészítő című filmből származnak




2019. december 29., vasárnap

Penelope Bloom – Megnyalnám


   Bekapnám 2



A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Penelope Bloom Objects of Attraction sorozatának első két darabja a Passion válogatás keretein belül. Vajon hogyan vélekedik a Blogturné Klub három bloggere a Bekapnám és a Megnyalnám regényekről? Kövesd a blogturné állomásait és a játékunk megfejtéséért cserébe esélyes lehetsz megnyerni ennek a két provokáló regénynek egyik példányát.




   William:

   Hogy ​hogyan találkoztam vele?
   Hát, egy úriember sosem kérkedik.
   De szerencsére én nem vagyok az.
   Először is fizettem a cseresznyéjéért (a pitéjéért, de nem ez a lényeg).
   Aztán megfosztottam a virágaitól.
   És utána? Ott hagytam a névjegyemet, majd kisétáltam, mintha az enyém lenne a hely.
   Ja, mondhatni, hogy erős indítás volt.

   Hailey:

   Hogyan találkoztam Williammel?
   Besétált a pékségbe, vett egy cseresznyés pitét, ellopott egy virágokkal teli vázát – még mindig nem tudom, mire kellhetett neki –, majd végül ott hagyta a névjegykártyáját.
   Mielőtt elmondom, mit csináltam a névjegykártyával, valamit tisztázzunk: William rosszabbkor be sem léphetett volna az életembe.
   A pékségem a csőd szélén állt.
   A bizarr exem nem akart békén hagyni.
   Ó, és amúgy egy 25 éves szűz voltam – igen, a tény, amit a barátaim minden adandó alkalommal az arcomba vágtak.
   Ha a szüzesség-problémámat Williammel oldottam volna meg, az olyan lett volna, mint egy kalapáccsal lecsapni egy legyet. Brutális túlzás, bár a legjobb fajta.
   De William őrülten dögös volt, ami hülye tettekre készteti a nőket. Olyan szexi volt, hogy még az én fejem is tele lett mindenféle őrültséggel. Például azzal, hogy egy légy még örülne is, ha William és a tökéletes kocka hasa csapná le. Így már legalább ketten lettünk volna így ezzel.

   Szóval felhívtam.

   Talán jobban át kellett volna gondolnom. Talán épp bele sétátok egy katasztrófába, és csak várom, hogy megtörténjen.
   Tudtam, hogy bajban vagyok, amint meghallottam a szexi, mély hangját a vonalban, ahogyan azt mondta: „Még mindig őrülten kívánom a cseresznyédet. Kiszállítást vállalsz?”



Maxim, 2019
Eredeti cím: Her Cherry, 2018



Kicsit bajban vagyok, mert egy ilyen terjedelmes fülszöveg/kedvcsináló után nehéz bármit is írni erről a történetről úgy, hogy az ember lánya ne spoilerezze szét – nem mintha nem szoktam volna megtenni.
A Megnyalnám a szerző Objects of Attraction sorozatának második része, melyben folytatódik (és véget is ér, mert a további részek nem róluk szólnak) a Chambers-ikrek története, s most William, az ikerpár másik tagja játszodja a főszerepet.
Amikor a sorozat első könyvéről írtam bejegyzést (His Banana – Bekapnám), már említettem, hogy annak ellenére, hogy a két ifjú Chambers-titán egypetéjű iker, a személyiségük, a munkamoráljuk, a módszereik teljesen mások. Beleértve a pszichés nyavalyájukat is. Míg Bruce kényszerbeteg és görcsösen ragaszkodik a precízitáshoz, a rendszerességhez, a kontrollhoz, addig William sokkal lezserebb figura már megjelenésében is, hogy vicces kis kleptomániájáról már ne is beszéljünk. Miután egyszer már megégette magát egy aranyásó hölgyeménnyel, William most arra játszik, hogy megbízhatatlan és célcsap lepedőművész imidzsét tökélyre fejlessze. Nem lehet haragudni rá, annyira cukin csinálja az egészet.
A bohém Williamnak ugyanolyan pengeéles esze van, mint ikertestvérének, bár az üzletben ő az aki a kockázatos megoldásokat kedveli. És ő az érzékenyebb, mert a léha életművész maszkja alatt egy nagyonis érzékeny és néha bizonytalan férfi található, akit élősködő szülei mindig meg tudnak vágni egy-egy újabb adag pénzzel. Bruce már immun szüleik próbálkozásaira, ezért minden Williamon csapódik le.
Míg az első részben csak epizódikusan jelentek meg a Chambers-szülők (természetesen akkor is pénzt követeltek újabb őrületeikhez), ebben a könyvben nagyobb szerephez jutnak, mert a szinte állandó pénzpumpolás mellett Williamra akarják kényszeríteni saját választottjukat - ez az epizód nekem kicsit meredek volt, mert nem a középkorban élünk és a pénz William kezében van, tehát még azzal sem zsarolhatták volna.
William és Hailey, a női főhős találkozása véletlenszerű volt. William betévedt a lány által vezetett pékségbe, kifizette a cseresznyés pitét és meglovasított egy csokor virágot. Vázástól. Csak úgy viccből, mert Williamnak soha nincs szüksége azokra a dolgokra, amiket másoktól megfúj, és nem is mindig titokban teszi. Ő ezt azért csinálja mert szórakoztatja, vagy mert bosszantani akar vele valakit. Ezek nem értékes tárgyak, de megbecsült darabjai titkos tófeagyűjteményének.
S akkor a véletlen összehozza Haileyvel, akinek egyetlen élő rokona az öregek otthonában élő nagymama (eszméletlen figura az öreg hölgy!) és akinek gondjai vannak a pékségével. Anyagiak, természetesen, de nemcsak. A lány huszonöt éves, szűz, és egy kitató ex zaklatja csupán azért, mert nem sikerült ágyba vinnie amíg együtt jártak.
Nem nehéz kitalálni, hogy merre tart ez a történet és hogyan alakul William és Hailey kapcsolata, bár a Chambers-szülők mindent megtettek annak érdekében, hogy ők ketten soha ne legyenek egy pár. S mivel William már ráfázott egy olyan nővel, aki csak a pénzét akarta, szinte sikerül is nekik.
Epizódikusan megjelennek az előző rész főhősei is, Bruce és Natasha, de nem nem kapnak akkora szerepet ebben a történetben, hogy kötelezően ismerni kelljen az előző rész cselekményét ahhoz, hogy teljes legyen a kép.
Hogy milyen volt a történet? Igazándiból az egyneknek elmegy kategóriába sorolható, mert túl nagy meglepetésekkel nem szolgált. Viszont a humora szenzációs és ez sokat számít. Sokkal lazább, viccesebb, mint az első rész, mert itt nem kell számolni Bruce kényszerességével. Itt a bohém William viszi a pálmát, kész röhely a kleptomániája és az is, ahogyan viszonyul hozzá. Hailey viszont egy teljesen átlagos női karakter, a szegény lány, akinek meg kell küzdenie a mindennapi betevőért, akinek szándékait félreértik, akit igazságtalanul vádolnak meg olyasmivel, ami még eszébe sem jutott. A kémia működött a szereplők között és az erotikus jelenetek sem nyomták el a történetet.
Összességében kedveltem ezt a könyvet – egy fokkal jobban mint az előző részt, mert jókat lehetett rajta vihorászni. Tehát én vevő lennék a sorozat további részeire is. Lehetséges Maxim Kiadó?



Kapcsolódó bejegyzés:





Banánok és cseresznyés piték várják, hogy megszámold őket! Minden bejegyzésben találsz egy rejtett linket, ami egy képhez vezet, melyen meg kell számolnod mennyi banánt illetve pitét látsz. Nincs más dolgod, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok szerencsét!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.






12.29 Betonka szerint a világ... - Megnyalnám
01.02 Dreamworld - Bekapnám



2019. december 27., péntek

Penelope Bloom – Bekapnám


Bekapnám 1



A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Penelope Bloom Objects of Attraction sorozatának első két darabja a Passion válogatás keretein belül. Vajon hogyan vélekedik a Blogturné Klub három bloggere a Bekapnám és a Megnyalnám regényekről? Kövesd a blogturné állomásait és a játékunk megfejtéséért cserébe esélyes lehetsz megnyerni ennek a két provokáló regénynek egyik példányát.




Az új főnököm szereti a szabályokat. Van egy, amit senki nem mer megszegni… Senki sem érhet a banánjához. Én persze megérintettem.
És nemcsak megfogtam, hanem a számba is vettem. Megrágtam… és még le is nyeltem. Tudom… Rossz, rossz lány vagyok.
Ezután vettem észre őt, és higgyétek el, nem úgy lehet a legjobb első benyomást tenni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz. De ugorjunk vissza az időben! Mielőtt még megfogtam egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Itt volt a lehetőség, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterpriseshoz, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút. (Ide jöhet is a James Bond-zene.) Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak Bruce Chamberson mellé. De fel kellett volna készülnöm rá, hogy ez a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett.
Hát igen… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.


Maxim, 2019
Eredeti cím: His Banana, 2018



Sorozatot indít a Maxim Kiadó Passion válogatás kategóriája. Penelope Bloom hat részből álló Objects of Attraction sorozatának első két része már a boltokban van és már megjelenés előtt nagy port kavart. Mondanám nagy vihart a semmiért.
Ami azt illeti nekem is vannak fenntartásaim a fordítással kapcsolatban. Például a sorozat címe miért nem lehetett az eredeti angol magyar megfelelője? Például A vonzalom tárgya – bár angolul többes számban van. Ha a kiadó megjelenteti a sorozat minden részét, akkor hatszor fogjuk bekapni? S azért ez a Bekapnám sem az igazi, de engem különösebben nem zavar az erotikára utaló felhang.
Mindig azt vallottam – és nem áll szándékomban ezen változtatni –, hogy véleményszabadság van, bárki bármiről szabadon elmondhatja gondolatait. De! Mert van egy de is. Csak és kizárólag akkor szólaljon meg, ha tudja miről beszél. Nem igazán szoktak érdekelni a közösségi oldalon elfajuló viták, de ami ennek a könyvnek a megjelését megelőzte, az hányingerkeltő volt és minősíthetetlen személyeskedéssé és általánosítássá degenerálódott. Olyanok véleményezték az egész könyvet, akik láttak egy borítót – ami mellesleg azonos az eredetivel, nehogy már ezen is fennakadjon valaki –, és olvastak egy rövid beharangozót. És rögtön az erotikus szemét kategóriába sorolták. Hát drágáim, akkor ti nem tudjátok, hogy mi az erotikus szemét. Igazándiból ebben a történetben még erotika is csak mutatóban volt, pontosan annyi, amennyit a cselekmény megkívánt. Hogy voltak benne sikamlós és kétértelmű megjegyzések? Kezeket fel, aki sosem mondott, vagy hallott ilyesmit a flört, vagy akár a vicc kedvéért.
Ez a történet tulajdonképpen egy kedves, vicces chick lit, némi erotikával fűszerezve. Szórakoztatásra szánták és ennek tökéletesen meg is felel. S mivel újabban nagyon menő lett az ikrek témája a szórakoztató irodalomban, miért indítanánk a sorozatot ikrekkel? Például Bruce és William Chambersonnal? Mindketten megjelennek a történetben, viszont a hangsúly most Bruce-on van, ugyanis ez az ő története.
A Chamberson ikrek többszörös milliomosok – természetesen dollárban –, s becsületükre legyen mondva, saját maguk dolgoztak meg a pénzért, ki-ki a maga módján. Mert, bár Chambersonék egypetéjű ikrek, a személyiségük, a munkamoráljuk, a módszereik távolabb nem is állhatnának egymástól. S mivel ez a Bruce története, őt ismerhettem meg elsőként.
Nem tudom miért, de nekem a főhősről Christina Lauren Gyönnyörű rohadék című könyve jutott eszembe. Magam sem értem miért, mert nem igazán található hasonlóság a két történet között. Talán azért, mert mindkét történet főhőse rohadék. Mert Bruce Chamberson az, bár mentségére legyen mondva, nem tehet róla, hiszen obszesszív-kompulzív zavarban szenved. Magyarán kényszerbeteg. Az élete minden pillanata be van osztva, óramű pontossággal működik, s ha bármi-bárki bezavar ebbe a rendszerbe, annak szigorú megtorlással kell szembenéznie.
Ez történik Natashával, a fiatal újságírőnővel is, akinek be kell épülnie a cégbe, lehetőleg minél közelebb a csúcsvezetéshez, hogy főnöke utasítására minél több szennyet ásson elő a cégről és Bruce Chambersonról. A rettegett cégvezér az állásinterjúra jelentkező Natashát a cégi konyhában találja, amint saját tulajdonú banánját tolja befele. Mármint a Bruce tökéletes banánját. Kéretik mellőzni a pajzán gondolatokat, egyelőre csak és kizárólag arról a bizonyos sárga színű gyümölcsről van szó, amit valamennyien ismerünk és fogyasztunk (már aki szereti), mert a déli banánevés Bruce Chamberson szigorú napirendjének egyik fénypontja, tehát meglehetősen nehezményezi, amikor banánja eltűnik egy ismeretlen nő szájában. Büntetésből alkalmazza is asszisztensnek, tehát Natasha pont ott van, ahol lenni szeretett volna és innen indul kettejük rázós-zajos története.
Természetesen van a történetben némi erotika is, amikor eljön az ideje, de igazándiból a helyzeti humor viszi az egészet előre. Mert Natasha, nem az ügyességéről híres, esetlenül csetlik-botlik az új közegben, főnöke pedig halálra szekálja. S mivel Natashának jól felvágták a nyelvét, ő sem marad adósa a visszavágással.
Nem vagyunk egyformák és kinek a pap, kinek a paplan, de minden kiszámíthatósága ellenére nekem ez a történet tetszett. Vicces volt, szórakoztatott, megnevettetett, ott volt a kötelező happy end is. Nyilvánvaló, hogy vevő voltam a folytatásra is. Tehát folyt. köv. William Chamberson és a megnyalandó cseresznyék történetével.





Banánok és cseresznyés piték várják, hogy megszámold őket! Minden bejegyzésben találsz egy rejtett linket, ami egy képhez vezet, melyen meg kell számolnod mennyi banánt illetve pitét látsz. Nincs más dolgod, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Sok szerencsét!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.



12.27 Betonka szerint a világ... - Bekapnám
01.02 Dreamworld - Bekapnám
01.04 Dreamworld - Megnyalnám