A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...


2019. november 3., vasárnap

Lucinda Riley – A szerelmes levél


Titkot őrizni veszélyes játék…
London, 1995 
Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti… 
Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. 
A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)



Kedvelem Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam, de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.
A szerelmes levél című könyve 2019 augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér) már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni, annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget is vennék.
A fülszöveg tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek itt volt a helye.
Miről is szól ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg először, Lucinda Edmonds név alatt (a szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.
2018-ban a történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.
A történet egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.
Amikor ez a történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen könyve sem.
A történet hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal, pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia, amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban, se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.
Lucinda Riley története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár ismét elmondom: a történet fikció.
Az én olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba helyezte a dolgokat.
Imádtam! És ízlések, meg pofonok…



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











2019. október 17., csütörtök

Kathryn Wallace – Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük


Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!)
„Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!” 
Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen. 
De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében. 
Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni. 
Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni. 
Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is.


Álomgyár, 2019
Eredeti cím: Absolutely Smashing It, 2019



“Nem véletlen, hogy a mesék ott végződnek, ahol a királyfi feleségül veszi a királylányt.”

Becsüllettel bevallom, hogy több mint egy hónapig tologattam ezt a könyvet olvasás előtt, mert… nos ennek több oka is van. Első sorban a kiadója, ugyanis jó ideje nem vagyunk egy hullámhosszon. Aztán ott van az a kreatív, fél méteres könyvcím, aminek nyomokban sincs köze az eredetihez, s bár egy alapigazságot tartalmaz, símán takarhatott volna egy újabb olyan irományt, melyben egy sok idővel rendelkező, pihentagyú valaki megmondja, hogyan is kell gyermeket nevelni, s mitől lesz majd az ember lánya tökéletes anya. Mert ugye a gyermekneveléshez és a focihoz mindenki ért. Meg újabban a pszichológiához is.  
A történt természetesen az anyaságról szól, és mindarról, ami ezzel együtt jár. Igazándiból egy kliségyűjtemény, de az élet is klisékből áll, a szerző stílusa, humora letehetetlenné tette. S ha belegondolok, hogy egy blogger első könyve, akkor egyetlen szó jut eszembe róla: szenzációs!
Több anya is képbe kerül, de a történet hősnője Gemma, két apró gyermekét egyedül nevelő dolgozó nő. Férje – közhelyes módon – a titkárnőjével lépett le, hogy kiélvezze az élet nyújtotta lehetőségeket egy világkörüli csavargáson, és családja, mint olyan, teljesen meg is szűnt létezni számára. Tehát Gemmának egyedül kell helyt állnia minden szerepben, és ennek következtében az élete egy állandó, vége nincs rohanás. A dolgok akkor bonyolódnak, mikor a szomszéd házba költözik a kicsit színesebb bőrű Becky és családja, s lányaik nemcsak azonos korúak, hanem osztálytársak is lesznek. Becky a családanya típus. Feladja hivatását és otthon marad gyermeket nevelni, bár nehéz is lenne munkába állnia, hiszen a férje foglalkozása rengeteg költözéssel jár, bár most úgy néz ki, hogy egy időre sikerül gyökeret ereszteni Gemma szomszédságában. Beckynek hiányzik az, hogy valami más is legyen, mint egy makulátlan háztartás háziasszonya. A két nő – akárcsak lányaik – közel kerül egymáshoz, és Becky az, aki ráveszi Gemmát a randizásra. Gemmának pedig ki más tetszik meg, mint lánya új tanárja?
S akkor itt van az iskola világa, ami, ugye, tele van anyukákkal, és ahol fellelhető az összes anyatípus, a sokgyerekes, állandóan nyúzott anyától kezdve a kikent-kifent férjvadászokig, a nagyszájú, fontoskodó szülői közösség vezetőjétől egészen az eseményekkel sodródókig. Ezek olyan karakterek, amelyekkel minden nap találkozhatunk, mert a világ bármelyik táján jelen vannak és mintha egy kaptafára szabták volna őket. Mint ahogy a gyerekeket is a maguk zavarba ejtő kérdéseikkel, melyeket lehetlőleg olyankor tesznek fel, amikor nem kellene, az aranyköpéseikkel, melyektől ég a szülő pofája (Nahát! Honnan szedte ezt a gyerek?)
Gemma életében még jobban fokozódik a bonyodalom, mikor szeretett munkahelye is veszélybe kerül (főnöke egy imádnivaló, nagyon eredeti figura!), s a tévelygő családapa is hazavonszolja magát, hogy újra elfoglalja helyét a családban. Pont akkor, amikor úgy néz ki, hogy Gemma és Tom, lánya tanárja között a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Gemmának pedig dönteni kell, hogy visszafogadja gyermekei megbízhatatlan apját csak azért, hogy ismét teljes legyen a család, vagy egy új kapcsolatot épít egy másik férfival.
Ez a könyv volt az év legkellemesebb csalódása. Pörgött, vicces volt, a komoly dolgoknak is egy-egy humoros fordulattal vette el az élét – mert azért komoly dolgokról is szó esik benne –, abszolút szórakoztató volt. Teljesen őszintén mondom, hogy többször is csorgott a könnyem a nevetéstől.
Ajánlom azoknak a nőknek, akiknek gyermekük van, mert sok helyzetben magukra és/vagy gyermekeikre ismernek. Azoknak a nőknek is, akiknek ezután lesz gyermekük, hogy képben legyenek mindazzal, ami rájuk vár. És természetesen azoknak a nőknek is, akik soha nem akartak anyák lenni, hogy lássák mit úsztak/úsznak meg. Zseniális volt.




2019. augusztus 15., csütörtök

Veronica Henry – Családi recept



Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?



General Press, 2019
Eredeti cím: A Family Recipe, 2018



Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.
Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.
Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.
A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.
Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.
A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.
   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.
A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.
Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli
Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.
Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.
Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.
Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…





Kapcsolódó bejegyzések:





2019. július 25., csütörtök

Kathryn Taylor – Ahol a szívem rád talál



A sebzett szívek begyógyulnak…
Cara Connelly autója egy hirtelen kitört viharban lerobban, ezért nemcsak segítséget, de menedéket is kell keresnie az elhagyatott vidéken. Egyetlen lehetőségként egy erdei ház ajtaján kopogtat, amelynek házigazdája, Liam O'Byrne igencsak kelletlenül engedi be. Carában felébred a kíváncsiság: miért él ez a vonzó férfi ilyen visszavonultan? A lány hamar felismeri, hogy vendéglátója mogorvasága csupán külszín, és szenvedélyesen beleszeret a magányos, harmincas évei elején járó erdőlakóba. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, Liam azonban nem ébreszthet Carában reményt a közös jövőre, mert életét immár hat éve beárnyékolja egy szörnyű rejtély, amelyről maga sem tudja, hogy igaz-e, vagy sem…
Kathryn Taylor izgalmas, fordulatokban gazdag családregényében Írország varázslatos vidékére kalauzolja az olvasókat.



Kossuth, 2019
Eredeti cím: Wo mein Herz dich findet, 2018




Kathryn Taylor neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen Ahol a szívem rád talál a szerző nyolcadik magyar nyelven megjelent regénye.
Első találkozásom a szerzővel A szerelem színei sorozattal történt, amit két rész után abba is hagyott kiadója. Én ezt egy kicsit sem sajnáltam, mert szépen besorjázot a “szürke”-trendbe a maga kis problémás milliomosával, akinek különös szexuális preferenciái vannak, valamint a fiatal kis gyakornok női főszereplővel. Mondom, én nem bántam, hogy nem jöttek a folytatások, mások annál inkább.
Taylor német nyelven ír, kiadója is német, de akik ismerik írásait, azok már tudják, hogy történeteit nagy előszeretettel helyezi angolszász környezetbe. Most, kivételesen nem Angliába vitt el, hanem Írországba, de akár Skócia is lehetett volna, hiszen a történetben semmilyen specifikus ír dolgot nem használ fel.
Nem könnyű erről a történetről úgy írni, hogy ne áruljak el belőle túl sokat. Ugyebár ez egy családregény, melynek központjában a Connelly család tagjai állnak, de rengeteg szereplője van és mindenkinek megvan a maga jól meghatározott helye a történetben..
Connellyék családi vállakozás keretén belül szállodaként működtetik a Kerryhead nevű kastélyt. Tulajdonképpen csupán a szülők és fiúk, Patrick az, aki a családi bizniszben részt vesz, hiszen nagyobbik lányuk néhány évvel korábban egy tűzesetben életét vesztette, a kisebbik pedig épp egyetemi hallgató.
A történet ott kezdődik, amikor Cara Connelly, a kisebbik lány vakációra tér haza a kastélyba. S mivel kitérőt tesz, kocsija egy erdő közepén robban le. Így ismerkedik meg a remeteként élő Liam O’Byrne-nel, aki pontosan olyan közhelyes, mint a remeték: antiszociális, enyhén vad kinézete van, sebhelyeket hordoz magán kívül és belül, s mindezt megfejelve még bűntudattól is szenved. Bár a férfi segít Carának folytatni útját hazafele, nyilvánvaló, hogy nem látja szívesen, de ez nem gátolja meg a lányt abban, hogy a későbbiekben is visszajárjon.
Cara az a típusú pozitív hős, akit egyszerre lehet kedvelni és utálni  saját belső konfliktusai és megfelelési kényszere miatt. Előtte van nővére példája, aki nemcsak csodaszép volt, hanem zseniális joghallgató és elkötelezett állatvédő – bár ez szerintem lassan már a fanatizmus határát súrolta. Cara álma-vágya a cukrászmesterség, de mégis a jogi egyetemet választja, hogy szülei büszkék lehessenek rá. Csakhogy egyre kevésbé tud helyt állni és most, amikor mindenki a jogi diplomájával várja haza, neki meg kell mondania a családnak, hogy vizsgái nem sikerültek és nem is áll szándékában újra próbálkozni.
Ez egy romantikus-szerelmes regény melyben egyszerre két történetet is kaptam. Az egyik nyilvánvalóan Cara és a remeteként élő Liam O’Byrne története, ami nem egy sétagalopp. Hogy miért és hogyan kapcsolódik Liam O’Byrne és családja által működtetett whiskey-lepárló a Connelly családhoz, az természetesen kiderül a történetből, hiszen ez egyike a történetben felmerülő konfliktusforrásoknak.
A másik szerelmi történet főszereplői Patrick, Cara bátyja, és Amy, a lány gyerekori barátnője, aki szinte családtagnak számított Connellyéknél, és aki egész életében szerelmes volt a férfibe. Amy elhagyta a kastélyt röviddel a tűzeset után, melyben Cara nővére életét vesztette, most pedig barátnője hívására visszatér. Mondhatni kényszerből, hiszen gyermeke súlyosan beteg és el kell hoznia a nagyváros szennyezett levegőjéből. És az anyagi lehetőségei sem a legjobbak. Abban reménykedik, hogy munkát kaphat a szállodában és talpra tud állni. Csakhogy nem számol régi riválisával, Jessicával. Jessica pincérlányből mostanra már jól felkapaszkodott a szamárlétrán, mi több, rövid időn belül Patrick felesége lesz, hiszen már az esküvő dátuma is vészesen közeleg. Jessica a negatív hőse a történetnek, az a fajta, aki ha egy kicsi hatalomhoz is jut, rögtön vissza is él vele, bár elképzelhetően lesznek olyanok is, akik majd csodálják azt a kitartást, amivel a kitűzött célt üldözte. S most egy lépéssel a cél előtt vissztér Amy.
Unalmas semmiképpen nem volt, mert tele volt valós konfliktusokkal, intrikákkal, a szereplők belső vívódásaival, tragédiákkal. Pörgött és olvastatta magát, csak sajnos előre borítékolhatóak voltak a történések és a végkifejlet. Mert a végére természetesen helyére kerülnek a dolgok és a nagy rózsaszín ködben mindenki megtalálja a boldogságot.
Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert kedvelhető, szórakoztató olvasmány, a szerző azon igyekezete ellenére, hogy a habos-babos romantikát személyes tragédiákkal ellensúlyozza. Néhány estére kellemes szórakozást nyújthat, melyben izgalomból sincs hiány.
A romantikus történetek szerelmeseinek ajánlom… meg ízlések és pofonok…




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Daringham Hall trilógia

1. Az örökös        2. A döntés       3.  A visszatérés









2019. július 3., szerda

Mary Alice Monroe – Ház a parton


Ház a parton 1



Amikor Cara elveszíti a chicagói állását, és szakít a barátjával, úgy érzi, az élete romokban hever. Épp jókor érkezik tehát az édesanyja telefonhívása, aki arra kéri, látogassa meg őt a mesés dél-karolinai tengerparton álló nyaralójában, és töltse vele a nyarat. Habár az anyjához fűződő viszonya korántsem felhőtlen, Cara visszatér a gyermekkora helyszínére. Ekkor még nem sejti, hogy ez a lépés gyökeres életmódváltást hoz számára. Nemsokára ugyanis magával ragadja a festői táj szépsége, a természet közelségétől a szíve kinyílik az új élményekre, és olyan érzésekre figyel fel a lelkében, amiket korábban sohasem engedett meg magának. A nyaraló felújítása közben esélyt kap arra, hogy kibéküljön az édesanyjával – de vajon sikerül-e megtalálnia önmagát és a régóta vágyott boldogságot?


General Press, 2019
Eredeti cím: The Beach House, 2002



Nem különösebben kedvelem Mary Alice Munroe írásait, olyannyira nem, hogy a korábban megjelent Nyári emlékek sorozatát végig sem olvastam, feladtam a negyedik rész elején, az ötödik pedig már szóba sem jöhetett. Arról a bizonyos "déli" világról ír, ami Scarlett O'Harának jól állt, kortárs történetként már kicsit bizarr és nem is tartozik az érdeklődési körömbe – még szórakozás szinten sem..
Azt szoktam mondogatni – s a blogon is már többször is leírtam –, hogy mindenki megérdemli a második esélyt is (azta! de nyálasan hangzik ez így!). Ez volt Mary Alice Monroe második esélye, hiszen mindenkivel előfordulhatott, hogy nem kedvelte egy szerző valamelyik írását, sorozatát, viszont egy másik könyvét igen.
Fura lenne a Ház a partonról azt mondani, hogy az azonos nevű sorozat része, indítókötete, akármije, hiszen csupán két könyvről beszélünk, s a szerző nem is mostanában írta őket, tehát tovább folytatások valószínűsége csekély, de nem lehetetlen. Igazándiból azt sem tudnám megmondani, hogy mivel lehetne ezt még folytatni, hisz ez a könyv is eljut a boldog végkifejletig, a következő pedig Toy történetét hozza – hogy kicsoda Toy, az kiderül majd a történet során.
Vitatható az, hogy miről is szól ez a történet, vagy éppen kicsoda a főhőse, mert Monroe annyi mindent zsúfolt bele kicsivel kevesebb mint ötszáz oldalba, hogy több könyv is lehetett volna belőle. Ez volt az egyik dolog amiért nem kedveltem ezt a történetet.
A másik dolog, ami határozottan idegesített az a párbeszédek hiánya volt. Van elég szereplő ebben a történetben, de a közöttük levő kommunikáció minimális, a történet nagy része leírásokból, belső monológokból és visszaemlékezésekből áll. Szó se róla, Monroe nagyon szépen fogalmaz – erre gondolom a fordító is rásegített a maga rátermettségével, de mindennek van egy határa.
S akkor ott van még az is ami egyenesen dühössé tett: a drága jó déli mentalitás, azaz egy nőnek egyetlen célja lehet az életben: jól férjhezmenni és hagyni, hogy a férj gondoskodjon róla, neki pedig egyetlen feladata lenne, kiszolgálni a teremtés koronáját és mindenben alávetni magát az akaratának és döntéseinek. Aki pedig másképp gondolkodik vagy  – Uram bocsá! – másképp cselekedik, az megvetésre méltó, büntetést érdemel. A bennem lévő feminista és dolgozó nő szabályos viszketegséget kapott ettől. Helló! Hol élünk? A sötét középkorban?
Igen, tudom, hogy a történet fikció, viszont azt is tudom, hogy a valóságban is nagyon is jelen van ez a mentalitás, az úrinő fogalma, mely generációról generációra öröklődő – mondjuk a mi tájainkon kevésbé (bár nem kizárt), de a nyugati társadalom tehetősebb részeiben annál inkább.
Nos, a történet egyik szereplője, Olivia (Lovie a történetben) Rutledge egy ilyen déli úrinő. Azt hiszem az életben nem gyűlöltem ennyire hősnőt, mint őt, és egyetlen pillanatig sem tudtam sem szimpátiát, sem sajnálatot érezni iránta, s ami azt illeti mentegetőzéseit és motivációját sem tudtam elfogadni. Ugyanis Olivia Rutledge hagyta, hogy erőszakos férje terrorizálja őt és gyermekeit, végignézte, amint ugyanaz az erőszakos fazon bátalmazza gyermekeit, hagyta magát kisemmizni vagyonából és ami számomra megbocsáthatatlan: különbséget tett gyermekei között csupán csak azért, mert az egyik fiú volt, a másik meg lány. És aki még az utolsó tulajdonáról is gondolkozik, kire hagyja, netán a fiától származó unokákra? Vagy a környezetvédőkre? 
   S mindezt, most, a huszonnegyedik óra utolsó perceiben el akarja intézni, jóvá akarja tenni. Mert Olivia Rutledge haldoklik, hetei vannak hátra és megszólalt a lelkiismerete. S hogy csinálja, hogy titkai ki ne derüljenek? Mert fél lábbal a sírban is az a legnagyobb gondja, hogy nehogy már a külvilág fele mutatott tökéletességére folt essen.
   A környezetvédelem – helyesebben a határtalan teknősimádat – volt amivel szintén túlzásba esett a szerző – legalábbis az én olvasatomba. Szép dolog a környezetvédelem, a veszélyeztetett fajok mentegetése, de aki ezt a saját gyermeke elé helyezi… Azt is megértettem, hogy ez volt Olivia mentsvára, de talán nem kell az ilyesmit a fanatizmusig elvinni. Én is szeretem a kutyákat-macskákat, de attól még a gyermekemet nem egy állatfajról neveztem el, mint Olivia. Lányát ugyanis Carettának hívják, ami az álcserepes teknős tudományos neve, Olivia pedig fanatikus teknősmentő.
Említettem már, hogy a történetnek rengeteg szereplője van, hiszen ugyanolyan fontos szerephez jut Cara, Olivia lánya, aki húsz év után tér haza a szigetre és teljesen más mint anyja, valamint Toy, a tizenéves lány, akit Olivia befogad a házába. S mellettük felbukkannak a család további tagjai, régi barátok s természetesen a teknős-brigád tagjai is.
Összességében ez a történet a déli mentalitásról szólt és a környezetvédelemről… meg agymosott, önbecsülés nélküli nőkről, és minden sorát gyűlöltem. Az hiszem, lassan kijelenthetem, hogy Mary Alice Monroe nem nekem írja történeteit, de hát nem vagyunk egyformák... meg ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:








2019. május 24., péntek

Dorothea Benton Frank – Belépés csak meghívóval!


STOP! ​Barackra van szükséged! 
STOP! Pitére van szükséged! 
STOP! A könyvre van szükséged!
Limuzinok vagy teherautók? Kaviár vagy a jól bevált, vidéki házikoszt? Chicagói felhőkarcolók vagy a dél-karolinai Lowcountry virágzó barackfái? Kipufogógáz vagy a kerti nyárson sült hús illata? Elegáns parti a belvárosi klubban vagy vad szex egy vidéki lakókocsiban a nászasszonyunk öccsével? Méregdrága lepkefelhő vagy a konyhában kotkodácsoló tyúk? 
Dorothea Benton Frank a New York Times bestsellerlistáinak állandó szereplője. Újabb fergeteges könyvében két fiatal egybekelésének történetét meséli el, két család, egyben a nagyváros sznob üzleti elitjének és a dél-karolinai ültetvényeknek a világát ütköztetve. 
Eljegyzési parti, próbavacsora, esküvő, temetés… üzleti csőd, börtön, egy kisbaba születése. Találkozások a holdfényben, a dél-karolinai nap barackot és szerelmeket érlelő, családokat egyesítő ereje – az ifjú pár szüleinek személyiségrobbanásával megfejelve. 
Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével. 
Belépés csak meghívóval – nem csak klubtagoknak! 
New York Times bestseller! 
Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivans-szigeten nőtt fel. New Yorkban él a férjével.


XXI. Század Kiadó, 2019
Eredeti cím: By Invitation Only, 2018



Annyira megtévesztő tud lenni egy fülszöveg és ezt már mindenki nagyon jól tudja. Valami könnyű, humoros olvasmányra vágytam – írja a fülszöveg, hogy “Kalandos regény a generációk és kultúrák különbségéről, kudarcokról és újrakezdésről, a boldogság iránti vágyunkról. Lélekkel, humorral, önmagunk és az igazságaink érzékeny keresésével” – és teljesen más volt, amit kaptam, mert a humor, ami miatt nekem fetrengenem kellett volna a vihogástól, nem volt sehol, legalábbis nem úgy, ahogy én elképzeltem. Ami nem jelenti azt, hogy rossz volt, mert távolról sem volt az, csak más, mint amire eredetileg vártam. Engem annyira beszippantott a történet, hogy le sem tettem míg vége nem lett, s történt ez valamikor hajnalban.
Tisztázzuk indulásból: ez nem az ifjúságnak szóló regény, mert kellő élettapasztalat hiányában egy tizen-huszonéves nem tudja átérezni mindazt, amin két ötven körüli nő keresztülmegy. S bizony nem kis dolgok ezek, hiszen családjaikra is nagy hatással vannak, mondhatni egy év leforgása alatt mindenki élete fenekestől felfordul..
Ez egy családregény, azt is mondhatnám, hogy óda a farmélethez, mert a cselekmény nagy része egy dél-karolinai farmon játszódik, ahol többek között barackot termelnek. A szerző maga is Dél-Karolinából származik, tehát nagy valószínűség szerint meglehetősen hiteles az a kép, amelyet a helyről fest. Itt él szülei farmházában Diane English-Stiftel, szüleivel és öcsével (meglehetősen eredeti figura!), aki a történet jelenéig már két feleséget is elfogyasztott. Diane maga is elvált asszony, egyetlen fiát, Fredericket egyedül nevelte fel, ex-férje és annak családja semmilyen érdeklődést nem mutatott irántuk a válást követően. Az egyetlen apafigura az ifjú Fred számára Floyd, Diane testvére, no meg Diane apja, akit sajnálatosan el is veszítünk a történet során. Fred kivételével az egész család a farmon él, itt dolgozik, ebből él meg.
A történet másik szála Chicagóhoz kötődik, ugyanis itt él a történet másik hősnője: Susan Kennedy-Cambria, a milliárdos bróker kirakatfelesége, aki napjait tömény sznobériából fakadó parádézással tölti, meg mindazzal, amit már olyan jól ismerünk a hasonló felállású regényekből-filmekből: jótékonykodás, alapítványi gyűlések, vacsorák, partik, magánklubok. S természetesen nagyon büszke egyetlen lányára, Shelbyre
Hogy mi köze van ennek a két nőnek egymáshoz, mikor két teljesen ellentétes életet élnek? Nem nehéz kitalálni: gyermekeik az egyetemen megismerkedtek, egymásba szerettek, és most hivatalossá tennék a kapcsolatukat. Ez pedig egy pusztító lavinát indít el, egy vérre menő csatát a nehéz sorsból felkapaszkodott sznob Susan és a két lábbal a földön járó Diane között.
Aki valaha is aktívan részt vett egy családi esküvő szervezésében, azt pontosan tudja, hogy semmi nem túlzás, ami ezzel kapcsolatban leíródik, különösen, ha a két család ennyire különböző életformát folytat. Igen, ebből azért adódtak vicces jelenetek, különösen mikor a sznob chicagói bagázs megérkezett a farmon rendezett eljegyzési ünnepségre, és az sem volt piskóta, amikor Susan megrendezte a maga puccos eljegyzési partiját, ahogy túlzásokba esett lánya esküvőjének szervezésében, melyet kitulajdonított és a magáénak tekintett.
S nem csak boldogságról és esküvőről szól ez a történet, hanem tragédiákról is, amely egyik családot sem kerüli el, tehát nem egy habkönnyű, rózsaszín köd az egész.
A történet E/1-ben íródott és Diane, Susan és Shelby, a menyasszony meséli el, bár ez utóbbi kevés teret kap arra, hogy a történteket a saját szemszögéből ismertesse. Szerencsére a váltakozó szemszögek kiegészítik és nem ismétlik egymást.
A szereplők szerethetőek voltak – a nagymama tündéri a maga sajátos módján –, előkerült egy-egy kedvenc háziállat is, hogy feldobja a hangulatot, páldául Gus, az öreg kandúr, aki mindig láb alatt van,  vagy Molly, a csirke, akit még Chicagóig is elvittek. S bár teljesen erotikamentes volt, azért bőven helyt kapott benne a szerelem is.
Nagyon jól megírt történet volt, sok lelki vívódással, belső monológokkal, csodálatos leírásokkal. Nyugis, lassan csordogáló cselekményű családregény az élet dolgairól, mely a lassúsága ellenére sem volt unalmas egyetlen percig sem. Tetszett a szerző stílusa és szívesen olvasnék tőle más történeteket is.
S hogy miért Belépés csak meghívóval! a történet címe? Hát, aki elolassa magától is rájön, elmondani nem fogom. Annyit viszont elárulok, hogy semmi köze a Susan által megálmodott nagy, puccos esküvőhöz. 
   Kedveltem, mert az a fajta könyv, amivel jó bekuckózni egy nyugis este reményében, vagy csak jókor talált meg, de természetesen ízlések és pofonok…
.


2019. április 23., kedd

Lisa Kleypas – A barna szemű lány

Travis testvérek 4



A ​rendezvényszervező Avery Crosslin lehet a houstoni társaság feltörekvő csillaga, de ő maga nem hisz a szerelemben… legalábbis abban nem, hogy számára is létezik. Amikor találkozik Joe Travisszel, a gazdag agglegénnyel, akit esküvői fotósnak vél, egyáltalán nem áll szándékában hagyni, hogy a férfi levegye a lábáról. Ám Joe olyan férfi, aki megszerzi, amit akar, és Avery nem tud ellenállni egy vonzó déli férfiú és egy forró nyári este kísértésének.
Az egyéjszakás kaland után azonban Avery szilárdan elhatározza, hogy a dolog nem történhet meg többször. A Joe-hoz hasonló férfiak csakis bajt okozhatnak a hozzá hasonló nőnek, és ő nem engedheti meg magának, hogy elvonják a figyelmét, mivel őt bízták meg az év esküvőjének megszervezésével, amelyen a karrierje áll vagy bukik.
De a bonyodalmak ijesztő gyorsasággal szaporodnak, veszélybe sodorva az esküvőt, különösen, miután a menyasszony megdöbbentő titkai napvilágra kerülnek. S mivel közben Joe világossá teszi, hogy nem fogja könnyen feladni, Avery kénytelen szembenézni félelmeivel, amelyek a múltjában gyökereznek, és amelyekről legszívesebben megfeledkezne.
Végül a pattanásig feszült helyzetben Avery élete legkeményebb döntésére kényszerül. Mindent – beleértve a karrierjét és jól őrzött szívét is – kockára kell tennie, hogy megtudja, mi az, ami igazán számít.


Gabo, 2019
Eredeti cím: Brown-Eyed Girl, 2015



A Gabo Kiadó egyedülálló tulajdonsága, hogy nem húzza-nyúzza egy-egy sorozat részeinek kiadását, hanem néhány hónap leforgása alatt valamennyi rész az olvasó kezébe kerül. Ezt a felbecsülhetetlen tulajdonságot ajánlanám más kiadók figyelmébe is. Nem valami lélekemelő, mikor az ember lánya tudatában van annak, hogy az épp aktuális kedvencének folytatására egy évet kell várni – jobb esetben.
A másik dolog, amit említeni szeretnék, az a borító. Akik rendszeresen olvassák a blogomat tudják, hogy nagyon ritka az, amikor én egy könyv borítójával cikizek, s mikor ez megtörténik, nem azért van, mert épp a filmes borítót szeretném, vagy az eredeti csomagolásért hisztériázom, hanem, mert kézzel fogható oka van. Szép, szép a borító, ott is van a barna szemű lány, csakhogy ez a barna szamű lány nem az a barna szemű lány, akiről a történet szól. Ez a lány a borítón inkább Lara Croft, és semmiképpen nem Avery Crosslin. De kicsire nem adunk, amúgy is a tartalom az érdekes nem a csomagolás, ugye?
A barna szemű lány Ms. Kleypas Travis testvérek sorozatának negyedik, egyben záró része is. Nincsenek kiegészítő novellák, nem került elő egyetlen csellengő, bal kézről született Travis-gyerek sem, hogy a folytatás lehetősége felmerülhessen. S ebben a történetben a család pátriárkája, Churchill Travis már halott, tehát még az ő újranősülése sem lehetne támája egy újabb kötetnek.
A szerzőtől a klasszikus romantikusokat szoktuk meg, ez a sorozat kortárs történeteket tartalmaz, és nem mondanám, hogy az újraolvasósok közé sorolnám, bár vannak részei, melyek jobban sikerültek. Ez a rész nem tartozik közzéjük.
A barna szemű lány a rendezvényszervezők elcsépelt világába viszi olvasóját, ugyanis Avery Crosslin egy ilyen céget működtet egyik féltestvérével, Sofiával. Nem fogom részletezni, hogy szegény Averynek milyen nyomorult gyermekkora volt, s hogy a pech-széria hosszan követte élete során. Aki elolvassa a könyvet, minden részletében ismerni fogja Avery múltját, jelenét, jövőjét.
Nos, egy puccos esküvőn, amit épp az ő cége szervez, Avery megismerkedik az utolsó nőtlen Travisszel, Joe-val. S hogy legyen valami érdekes is a történetben, eleinte ellenáll neki. S, hogy némi mesterséges konfliktus is legyen a történetben, Avery-t megsuhintja a siker szele, a naggyá, sőt sztárrá válás lehetősége, amiért fel kellene adnia friss kapcsolatát a fotóművész Joe Travisszel.
Ha őszinte akarok lenni, akkor a történet dögunalmas és több mint kiszámítható volt, felesleges, időhúzásra szánt epizódokkal a Travis família szereplésével, tömény rózsaszín köddel és habos-babos romantikával. Volt benne néhány viccesnek szánt jelenet, némi Travis-féle erőfitogtatás és természetesen erotika. S mivel mostanság minden könyvnek valamilyen formában hatnia kell olvasója szociális és/vagy morális érzékenységére, ez a történet a gazdátlan-menhelyeken levő állatok sorsára tesz finom kis utalásokat… okés, nem is olyan finomak azok az utalások.
Összességében nem mondanám, hogy vizesre sírom a párnám, amiért véget ért a sorozat, nekem még mindig Lisa Kleypas klasszikus romantikus történetei jönnek be jobban, de természetesen ízlések és pofonok.




A sorozat előző részei:


1.      A pártfogó

2.      A kék szemű ördög

3.      Szép szavű idegen