Jan Moran – A csokoládémester

   Egy kis édes kényeztetés, gyönyörű olasz táj, egy végzetes félreértés és természetesen, egy kis romantika: ezt ígéri olvasóinak Jan Moran regénye. A csokoládémester a Next21 Kiadó gondozásában jelent meg, a Blogturné Klub három bloggerével pedig nyomába eredhettek a csokoládémester titkának! A turné végén meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a Kiadó felajánlásában!

   Az olaszországi Amalfiban játszódó regény csokoládéról, szerelemről és titkokról

   San Francisco, 1953: Celina Savoia vigasztalhatatlan. A férje rejtélyes körülmények között elhunyt. Kisfiukat Olaszországba viszi, Amalfi verőfényes tengerpartjára, hogy megismertesse férje rokonságával. Celinának már a szülei is csokoládéval dolgoztak. A családtagok szeretetétől övezve új életet kezdene ebben a varázslatos, romantikus környezetben, amikor megsejti, hogy férje sötét titkot őrzött, amely a második világháború végnapjaihoz kapcsolódik – és ez tönkreteheti a jó viszonyt, amely az olaszországi rokonokkal létrejött.

   Kísértést érez, hogy új szerelmet találjon, de a férje alakját övező rejtély lefoglalja. Rabul ejti a dilemma, hogy felderítse-e az igazságot, vagy inkább örüljön, hogy ennyire megszerette új családját. Elhunyt férjének testvérével, Lauróval egészen Peru kakaótermő vidékéig kell menniük, hogy feltárhassa a titkot, amely mindannyiukat veszélybe sodorhatja.

Next21 Kiadó, 2023

Eredeti cím: The Chocolatier, 2019

Megrendelhető

  

 “A csokoládé maga a szeretet; minden bonbonba a teljes szívét beleadta.”

   Mielőtt úgy döntenél, hogy elolvasod ezt a könyvet, nézz körbe, s ha meggyőződtél, hogy senki nem lát, akkor vedd elő azt a csokit, amit a többiek elől eldugtál. Vagy ha nincs dugicsokid, akkor szerezz be egy igazán finomat, mert valamikor az olvasás során eszedbe jut, hogy milyen jó is lenne most egy kis csokoládé. Endorfinokat szabadít fel és állítólag jót tesz a szívnek is (nem emlékszem hol olvastam ezt, de attól még igaz lehet)

   Ha jól tudom, ez Jan Moran első magyar nyelven megjelent könyve, és becsülettel bevallom, hogy amikor rábólintottam a blogturnéra, akkor a történet címe vonzott, mert kedvelem a finom csokit. És mert valamiért Joanne Harris Csokoládé című könyve jutott eszembe, bár semmi köze nincs ehhez a történethez a csokoládén és a gyermekét egyedül nevelő hősnőn kívül.

   A cselekmény 1953-ba viszi vissza olvasóját, amikor a második világháború sebei még nagyon is elevenek, annak ellenére, hogy a világ lassan, de kezd a normalitás útjára lépni. A San Franciscóban élő Celina Savoia csokoládémester egy picike boltban, és élete széthullik, mikor Tony, olasz származású férje titokzatos körülmények között meghal. Kisfián kívül egyetlen hozzátartozója sincs, ezért dönt úgy, hogy megkeresi férje olaszországi családját, akikről igazándiból szinte semmit nem tud, mert férje nem volt hajlandó beszélni rokonairól, akikkel sok évvel korábban megszakított minden kapcsolatot, és ennek okáról sem.

   A kapcsolatfelvétel nem olyan egyszerű, mint ahogy Celina elképzelte, s mikor megérkezik a meghívás, a hősnő fiával, Marcoval Amalfiba utazik, megismerni férje családját, az érkezéskor pedig Lauro, sógora várja. Házasságuk ideje alatt Celina azt sem tudta, hogy Tonynak (vagy Ninonak, ahogy a család nevezi) testvére van.

   A meleg fogadtatás hatására Celina úgy dönt, hogy hosszabb ideig maradnak Amalfiban, fia remekül érzi magát új családja körében, a nő pedig folytathatja hivatását. Csakhogy a meleg fogadtatás nem mindenki részéről őszinte, hisz maga a sógor gyanakvásával és kétkedésével kell szembenéznie, s hogy telik az idő, egyre jobban meg van győződve, hogy férje fura viselkedése titkokat takart, és nem csak férje, hanem annak családja is elhallgat előle bizonyos dolgokat. És természetesen jön egy új vonzalom/szerelem, ami az én ízlésemnek túl gyorsan történt meg férje elvesztése után. Az ellenfelekből szerelmesek séma pedig lassan már többszörösen is lerágott csont lesz.

   “– Egy családban, drágám, a ki nem mondott szavak gyakran fontosabbak, mint a kimondottak.”

   Nos, ezek a ki nem mondott dolgok tették lassúvá a történetet. Mert ez bizony lassan csordolgált, és minden felpörgetésre tett kísérlet kárba ment.

   Szó se róla, Moran szépen ír, gyönyű tájleírásokkal örvendeztet meg, bemutatja a századközépi vidéki életet, a mentalitást. És összehoz egy lassan kibontakozó szerelmi történetet, melynek során a hősnőnek el kell döntenie mit akar: az igazságot arról a férfiről, aki a férje volt, bármi legyen is az, vagy a jövőt.

   Kicsit furának tartottam, hogy az igazság keresése közepette a hősök csak úgy símán változtatták földrajzi helyüket a kontinensek között. Ez olyan 21. századivá tette a történetet, és nem gondolom, hogy ez a múlt század ötvenes éveire jellemző lett volna, a kivitelezéséről már ne is beszéljünk.

   Minden hiányosságától függetlenül ez egy szerethető történet volt egy erős nőről. Én pedig kedvelem az erős nőkről szóló történeteket, és szívesen olvasnám a szerző már írásait is.

   A regényhez tartozó nyereményjátékban mi más is játszhatná a főszerepet, ha nem a csokoládé és a könyv kapcsolata? Minden állomáson találtok egy-egy idézetet egy olyan könyvből, melyben központi szerepet játszik a csokoládé. A feladatotok, hogy az adott könyv szerzőjének a nevét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

“– Ha valakit szeretsz, az nem arról szól, hogy csak akkor törődsz vele, amikor kedved tartja – kiabálom utána. – Hanem arról is, hogy megbocsátasz, amikor elbénázott valamit.”

a Rafflecopter giveaway

02.23. Szembetűnő

02.26. Betonka szerint a világ…

02.29. KönyvParfé

Judith Pollack – Óhaza, Újvilág

   Utak és álmok 1, 2 

   Az eddigiektől eltérően ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Több okból is. Előszőr is azért, mert egy bejegyzésben írok egy sorozat eddig megjelent két részéről – ritkán szoktam ilyesmit elkövetni. S azért is szokatlan, mert  fura volt a találkozásom a könyvekkel, ugyanis néhány napja a második rész került kezembe (Újvilág) és akkor fedeztem fel, hogy ez tulajdonképpen egy sorozathoz tartozik. De akkor hol van az első rész – mint utóbb kiderült már második kiadásánál tart –, és én még miért nem hallottam róla? (mintha minden megjelenésről tudnék...) A kiadót ismertem, hiszen a gondozásukban jelenik meg Rita Falk Franz Eberhofer, a bajor antirendőr szerfelett mulatságos történeteiről szóló sorozat (apropó, a következő rész mikor?), a szerző neve teljesen ismeretlen volt, de hát Google a barátom, hajrá. 

   Google ez esetben nem segített, legalább is nem úgy, ahogy én szerettem volna, mert találtam ugyan egy Judith Pollack Schneyer nevő szerzőt az Amazonon, de nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az a Judith Pollack nem ez a Judith Pollack, mint ahogy az ajánlásban leledző Deutschtaler Literarische Zeitung sem található sehol, és a könyvek eredetinek feltüntetett német címei (Träume und Wege – In der alten Heimat, 2015 valamint Träume und Wege – In der Neuen Welt, 2019) sem hoznak semmilyen találatot. A logikus következtetés az lenne, hogy akkor egy magyar szerzővel állok szemben, akinek identitását így igyekszik eltitkolni kiadója (vagy akár ő maga), hogy kerülje a magyar szerzőkkel szembeni előítéletet. 

   Nos, akármi is lenne az igazság, a két kötetet három este (és fél éjszaka) alatt olvastam ki, s hozzá kell tennem, hogy ez közel 900 oldalt jelent. A történet családregény, melynek központi alakja Josephine „Josh” Pickerington, és a 19. század első felében kezdődik Angliában, hogy majd a második könyvben a felnőtt Josht követhessük Montanában, ami akkor az amerikai vadnyugatnak számított. 

Óhaza 

„Lenyűgöző történet egy fiatal nőről, aki nem hagyja magát letéríteni az álmai felé vezető útról.” 

(Deutschtaler Literarische Zeitung) 

   Josephine „Josh” Pickerington okos, érzékeny fiatal leány, akinek gyermekkora óta nagy vágya, hogy tanítónő lehessen. Ez azonban nem könnyű a XIX. századi Angliában, s Josh számos akadályt kell leküzdjön az álmai beteljesüléséhez vezető úton.  

   A regénytrilógia első részében, az Óhazában a főszereplő elbeszélésében ismerjük meg Josh gyermekkorának és felnőtté válásának történetét, otthona, a jellegzetes angol vidéki kisváros lakóit, életüket s a forradalmi újdonságokat, amelyek bámulatos gyorsasággal alakítják át az évszázadok óta változatlan mindennapokat… 

   Magistra, 2020, 2018 

   A fülszöveg meglehetősen pontosan megfogalmazza, hogy mi is várható a történet első részétől: Josh Pickerington kisasszony gyermekkorát és felnőtté válásának történetét ismerhettem meg, egy olyan gyermek, fiatal nő történetét, aki a kor (ne feledkezzünk meg róla, hogy mindez az 19. század eleji Angliában játszódik) áldozata. Bár nagyon tehetséges, minden kvalitása megvan, hogy álmait követve tanítónő lehessen, a társadalmi követelmények által neki kijelölt út teljesen más, hiszen abban az időben a nők csak nagyon kivételes esetekben tanulhattak tovább az elemi iskola után – már akinek az elemi iskola luxusa is megadatott. 

   A főhősnő életútja mellett a történet tökéletes korkép is arról, hogy milyen volt a 19. századi társadalom, milyenek voltak az elvárások és követelmények, mennyire idegenkedtek az újtól, a fejlődéstől, valamint kitűnő példája az egyház visszahúzó erejének. 

   Josh Pickerington nagyon pozitív hősnő, néha már émelyítően az lenne, ha nem lenne egyben áldozat is. Korának és családjának áldozata, a sors sem kényeztette el, bár szűkölködnie soha nem kellett. Családja és a kor követelményei megakadályozzák továbbtanulását, mikor lehetőség nyilna rá, és harmincon túl Josh ott találja magát egyedül, “szegény Josh”-ként emlegetett vénkisasszonyként, aki csak kívülröl szemléli szűkebb-tágabb családjának boldogságát, miután szinte mindenkiért áldozatokat hozott, és lassan feladja azt az álmát is, hogy valaha is megtalálja a párját. Ekkor gondol egy merészet, és csatlakozik az anglikán egyház missziójához, hogy az amerikai kontinensen tanítónő lehessen egy eldugott kis településen. De ez már a második könyv története. 

Újvilág 

   Az „Utak és álmok” trilógia első részében ("Óhaza") megismert okos, érzékeny fiatal nő, Josh Pickerington otthonát és addigi, békésen eseménytelen életét hátrahagyva Amerikába utazik, hogy az Anglikán Misszió szervezésében tanítónőnek álljon egy vadnyugati kisvárosban. Új, ismeretlen világba érkezik, amely egészen más, mint megszokott, jól ismert angliai otthona – egy kihívásokkal teli, minden napra új élményeket tartogató világ. Josh lelkesen lát munkához, s új barátai – közöttük egy Berlinből kivándorolt német család és egy titokzatos múltú, magányos farkas vadnyugati seriff – segítségével nemcsak a városka életét változtatja meg, de hosszas várakozás után talán a szerelem is rátalál végre… 

   Magistra, 2020 

   A második könyv nyilvánvalóan Josh újvilági kalandjait mutatja be. Kicsit sem rajongok az ilyen vadnyugati történetekért, de be kell vallanom, hogy ez bizony nagyon jó volt. Részletes leírást kaptam a hosszas utazásról Angliából egészen a Montana állambeli Camilla településig, ahol a hősnő lesz a városka első iskolájának tanítőnője. Igazi vadnyugati történet volt telepesekkel, bevándorlókkal, randalírozó banditákkal és egy nagyon fess seriffel. 

   Az ország néhány évvel a polgárháború után van, még mindig fájnak az akkor szerzett sebek, néhányan még mindig reménykednek az aranyból való hirtelen meggazdagodásban, és akkor még ott van az indián őslakosok kérdése is, bár ezt a témát épp csak érintette a szerző. Ez a hely, ahol az angliai „szegény Josh” kivirágzik, otthonra talál és megtalálja önmagát, az életcélját is, bár a honvágy időnként erőt vesz rajta. Ez egy épülő közösség története, úgy, ahogy egy teljesen más világból érkező fiatal nő látja.

   A történet – és ez mindkét részre érvényes – E/1-ben íródott, Josh meséli el a maga történetét, a maga szemszögéből. Nagyon olvasmányos, nagyon részletező, csodálatos nyelvezettel és még csodálatosabb leírásokkal. S ami a legfontosabb: elhittem, hogy mindez így megtörténhetett, annak ellenére, hogy fogalmam sincs mennyire hiteles volt mindaz, amit a szerző például az angol ipari forradalomról, a tömeges kivándorlásról, vagy az amerikai polgárháborúról leírt – annyira azért nem vagyok otthon a témában. Mellőz minden divatos klisét, nem játszik rá arra, hogy erotikával adja el a történetet, mert ebben bizony egy szikra erotika sincs, bár nem iktatja ki a szerelmet a történet egyik részéből sem. Mondhatnám azt is, hogy ez egy régimódi stílusban megírt család- vagy kalandregény, mely felüdülést hozott a sok kortárs romantikus-erotikus sablontörténet után. 

   Bárki is rejtőzne Judith Pollock neve mögött, abba ne hagyja az írást, mert én mindkét történetet nagyon kedveltem, és nagyon várom a trilógia befejező részét. Nálam ez a sorozat a maradandó élmény kategóriában fut. 

   Imádtam, ajánlom!

Lucinda Riley – Pillangószoba

   Posy Montague a hetvenedik születésnapjához közeledve még mindig a gyönyörű, suffolki házban él, ahol az idilli gyermekkorát a pillangók kergetésével töltötte, és ahol később a saját gyermekeit felnevelte. Az asszony tudja, annak ellenére, hogy az omladozó ház millió emlékét őrzi, az az észszerű döntés, ha minél előbb megválik az ingatlantól. 

   Posy gyökeresen változtatna az életén, ám ekkor felbukkan egy arc a múltból – Freddie, az első szerelme, aki ötven évvel korábban minden magyarázat nélkül elhagyta, és ezzel ezer darabra törte a szívét. Az asszony előtt hamar nyilvánvaló lesz, hogy volt szerelme és szeretett otthona pusztító titkot őriz. 

   General Press, 2020 

   Eredeti cím: The Butterfly Room, 2019 

   Megrendelhető 

   Töretlen kivácsisággal fordulok Lucinda Riley írásai felé, mert történetei annyira valósághűek, annyira hihetőek és elegánsak, hogy nyugisan hátra lehet dölni és elmerülni a cselekmény szövevényében. Igen, történetei sosem egyszerűek, nem is rövidek, és örvendetes módon mellőznek minden mostanság divatos klisét, tehát a túlzásba vitt erotikát is. 

   A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak sem, hiszen a General Press Kiadó jóvoltából már számos könyvét olvashattuk magyar nyelven, többek között A hét nővér sorozat eddig megjelent köteteit is, melyből – ha minden igaz – sorozatfilm is készül majd, s aki figyelmesebben megnézi a bejegyzés alján a szerző fotóját, különösen azt amit a kezében tart, annak már nem lesz meglepetés: igen, A hét nővér zárókötetének kéziratát látjuk, tehát valamikor a sorozat rajongói magyarul is elolvashatják. 

   Természetesen több önálló kötetnek is örülhetünk magyar nyelven, köztük a kedvencemnek, A szerelmes levélnek, s ehhez csatlakozik a szerző néhány apja magyar nyelven is elérhető könyve, a Pillangószoba. 

   Ez egy családregény, mely több évtizedet ölel fel főhősének, Posy-nak életéből. 1943-ban kezdődik, a második világháború idején, mikor Adriana Rose Montague (a történetben csak Posy) hét éves, és szüleivel él az Admirális Ház nevű kúriában, és Posy hetven éves koráig tart, tehát több mint hatvan éven keresztül követhettem a hősnő és hozzátartozói, barátai életét. 

   Szerkezetileg hasonlít Riley korábban olvasott regényeihez, azaz a történet két idősíkban zajlik párhúzamosan: múltban és jelenben, a végére pedig teljes képet kapunk arról, hogy mi is történt annyi éven át a szereplőkkel. A mesélés módja is váltakozó, mert a hősnőről szóló részeket, visszaemlékezéseket maga Posy meséli el E/1-ben, a cselekmény többi részét a szerző mutatja be. 

   Nos, tehát 1943-tól indulunk, és Posy kedvenc tevékenységének hódol: természettudós apjával pillangókat fognak és eljátszák saját, kitalált játékukat, melyben ők mindketten egy tündérkirályság lakói, a lepkéket befogják, apja nektárral megeteti őket a királyság helyszínéül szolgáló dolgozószobjában, majd útjukra engedi őket. Ez a dolgozószoba a birtok egy különálló épületében van, egy toronyban, melynek alja raktárként szolgál, a torony tetején van a szentély, ahová Posynak szigorúan tilos belépni. És ebben a dolgozószobában történik majd valami, ami Posy egész életére kihatással lesz. 

   Posy apja eltávozáson van a seregből, ahol repülőgép pilótaként szolgálja a hazát, másnap vissza kell térnie a háborúba, és ezen az utolsó estén a szórakozást imádó anyja búcsúpartit rendez, olyan háborús módra. El kell mondanom Posy anyjáról, hogy vetekedett a történet legvisszataszítóbb szereplője címért. Egy nagyon önző és magának való volt francia bárénekesnő, aki csak a szórakozásnak élt, gyermekét az egyetlen megmaradt cselédjük gondjára bízta ,és amint férje visszatért a harctérre, Posyt le is passzolta Cornwallban élő apai nagyanyjának, hogy évekig meg is feledkezzen róla. Még akkor is felületesen kezelte a helyzetet, mikor Posy apja nem tért vissza a háborúból, úgy állítva be a dolgot, hogy Posynak tesz szivességet, amikor továbbra is nagyanyja gondjaira bízza. 

   Nyomon lehetett követni Posy életútját gyermekkorától kezdve, mikor elhagyta otthonát, a nagyanyjánál töltött éveket, a bentlakásos iskolát, az egyetemi világot, a szerelmeit. Megismertem Posy-t, a fiatal feleséget és anyát, majd nagyon gyorsan özvegyet, aki két fiát egyedül neveli, az Admirális Házhoz való kötődését, ami tulajdonképpen az apjához kapcsolódó emlékeket jelentette neki, és természetesen az idősődő, de még mindig nagyon aktív Posyt, a csalódásaival együtt. S mivel ez egy családregény, a Posyhoz tartozó emberek története sem marad titokban, tehát fiaié sem: az örök vesztes, manipulatív Samé, és a boldogságot kereső Nické. 

   Posy, mint központi figura néhol kissé idealizáltnak tűnt a tökéletességével: szófogadó gyermek, apjának köszönhetően mentálisan messze kortársai előtt jár, és a későbbiekben brilliáns eredményeket felmutató egyetemi hallgató. Posy életútján nemcsak az apai örökség érezhető, hanem valamikori szüfrazsett nagyanyja hatása is. Tanúja lehettem a 20. század második felében megszülető modern nőnek, aki egyetemet végez, tudományos pályát választ, majd az egészet feláldozza a család oltárán. 

   Mi ennek a könyve a mondanivalója a családi történeten túl? Az, hogy miként hatnak a gyermeknek jóhiszeműen előadott hazugságok a későbbi felnőttre. Mi történik akkor, amikor valakinek az egész életszemlélete alapjaiban reng meg, amikor lerombolódnak illúziói, és rájön arra, hogy saját hibáján kívül, az egész élete hazugságokra épült. 

   Figyelemre méltó alkotás, amit ki sem engedtem a kezemből, míg végig nem olvastam. Nem érdekelt, hogy ráment egy szombat estém, meg az egész éjszaka. Nagyon jól felépített történet titkokról, hazugságokról, szerelemről és családról. Izgalmas, tele van váratlan fordulatokkal és gyönyörű a nyelvezete. Imádtam minden sorát! 

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: 

A hét nővér 

Viharnővér 

Árnyéknővér 

Gyöngynővér 

Holdnővér 

A szerelmes level 

Napnővér

Sabrina Jeffries - Karácsonyi csoda

Pierce Waverlyt, Devonmont grófját gyermekkorában a szülei rokonok gondjaira bízták, és a férfi sosem bocsátotta meg nekik, hogy magára hagyták. Egy nap azonban levelet kap anyja társalkodónőjétől, Mrs. Camilla Stuarttól, amelyből arról értesül, hogy az édesanyja súlyos beteg. Azonnal hazatér vidéki birtokukra, hogy elbúcsúzhasson az asszonytól. Ám amikor megérkezik, meglepődöttségében a szája is tátva marad. Kiderül ugyanis, hogy az anyjának semmi baja, ő pedig beleesett Camilla körmönfont csapdájába. Az életvidám, vonzó özvegyasszony ugyanis eltökélte, hogy mindent megtesz azért, hogy kibékítse őlordságát az anyjával. A célja elérése érdekében pedig még arra is hajlandó, hogy elfogadja a férfi által felajánlott alkut, amely tisztességesnek egyáltalán nem nevezhető… 

Sabrina Jeffries karácsonyi történetében a Halstead Hall bajkeverői című sorozatból megismert Lord Devonmont sorsát követhetik nyomon az olvasók a megbocsátás és a szerelem útján.

General Press, 2016

Eredeti mű: Sabrina Jeffries – ‘Twas the Night After Christmas, Gallery Books, 2012

Ha agyonüttök sem emlékeztem, hogy hol kellett nekem Őlordságával találkoznom, pedig a Halstad Hall bajkeverői sorozat (A lord titka, Ördögi csábító, Felejthetetlen csók, A csábítás tétje, Egy hölgy sosem enged) valamennyi részét olvastam… igaz, nem mostanában. Valamikor túl a könyv felén megjött a magyarázat, honnan az ismeretség: a negyedik részben (A csábítás tétje) Őlordsága versenytudvarolt Gabriel Sharpe-pal Virginia Waverly kisasszony kegyeiért és vesztett. Bár nem is komolyan tette, csak heccelni akarta a konkurenciát. Akik olvasták a Halstead Hall bajkeverői sorozatot, tudják miről beszélek, akik meg nem, azok nem tudják mit hagytak ki. És juhééé!!! Már október közepén spanolhatjuk magunkat a nagy, össznépi,  karácsonyi összeborulásra, mert ahogy a könyv címe is jelzi, ez egy karácsonyi történet.

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ebből elég lett volna egy rövid és tömör karácsonyi novella is.  Így túl sok volt a visszaemlékezés, lelkizés, húzás-nyúzás, és végül már-már nyálas volt a nagy, mindenre kitejedő boldog befejezés. Mellesleg ez nem része a Halstead Hall bajkeverői sorozatnak, Pierce Waverly negyedik részben betöltött epizódikus szerepe miatt emlegítik vele együtt, és mert a Waverly-k és Sharpe-ok többedrendüleg is rokoni kapcsolatban állnak egymással házasságból kifolyólag. Ha nem emlékszel hogyan – mint ahogy én sem emlékeztem – a könyv majd emlékeztet egy ponton.

A fülszöveg bőven elmondja miről szól ez a történet, viszont nem tesz említést arról, hogy ismét egy buzgó mócsinggal van dolgunk, akinek fogalma sincs a múltban történtekről, csak megy a saját feje után, szerinte ezt kell tennie és ez belefér a napi jócselekedet kvótájába. Mert a női főszereplő, Mrs. Camilla Stuart pontosan ilyen. Akkor sem hagyja abba mások életében és múltjában való vájkálást, amikor többször és kifejezetten megkérik erre. Természetesen kéretlen ügyködése eredményeként sikerül tisztázni sok félreértést és fény derül egy régi féltékenységi drámára, de ettől Mrs Stuart nem lett sem kedvesebb, sem szimpatikusabb, még a motivációja sem teszi szerethetőbbé az én szememben. Ugyanis Mrs. Stuart lelenc-gyermek, árvaházban nevelkedett, ott is dolgozott egy ideig, és ebből kifolyólag úgy gondolja, ha valakinek szülei vannak, azokat kötelező módon szeretnie, becsülnie és tisztelnie kell, bármi is történt a múltban.

A könyv többbször is utal Clement Clarke Moore, amerikai költő ‘Twas the Night before Christmas című költeményére, tulajdonképpen a történet karácsonyi szokásokra vonatkozó része a vers köré van építve. Bár több, néhány soros idézet is van a versből a könyv egyes fejezeteiben, még mindig nem elég egy olyan olvasó számára, aki egyáltalán nem ismeri azt. Továbbra az sem volt világos a számomra, hogy mit keres ez a tipikusan amerikai szokásokat felidéző vers egy, a 19. század Angliájában játszódó történetben, amikor a szereplők egyike sem származik az Újvilágból. Értem én, hogy a szerző az Egyesült Államokban él és ennek a versnek a felolvasása állítólag az amerikai karácsonyi szokásokhoz tartozik, de úgy kilógott a történetből, mint egy farok.

Nagyon rózsaszín, nagyon kiszámítható végkifejletű történet. Nem volt éppen rossz, de az egyszer olvasós kategóriába marad nálam, és hát ízlések, meg a pofonok…

Louisa May Alcott – Kisasszonyok

   Kisasszonyok 1

   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent

   Eredeti cím: Little Women, 1868

   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006

   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).

   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.

   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.

   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.

   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...

Lucinda Riley – A szerelmes levél

Titkot őrizni veszélyes játék…

London, 1995 

Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti… 

Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. 

A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.

General Press, 2019

Eredeti cím: The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)

Kedvelem Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam, de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.

A szerelmes levél című könyve 2019 augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér) már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni, annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget is vennék.

A fülszöveg tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek itt volt a helye.

Miről is szól ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg először, Lucinda Edmonds név alatt (a szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.

2018-ban a történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.

A történet egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.

Amikor ez a történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen könyve sem.

A történet hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal, pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia, amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban, se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.

Lucinda Riley története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár ismét elmondom: a történet fikció.

Az én olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba helyezte a dolgokat.

Imádtam! És ízlések, meg pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A hét nővér  

Viharnővér

Árnyéknővér

Gyöngynővér

Holdnővér

Kathryn Wallace – Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük

Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!)
„Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!” 

Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen. 

De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében. 

Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni. 

Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni. 

Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is.

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: Absolutely Smashing It, 2019

“Nem véletlen, hogy a mesék ott végződnek, ahol a királyfi feleségül veszi a királylányt.”

Becsüllettel bevallom, hogy több mint egy hónapig tologattam ezt a könyvet olvasás előtt, mert… nos ennek több oka is van. Első sorban a kiadója, ugyanis jó ideje nem vagyunk egy hullámhosszon. Aztán ott van az a kreatív, fél méteres könyvcím, aminek nyomokban sincs köze az eredetihez, s bár egy alapigazságot tartalmaz, símán takarhatott volna egy újabb olyan irományt, melyben egy sok idővel rendelkező, pihentagyú valaki megmondja, hogyan is kell gyermeket nevelni, s mitől lesz majd az ember lánya tökéletes anya. Mert ugye a gyermekneveléshez és a focihoz mindenki ért. Meg újabban a pszichológiához is.  

A történt természetesen az anyaságról szól, és mindarról, ami ezzel együtt jár. Igazándiból egy kliségyűjtemény, de az élet is klisékből áll, a szerző stílusa, humora letehetetlenné tette. S ha belegondolok, hogy egy blogger első könyve, akkor egyetlen szó jut eszembe róla: szenzációs!

Több anya is képbe kerül, de a történet hősnője Gemma, két apró gyermekét egyedül nevelő dolgozó nő. Férje – közhelyes módon – a titkárnőjével lépett le, hogy kiélvezze az élet nyújtotta lehetőségeket egy világkörüli csavargáson, és családja, mint olyan, teljesen meg is szűnt létezni számára. Tehát Gemmának egyedül kell helyt állnia minden szerepben, és ennek következtében az élete egy állandó, vége nincs rohanás. A dolgok akkor bonyolódnak, mikor a szomszéd házba költözik a kicsit színesebb bőrű Becky és családja, s lányaik nemcsak azonos korúak, hanem osztálytársak is lesznek. Becky a családanya típus. Feladja hivatását és otthon marad gyermeket nevelni, bár nehéz is lenne munkába állnia, hiszen a férje foglalkozása rengeteg költözéssel jár, bár most úgy néz ki, hogy egy időre sikerül gyökeret ereszteni Gemma szomszédságában. Beckynek hiányzik az, hogy valami más is legyen, mint egy makulátlan háztartás háziasszonya. A két nő – akárcsak lányaik – közel kerül egymáshoz, és Becky az, aki ráveszi Gemmát a randizásra. Gemmának pedig ki más tetszik meg, mint lánya új tanárja?

S akkor itt van az iskola világa, ami, ugye, tele van anyukákkal, és ahol fellelhető az összes anyatípus, a sokgyerekes, állandóan nyúzott anyától kezdve a kikent-kifent férjvadászokig, a nagyszájú, fontoskodó szülői közösség vezetőjétől egészen az eseményekkel sodródókig. Ezek olyan karakterek, amelyekkel minden nap találkozhatunk, mert a világ bármelyik táján jelen vannak és mintha egy kaptafára szabták volna őket. Mint ahogy a gyerekeket is a maguk zavarba ejtő kérdéseikkel, melyeket lehetlőleg olyankor tesznek fel, amikor nem kellene, az aranyköpéseikkel, melyektől ég a szülő pofája (Nahát! Honnan szedte ezt a gyerek?)

Gemma életében még jobban fokozódik a bonyodalom, mikor szeretett munkahelye is veszélybe kerül (főnöke egy imádnivaló, nagyon eredeti figura!), s a tévelygő családapa is hazavonszolja magát, hogy újra elfoglalja helyét a családban. Pont akkor, amikor úgy néz ki, hogy Gemma és Tom, lánya tanárja között a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Gemmának pedig dönteni kell, hogy visszafogadja gyermekei megbízhatatlan apját csak azért, hogy ismét teljes legyen a család, vagy egy új kapcsolatot épít egy másik férfival.

Ez a könyv volt az év legkellemesebb csalódása. Pörgött, vicces volt, a komoly dolgoknak is egy-egy humoros fordulattal vette el az élét – mert azért komoly dolgokról is szó esik benne –, abszolút szórakoztató volt. Teljesen őszintén mondom, hogy többször is csorgott a könnyem a nevetéstől.

Ajánlom azoknak a nőknek, akiknek gyermekük van, mert sok helyzetben magukra és/vagy gyermekeikre ismernek. Azoknak a nőknek is, akiknek ezután lesz gyermekük, hogy képben legyenek mindazzal, ami rájuk vár. És természetesen azoknak a nőknek is, akik soha nem akartak anyák lenni, hogy lássák mit úsztak/úsznak meg. Zseniális volt.