2019. szeptember 7., szombat

Sierra Simone – A pap


Egy szerelem története


Számtalan törvény van, melyeket egy lelkész nem szeghet meg. 
Nem nősülhet meg. 
Nem hagyhatja magára a gyülekezetét. 
Nem fordíthat hátat Istennek. 
Mindig e törvények szerint éltem. 
Egészen addig, míg ő be nem lépett az életembe. 
Akkor új szabályokat tanultam.
Tyler Anselm Bellnek hívnak. 
Huszonkilenc éves vagyok. 
Hat hónappal ezelőtt megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán, és Isten látja a lelkemet, újra megtenném.
A nevem Tyler Anselm Bell, lelkész vagyok, és íme, a gyónásom.


Művelt Nép, 2019
Eredeti cím: Priest, 2015



Komoly fenntartásaim vannak a kiadó és termékei iránt, de be kell vallanom, hogy olvastam tőlük származó jó történeteket is – igaz ez nem mostanság volt –, és ez az, ami motivál, hogy egy újabb Művelt Nép által gondozott könyvet a kezembe vegyek. Itt ismertem meg Rita Falk  rendőrparódiáját – azóta átvette egy másik kiadó, és elképzelhetően komolyabban veszik a megjelenésekre tett ígéreteiket –, itt találkoztam először Santa Montefiore nevével (a Deverill krónikákat azóta sem fejezték be), Marie Force Végzetes sorozatával, aminek egyetlen részét adták ki, és E. K. Blair Fekete Lótusz trilógiájával, mely harmadik részének megjelenésével még mindig hitegetik a jónépet. Körülbelül ennyi az, amit én a kiadótól kedvelek, és valamennyi sorozatot abbahagyták, ők tudják miért. Valószínűleg azért, mert a szex mindent elad, történet már nem is kell, jöjjön az ígénytelen pornográfia, mert ennek van piaca. Ezek után nem mondhatom azt, hogy nem tudtam milyen zsánerű könyvekkel kereskedik a kiadó és mit várhatok, de a remény hal meg utoljára…
Amikor Sierra Simone könyvének beharangozója először megjelent, rögtön társult hozzá a kiváncsiság, hogy tudott-e valami mást, jobbat írni, mint Tiffany Reisz, aki egy kísértetiesen hasonló témával tett szert világhírnévre. Bevallottan az Eredendő bűnösök sorozat rajongója vagyok, és határozottan kijelenthetem, hogy ezt a könyvet és a szerző nevét nem szabad egy mondatban említeni semmivel, ami Reisz nevéhez kapcsolódik. Sőt! Még ugyanazon a napon sem, mert az sértés lenne Reiszre nézve, mint ahogy az is az, hogy Simone meglehetősen sokat “kölcsönzött” a már említett Eredendő bűnösökből, kezdve a főhős személyével, akinek megjelenése (és nemcsak!) meglehetősen hasonlít egy Stearns nevű atyához.
Igen, atyához. Mert a katolikusoknál nincsenek lelkészek, hanem plébánosok, atyák, papok. S a katolikusok nem konfirmálnak, mint ahogy a sekrestyében őrzött megszentelt olajnál említődik, hanem első áldoznak és bérmálnak, de ezt ugye a fordító nem tudja, mert minek? S mindez benne marad a fordításban azután is, hogy egy közösségi oldalon többen is felhördültek, amikor a könyv borítóján A lelkész cím jelent meg egy nyilvánvalóan katolikus pap fotójához társitva. Tehát a fordítás most sem volt a topon, de ezen nem kell csodálkozni, mikor van a kiadó esetében?
Mi is ez a történet? A pornográfia találkozása a vallással, és nem mondanám, hogy ez a randi szerencsésen működött. Hogy tabu téma lenne? Nem hinném. Már nem abban a világban élünk, ahol tabuk vannak, ahol nem szabad beszélni bizonyos dolgokról. Csak az nem tud a katolikus egyházban eddig szőnyeg alá sepert problémákról, aki nem akar. Tehát az, hogy a szerző egy katolikus pap szerelmére és testi vágyakozásaira építette a történetet nem új és nem is igazán eredeti. Megtették előtte többen is, toronymagasan jobban.
A történet főhőse Tyler Anselm Bell, 29 éves katolikus pap, akinek papi elhivatottsága erősen kétségbe vonható. Rendben van, hogy a katolikus papok is férfiből vannak, de a magát nagyon is szabálytisztelőnek beállított Bell atya két dologra gondol: a szexre és a szex miatti esetleges bűntudatra. S mivel ez egy E/1-ben megírt történet, aminek nagy részét maga Bell atya meséli el, meglehetősen sok erotikus fantáziával ismerkedhettem meg. A gond az, hogy nem csak a fantáziával, hanem annak materializálódásával is, és nem kell különösebb erőfeszítés kitalálni, hogy hol történnek meg ezek a pornográfiába illő események. A szerző igazándiból a papi státusz mögött álló emberre fókuszál, meg arra, hogy mindezt ellensúlyozza azzal a spiritualitással, ami egy egyházi személytől elvárt. Ez meglehetősen erőltetettre sikeredett.
Természetesen partner is jár Bell atyához, más is, mint a keze, tehát a történetnek van egy női főszereplője is, akinek a szemszöge lényegesen kevesebb teret kap a történetben, és aki nekem antipatikus volt. Ó, te szegény gazdag lány, aki jó dolgodban már azt sem tudod mit csinálj, és az jelent neked kihívást és izgalmat, ha elcsábítasz egy katolikus papot, akit előzőleg megbotránkoztattál gyónásoddal! Te, aki azzal fejezed ki szüleid elleni kései lázadásod, hogy hátat fordítasz annak az értékrendszernek, amiben nevelkedtél, hogy szexklubban táncolj és vetkőzz.
A történetnek folytatása is van, melyről nem tudom, hogy kapcsolódik-e Bell atya szexuális tévelygéseihez, mert ez a sorozat és elképzelhetően a szerző is leíródott nálam. Mikor fog megjelenni nem tudom és nem is érdekel. Azt már mindenki tudja, hogy a kiadó megjelenési dátumaira nem szabad alapozni, ez a történet véletlenül korábban jelent meg, mint ahogy beharangozták, de mindig van egy kivétel a szabályt erősítendő.
Nekem nem jött be ez a spiritualitással kevert pornográfia. Szereplői kidolgozatlanok, a téma sem eredeti, de attól még lehetett volna egy elfogadható, mi több, érdekes történetet kerekíteni belőle, ha a szerző nem a szexre helyezi a hangsúlyt. Nem éreztem azt, hogy a főhősnek tényleg lelkiismereti problémái lettek volna azzal, hogy ő testi vágyat érez egy nő iránt és, Uram bocsá’!, megszegi cölibátusi fogadalmát. Ennek a férfinak az volt az első gondolata, hogyan dugja meg hamarabb a gyóntatószékben levő ismeretlent. Nem értettem miért választotta az egyházi pályát, azon túl, hogy egy adott pillanatban meghallotta a “hívást”, és miért ment el egészen a felszentelésig, mikor a gondolatai meglehetősen gyakran a szexualítás fele fordulnak.
Az is elcsépelt és már-már közhelyes, hogy Isten szolgájából előjön a domináns férfi, aki a másik megalázásában éli ki vágyait, s mit tesz a fikció ördöge? Poppynak pontosan erre van szüksége. Poppy mellesleg nimfomán.
A történet nyelvezete szókimondó és triviális, valamint az is nagyon érződik, hogy ezt egy nő írta, akit csak ennyire vitt a fantáziája. S ez nem igazán lelkesítő, lévén, hogy a történet nagy része a férfi főhős szemszögéből van megírva. Itt nem a szerelmen van a hangsúly, hanem csak és kizárólag a testi vágyon.
Ez a könyv az “először, utoljára és soha többé” kategóriába fut nálam, és erősen kétlem, hogy a szerző neve valaha még kísértésbe tudna hozni. A közeljövőben biztosan nem. De kinek a pap, kinek a paplan… az explicít erotika kedvelőinek elképzelhetően tetszeni fog.