Tiffy és Leon
egy lakásban laknak.
Tiffy és Leon
ugyanabban az ágyban alszanak.
Tiffy és Leon
még sosem találkoztak…
Tiffynek egy
olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik,
és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan
eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik,
a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé.
A helyzetüket
tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve
egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha
jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell
rúgniuk…
General Press,
2019
Eredeti cím:
The Flatshare, 2019
“– Mindenki tudja, hogy a közös albérlet
első aranyszabálya, hogy nem szabad együtt aludni a lakótárssal!”
Beth O’Leary
neve teljesen ismeretlen volt számomra, míg a kiadó reklámozni nem kezdte
könyvét. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen Az
ágybérlő a brit szerző bemutatkozó regénye. Angol nyelven is az idén jelent
meg, tehát értékelendő az a gyorsaság, amivel a kiadó a magyar olvasók számára
is elérhetővé tette. S mivel kedveltem, remélem, hogy a szerző következő
könyvét is pont ilyen hamar olvashatom, de indulásból tudom, hogy erre legalább
a jövő évig várni kell, hiszen akkorra várható az angol nyelvű megjelenés.
Ez az a típusú
történet, amiről már a fülszöveg olvasása után mindenki tudja hogyan fog
végződni: Tiffy és Leon a történet végére összejön és boldogan élnek míg meg
nem halnak. Csakhogy az ami az ágymegosztás (senki ne gondoljon semmi
sikamlósra, hiszen felváltva használják az ágyat!) és a boldog végkifejlet
között történik az egyszerre vicces és szórakoztató, elgondolkodtató és
meghökkentő. A nyilvánvaló kezdet és végkifejlet közé O’Leary egy meglehetősen
eredeti történetet szőtt egy meglehetősen eredeti stílusban.
A történet
váltott szemszögben íródott, a két főhős – Tiffy és Leon – meséli el felváltva.
Eddig semmi új, ilyen típusú történetekkel tele a padlás. Itt viszont a két
szereplő két különböző stílusban mesél: Tiffy a megszokott E/1-ben, párbeszédekkel és mindennel, ami a stílusra jellemző. Leon részei
viszont forgatókönyv formában íródtak, ami első ránézésre kicsit
meghökkentett, aztán hozzászoktam. S ezt a szerző még megfejeli a kettejük
között váltott üzenetekkel is, ami egy újabb színfoltot visz a történetbe. No,
de kicsit előreszaladtam a történettel, hiszen az üzenetváltásokig még össze
kell költözniük.
Tiffy, a
történet női hőse teljesen átlagos fiatal nő. Segédszerkesztőként dolgozik egy
kis kiadóban, mely hobbitevékenységekről szóló könyveket ad ki. Bár jobban
fizető munkát is találhatna egy nagyobb kiadónál, Tiffy nem vált, mert ő
tényleg rajongásig szereti azt, amit csinál. Csakhogy közbeszólnak a piszkos
anyagiak és egy még piszkosabb ex. Tiffy ugyanis évek óta olyan se veled se
nélküled párkapcsolatban él(t) Justinnal, egy tehetős, nárcisztikus fazonnal,
akinek kedvenc szórakozása az volt, hogy Tiffyt manipulálja, mocskos kis
játékokat játszon vele és még jobban aláássa a fiatal nő amúgy is ingatag önbizalmát. Tiffynek – az épp aktualis szakítás alkalmával – Justin
utasítására el kell hagynia a lakást és anyagi lehetőségeit tekintve, nem sok
mindent engedhet meg magának.
Itt lép be a
képbe Leon, a hospiceházi szakápoló, aki a több pénz miatt éjszakai váltásokat
vállal. És jól jönne neki egy ágybérlő, hogy az onnan befolyt jövedelem egy
abszolút alkalmatlan ügyvéd zsebébe vándoroljon. Ugyanis Leon öccsét bevarrták
egy olyan dologért, amit el sem követett. Az öcsi kicsit zavaros múltja és
színesebb bőre tökéletes bűnbakkot csinált belőle, Leon viszont hisz
ártatlanságában és mindent megtesz, hogy sikerüljön megfellebezni a bírósági
határozatot. S Leonnak barátnője is van.
Szükség
törvényt bont alapon Tiffy beköltözik a kissé lepukkant házba, ahol a
szomszédság is olyan lepukkant, amilyen maga az épület, ahol egész rókacsaládok
tanyáznak a kukák körül, és elárasztja Leon agglegény-lakását a maga kis női
kacatjaival… és a babzsákfoteljével. Hosszú ideig nem találkoznak,
kommunikációjuk a lakás különböző pontjain hagyott üzenetekből áll, később
főznek is egymásnak, míg egy nap Tiffy a vártál korábban érkezik haza és rányit
Leonra. Hol máshol, a fürdőben, ahol Leon teljes natúr szépségében zuhanyozik.
Nagyon
szótakoztató volt olvasni kettejük ismeretségének alakulását, azt, ahogyan
magukon, egymáson és másokon is próbálnak segíteni, akár a barátaik
közreműködésével is, ahogy az életeik alakulnak. Lényegében az egész történet
nagyon kedvelhető, úgy a főhősök, mint a mellékszereplők szerethetőek az egy
Justin kivételével. De nélküle a történet nem is lett volna kerek, hiszen
hiányzott volna belőle a negatív hős. Mert Justin nem adja fel. Neki a szakítás
csak egy újabb húzás a játszmájában és mikor rájön, hogy a játékot már nem ő
irányítja és kedvenc játékszerét most már ténylegesen elvesztette, akkor újabb
terveket kovácsol. Isten őrizzen az ilyen Justinoktól!
Ez egy remek
történet volt barátságról, szerelemről, emberségről. Olvastatta magát, pörgött,
néha vicces volt, máskor megható vagy elgondolkoztató. Mondhatnám azt is, hogy egy könnyed, nyárra való olvasmány – tehát pont aktuális lenne –, de ez azért sokkal több annál.
Imádtam!... és
ízlések meg pofonok….