Dorothea Benton Frank - Első feleségek klubja

Leslie ​és Wesley a hatvanadikat tapossák. Lányuk apa nélkül neveli gyermekét, sikertelen ingatlanügynök, fiuk egy szekta tagjaként próbálja megváltani a világot. Egyik barátjuk megözvegyült és egy feltűnően fiatal nő mellett kóstolgatja az élet örömeit, másik barátjuk pedig elválik feleségétől – ő is egy Barbie mellett köt ki. Úgy tűnik, fenekestől felfordult a világ…

Nyílnak-e új utak életünk utolsó éveiben? Újrakezdhetjük-e volt iskolatársunk oldalán? Átélhetjük-e a korábbi nagy, beteljesületlen szerelmeket idősebb korunkban? Vagy épp egy fiatal latin táncos oldalán találjuk meg a boldogságot? Létezhet-e barátság két ember között, miután elváltak? Átvállalhatjuk-e gyerekeinktől nagyszülőként unokáink nevelését? Elvárhatjuk-e a fiataloktól a felelősségteljes, felnőtt életet, ha azt sem tudjuk, a sajátunk merre tart?

És egy igazi Benton Frank-os befejezés: minden jó, ha a vége jó… A későn érő, felnőtt gyerekek megtalálják hivatásukat, fiatalok és idősebbek a párjukat, a konfliktusokra a megoldásokat. Ki a kórházban, ki a templomban döbben rá, hogy élni mindenképpen jó.

Dorothea Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivan-szigeten nőtt fel. New Yorkban él férjével.

XXI Század Kiadó, 2019

Eredeti cím: The Last Original Wife, 2013

A szerző tizenkilenc könyve közül a második, ami magyar nyelven is megjelent a Belépés csak meghívóval című után, melyet alíg néhány hónappal korábban jelentetett meg szintén a XXI Század Kiadó. Mivel azt a történetet kedveltem a nyilvánvaló “óda az amerikai déli életstílushoz” ellenére is, két kézzel kaptam az újabb Dorothea Benton Frank regény után, annak ellenére, hogy a fülszövegben feltüntetett korosztálytól még meglehetősen távol állok, de szeretem a felnőtt emberekről szóló történeteket olvasni, s végül is valamennyien eljutunk a hatvanas éveinkbe, ha előtte le nem terít valamilyen ruzsnya kór vagy egy csellengő kocsi.

Az Első feleségek klubja három középkorú házaspár története. Tulajdonképpen a férfiak barátok, akik együtt töltik minden szabad idejüket, és ennek következtében a nők is szoros baráti kapcsolatot alalkítanak ki. A hangsúly a Leslie-Wesley kettősön van. A történet jelenében ők még házasok, a férfitrió egyik tagja megözvegyült, de két hónappal később feleségül vette lányai korosztályához tartozó fitness-edzőjét, a másik férfi pedig szintén egy sokkal fiatalabb nőért hagyta ott feleségét. Ők a Barbie-k, ahogyan a szerző emlegeti könyvében ezt a típust.

Leslie és Wesley házassága még kitart, annak ellenére, hogy a férfi egy zsugori zsarnok, önimádó és tévedhetetlennek képzeli magát. Tehát Leslie az utolsó első feleség a baráti körben, a többiek lecserélődtek. Két felnőtt gyermekük csellengő egzisztencia. A nagyobbik távolkeleten készül megváltani a világot és apjától kunyerál pénzt, lányuk meg egyedül neveli gyermekét – illetve úgy tesz, mert minden lehetséges alkalommal lepasszolja a tündéri kislányt anyjának –, és az ingatlanosok elrettentő példája.

Leslie és Wesley tehetős, Atlanta elegáns környéken laknak, countryklubba járnak. Illetve Wesley tehetős, ő az aki dolgozik, aki mindent megenged magának, viszont ami feleségét illeti, neki meg kell indokolnia minden apró kiadást ami a szűkös háztartási pénzen kívül felmerül. Leslie a család cselédje, míg férje igaz szerelme a golf. Azt nem írhatja felül semmi és amilyen gyakran csak teheti barátaival a klub golfpályáján időzik, s e tevékenységet hosszas italozással zárják. Wesley emelett még homofób is, hiszen harminc évi házasság alatt már számtalan jelzővel illette Lesley homoszexuális bátyját, s szabályosan tiltotta, hogy a nő szorosabb kapcsolatot ápoljon vele. Ebben a családban Wesley a vezér, ő kezeli a pénzt, a feleségnek fogalma sincs az anyagi helyzetükről.

Sokminden hozzájárult ahhoz, hogy Leslie végülis egy merész elhatározással összecsomagoljon, elhagyja férjét és Charlestonba költözzön bátyja házába. Wesley viselkedése csak egy rész volt, de hozzájárult az is, hogy teljesen kivülállónak érezte magát férje baráti körében, melyben már nem voltak hozzá hasonló korú nők. Férje elinte nem is veszi komolyan az elköltözést, majd mikor tudomására jut, hogy felesége Charlestonban egy régi baráttal találkozgat, különböző módszerekkel próbálja rávenni, hogy térjen haza. Erre huszonkét millió dollárnyi oka van. Ennyit dugdosott Wesley a felesége elől, aminek legalább a felét a nő vinni fogja, ha ténylegesen válásra kerül sor. És az ingyen cselédről már ne is beszéljünk.

Nem mondom, hogy annyira kedveltem, mint a szerző korábban olvasott könyvét. Szórakoztatott, szó se róla, akár igaz is lehetne a történet, mert meggyőződésem, hogy vannak, akik ilyen életet élnek, de módfelett zavart a középkorú háztartásbeli nő gondolkodásmódja, határozatlansága. Igen, tudom: más generáció, más helyszín, más mentalítás.

A történet váltott szemszögben E/1-ben íródott, Leslie és Wesley maguk mesélik el hogyan is látják mindazt, ami velük történik. Egészen jó volt az indítás: a házaspár terápián vesz részt a férj kérésére (követelésére, mert ugye ott az a huszonkét millió), s majd innen térünk vissza a konfliktusok kezdetéhez, hogy teljes egészében megismerhessük Leslie és Wesley házasságát és az okokat, melyek a helyzet romlásához s a majdani boldog végkifejlethez vezettek.

Különösen zavart, hogy ebben a könyvben sem jött ki a matek. Ugye már a fülszöveg is írja, hogy a házaspár a hatvanas éveit tapossa. Többször is szó esik arról, hogy harminc éve házasok, meg arról is, hogy ők ketten tulajdonképpen a főiskolán ismerkedtek meg, amit Leslie már be sem fejezett, mert terhes maradt első gyermekével és összeházasodtak. Akkor, ha harminc éve házasok és a főiskolán keltek egybe, akkor nem a hatvanas éveiket tapossák, hanem símán tíz évvel fiatalabbak. Ha viszont tényleg hatvanasak, akkor a gyermekeik is lassan már középkorú lúzerek, ami megint nem passzol azzal, amit az utódok koráról ír. Totál zavar, s segítettem lehetőleg még jobban összezavarodni.

Az is kicsit riasztó, ahogy a hősnő a nála fiatalabb korosztályhoz tartozó nőkhöz viszonyul. Igen, aranyásók mindig is voltak és mindig is lesznek, öregedő férfiak is, akik ha tehetősek lecserélik feleségüket egy fiatalabb évjáratra, mert ettől érzik fiatalnak és menőnek magukat, de nem mindenki “Barbie”, még a tehetősebb nők közül sem. Ennek az attitűdnek kissé irigység-szaga volt: ők fiatalok a hősnő meg nem, és szándékosan (?) üresfejű plázacicáknak voltak beállítva, hogy alapból mindenki a hősnő korosztályával szimpatizáljon.

Ez egy újabb bemutatója volt az Egyesült Államok déli társadalma középosztályának, a megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. Kicsit vontatott volt, kicsit csapongó, de egy próbát megér. Érettebb korú olvasóknak ajánlom, hiszen róluk, nekik szól… és ízlések, meg pofonok…

Kapcsolódó bejegyzés:

Belépés csak meghívóval

Veronica Henry – Családi recept

Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?

General Press, 2019

Eredeti cím: A Family Recipe, 2018

Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.

Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.

A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.

Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.

A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.

   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.

A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.

Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli

Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.

Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.

Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.

Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Álmaink otthona

Könyvesbolti szerelmek

Hosszú hétvége

Kimberley Freeman – Csillagok az óceán fölött

Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

Athenaeum, 2019

Eredeti cím: Stars Across the Ocean, 2017

Mindig felcsillan a szemem, amikor arról kapok hírt, hogy új Kimberley Freeman könyv jelenik meg. Az ausztrál szerző nem új a magyar könyvpiacon, a Csillagok az óceán felett a hatodik könyv, amit tőle olvashatunk, az angolul tudók még ennél is többet, sőt teljesen más zsánerben is, mivel a szerző a gyermekkönyvektől a horrorig szinte minden műfajban jelen van, bár azokat Kim Wilkins név alatt jegyzi.

Hazugság lenne azt mondani, hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven megjelent, az Álom-öböl és Aranypor című könyvei kimaradtak, de valamikor, amikor több időm lesz (kiváncsian várom mikor fog ez bekövetkezni), szándékomban áll bepótolni ezt a mulasztást, mert határozottan kedvelem a szerző stílusát.

A Csillagok az óceán felett két idősíkban játszódó történet. Az egyik a 19. század második fele-vége és hosszú utazásra vitt, szinte a világ körül: Angliából Franciaországba, onnan Ceylonra (ma Sri Lanka és továbbra is a finom teájáról híres), majd Ausztráliába.

A másik szál 2007-ben, Angliában játszódik. Victoria, a negyvenes éveihez közeledő nő hazatér mert anyja, Margaret Camber, egy neves egyetem történelemprofesszora feltételezhetően Alzheimer kórban szenved és állapota aggodalomra ad okot, hiszen már megkezdődtek az emlékezetkiesések, elcsavargások. A professzorasszony szakterülete a viktoriánus kori nők helyzete, innen lánya neve is.

Eddig semmi új a nap alatt, két vagy több idősíkban játszódó regény bőven van a könyvpiacon, úgy néz ki ez egy újabb trend, amihez illik felzárkózni. Csakhogy ez a kvázi jelenben játszódó történet tovább bonyolódik, amikor anyja dolgait rendezve Victoria egy régi levéltöredékre bukkan, melyet egy anya írt annak a lányának, akit sosem ismert, mert születése után elvették tőle. Gyermekemnek, akit nem tudtam megtartani – melyben a névtelen hölgy egy tiltott szerelmi történetet mesél el, annak minden tartozékával, s melynek gyümölcse egy kisbaba. A hölgy arisztokrata származású, a gyermek pedig törvénytelen, ez pedig abban a korban egyenlő a botránnyal, a társadalmi kirekesztéssel.

A 19. század második felében egy yorki árvaház lépcsőjén hagytak egy újszülött lánykát. Egyetlen tárgy van a csecsemővel: egy egyszarvút ábrázoló mintával díszitett gomb – és ennek a gombnak a későbbiekben fontos szerepe lesz. Az árvaházat egy visszavonult hajóskapitány vezeti, tehát nem is meglepő, hogy a lelencek családneveiket egy-egy hajóról kapták. S bár a lelencház nem a Dickens regényeiből ismert nyomortanya, de mégsem egy otthon, a 18-19 éves Agnes Resolute alíg várja, hogy kiszabaduljon onnan és az otthon által javasolt életút helyett anyja keresésére induljon. Agnes meggyőződése, hogy anyja a közeli udvarházban lakó Lord Breckby féktelen lánya, Genevieve. Agnes Genevieve keresésére indul, fél világon keresztül.

“...Genevieve-ben minden csodálatra méltó volt. Folyamatosan lenyűgőzött. Tudott parancsoló lenni, jó kedélyű és érzéki is, de az biztos, hogy a szépsége páratlan volt. Szabadon, öntörvényűen élte az életét. Vele lenni veszélyes, mégis csodás volt. Saját vágyait követte, és fittyet hányt mások véleményére. (...) Genevieve-t nem érdekli a vagyon, Agnes. Ezt verje is ki a fejéből. Ő a kalandot keresi. Ebben látja élete értelmét.”

Túl egyszerű lett volna, ha a lány feltételezett anyját az udvarházban vagy a család londoni rezidenciáján megtalálja. Viszony a londoni házban rátalált Genevieve testvérére, az agorafóbiás Mariannára, valamint Genevieve fogadott fiára, Juliusra, de a zabolátlan Genevieve-nek hűlt helye van, a család nem beszél róla, nevét sem említik. S minél nagyobb a titkolózás, annál makacsabb Agnes. Azt hiszem ez volt a pont, amikor úgy éreztem, Agnes talán rossz irányba indul anyját keresni.

Bonyolult szerkezetű, de szenzációsan megírt történet volt, melynek központi témája az anyaság, az anya-lánya viszony, vagy annak hiánya. Emellett pedig remek betekintést nyújtott a viktoriánus kori nők társadalmi helyzetébe és a romantikán túl már-már a kalandregény határait súrolta. Kedveltem a történetet, a szereplőket,  a helyszíneket. Igzalmasak voltak a kalandok melyekben Agnesnek része volt az utazásai során. S ha már hősnőről esett szó, helyenként idegesített a makacsság, mellyel a célt követte és származását kutatta.

Most sem csalódtam a szerzőben, mert hozta a tőle megszokott stílust és színvonalat. Kéretik nem félreérteni: ez nem egy habos-babos romantikus nyáltenger, annak ellenére, hogy két szerelmi történet is van benne – mindkettő a történet múltban játszódó szálához kapcsolódik. Rendben, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a múlthoz kapcsolódó boldog végkifejlet kicsit sok volt nekem, de ezt ellensúlyozta az, hogy a történet jelenéből viszont hiányzik. Az Alzheimer kór esetében nincsen happy end.

Nagyon kedveltem és felnőtt olvasóknak ajánlom… meg ízlések és pofonok

Kapcsolódó bejegyzések:

Örökzöld-zuhatag

Parázs-sziget

Vadvirágok lányai

Kathryn Taylor – Ahol a szívem rád talál

A sebzett szívek begyógyulnak…

Cara Connelly autója egy hirtelen kitört viharban lerobban, ezért nemcsak segítséget, de menedéket is kell keresnie az elhagyatott vidéken. Egyetlen lehetőségként egy erdei ház ajtaján kopogtat, amelynek házigazdája, Liam O'Byrne igencsak kelletlenül engedi be. Carában felébred a kíváncsiság: miért él ez a vonzó férfi ilyen visszavonultan? A lány hamar felismeri, hogy vendéglátója mogorvasága csupán külszín, és szenvedélyesen beleszeret a magányos, harmincas évei elején járó erdőlakóba. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, Liam azonban nem ébreszthet Carában reményt a közös jövőre, mert életét immár hat éve beárnyékolja egy szörnyű rejtély, amelyről maga sem tudja, hogy igaz-e, vagy sem…

Kathryn Taylor izgalmas, fordulatokban gazdag családregényében Írország varázslatos vidékére kalauzolja az olvasókat.

Kossuth, 2019

Eredeti cím: Wo mein Herz dich findet, 2018

Kathryn Taylor neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen Ahol a szívem rád talál a szerző nyolcadik magyar nyelven megjelent regénye.

Első találkozásom a szerzővel A szerelem színei sorozattal történt, amit két rész után abba is hagyott kiadója. Én ezt egy kicsit sem sajnáltam, mert szépen besorjázot a “szürke”-trendbe a maga kis problémás milliomosával, akinek különös szexuális preferenciái vannak, valamint a fiatal kis gyakornok női főszereplővel. Mondom, én nem bántam, hogy nem jöttek a folytatások, mások annál inkább.

Taylor német nyelven ír, kiadója is német, de akik ismerik írásait, azok már tudják, hogy történeteit nagy előszeretettel helyezi angolszász környezetbe. Most, kivételesen nem Angliába vitt el, hanem Írországba, de akár Skócia is lehetett volna, hiszen a történetben semmilyen specifikus ír dolgot nem használ fel.

Nem könnyű erről a történetről úgy írni, hogy ne áruljak el belőle túl sokat. Ugyebár ez egy családregény, melynek központjában a Connelly család tagjai állnak, de rengeteg szereplője van és mindenkinek megvan a maga jól meghatározott helye a történetben..

Connellyék családi vállakozás keretén belül szállodaként működtetik a Kerryhead nevű kastélyt. Tulajdonképpen csupán a szülők és fiúk, Patrick az, aki a családi bizniszben részt vesz, hiszen nagyobbik lányuk néhány évvel korábban egy tűzesetben életét vesztette, a kisebbik pedig épp egyetemi hallgató.

A történet ott kezdődik, amikor Cara Connelly, a kisebbik lány vakációra tér haza a kastélyba. S mivel kitérőt tesz, kocsija egy erdő közepén robban le. Így ismerkedik meg a remeteként élő Liam O’Byrne-nel, aki pontosan olyan közhelyes, mint a remeték: antiszociális, enyhén vad kinézete van, sebhelyeket hordoz magán kívül és belül, s mindezt megfejelve még bűntudattól is szenved. Bár a férfi segít Carának folytatni útját hazafele, nyilvánvaló, hogy nem látja szívesen, de ez nem gátolja meg a lányt abban, hogy a későbbiekben is visszajárjon.

Cara az a típusú pozitív hős, akit egyszerre lehet kedvelni és utálni  saját belső konfliktusai és megfelelési kényszere miatt. Előtte van nővére példája, aki nemcsak csodaszép volt, hanem zseniális joghallgató és elkötelezett állatvédő – bár ez szerintem lassan már a fanatizmus határát súrolta. Cara álma-vágya a cukrászmesterség, de mégis a jogi egyetemet választja, hogy szülei büszkék lehessenek rá. Csakhogy egyre kevésbé tud helyt állni és most, amikor mindenki a jogi diplomájával várja haza, neki meg kell mondania a családnak, hogy vizsgái nem sikerültek és nem is áll szándékában újra próbálkozni.

Ez egy romantikus-szerelmes regény melyben egyszerre két történetet is kaptam. Az egyik nyilvánvalóan Cara és a remeteként élő Liam O’Byrne története, ami nem egy sétagalopp. Hogy miért és hogyan kapcsolódik Liam O’Byrne és családja által működtetett whiskey-lepárló a Connelly családhoz, az természetesen kiderül a történetből, hiszen ez egyike a történetben felmerülő konfliktusforrásoknak.

A másik szerelmi történet főszereplői Patrick, Cara bátyja, és Amy, a lány gyerekori barátnője, aki szinte családtagnak számított Connellyéknél, és aki egész életében szerelmes volt a férfibe. Amy elhagyta a kastélyt röviddel a tűzeset után, melyben Cara nővére életét vesztette, most pedig barátnője hívására visszatér. Mondhatni kényszerből, hiszen gyermeke súlyosan beteg és el kell hoznia a nagyváros szennyezett levegőjéből. És az anyagi lehetőségei sem a legjobbak. Abban reménykedik, hogy munkát kaphat a szállodában és talpra tud állni. Csakhogy nem számol régi riválisával, Jessicával. Jessica pincérlányből mostanra már jól felkapaszkodott a szamárlétrán, mi több, rövid időn belül Patrick felesége lesz, hiszen már az esküvő dátuma is vészesen közeleg. Jessica a negatív hőse a történetnek, az a fajta, aki ha egy kicsi hatalomhoz is jut, rögtön vissza is él vele, bár elképzelhetően lesznek olyanok is, akik majd csodálják azt a kitartást, amivel a kitűzött célt üldözte. S most egy lépéssel a cél előtt vissztér Amy.

Unalmas semmiképpen nem volt, mert tele volt valós konfliktusokkal, intrikákkal, a szereplők belső vívódásaival, tragédiákkal. Pörgött és olvastatta magát, csak sajnos előre borítékolhatóak voltak a történések és a végkifejlet. Mert a végére természetesen helyére kerülnek a dolgok és a nagy rózsaszín ködben mindenki megtalálja a boldogságot.

Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, mert kedvelhető, szórakoztató olvasmány, a szerző azon igyekezete ellenére, hogy a habos-babos romantikát személyes tragédiákkal ellensúlyozza. Néhány estére kellemes szórakozást nyújthat, melyben izgalomból sincs hiány.

A romantikus történetek szerelmeseinek ajánlom… meg ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Daringham Hall trilógia

1. Az örökös        2. A döntés       3.  A visszatérés

Karácsonyi küldetés

Vadvirágos nyarak

Beth O'Leary – Az ágybérlő

Tiffy és Leon egy lakásban laknak. 

Tiffy és Leon ugyanabban az ágyban alszanak. 

Tiffy és Leon még sosem találkoztak…

Tiffynek egy olcsó albérletet kell találnia. Méghozzá azonnal. Leon éjszakánként dolgozik, és meglehetősen pénzszűkében van. A barátaik azt gondolják, hogy elment a józan eszük, de ők úgy érzik, megtalálták a tökéletes megoldást: amíg Tiffy dolgozik, a férfié az egyágyas lakás, a fennmaradó időben viszont a nőé. 

A helyzetüket tovább bonyolítja egy megszállott expasi, egy követelőző ügyfél, nem beszélve egy igazságtalanul bebörtönzött fivérről, így hamar rá kell jönniük, hogy ha jól akarják érezni magukat az otthonukban, akkor minden szabályt fel kell rúgniuk…

General Press, 2019

Eredeti cím: The Flatshare, 2019

“– Mindenki tudja, hogy a közös albérlet első aranyszabálya, hogy nem szabad együtt aludni a lakótárssal!”

Beth O’Leary neve teljesen ismeretlen volt számomra, míg a kiadó reklámozni nem kezdte könyvét. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen Az ágybérlő a brit szerző bemutatkozó regénye. Angol nyelven is az idén jelent meg, tehát értékelendő az a gyorsaság, amivel a kiadó a magyar olvasók számára is elérhetővé tette. S mivel kedveltem, remélem, hogy a szerző következő könyvét is pont ilyen hamar olvashatom, de indulásból tudom, hogy erre legalább a jövő évig várni kell, hiszen akkorra várható az angol nyelvű megjelenés.

Ez az a típusú történet, amiről már a fülszöveg olvasása után mindenki tudja hogyan fog végződni: Tiffy és Leon a történet végére összejön és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy az ami az ágymegosztás (senki ne gondoljon semmi sikamlósra, hiszen felváltva használják az ágyat!) és a boldog végkifejlet között történik az egyszerre vicces és szórakoztató, elgondolkodtató és meghökkentő. A nyilvánvaló kezdet és végkifejlet közé O’Leary egy meglehetősen eredeti történetet szőtt egy meglehetősen eredeti stílusban.

A történet váltott szemszögben íródott, a két főhős – Tiffy és Leon – meséli el felváltva. Eddig semmi új, ilyen típusú történetekkel tele a padlás. Itt viszont a két szereplő két különböző stílusban mesél: Tiffy a megszokott E/1-ben, párbeszédekkel és mindennel, ami a stílusra jellemző. Leon részei viszont forgatókönyv formában íródtak, ami első ránézésre kicsit meghökkentett, aztán hozzászoktam. S ezt a szerző még megfejeli a kettejük között váltott üzenetekkel is, ami egy újabb színfoltot visz a történetbe. No, de kicsit előreszaladtam a történettel, hiszen az üzenetváltásokig még össze kell költözniük.

Tiffy, a történet női hőse teljesen átlagos fiatal nő. Segédszerkesztőként dolgozik egy kis kiadóban, mely hobbitevékenységekről szóló könyveket ad ki. Bár jobban fizető munkát is találhatna egy nagyobb kiadónál, Tiffy nem vált, mert ő tényleg rajongásig szereti azt, amit csinál. Csakhogy közbeszólnak a piszkos anyagiak és egy még piszkosabb ex. Tiffy ugyanis évek óta olyan se veled se nélküled párkapcsolatban él(t) Justinnal, egy tehetős, nárcisztikus fazonnal, akinek kedvenc szórakozása az volt, hogy Tiffyt manipulálja, mocskos kis játékokat játszon vele és még jobban aláássa a fiatal nő amúgy is ingatag önbizalmát. Tiffynek – az épp aktualis szakítás alkalmával – Justin utasítására el kell hagynia a lakást és anyagi lehetőségeit tekintve, nem sok mindent engedhet meg magának.

Itt lép be a képbe Leon, a hospiceházi szakápoló, aki a több pénz miatt éjszakai váltásokat vállal. És jól jönne neki egy ágybérlő, hogy az onnan befolyt jövedelem egy abszolút alkalmatlan ügyvéd zsebébe vándoroljon. Ugyanis Leon öccsét bevarrták egy olyan dologért, amit el sem követett. Az öcsi kicsit zavaros múltja és színesebb bőre tökéletes bűnbakkot csinált belőle, Leon viszont hisz ártatlanságában és mindent megtesz, hogy sikerüljön megfellebezni a bírósági határozatot. S Leonnak barátnője is van.

Szükség törvényt bont alapon Tiffy beköltözik a kissé lepukkant házba, ahol a szomszédság is olyan lepukkant, amilyen maga az épület, ahol egész rókacsaládok tanyáznak a kukák körül, és elárasztja Leon agglegény-lakását a maga kis női kacatjaival… és a babzsákfoteljével. Hosszú ideig nem találkoznak, kommunikációjuk a lakás különböző pontjain hagyott üzenetekből áll, később főznek is egymásnak, míg egy nap Tiffy a vártál korábban érkezik haza és rányit Leonra. Hol máshol, a fürdőben, ahol Leon teljes natúr szépségében zuhanyozik.

Nagyon szótakoztató volt olvasni kettejük ismeretségének alakulását, azt, ahogyan magukon, egymáson és másokon is próbálnak segíteni, akár a barátaik közreműködésével is, ahogy az életeik alakulnak. Lényegében az egész történet nagyon kedvelhető, úgy a főhősök, mint a mellékszereplők szerethetőek az egy Justin kivételével. De nélküle a történet nem is lett volna kerek, hiszen hiányzott volna belőle a negatív hős. Mert Justin nem adja fel. Neki a szakítás csak egy újabb húzás a játszmájában és mikor rájön, hogy a játékot már nem ő irányítja és kedvenc játékszerét most már ténylegesen elvesztette, akkor újabb terveket kovácsol. Isten őrizzen az ilyen Justinoktól!

Ez egy remek történet volt barátságról, szerelemről, emberségről. Olvastatta magát, pörgött, néha vicces volt, máskor megható vagy elgondolkoztató. Mondhatnám azt is, hogy egy könnyed, nyárra való olvasmány – tehát pont aktuális lenne –, de ez azért sokkal több annál.

Imádtam!... és ízlések meg pofonok….

Emma Chase – Felséged szolgálatában

Uralkodj magadon 3

Logan St. James egy parázslóan szexi szörnyeteg. De néha eléggé mélabús – de Ellie Hammond hajlandó ezt figyelmen kívül hagyni. Mert láttátok őt? 

Pokolian szexi. 

És Ellie szertelensége elég mindkettejük számára. 

Ellie évek óta bele van zúgva az erős és nagyszerű királyi testőrbe – akiről a lány úgy gondolja, még csak észre sem vette őt, legalábbis nem igazán. 

Logan számára Ellie csak a munkája része volt – a királyi család tagja, akit a fogadalma szerint megvéd. De az egyetemről 22 évesen kikerülő lány elhatározza, hogy félreteszi erotikus ábrándozásait mindenféle testőri motozásokról meg szex közbeni csevegésekről, hogy rátaláljon a boldogan élt, amíg nem halt érzésre. 

Wessco királynője arra buzdítja Ellie-t, hogy lépjen a testvére nyomdokaiba és ő is állapodjon meg. Mondjuk, egy herceg oldalán. Vagy egy márkién. Esetleg egy vikomt még jó lehet. 

De a tündérmesébe illő végkifejlet keresése közben Ellie megtanulja, hogy a legédesebb szerelmet a legnehezebb elengedni. 

***

Logan St. James a pályák rossz oldalán nőtt fel, egy olyan családban, ami a törvény rossz oldalán áll. De mára már el tudja takarni a tetoválásait és a sebhelyeit egy tiszteletre méltó egyenruhával. Jóképű, hűséges, bátor, ügyes kezű… és más testrészeit is elég jól tudja használni. 

Bármelyik nő büszkén vállalná őt. 

De ő csak egyetlen nőre vágyik. 

Éveken keresztül figyelt rá, védelmezte, fogta a haját, amikor háborgott a gyomra, megtanította, hogyan húzzon be valakinek vagy miként ismerjen fel egy hazudozót. 

Még mindig róla álmodozik. Érte feláldozná akár az életét is. 

De a csodaszép Ellie Hammond nem az ő súlycsoportja. 

Mindenki ismeri a testőrök szabályait: Soha ne kalandozzon el a figyelmed! Soha ne téveszd szem elől! És soha ne ess szerelembe!

Álomgyár, 2019

Eredeti cím: Royally Endowed, 2017

Harmadik része egy olyan sorozatnak, melynek első két kötete olyan, amilyen. Az első rész a brit királyi családot vette mintául – igazándiból egy az egyben lemásolta a történetüket, kicsit megkavarta és egy fiktív törpekirályságba helyezte a cselekményt –, a második kísértetiesen hasonlított Kiera Cass Párválasztó történeteire disztópia nélkül. S akkor jött ez a harmadik, amiről szeretném azt mondani, hogy sehonnan sem koppintott semmit, de nem tehetem.

Kezdeném azzal, hogy bár egy sorozat része, kis jóindulattal önálló történetként is olvasható – egyébként is annyi ismétlés, utalás van benne, hogy senkinek nem lesz hiányérzete, ha nem olvasta az előző két könyvet, annak ellenére, hogy minden szereplőjük ebben a történetben is előfordul, csak most nem ők vannak a reflektorfényben, hanem az első részben mellékszerepet kapó Ellie és egyik testőre – azért egyik, mert négy is van neki.

Beszéljünk kicsit Loganról, a testőrről, aki kamaszként szökik meg problémás családjától és katonai pályára lép, majd a királyi testőrség tagja lesz, mert ő olyan hiper-szuper képességekkel rendelkezik. S ez rögtön el is visz a borítóhoz, ami az esetek többségében nem szokott érdekelni, hiszen csak csomagolás. A történet főhőse akárhogy számolom, valahol a húszas évei végén, harmincasok elején járhat – bár ez nem annyira biztos, mert a szerző annyit ugráltatatott oda-vissza időben, hogy egy adott ponton már nem tudtam követni hol is állunk időben és korban. No, ha ez a Logan nevezetű szuperpasi – mert természetesen szuperpasi, hogyan is lehetne másképp –, max. a harmincas évei elején jár, akkor mit keres a borítón az a fazon, ami első ránézésre is a duplája? Szó se róla, mutatós, elegáns meg miegymás, de az érett korosztályhoz tartozik.

Emlékeztek, hogy mikor Vilmos és Katalin esküvője volt, egy ideig nagyon felkapta a sajtó Katalin húgát, Pippát és hipp-hopp celeb lett belőle? Nos, pontosan ez történik ebben a történetben is, mert miután Olivia a herceghez köti életét (aki lemond a trónról miatta), a középiskola befejezése előtt álló kishúg (Ellie) is pont ilyen közfigyelemnek örvend New Yorkban, ezért a királyi ház testőröket rendel mellé, egyszerre négyet is, akik szerves részei lesznek a családnak, hiszen szinte velük élnek. Igazándiból Olivia mellett inkább a testőrök képezik Ellie családját, hiszen apja továbbra is alkoholködben éli napjait, és ők azok, akik élete minden fontos vagy kevésbé fontos eseményein jelen vannak. Így találkozik Ellie Logannal és bele is szeret. A férfi tisztában van a kamaszlány vonzalmával, ez az érzés egy idő után kölcsönössé válik, de számára a munka az első. S ez így megy éveken át.

Nem tudom ez kit mire emlékeztet, de engem a Több mint testőr című filmre, bár nem nagy filozófia erre asszociálni, mikor társai Logant többször is Kevin Costnernek nevezik ugratásként. Szóval, akinek nem jött volna be elsőre, hogy honnan is koppintotta az ötletet, annak a szerző szájba rágja. Logan és három társa Ellie-t védi évekig New Yorkban, majd Wesscoban is. És ez azért fura, mert például sem Ellie apját, sem bátyját nem védi senki. Fikció ide meg oda, de legalább legyen következetes!

Érdekes volt látni hogyan változik meg a rebellis Ellie. Ő ugye szőke hajába rikitó tincseket fest és az öltözködése is sajátos, egyetemi diplomát akar szerezni és tervei vannak a jövőre nézve. Akkor amikor a terhes Olivia Wasscoba költözik, akkor a friss diplomás Ellie félreteszi terveit és lelkesen vele megy. Már nem zavarja a királyi kastély, a szigorú protokoll és a viselkedési szabályok. Mi több, nagyon is jól érzi magát ebben a környezetben.

Kedvencem a történetből továbbra is a Kanos Kecske nevezetű kocsma, ahová a helyi elít inni és karaokézni jár, s Leonora királynő, aki teljesen olyan mint II. Erzsébet. S így a harmadik részre már illene azt is tudni, hogy az angol crown prince kifejezés magyar megfelelője koronaherceg (a cím trónörököst illeti meg), semmiképpen megkoronázott herceg.

   Ez Ellie és Logan története a megismerkedéstől a boldog végkifejletig, mely több éven át tart – mármint az út a megismerkedéstől a happy endig. Pontosan megmondani nem tudom, hogy ez időben mit is jelent, mert már jeleztem, hogy a szerző idegesítően sokat ugráltat ide-oda. Ó! És természetesen váltott szemszögben mesélve.

Azt írták erről a történetről, hogy vicces és szexy. Hát szex az volt benne, bár több volt az epekedés és az utalás rá, mint maga az akció. Viccesnek meg végképp nem mondanám, de ami azt illeti, volt benne néhány humoros beköpés, és bevallom, hogy ezek vettek rá, hogy végigolvassam ezt a dögunalmas, közhelyektől hemzsegő történetet.  Tipikus modern tündérmese volt, mindenki megelégedésére boldog végkifejlettel. És még van a sorozatból egy rész…

Nekem ez felejtős, egyszer el lehet olvasni, ha éppen nincs jobb, de nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések

Egy ágyban a herceggel  

Nyári ajánló 2019

Nicky Pellegrino – Egy év Velencébe

Újabb csodás regény a nagy sikerű OLASZORSZÁG, SZERETLEK! szerzőjétől.

Kat sikeres, Angliában élő újságírónő, aki legalább annyira szeret utazni, mint enni. Televíziós műsorában a világ legkülönösebb helyeire kalauzolja a nézőket. Amikor a tévésorozat véget ér, Kat találkozik egy sármos idegennel. A férfi Velencében él, és egy régi, családi szállodát vezet. Szexis, okos, kedves. Tényleg létezik ilyen pasi a földön? Miután a kapcsolatuk szorossá válik, megállapodnak abban, hogy Kat egy évre Velencébe költözik hozzá. Besegít a szállodába, és könyvet ír a városról, tele titkos helyekkel és hagyományos receptekkel. Ennyi idő alatt igazán kiismerhető Velence összes étterme, péksége, cukrászdája. De vajon Massimo is, a vonzó olasz férfi?

Lettero, 2019

Eredeti cím: A Year at Hotel Gondola, 2018

   Nicky Pellegrino nevével tavaly találkoztam először, amikoris a Lettero Kiadó megjelentette Olaszország, szeretlek! című könyvét. Mondhatni vegyes élmény volt olvasni, egy részét szerettem, a másikat, a jelenben játszódót nem, és ehhez nagyban hozzájárult a számomra rém antipatikus hősnő. Sebaj! – gondoltam, a következő könyve biztosan szuper lesz, főleg, hogy akkor már a kiadó reklámozta is a könyv angol nyelvű megjelenését, és jött az ígéret is, hogy hamarosan magyar nyelven is olvasható lesz.

Egy év Velencében – csábító cím. A várost amúgy is egy jó nagy adag romantikus köddel társítják, szinte mindenkinek szerepel a bakancslistáján, s a szerencsésebbek el is jutnak oda. Pellegrino könyve pedig akár kedvcsináló is lehetne… de nem az. Legalábbis számomra nem. Zárójelben megjegyzem, hogy jártam Velencében, igaz nem egy évet töltöttem ott, de ha összeszámolom az ott töltött időt, olyan három-négy hétre jönne ki.

Pellegrino regénye egyszerre akar útikalauz, helyi jellegű ételek szakácskönyve és szerelmi történet lenni. Ha ehhez még hozzáadom a tényt, hogy a hősnő közben könyvet ír és annak egész fejezeteit lehet olvasni a történetben, akkor ez már rég túlment a túlzás határán. Egyszerűen túl sok és valahogy nem passzolnak össze a dolgok.

   A történet hősnője Kat Black, volt tévés személyiség, pillanatnyilag parkolópályára tett középkorú nő – bár a kora sehol nincs konkrétan számszerűsítve, a nő símán valahol a negyvenes éveit taposhatja, ha egyidős aktuális szeretője volt feleségével, akinek egyetemi hallgató korú lányai vannak. Nos, Kat műsorát beszüntetik és a nyughatatlan nőnek más elfoglaltság után kell néznie, ami egyben pénzkereseti lehetőség is, hiszen “van még ott ahonnan ez jött” elv alapján tévésztár korában két kézzel szórta meglehetősen nagy jövedelmét. Kapóra jön neki, hogy aktuális szerelme a Hotel Gondola tulajdonosa Velencében, egy évre odaköltözik, besegít a szállodában, hogy közben könyvet írjon élményeiről, az igazi Velencéről, amit a turisták nem látnak – és a kapcsolatáról az ízig-vérig olasz Massimóval.

   Ez a történet alapja. Kat beköltözik  Massimóval a hotel egyik padlásszobájába és megkezdődik a velencei kaland, amit rendesen dokumentál is. A történéseket egyrészt a szerző meséli el, tehát E/3-ban olvashattam, másrészt ott voltak a kész fejezetek Kat könyvéből, mely E/1-ben elmeséli ugyanazt, a jövőbeli olvasók számára kissé kozmetizálva. Símán meglettem volna Kat könyvének fejezetei nélkül, s akkor a könyv sem rúgott volna 400 oldal unalomra.

Azon túl, hogy a történet hősnője Kat, a szerző több érdekes karaktert is felvonultat. A kelleténél többet. Itt van például maga a szerető, Massimo. Elfoglalt üzletember, hiszen a család tulajdonában lévő szállodát egymaga vezeti. S mintha úgy emlékeznék, hogy tulajdonképpen jogilag nincs is elválva feleségétől, csak külön élnek évek óta. Akkor meg miért akar komolyan elköteleződni egy másik nő iránt? A komoly elköteleződés az házasságot jelent, nem? Kat és Massimo pedig inkább egymás mellett él, mint együtt.

   Massimóval együtt jár a volt (még aktuális???) feleség is, aki ugyan nem akarja a férfit visszaszerezni, de amint Kat megjelenik a szállodában, hopp! ott van ő is és segítség, barátkozás címszó alatt annyit tesz keresztbe a kapcsolatuknak, amennyit nem szégyell.

A történetben szerephez jut egy fiatal és ambiciózus olasz séf-jelölt, aki a családi gondola-bizniszt a fakanálra cserélte, egy amerikai özvegy, aki az emberek hangulatát, személyiségét színekben látja (nem, ez már nem fér bele a szinesztézia fogalmába!) és festészettel próbálkozik, valamint egy tősgyökeres velencei idős hölgy, aki harsány optimizmussal és hamis kirobbanó életkedvvel takarja magányát. Ő gazdag ismerősei levetett ruháit árulja boltjában, s teszi ezt meglehetősen sajátos módon.

   Amit pozitívumnak tartok az, ahogy a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy mit jelent Velencének és a lakosainak az a turistaáradat, ami a várost elárasztja. Természetesen az anyagiakon túl. Értem én, hogy a város a turizmusból él és nem pontozzák a tatyóból szendvicsező turistákat, akik egy nap alatt végigrohannak a főbb látványosságokon és csupán szemetet hagynak maguk után, de anyagi bevételt nem. De sehol egyetlen szó sem esik arról, hogy például mennyibe kerülne helyben étkezni és nem a tatyóból. Meg arról sem, hogy a romantikus gondolázásért mennyit kellene leszurkolni fejenként. Újabb zárójel: Velencében csak a turisták gondoláznak – sok pénzért, a helyiek vizitaxit vagy -buszt használnak, vagy van saját csónakjuk.

   Egy év Velencében és a szerző mégcsak említést sem tesz a hely legnagyobb látványosságáról, a karneválról, viszont bemutat egy másik ünnepet, amit a legfontosabbnak tüntet fel. S ha már az igazi Velencéről beszélünk – ami mégiscsak a turistákból él, bármennyire nem tetszik –, akkor azokról az utca árusokról sem tesz említést, akik agresszívan tolják a gyanútlan turista arcába a kínai bóvlit, s valahogy a lagúnák jellegzetes bűzéről is megfeledkezik.

A történet gasztronómiai részébe nem szeretnék belemenni, vannak receptek, leírások, lehet próbálkozni.

Útleirás, szakácskönyv és középszerű szerelmi történet. Egy kicsit mindegyik volt, egy idealizált hősnővel a főszerepben, akinek a tökéletességétől és tévedhetetlenségétől viszketegséget lehet kapni. Nem ájultam el a történettől, egyszerolvasós-felejtős kategóriában marad, de ízlések és pofonok…

Kapcslódó bejegyzés:

Olaszország, szeretlek!