2018. július 26., csütörtök

Veronica Henry – Álmaink otthona


A ​Pease patak idilli völgyében álló Hunter's Moont sokan az álmaik otthonának tartják. Így van ezzel a környék legjobb ingatlanügynöke, Belinda Baxter is, aki első látásra beleszeret az épületbe, és elhatározza, mindent megtesz azért, hogy megtalálja a tökéletes vevőt a tökéletes házhoz. Hunter's Moon azonban több évtizedes titkokat rejt, és Belinda nem is sejti, hogy a ház meghirdetésével egy időben a saját múltjával és jövőjével is szembe kell néznie. A kedves, ám kissé zárkózott nőnek ugyanis nemcsak a mesés otthon, hanem a tulajdonosai is belopják magukat a szívébe. Nemsokára össze is barátkozik az idős házaspárral: a határozott Sallyvel és jóképű férjével, Alexanderrel. A már évek óta Londonban élő fiuk, Leo ugyanakkor egyáltalán nem örül annak, hogy eladják a családi fészket, hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ez a fejlemény gyökeres fordulatot hoz az ő magányos életében is. 
Veronica Henry regénye a bájos vidéki Angliában, a meseszép Cotswoldban játszódik; és a története jól példázza, hogy a vágyaink néha éppen akkor válnak valóra, amikor egyáltalán nem számítunk rá.


General Press, 2018
Eredeti cím: The Forever House, 2017



Álmaik otthona Veronica Henry harmadik magyar nyelven is megjelent regénye a Könyvesbolti szerelmek és a Hosszú hétvége után. Kedvelem a szerző stílusát, tehát lelkesen kaptam az kötet után és nem csalódtam.
Akárcsak a Könyvesbolti szerelmekben, a történet hőse nem egy vagy több személy, hanem egy épület. Ez esetben maga a ház, az “álmaink otthona”, mely a hangzatos Hunter’s Moon nevet viseli, és melyet a szerző olyan csodálatosan ír le, hogy erős késztetést éreztem az azonnali beköltözésre. És akárcsak az előzőleg magyar nyelven megjelent regényeiben, a cselekmény most is az Egyesült Királyságban játszódik, ezúttal Cotswold festői tájain.
A ház történetéhez szorosan kapcsolódik lakói története, első sorban Margot Willoughby-é, a neves romantikus történetek íróé, akinek eredetileg a tulajdona volt Hunter’s Moon, majd Sally-é és Alexanderé, akik megöröklik tőle.
Hunter’s Moon eladásra kerül. A családot váratlan tragédia sújtja és anyagi megfontolásból kénytelenek áruba bocsátani. Itt lép be a képbe Belinda Baxter ingatlanközvetítő, a maga sajátos munkamódszerével és élettörténetével. Mert magától értetődik, hogy Belinda Baxter élete sem volt egy sétagalopp, és ahogy haladtam előre a történetben, úgy derült fény arra, hogyan és milyen áldozatok árán lett belőle viszonylag sikeres vállalkozó.
Nemcsak Belinda történetét ismerhettem meg, hanem a szerző visszavitt a hatvanas évek művészvilágába, ahol betekintést nyertem egy író mindennapjaiba, a csillogásba és a csillogáson túl is, abba, hogy a hírnév mögött az író is ember a maga örömeivel, bánatával, sikerével és frusztrációival. És a családdal, mert Margot Willoughby számára a család is nagyon fontos volt. Willoughby-ék - Margot, a híres író, depressziós férje és három gyermekük: Alexander, Annie és Phoebe – semmihez sem hasonlíthatóak. Bohémek, álmodozóak, a felelősséget hírből sem ismerik és teljes intenzítással élik az életüket, mintha a világon semmi gondjuk nem lenne.
Ebbe a családba pottyan be véletlenül Sally, a vidéki lány, aki otthonát elhagyva Londonbane próbált szerencsét és szeretett volna új életet kezdeni. Csakhogy londoni tartózkodása nem terveinek megfelelően alakult, és a véletlen találkozás Alexanderrel gyökeresen megváltoztatta azt: a Willoughby család része lesz, előbb mint az író asszisztense, később családtagként. És ő az aki a valóság talaján tudja tartani a családot. Most pedig ő az, aki Belinda Baxterrel a ház eladásáról tárgyal, aki gyermekei elől is még mindig titkolja, hogy a családi boldogságnak hamarosan egy kegyetlen betegség vet véget, aki hamarosan elveszíti élete szerelmét.
Nagyszerűen felépített történet volt. A váltások a helyükön voltak, kicsit sem volt zavaró, hogy időben ugráltunk a történet jelene és a hatvanas évek vége között ha Willuoghby-éktől volt szó, vagy néhány évvel korábban, ha Belinda Baxter történetét mesélte el.
Nem mondanám, hogy meglepett a végkifejlet, hiszen minden jel erre mutatott, de akkor is szép volt, jó volt, és ami a legfontosabb: nem volt nyálasan romantikus. Inkább olyan keser-édes.
Nyár, meleg, punnyadás. Veronica Henry könyve pont alkalmas arra, hogy ilyenkor nyugodtan belemerüljön az olvasó, mert a szórakoztatás mellett lebilincselő élettörténeteket kap. S történik ez valósághűen, sallangmentesen és eltúlzott drámázások nélkül. Nagyon kedveltem… de hát ízlések és pofonok…



Kapcsolódó bejegyzések: