Leslie és
Wesley a hatvanadikat tapossák. Lányuk apa nélkül neveli gyermekét, sikertelen
ingatlanügynök, fiuk egy szekta tagjaként próbálja megváltani a világot. Egyik
barátjuk megözvegyült és egy feltűnően fiatal nő mellett kóstolgatja az élet
örömeit, másik barátjuk pedig elválik feleségétől – ő is egy Barbie mellett köt
ki. Úgy tűnik, fenekestől felfordult a világ…
Nyílnak-e új
utak életünk utolsó éveiben? Újrakezdhetjük-e volt iskolatársunk oldalán?
Átélhetjük-e a korábbi nagy, beteljesületlen szerelmeket idősebb korunkban?
Vagy épp egy fiatal latin táncos oldalán találjuk meg a boldogságot? Létezhet-e
barátság két ember között, miután elváltak? Átvállalhatjuk-e gyerekeinktől
nagyszülőként unokáink nevelését? Elvárhatjuk-e a fiataloktól a felelősségteljes,
felnőtt életet, ha azt sem tudjuk, a sajátunk merre tart?
És egy igazi
Benton Frank-os befejezés: minden jó, ha a vége jó… A későn érő, felnőtt
gyerekek megtalálják hivatásukat, fiatalok és idősebbek a párjukat, a
konfliktusokra a megoldásokat. Ki a kórházban, ki a templomban döbben rá, hogy
élni mindenképpen jó.
Dorothea
Benton Frank Dél-Karolinában, a Sullivan-szigeten nőtt fel. New Yorkban él
férjével.
XXI Század
Kiadó, 2019
Eredeti cím:
The Last Original Wife, 2013
A szerző
tizenkilenc könyve közül a második, ami magyar nyelven is megjelent a Belépés csak meghívóval című után,
melyet alíg néhány hónappal korábban jelentetett meg szintén a XXI Század Kiadó. Mivel azt a történetet kedveltem a nyilvánvaló “óda az amerikai déli
életstílushoz” ellenére is, két kézzel kaptam az újabb Dorothea Benton Frank
regény után, annak ellenére, hogy a fülszövegben feltüntetett korosztálytól még
meglehetősen távol állok, de szeretem a felnőtt emberekről szóló történeteket
olvasni, s végül is valamennyien eljutunk a hatvanas éveinkbe, ha előtte le nem
terít valamilyen ruzsnya kór vagy egy csellengő kocsi.
Az Első feleségek klubja három középkorú
házaspár története. Tulajdonképpen a férfiak barátok, akik együtt töltik minden
szabad idejüket, és ennek következtében a nők is szoros baráti kapcsolatot
alalkítanak ki. A hangsúly a Leslie-Wesley kettősön van. A történet jelenében
ők még házasok, a férfitrió egyik tagja megözvegyült, de két hónappal később
feleségül vette lányai korosztályához tartozó fitness-edzőjét, a másik férfi
pedig szintén egy sokkal fiatalabb nőért hagyta ott feleségét. Ők a Barbie-k, ahogyan a szerző emlegeti könyvében ezt a típust.
Leslie és
Wesley házassága még kitart, annak ellenére, hogy a férfi egy zsugori zsarnok,
önimádó és tévedhetetlennek képzeli magát. Tehát Leslie az utolsó első feleség
a baráti körben, a többiek lecserélődtek. Két felnőtt gyermekük csellengő
egzisztencia. A nagyobbik távolkeleten készül megváltani a világot és apjától kunyerál
pénzt, lányuk meg egyedül neveli gyermekét – illetve úgy tesz, mert minden
lehetséges alkalommal lepasszolja a tündéri kislányt anyjának –, és az
ingatlanosok elrettentő példája.
Leslie és
Wesley tehetős, Atlanta elegáns környéken laknak, countryklubba járnak. Illetve
Wesley tehetős, ő az aki dolgozik, aki mindent megenged magának, viszont ami
feleségét illeti, neki meg kell indokolnia minden apró kiadást ami a szűkös
háztartási pénzen kívül felmerül. Leslie a család cselédje, míg férje igaz
szerelme a golf. Azt nem írhatja felül semmi és amilyen gyakran csak teheti
barátaival a klub golfpályáján időzik, s e tevékenységet hosszas italozással
zárják. Wesley emelett még homofób is, hiszen harminc évi házasság alatt már
számtalan jelzővel illette Lesley homoszexuális bátyját, s szabályosan
tiltotta, hogy a nő szorosabb kapcsolatot ápoljon vele. Ebben a családban
Wesley a vezér, ő kezeli a pénzt, a feleségnek fogalma sincs az anyagi
helyzetükről.
Sokminden
hozzájárult ahhoz, hogy Leslie végülis egy merész elhatározással
összecsomagoljon, elhagyja férjét és Charlestonba költözzön bátyja házába.
Wesley viselkedése csak egy rész volt, de hozzájárult az is, hogy teljesen
kivülállónak érezte magát férje baráti körében, melyben már nem voltak hozzá
hasonló korú nők. Férje elinte nem is veszi komolyan az elköltözést, majd mikor
tudomására jut, hogy felesége Charlestonban egy régi baráttal találkozgat,
különböző módszerekkel próbálja rávenni, hogy térjen haza. Erre huszonkét
millió dollárnyi oka van. Ennyit dugdosott Wesley a felesége elől, aminek
legalább a felét a nő vinni fogja, ha ténylegesen válásra kerül sor. És az
ingyen cselédről már ne is beszéljünk.
Nem mondom,
hogy annyira kedveltem, mint a szerző korábban olvasott könyvét.
Szórakoztatott, szó se róla, akár igaz is lehetne a történet, mert
meggyőződésem, hogy vannak, akik ilyen életet élnek, de módfelett zavart a
középkorú háztartásbeli nő gondolkodásmódja, határozatlansága. Igen, tudom: más
generáció, más helyszín, más mentalítás.
A történet
váltott szemszögben E/1-ben íródott, Leslie és Wesley maguk mesélik el hogyan
is látják mindazt, ami velük történik. Egészen jó volt az indítás: a házaspár
terápián vesz részt a férj kérésére (követelésére, mert ugye ott az a huszonkét
millió), s majd innen térünk vissza a konfliktusok kezdetéhez, hogy teljes
egészében megismerhessük Leslie és Wesley házasságát és az okokat, melyek a
helyzet romlásához s a majdani boldog végkifejlethez vezettek.
Különösen
zavart, hogy ebben a könyvben sem jött ki a matek. Ugye már a fülszöveg is
írja, hogy a házaspár a hatvanas éveit tapossa. Többször is szó esik arról,
hogy harminc éve házasok, meg arról is, hogy ők ketten tulajdonképpen a
főiskolán ismerkedtek meg, amit Leslie már be sem fejezett, mert terhes maradt
első gyermekével és összeházasodtak. Akkor, ha harminc éve házasok és a
főiskolán keltek egybe, akkor nem a hatvanas éveiket tapossák, hanem símán tíz
évvel fiatalabbak. Ha viszont tényleg hatvanasak, akkor a gyermekeik is lassan
már középkorú lúzerek, ami megint nem passzol azzal, amit az utódok koráról ír.
Totál zavar, s segítettem lehetőleg még jobban összezavarodni.
Az is kicsit
riasztó, ahogy a hősnő a nála fiatalabb korosztályhoz tartozó nőkhöz viszonyul.
Igen, aranyásók mindig is voltak és mindig is lesznek, öregedő férfiak is, akik
ha tehetősek lecserélik feleségüket egy fiatalabb évjáratra, mert ettől érzik
fiatalnak és menőnek magukat, de nem mindenki “Barbie”, még a tehetősebb nők
közül sem. Ennek az attitűdnek kissé irigység-szaga volt: ők fiatalok a hősnő meg nem, és szándékosan (?) üresfejű plázacicáknak voltak beállítva, hogy alapból mindenki a hősnő korosztályával szimpatizáljon.
Ez egy újabb bemutatója
volt az Egyesült Államok déli társadalma középosztályának, a megfelelési
kényszernek, a szokások hatalmának. Kicsit vontatott volt, kicsit csapongó, de
egy próbát megér. Érettebb korú olvasóknak ajánlom, hiszen róluk, nekik szól…
és ízlések, meg pofonok…