Elena Ferrante – A felnőttek hazug élete

Elena Ferrante várva várt új regényben megint egy gyereklány bőrébe bújik. Giovanna éppen félúton jár a gyermeklét és a kamaszkor között, amikor furcsa és dekadens nagynénje felbukkanásával két gyökeresen más világ, két eltérő arcú Nápoly között találja magát.  Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, és nyerjetek egy példányt a kötetből!

A Nápolyi regények szerzőjének új könyve.

Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani?

Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?

A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást.

Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.

Park Kiadó, 2020

Eredeti cím: La vita bugiarda degli adulti, 2019

Megrendelhető 

   A kortárs irodalom és könyvkiadás legjobban örzött titka az Elena Ferrante írói álnév mögött megbújó személy kiléte. Hulla komolyan. A szerző nem szerepel a nyilvánosság előtt, nem jár könyves összeröffenésekre, dedikálásokra, nem tolja magát közösségi médiában, interjút sem lehet személyes találkozással készíteni vele. Ő egyszerűen csak ír és óvja magánéletét, s teszi ezt több évtizede, első regénye 1992-es megjelenésétől kezdve. S minél jobban óvja kilétét, annál nagyobb a kísértés, hogy a fontoskodók fényt derítsenek a nagy titokra, és az öt perc hírnév is sokat jelenthet, mert már több személy is azt állította magáról, hogy ő lenne az Elena Ferrante névvel publikált regények szerzője. Csalók és találgatások ellenére, a szerző valószínűleg nagyszerűen van, és továbbra is élvezi az anonimitást és a világhírnevet. Akit érdekel a téma, egy egyszerű internetes kereséssel több információhoz is juthat az Elena Ferrante-jelenséggel kapcsolatban.

   A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak sem, hiszen megjelent már a négy könyvből álló Nápolyi regények sorozata – bevallom, csak az első könyvet olvastam el, s bár tetszett, a folytatások most is ott várakoznak a polcon, mert Ferrante írásaihoz hangulat kell. Nem ír mostanság divatos csatakosan erotikus-romantikus történeteket, legalábbis az általam olvasott könyveiből teljes egészében hiányzott az explicít erotika, az a fajta, ami vírusok és testnedvek cseréjét minden részletében leírja.

Miről szól A felnőttek hazug élete? Pontosan arról, amit a címe is jelez: hazugságokról, képmutatásról, kettős értékekről. Ebben a történetben annyit és annyian hazudnak, ködösítenek, értelmezik az igazságot a nekik tetsző módon vagy saját szempontjukból, hogy a végére sem voltam biztos abban, hogy a sok mellébeszélés között hol helyezkedik el az igazság.

   A történet természetesen Nápolyban játszódik, központi alakja pedig egy kamaszlány, Giovanna. Az ő megfigyelései és szemszöge alapján ismekedhettem meg a többi szereplővel is: szűkebb és tágabb családjával, a szülei és a rokonság baráti körével. Giovannának nem csak a kamaszodás gondjaival kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy imádott apja viselkedése is megváltozik.

   A család Nápoly legmagasabb pontján fekvő új negyedben él, távol attól a helytől, ahol a családfő született. Giovanna szülei tanárok, különösen apja büszke értelmiségi létére, és hasonló emberekkel veszi körül magát. Ennek a körnek a gyermekeiből kerülnek ki Giovanna barátai is, s ez a brátság jól működni látszik addig a pillanatig, míg a lány megkérdőjelezi mindazt, amit apjától a város szegénynegyedében élő rokonairól hallott. Különösen az esik neki rosszul, hogy a kamaszkor problémáival küszködő lányt a férfi Vittoriához, a húgához hasonlítja, aki elbeszélései szerint az ördög megtestesítője a földön. A férfi rokonai fölött állónak tartja magát minden szempontból, kerül mindenféle kapcsolatot velük, mintha az, hogy nem beszél róluk, lenézi őket, meg nem történtté tenné múltját és származását, melyet nyilvánvalóan szégyell.

   A kiváncsiság által hajtott Giovanna úgy dönt, hogy maga szeretné látni mi az igazság, és felkeresi magát Vittoriát, majd a nő segítségével megismerkedik egy teljesen más világgal is, egy olyannal, amitől sznob apja óva intette. És ez további feszültségeket szül családjában. S ha még nem lett volna elég gondja, Giovannának szülei házasságának válságával is szembe kell néznie, amikor egyik napról a másikra kiderül, hogy imádott és határozott erkölcsi normákat valló apja az, aki hosszú ideje a családi fészken kívül keresi boldogságát azzal a nővel, aki lánya legjobb barátnőinek anyja és közeli családi barát. Giovanna pedig két világ között örlődik: a szülei által képviselt intellektuális életforma és kettős értékrend, valamint a nagynénje révén megismert másik, sokkal szórakoztatóbb, valóságosabb világ, a maga szépségével és buktatóival.

   S akkor még ott van a karkötő is, ami legalább olyan fontos szereplője a történetnek, mint maga Giovanna, és amiről a történet végén sem tudtam meg, hogy családi örökség-e, vagy sem, ki adta kinek és miért, viszont a karkötő hányatott sorsa nagyon jól szimbolizálja azt a bizonytalanságot, ami a kamasz Giovanna életét jellemzi.

Mint már jeleztem, egy kamaszlány szemszögéből ismertem meg a történetet – tulajdonképpen inkább a felnőtt visszamlékezése a kamaszkorra és annak történéseire –, de ez nem azt jelenti, hogy kamaszoknak szólna. Távolról sem. Ez egy nyugisan csordogáló történet a kamaszkor problémáiról, a felnőttek képmutatásáról, sznobizmusról, csalódásokról, első szerelemről, az olasz temperamentumról és eszméletlen sok hazugságról. Úgy, ahogy egy tizenéves lány látja a szavak és tettek közötti különbséget. De lassúsága ellenére egyetlen pillanatig sem volt unalmas.

Egyszerűen zseniális volt! Ínyenceknek ajánlott olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

Elena Ferrante és Nápoly neve szinte már összeforrt, A felnőttek hazug életének is ez a csodaszép dél-olasz város adja a helyszínét. Játékunkban ezúttal kirándulunk egyet Nápolyban: minden állomáson egy, a várossal kapcsolatos állítást találtok, a feladat pedig az, hogy eldöntsétek, igaz vagy hamis-e az állítás. 

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Nisida egy sziget a Posillipoi-foktól északra, a Pozzuoli-öbölben. Közigazgatásilag a városhoz tartozik.

a Rafflecopter giveaway

09.01: Betonka szerint a világ…

09.03: Flora the Sweaterist

09.05: Könyv és más

09.07: Utószó

09.09: A Szofisztikált Macska

Blogturné Klub

Nicky Pellegrino – Egy év Velencébe

Újabb csodás regény a nagy sikerű OLASZORSZÁG, SZERETLEK! szerzőjétől.

Kat sikeres, Angliában élő újságírónő, aki legalább annyira szeret utazni, mint enni. Televíziós műsorában a világ legkülönösebb helyeire kalauzolja a nézőket. Amikor a tévésorozat véget ér, Kat találkozik egy sármos idegennel. A férfi Velencében él, és egy régi, családi szállodát vezet. Szexis, okos, kedves. Tényleg létezik ilyen pasi a földön? Miután a kapcsolatuk szorossá válik, megállapodnak abban, hogy Kat egy évre Velencébe költözik hozzá. Besegít a szállodába, és könyvet ír a városról, tele titkos helyekkel és hagyományos receptekkel. Ennyi idő alatt igazán kiismerhető Velence összes étterme, péksége, cukrászdája. De vajon Massimo is, a vonzó olasz férfi?

Lettero, 2019

Eredeti cím: A Year at Hotel Gondola, 2018

   Nicky Pellegrino nevével tavaly találkoztam először, amikoris a Lettero Kiadó megjelentette Olaszország, szeretlek! című könyvét. Mondhatni vegyes élmény volt olvasni, egy részét szerettem, a másikat, a jelenben játszódót nem, és ehhez nagyban hozzájárult a számomra rém antipatikus hősnő. Sebaj! – gondoltam, a következő könyve biztosan szuper lesz, főleg, hogy akkor már a kiadó reklámozta is a könyv angol nyelvű megjelenését, és jött az ígéret is, hogy hamarosan magyar nyelven is olvasható lesz.

Egy év Velencében – csábító cím. A várost amúgy is egy jó nagy adag romantikus köddel társítják, szinte mindenkinek szerepel a bakancslistáján, s a szerencsésebbek el is jutnak oda. Pellegrino könyve pedig akár kedvcsináló is lehetne… de nem az. Legalábbis számomra nem. Zárójelben megjegyzem, hogy jártam Velencében, igaz nem egy évet töltöttem ott, de ha összeszámolom az ott töltött időt, olyan három-négy hétre jönne ki.

Pellegrino regénye egyszerre akar útikalauz, helyi jellegű ételek szakácskönyve és szerelmi történet lenni. Ha ehhez még hozzáadom a tényt, hogy a hősnő közben könyvet ír és annak egész fejezeteit lehet olvasni a történetben, akkor ez már rég túlment a túlzás határán. Egyszerűen túl sok és valahogy nem passzolnak össze a dolgok.

   A történet hősnője Kat Black, volt tévés személyiség, pillanatnyilag parkolópályára tett középkorú nő – bár a kora sehol nincs konkrétan számszerűsítve, a nő símán valahol a negyvenes éveit taposhatja, ha egyidős aktuális szeretője volt feleségével, akinek egyetemi hallgató korú lányai vannak. Nos, Kat műsorát beszüntetik és a nyughatatlan nőnek más elfoglaltság után kell néznie, ami egyben pénzkereseti lehetőség is, hiszen “van még ott ahonnan ez jött” elv alapján tévésztár korában két kézzel szórta meglehetősen nagy jövedelmét. Kapóra jön neki, hogy aktuális szerelme a Hotel Gondola tulajdonosa Velencében, egy évre odaköltözik, besegít a szállodában, hogy közben könyvet írjon élményeiről, az igazi Velencéről, amit a turisták nem látnak – és a kapcsolatáról az ízig-vérig olasz Massimóval.

   Ez a történet alapja. Kat beköltözik  Massimóval a hotel egyik padlásszobájába és megkezdődik a velencei kaland, amit rendesen dokumentál is. A történéseket egyrészt a szerző meséli el, tehát E/3-ban olvashattam, másrészt ott voltak a kész fejezetek Kat könyvéből, mely E/1-ben elmeséli ugyanazt, a jövőbeli olvasók számára kissé kozmetizálva. Símán meglettem volna Kat könyvének fejezetei nélkül, s akkor a könyv sem rúgott volna 400 oldal unalomra.

Azon túl, hogy a történet hősnője Kat, a szerző több érdekes karaktert is felvonultat. A kelleténél többet. Itt van például maga a szerető, Massimo. Elfoglalt üzletember, hiszen a család tulajdonában lévő szállodát egymaga vezeti. S mintha úgy emlékeznék, hogy tulajdonképpen jogilag nincs is elválva feleségétől, csak külön élnek évek óta. Akkor meg miért akar komolyan elköteleződni egy másik nő iránt? A komoly elköteleződés az házasságot jelent, nem? Kat és Massimo pedig inkább egymás mellett él, mint együtt.

   Massimóval együtt jár a volt (még aktuális???) feleség is, aki ugyan nem akarja a férfit visszaszerezni, de amint Kat megjelenik a szállodában, hopp! ott van ő is és segítség, barátkozás címszó alatt annyit tesz keresztbe a kapcsolatuknak, amennyit nem szégyell.

A történetben szerephez jut egy fiatal és ambiciózus olasz séf-jelölt, aki a családi gondola-bizniszt a fakanálra cserélte, egy amerikai özvegy, aki az emberek hangulatát, személyiségét színekben látja (nem, ez már nem fér bele a szinesztézia fogalmába!) és festészettel próbálkozik, valamint egy tősgyökeres velencei idős hölgy, aki harsány optimizmussal és hamis kirobbanó életkedvvel takarja magányát. Ő gazdag ismerősei levetett ruháit árulja boltjában, s teszi ezt meglehetősen sajátos módon.

   Amit pozitívumnak tartok az, ahogy a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy mit jelent Velencének és a lakosainak az a turistaáradat, ami a várost elárasztja. Természetesen az anyagiakon túl. Értem én, hogy a város a turizmusból él és nem pontozzák a tatyóból szendvicsező turistákat, akik egy nap alatt végigrohannak a főbb látványosságokon és csupán szemetet hagynak maguk után, de anyagi bevételt nem. De sehol egyetlen szó sem esik arról, hogy például mennyibe kerülne helyben étkezni és nem a tatyóból. Meg arról sem, hogy a romantikus gondolázásért mennyit kellene leszurkolni fejenként. Újabb zárójel: Velencében csak a turisták gondoláznak – sok pénzért, a helyiek vizitaxit vagy -buszt használnak, vagy van saját csónakjuk.

   Egy év Velencében és a szerző mégcsak említést sem tesz a hely legnagyobb látványosságáról, a karneválról, viszont bemutat egy másik ünnepet, amit a legfontosabbnak tüntet fel. S ha már az igazi Velencéről beszélünk – ami mégiscsak a turistákból él, bármennyire nem tetszik –, akkor azokról az utca árusokról sem tesz említést, akik agresszívan tolják a gyanútlan turista arcába a kínai bóvlit, s valahogy a lagúnák jellegzetes bűzéről is megfeledkezik.

A történet gasztronómiai részébe nem szeretnék belemenni, vannak receptek, leírások, lehet próbálkozni.

Útleirás, szakácskönyv és középszerű szerelmi történet. Egy kicsit mindegyik volt, egy idealizált hősnővel a főszerepben, akinek a tökéletességétől és tévedhetetlenségétől viszketegséget lehet kapni. Nem ájultam el a történettől, egyszerolvasós-felejtős kategóriában marad, de ízlések és pofonok…

Kapcslódó bejegyzés:

Olaszország, szeretlek! 

Amy Harmon – Homokból és hamuból

Amy Harmon már az Arctalan szerelemmel rajongóvá tette a magyar olvasókat, akik azóta is izgatottan vártak az írónő egy újabb hazai megjelenésére, mely elrabolhatja a szívüket. A Homokból és hamuból egy mélyen megérintő, egyszerre tragikus és szívhez szóló történetet tár elénk a második világháború borzalmai közt sodródó két fiatalról, életről, halálról, és persze szerelemről. Tartsatok velünk öt állomásos blogturnénkon és ismerjétek meg ti is Eva Rosselli és Angelo Bianco lebilincselő történetét!

Olaszország, 1943. Tombol a második világháború, az ország nagy részét megszállták a németek, a zsidó lakosságot deportálás és megsemmisítés fenyegeti.

Évekkel ezelőtt Eva Rosselli és Angelo Bianco szinte testvérekként nevelkedtek, majd egymásba szerettek, ám a körülmények és a vallásuk elválasztotta őket egymástól.

Hosszú idő után találkoznak újra: a zsidó származású Eva a Gestapo elől menekül, s nincs kihez fordulnia. Angelo felszentelt pap, s úgy dönt, befogadja a lányt a kolostorba. Eva rádöbben, hogy a katolikus egyház rajta kívül még sokaknak nyújt menedéket.

A világ lángokban áll, az emberek nélkülöznek, és a két fiatalra is sorozatos megpróbáltatások várnak. Gyötrelmes választások elé kerülnek, mígnem a sors és a szerencse közbeszól, és életük legnehezebb döntését kell meghozniuk.

Libri, 2019

Eredeti cím: From Sand and Ash, 2016

Megrendelhető 

“Homok és hamu. Az üveg alkotóelemei. Hogy a semmiből micsoda szépséget lehetett alkotni ! A lány sosem értette, miért ámult el ezen állandóan babbo. Újjászületés homokból és hamuból. Új élet homokból és hamuból. Eva úgy érezte , újjászületik, megújul minden dallal, minden imával, minden apró, lázadó cselekedettel, és megesküdött, hogy folytatni fogja. Megfogadta, hogy nem hagyja magát, üveggé változtatja a hamut, és a bátorsága már önmagában felért egy győzelemmel.”

Találkozásom ezzel a könyvvel nem történt szerencsés csillagzat alatt. Egyrészt azért, mert most valamiért nem voltam fogékony a témára – bevallom, hogy mást vártam –, másrészt, mert korábban olvastam a szerző Arctalan szerelem című könyvét, és nagy hatással volt rám. Ha ez nem történik meg, mármint most találkozom először a szerző nevével, akkor azt mondanám, hogy ez egy jól megírt, zseniális alkotás, mert lényegében az is.

Az a gondom, hogy ha egy olyan könyvet olvasok, ami nagy hatással van rám – lásd Arctalan szerelem –, akkor a szerző következő történeteiben is a mintát (sablont, modellt – kinek melyik kifejezés tetszik jobban) keresem, amit az előző történetben követett. Az én hibám, nem tudom túltenni magam rajta, hiszen a hivatásom is ehhez kapcsolódik. Szerencsés esetben nincs semmilyen hasonlóság egy-egy szerző önálló történetei között, de ez nem mindig van így.

Most sincs. Bár a történet más, más időben és más helyen játszódik, az alap ugyanaz: a háború tragédiája, fiú és lány ősidőktől fogva ismerik egymást, a fiú sérült, a szerelem majd jön, amikor ott lesz az ideje, de addig is meg kell menteniük egymást az élet igazságtalanságaitól.

Angelo Bianco, a történet főhőse, gyermekként érkezik olasz rokonaihoz az Egyesült Államokból. Csendes, visszahúzódó, nehezen barátkozó. Ehhez az is hozzájárul, hogy egyik lábával gondok vannak. A vallás fele forduló fiú életútja már ebben a zsenge korban meghatározott: egyházi iskolába jár és senki előtt nem titok, hogy az egyházi pálya fele vonzódik. Eva Roselli, a tehetséges hegedűs viszont egy energiabomba, és mindent megtesz, hogy a csendes fiút kizökkentse komfortzónájából. Így kezdődik a két fiatal ismeretsége, ami idővel barátsággá, majd a későbbiekben – minden józan megfontolás ellenére – szerelemmé alakul.

Csakhogy mikor ez bekövetkezik Európában már dúl a második világháború, virágzik a fasizmus és vele együtt a zsidóüldözés. Eva Roselli pedig zsidó és egyetlen esélye, hogy a koncetrációs táborok horrorjától megmeneküljön, az a menekülés. Ekkor fordul Angelóhoz, aki már felszentelt pap.

“Egy dolog megölni valakit, és egészen más dolog megalázni, lealacsonyítani, úgy hántani le róla a méltóságát, mintha a húsától fosztanák meg. Aki megteszi az elsőt, az gyilkos. Aki pedig megteszi a másodikat, az szörnyeteg.”

A két fiatal szerelmének története mellett, a szerző részletesen kitér arra, amit a háború viszontagságai és a zsidóüldözés jelentett. Hogy ez mennyire volt hiteles, meg nem tudnám mondani, mert mindaz, amit erről az időszakról tudok, az a történelemkönyvek lapjairól származik, no meg a hasonló témájú könyvekből, filmekből.

Természetesen ez egy nagyon megható történet, nem szabad elfelejteni azt a tragédiát, amit a második világháború és a zsidóüldözés jelentett, nem lehet spongyával eltörölni a holokausztot és azt a kárt, amit a beteg elmék és a fasizmus okozott. De mintha kicsit sok lett volna ez az egész, különösen megfejelve a ténnyel, hogy a főhős tulajdonképpen katolikus pap. Ez már a hatásvadászatot súrolta, mert ugye, mennyire botrányos az, ha Isten szolgája a szerelmet választja, hátat fordít mindannak, amiben addig hitt, és az sem érdekli, hogy az egyház szemében kapcsolatuk bűn és házasságuk sosem lesz elismert.

Ez egy olyan fiatal pár története, akik sohasem adták fel…

Semmiképpen nem szabad leírni ezt a könyvet, s nagy valószínűséggel egy későbbi időpontban újra fogom olvasni, mert kellő hangulat kell ahhoz, hogy minden szempontból élvezhető és értékelhető legyen. De természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés

Arctalan szerelem

Regényünk a második világháború borzalmai alatt játszódik, így a nyereményjátékunk középpontjában is ez állna. A turné valamennyi állomásán találtok egy képet, mely valamelyik világhírű világháborús filmből származik, a feladatotok csupán annyi, hogy felismerjétek a filmet, és beírjátok a címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a Libri Kiadó jóvoltából a könyv egy példánya kerül kisorsolásra.

 Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

03.30. Angelika blogja

04.01. Betonka szerint a világ...

04.03. Never Let Me Go

04.05. Kellyés Lupi olvas

04.07. Szembetűnő

Nicky Pellegrino – Olaszország, szeretlek!

Csodálatos történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól. 

1964, Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei mellett. 

1980, Róma. A Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti. Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása, hazatér a szüleihez. 

2005, Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…

„A Csokoládé című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine 

„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.” Sunday Times 

„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan

Lettero, 2018

Eredeti cím: Delicious, 2005

Nagyon szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit. S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.

Ez az állítás igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.

A szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával beharangozta az Olaszország szeretlek! megjelenését  utánaolvastam, és a Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam – természetesen angol nyelven. Nagyon kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik, hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.

A történet igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv eredeti címe sem Under the Italian Skies, ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen hasonlít az Under the Italian Skies-éra.

Ez volt Maria első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.

És itt véget is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem. Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba, ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek és a család bővült.

S hol volt benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.

Nagyszerű ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem igazán változnak.

Összességében egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.

Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De természetesen ízlések és pofonok…

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában

Rosanna Ley - A villa

A ​VISSZATÉRÉS BURMÁBA című nagy sikerű könyv szerzőjének felejthetetlen bestsellere.

Lenyűgöző történet, mely Szicília napsütötte partjáról indulva ragyogja be az olvasók szívét. 

Tess megdöbben, mikor kap egy hivatalos levelet, melyben értesítik, hogy örökölt egy villát Szicíliában. Az egyetlen kapcsolata, mely a szigethez köti, az anyja, Flavia – aki ott élt, de elhagyta szülőföldjét a második világháború alatt –, ő viszont soha nem mesélt neki a múltjáról. Tess elutazik Szicíliába, s miközben felfedezi örökségét, próbálja megérteni, hogy édesanyja miért zárkózik el ettől a lenyűgöző helytől és a gyökereitől. Eközben Flavia egy naplót ír a lányának, melyben elmeséli életének eddig eltitkolt részleteit: szerelmét, családi viszályokat, fájdalmait és megtalált boldogságát, s nagy örömünkre mindezt kiegészíti a csodálatos szicíliai ételek ellenállhatatlan receptjeivel is.
Érdekfeszítő, kalandos és ízekkel teli olvasmány.

„Lenyűgöző, vibráló történet. Tökéletes kaland!” – Closer

„Szívhez szóló, szenvedélyes könyv, mely legalább olyan csábító, mint Szicília felejthetetlen tájai, ízei és illatai.” – Kate Furnivall

„Nem ritka, hogy az olvasó talál egy könyvet, mely kalandot, romantikát és reményt kínál, de Rosanna Ley-nek sikerült ezek tökéletes ötvözetét papírra vetni.” – Star Magazin

I.P.C., 2016

Eredeti mű: Rosanna Ley – The Villa, Quercus, London, 2012

Első könyvem a szerzőtől. Magyar nyelven két műve jelent meg, mindkettő az I. P. C. Kiadó gondozásában, a fülszövegben már említett Visszatérés Burmába-t nem olvastam… még.

Három nőgeneráció története, kezdve a második világháború idejében, Sziciliában és egészen napjainkig, amikor a három nőgeneráció tagjai Angliában élnek, de a véletlen ördöge és egy végrendelet lassan mindhármukat visszaviszi majd Szicíliába.

Ahogy a fülszöveg is írja, Tess egy villát örököl Szicíliában egy, a számára teljesen ismeretlen férfitől. Azon a helyen, ahol az anyja, Flavia született és felnőtt és ahonnan a háború végén egy álmot követve elmenekül. Tess attól az angol férfitől örökli a villát, akinek a huszadik században a családja dolgozik és aki segít anyjának a szabadság megtalálásábam. Hogy végülis mi motiválta a férfit, hogy Tessre hagyja a villát, hát ez soha nem derül ki, ez valahogy kimaradt a történetből – vagy elkerülte a figyelmemet.

Az örökség felborzolja a kedélyeket, ugyanis Szicilíáról és anyja múltjáról tilos volt a családban beszélni, tehát Tess úgy indul szemrevételezni örökségét, hogy szószerint semmit nem tud sem anyja családjáról, múltjáról, sem Szicíliáról.

Otthon marad anyja, Flavia, aki úgy érzi, hogy tartozik azzal lányának és az igazságnak, hogy elmeséli a múlt történéseit – írásban, bár nem naplószerűen. És otthon marad Ginny, Tess kamasz lánya. S vele együtt a korára jellemző bizonytalanság és frusztráció, amit a szerző “Gombóc”-ként személyesít meg. Gombóc Ginny szerves része, uralja őt és nem lehet elüldözni addig, amíg bizonyos dolgok helyre nem kerülnek Ginny életében. Ezek között pedig anyjával,  valamint sosem látott apjával való viszonya és a jövőjére vonatkozó tervei is szerepelnek.

Nos, tehát Tess Szicíliába utazik örökségét szemrevételezni és eldönteni mit is kezdjen vele. És nemcsak egy, a számára teljesen idegen világgal találja magát szembe, hanem hamarosan két helyi férfi is megkörnyékezi: a rámenős és túlságosan is segítőkész vállalkozó Giovanni, és a titokzatos, visszahúzódó mozaikmester Tonino. Mindketten másért. 

S hogy fokozódjék az izgalom és a szüszpansz, a történet a villához kapcsolódó titokzatos kinccsel bővül, amiről senki nem tudja, hogy micsoda, hol van, de mindenki esküszik rá, hogy létezik és vitatja tulajdonjogát, valamint eltünésének módozatát.

A történet kitűnő szemléltetése annak, hogy milyen volt a nők élete a múlt század közepi Szícilíában, egy olyan helyen, ahol a hagyomány, a családi és üzleti kapcsolatok jelentenek mindent. És annak is, hogy ez még ma sem sokat változott. Bár többször is utalás van rá, de konkrétan sosem íródik le, hogy mennyire szólt bele a dolgok folyásába a maffia, vagy a szereplőknek van-e valamilyen kapcsolatuk a helyi szervezett bűnözéshez, mert ugye Szicíliáról beszélünk.

Öröklődő családi viszályok, szerelem, és néhány hagyományos szicíliai recept Flavia jóvoltából, mert “Az étel önazonosság… Az étel az a hely, ahonnan származol. Amit otthonodnak hívsz…” – bár ezek csupán elnagyolt leírása annak, hogy egy-egy hagyományosan szicíliai fogást miből és hogyan kell elkészíteni. És sok-sok helyi legenda.

Aki kedveli Santa Montefiore stílusát, ezt is szeretni fogja – most hirtelen ő jutott eszembe viszonyításképpen. Nekem mindenképpen bejött a történet úgy ahogy volt, mert volt benne minden, ami az olvasás pillanatában elszórakoztasson. Kellemes, nyugis olvasmány múltról és jelenről. Könnyed, de nem habos-babos, romantikus, de nem csöpögősen, bár természetesen tartalmaz néhány közhelyes, elcsépelt megoldást. Továbbá az ízlések, meg a pofonok…