A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...



2019. november 3., vasárnap

Lucinda Riley – A szerelmes levél


Titkot őrizni veszélyes játék…
London, 1995 
Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti… 
Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. 
A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)



Kedvelem Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam, de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.
A szerelmes levél című könyve 2019 augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér) már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni, annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget is vennék.
A fülszöveg tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek itt volt a helye.
Miről is szól ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg először, Lucinda Edmonds név alatt (a szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.
2018-ban a történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.
A történet egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.
Amikor ez a történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen könyve sem.
A történet hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal, pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia, amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban, se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.
Lucinda Riley története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár ismét elmondom: a történet fikció.
Az én olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba helyezte a dolgokat.
Imádtam! És ízlések, meg pofonok…



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











2019. június 3., hétfő

Rita Falk – Grízgaluska affér



Franz Eberhofer 4



Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru egyik pillanatról a másikra bűnüldözőből gyanúsítottá válik – méghozzá egy rendőrgyilkossági ügy gyanúsítottjává. A nyomok mind Franz felé mutatnak: az áldozattal köztudottan rossz volt a viszonya, az alibije gyenge, ráadásul a gyilkos fegyver éppen az ő jó bajor bicskája. Szorongatott helyzetéből az egyetlen kiút, ha komótosan nyomozgató kollégái helyett a saját kezébe veszi az ügy felderítését. 
Közben sajnálatos módon a szülői házban is belháború dúl: felbukkan ugyanis Paul, a Nagyi hetven évvel ezelőtti nagy szerelme…


Magistra, 2019
Eredeti cím: Grießnockerlaffäre



Negyedik részéhez érkezett Rita Falk által megalkotott páratlanul eredeti bajor rendőrről, Franz Eberhoferről szóló sorozat. Mivel a második rész után a sorozat búcsút intett magyar kiadójának – melyet nem fogok most megnevezni, de könnyű kitalálni –, és a harmadik-negyedik rész már az addig általam nem ismert Magistra Kiadónál jelent meg, elképzelhető, hogy további folytatásoknak is örülhetünk majd magyar nyelven is. Egyelőre semmilyen biztos információ nincs birtokomban további könyvekről, de reménykedni azért szabad, ez ugyanis egy terjedelmes sorozat, tizedik részének megjelenése hamarosan várható. Természetesen német nyelven, ugyanis a szerző ezen a nyelven alkot.
Aki még nem találkozott Franz Eberhoferrel és az ő meglehetősen sajátos történeteivel, az lightos, humorban gazdag krimi-sorozatot hagy ki. A részek önálló történetként is megállják helyüket, bármikor be lehet kapcsolódni, de kár kihagyni az előző három könyvet.
Valahol Bajorországban, egy Niederkaltenkirchen nevű festői falucskában él a rend bősz és utolsó sejtjéig eredeti őre: Franz Eberhofer. Büntetésből, ugyanis nagyvárosi ígéretes karrierjét egy sajnálatos eset lehetetlenítette el – ezt már tudják azok, akik nyomon követik a rend derék őrének történeteit, elmesélni nem fogom. Így szülőfalujában folytatja tevékenységét és nem is rosszul.
Természetesen most is jelen vannak a történetben családtagjai, akik pont olyan eredeti figurák, mint ő maga. Az aprócska Nagyi egy minidiktátor, apja füvet termeszt a ház mögött – igen “azt” a füvet! – és gond nélkül rá is gyújt valahányszor szükségét érzi, s epizódikusan jelen van bátyja, Leopold is, aki az egyetlen viszonylag “normális” a családban, de csak viszonylag. Nem csak a család tagjai tűnnek fel ebben az újabb türténetben, hanem a falu már ismert lakói is: a hentes, a víz-gáz buheráló, a kocsmáros, a fura polgármester, és természetesen Susi is, hősünk szexpartnere – bár a hölgy ennél sokkal több szeretne lenni.
Az Eberhofer család viszonylag nyugalmas életét egy idős férfi megjelenése dúlja fel, akiről kiderül, hogy a Nagyi régi szívszerelme, még a házasság előtti időkből. Ez bonyodalmakat és féltékenységet szül a családban, és meglehetősen kiszámítható az, hogy milyen szerepe is van Paulnak a Nagyi és a család múltjában.
Egyébként a történet a Nagyi temetésével indul, rendesen be is rezeltem, hogy elvesztettünk egy olyan színes karaktert, aztán kiderült, hogy tulajdonképpen nem Franz nagymamáját temették, hanem a Susiét.
S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, a Landshut városi rendőrség (valamilyen formában ide tartozik Franz Eberhofer is) kiállhatatlan és túlbuzgó főnökét holtan találják egy parkolóban, nem sokkal azután, hogy Franz kissé helybenhagyta. Mi több, a rendőrfőnök torkát Franz bicskájával vágták el, tehát ő az első számú gyanúsított. Eberhofer szerint a fiatal és csinos özvegy a hunyó, akinek viszont sziklaszilárd alibije van. Mivel a landshuti kollegák nem igazán jeleskednek a bűnügy megoldásában, hősünk maga lát neki felgöngyölíteni az ügyet és tisztázni szerény személyét. Ebben szokás szerint segítségére van barátja és volt kollegája, Rudi, aki mostanában magánnyomozóként obszervál hűtlen férjeket s feleségeket, no meg a szerencse sem elhanyagolandó, mert annak is nagy szerepe van: jókor lenni jó helyen.
Minden kiszámíthatósága ellenére imádtam ezt a történetet is, mert szórakoztatott. Franz Ebenhofer, a rend páratlan őre annyira bunkó barom, hogy már imádnivaló. A történetet is ő maga meséli el E/1-ben, és fura vagy sem, ez most nem zavart, annak ellenére, hogy nem szeretem az ilyen típusú történeteket.
Hősünk ismétlődő napi rutinja sem zavart: napi körei kutyájával, mely után mindig tudjuk menni idő alatt teljesített és az esetleges késés okát is, a húsoszsemle-zabálások, a megszokott sörözések a falu kocsmájában, hogy mindig első a saját kényelme és gyomra, a bűnüldözés vagy a randi ráérős.
A könyv végén, ahogy eddig is, ott vannak a zseniális szakács Nagyi hamisítatlan bajor receptjei is. Lehet próbálkozni.
Ez egy fergeteges paródia, melyből sorozatfilm is készült. Sajnálatos módon a magyar közönség számára még nem elérhető. A bejegyzésben szereplő fotók is a Grízgaluska affér filmes változatából származnak.
Könnyű, szórakoztató történet, szaftos humorral és szellemes beszólásokkal. Azoknak ajánlom, akik szeretnének jót nevetni. Nagyon remélem, hogy nem hagy minket cserben a kiadó és további Franz Eberhofer történeteket olvashatunk. De ízlések és pofonok... 



Kapcsolódó bejegyzések:







2019. április 30., kedd

Rhys Bowen – Holttest a könyvesboltban

Őfelsége kémnője 2



1932, London. Lady Georgiana vadonatúj bűnügybe csöppen. A királynő megkéri, hogy néhány röpke hétre lássa vendégül Hannit, egy bajor hercegkisasszonyt. Ekkor Georgie még nem sejti, milyen terhet vesz a nyakába. Vigyázat, Hanni nem szokványos kékvérű nőszemély: 
angol nyelvtudását amerikai gengszterfilmeken edzette 
erősen kleptomániás 
odavan a jóképű pasikért
Lady Georgiana számára az események akkor kezdenek felpörögni, amikor Hanni egy holttestre bukkan egy rejtélyes könyvesboltban. Vajon ki az áldozat? És ez csak az első a gyanús halálesetek sorában… Ha Lady Georgiana ki akar mászni a slamasztikából, saját magának kell kinyomoznia a gyilkosságokat.
A sorozat minden kötetete önálló detektívtörténet.


Lettero, 2019
Eredeti cím: A Royal Pain, 2008



Igazándiból még a tavaly reménykedtem abban, hogy ez a történet megjelenik, hiszen a sorozat  első könyve még 2017-ben került a könyvesboltokba. Ilyenkor természetesnek tartom azt az elvárást, hogy évente legalább egy résszel boldogítsa a kiadó olvasóit, kettő még jobb lenne. Ha ténylegesen az egész sorozatot szándékukban áll megjelentetni, s mivel az angol eredeti 13. részének megjelenése várható az idénre, ilyen iramban húsz év múlva is arra várunk, hogy összejön-e végre az ügyetlen Lady Georgie, a sorozat hősnője, és a sármos és titokzatos Darcy O’Mara, akivel már az első résztől fogva kerülgetik egymást.
Kedveltem az első részt, mert más volt mint egy klasszikus romantikus történet, volt benne egy szemernyi valós elem is és vicces volt. Ez a szemernyi valós elem most is megmarad, hiszen Wallis Simpson továbbra is jelen van a történetben, mint ahogy a David néven futó walesi herceg is – a későbbi VII. Edward –, valamint az angol király pár. Az 1930-as évek elején a birodalom trónján épp V. György ült, Mary királynéval. Ők valós történelmi személyek, mint ahogy az amerikai Wallis Simpson is, akinek jelenléte meglehetősen irritálja a kornás főket. Ez a történetben is úgy lesz.
A főszerepben természetesen most is Lady Georgiana lesz, aki Viktória királynő dédunokája – erre egyébként legalább tucatszor történik utalás –, harmincötödik a trónöröklésben, egy vitatható erkölcsű színésznő és egy skót herceg törvényes csemetéje és szegény mint a templom egere. Szószerint. Bátyja nem igazán támogatja, mert nincs miből, még nagyravágyő feleségének is meg kell húznia az övet, Apja halott, anyja pedig saját magával van elfoglalva, ahogyan az elmúlt években is mindig. Tehát Őlédisége magára marad és magának kell a megélhetéséről gondoskodnia
Míg az első részben csak egyetlen hulla okozott galibát, ebben már hárommal is meg kell bírkózni és abból csupán egy az a bizonyos, ami a könyvesboltban és a könyv címében szerepel. S ami igazán nevetséges volt, a Scotland Yard valamint az egész birodalmi rendőrség nem tudott a rejtéllyel megbírkózni, ehhez a királynénak egy huszonegy éves, hebrencs leányzót kell megbíznia a nyomozással… meg azzal is, hogy amennyiben lehet Wallis Simpsont távolítsa el a trónörökös közeléből… de hát ilyen a fikció ördöge.
Ez a második rész nekem kicsit sok volt, bajor hercegnő ide vagy oda. S erről jut eszembe: értem én, hogy 1932-ben járunk, de azért senki nem tudta leellenőrizni, hogyan néz ki az a bizonyos hercegnő?
No, de nem a Hanni miatt volt ez sok, hanem három hulla, szerveződő kommunisták, náci feneyegetés Németország felől, és akkor a szerző ezt még megfejelte egy összeesküvéssel is, ami politikai és diplomáciai botrányt volt hivatott kirobbantani. S erre hősnőnk mind-mind rájön és megoldja a rejtélyt. Ó! Nem egyedül. Segítségére lesz anyai nagyapja, aki visszavonult rendőr, és aki mellesleg egy nagyon okos, kedves öregúr.
Igazándiból egy kedves kis limonádé volt a történet, a kemény krimikhez szokott olvasók ne is várjanak tőle sokat. Bár a hősnő iránt vegyes érzéseim vannak – egyrészt vicces, hogy mennyire idétlen, másrészt idegesítő a nagyképűsége –, minden bizonnyal elolvasom majd a folytatásokat is, amennyiben lesznek. S akkor sem sírom vizesre a párnám, ha Lady Georgie egyetlen további kalandját sem fogom megismerni. De ízlések és pofonok…


Kapcsolódó bejegyzés:





2018. július 8., vasárnap

Jayne Ann Kretz – Titkos nővérek


A ​tizenegy éves Madeline és Daphne a legjobb barátnők: titkos nővérek. De egy éjszakán olyan szörnyűség történik velük, aminek hatására Madeline nagymamája az USA egyik végébe menekíti unokáját, Daphne édesanyja meg a másikba a lányát. Mindkét kislány tudja, arról, ami történt, soha nem szabad beszélniük. 
Tizennyolc évvel később Madeline-t felhívja annak az éjszakának az ötödik tanúja. A titok kipattant. Madeline két emberben bízhat csak: titkos nővérében, akit majd két évtizede nem látott, és Jackben, a biztonsági szakértőben. 
Ahhoz, hogy a titkok titkok maradjanak, egyre több embernek kell meghalnia. Jack és Madeline visszatér az eredeti szörnyűség helyszínére és hiába a gyilkossági kísérlet, a robbantás, a megfélemlítés, nem adják fel: kiderítik az igazságot. Pedig ehhez szembe kell nézniük nemcsak a múltjukkal, hanem saját magukkal és egymás iránti, egyre hevesebb szerelmükkel is. Mire megy egymással egy férfi, aki nem tud jövőt ajánlani, mert kapcsolatai rövidek és sikertelenek, és egy nő, aki nem bírja a testi közelséget? 
Jayne Ann Krentz szokás szerint mesterien keveri a krimit és a szerelmet ebben a regényében is.


Európa, 2018
Eredeti cím: Secret Sisters, 2015


Egy ideig többnyire kerültem Jayne Ann Krentz írásait, inkább azokat a klasszikus romantikusokat részesítettem előnyben, melyeket Amanda Quick néven ír, csupán ritkán csúszott be egy-egy kortárs krimi. Mert azt a szerzőről tudni kell, hogy akár kortárs, akár klasszikus romantikus, a történetben legalább egy személy meghal, vagy eltűnik és mellékszálként van némi erotikával dúsított romantika is. S többnyire némi ezotéria, miszticizmus is, ősi harcművészetek, ókori, már rég letűnt vagy kihalófélben levő népcsoportok életfilozófiája is fellelhető az írásaiban, és bevallom ezek azok, amik elrettentenek a szerzőtől és műveitől.
Szerencsére a Titkos nővérek mellőz minden ilyen és ehhez hasonlatos klisét, helyette egy meglehetősen modern és szövevényes krimit kaptam és romantikában sem volt hiány, mert egyszerre két szerelmi történet is kialakulóban lesz a szereplők között – ez természetesen ismét egy sokszereplős sztori, van honnan akár több romantikát is kisajtolni.
Mindjárt az előszó megadja az alaphangot, mikor a történet jelenéhez képes tizennyolc évvel korábbra repített vissza, a Cooper szigetre, ahol két kiskamasz lány, Madeline és Daphne titkos szövetséget köt, és attól a pillanattől ők egymás titkos nővérei. Madeleine a fogadó tulajonosának unokája, Daphne anyja a fogadó alkalmazottja és egyedül neveli lányát a világ szeme elől elszárt, nem túl ismert szigeten. Egy este, amikor a felnőttek a fogadó rendezvényén voltak elfoglalva, egy Porter nevezetű vendég az egyik lányt elrángatja a kertész fészerébe, hogy megerőszakolja. A másik felébred és segítségért fut, Porter pedig a kerti pavilon alatt végzi. Az öt emberből, aki az esetről tud, négy azonnal elhagyja a sziget, nem szólnak a rendőrségnek, csupán a fogadó mindenese, Tom Lomax marad, hogy gondozza az épületet és őrizze a titkot.
Tizennyolc évvel később a múlt fenyegetően bekopogtat. Ekkor Madeline már egy butikhotel-lánc tulajdonosa, nagyanyja hónapokkal korábban meghalt, a körülmények pedig arra kényszerítik, hogy visszatérjen a Cooper szigetre és szembenézzen a múlt történéseivel. Mi több, a dolgok tovább bonyolódnak, és biztonsága érdekében Daphnéval is ismét fel kell vennie a kapcsolatot. A két fiatal nő és Madeline biztonsági szolgálatának főnöke megpróbál utána járni, hogy mi is történik a szigeten, amely most mintha még jobban a helyi előkelőségnek számító Webster család befolyása alatt lenne.
Nagyszerűen felépített krimi volt, melyben a szokástól eltérően most nem egy, hanem rengeteg halálesetet kellett felderíteni, mert bizony hulltak az emberek, ha az érdek úgy kívánta.
A romantikus szál kiszámítható és semmilyen meglepetést nem okozott, már ha azt nem számítom meglepetésnek, hogy nem egy szerelmi történetet, hanem egyszerre kettőt is kaptam, hogy a happy end még ütősebb legyen, tehát nemcsak Madeline, hanem Daphne is megtalálja a maga párját. Ez azért jó így, más szerző külön könyvet írt volna Daphnénak, jól felhígítva és elhúzva a történetet, hátha össze lehet hozni belőle egy trilógiát is.
A történet pörgött, voltak meglepő csavarjai és egészen hihető volt, mivel nem tartalmazta a szerzőre oly jellemző ezotérikus-misztikus elemeket. Nekem bejött, olyannyira, hogy kedvet kaptam a szerző többi kortárs krimijéhez is. De hát ízlések és pofonok…


2018. július 4., szerda

Tasmina Perry – Ház medencével


Valaki ​hazudott. Valaki meghalt. 
EGY HALÁLOS NYÁR 
Jem Chapman számára ez élete lehetősége. Ki tudna nemet mondani egy meghívásra, hogy szálljon be egy nyaraló bérlésébe Hamptonsban? De amikor megtudja, mi történt az előző nyáron, Jemet akaratlanul is kirázza a hideg. 
Egy fiatal nőt holtan találnak a ház kerti úszómedencéjében, belefulladt. A nyaralótársak azt mondják, hogy Alice zavart volt. Sokat ivott. Nem tudott úszni… 
EGY TITOK, AMELYÉRT ÖLNI IS ÉRDEMES 
Ahogy Jem egyre jobban megismeri elbűvölő új nyaralótársait, rájön, hogy mindegyiküknek van valami rejtegetnivalója. Mi történt valójában tavaly nyáron? És ki az, aki hajlandó volna bármeddig elmenni, hogy elhallgattasson valakit?


XXI. Század, 2018
Eredeti cím: The Pool House, 2017


Azt hiszem már mondtam legalább egyszer (szerintem többször is), hogy mennyire kedvelem Tasmina Perry írásait. Vannak amiket jobban, vannak amiket kevésbé, de bármi, ami a szerző neve alatt fut, az nálam az elolvasandó kategóriába van sorolva. Tehát nyilvánvaló, hogy ezt a legfrissebb megjelenést is gyorsan magamévá tettem.
Tasmina ismét meglepett, és ezt pozitívan kell érteni, mert azt azért tudjuk (legalábbis azok, akik olvassák írásait), hogy ő a női sorsról szóló regények kiemelkedő képviselője, annak a bizonyosnak, ami chick lit címke alatt fut, és ezért sokan azt hiszik, hogy valami habos-babos, nyáltól csöpögő romantikus történetre várjanak, de jobban nem is tévedhetnének. Igen, női sorsokról van szó, igen, némi romantika is belevegyül a cselekménybe, de a szerző történetei abszolút valósághűek, az életből merítettek és gyakran meglepő fordulatokat tartalmaznak.
No de térjünk vissza jelen történethez, ami bizony elvisz minket a szerzőtől megszokott Egyesült Királyságból egészen New Yorkig… és többnyire a gazdagok és szépek üdülőhelyének számító Hamptonsba. Igazándiból nem is egy történetet kapuk, hanem kettőt, mert a könyv hősnője, a fülszövegben is említett Jem Chapman egy korábban bekövetkezett halálesetet göngyölít fel és ezzel párhúzamosan az ő házasságának történetébe is elmerülhetünk. S ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem is Jem Chapman a könyv igazi hősnője, hanem Alice. Az az Alice, aki egy évvel korábban a hamptonsi nyaraló medencéjébe fulladt, és akinek a helyét az idén a Chapman házaspár foglalja el a nyaralóban. Rajtuk kívül még három pár osztozik velük a nyaralón, valamennyien tehetősek, fontos állással, igazi menő new yorkiak.

Jem és Nat Chapman otthagyja Angliát és New Yorkba költözik, egyelőre csupán két évre, mert Nat Chapmant oda küldi a stílusmagazin, aminek dolgozik. Nat Chapman ambiciós, kisujjában van a szakma és az is, hogyan bűvöljön el másokat, alkalmazkodjon minden helyzethez és mindig a legjobb oldalát mutassa mindenkinek. Jem hátrahagyja felfutóban levő catering-vállalkozását, hogy ambiciózus férjét kövesse, csakhogy amennyire bejön férjének New York és a vele járó életmód, annyira unja magát Jem, aki idegenkedik attól a felszínességtől, ami férje új barátainak jellemzője. És azt sem tudja, hogy Alice, akinek (és férjének) a helyét a nyaralóban jó pénzért elfoglalják, a villa medencéjébe fulladt.
Alice történetét fokozatosan ismerjük meg. Ahogy halad előre Jem a kutakodással, úgy visz vissza a szerző a múltba, hogy első kézből is megismerhessük a történteket. A nyomozásban Micheal Kearney krimiíró – volt oknyomozó újságíró – segít Jemnek, nem önzetlenül, hiszen egy új könyvet vár Alice történetétől, és ő az, aki tulajdonképpen elülteti a kétkedés magvait Jemben is, azaz talán Alice halála nem volt baleset, mint ahogy a hivatalos verzió állítja.
Izgalmas, pögős, remekül felépített történet volt. A szereplők nagy részének alkalma és oka is volt szegény Alice halálát elősegíteni, aki csupán egy jobb életet akart, és azt, hogy szeressék. A gyilkos bárki lehetett volna a történet szereplői közül – és vannak elegen –, tehát egészen a végéig izgalomban tart a szerző a leleplezéssel. És azzal is, hogyan alakul Jem magánélete, férjével való kapcsolata, mert nemcsak a más életforma, de a nyomozás is hozzájárul, hogy Jem és Nat házassága feszültséggel teljen meg. Az új környezet kihangsúlyozza a közöttük már meglévő, az elvárásaik közötti különbségeket.
Ez egy önálló történet, akárcsak a szerző előző, magyar nyelven is megjelent írásai. Kedveltem, mert semmiben nem hasonlít a szerző egyetlen korábbi történetéhez sem, tehát várom a következő Tasmina Perry könyvet ... de természetesen ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:








2017. november 4., szombat

Rhys Bowen - Holttest a fürdőkádban

Her Royal Spyness Mysteries 1

Ha Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne.
1932, London. A trónöröklési sorrendben Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie az esélytelen harmincnegyedik helyen áll, és szegény, mint a templom egere. Miután lelécel a skóciai családi kastélyból, és ezzel megússza, hogy férjhez kelljen mennie Halpofához (Siegfried herceghez), Londonba költözik.
A fővárosban meglepő kalandok várnak rá: 
életében először saját magának kell begyújtania egy kandallóba, 
belezúg egy házasságra alkalmatlan, nagyon szexi ír nemesbe, 
inkognitóban házvezetőnői szolgálatot alapít, hogy ne kopjon fel az álla, 
a Királynő felkéri, hogy kémkedjen a szoknyapecér trónörökös után. 
De élete akkor vesz igazán új fordulatot, amikor holtan talál a fürdőszobájában egy férfit.
Lady Georgiana pontosan tudja, ki az illető: ez a francia idegen nemrégiben megzsarolta a családját, és azzal fenyegetőzött, hogy megszerzi a skóciai kastélyt. 
Lady Georgiana egyetlen módon tisztázhatja a helyzetet – ha mielőbb kideríti, ki volt a gyilkos.


Lettero, 2017
Eredeti mű: Rhys Bowman – Her Royal Spyness, 2007


A történet egy tizenegy (ha beleszámolom a 0.5-ös nyúlfarknyi novellát is, akkor már tizenkettő!) részes sorozat első része. A sorozat angol neve Her Royal Spyness Mysteries, amit esetleg Őkirályi Kémsége (még viccesebb lenne Spiclisége) Rejtélyei-nek lehetne magyarra fordítani. És remélem, hogy további részeivel is ismeretséget köthetünk magyar nyelven is.
Bevallom, Wodehouse nálam még várat magára, tehát meg nem tudnám mondani mennyire helytálló a fülszöveg kijelentése, mi szerint ha az említett úriember Agatha Christievel társulva írna detektívegényt, akkor valami ehhez hasonló lenne az eredmény. Azt viszont elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztam.
A történet a múlt század harmincas éveiben játszódik, hol máshol, mint az Egyesült Királyságban. Többnyire Londonban, de megismerkedhetünk a hősnő skóciai (meglehetősen lepukkant) otthonával is és a történet során vidéki kastélyokba-kúriákba is ellátogatunk.
A történettel együtt remek korképet is kapunk az angol felsőbb körök sznobériájából és nemcsak, hiszen a szereplők nem mindegyike tartozik az arsztokráciához, vagy az abban az időszakban már megjelent gazdag polgári körökhöz. Azt is meg kell említenem, hogy bár a történet úgy fikció, ahogy van, szereplői között valós személyek is szerepelnek, sőt valós történések is. Itt van például Mary királynő, akihez főhősnőnk bejáratos (a hátsó bejáraton), és aki kémkedéssel bízza meg. Vagy a kémkedés tárgya, a trónörökös David, aki mint VIII. Edward ül a királyság trónjára és később szerelme, az amerikai Wallis Simpson miatt lemond. Tehát időben ott vagyunk, amikor a trónörökös és Wallis Simpson románca kezd aggodalmat okozni a királyi házban és erről kellene hősnőnknek referálnia magának a királynőnek.
Csakhogy a dolgok nem ennyire egyszerűek, hiszen Georgienak, ahogy a családban és a barátai nevezik őlédiségét, más dolga is lenne.
Kicsoda is Georgie, aki – mint ahogy a fülszövegből is kiderül –, az esélytelen harmincnegyedik az Egyesült Királyság trónjára. Egy skót herceg második (botrányos) házasságából származó lánya, az első házasság biztosította a cím örökösét, aki most sznob és zsugori feleségével és családjával uralja a lepukkant kastélyt. Botrányos házasság azért, mert Georgie anyja egy egyszerű, de annál ambiciózusabb színésznő volt, nagyapja pedig közrendőr. Egyébként a szimpatikus nagyapával a történet során többször is találkozunk, ő néhányszor kisegíti unokáját a szorult helyzetből.
Tehát van nekünk egy félig-meddig előkelő származású hősnőnk, akit még lepukkant otthonából is kinézne sznob és sótlan sógornője, mert egy ellenszenves román herceghez akarja hozzáadni, egyetlen vasa sincs és akkor még habnak a tortán jön, hogy a családi kastély is idegen kézre kerülhet, mert a becses hercegi papa még életében elkártyázta a francia riviérán.
Georgie Londonig meg sem áll a menekülésből és itt kezdődik meg élete kalandja. Egyrészt a királynő bíza meg a trónörökös szemmeltartásával, másrészt a kastélyt követelő francia gazfickó holttestét a család londoni rezidenciájának fürdőkádjában találják, saját anyja – aki már sokadik férjét fogyasztja – rúgatja ki nehezen megszerzett állásából, ami az éhenhalástól megmenthetné (mert ugye egy lady nem dolgozik, inkább éhenhal). S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor bizarr balesetek is történnek vele, amit mindenki az ügyetlensége számlájára ír. Mivel barátok, előkelő ismerősök és a frissen beszerzett szeretője is körülötte zsong, meg konfliktus is van bőviben, nem igazán lehet tudni, hogy ezek tényleg balesetek, vagy Georgie útjában van valakinek valamiért.
Az, hogy minden jól végződik, az inkább a szerencsének köszönhető és nem Georgie buzgó nyomozásának. A cselekmény elbonyolításában és egyszerre több szálon való futtatásában használt szerzői megoldások nagyon ötletesek voltak. Nem lehetett csarnokelsőre kitalálni, hogy tulajdonképpen mi is történik és ki mozgatja a szálakat.
Könnyű, de nem habos-babos történet, vicces jelenetekkel, kisebb-nagyobb csavarokkal. Miss Marple-nek nem kell félnie attól, hogy Georgie majd átveszi a helyét, de mindenképpen egy ígéretes sorozathősnőt ismerhettünk meg a személyében.
Egyetlen délután-este elolvasható, pörgős, szórakoztató, tehát mindenkinek, kohatár nélkül ajánlom… de természetesen az ízlések és a pofonok.


2017. november 2., csütörtök

Rita Falk - Gőzgombóc blues

Franz Eberhofer 2


Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr kellemes falusi mindennapjait újabb bosszantó események zavarják meg. Höpfl iskolaigazgató házának falára például valaki rikító piros festékkel felírta, hogy „DÖGÖLJ MEG, TE DISZNÓ!”. Önmagában a felirat még nem lenne főbenjáró bűncselekmény, azonban a zaklatott igazgató nemsokára nyomtalanul eltűnik, később pedig darabokra szabdalva bukkan fel ismét a vasúti sínek között. Öngyilkosság? Gyilkosság? Franz nyomozása gyorsan kideríti, hogy az igazgató nem volt éppen közkedvelt ember, ahogyan pedig egyre mélyebbre ássa magát az ügyben, a gyanúsítottak köre is egyre bővül. Franz azonban a Nagyi ínycsiklandó gőzgombócaiból erőt merítve rendületlenül halad az igazság felderítésének útján…
A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek – Nagyi hamisítatlan bajor receptjeivel.


Művelt Nép, 2017
Eredeti mű: Rita Falk – Dampfnudelblues



“Vagy úgy. Szóval a kertünkben tényleg terem dohány. A legeldugottabb zugban, a fészer mögött. Azért ezt szeretném szemügyre venni, így feltápászkodom és elindulok a Nagyi nyomában.
A helyzet egyértelmű, nincs szükség alapos vizsgálatra.
– Vadkender – közlöm a Papával, amint visszaérek hozzá. A vállát vonogatja. – Szóval vadkendert termesztesz a kertemben – folytatom, ezúttal erőteljesebb hangnemben.”*

Üdv ismét Bajorországban, egészen pontosan Niederkaltenkirchenben (csak remélni tudom, hogy ezt most jól írtam le és nem maradt ki egyetlen betű sem), mindjárt ott Landshut mellett. Ugyanis itt lakik és áll szolgálatban Franz Eberhofer, mint a falu egyetlen, de annál rettenthetetlenebb rendőre... meg Ludwig, a kutyája
Azért ismét, mert ez a történet egy sorozat második része. Ami azt illeti szinte egy évet vártunk rá, s ki tudja mennyit fogunk majd várni a még hátralevő négy részre.
Akik olvasták a sorozat első részét, a Télikrumligombócot, azok nagyjából képben is vannak azzal, hogy mit várhatnak ettől a történettől, és főleg azzal, hogy kicsoda is Franz Eberhofer. Természetesen azon túl, hogy a falu egyetlen rendőre, aki az előző részben minden igyekezete ellenére megoldott egy négyes gyilkosságot. Bár az érdemeit némileg megnyirbálta a tény, hogy nem sokkal a dicső esemény után gyermekrabláshoz kért erősítést – kommandósok, helikopter, nyomkereső kutyák, meg minden hasonló finomság –, s közben csak az üzemanyag fogyott ki a tag kocsijából.
Nos, kicsoda is Franz Eberhofer, az anti-rendőr, minden rendfenntartó paródiája, aki egészen sajátos módon értelmezi a törvény és az igazságszolgáltatást? Egy büntetésből Münchenből szülőfalujába helyezett rendőr. Igen, elmondhatom miért volt a büntetés: társával, akivel mai napig barátok, egy pedofilt tartóztattak le. Rudi, a társ, flottul szétlőtte a fickó családi bizsuját és Franz szurkolt neki. Az esemény után Rudit menesztették a rendőrség kötelékéből, Franzot pedig eldugták a kis faluba, ahol elméletileg soha semmi nem történik. Csak mert Franz szeret a fegyver után kapkodni. Nagyon.
Elméletileg, mert gyakorlatilag itt is dolga van, bár nem minden egyes nap hoz neki fontos ügyeket. Néha be kell érnie házastársak közötti agresszióval, részeg gépkocsivezetőkkel, vagy épp vandálokkal, akik az iskolaigazgató házára írogatnak fenyegető üzeneteket.
Ez a rész pontosan erről az üzenetírogatásról szól, illetve arról, hová fajul el a dolog, hiszen Höpfl igazgató hamarosan eltűnik, majd brutálisan meg is gyilkolják. Hősünk természetesen buzgó nyomozásba kezd, s gyanúsított mint a tenger, mert Höpfl igazgatót minden második ember holtan szerette volna látni.
Franznak természetesen magánélete is van , hiszen az előző részből már tudjuk, hogy a szülői ház disznóóljában lakik – nem vicc, azt alakította át magának, hogy szabaduljon süket, de nagyon szerethető nagyanyjától, és füvet szívó, Beatles-t üvölttető apjától. Itt szokta meglátogatni őt barátnője, Susi, aki a polgármesteri hivatalban dolgozik és aki többre vágyik a barátnői státusznál, viszont erre Franz még nincs felkészülve.
S természetesen ismét felbukkan bátyja Leopold is, jövendőbeli harmadik feleségével (még a másodiktól sem vált el) a thai Panidával és kettejük szerelmének gyümölcsével.
“Uschinak hívják, a nagyanyja után. Mivel azonban ez a név az én meghalt mamámé, ezért én inkább Sushinak hívom. A Sushi sokkal jobban is illik hozzá: kicsi, ázsiai, göngyölt.”*
A kép testvér továbbra sem kedveli egymást. Leopold lenézi rendőr öccsét, hiszen neki könyvesboltja van és feleséget is fogyasztott már bőven, míg Franz nyálgépnek és érdekembernek nevezi bátyját. De neki köszönhetően új szerelem lép be Franz életébe aprócska unokahúga Uschi (Sushi, a Nagyorrú Törpe) személyében, aki első pillanattól ragaszkodik hozzá és csak az ő társaságában hajlandó aludni, vagy egyáltalán csendben maradni, bárhol is lennének. Franz természetesen kézzel-lábbal kapálózik e újféle kapcsolat ellen, de nem tud ellenállni a pöttöm kislánynak és széles, fogatlan vigyorának.
“Tökéletesen ellazulok. Sushi a hasamon fekszik, és szinte azonnal mély álomba merül. Egy perc és én is alszom.
Fantasztikusan jól nézhetünk ki így ketten, a kis vágottszemű meg én. Amikor ugyanis felébredek, a fürdő összes női látogatója ott áll körben körülöttünk és elragadtatottan bámulnak. Annyi telefonszámot nyomnak a kezembe, hogy az egész hátralévő életemre elég lenne.”*
A történet végére természetesen megkerül a gyilkos is, és közben ismét találkozhatunk a falu előző részből már ismert lakóival: a pletykafészek nőkkel, a kocsmárossal, a mészárossal, a polgármesterrel. Lassan már egészen otthonosan érezheti magát az olvasó ebben a közegben.
Nagyon kedveltem a történetet, mert végig szórakoztató volt és annak ellenére, hogy ez tulajdonképpen egy krimi, többször is hangosan megnevettetett. És a végén, természetesen, most is ott vannak a nagyi receptjei, lehet főzőcskézni. Nagyon remélem, hogy a folytatásokra nem kell ismét egy évet várni.
Ez egy fergeteges paródia, amit kár lenne kihagyni. Ajánlom első sorban azoknak, akik már ismerik az első részt, szerintem méltó folytatása annak, és mindenkinek, aki kedveli a könnyed műfajt, szeret nevetni és nem bánja, ha itt-ott egy kis gyilkosság is becsúszik a történetbe. Meg az ízlések és a pofonok...

* Rita Falk - Gőzgombóc blues, Művelt Nép, 2017


A sorozatból magyar nyelven már megjelent:


Művelt Nép, 2016
Winterkartoffelknödel