2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...