Egy csók, két férfi és én.
Azt mondják, az első csókot ki kell érdemelni.
Az enyémet egy álarcosbálban lopta el egy ördögi személy, a chicagói éj leple
alatt.
Azt mondják, az esküvői fogadalom szent és
sérthetetlen. Én már azelőtt megszegtem, hogy kifelé menet átléptem volna a
templom küszöbét.
Azt mondják, a szívedet csak egy férfinak
adhatod oda. Az enyémet kettészakította két rivális, akik az utolsó percig harcolnak
érte.
Elígérkeztem Angelo Bandininek, aki Chicago
egyik legbefolyásosabb családjának örököse. Majd Wolfe Keaton szenátor arra
kényszerített, hogy megszegjem Angelónak tett ígéretem. Apám titkainak
ismerőjeként a kezében tartja a sorsomat, így nem volt más választásom, mint
feleségül menni hozzá.
Azt mondják, hogy minden igaz szerelmi történet
boldog véget ér.
Én, Francesca Rossi, azon vettem észre magam,
hogy újraírom a saját történetemet, egészen az utolsó fejezetig.
Egy csók.
Két férfi.
Három élet, teljesen összefonódva.
És nekem el kell döntenem, hogy a két férfi
közül melyik az igazi.
Álomgyár, 2020
Eredeti cím: The Kiss Thief, 2019
L. J. Shen nevével pontosan egy évvel ezelőtt
találkoztam először, amikor a Könyvmolyképző Kiadó piacra dobta a szerző első magyar
nyelven megjelenő könyvét, a Sparrow-t.
Abban az időszakban több szervezett bűnözésről szóló könyv is boltokba került,
dúskálhattunk a maffiás történetekben, s bár nem szeretem az erőszak semmilyen
formáját (kivéve mikor egy-egy hősbe/hősnőbe kellene némi józan eszet verni
hólapáttal, esetleg a nagyi öntöttvas palacsintasütőjével), egészen jól el tudtam
merülni egy olyan világ történéseibe, melyet csak a filmekből vagy a könyvek
lapjaiból ismertem.
Shen előző könyve is a szervezett bűnözésről
szól, ahogyan ez a mostani is. Bár a Sparrow
nem volt tökéletes, és annak idején, el is mondtam mit hiányoltam, mégis kedveltem.
Más volt, friss, izgalmas, és nem a szervezett bűnözésre fókuszált, hanem a szereplők
magánéletére, a közeg, ahol a cselekmény játszódott csupán a körítés volt, ami
a plusz izgalmat hozta a történetbe. Most ez egy kicsit másképp van, mert ugyan
ez egy dark romance akar lenni, a történet sokkal több erőszakot tartalmaz mint
Shen korábbi könyve. Hogy kellett-e? Minden bizonnyal, hiszen az erőszak és az
erotika adja el újabban a könyveket
(sajnos). S még abban is hasonlít a korábbi könyvéhez, hogy ezt a történetet is
E/1-ben, váltott szemszögben írta meg, tehát a szereplők mesélnek, úgy, ahogyan
ők látják a történteket. Ez sem újdonság, mostanság az számít annak, ha nem így íródik valami.
Hosszan lehetne folytatni, hogy mi mindenben
hasonlít a két történet – mármint a Könyvmolyképzőnél tavaly megjelent Sparrow,
s az idei Álomgyáras A csóktolvaj –, ez pedig nem igazán pozitívum. Mintha
kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyanazt a történetet mesélte volna el, s azt
is megmondom miért.
Ugye, ez is szervezett bűnözésről szól, spéci
az Egyesült Államokban élő olasz közösséghez köthető, melyet – mint tudjuk –
előszeretettel mutatnak be, mint a bűnözés bölcsője, az már csak hab a tortán,
hogy mindez Chicagóban játszódik. Ugye mindenki tudja: gengszterek, maffia,
családi kapcsolatok, korrupt zsarúk és még korruptabb politikusok. Míg a
Sparrowban a maffia egyik csicskása kényszerítette lányát a vezérhez, ebben az esetben
maga a helyi vezér kényszeríti lányát egy szenátorhoz, csupán azért, mert az
túl sokat tud róla és zsarolja.
S ezzel el is érkeztünk a főhőshöz, a dögös,
fess és fiatal szenátor karakteréhez, aminek annyi köze volt a valósághoz, mint
a tehénnek a baletthez. Értem én, hogy ez a történet fikció, de akkor is olyan
formában kellene eladnia, hogy elhiggyem, igen, ez megtörténhetett. Wolfe
Keaton szenátor karaktere pedig minden volt, csak hiteles nem. Egy olyan
társadalomban, ahol a sajtó, a titkos szolgálatok, a politikai ellenfelek még
azt is kiderítik, hogy az illető közszereplő hány kortyban nyelte le a reggeli
kávéját és milyen színű az alsógatyája, ne mondja senki, hogy Wolfe Keaton fiatalon símán szenátor lesz az ő múltjával – mert a fickó csupán 30 éves. A politikában
azért kicsit több év kell a helyezkedéshez, kapcsolatokhoz, meg meg kell várni,
amíg kihalnak a többiek. S azt sem veszem be, hogy mindenkit a zsebében tart,
hogy ne derüljön ki milyen életmódot folytat, mikor nem épp a nagy nyilvánosság
előtt parádézik a fedhetetlen politikus szerepében, különösen, hogy egy
újságírónővel kavar. A történet epilógusáról nem is érdemes beszélni, mert az már a science fiction határait feszegeti.
Ehhez a fickóhoz jön a női főhös, az erőszakos
és hataloméhes bűnszervezeti vezér egyetlen lánya, a csupán 19 éves Francesca,
akinek egyetlen célja lehet az életben: férjhezmenni ahhoz, akit az apja
választ neki, és ennek a házasságnak természetesen a szervezet érdekeit kellene
szolgálnia. Francesca nem buta lány, csupán megalkuvó és nem tud mit kezdeni
magával azon a világon kívül, amit egész életében ismert. Őt a hagyományos értékek szerint nevelték, és meg kell felelnie apja elképzeléseinek és elvárásainak. Az, hogy ő kibe szerelmes, vagy mit szeretne az életével kezdeni, nem játszik az egyenletben. De azért nem lett
kedvencem ő sem a daccból elkövetett hazudozásai miatt, amivel a saját életét
bonyolította. Míg a szerző előző könyvének hősnője a gasztronómiáért élt-halt,
Francesca a kertészkedésben leli örömét, de fura módon, mikor esélyt kap a
továbbtanulásra, a jogi pályát választja. Csak, mert a bevallott motivációja sántít.
A történetben egészen fontos helyet töltenek be
a mellékszereplők – ebben is hasonlít a Sparrowra –, akik tovább fokozzák a
főhősök amúgy is bonyolult életét. Például Francesca apja, akin a szenátor régi
sérelmeit akarja leverni, a házvezetőnő (ismét!), a főhős volt szeretője
(ismét!) vagy akár Francesca szerelme.
Bár tömve volt erőszakkal, erotikával és
izgalmasnak szánt epizódokkal, összességében akkor is egy vitathatóan összefércelt, közhelyes történet volt bosszúról, és egy olyan szerelemről, ami elől mindenkinek
menekülnie kellene. Ez nem lesz újraolvasós, az már biztos. De ízlések és
pofonok...