2019. február 7., csütörtök

Lucinda Riley – Holdnővér


A hét nővér 5


Taygeta D'Apliese, azaz Tiggy az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat és egy levelet hagyott örökül, amelyek segítségével – ha a lányok úgy döntenek – közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez. 
Tiggy a megérzéseit követve úgy dönt, a mindentől elszigetelt Kinnaird-birtokon, a Skót-felföld egyik gyöngyszemén vállal munkát: vadvédelmi tanácsadóként a kihalás szélén álló skót vadmacskák megmentéséért küzd. A birtok urával, a meglehetősen zaklatott, ugyanakkor elképesztően jóképű férfival, Charlie-val azonnal megtalálja a közös hangot. Kinnaird a vadmacskákon túl számos meglepetést tartogat Tiggy számára: a birtokon élő, vén cigány ember azt állítja, hogy a lánynak sajátos képessége van, és vissza kell térnie a szülőföldjére, a spanyolországi Granadába. 
Tiggy vonakodva ugyan, de útra kel, és a régi mór erőd, az Alhambra árnyékában kideríti, milyen szálak is fűzik őt a sacromontei barlangok lakóihoz és nemzedéke egyik leghíresebb flamencotáncosához, Lucía Amaya Albaycínhoz. De vajon mit kezd az újonnan felfedezett örökségével? És vajon ki lesz az, aki megdobogtatja gyengélkedő szívét?
Lucinda Riley sorozatának ötödik kötete egy intuitív, önmagát és a származását kutató lány története, amelyben nagy szerepet kap a zene, a spiritualitás, a lélekben lakozó erő és a szenvedélyesség.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Moon Sister, 2018



Ötödik részéhez érkezett Lucinda Riley A hét nővér sorozata, és semmivel sem jutottam közelebb ahhoz, ami igazándiból felkeltette az érdeklődésem. A szerző továbbra is remekül felcsigázza olvasója kiváncsiságát információmorzsákkal, és eléri azt, hogy hosszas kombinálásokba, találgatásokba bocsátkozzunk. Nálam ez remekül működött, később elmondom mit is gondolok az alaptörténetről, mi állhat a dolgok hátterében.
Bár egy sorozat ötödik része, önálló történetként is olvasható, hiszen a szerző tesz elég utalást az előző részek történéseire és magára az alaptörténetre ahhoz, hogy senkinek ne legyen hiányérzete, amennyiben ezzel a résszel kezdené ismeretségét A hét nővérrel.
Akik figyelemmel kísérik a sorozatot és ismerik az előzményeket, azoknak nem újdonság az alaptörténet: egy Svájcban élő titokzatos és excentrikus milliomos – a történetben Pa Salt néven fut – a világ különböző sarkaiból fogad örökbe hat lánygyermeket és neveli fel őket a genfi tó eldugott partján lévő kastélyszerű házában, minimális külső segítséggel. Ők a D’Apliese nővérek és a kis család a Plejádok csillagképet veszi mintául, a lányokat is egy-egy csillag után nevezik el. A lányok hatan vannak, a csillagkép pedig hét csillagot számlál, tehát a hetedik lány, akinek a Merope nevet kellene viselnie soha nem kerül a mesterséges családba. Hogy miért, ezt homály fedi, mint ahogy az excentrikus milliomos személyét is.
A hét nővér története akkor kezdődik, amikor a különc milliomos jobb létre szenderül és hagyatékként a lányok származására utaló dokumentumokat és jeleket hagy hátra, hogy a lányok megkereshessék gyökereiket, amennyiben ezt akarják.
A szerző követi az előző részekben már bejáratott sémát, tehát most is két idősíkban mozgunk. Egyrészt a beteges Taygeta-Tiggy jelenét ismerhettem meg, másrészt a szerző a 20 század elejére-közepére visz vissza, és a spanyorországi cigányok életét mutatja be.
Tiggy története Skóciában kezdődik, amikor új állást válal a Kinnaird birtokon, ahol a skót vadmacskák megmentésével és a helyi vadvilág helyreállításával foglalkozik. Itt legyinti meg a szerelem szele is, hiszen minden igyekezete ellenére gyengéd érzelmeket  táplál a birtok tulajdonosa, Charles Kinnaird iránt, aki ezt viszonozni is látszik, csupán egy kis bökkenő van: a fess doktor nős és gyermeke van. Már ez magában is elég lenne a zűrhöz, de hogy halmozódjon a feszültség, képbe kerül egy követelőző örökös, egy trófea-feleség, egy misztikus fehér szarvas és Charlie Kinnaird kamasz lánya, Zara. Meg egy Zed Eszu nevű milliomos, aki betelepszik a Kinnaird birtokon kialakított vendégházba, és aki keményen Tiggyre hajt. Aki olvasta a sorozat előző részeit annak elképzelhetően bevillan, hogy ez az alak egyszer már megkörnyékezte Maiát, a legidősebb nővért (A hét nővér című első részben) és Elektrával is volt már viszonya (az ő története lesz majd a következő, de lesznek utalások erre a viszonyra).
 Ugyancsak itt találkozik Tiggy Jegessel, a fura, cigány származású emberrel is, akinek különcsége és múltról szóló történetei veszik rá a lányt, hogy származását felkutassa.
Jeges skóciai jelenléte kicsit kilógott az egészből, hiszen sehol sem találtam a legkisebb utalást sem arra, hogy végül hogyan került ő pont oda a Kinnaird birtokra, mikor a történet múltjában nagyon is jelen volt, de a világ teljesen más tájain.
A történet múltja Granadába visz, ahol a sacromontei barlanglakásokban él az a cigányközösség, melyhez Tiggy múltja köthető. Itt született és indult el a siker útján Lucía Amaya Albaycín, a kor egyik legtehetségesebb flamencotáncosa. Az ő történetén keresztül ismerhettem meg a spanyol cigányok hányatott sorsát, a szegénységet, a Franco-rezsim és a háború miatti üldöztetésüket, helyüket a társadalom peremén. És persze a népcsoportnak tulajdonított misztikus tulajdonságokat is: jövőbelátást, holtakkal való társalgást, vagy más természetfeletti kategóriába sorolható misztikus-spirituális dolgokat.
Kicsit zavart az, hogy a könyvben mindenhol a “gitano” megnevezés szerepelt, a cigány szó spanyol megfelelője. Tudom, hogy mostanság a cigány szó nagyrészt pejoratív jelzőként van jelen a köztudatban, de lépjünk túl ezen, ez egy népcsoport megnevezése és ne vesszünk el a politikai korrektség útvesztőiben.
S akkor elmondom, hogy a nagy, össznépi kavarodásban mit gondolok én erről a Pa Saltól, aki meglehetősen izgatja a fantáziámat. Azt hiszem, hogy ő azonos Eszu görög milliomossal, Zed apjával, hiszen mindkét férfi azonos időben hunyt el, a temetés is olyan volt, amilyen – bár Pa Salt halálával kapcsolatban nekem kétségeim vannak, mellesleg fiktív lányainak is, hiszen a halálesetről csak akkor értesültek, amikor már a tengeri temetés is lezajlott. S hogy miért találta ki magának ezt a párhúzamos életet? Fogalmam nincs, csupán feltételezem, hogy a kemény üzleti világban betöltöt szerepét akarta kompenzálni valami jóval, valami emberbaráti cselekedettel. Fia, a szemét Zed, valahogy rájöhetett erre és ezért próbál betartani a D’Apliese lányoknak ahol csak tud. Irigységből, féltékenységből, amiért idegenek kapták azt az apai szeretetet, ami neki járt volna. De mondom, ezt csak én gondolom így, és csak most, mert lehet a következő kötet teljesen más megvilágításba helyezi a történetet, s akkor még hol van a hetedik rész, amelynek emléletileg helyre kellene tennie a dolgokat.
Visszatérve a Holdnővérre, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Egyrészt remek betekintés a flamenco világába, a múlt századi Spanyolországban élő cigánycsoport életébe – mert bár a történet fikció, ezek a dolgok igenis megtörténtek, tehát ennek a résznek van valós történelmi alapja. Másrészt az én ízlésemnek túl sok volt a misztikus, természet feletti elem, túl sok véletlen egybeesés és Lucía Amaya Albaycínt, mint szereplőt, egy kicsit sem kedveltem a flamenco iránti elvakult elköteleződése miatt, ami mindent és mindenkit a háttérbe szorított. Akárcsak az előző részek hősnői, Tiggy is egy műveszeti ághoz kapcsolódik valamilyen formában, ez esetben a tánchoz híres flamencotáncos nagyanyján keresztül, annak ellenére, hogy ő nem aktív művelője annak.
Akárcsak az előző kötetek esetében, az utolsó fejezet most is a következő történetet vezeti fel, ami a modell Electráé lesz, aki ki mással kavar, mint a szemét Zeddel.
Sokszereplős, izgalmas történet, és minden vélt vagy valós hibája ellenére be tudja szippantani az olvasót. De valahogy már kopik a varázs, valószínűleg a sorozatra jellemző sablon miatt. De természetesen ízlések és pofonok…



Kapcsolódó bejegyzések: