2020. október 26., hétfő

Lucinda Riley – Pillangószoba





   Posy Montague a hetvenedik születésnapjához közeledve még mindig a gyönyörű, suffolki házban él, ahol az idilli gyermekkorát a pillangók kergetésével töltötte, és ahol később a saját gyermekeit felnevelte. Az asszony tudja, annak ellenére, hogy az omladozó ház millió emlékét őrzi, az az észszerű döntés, ha minél előbb megválik az ingatlantól. 
   Posy gyökeresen változtatna az életén, ám ekkor felbukkan egy arc a múltból – Freddie, az első szerelme, aki ötven évvel korábban minden magyarázat nélkül elhagyta, és ezzel ezer darabra törte a szívét. Az asszony előtt hamar nyilvánvaló lesz, hogy volt szerelme és szeretett otthona pusztító titkot őriz. 



   General Press, 2020 
   Eredeti cím: The Butterfly Room, 2019 



   Töretlen kivácsisággal fordulok Lucinda Riley írásai felé, mert történetei annyira valósághűek, annyira hihetőek és elegánsak, hogy nyugisan hátra lehet dölni és elmerülni a cselekmény szövevényében. Igen, történetei sosem egyszerűek, nem is rövidek, és örvendetes módon mellőznek minden mostanság divatos klisét, tehát a túlzásba vitt erotikát is. 
   A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak sem, hiszen a General Press Kiadó jóvoltából már számos könyvét olvashattuk magyar nyelven, többek között A hét nővér sorozat eddig megjelent köteteit is, melyből – ha minden igaz – sorozatfilm is készül majd, s aki figyelmesebben megnézi a bejegyzés alján a szerző fotóját, különösen azt amit a kezében tart, annak már nem lesz meglepetés: igen, A hét nővér zárókötetének kéziratát látjuk, tehát valamikor a sorozat rajongói magyarul is elolvashatják. 
   Természetesen több önálló kötetnek is örülhetünk magyar nyelven, köztük a kedvencemnek, A szerelmes levélnek, s ehhez csatlakozik a szerző néhány apja magyar nyelven is elérhető könyve, a Pillangószoba
   Ez egy családregény, mely több évtizedet ölel fel főhősének, Posy-nak életéből. 1943-ban kezdődik, a második világháború idején, mikor Adriana Rose Montague (a történetben csak Posy) hét éves, és szüleivel él az Admirális Ház nevű kúriában, és Posy hetven éves koráig tart, tehát több mint hatvan éven keresztül követhettem a hősnő és hozzátartozói, barátai életét. 
   Szerkezetileg hasonlít Riley korábban olvasott regényeihez, azaz a történet két idősíkban zajlik párhúzamosan: múltban és jelenben, a végére pedig teljes képet kapunk arról, hogy mi is történt annyi éven át a szereplőkkel. A mesélés módja is váltakozó, mert a hősnőről szóló részeket, visszaemlékezéseket maga Posy meséli el E/1-ben, a cselekmény többi részét a szerző mutatja be. 
   Nos, tehát 1943-tól indulunk, és Posy kedvenc tevékenységének hódol: természettudós apjával pillangókat fognak és eljátszák saját, kitalált játékukat, melyben ők mindketten egy tündérkirályság lakói, a lepkéket befogják, apja nektárral megeteti őket a királyság helyszínéül szolgáló dolgozószobjában, majd útjukra engedi őket. Ez a dolgozószoba a birtok egy különálló épületében van, egy toronyban, melynek alja raktárként szolgál, a torony tetején van a szentély, ahová Posynak szigorúan tilos belépni. És ebben a dolgozószobában történik majd valami, ami Posy egész életére kihatással lesz. 
   Posy apja eltávozáson van a seregből, ahol repülőgép pilótaként szolgálja a hazát, másnap vissza kell térnie a háborúba, és ezen az utolsó estén a szórakozást imádó anyja búcsúpartit rendez, olyan háborús módra. El kell mondanom Posy anyjáról, hogy vetekedett a történet legvisszataszítóbb szereplője címért. Egy nagyon önző és magának való volt francia bárénekesnő, aki csak a szórakozásnak élt, gyermekét az egyetlen megmaradt cselédjük gondjára bízta ,és amint férje visszatért a harctérre, Posyt le is passzolta Cornwallban élő apai nagyanyjának, hogy évekig meg is feledkezzen róla. Még akkor is felületesen kezelte a helyzetet, mikor Posy apja nem tért vissza a háborúból, úgy állítva be a dolgot, hogy Posynak tesz szivességet, amikor továbbra is nagyanyja gondjaira bízza. 
   Nyomon lehetett követni Posy életútját gyermekkorától kezdve, mikor elhagyta otthonát, a nagyanyjánál töltött éveket, a bentlakásos iskolát, az egyetemi világot, a szerelmeit. Megismertem Posy-t, a fiatal feleséget és anyát, majd nagyon gyorsan özvegyet, aki két fiát egyedül neveli, az Admirális Házhoz való kötődését, ami tulajdonképpen az apjához kapcsolódó emlékeket jelentette neki, és természetesen az idősődő, de még mindig nagyon aktív Posyt, a csalódásaival együtt. S mivel ez egy családregény, a Posyhoz tartozó emberek története sem marad titokban, tehát fiaié sem: az örök vesztes, manipulatív Samé, és a boldogságot kereső Nické. 
   Posy, mint központi figura néhol kissé idealizáltnak tűnt a tökéletességével: szófogadó gyermek, apjának köszönhetően mentálisan messze kortársai előtt jár, és a későbbiekben brilliáns eredményeket felmutató egyetemi hallgató. Posy életútján nemcsak az apai örökség érezhető, hanem valamikori szüfrazsett nagyanyja hatása is. Tanúja lehettem a 20. század második felében megszülető modern nőnek, aki egyetemet végez, tudományos pályát választ, majd az egészet feláldozza a család oltárán. 
   Mi ennek a könyve a mondanivalója a családi történeten túl? Az, hogy miként hatnak a gyermeknek jóhiszeműen előadott hazugságok a későbbi felnőttre. Mi történik akkor, amikor valakinek az egész életszemlélete alapjaiban reng meg, amikor lerombolódnak illúziói, és rájön arra, hogy saját hibáján kívül, az egész élete hazugságokra épült. 
   Figyelemre méltó alkotás, amit ki sem engedtem a kezemből, míg végig nem olvastam. Nem érdekelt, hogy ráment egy szombat estém, meg az egész éjszaka. Nagyon jól felépített történet titkokról, hazugságokról, szerelemről és családról. Izgalmas, tele van váratlan fordulatokkal és gyönyörű a nyelvezete. Imádtam minden sorát! 



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: