Tasmina Perry – A család barátja

Úgy gondolja, tökéletes az életed. 

Szerinte nem érdemled meg.

AZ ÁLLÁSOD 

Amy boldogan ajánlja fel régi barátnője lányának, hogy legyen gyakornok a magazinjánál. Josie fiatal, becsvágyó, és minden vágya, hogy megvethesse a lábát Londonban.

AZ OTTHONOD 

Josie hamarosan nélkülözhetetlenné válik a munkában és a házban. Amikor Amy egy provence-i nyaralásra indul a volt évfolyamtársaival, és az utolsó pillanatban kútba esik a gyerekfelügyelet, úgy tűnik, Josie tovább marad, mint Amy szeretné…

A FÉRJED 

A provence-i kánikulában Amy kezd elbizonytalanodni Josie-val és a férjével kapcsolatban. Tökéletes életében újabb és újabb repedések keletkeznek, és Amy nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Josie nem a család jó barátja…

XXI. Század Kiadó, 2019

Eredeti cím: The Friend of the Family, Headline, 2018

Már többször is említettem, hogy Tasmina Perry egyike a kedvenc szerzőimnek, rohadtul elfogult vagyok, ha róla van szó, és hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven tőle megjelent, tehát kétség nem fért hozzá, hogy én ezt a frissen megjelent könyvet akarom, méghozzá nagyon.

Azt is említettem már legalább egyszer, hogy könyveiben nem ismétel, nincsenek visszatérő motívumok vagy szereplők, a történet mindig új, izgalmas és eredeti. Ez így is volt tizenkét magyar nyelven megjelent könyven át, most azonban ezzel a tizenharmadikkal a szerző visszatért egy olyan világba, ahol már jártunk egyszer – legalábbis azok, akik annyira rajonganak Tasmina írásaiért, mint én.

2010-ben az akkor még virágzó Ulpius-ház Kiadó jelentette meg a szerző Divatdiktátorok című könyvét. Ebbe a világba, a divatmagazinok világába visz el újra a szerző. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a két történetnek semmi köze egymáshoz, azon túl, hogy ismét a divat- és stílusmagazinok és a hozzájuk tartozó őrület ad keretet a cselekménynek. Aki látta az Ördög Prádát visel című filmet – vagy olvasta a könyvet, ami a történet alapjául szolgál –, az tudja miről beszélek. A szereplők mások, a konfliktus más, csupán az alap hasonló.

Bár a történet főhőse Amy és ez tulajdonképpen az ő története, ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben az a kiváltságosokból álló baráti társaság, melynek ő is tagja, és mely még az oxfordi egyetemi években verbuválódott, majd egymás között házasodtak, létrehozva a saját elít körüket: Max és Claire, Juliet és Peter, Pog és természetesen Amy férje, David. Amy kivételével valamennyien tehetős családból származnak, a jómód természetes nekik, a szerényebb családi háttérrel rendelkező Amyt a szerencse sodorta közéjük még az oxfordi időkben és ez volt számára az ugródeszka.

A történet jelenében Amy egy stílusmagazin főszerkesztője, elfoglalt karrierista nő, gyerekét és férjét csupán reggel-este és a ritka családi nyaralások alkalmával látja. Egy ilyen családi nyaralást tervez, amibe beleértendő baráti körük is tokkal-vonóval, amikor ismét feltűnik Londonban gyermekkori barátnője, Karen, és Amy bűntudattól hajtva felajánlja Josie-nak, Karen lányának, a gyakornoki pozíciót a Verve magazinnál. Josie érkezése pillanatától Amy tökéletes élete fokozatosan darabokra hullni látszik.

A cselekmény két szálon fut. Az egyik a történet jelene, és ahogy a cselekmény bonyolódik úgy jönnek flashback-szerűen emlékek a múlt történéseiből, azaz 1995-ből, amikor Amy Oxfordban tanult, már tagja a Julietből, Davidből, Maxből és Pogból álló baráti társaságnak és közösen osztoznak egy házon. S természetesen itt is feltűnik Karen, aki foggal-körömmel kapaszkodik az ambiciózusabb Amyhez fűződő barátságba, irigy barátnője jobb életére. A helyszínek is váltakoznak. Míg a jelenben Londonban és Provance-ban járunk – ide utazik nyaralni a baráti társaság –, a múlt történései Oxfrodba visznek.

A fülszöveg eleget elárul arról, hogy mit lehet várni ettól a történettől, és főleg Josie-tól. És minden jel arra látszik mutatni, hogy Amy kellemetlenségei Josie érkezésével kezdődtek, úgy a munkahelyén, ahol a lány rövid időn belül pótolhatatlan munkaerő lesz, mint a magánéletben, hiszen mindenki rajong a mutatós fiatal lányért, aki mindig ott van, ahol szükség van rá, szenzációsan bánik a gyerekekkel is és csodálatosan alkalmazkodik az új életformához. Azok a véletlen történések, amik Amy életét felzaklatják és a szakadék fele sodorják, egytől egyik Josie-nak látszanak kedvezni.

Bevallom, hogy nehezen indult be a történet és szinte félre is tettem, mert minek még egy divatőrületes könyvet olvasni a szerzőtől, aztán úgy a felénél motoszkálni kezdett bennem a gondolat, hogy ez az egész Josie-ügy túl egyszerű így, különösen egy Tasmina Perry kaliberű író esetében. Ilyen közhelyet, hogy az egyetemről frissen kiesett leányzó néhány hét alatt átvegye Amy helyét úgy a családban, baráti társaságban, mint a munkahelyén, egy magára valamit is adó szerző nem követ el. Ez túl egyszerű, túl átlátszó, hogy ne mondjam azt, hogy unalmas. És jól gondoltam, mert ebben a történetben sokkal több van, mint amennyi eredetileg látszik.

Amilyen nehezen rágtam magam át az első fejezeteken, annyira megkedveltem a továbbiakban és megértettem mire volt jó a történet elején a langyos, időhúzás-szerű felvezetés. Ez a történet a társadalmi különbségekről szól, az elít klikkesedésről, irigységről, bosszúról és beteg elmékről – pszicho-thirillernek azért még nem nevezném. S természetesen a magazinok világáról is, ahol a kulisszák mögött semmi sem az, mint aminek látszik.

Nem mondom, hogy a szerző legjobb könyve, de izgalmas, tele volt titkokkal, intrikákkal. Perry nagyszerűen építette fel a történetet, mindig csak egy-egy információmorzsát szórva el a múltból, amivel teljesen más megvilágításba helyezte a cselemény jelenének történéseit. Olyan jól kavarta a dolgokat, hogy csupán az történet utolsó fejezeteiben lett teljes a kép és értettem meg, hogy mi történik, s főleg miért.

Amyt, mint főszereplőt, szerettem is meg nem is. Lelke mélyén ő még mindig az az egyszerű vidéki lány, aki volt, hisz az emberi jóságban, könnyen bűntudatot lehet ébreszteni benne és ugyanolyan könnyen el lehet bizonytalanítani is. Otthon is van ebben az új, csillogó világban, meg nem is, kicsit elveszett, olyan mint aki nincs tisztában a játék szabályaival. Engem határozottan idegesített, amikor végül nem vág vissza, nem fizet meg mindazért, ami vele történt, mégcsak nem is tisztázza magát minden ellene felhozott vád alól, hanem egyszerűen elengedi. Igen, lesz boldog végkifejlet, bár az is vita tárgya lehet, hogy ki mit nevez annak.

Bár nehezen indult, egy újabb remek történetet olvashattam a szerzőtől, s remélem nem utoljára. De természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Eredendő bűn

Ház a Naplemente-tónál

A lánykérés

Viszlát, mennyország!

Ház medencével

A legutolsó csók

Joanna Trollope – Barátnők

Stacey Grant London egyik legmenőbb magántőke-befektetési társaságánál dolgozik. Sikert sikerre halmoz, imádja a munkáját és a kollégáit. Egy napon azonban elbocsátják, és ezzel drámaian megváltozik az élete. 

Stacey próbálja összeegyeztetni a régi életét az újjal, amelyben a napokat nem álláskereséssel tölti, hanem a beteg édesanyjával és a kutyájával, miközben arra vár, hogy sikeres férje hazatérjen a munkából. De legalább a barátnőire – Bethie-re, Melissára és Gabyra – számíthat. Ők négyen elsőéves egyetemista koruk óta jóban vannak, és bizony sok mindent megéltek már együtt. Sikeres karriert futottak be, de persze mindannyiuknak megvan a magánéleti problémája. Amikor azonban fény derül egy titokra, régóta féltve őrzött barátságuk is veszélybe kerül.

Kossuth, 2018

Eredeti cím: City of Friends, 2017

Kedvelem Joanna Trollope írásait, mert az eddig olvasott történetek olyan témákat feszegettek, melyek nagyonis valósak, bárki a hősök helyében lehetne, de valamiért hajlamosak vagyunk átsiklani felettük és hallgatólagosan természetesnek vesszük őket, anélkül, hogy odafigyelnénk és elgondolkoznánk, hogy vajon mi is van a látszat mögött. Természetesen addig, amíg mi magunk nem kerülünk az adott helyzetbe.

Azért is kedvelem a szerzőt, mert történetei nem az ifjúságról és az ifjúságnak szólnak, hanem a felnőtteket célozza meg írásaival, tehát ez az a korosztály, mely könnyebben azonosulni tud a szereplőkkel és átérzi a cselekmény, konfliktus súlyát. És mert történetei cselekménye az Egyesült Királyságban játszódnak – ez éppenséggel Londonban.

A Barátnők, ahogy a címe már oly kedvesen szájbarágja, négy negyvenes éveinek második felében járó nő barátságáról szól, mely még az egyetemen kezdődött el, akkor, amikor a pénzvilágot a férfiak uralták és ők négyen voltak az első nők, akik közgazdaságot hallgattak. Kéretik nem félreérteni, ez nem egy klasszikus romantikus írás, ami évszázadokkal korábban játszódik, hanem napjainkban, tehát ez egy újabb fricska, hogy nem is olyan rég a a pénzvilág és annak irányítása a férfiak privilégiuma volt. Egyébként ma sem sokkal könnyebb abban a szférában nőként érvényesülni.

Stacey, Bethie, Gaby és Melissa. Négy különböző embertípus, akikben a bartáságukon kívül egyetlen dolog közös: valamennyien sikeres karriert mondhatnak magukénak. Annak ellenére, hogy az évek során barátságuk dinamikája változott, és ez így van jól, hiszen valamennyiüknek magánélete is van, még mindig kiállnak egymásért, sokmindent megbeszélnek és mégtöbbet elhallgatnak egymás elől.

De mi történik akkor, amikor a negyvenhét éves Stacey ugyanazon a napon válik munkanélkülivé, amelyen férje egy zsíros előléptetést kap, anyja pedig egyre jobban elmerül a maga világában és az időskori demenciában?

Mi lesz akkor, ha a saját tanácsadói cégét vezető és kamasz fiát egyedül nevelő Melissa rájön, hogy gyermeke apja, aki annak idején az apaság és az elköteleződés gondolatára hidegrázást kapott, hirtelen rádöbben, hogy mégiscsak része akar lenni fia életének és saját maga és a későbbiekben alapított családja fele édesgeti? Hogy az anyai szeretet nem volt elég fia számára és anyagi javak sem pótolják az apát?

Hogyan alakul a leszbikus Bethie élete, mikor a sikereire féltékeny partnere kiszáll a kapcsolatból és követeli házuk értékének felét, pedig az egészet Bethie fizette ki – mert a politikai korrektség szellemében kell legyen egy kisebbségi is a történetben, ha nem a bőrszíne vagy etnikai csoporthoz való tartozása, akkor a szexuális preferenciája miatt.

És mit tesz Gaby, aki valamennyiük közül a leghiggadtabb és a legtöbb titok tudója?

Kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy nem igazán értettem mi volt a célja vele a szerzőnek, mit akart közvetíteni az olvasónak. Hogy a pénz nem boldogít, akkor sem, ha sok van belőle? Hogy a karrier a magánélet róvására megy? Hogy a karrierista nők lényegében boldogtalanok és zűrös a magánéletük? Vagy egyszerűen csak bemutatott egy zűrös időszakot négy sikeres nő életéből, mely nagyrészt egybeesik az életközép válsággal?

Ez nem egy habos-babos romantikus olvasmány, Trollope egyik regénye sem az – legalábbis az álatalam eddig olvasottak nem. Felnőtt korosztálynak ajánlom, mert ők jobban tudnak azonosulni a négy hősnő problémáival, még akkor is, ha éppenséggel nem menő pénzügyi szakemberek… és ízlések, meg pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak

A pap felesége

Tasmina Perry - Viszlát, mennyország!

Intrika, ​szex, luxus, pénz, csillogás – a világ legszebb helyein játszódó, fordulatos történet négy hajdani barát – az okos Grace, a költői lelkületű Alex, a kíméletlen Miles meg a szép és törtető Sasha kvartettja. Összefonódó sorsuk szétválik azon az éjszakán, amikor rettenetes dolog történik az előkelő magánszigeten, Angle Cay-n. Tíz év múlva, mikor Sasha már ismert divatdiktátor, Alex Grammy-díjas megasztár, Grace elvált politikusfeleség, Miles pedig mindenható üzletember, megint összejön a széthullott csapat, feltámad a múlt, s egy váratlan fordulat új fényt vet rá. 

A brit bestsellerszerző, aki a jogi pályát hagyta ott az (újság)írásért, izgalmas, fordulatos negyedik regényével bevezeti az olvasót az igazán gazdagok, nagymenők és hatalmasok világába – elegáns partik, méregdrága szállodák, kastélyok, yachtok és homokos tengerpartok… A csillogó felszín alatt bőven akad hatalom- és kéjvágy, sznobizmus, aljasság, törtetés, árulás, de az esendőség, a kiszolgáltatottság is felkerül a palettára. Tasmina tudja, miről beszél, hiszen sokáig ő is ebben a világban mozgott divatlapok keresett kolumnistájaként, majd saját magazinja első embereként. 

Ulpius-ház, 2010

Eredeti mű: Tasmina Perry – Kiss Heaven Goodbye, 2010

Ez nem egy mostanában megjelent könyv, hiszen már a kiadójáról is évek óta múlt időben beszélünk. Kedvelem a szerző írásait és ez volt az egyetlen, amit a magyar nyelven megjelentek közül nem olvastam, egyszerűen azért, amikor végülis felkeltette az érdeklődésem, már sehol nem találtam. Több mint két év keresgélés-kunyerálás után teljesen véletlenül találta meg egy haverina a könyvtárban és ha már kezébe került, akkor nekem is kölcsönadta… még egyszer köszönet érte.

Nem egy rövid regény, hiszen közel 800 oldalról beszélünk, és el kell mondanom, hogy az első rémület után (Jesszusom ez rengeteg!!!) teljesen beszippantott. Emelem kalapom, ennyi oldalon keresztül fenntartani az érdeklődést, a pörgést, nem semmi mutatvány.

A történet központjában négy személy áll: Grace, Miles, Sasha és Alex. Őket követjük szinte húsz éven át, megismerjük gondolataikat, életvitelüket, örömeiket, félelmeiket. Mert a híres-hírhedt négyesnek félelmeik is vannak, s nem is akármilyenek.

A ’90-es évek elején a hőseink egy egzotikus szigeten tartózkodnak, ami Ashfordék tulajdona. S hogyan kerülnek ők oda? Grace és Miles testvérek és a befolyásos, újgazdag Ashfordék csemetéi. Alex, a zenei zseni egy takarítónő gyermeke, viszont ösztöndíjjal ugyanabba a bentlakásos iskolába jár, ahová Miles és Sasha, és bármennyire furcsa, ő a problémás Miles legjobb barátja. Sasha, az ambíciós, felső-középosztálybeli családból származó leányzó nemcsak iskolatárs, hanem Miles aktuális barátnője is. A szigeten töltött utolsó estéjükön pedig egy alkalmazott holttestét találják a tengerparton. Négyük közül háromnak oka volt megölni a fiatal férfit, de senki nem ismeri el, hogy megtette volna és abban egyeznek meg, hogy a könnyebbik útat választják. S a szigeten rajtuk kívül még más vendégek is vannak...

Mind a négyüknek terveik vannak az életük további alakulásával kapcsolatban, valamennyien nagyon optimisták, amilyen optimisták csak a fiatalok lehetnek és érdekes volt végig követni, hogyan alakulnak át a terveik, a céljaik, mennyire befolyásolta életüket a közös titok.

Tehát ezt a négy embert egy életre összeköti az, ami azon az nyáron ott, a szigeten történt, akár akarják, akár nem. Nem a családi kötelék, nem a testi-lelki kapcsolatok számítanak, hanem a puszta tény, hogy nekik négyüknek egy hatalmas titkuk van, hogy életük egy adott pontján meghoztak egy döntést, ami kihatással lesz egész életükre és ezzel a titokkal nekik együtt kell élniük. És ez az egymáshoz való viszonyukat is megváltoztatja.

Említettem, hogy szinte húsz éven át követjük a négy főhős életének alakulását, ami azt is jelenti, hogy velük együtt körbeutazzuk szinte az egész világot. S tesszük ezt úgy, hogy csodálatos tájleírásokat kapunk a szerzőtől, betekintést nyerünk a helyi szokásokba – és mindezt egyetlen pillanatig sem lehetett unni.

Nincs értelme tovább ragozni – még véletlenül sem szeretném elszólni magam, hogy hogyan alakul hőseink élete –, én nagyon kedveltem a történetet, mert tökéletes volt az egyensúly a romantika, erotika, a leíró részek és a cselekmény pörgősebb részei között. Mindenkinek ajánlom, akinek ideje és türelme van egy meglehetősen hosszú, de annál érdekesebb történethez… meg ízlések és pofonok…

 Kapcsolódó bejegyzések:

Eredendő bűn

Ház a Naplemente-tónál

A lánykérés

Susan Mallery – A Három Nővér

Szeder-sziget 2

Miután Andi Gordont faképnél hagyták az oltár előtt, gondol egy merészet, megvásárolja Szeder-szigeten a híres Három Nővér egyikét, és büszke tulajdonosa lesz a meglehetősen viharvert háznak. Az épületre ugyanúgy ráfér a tatarozás, akárcsak a saját életére.

Amikor Deanna Phillips kérdőre vonja férjét a feltételezett viszonya miatt, kinyitja a boldogtalanság Pandóra-szelencéjét. Mindent elkövet, hogy tökéletes feleség legyen, és közben elveszíti önmagát… Sőt elveszítheti az egész családját is, ha nem történik valami változás.

A szomszédban lakó művész, Boston King azt hiszi, hogy a házassága örök életre szól. Ám egy váratlan tragédiát követően minden bizonytalanná válik. Úgy érzi, itt az ideje, hogy továbblépjen a férjével együtt – vagy nélküle.

A véletlen szeszélye folytán egymás mellé vetődött három nő szoros barátságot köt, sokat nevetnek, néha sírnak is, és közösen felfedezik, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben…

HarperCollins, 2018

Eredeti mű: Susan Mallery – Three Sisters, 2013

Több mint fél évvel a trilógia első részének megjelenése után (a Sorsdöntő nyár 2017 augusztusában jelent meg) máris olvashattunk egy újabb történetet, aminek cselekménye a Szeder szigethez kapcsolódik. Ebben az esetben valóban trilógiáról beszélhetünk, mert nincsenek kiegészítő novellák, sem további folytatások. Három rész és annyi, s reménykedhetünk, hogy esetleg még az idén végére járunk a szerző ennek a sorozatának is, hiszen év végéig azért még sok van és símán beleférne a harmadik rész is… a remény hal meg utoljára.

A Három Nővér egy házegyüttes Szeder-sziget egyik dombjának tetején. Kizárólagosan egymás szomszédai, az utcában más ház nincs is, és mindegyik házhoz egy-egy hatalmas kert is tartozik. A három ház pedig három féle, akárcsak a tulajonosaik.

A korhűen rendbentarott és tökéletes házat Deanna Phillips örökölte nagynénjétől és családjával lakja be: férj és öt lány. A házban és környékén minden rendben és a helyén van, Deanna tökéletességre való törekvésének köszönhetően. Csakhogy az elégedettség és boldogság hamis, alatta Deanna ellenőrzésmániás, obszesszív-kompulzív zavarban szenved és élete célja az, hogy a tökéletesség látszatát mutassa a világ fele, megszólva mindent és mindenkit, aki nem ugyanerre törekszik. Deanne nem a legnépszerűbb családjában.

A másik ház messziről sugallja a művészi bohémséget, és ez így van jól, mert tulajdonosa Boston King – milyen nagyon örülnek a gyerekek, ha egy település nevét akasztják rájuk keresztnév gyanánt. Tökéletesen hangzana például Kovács Tápióbicske vagy Lakatos Tatabánya –, és ez így van jól, mert Boston (aki egyébként egy szexi fiatal nő) sikeres művész és a házban építkezési vállakozó férjével lakik. Kapcsolatuk irigylésre méltó, hiszen az iskola padjain kezdődött és mai napig szenvedélyesen rajonganak egymásért. Csakhogy a látszat csal: Boston és férje nem tudja magát túltenni bölcsőhalált halt gyermekük elvesztésén. Főképp Boston az, aki rögeszmésen újra és újra csecsemő fiát rajzolja, mintha azzal visszahozhatná. Férje az az éptkezési vállakozó, akit a harmadik ház új tulajdonosa megbíz a rendbehozatallal.

A harmadik ház egy tökéletes szemétdomb. Mivel évek óta lakatlan, az épület elhanyagolt, romos, kertje elvadult. Ezt vásárolja meg Andi Gordon, a Seattle-ből menekülő gyermekorvos, aki itt, a “világ végén” akarja újrakezdeni életét, miután vőlegénye nem jelent meg az esküvőjükön. Azért is fontos számára az újrakezdés, és főleg távol sikeres családjától, mert az orvostudomány terén híres és kiemelkedő karriert befutott szülei egyre többet várnak tőle, állandóan azt éreztetik vele, hogy szintén sikeres testvéreihez képest ő csalódás, mert az egyszerű gyermekorvosi pályát választotta, míg testvérei… Nos, itt a szerző elkövet egy hibát, mikor példaképnek állítja Andi nővérét, akinek kutatócsoportját Nobel-díjra terjesztették fel. A Nobel-díjra felterjesztettek listája titkos és ötven évig zárolt. A jelölőbizottság kivételével senki nem tudja ki szerepel rajta, maguk a jelöltek sem.

Erről a három házról és lakóikról szól a történet. Arról, ahogy az egymás számára idegen nő lassan megbarátkoznak egymással, egymás életének részei lesznek, ahogy megtanulnak bízni, segíteni, ott lenni a másiknak… és arról, ahogy a végére mindhárman egyenesbe jönnek a saját életükkel is. Mert a boldog végkifejlet az ugye kell.

Bár a Szeder-sziget trilógia második része, a történet önállóan is megállja a helyét, azok is élvezhetik, akik nem olvasták az első részt, mert sok köze nincs hozzá, csupán Deanne jelentkezik munkára az előző részben már megismert Szeder-sziget Fogadóba.

Igazi Susan Mallery-féle történet szerelemmel, belső konfliktusokkal, az élet nagy és kis dolgaival, újrakezdéssel és boldog végkifejlettel. Nem is tulságosan hosszú, egy-két este el lehet olvasni, és egy percig sem utat, mert annyi minden történik benne, hogy egyszerűen nincs mikor.

Kedveltem, kiváncsian várom, miről fog szólni majd a harmadik rész… és természetesen az ízlések, meg a pofonok.

A sorozat részei:

1.. Sorsdöntő nyár

HarperCollins, 2017

Barefoot Season, 2012

3. Evening Stars, 2013

Hóvégi klasszikus: Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

"Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel."

A kis herceg az a történet, mely – ajánlása szerint – gyermekeknek íródott, de korhatár nélkül olvasható. Mindig és mindenki számára van mondanivalója.

Lehet egy gyermektörténet, ami arról szól, hogy a szerző, a mesélő repülőgépszerencsétlenség áldozata a sivatagban és ott találkozik össze az aranyhajú kisfiúval, aki tulajdonképpen egy picike bolygón él és utazásairól mesél a felnőtt férfinek.

Vagy lehet egy társadalmi korkép, amikoris a kisfiú a felnőtt férfiben még meglévő gyermek, és aki az utazásairól mesélve a társadalom tipikus alkotóelemeit tárja az olvasó elé, például a hatalom képviselőjét, a szenvedélyfüggőt, a ravaszt, az anyagias fontoskodót, a beletörődőt. Ez akár egy görbe tükör is lehetne, de mindenképpen az emberi érzések és személyiségek sokféleségét jelzi.

"– Hát te mit csinálsz itt? 

– Iszom. 

– Miért iszol? 

– Hogy felejtsek. 

– Mit? 

– Azt, hogy szégyellem magam. 

– Miért szégyelled magad? 

– Mert iszom."

A kis herceg klasszikus mű, melyre más szerzők is előszeretettel hivatkoznak írásaikban. Legutóbb Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmek című könyvében olvastam róla, és ez adta az ötletet, hogy ismét belekukkantsak a könyvbe. Mert ez egy olyan történet, amit bárhol ki lehet nyitni, bárhol bele lehet olvasni, mert minden esetben mondanvalója van az olvasó számára és ezt a mondanivalót mindenki, kortól függően értelmezheti… vagy nem.

1974-ben angol-amerikai tévéfilm, 2015-ben francia animációs film készült belőle.

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Gyermeknek és felnőtteknek szóló egyetlen mese A kis herceg, a második világháborúban elpusztult s már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipi bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, s szívünkbe zárjuk az emberségben nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét a nagy író eredeti színes rajzai díszítik.

Eredeti mű: Antoine de Saint-Exupéry – Le Petit Prince, 1943

Magyar nyelven 54 kiadást ért meg, először 1957-ben a Magvető Kiadónál jelent meg, legfrissebb 2017-ben a Könyvmolyképző Kiadónál.

Mindenkinek ajánlom, mert elgondolkoztató, megható, szép.

Sophie Kinsella - A boltkóros és a nagy szemfényvesztés

A bolkóros 8

Kedvenc ​boltkórosunk és férje a kapcsolatukat is próbára tevő amerikai kiruccanás után haza készülődnek. Azonban Becky apjának és legjobb barátnője férjének, Tarkienak is nyoma vész az Államokban. A két férfi valószínűleg egy áruló üzlettárs felkutatására indultak; a kalandban pénz és barátság is kockán forog.

Becky egy egész kis kompániával szegődik a nyomukba, és a keresésben segítségükre van apja régi térképe meg egy minden karácsonykor újramesélt történet. Útközben, a kényszerű összezártságban aztán rá kell jönnie, sokkal több rejtélyt kell megoldania, mint amire eredetileg számított. A szövevényes nyomozás közben legjobb barátnője bizalmát is vissza kell szereznie, és segítenie kell annak megroggyant házasságát rendbe szedni. A nagy vegasi átverés után egy kérdés marad: ki adja vissza a boltkóros vásárlókedvét?

A New York Times bestsellerszerzője, Sophie Kinsella hősnője, a boltkóros Becky Brandon (született Bloomwood) amerikai kiruccanását ezúttal fergetegesen kacagtató úti kalandokkal folytatja a Vadnyugaton és Las Vegasban.

Libri, 2017

Eredeti mű: Sophie Kinsella – Shopaholic to the Rescue, Transworld, London, 2015

Nem titok, hogy kedvelem Sophie Kinsella könyveit. Olyan könnyű kis habos-babos írások, pont jók egy fáradt estére agyat szellőztetni. Vannak közöttük jobbak, vannak kevésbé tetszetősek.

A boltkóros sorozatot valamiért hosszú ideig tologattam, Magam sem tudnám megmondani miért. Az első részeit még 2008-2009-ben adta ki a Kelly Kiadó – tehát nem mostanában –, azóta valamennyi része megjelent magyar nyelven is, némelyek kétszer is, két különböző címmel, mert a Libri Kiadó megjelenés előtt újra lefordította őket.

Nos, tavalyelőtt jött az influenzajárvány, rendesen ágyhoz is vágott és agyzsibbasztásnak elővettem A boltkórost és valamennyi addig megjelent részét.

Pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam: könnyű, vicces, szórakoztató, néhol idegesítő – mármint Becky Brandon (született Bloomwood), a hősnő túlzásai és hisztérája –, de szórakoztatott. Tehát kiváncsian kaptam a frissen megjelent hetedik rész után is (A boltkóros Hollywoodban), amit alig néhány oldal után félre is tettem.

Azt hiszem említettem, mikor a szerző egy másik könyvéról írtam (Tudsz titkot tartani?), hogy ezt a kihagyott hetedik részt el kellene olvasni, mert hamarosan jön a nyolcadik is és az se maradjon ki. Ennek is eljött az ideje. 
   A sorozat részei kis jóindulattal önálló történetekként is megállják a helyüket, de azért jó sorrendben és valamennyit elolvasni, mert annyi utalás történik az előző részekre, vagy éppen előkerülnek régi szereplők, hogy az ember lánya csak kapkodja a fejét, hogy ez most kicsoda és mit akar itt, meg mit is kellene tudnom róla?

Megjelent a nyolcadik rész, elővakartam az előzőt is, és legyűrtem. Szószerint. Mert már nem szórakoztatott. Ahogy ez a nyolcadik sem.

Azt mindenki tudja mit jelent a boltkóros szó. Nos, a sorozat hősnője az.  Becky Brandon vásárlási kényszerben szenved, örökösen baja van a bankokkal, mert valamennyi hitelkártyájának kereteit többszörösen túllépi és ezen nem segít semmi. Sem házasság, sem az anyaság, sem az, hogy új országba költöznek. S ezt a sorozat olvasói pontosan tudják, mint ahogy azt is, hogy Becky mire képes egy-egy márkásabb cuccért, hogyan hazudozik mikor a bank képviselője keresi, vagy milyen bőszen (és infantilisan) tud mindenkivel levelezni, ha úgy érzi, hogy méltánytalanság áldozata. 

Ugye az előző részben a család Hollywoodba költözik, mert oda szólítja férjét a munkája. Itt már kaptunk egy adagot abból, hogy Becky nem csupán boltóros, hanem betegesen valaki szeretne lenni, ezért még családját, legjobb barátnőjét is elhanyagolja és az ördöggel cimborál. Hősnőnk minden sejtjével azon van, hogy meghódítsa Hollywoodot és egy hollywoodi stílus-díva legyen.

Ebben a részben is az Egyesült Államokban maradunk. A cselekmény kicsit más a megszokotthoz képest, mert kedvenc (vagy nem) boltkórosunk egy régi családi titok – és apja – nyomába ered az Egyesült Államokban – ha már úgyis ott van. Mi több, anyja és annak lejobb barátnője is vele tart, sőt legjobb barátnője Suze is, mert az ő férje viszont Becky apjával van és együtt próbálják kibogozni mi is történik tulajdonképpen. Egy egészészen rendes, lakókocsis családi utazás kerekedik ki belőle, mely természetesen nem nélkülözi a kalandokat sem.

Abban is más ez a rész, hogy a boltkóros Becky képletesen hamut szór fejére és beismeri, hogy rosszul bánt Suze-zal, legjobb barátnőjével, leszámol régi riválisával, Aliciával, sőt megjavul. Sok-sok év harácsolás és féktelen vásárlás után Becky Brandon eljut arra a szintre, mikor ugyan továbbra is vásárol, de mértékkel.

Természetesen jó, hogy magyar nyelven is elérhető a sorozat valamennyi része, mert bármennyire is nem kedveltem az utolsó kettőt, ha nem olvasom el, akkor hiányérzetem lett volna, hogy mi van ha azokban van valami nagy durranás, ha valamennyi közül a legjobbak, legszórakoztatóbbak. Természetesen elolvashattam volna angol nyelven is, de az az igazság, hogy mostanában egyre ritkábban veszem rá magam, hogy angolul olvassak.

Én személy szerint örülök, hogy vége a sorozatnak (legalábbis egyelőre), mert valahogy már nem hozta az első részek szeleburdi Becky-jét. Nem azt mondom, hogy most nem követ el őrültségeket, csak valahogy már nem volt az igazi. S a befejezés is kicsit erőltetett volt, mikor is csak úgy, annyi év után megvilágosodik és felhagy azzal, amihez a legjobban éretett: a vásárlással, jelezve azt, hogy akkor most felnőtt, megkomolyodott. Boltkórossága nélkül Becky Bloomwood-Brandon már nem az igazi, de természetesen az ízlések és a pofonok…

Egyébként az első rész(ek)ből film is készült, olyan elamerikainizált hollywoodi katyvasz, ami nyomokban még hasonlít is az eredeti történetre. Egyszer meg lehet nézni, de ha nem akarsz öt-tízpercenként felkiáltani, hogy a könyvben ez másképp volt, akkor ne tedd. De ugye ez is ízlés kérdése...

A sorozat részei:

1. Egy boltkóros naplója, Libri - 2015, Kelly - 2009)

2. A bóltkóros útra kel, Libri, 2015 (Pánik a plázában, Kelly, 2008)

3. A boltkóros esküvője, Libri, 2016 (A boltkóros férjhez megy, Kelly, 2009)

4. A boltkóros és a tesója, Libri - 2016, Kelly - 2010

5. A boltkóros babát vár, Kelly, 2010

6. A pöttöm bóltkóros, Kelly, 2011

7. A boltkóros Hollywoodban, Libri, 2016

Nicola Moriarty - Az ötödik levél

Milyen jól ismered a barátaidat? 

Négy barátnő. Öt levél. Egy titok. 

Joni, Trina, Deb és Eden. 

Az iskola első napjától fogva barátok. Ahogy ők mondják: a legjobb barátnők, mindörökre.

Most már harmincasok, és közbeszólt a való élet: férj, gyerekek, munka. Joninak azonban támad egy ötlete, amely segít felfrissíteni a kapcsolatukat. Mindegyikük ír egy-egy névtelen levelet, így osztja meg a barátnőivel, mi történik valójában az életében.
Ám ahogy előtörnek a vallomások, Joni kezdi elveszíteni a hitét több évtizedes barátságukban. 

Düh. Vádaskodás. Vágyakozás. Csalás. 

Aztán talál még egy levelet. Egy ötödiket, amelyet sosem kellett volna elolvasnia. Olyan nagy titkot tartalmaz, hogy az írója meg akarta semmisíteni. És Joni most azon tűnődik, vajon igazán ismerte a barátait?

A népszerű írónő, Liane Moriarty húgának botrányos, áttörő világsikert hozó regénye megragad és nem enged el, elgondolkodtató, intrikákkal és titkokkal teli olvasmány.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Nicola Moriarty – The Fifth Letter

Eddig semmit nem olvastam az ausztrál Moriarty nővérek egyikétől sem. Sem angolul, sem magyarul, sem Nicolától – akinek ez az első, magyar nyelven is megjelent regénye, sem híresebb nővérétől, Liane-tól, akinek már négy könyvével is találkozhatott a magyar olvasóközönség. Viszont csupa-csupa jót és pozitívumot olvastam, hallottam róluk, erről a könyről is, tehát bizakodón vágtam bele.

Ennyi idő után már igazán megtanulhattam volna, hogy az agyondícsérés és szuperlatívuszok használata kizárólag azt a célt szolgálja, hogy eladja a könyvet, hiszen a kiadónak profitot kell termelnie, mert erről szól ez a világ.

Ugye itt van a fülszövegben említett négy nő: Joni, Trina, Deb és Eden. Négy különböző személyiség, négy különböző élettörténettel. Az iskola első napjától barátok. S miért pont ők négyen? Azért mert osztályfőnökük lelkendezik, hogy valamennyiük családneve C-vel kezdődik és a skorpió jegyében születtek. Gyenge alap egy olyan barátsághoz, amit tulajdonképpen Joni makacssága és valakihez tartozni vágya hozott össze csellel, csalással, hazugsággal.

Minden előrejelzés ellenére ez a barátság kitart éveken keresztül, még akkor is, amikor mind a négyen férjhezmennek, gyermeket szülnek, változnak. Csakhogy Joni nem tudja elfogadni ezt a változást, azt sem, hogy most már más a viszonyuk, már nincs annyi idejük egymásra, hogy mások a prioritások, nem az öri-bariság ápolása. Ő ugyanazt akarja visszakapni, ami az iskolában volt, és magánügyi problémáit ezzel takarva, lelkesen szervezi a néhány napos közös nyaralást.

Itt vetődik fel a titokmegosztás ötlete is, s történik ez névtelenül. Csakhogy az egyikük hazudik a levélben, egy másik pedig meggondolja magát, megsemmisíti eredeti levelét és egy másikat ír helyette. Csakhogy a levél nem ég el teljes egészében, a számítógépben is visszanyomoztható a teljes szöveg, ami felkavaróan őszinte és megdöbbentő.

A négy nőnek lassan rá kell jönnie, hogy éveken keresztül tapintatból, vagy akár irigységből folyamatosan hazudtak egymásnak, de sajanálatos módon önmaguknak is, hogy nem ismerik azokat az embereket, akiket a legjobb barátaiknak tartottak, hogy semmi sem lesz többé olyan, mint volt.

A négy nő közül Joni az aki kicsivel több szerepet kap a történetben, hiszen az egész úgy kezdődik, mint az ő gyónása, ami nem is lett volna rossz, ha a szerző megtartja ezt a vonalat és Joni szépen tovább mesél. Csakhogy ez nem így történik, legalábbis nem végig, hiszen néhányszor a szerző maga vette át a mesélő szerepét, minek következtében arra is kellett figyelni, hogy akkor most éppen kinek a szemszögéből látjuk ezt a történetet és miért.

Talán jobb lett volna, ha a szerző nem akar annyi mindent belesűríteni ebbe a rövid történetbe – mert a könyv, terjedelmét tekintve,  igazándiból inkább kisegény – hanem csupán néhány dologra koncentrál, amit bővebbel is kifejt.

Például dícséretes, hogy enyhe ejnye-bejnyeként kitér a magánélet interneten való kiteregetésére (Joni a nyaralásból mindent twittel és fotókkal is dokumentál), valamint a virtuális világban használt szlengre is. Ezzel valamennyien tisztában vagyunk és fölösleges is volt, mert semmi jelentősége nem volt a történet szempontjából.

“– De mi a baj a „hashtaggel” egyébként? Az internetes beszéd mára már teljesen polgárjogot nyert. Hamarosan már nevetni sem fogunk, ha valaki mond valami vicceset, csak annyit mondunk, hogy ‘LOL’.”

Azt sem igazán pontoztam, hogy a felnőttkori viselkedést kizárólag a gyermekkorban ért traumák számlájára írta. Ez annyira pontatlan és közhelyes volt. Ha valaki olyan fogalmakkal dobálózik, amiket nem ismer, akkor olvasson utána tudományos szaklapokban, mert néha nem elég, ha a Gugli és a Wikipédia a barátja.

Nem mondom, hogy rossz volt, de annyira jó sem, mint ahogy a fülszöveg sugallja. Ha ez kellett a világsikerhez, akkor el sem bírom képzelni milyenek az előző könyvei, amik, ugye, nem hozták meg az áttörést és a celebritást. Miután szinte az egész könyvet egyik-másik szereplő feltételezései töltik meg – mert ugye mindenki (de főleg Joni) találgatja, hogy melyik levél kihez tartozhat –, a vége erőltetett és nyálas volt. Nem találtam benne a botrányosságot, viszont hazugságot, félrevezetést, megtévesztést annál többet.

Nekem ez egyszer olvasós marad, de természetesen az ízlések és a pofonok...