Tasmina Perry - Ház a Naplemente-tónál

Senki ​nem felejthet el egy olyan nyarat, amelyet a Casa D'Orban töltött…

A Casa D'Or, a titokzatos ültetvényes ház a Naplemente-tó partján, több mint ötven éve a Wyatt család tulajdonában van. Jennifer Wyatt ide tér vissza az egyetem elvégzése után reményekkel telve, várja a tóparti nyár. Ám mire eljön az ősz, szíve összetörik, családja szétesik, álmai semmibe vesznek.

Húsz évvel később a Casa D'Or, tragikus események áldozataként, elhanyagoltan áll. Jennifer rácsapta az ajtót a múltjára. Aztán Jim, a férfi, akit megismert, és akibe beleszeretett azon a varázslatos nyáron, újra megjelenik az életében. Azt tervezi, hogy visszaszerzi a Casa D'Or egykori dicsőségét. Találkozásuk felzavarja mindkettejük régi kísérteteit, és felfedi a sötét titkokat, amelyeket a ház még mindig rejteget.

„Elvesztett szerelem és rég eltemetett titkok… Tökéletes vasárnapi olvasmány.” (Marie Claire)

„Ezzel a csábító és titokzatos regénnyel kitűnően elmúlathatunk egy nyári délutánt.” (Daily Express)

„Megragadó… Szurkolni fognak Jimnek és Jennifernek. Az elbeszélés nagy sebességgel száguld előre, és briliáns a stílusa. Én imádtam.” (Daily Mail)

„Románc izgalommal fűszerezve.” (Glamour)

„Titokzatosság, cselszövés és románc találkozik egyetlen varázslatos olvasmányban.” (Fabulous Magazine)

„Hangulatot teremt és leköti a figyelmet.” (Sunday Mirror)

XXI Század, 2017

Eredeti mű: Tasmina Perry – The House on the Sunset Lake

Ez a könyv egy kicsit másabb volt a Tasmina Perrytől megszokottakhoz képest, legalábbis nekem ez volt az érzésem. Mintha az általam eddig olvasott könyveiben több lett volna az “akció”, és mellette volt egy romatikus-szerelmi szál is. Ez pedig egy szerelemről szól és a mellékszál a történéseké.

Abban is különbözik az átlagtól, hogy a történet központjában egy férfi áll, Jim Johnson, és a női főhős, Jennifer Wyatt kissé mögé szorul, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos szerepe a történetben.

A cselekmény párhúzamosan két idősíkban zajlik: 1994-ben, amikor a két fiatal megismerkedik és egymásba szeret, majd húsz évvel később, amikor egy üzleti ügy kapcsán ismét egymáshoz sodorja őket a véletlen ördöge. És ez nagyon jól van így, mert ahogy haladunk a jelen történéseivel, úgy ismerjük meg fokozatosan a múlt eseményeit is, hogy majd csak a végére kapjunk tiszta képet. Mert ebben a történetben semmi sem az, aminek az első pillanatban látszik.

A ‘90-es évek közepén, a híres angol író, Bryn Johnson családostól Savannah-ba érkezik, hogy halódó karrierjének egy újabb impulzust adjon. És megismerkednek a szomszédban lakó Wyattékkal, aki a helyi közösség krémjéhez tartoznak: gazdag, vállalkozó férj, sznob, neurotikus feleség, puccos iskolákba járatott, de semmihez nem értő lány, akit ráadásul a család egy hozzájuk hasonló családból származó férfi felé terelget.

Ebbe a felállásba érkezik az apja árnyékából kitörni készülő Jim, aki húszévesen rockzenészi karrierről álmodik és rácsodálkozik a tipikusan déli világra, ami annyira különbözik a sajátjától

“– Furcsa egy ország ez az Amerikai Egyesült Államok – rázta Jim a fejét, és mosolygott. – Tizenhat éves korodban vehetsz fegyvert, de várnod kell, amíg huszonegy éves leszel, hogy kapj egy sört.”*

A két család gyakran találkozik a nyár folyamán és akaratlanul is hatással lesznek egymás életére, a nyár pedig tragédiába torkollik.

Húsz évvel később Jim Johnson  karierrje csúcsa fele törtet a szállodabizniszben. Két lépésre van az igazgatótanácsi tagságtól és a rockzenész karrier-álmok már rég a múlté. És pont Wyatték villáját vásárolja meg a luxusszálloda-lánc számára. Tehát elkerülhetetlen Jennifer és Jim találkozása, az emlékek felelevenítése. Jennifer trófea-feleség, semmi más, hiszen minden meggyőződése ellenére és a körülmények hatására, követte a családja által kijelölt utat.

Látszólag ez egy olyan könnyű, nyári olvasmány, de sokkal több annál. Igen, alapjában véve ez Jim és Jennifer szerelmének története múltban és jelenben, de nemcsak, hiszen pontos betekintést kapunk Jim munkájába és magánéletének alakulásába és közvetetten a Jenniferébe is, bár neki karriere nincs, csak magánélete. A szerelmi történeten túl tele van titkokkal, megcsalással, árulással, sznobizmussal. És a Jimre jellemző angol humorral:

“– Mondtam neki, hogy az első popesemény, amelyre valaha eljutottam, a Nelson Mandela tiszteletére adott koncert volt Wembley-ben. Mire azt mondta, hogy ő is ott volt, azzal a különbséggel, hogy ő in utero, az anyaméhben volt jelen.”*

Szépen megírt történet, tele érzésekkel és még az utolsó pillanatokban is tartogat meglepetéseket, hiszen, ahogy már jeleztem, ebben a történetben semmi sem az, aminek látszik. Olvastatja magát, tehát egy délután-este túl lehet lenni rajta. Én kedveltem, de természetesen ízlések és pofonok...

* Tasmina Perry – Ház a Naplemente-tónál, XXI Század, 2017