A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Agave. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 12., hétfő

10. születésnap



   Amikor tíz évvel ezelőtt módfelett lelkesen megírtam az első blogbejegyzésemet, eszembe sem jutott, hogy ez a foglalatosság kitart tíz éven át. Igaz, azóta a lelkesedésem mértéke sokkal kisebb, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a tavalyi év során csupán 22 blogbejegyzést írtam. Ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet olvastam volna, sőt! A tavalyi év során – a Moly statisztikája szerint – 171 könyet olvastam el, de be kell vallanom, hogy ez a szám azokat a könyveket is tartalmazza, ahol az eltúlzott mennyiségű pornográf leírások miatt sűrűn lapoztam. S azt is el kell mondanom, hogy olyan könyvek is voltak közöttük, melyek nem 2025-ben jelentek meg, hanem már rég a polcomon álltak, de sosem volt időm, vagy akár hangulatom elolvasni őket. Mert akárhonnan nézzük, egy könyvhöz hangulat is kell.
   Hogy miért írtam ilyen keveset a blogba? Egyrészt azért mert nem volt kedvem hozzá, s ez szorosan kapcsolódik a második okhoz is: a szórakoztató irodalom felhozatala nem igazán felelt meg az ízlésemnek, és ez egyszerűen elvette a kedvem attól, hogy sorban írjam a sablonosságot és nemtetszést sugalló bejegyzéseket.

   Fontos lépés volt a blog létezésében, hogy tavaly év elején kiléptem a Blogturné Klubból, tehát már nem veszek rész blogturnékban. Nem én vagyok az első és minden bizonnyal az utolsó sem, aki ezt megteszi. Ez nem egy hirtelen döntés volt, hanem egy jó ideje már érlelődött, s tavaly jött el az a bizonyos utolsó csepp, ami után azt mondtam, ideje továbblépni, s megmaradni annak a régimódi bloggernek, aki nem villog minden lehetséges internetes fórumon, csak azért mert most éppen ez a trendi. Nekem ehhez sem gusztusom, sem időm. De beszéljünk könyvekről, például azokról, amiket az elmúlt év során olvastam.
   Mint már jeleztem, az elmúlt évben is meglehetősen sokat olvastam, s sajnálatos módon, az én ízlésemnek nagyon gyenge volt a felhozatal. Nem tudom miért... illetve tudom, de nem akarom sokadszorra is elmondani, hogy a szexről nem olvasni kell, hanem csinálni. Persze, mindenki azt olvas, amit akar, meg amihez gusztusa van, de mi van akkor, ha már a sokadik könyv is ugyanolyan, ha már a fülszöveg elolvasása után tudod mi lesz a minimális cselekmény – ha egyáltalán van benne –, a többit pedig a szexuális aktus részletes leírása tölti ki? Minden bizonnyal másoknak is feltűnt már, hogy ezekben a könyvekben a főhős mindig magas, izmos, mintha minimum testépítő lenne és méretileg jól felszerelt. S honnan tudom ezt? Onnan, hogy minden esetben részletes leírást kapok a farkáról, péniszéről, bájdorongjáról (nevezze ki minek akarja), beleértve az anatómiai görbületét is. Igen, szeretek szórakoztató irodalmat olvasni, különösen egy nehéz nap után, prűd sem vagyok, de nekem nem ez jelenti a szórakoztatást.
   Az elmúlt év olvasmányait három kategóriába sorolnám: említésre méltó (sajnos kevés), sablonos-felejtős, és kritikán aluli, mert sajnos ilyen is volt. Ami pedig igazán megdöbbentett az, hogy megjelent az első AI-vel fordított könyv is. Legalább is az első olyan, amiről hivatalosan is elismerték, hogy mesterséges intelligencia fordította. Mert amúgy mostanában mindenki fordít, olyanok is akiknek éríntőlegesen sincs közük az eredeti nyelvhez.
   Mivel 171 könyvet túl hosszú lenne felsoroni, kategorizálni csupán az említésre méltókat ajánlanám figyelmetekbe, de – mint mondani szoktam – ezek a saját kedvenceim, mert ízlések és pofonok.



Kirsty Greenwood: Holtomiglan-holtodiglan
General Press, 2025

   Mágikus realizmussal tarkított romantikus, egészen eredeti ötlet és sajátos humor.


Melody Edwards: Jane és Edward
General Press, 2025

   Charlotte Brontë Jane Eyre című regényének modern és meglehetősen jól sikerült feldolgozása.



Alexandra Potter: Egy negyvenes balfék vallomásai
General Press, 2025

      Szórakoztató és gondolatébresztő.


Evie Dunmore: Megnyerni a herceget
Kossuth, 2025

  A 19. század végi kezdődő nőmozgalmak és női emanicipáció a fő téma, történelmi romantikusba csomagolva.



Shelley Noble: A Tiffany-lányok
Könyvmolyképző, 2024

   Ki ne hallott volna a híres Tiffany cégről? A valós tényekre alapozott századfordulós történet a feminizmusról szól... meg némi romatikáról is.


Rita Falk: Sülthal-fiaskó
Magistra, 2025

   Franz Eberhofer, a német antirendőr történetének egy újabb epizódja, a sorozatra jellemző tömény fekete humorral dúsítva



Rufi Thorpe: Margo bajban van
Libri, 2025

   Látszólag egy kis tingli-tangli történet, de annyi minden van a felszín alatt.


Cecelia Ahern: Ítéletidő
Athenaeum, 2025

   Egyszerűen zseniális volt. Bár nem a könnyű műfajhoz tartozik, beszippantja az embert, és nem ereszti egészen a végéig, amikor is ott a nagy durranás.



Elle Cosimano: Finlay Donovan megássa a sírját
Agave, 2025

   Aki még nem ismeri Finlay Donovant, az sürgősen pótolja ezt a hiányosságot, mert ezek a történetek állandóan pörögnek, néha az abszúrditás határait feszgetve.


Lily Hayward: Macska a karácsonyfa alatt
General Press, 2025

   A tavalyi szezonban olvasott 19 karácsonyi témájú könyv közül ez volt az egyetlen, ami kitört a csilivili kategóriából, csak sajnos felépítésében kísértetiesen hasonlított a szerző tavalyi karácsonyi történetéhez. De azért jó volt.


   Nos, saccperkábé ennyi könyvet kedveltem a tavalyi év során – bár az is lehet, hogy egy-kettő fölött elsiklottam. Mivel most még nagyon az év elején járunk, s a kiadók az éves leltárral vannak elfoglalva, nem a könyvkiadással, pillanatnyilag régi könyveket olvasok. Olyanokat, amiket 10-15 évvel ezelőtt már olvastam. S azon gondolkodom, hogy annak idején mi a franc tetszett bennük?
   Milyen teveim vannak az idei évre? Őszintén? Semmilyenek. Az biztos, hogy olvasni fogok, s blogbejegyzést is írok, ha valamiért úgy érzem majd, hogy az illető olvasmányélményt meg kell osztanom másokkal is.
   Köszönöm, hogy tíz éven át velem tartottatok, s olvassatok jót és sokat.