Vi Keeland – A vetélytárs

   Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
   Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.

Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.

   Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.

   Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…

   Egy nehéz nap szörnyű kezdete…

   Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.

   A forró pillantásától egészen elpirultam.

   Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…

   Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.

   A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.

   És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.

   Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.

   Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

   Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: We Shouldn't, 2019

   "Lehet, hogy van egy határvonal a szerelem és a gyűlölet között… de olyan szórakoztató ezen a vonalon egyensúlyozni!"

   Egy ideje már nyilvánvaló, hogy az Álomgyár Kiadó ritkán tud meglepni kiadványaival, s nem sok könyvükről mondhatom el, hogy azta! ezt érdemes volt elolvasni. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan olvasók, akiknek éppen ez az erotikus-romantikus stílus jön be, amire a kiadó az utóbbi években a hangsúlyt helyezte. Nincs semmi baj az erotikával, amennyiben nem azért van jelen egy írásban, hogy eladja azt, olyan minél több, annál jobb módon.
  Vi Keeland azon kevés Álomgyárnál megjelenő (bár nemcsak) szerzők közé tartozik, akiknek írásait szívesen olvasom, de nem mindig rajongok érte. Ezért sem rajongtam, mert már annyiszor lenyúzták a bőrt az eltúlzott lelki nyavalyákkal küzdő mutatós férfiak témáról, meg a mások gyerekét bűntudatból látogatókról is, a munkahelyi afférról, ahol a vetélytársakból szerelemesek lesznek, hogy lassan semmi újat nem lehet kiadni ebben a témában.

   A vetélytárs egy munkahelyi affér története, s nem nehéz kitalálni hogyan végződik, annak ellenére, hogy a való életben ezek a munkahelyi kapcsolatok az esetek túlnyomó részében teljesen máshogy végződnek, de – mint tudjuk – óriási igény van az idealizált happy endre, a rózsaszín ködre, lehetőleg kemény lepedőszaggatással jól megspékelve.
   A történet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, s a történéseket természetesen a főhősök mesélik el: Bennett és Annalise, valamint abszolút felesleges naplórészleteket olvashattam Bennett gyermekkori barátnője (kizárólag baráti kapcsolat volt közöttük) naplójából, akinek halála miatt a férfinak bűntudata van, különösen miután kiderült, hogy Sophie többet érzett iránta egyszerű barátságnál. S akkor még ott van Lucas, Sophie gyermeke egy korábbi kapcsolatból, akit a nagymama nevel, és akit Bennett bűntudattól hajtva látogat. Ehhez hasonlót már több könyvben is lelőttek, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

   Nos, Bennett és Annalise találkozása a munkával függ össze. Mindketten egy-egy reklámcégnél dolgoznak azonos pozícióban, a két cég összeolvadása után csak egyiküknek van hely kreatív igazgatóként, a másiknak el kell költöznie Texasba, hogy a cég ottani irodájában töltse be ugyanazt a funkciót. Hogy kettejük közül melyik lesz az, azt verseny dönti el. Mindketten ugyanannak a három ügyfélnek mutatnak be egy-egy reklámtervet és az ügyfelek választanak. Kettő a háromól alapon a győztes marad, a vesztes megy. Csakhogy közbeszólnak az érzelmek is, bár eleinte mindkét szereplő csak és kizárólag a nyerésre játszik, egy esetleges affér kettejük között szóba sem jöhet.

   A történet mellett szól, hogy a kliségyűjtemény mellett volt humora, voltak szellemes párbeszédei, vicces szituációi, melyek feldobták és próbálták ellensúlyozni a sok véletlen egybeesést, a főszereplők fikizai tökéletességét és lelki nyomoraikat. Mert miért csak Bennettnek lennének sötét foltok az életében, mikor lehet fokozni a dolgokat Annalise esetében is egy sikkes kis közlekedési fóbiával, vagy éppenséggel egy szemét expasival. S a lány autóbalesete már a giccs határát súrolta, annyira közhelyes volt.
  A fodítás sem volt a topon, de ez nem újdonság a kiadó esetében, csak nem értem, hogy akkor hol voltak a szerkesztők. S többször is elmondtam, hogy nem érdekelnek a könyvek csomagolásai, de talán fejlődni kellene, s leszokni az ölelkező párocskáról s az igénytelen megoldásokról.
  Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de olyan sem, hogy akkor feltegyem az újraolvasandó könyveim listájára. Vannak ennél rosszabb könyvek is, ez pedig szépen besorjázott a most divatos sablonkönyvek közé. Tehát nekem ez egyszerolvasós, de ízlések és pofonok

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A beosztott

Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)

Egomániás

Szösszenet egy vírus margójára

   Bepöccentem. Nem viccelek. Az utóbbi két hétben többet káromkodtam – s mint tudjuk, a magyar nyelv nagyon színes, amikor disznó beszédről van szó –, mint eddigi életemben összesen, s azért nem vagyok egy mai csirke. S tulajdonképpen nem is a vírustól pöccentem be, hanem attól, amit a nyilvánvaló pandémia (aki nem tudja mit jelent a szó, hát Gugli a barátunk) kiváltott nagyon sok emberből.

  Ugye itt van ez a misztikus kis vírus, amire csak legyintett mindenki: Á! velünk ez nem történik meg! S nem is történt volna meg, ha komolyan vette volna mindenki első pillanattól, leül anorexiás, vagy éppenséggel terjedelemes hátsójára, és azt teszi, amit mondanak neki. Igen, igen, a "volna", aminek meg kellett volna történnie, ha felelősségteljes állampolgárai vagyunk bármelyik országnak. De inkább elvicceltük, mert milyen jól lehet vihorászni a szellemes mémeken, miközben fogalmunk nincs mivel nézünk szembe. Mert, ugyebár, az okostónik, a nagymenők megjátszák magukat, hogy mit kell beszarni, ez olyan mint az influenza, abba is belehalnak, sőt még többen. Hát Tónikáim, vagy egy hírem számotokra: az influenza ellen van védőoltás és kezelés, a SARS-CoV-2 ellen nincs, csak szimptomatikus kezelés, s amúgy meg te vagy és a Jóisten... meg persze a vírus, ami a felelőtlen emberek miatt terjed olyan sebességgel, hogy pislogni sincs időd. Az olyanok miatt, akik egy héttel ezelőtt Párizsban felháborodtak, mert bezárt a Louvre, őket pedig megfosztották a kultúrához való joguktól. Az olyanok miatt, akik akkor is elmennek szabira fertőzött területekre, ha tudják, hogy az egészségüket – és a másokét is – veszélyeztetik, mert ugye ők azt kifizették, az jár nekik, és különben is leszarják.

   Meg az olyanok miatt, akik az utolsó utáni pillanatig kint lógtak Olaszországban – vagy Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, lassan bárhol –, majd, amikor komolyra fordult a buli és jött a karantén, úgy menekültek, mint a patkányok a süllyedő hajóról, annak ellenére, hogy országaik kérték, ne induljanak útnak. Csak egy dolog nem jutott el két neuron közötti szinapszisból álló agyukig: vírushordozók lehetnek és mindenkit megfertőzhetnek, akikkel csak érintkeznek, s mint ahogy a statisztikai adatok mutatják, az elsők, akiknek az egészségét veszélyeztették, azok a saját hozzátartozóik. Izolálás? Karantén? Minek? Ők aztán nem! Meg minek kellett bezárni az iskolát? Hová tesszük a gyereket? S miért marad el a koncert, a színházi előadás, a sportesemény... meg a könyvfesztivál? 

   Talán valami úton-módon meg kellene érteni, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Itt most nem a jogainkról kellene vitázni, hanem a kötelességeinket kellene szem előtt tartani, mert ez már rég túlment a vicc határán.

  Hogy be vagyok-e rezelve? Nem tudom, de kellemesen sem érzem magam. Az okostónik, a felelőtlenek és a nagypofájúak miatt. Meg azért, mert sok éves praxis áll a hátam mögött - bár nem virológiából –, s van némi fogalmam, hogy mivel nézünk szembe. Senkinek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon, vagy mit ne, de bármit is tenne, azt úgy tegye, hogy ne veszélyeztesse mások egészségét.

   A világ több pontján is kutatják ezt az egyelőre misztikus SARS-CoV-2 vírust, keresik az ellenszert, az oltóanyagot. S ha már ennyien foglalkoznak a kutatással, mellékesen talán egy hülyeség elleni oltást is ki kellene fejleszteni, mert nagy szükség lenne rá. Úgy a fél világnak.

   Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.

J. R. Ward – A tolvaj

   Fekete Tőr Testvériség 16

   Sola ​Morte, a besurranó tolvaj és kódfejtő megelégeli az alvilági játszmákat, és elhatározza, ezután tisztességes életet él. Caldwelltől távol, immár becsületes polgárként vigyáz imádott nagymamájára, és kerüli a bajt. A szívét azonban otthagyta fent északon, az egyetlen férfinál, aki átlátott a védőpajzsán.

   Assail, Assail fia soha nem akart szerelmes lenni, főleg nem egy emberbe, hiszen életvitele és valódi hivatása mellett elképzelhetetlen, hogy közös jövőt tervezhessen olyasvalakivel, mint Sola. A sors azonban mindig tartogat meglepetéseket; Assail kómába esik, és Sola az egyetlen, aki visszahozhatná az életbe. Assail unokatestvérei számítanak a segítségére, mivel egy új, halálos ellenség közeledik, és a testvériségnek minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a férfira. Sola azonban a legkevésbé sem akar belekeveredni ebbe a háborúba vagy visszatérni a múltjába, főleg miután rájön a szörnyű igazságra Assail kilétével kapcsolatban. De hogyan is hagyhatná meghalni a férfit, aki az életénél is jobban szereti őt?

   A tolvaj az utóbbi évtized egyik legnagyobb romantikus bestsellere, a Fekete Tőr Testvériség tizenhatodik része.

   Alexandra, 2020

   Eredeti cím: The Thief, 2018

   Tizenhatodik részénél tart magyar nyelven, tehát senkinek nem kell bemutatni miről szól J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozata. S mintha rendszer lenne: egy hideg, egy meleg, azaz bármennyire is szeretem ezt a sorozatot mintha szabályszerűen váltakoznának azok a részek, melyeket nagyon kedvelek, azokal, amiket nem annyira. Kéretik nem félreérteni: nem rossz a történet, mert egy FTT-s történet alapból nem lehet rossz, csak éppen valamiért nem kedvelem annyira. S mivel az előző részt (A Kiválasztott) elhalmoztam imádatommal, ez most az a könyv, amit kevésbé kedvelek, igazándiból még meg sem tudom mondani, hogy miért.

   Az előző részben Layla, a kiválasztott, és Xcor, a banditavezér történetén volt a hangsúly, s mellettük az egész testvériség életébe betekinthettem, kicsitől nagyig. Az egy szép kerek történet volt erotikával, humorral, szerelemmel és megható jelenetekkel. Ahhoz képest itt két párra is koncentrál a szerző. Első sorban Jane-re és Vishousra, hiszen már az előző részben mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a kapcsolatuk nem működik, s mindketten a munkába menekülnek, amit Vishous a szokásos láncdohányzással, valamint kedvenc vodkájának kemény döntögetésével told meg. 
   A másik pár – tulajdonképpen ők a főszereplői ennek a könyvnek, vagy legalábbis lenniük kellene – Assail, a drog és fegyverkereskedő és szerelme, Marisol Carvalho, vagy Sola Morte, mindkét neven ismert.
   Nos, akik figyelemmmel kísérik a Feketet Tőr Testvériség sagáját, azok tudják, hogy Assail nem csak kereskedett a droggal, hanem maga is élvezője volt a bódulatnak, s már a múlt részben a Testvériség szupertitkos klínikáján feküdt előbb súlyos elvonási tünetekkel, aztán katatón állapotban. Ő volt az, aki a Testvériség számára lebonyolította a fegyverügyleteket, mármint beszedrezte azokat, melyeket nem Vishous gyártott saját műhelyében. Sola pedig a szerelme, aki saját biztonsága érdekében messze menekült Caldwelltől, bár fogalma sem volt arról, hogy Assail tulajdonképpen vámpír.

   Izgalom az van bőven a történetben, hiszen a renegát Throe továbbra is Wrath trónját akarja, s nem vállogatja meg a módszereit. Mi több, már tesztelgeti is árnyékokból álló új minihadseregét, ezzel alkalmat adva, hogy szépen felvezetődjön a sorozat következő része is, aminek főhőse Muhrder lesz, az egyetlen olyan vámpír, akit őrülete miatt eltávolítottak a Testvériségből. S nem kizárólag Throe biztosítja az izgalmat, hanem Assail és Sola története sem egy sétagalopp, hiszen mindketten kapcsolatban álltak a drog- és fegyverkereskedő Benloise tervérekkel, akiknek – mint kiderül – van egy nagyon bosszúéhes és nagyon véregző húguk is.

   Mivel két pár kapcsolatáról is szó van, erotika, romantika van bőven a történetben. Amit hiányoltam az a humor volt. Lassiter, aki általában ezt biztosítani szokta, alíg volt jelen, s ha igen akkor nagyon méltóságteljesen viselkedett, mintha felnőni készülne a ráruházott feladathoz, ami ugye még mindig titok szinte mindenki számára. Az egyetlen megmoslyogtató szereplő az Mrs. Carvalho volt, Sola idős nagyanja, aki nagyon színes karakter.
   Solát, a női főhőst nem szerettem egy kicsit sem. Értem én, hogy nehéz gyermekkor, meg ő valamikor profi tolvaj volt, de semmi olyasmit nem tudott produkálni, ami miatt egy szikra kis szimpátiát csiholt volna ki. Vannak olyan erős női karakterek, akik minden durvaságuk, harciasságuk és konok hisztijük mellett szerethetőek. Sola nem ilyen.
   Bár ez a rész soha nem lesz a kedvencem, a Fekete Tőr Testvériség sorozat továbbra is nagy szerelem marad, s szívrepesve várom a következő történet megjelenését De nem vagyunk egyformák, meg ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A vadállat (Fekete Tőr Testvériség 14)

A Kiválasztott (Fekete Tőr Testvériség 15)

Perzselő vágy (Lánglovagok 1)

A bourbon királyai (A bourbon királyai 1)

Az angyalok jussa (A bourbon királyai 2)

Egy felejthetetlen hölgy (Egy felejthetetlen hölgy 1)

Dr. Philipp Schott – Egy kisállatrendelő hétköznapjai

   Vidám történetek kutyákról, macskákról és más állatfajtákról

   A Partvonal Kiadó jóvoltából minden gazdi, eljövendő gazdi vagy egyszerű érdeklődő betekinthet egy állatorvosi rendelő kulisszáiba, mert Dr. Philipp Schott kendőzetlenül beszél a jó és rossz dolgokról, nehezen kezelhető gazdikról és elkényeztetett kedvencekről, és arról, hogy az állatorvoslás nem csupán bolyhos kiscicák simogatásáról szól. 

   Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjuk során, és tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

  

   A kanadai állatorvos őszinte, humoros, sokszor önironikus történetei eredetileg blogbejegyzések formájában láttak napvilágot. Dr. Schott harmincéves praxisa során szerzett tapasztalatait osztja meg az olvasókkal: hogyan adjuk be a tablettát a macskánknak, milyen zárat szereljünk a hűtőre, ha nem akarjuk, hogy a kutyánké legyen a sült csirke, és mit kezdjünk a halunkkal, ha az félig lenyelte a társát. De a történetek nem csak az állatokról szólnak. A szerző az évek során felismerte, hogy állatorvosként a kis kedvencek mellett a gazdikkal is kell foglalkoznia, akikről szintén számtalan érdekességet tudhatunk meg.
   A kisállatrendelő színes mindennapjairól szóló kedves, szórakoztató történetek megnevettetik, elgondolkodtatják, vagy épp meghatják az olvasót, de senkit nem hagynak hidegen.

   Partvonal, 2020

   Eredeti cím: The Accidental Veterinarian: Tales from a Pet Practice, 2019

   Megrendelhető

   Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna legalább egy háziállatunk. Később, gyűjtögető szellemű gyermekemnek köszönhetően több is, köztük olyanok is, amik másoknál vasárnapi ebédként szerepelnek, de nálunk nevük volt, s ha már elneveztük őket, akkor családtagnak számítottak és töröltettek a tápláléklistából. Valamennyiüket meg is sirattuk, mikor a kor, betegség vagy baleset elszólította őket az örök vadászmezőkre. S természetesen gyakori látogatói voltunk az állatorvosi rendelőnek is, ahol a doki egy idő után már csak annyit kérdezett, hogy most éppen mit szedett össze a gyerek? Igen, voltunk a rendelőben sánta sündisznóval, faroktollak nélküli fácántyúkkal, kókadozó kacsával, akiről kiderült, hogy depis és csupán egy társra lenne szüksége, valamint egy dagadt nyúllal is, akiről megállapították, hogy dagadtsága vemhességből eredendő. Csak azt nem tudom hogyan, lévén az egyetlen tapsifüles lakónk volt akkoriban. Hallottuk is egy ideig a szeplőtlen fogantatásról szóló beszólásokat.
   Nem igazán szoktam ismeretterjesztő könyveket olvasni, de ennek az alcíme megfogott és eredetileg azt hittem, majd szétröhögöm magam azon, hogy hányszor szívatták meg a doktort szőrös, pikkelyes vagy tollas páciensei. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert ugyan van egy rész ami kizárólag az ilyen vicces kis kedvencekről szól, a könyv nagy része az állatorvosi szakmáról mesél, jóval és rosszal együtt, kezdve attól a pillanattól, amikor a pályaválasztás előtt álló csendes, visszahúzódó tizenéves úgy döntött a szakma iránt, hogy soha nem volt háziállata.

   Dr. Philipp Schott német származású, Kanadában élő állatorvos, aki egy ideje már az írással is kacérkodott, de ez az első szakmai jellegű írása, ami a nagyközönség számára készült. Rá lehet keresni a blogjára – angolul tudók előnyben! – ahol még ennél is többet oszt meg tapasztalataiból.
   Erről a véletetlen szakmaválasztásról egy volt évfolyamtársam jut eszembe, aki becsülettel kijárta az egyetemet, remek eredménnyel diplomázott, majd rezidens éveink elején egy reggel úgy ébredt, hogy akkor most beleveri... nem részletezem mit, mindenki sejti, bár hölgyről lévén szó, esetleg a bal bokáját verhette volna bele. Szóval a kollegina gondolt egy merészet és beíratkoztt az állatorvosi karra, mert szerinte az állatok sokkal hálásabb betegek, mint mi, emberszabásúak. És azóta köszöni szépen jól van, bár a háta mögött mi azóta Mrs. Lódokinak emlegetjük.
   No, de beszéljünk Dr. Schott könyvéről, amiből többek között azt is megtudhatjuk miért olyan drága az állatorvosi kezelés – mert az –, mikor kell a házikedvencünket orvoshoz vinni és főleg miért, melyek azok a betegségek, melyek megnehezítik a kis drágáink életét. S ami a legfontosabb: felhívja a figyelmet Dr. Google káros hatására, amit nagyon jól tesz. Bár külön nem tér ki a közösségi oldalakon szereplő ilyen-olyan célból létrehozott nem szakmai csoportokra, nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy ott még több hülyeség folyik, mikor az egészség a téma, legyen szó emberekről vagy állatokról.

   Miért kellene elolvasni Dr, Philipp Schott könyvét? Először is azért, mert rengeteg hasznos információt, praktikus tanácsot közöl, s teszi ezt nagyon könnyed, nagyon olvasmányos stílusban, tehát egyetlen pillanatig sem lehet azt érezni, hogy száraz tényeket, adatokat közölne, mint egy tankönyvben. S ha nem olvastam volna el, akkor hol találkozhattam volna epilepsziás struccal, kőzabáló vagy sültcsirke lopkodó kutyával (a miénk a csokit lopta, s mint Dr. Schott felhívta rá a figyelmet, ez nagyon egészségtelen szokás), törött lábú üregi nyúllal, aki nem akart visszatérni a vadonba, vagy vakvezető kutyával, aki ki nem állhatta az orvosi rendelőt, ezért gazdáját rendesen megvezette. Természetesen kevésbé vicces és gusztusos dolgokról is olvasni lehet a könyvben, de ezek egy gazdinak nem idegenek, akinek nem bírja a gyomra, majd továbblapoz. S az állatok mellett a gazdikról is szó esik, mert ők néha furábban viselkednek kedvenceiknél.
   Hasznos, kedves és nagyon szórakoztató olvasmány volt, melyet minden állatszerető embernek ajánlok. Ez a könyv ténylegesen arról szól, amit a címe ajánl: egy kisállatrendelő hétköznapjairól. De, ahogy mondani szoktam, ízlések és pofonok...

   Miért visszük kedvenceinket állatorvoshoz? A választ megtalálod minden állomáson elrejtve, ha összeolvasod a kiemelt betűket. A feladatotok csupán annyi, hogy a kapott szót beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.

   Figyelem, a beírt válaszokon már nem tudunk módosítani! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

03.02 - Betonka szerint a világ…

03.04 - Spirit Bliss Sárga könyves út

03.06 - Kelly és Lupi olvas

03.06 - Könyv és más

03.10 - Flora the Sweaterist

Rita Falk – Savanyúkáposzta-kóma

   Franz Eberhofer 5

   Nem könnyű Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr élete. Áthelyezés Münchenbe, váratlan vetélytárs felbukkanása az örök barátnő Susi mellett, s ott van még a holttest is, amely a Papa ellopott, majd megkerült öreg autójának csomagtartójában fekszik, s amellyel illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen rendőri szerv sem akar foglalkozni. A gyilkosság felderítése így Franzra marad, aki természetesen most is számíthat régi barátja, Rudi Birkenberger segítségére. Már amikor Rudit éppen nem teríti le a savanyúkáposzta-kóma…

   Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának ötödik részében jól ismert morbid-fekete humorával folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

   Magistra, 2020

   Eredeti cím: Sauerkrautkoma, DTV, 2013

   Ha valaki még nem ismeri Franz Eberhofer, a derék bajor rendőr történetét, az gyorsan kössön ismeretséget vele, mert megéri. Különösen ha kedveli a krimiket és a paródiákat, mert a rend derék őre a tökéletes anti-rendőr, akinek valami véletlen folytán mégis sikerül egyre több rejtélyes bűncselekményt felderítenie. S ha ez még mindig nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor ott van bizarr családja, amit nem lehetne józan ésszel kibírni. De ha még ez sem keltette fel a figyelmet, akkor vannak neki barátai, szomszédai, meg az egész falu is, ők sem mennek a szomszédba egy kis furcsaságért.

   A sorozat pillanatnyilag tíz részből és két Eberhofer-Nagyi-féle szakácskönyvből áll, és az első öt része már meg is jelent magyar nyelven – ugye, éppen ez a savanyúkáposztás kóma lenne az ötödik. S mivel az első két rész után a magyar kiadás a Művelt Nép Kiadóról a Magisztra Kiadóra váltott, könnyen elképzelhető, hogy szépen sorban valamennyi részt el fogjuk olvasni magyarul is – németül tudók előnyben, ők már minden részét olvashatják. S az is elképzelhető, hogy nem kell éveket várni egy-egy folytatás között.

   Nos, akik ismerik a sorozatot, azok már tudják, akik meg nem, azoknak elmondom, hogy Franz Eberhofer rendőri tevékenységét Münchenben folytatta, míg egy alkalommal Rudi Birkenberger munkatársával és barátjával egyetemben kissé elragadtatták magukat a szolgálati fegyver használatát illetően, minek következtében Rudit kirúgták a rendőrségtől és azóta magánnyomozóként obszervál ezt-azt, Franzot pedig bűntetésből szülőfalujába, a festői Niederkaltenkirche-be helyezték. A hely mintha fura alakok gyülekezete lenne, de pontosan megfelel Franznak – hiszen ő sem különb –, aki a disznóólat alakítja át saját lakhelyévé. S mit tesz a fikció ördöge, a nyugis falucskában, ahol soha semmi nem történik, megnövekedik a bűnözés, amit a derék rendőrnek sikerül felderítenie, bár néha segítségére van magánnyomozó barátja is.
   Miután négy könyvön keresztül a legfurább bűneseteket és gyilkosságokat derítette fel, a müncheniek úgy gondolják, hogy helye lenne közöttük egy olyan tehetséges embernek mint Franz.

   "– München? – kérdezek vissza.
   – München. Mit nem ért még mindig, Eberhofer? – kérdez vissza-vissza a polgármester, de a világ minden kincséért sem fordulna felém. Áll az irodám ablakában és elmélyülten szemléli városházánk csodálatos udvarát.
   – Sok mindent – mondom. – A „kényszer-előléptetés” kifejezést például. És az „áthelyezés” kifejezést. A legkevésbé pedig a „München” szót, tudja, polgármester? Miért menjek én el Niederkaltenkirchenből? Nélkülem is vannak elegen ott Münchenben, hogy vigyázzanak a drága müncheniekre, nem igaz?

   Franzon kívül mindenki lelkesedik az áthelyezésért, ő pedig inkább az ingázást választja, mint a rendőrségi laktanyát, míg egy nap haza nem költözik nem szeretett bátyja – a nyalós Leopold –, aki épp a harmadik házasságának válságát éli meg. S ez még mindig nem elég, szerelmi élete sem a legrózsásabb, hiszen a türelmes Susi mellett feltűnik egy volt iskolatárs, aki rohadtul gazdag és Lamborghinivel furikázik.
   Eberhofer rendőr élete lényegében kettészakad. egyrészt a müncheni munkája foglalja le, másrészt az otthoni magánügyek, amik egyre sokasodnak, és púpnak a hátára, apja ócska kocsiját is ellopják, amikor a Nagyival meglátogatják őt Münchenben. S amikor visszakapják, a csomagtartóban egy fiatal nő holteste van. Amit természetesen csak odahaza vesznek észre, mert a drága Franz miért is nézett volna utána, hogy mitől bűzlik az autó, mikor lehet lehúzott ablakokkal is haladni? Ennek az esetnek jár utána maga a derék rendőr, mivel az, hogy kinek kellene felderítenie az ügyet eléggé zavaros: a kocsi tulajdonosának lakhelye, a lopás helyszíne, és az erdő, ahol végül megtalálták mind más és már rendőrörshöz tartozik.

   Mivel nincs elég baja a hullával és a nyomozással, habnak a tortán még a szerelmi élete sem igazán működik a hirtelen feltűnk konkurencia miatt, ami oda vezet, hogy végre megkéri barátnője kezét. Magától értetődően ezt is a saját bunkó modorában teszi, mert ilyen ő. És ugyanúgy kezeli az esküvői előkészületeket is, melyekért mindenki lelkesedik, csak ő nem, hiszen nem is igazán akar nősülni – példa rá az alkalmi szex új munkatársnőjével –, csak mindenki rágja a fülét, hogy ideje lenne előrelépni Susival való kapcsolatában... és ugye ott a dúsgazdag iskolatárs, aki nemcsak bátyjával barátkozott össze, hanem barátnőjének is egyre hevesebben csapja a szelet.

   – Minek köszönhetem a látogatását, Eberhofer úr?
   – A jegyesoktatásról lenne szó.
   – Igen, igen, már hallottam a jó hírt, hehe. Nagyon örülök, hogy végre rászánták magukat. Máris keresünk egy megfelelő időpontot.
   Ezzel elkezd a naptárában bogarászni.
   – Nekem nem időpont kell, hanem a papír – közlöm vele.
   – Milyen papír?
   – Az a szaros papír, ami igazolja, hogy részt vettem a jegyesoktatáson.
   – De hát nem vett részt rajta!
   – Nem is fogok.
   Hátradől, úgy néz rám. Oldalra dönti a fejét. Egész ferdére. Látszik, ahogy lassan kezdi felfogni a szavaimat.
   – Oktatás nélkül nincs papír, Eberhofer úr.
   – Ezt maga teljesen rosszul látja – közlöm vele. – Mondja csak, mennyit is adakozik magának az én Nagyim már évek óta?
   Elvörösödik, de nem felel.
   – Ötszázat? Ezret? Kétezret évente?
   – Nos, valahogy úgy…
   – Húsvétkor, és…
   – És Karácsonykor – szakít félbe. – Tulajdonképpen mit akar ezzel mondani, az Isten szerelmére?
   – Csak azt, hogy papír nélkül további adomány sincs, plébános úr.
   – De ha kiállítanám magának az igazolást, az közönséges hazugság lenne! Maga nem vett részt az oktatáson!
   – Magának nem kell kiállítania semmit, plébános úr. Csak alá kell írnia. Kitölteni majd kitöltöm én magam.

   Természetesen sikerül megoldani a gyilkossági ügyet Rudi hathatós segítségével, akinek rendesen be is tesz a savanyúkáposzta, és az esküvői előkészületek is sínen vannak, olyan Eberhofer módon. Azt gondoltam, hogy semmilyen meglepetés nem jöhet, de a szerző az utolsó pillanatban is csavart egyet a történeten, mert miért is ne tenné?
  A történetben sorra megjelennek az előző részek szereplői (családtagok, barátok, falubeliek és a kutya), Nagyi továbbra is megfőzi világklasszis bajor ételeit, melyeknek receptjei a történet végén megtalálhatóak a vállalkozó kedvűek számára.
   Én nagyon kedvelem a sorozatot, tehát ezt a történetet is, mert pörgős, izgalmas és nagyon vicces, lehet rajta rendesen vihorászni. Sorozatfilm is készült belőle, németül tudók ismét előnyben. Nagy bánatomra azt nem fogom megnézni, mert sajnos hadilábon állok a nyelvvel.
   Ha jól akarsz szórakozni, akkor ez a te könyved! De ízlések és pofonok...

   *A bejegyzésben szereplő fotók a Sauerkrautkoma (2018) című filből származnak

A sorozat magyar nyelven megjelent részei:

1. Télikrumpligombóc

2. Gőzgombóc blues

3. Sertésfej al dente

4. Grízgaluska affér