Milly Johnson – Légvárak és régiségek

   Van amikor egy halálközeli élmény ad egérutat a boldogsághoz

   Lewis Harley menő befektetési bankár, ám egy szívroham rádöbbenti, hogy többet akar az élettől, így felépülése után belevág régi álma megvalósításába, és régiségboltot nyit. Az egész életét régiségek között töltő Bonnie Brookland torkig van zsugori és rosszindulatú főnökével, és amikor a véletlen Lewis boltjába sodorja, örömmel fogadja a férfi állásajánlatát. Hamar kiderül, hogy több van köztük főnök-beosztott kapcsolatnál, ám az élet az útjukba áll: mindketten házasságban élnek, titkaikat és traumáikat pedig még saját maguk elől is rejtegetik. Kapnak-e egy utolsó esélyt a boldogságra?

Pioneer Books, 2019
Eredeti cím: The Queen of Wishfull Thinking, 2017

   Kellemes meglepetésként ért, hogy ezzel a könyvvel visszatértünk a szerző egy korábban megjelent regényének helyszínére, a Spring Hill térre, ami a Teaház a sarkon című történet helyszíne. Sőt! Időnként a szereplők átugrottak a kis boltba teázni, sütiért, vagy csak úgy. De ez egy teljesen önálló történet, nem kell ismerni a teaház történetét ahhoz, hogy ez élevezhető és teljes legyen. Mint Milly Johnson valamennyi története, ez is az Egyesült Királyságban játszódik.

   És még van egy közös pont a két történet között: a helyi sajtóorgánum, a Daily Trumpet írásai. El kell árulnom, hogy Teaház a sorkontól eltelt idő semmit sem javított a lap színvonalán, az elírásokon sem, melyekért másnap mindig elnézést kell kérni. Ezek a részletek meglehetősen viccesek és rendesen fel is dobják az amúgy kicsit sem vicces történetet. Mert ez a történet véresen komoly, akár igaz is lehetne egy az egyben, bár a vége fele azért volt egy-két szerzői túlzás. A hihető történetekért kedvelem Milly Johnson könyveit. Persze chick lit, könnyű műfaj, de a sokszor pejoratív jelzőként használt címke akár komoly történeteket is takarhat és ez pont egy olyan eset.

   A történet központjában a Lewis Harley-Bonnie Brookland páros áll, bár a történet nagy részében nem illene rájuk a "pár" szó, hiszen mindketten kapcsolatban élnek, természetesen másokkal. Kettejüket a régiségek szeretete hozza össze, Bonnie egy régiségekkel kereskedő családból származik, a szakma a kisujjában, Lewis pedig nagy álmát valósítja meg. Miután túlélt egy szívrohamot, feladta nagyon menő és nagyon jövedelmező befektetési bankár állását, hogy sokkal nyugodtabb körülmények között élje életét a rég megálmodott régiségboltban. Ide téved be munkát keresni Bonnie, miután csaló és összeférhetetlen főnöke lapátra teszi. Sikerül is meggyőznie a tulajdonost, hogy igazán talpraesett, érti a szakmát és helye van az üzletben.

   Bonnie és Lewis háttere nem is lehetne különbözőbb, Bonnie második házasságát tapossa, férje egy nárcisztikus, zavart elméjű egyén, aki az ellenőrzése alatt tartja őt és a pénzt is, és bármennyire is szeretne, Bonnie nem tud szabadulni ebből a mérgező kapcsolatból, ahol a férje értéktelenné és haszontalanná degradálta és akinek fegyvere a megfélemlítés.
   Ezzel szemben Lewis az áloméletet éli. Tehetős – bár amióta otthagyta a banki állását nem mondható gazdagnak – szép háza van és csinos felesége, aki sajnos egyre jobban felejti el honnan is indultak mint pár és egyre többet számít neki a flancolás, az anyagiak, a látszat, hogy barátaiknál többek legyenek. Lewis felesége sznob, telhetetlen és az unatkozó háziasszonyok életét éli nagylábon.

   Ez két magányos lélek egymásratalálásának története, melynek útjába áll mindkettejük házassága, mert dícséretes módon nem közelednek egymáshoz, bármennyire is szeretnének. 
   S még másról is szól: barátságról, emberségről, beteg elmék bosszúvágyáról. És sok-sok régiségről. Nem tudom ki hogy van vele, de én néha szeretek régiségboltokban bóklászni, még akkor is ha nem vásárolok semmit. Nem tudom a tulaj mennyire örül neki, de néha jó érzés régi tárgyak között kicsit elveszlődni. Ez a történet tökéletes alkalom volt az ilyesmire, hiszen első kézből tudhattam meg hogyan is működnek az Egyesült Királyságban az ilyen boltok. A szerző pedig biztosan hitelesen mutatta be ezt, hiszen saját bevallása szerint élettársa régiségkereskedő.

   Számomra nagyon izgalmas és nagyon hihető volt ez a történet, bár itt-ott fellelhető volt benne némi túlzás is. Például, amikor a régiségkereskedők Bonnie segítségére sietnek, hogy helyretegyék betegesen zaklató férjét. Én azt egyszerűbben is elintéztem volna egy hólapáttal.
   Kedveltem a történetet, a közeget is amelyben játszódik és remélem még visszatérünk más történetekkel is a helyszínre. Kellemes olvasmány, szórakoztat, elgondolkodtat és megmutatja a hasonló helyzetben lévőknek, hogy van élet a válás után is. A helyi sajtó elírásai pedig minden alkalommal megnevettettek.
   Szeretem a szerző írásait és most sem csalódtam. Azoknak ajánlom, akik szeretik a könnyű, szórakoztató történeteket, melyeknek azért mondanivalójuk is van. És ízlések meg pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolődő bejegyzések:

Borúra derű

Fehér esküvő

Téli láng

Teaház a sarkon

Születésnapi bloggermesék

   Négy éves lett a blog, s bevallom, annak idején, mikor hosszas vajúdás után útjára engedtem, nem hittem hogy több lesz egy múló szeszélynél. Nos, ez a szeszély, mint a mellékelt ábra mutatja, eléggé kitartó. Sőt, a blognak nem csak Facebook-oldala van, hanem újabban csoportja is, ahol előfordul, hogy beszélgetünk is.

   Nem szoktam évvégi összefoglalókat írni, mert igazándiból még engem sem érdekelnek a statisztikai adatok, gondolom mást sem, meg aztán alíg néhány napra rá újabb bejegyzés követné a blog születésnapjára. Tehát ez most egy kicsit mindkettő lesz, azaz mesélek néhány dologról, ami az elmúlt év alatt történt, aminek örültem vagy éppen feldühített, pozitív vagy negatív könyvélményekről.
   Mindig keserű szájízzel hagy, mikor látom, olvasom a közösségi oldalakon folyó értelmetlen vitákat. Rendben van, hogy az embernek lehet, sőt kell is legyen véleménye, de mindennek van egy határa. Ha a kiadók minden faksznit figyelembe vesznek, akkor hová fog jutni a könyvkiadás? S úgy néz ki, mintha az elmúlt évben ez a véleménynyilvánítási kényszer egyre nagyobb méreteket öltött, mintha nem az olvasás élménye lenne fontos, hanem az, hogy ki tud jobban fikázni, sok esetben olyan könyvet, amit ő maga nem is olvasott.

   Azt hiszem a legtöbbször a borítók miatt ment fel a vezérhangyám. Nekem teljesen mindegy, hogy milyen a könyv csomagolása, a tartalom érdekel. Persze meglátom ha egy borító nagyon szép, ötletes, vagy rettentően ronda, de hát a csokinak sem a csomagolását fogyasztjuk el, ugye? Nem szoktam beleszólni a közösségi oldalakon folyó vitákba, mert semmi értelme, viszont nem tudok elmenni a kicsinyesség és szőrszálhasogatás mellett, hogy akkor most miért ez a borító és nem az? Miért keménytáblás, vagy miért nem? De filmes borítóval nem jön ki? Csupán azért mert az illető könyv borítója nem felel meg potenciális vásárlója ízlésének, vagy éppen nem talál az általa elképzelt könyvespolc-dizájnhoz. 

   Még mindig meg tud lepni az a rosszindulat, könyöklés, melyre bizonyos emberek képesek az öt perc hírnévért. Például, ha valaki pofátlanul többször is tolja a saját termékét lájkolás céljából, tudod, az olyan lájkold az oldalamat, mert esetleg majd én is lájkolom a tiéd akciók. S ha valaki azt meri mondani, hogy nem vesz részt az ilyen lájkvadász akciókban (például én), az rögtön hatalmas vihart kavar és sértésáradatot indít el. A Blogtuné Klubot érintő fabulációk ennyi idő után már hidegen hagynak, de azért megmosolyogtat, mikor egy-egy újabb, nagyon "savanyú a szőlő" szagú kommentet olvasok valahol, ami lényegében teljesen felesleges, mert mindenkinek van hely, s a népszerűséget nem mások degradálásával kellene elérni.

   No, de beszéljünk könyvekről. Például arról, hogy mi volt menő az olvasók körében. A blog statisztikája szerint egyértelműen a romantikus-erotikus könyvek. Egy-egy ilyen zsánerű könyvről szóló bejegyzést toronymagasan többen olvasnak el, mint bármi mást. Nyilvánvaló, hogy én is olvasok ilyesmit, mert az ember mindig reménykedik, hogy ez talán más, jobb lesz a korábban olvasottaknál, melyeket egy kaptafára gyártottak. Nincs is semmi baj, ha van erotika a történetben – úgy néz ki, ez alapkövetelmény mostanság –, ameddig van történet is, a hangsúly pedig ezen van és nem azon, hogy fejezetenként hány testnedv-csere részletes leírását lehet besűríteni, kibővítve anatómiai görbületekkel.

   Lényegtelen, hogy mennyit olvastam az elmúlt évben. Nem szeretném számszerűsíteni, de sokat, s természetesen voltak jó könyvek és olyanok is amiket soha többé nem fogok kézbe venni. Az, hogy kinek mi jön be, mit kedvel, az kizárólag ízlés kérdése, ez pedig nem képezheti vita tárgyát. No meg a pillanatnyi hangulaté, mert meggyőződésem, hogy az is nagyon fontos.
   Ugye Danielle Steel meglehetősen népszerű, sokmilliós olvasótábora van szerte a világban, nekem nem jön be. Időnként megpróbálkozom egy-egy új történettel, két éves kihagyás után ezt tettem az elmúlt évben kétszer is, de csak nem tudtunk összebarátkozni. Mint ahogy Borsa Brown legújabb, amishokról szóló sorozatával sem, aminek számomra egyetlen pozitív hozadéka volt: betekintést nyújtott egy olyan közösség életébe, mellyel nem igazán lenne alkalmam máshol találkozni. Persze, ha rendesen elvégezte előtte a házi feladatot és a közösség életére vonatkozó információk nem fantázia szüleménye.

Sosem fogom újraolvasni:

Lisa Kleypas Travis testvérek sorozat (A pártfogó, A kék szemű ördög, Szép szavú idegen, A barna szemű lány)

Audrey Carlan: Test

Sierra Simone: A pap

Kirsten Lobe: Párizsi macskajaj

semmit Meghan March, Karina Halle, Ella Maise, Emma Chase, Julie Klassen, Catherine Anderson, Debbie Macomber tollából

Megnevettetett:

Sophie Kinsella: Tudsz titkot tartani?

Kathryn Wallace: Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük

Kevin Kwan: Kőgazdagok problémái (de az egész sorozatot olvasni kell)

Rita Falk: Grízgaluska affér - Franz Eberhofer 4

Nagyon kedveltem:

Rosalie Ham: A ruhakészítő

Lucinda Riley: A szerelmes levél

Beth O'Leary: Az ágybérlő

Tasmina Perry: A család barátja

Matt Richards, Mark Langthorne: Bohém rapszódia

Szívrepesve várt sorozatok részei:

Sarah MacLean: Hozományvadászok kíméljenek! - A szerencsejáték szabályai  1

J. R. Ward: A Kiválasztott - Fekete Tőr Testvériség 15

Elizabeth Hoyt: Édes csábító - Maiden Lane 9

Winston Graham: Ross Poldark - Poldark 1

Diana Gabaldon: A lángoló kereszt - Outlander 5

   Az idénre nincs kivánságlistám, hiszen még nem igazán közlékenyek a kiadók a megjelenéseket illetően. Természetesen szeretném kedvenc sorozataim további részeit is olvasni, s majd kiderül, hogy a felhozatalból mi nyeri meg tetszésem.
   Köszönöm, hogy velem voltál az elmúlt évben, azt is ha maradsz továbbra is. És most is meg kell köszönnöm annak a maroknyi embernek (nem fogok neveket mondani),  akinek a segítsége és támogatása nélkül ez a blog nem létezne.
  Legyen csodaszép évetek!

Rosalie Ham – A ruhakészítő

   A ​szerelem, a gyűlölet és az haute couture felejthetetlen regénye

   Még csak tízéves volt, amikor a kis Myrtle „Tilly” Dunnage-ot elüldözték szülővárosából. Húsz év elteltével, miután a legnevesebb párizsi divatházaknál kitanulta a ruhatervező és -készítő szakma minden csínját-bínját, hazatér. Eredetileg csak egy rövid látogatást tervezett, ám aztán úgy dönt, otthon marad, hogy gondoskodhasson beteg anyjáról.

   Ám Dungatar, ez a poros, isten háta mögötti ausztrál városka nem felejt: itt nem csak a bűnök, az emlékek és a vádaskodások árnyéka is messzire nyúlik. Tilly szinte számkivetettként tengeti a napjait, egyedül Farrat őrmester, a ruha- és divatbolond rendőr hajlandó szóba állni vele – és mindenki nagy döbbenetére Teddy, az ünnepelt futballsztár.

   A lány saját tervezésű, extravagáns ruhái eleinte csak irigységet váltanak ki a nőkből, ám aztán megtörik a jég: Tilly egyre több megrendelést kap, és a Dungatarba tévedő utazó nem győz csodálkozni a legfrissebb divatkreációkban páváskodó kisvárosi háziasszonyok láttán. Egy tragikus baleset azonban ismét Tilly ellen fordítja a lakókat, aki ezt az igazságtalanságot már nem tűrheti, és elhatározza, hogy bosszút áll…

   A történet mozifilmen is megtekinthető Kate Winslet, Judy Davis, Liam Hemsworth és Hugo Weaving főszereplésével.

   I.P.C., 2015

   Eredeti cím: The Dressmaker, 2015, 2000

   Nem ismertem a szerzőt, a könyvet sem és a filmet sem láttam – bár itt-ott azt lehet olvasni róla, hogy jobb mint maga a könyv, ami nagy szó, mert általában fordítva szokott lenni. Egy ismerős ajánlására olvastam el a könyvet és Isten bizony nem bántam, meg, mert valóságos felüdülés volt a sok romantikus-erotikus sablon-történet után, amivel mostanság tele a könyvpiac.
   Ausztrál szerző hazai környezetben játszódó története, a kisvárosi közösségeknek tartott görbe tükör, mely a maga egyszerűségével teszi nagyszerűvé a fura figurákat felvonultató cselekményt, és rávilágít arra, hogy a kis települések társadalma mindenhol egyforma, földrajzilag bárhol is helyezkednének el. Ugyanaz a pletykaáradat, sznobizmus, kiközösítés, szőnyeg alá seprés, látszatvilág jellemző erre az ausztrál városkára, mint bármely másra a világon.

   A cselekmény a múlt század ötvenes éveibe vitt vissza. Ekkor tér vissza a poros Dungatar nevű városkába húsz év távollét után Tilly (Myrtle) Dunnage. Anyját jön meglátogatni, ápolni, majd ott ragad a közösségben, ami ennyi idő után sem hajlandó befogadni sem őt, sem anyját, akit csak a bolond Molly-ként emlegetnek. És megbocsájtani sem hajlandóak azt a húsz évvel korábbi sajnálatos eseményt, ami miatt a helyi elöljáró agresszív fia meghalt, a tíz éves Tillynek pedig el kellett hagynia anyját és otthonát. Csakhogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy a városka lakói tudják, az igazságra igazándiból soha nem derül fény, de azért az olvasók tisztában lesznek azzal, hogy mi történt és hogyan alakult Tilly sorsa, miután elszakították anyjától.

   Tilly elegánsan belibegett Dungatarba magával hozva Singer varrógépét, és fel is kavarta az álmos-poros városka életét. Európából tér haza, ahol vezető divatházaknál tanulta ki a ruhakészítés mesterségét, haut couture szinten űzi és hamarosan Dungatar lesz a legelegánsabb település a kontinensen, de ez még nem jelenti azt, hogy Tillynek megbocsátottak, hogy végre elfogadják őt és fura anyját, akit hatalmas szeméttengerben talál, betegen és bomlott elmével, hiszen ő a település bolondja. Mint a későbbiekben kiderült Molly nem is volt annyira bolond, mint ahogyan szomszédai képzelték, csak belefáradt a szélmalomharcba.

   A történet sokszereplős, hiszen egy egész városka lakosságát lehet megismerni és tele van nagyon fura, nagyon eredeti karakterekkel, akik másságukat nagyon jó tudják titkolni a nyilvánosság elől, vagy éppenséggel kérkednek azzal, amik. Például az összeférhetetlen, feljelentgető szomszédasszony, aki a napját a rendőrörsön kezdi, s ha épp nincs kit-mit feljelentenie, akkor kitalál valamit. De hatátozottan állíthatom, hogy szinte mindenkinek van titkolnivalója és senki sem az, aminek a szomszédai hiszik, hiszen szinte mindenkiben van egy jó nagy adag rosszindulat is. Ilyen fura karakter az öreg Parkinson-kórban szenvedő patikus, aki mások fotóin csámcsog, a leszbikus postásnő, aki előszeretettel bontja fel mások levelezését, csomagjait, mert a bennük lévő információ aranyat ér számára, a sznob farmtulajdonos asszony, aki egyetemet végzett fiában látja saját maga felemelkedését, a nagyravágyó szatócslány, a nimfomániás kocsmárosné, a transzvesztita rendőr, a szexuális ragadozó helyi elöljáró, a helyi szemetes fura családja, s a sort hosszan lehetne folytatni.

   Tilly mindent megtesz, hogy elfogadtassa magát és anyját a közösséggel, ami annak ellenére, hogy ruháit vele csináltatja, mégsem hajlandó megbocsájtani a húsz évvel korábban történteket, s amikor még egy sajnálatos baleset történik, és a helyi rögbicsapat sztárja életét veszti, ismét a lány ellen fordul. Amikor pedig anyját is elveszti, Tillynek már nincs miért Dungatarban maradnia, de nem távozhat anélkül, hogy meg ne torolná a közösségen az őt és anyját ért sérelmeket.
   Zseniális volt, imádtam minden sorát! Nagyszerű kor és karakterábrázolás, szenzációs leírások, bár néha túlságosan is elmerültünk a ruhadarabok leírásába, de hát Tilly varrónő, mibe másba merülhettünk volna el?

   Hogy van-e boldog végkifejlet? Ez nézőpont kérdése. Ez a történet nem szerelemről szól, a szerelmesek nem találnak egymásra, de nekem ez így volt kerek, ahogy volt. Bár teljesen erotikamentes, mégis kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlom, hiszen kell egy jó adag élettapasztalat ahhoz, hogy ez a történet élvezhető, szerethető legyen. De ízlések és pofonok...

   *A bejegyzésben szereplő fotók az 2015-ben bemutatott A ruhakészítő című filmből származnak

Sydney Landon – Megjelölve

   Lucian & Lia 1

   Vajon ​megmenti vagy elpusztítja őket a szerelem?

   Lucian Quinn-nek hívnak, és enyém a világ egyik legsikeresebb szoftvervállalata. Huszonkilenc éves vagyok, gazdag és szingli. Ez már valami, ugye? És persze én vagyok a kedvenc célpontja minden vadászni induló nősténynek. Talán hencegésnek tűnik, de a tény, hogy isteni vagyok az ágyban, szintén nem hátrány. Ugyanakkor ezek a nők azt nem tudják, hogy tökéletesen elcseszett alak vagyok, és végérvényesen tönkretett a múltam. Az egyetlen dolog, amit kaphatnak tőlem, az az egy óra… akkor sikoltozhatnak… Többször is.

   Ám megláttam azt a lányt..
   Lia Adams vagyok, utolsó éves a St. Claire's-en, Észak-Karolinában. Bántalmazó anya mellett nőttem fel, egy elmebeteg mostohaapával, aki még nála is rosszabb volt… Sokkal rosszabb. Mostanra már egész közel jutottam ahhoz, hogy túllépjek a múltamon, és nekiálljak megvalósítani az álmaimat. Megteszek mindent, amit kell ezért, hosztesszként dolgozom, hogy ki tudjam fizetni a főiskolát. A pasik, akiket különféle rendezvényekre kísérek, többnyire ártalmatlanok, csak azt akarják, hogy egy vonzó nő álljon mellettük az aktuális estén. Ennél sosem léptem tovább… De aztán jött ő.
   A körülmények úgy hozzák, hogy két ember, akinek sosem lett volna szabad találkoznia, végül napok és hetek alatt gyorsan közel kerül egymáshoz, rokon lélekre talál a másikban. Minden múltbéli szellemük feltámad, és kísérti őket, de ők kitartanak egymás mellett, miközben az életük lassan kicsúszik a kezük közül. Hamarosan rá kell jönniük, hogy mindketten gyógyíthatatlanul megsérültek.
   Traumák, érzékiség, szerelem.

   Kövesd, ahogy egymásra talál erő és gyengeség, bántalmazás és menekülés, szenvedély és szerelem.

   Könyvmolyképző, 2019

   Eredeti cím: Pierced, 2014

   Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál, s ugyanakkor új sorozat is indul, mert a Pierced - Megjelölve a Lucian & Lia nevű sorozat indítókötete. A sorozat nyolc könyvből áll, bár csak az első három rész szól a már említett Lucianról és Liáról.

   A zsáner kedvelőinek ismerősen csenghet a szerző neve, meg a könyv címe is, hiszen néhány éve rajongói fordításban már keringett ez a történet. Akkoriban nem olvastam el, mert nem olvasok rajongói fordításokat, bár sok esetben jobbak, mint azok munkái, akik ezért még pénzt is kapnak. Egészen jól állok az angol nyelv ismeretével, ha érdekelt volna a történet elolvasom eredetiben.

   Hogy mégis kezembe került ez a könyv, ennek története van. Ugyanis a Teremtés Koronájától (a férfi, aki jó ideje elvisel, a továbbiakban TK) kaptam és kalandos úton szerezte meg, ugyanis TK egy vak hangot nem tud magyarul. Ezért megkérte a kint tanuló magyar diáklányt, hogy segítsen már neki beszerezni valami nagyon menő könyvet, aminek majd örülni fogok. Nos, az ifjú hölgy másodéves, meglehet úgy 19-20 éves, én nem annyi vagyok. TK elolvasta a fülszöveget – mert azért átvágni nem hagyja magát –, úgy döntött, hogy ez rendben lesz és mehet az akció. Meg sem mertem kérdezni mennyi pénzt és energiát ölt bele, hogy a könyv idejében megérkezzen durván sokszáz km távolságra, csak álltam a kényszervigyorral arcomon és megpróbáltam lelkesnek látszani. S hogy elaltassam gyanakvását - mert azért nem mindig lehet átvágni a lelkes műmosollyal - még aznap este kézbe is vettem a könyvet, mert ajándék lónak nem nézzük a fogát, és ami akár jó is lehetett volna ha...

   Igen, itt van ismét a "ha". Ha nem lett volna durván függővéges, mert ugye ez egy párról szóló trilógia első része, amit meg lehetett volna írni egyetlen könyvben is, ha a szerző nem a főhősök közötti szexualitásra helyezi a hangsúlyt, ami a történet nagy részét elviszi. Meg a tömény lelki nyomorra. Mert az is van bőven, mindkét szereplő részéről.

   Ugye ott van Lia, a női főhős, aki egy erős karakter. Bántalmazó anya gyermeke, szexuális ragadozó mostohapa áldozata, akit a főiskola kezdete előtt anyja kidob otthonról, mert féltékeny lányára. S Lia nem törik meg, hanem kihozza a maximumot a helyzetből, de attól még egy viháncoló liba marad és semmiben sem különbözik a hasonló könyvek sablonos nőszereplőitől. A történet idején már végzős hallgatója egy elít főiskolának, ahová teljes ösztöndíjjal vették fel. Csakhogy a teljes ösztöndíj nem fedezi a megélhetés költségeit is, ezért Lia dolgozni kényszerül. Sok pincérnői állás után egy eszkortügynökségnél köt ki és így találkozik a főhőssel, Lucian Quinn-nel, akinek kísérőre van szüksége egy esti eseményre, hogy erőszakosan nyomuló egyéjszakás kalandjától szabaduljon. Kéretik nem félreérteni: az eszkort kísérőt jelent és nem szexuális szolgátatásokra bérelhető luxusprostituáltat.

   Nos, Lucian Quinn az a sablonos férfi karakter, amilyennel tele a szórakoztató irodalom és a padlás. Mindösze 29 éves, döggazdag (vagyonát egyrészt szüleitől örökölte, másrészt az indulótőkét tovább szaporította), s természetesen ellenálhatatlanul vonzó. Menő üzletember, akinek a lábai előtt hever a világ... meg a gazdag pasikra vadászó nők. Szóval a főhős is egy kliséhalmaz: gazdag, vonzó, ellenállhatatlan, arrogáns, frusztrációit dominanciával takargatja és lelki nyavalyái vannak. Más hasonló főhősökkel ellentétben ő némi drog szippantgatásával kezeli élete stresszhelyzeteit, amikből van bőven. 

   S van még ott egy zavaros történet Lucian múltjából is, melyhez hozzátartozik legjobb barátja, Aidan (akivel most is együtt dolgoznak és a barátság ugyanolyan erős), valamint a trió harmadik tagja, egy Cassie nevű lány. Azért zavaros, mert konkrétan semmit nem lehet megtudni arról, hogy Cassie miért olyan amilyen, miért él katatón állapotban egy intézetben. Csupán sejteni lehet, hogy köze van Lucian gyakori rémálmaihoz, a torkán levő forradáshoz. Meg az is könnyen kitalálható, hogy a baráti hármas többről szólt mint barátságról, ott bizony érzelmek is közrejátszottak, s azt is tudja mindenki, hogy egy kapcsolatban három már tömeget és konfliktusokat jelent. S a szerző miért is hagyott volna ki egy szerelmi háromszöget, ha adva voltak a szereplők?

   Lucian és Lia kapcsolata nekem nagyon ellentmondásos és logikátlan volt - bár ki találna logikát a szerelemben? Lucian első nekifutásra ráhajt Liára, de nincs szex, mert a lány eszkort, ő pedig nem fizet a szexért. De azért nagyon hamar az óvszer nélküli dugásig fejlődnek. Túlzásnak tartottam Lia attitűdjét is, azt a jaj istenem, annyira szexi, hogy leovad rólam a bugyi, beledöglöm, ha nem szexelhetek vele. S teszi ezt egy olyan nő, akinek nagyon negatív élményei vannak és szinte semmilyen szexuális tapaszta. Az sem volt magától értetődő, hogy Lucian, aki soha nem visz nőt a lakására, hidegrázást kap a kötődéstől és kizárólag szexre alapuló kapcsolatokban utazik, záros határidőn belül ádáz védelmezővé válik és magához költözteti a lányt, mikor annak múltjának szereplői újabb fenyegetéseket jelentenek.

   A történet váltott szemszögben íródott, tehát alkalmat adott arra, hogy mindkét szereplő a saját szemponjából mesélhesse el a történéseket, valamint arra is, hogy némi betekintést kapjak mindkettejük múltjába. Mondjuk a Liáéba kicsit jobban, a Luciánéról csak annyit tudtam meg, amennyi feltétlenül szükséges volt.

   Nekem nem jött be a történet az eltúlzott lelki konfliktusok, a tömény erotika miatt, ami mintha csak azért lett volna ott, hogy valami adja el a könyvet. Az rendben van, hogy a szexualitás az élet velejárója, de azt csinálni kell, nem róla való írással vagy olvasással helyettesíteni. És az a BDSM-kezdemény sem volt rendben, mert nem minden erős férfi utazik szexuális leigázásban, kötözésben. Lényegében az egész történet egy kliségyűjtemény volt, – mármint ez az első harmad, mert Lia és Lucian nyomora még két könyven keresztül folytatódik. Tele ilyenekkel a könyvpiac és a sokadik szinte ugyanolyan történet már nem szórakoztat, hanem keserű szájízzel hagy. 

   Hogy lesz-e a folytatásokból is magyar nyelvű megjelenés és mikor, fogalmam sincs. Az viszont biztos, hogy én nem vagyok érdekelt egyetlen Sydney Landon által jegyzet könyvben sem. De hát nem vagyunk egyformák és ízlések meg pofonok...

Boldog új évet!

   Nem egyszerű jókívánságokkal elárasztani a világot, mert mindenkinek más-más dologra lenne szüksége, másnak örülne. 

   Három dolgot kívánok Nektek (és magamnak is) az új esztendőre: egészséget, boldogságot, meg némi pénzt, hogy bármi mást megvehessünk.

   Egyetlen újévi fogadalmam van, és ahhoz szigorúan tartom is magam: az idén sem lesznek újévi fogadalmak.

   Boldog új évet!... és sok jó könyvet...