Freddie Mercury élete, halála és öröksége
A Queen ikonikus dala a Freddie Mercury életét feldolgozó film és életrajzi könyv címeként is nagy sikerre hivatott. A Blogturné Klub öt bloggere elolvasta Matt Richards és Mark Langthorne könyvét, melyben Freddie Mercury életéről, haláláról és örökségéről is rengeteg információt megtudhatunk. Rajongóknak kötelező!
Aki kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.
Első ízben
derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A
Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és
interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi
barátai voltak élete utolsó éveiben.
A könyv
rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről,
megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó
kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek közepén elkapta a
végzetes betegséget.
Freddie
életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan
kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz
„melegvírus” gúnynévvel illettek.
Az élettel
teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a
zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba,
és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson
neki.
Könyvmolyképző
Kiadó, 2019, 2018
Eredeti cím:
Somebody to Love, 2016
„Előfordulhat, hogy valakinek megvan
mindene, mégis ő a legmagányosabb ember a föld kerekén. És ez a lehető
legkeserűbb magány. A sikernek köszönhetően rengetegen imádnak, több millió
fontot kerestem, viszont egy dolgot nem kaphattam meg: a hosszú távú, szerető
párkapcsolatot…”
Nehéz megírnom
ezt a bejegyzést, mert állandó jelleggel az elfogultság és a tárgyilagosság
között ingadozom, és ehhez még hozzájárul a tény, hogy imádom Freddie Mercury
és a Queen zenéjét. Jó lett volna őket élőben hallani, de ez már kipipálatlanul
marad a bakancslistámon.
Nem szeretek
életrajzi műveket olvasni, mert az esetek túlnyomó többségében az illető művész
munkássága érdekel, nem a magánélete, vagy annak mocskos titkai. S életrajzi
írások esetében sokszor megkérdőjelezhető a hitelesség, sok benne a
megkozmetizált információ. Hogy mégis miért kaptam két kézzel a Bohém rapszódia után? Mert imádom
Freddie Mercury és a Queen zenéjét – tudom, hogy ezt már leírtam, de szerintem
a bejegyzés végéig még legalább ötször el fogom mondani. S azért is, mert a
könyv eredetije huszonöt évvel az énekes halála után jelent meg, ami bőven elég
arra, hogy az ilyen-olyan okokból elhallgatott vagy megmásított információk is
ködösítés nélkül napvilágot lássanak.
Matt Richards és Mark Langthorne könyve
dokumentumregény, mely sok száz-ezer korábban megjelent információra, interjúra,
nyilatkozatra, tényre támaszkodik. Talán túl sokra, néhol túl szárazon,
tényszerűen tálalva, máshol meg saját véleménytől-feltételezéstől kísérve. Mi több,
olyan információk is helyt kapnak, melyeknek relevanciája
megkérdőjelezhető. Mint például Dr. Joy Schaverien jungi analitikus állítása,
mely szerint a bentlakásos iskolák zavart okozhatnak a szexuális identitás
kifejlődésében és az ott átélt tapasztalatok látens homoszexualitást vagy
éppenséggel az ellentkezőjét, homofób megnyilvánulásokat eredményezhetnek. Szó
se róla, történik egy s más a bentlakásos iskolákban, de mint a kognitivista
iskola terméke, megkérdezném Dr. Schaverientől, hogy mi van azokkal a saját neműkhöz vonzódó férfiakkal, akik soha nem jártak
bentlakásos iskolába, mert ők azért lényegesen többen vannak. Nem beszélve arról,
hogy Farrokh/Freddie soha nem beszélt a bentlakásos iskoláról, mint ahogy
másról sem sokat. Elképzelhetően nem volt büszke származására, családjára.
Freddie Mercury élete, halála és öröksége
– ez a könyv alcíme, és ennek alapján pontosan ennyit is vártam. S meg is
kaptam, mert a szerzők részletesen beszámolnak Freddie Mercury életéről, szerelmeiről,
karrierjéről, frusztrációiról, a hullámvölgyekről melyek úgy magánéletére, mint
zenei karrierjére jellemzőek voltak. Freddie Mercuryről szól a történet, mert
arról a Farrokh Bulsara-ról, aki 1946-ban Zanzibárban született egy párszi
indiai család gyermekeként, kevés szó esik. Maga az énekes sem szeretett
származásáról, családjáról beszélni, mint ahogy később a szexuális
preferenciáiról és betegségéről sem. Freddie Mercury már akkor is utált
interjút adni, amikor még csak feltörekvő zenész volt. Neki az élet – közhelyes
vagy sem – szexről, drogról és rock’n’rollról szólt. Igazándiból a zene volt,
ami körül az élete forgott, minden más csak utóbb jött, a hírnévvel együtt. És
pontosan a zene volt az, ami egyik frusztrációját okozta. A zenekar többi
tagjának képesítése, szakmája volt, amit folytathatott volna, ha a zenekar nem fut be és le kell tennie a
hangszert. Neki csak a zene volt, és a siker már-már kényszeressé vált számára.
Ez a könyv
ugyanakkor a Queen együttes története is, hiszen kettő szorosan összeforr:
Freddie Mercury nem lett volna a Queen nélkül, és a Queen sem Freddie Mercury
nélkül, vagy legalábbis nem ebben a formában, ahogy a 20. század vége ismerte
őket. S most a Queen ismét reneszánszát éli, hiszen mozikban az életrajzi írások alapján
készült, sokat vitatott film is, mely kis szerencsével néhány Oscar díjat is
bezsebel majd, és mely lehetővé tette-teszi, hogy egy újabb generáció is
megismerhesse a Queen és Freddie Mercury jelenséget. A zenéjüket pedig nagy kár
lenne kihagyni – de én elfogult vagyok.
A könyv
nyilvánvaló vezérszálán kívül másról is szól. Tulajdonképpen két dologról is.
Az egyik a
homoszexuálisok és a másság megítélése a múlt század ’70-es, ’80-as éveinek
Európájában és az amerikai kontinensen. Minden bizonnyal vannak olyanok, akiket
meglep, hogy nem is olyan régen a homoszexualitást börtönnel büntették és
mentális betegségnek számított. Bár ez már nem érvényes abban a korban, amikor
Freddie Mercury élt, de azért kevesen voltak azok, akik az azonos neműekhez
való vonzódásukat nyíltan fel merték vállalni.
A másik dolog,
amire a szerzők részletesen kitérnek az a HIV fertőzés és az AIDS betegség
kialakulása, terjedése, politikai-társadalmi megítélése és a rengeteg
téveszme, ami ezzel járt. S teszik ezt úgy, hogy időben visszamegyünk egészen 1908-ig, a kezdetekig, amikor feltehetően az igazi 0 páciens élt. Nem hinném, hogy ennek ilyen részletesen helye lett
volna a könyvben. Mindenki tudja, hogy Freddie Mercury az AIDS egyik
leghíresebb áldozata, azt is, hogy a ‘80-as években, sőt később is, a HIV fertőzést
előszeretettel lőcsölték a homoszexuálisok nyakába, annak ellenére, hogy ez nem
volt igaz, hiszen mostanra már pontosan ismert a vírus terjedésének módja. Azt
viszont nem tudtam, hogy milyen szerepe volt a HIV terjedésében az Egyesült
Államoknak valamint az általuk Haitiről importált ellenőrizetlen vérnek. Azt
sem, hogy a Ronald Reagen által vezetett adminisztrációnak milyen szerepe volt
ebben. Ugyanis többszöri, szakmai körökből származó figyelmeztetés ellenére sem
vették komolyan az egyelőre kevéssé ismert betegséget és azt ami vele járt. Statisztikák szerint ez
a ki tudja mire alapozott nemtörődömség több ember haláláért teszi felelőssé az
akkori amerikai adminisztrációt, mint amennyiért Hitler és a holokauszt lenne
felelős. Meglepő, ugye?
Mit mondhatnék
még erről a könyvről? Igen, a rajongóknak kötelező olvasmány, s majd mindenki
eldönti hogyan érez vele kapcsolatban. Jó volt, de nem tökéletes. Rengeteg plusz infót közöl az énekesről és az együttesről, ugyanakkor sok olyant is, aminek nem volt itt helye. Hogy hiteles-e? Nem tudnám megmondani,
de ez nem a szerzők hibája, hiszen ők több oldalas könyvészetben és sokszáz
lábjegyzetben jelzik forrásaikat. Ezek a források azok, amik megkérdőjelezhetőek, hiszen az emberek hihetetlen dolgokra képesek öt perc
hírnévért, és ha kell, ha nem nyilatkozási kényszert éreznek olyan témákban is,
amelyekhez semmi közük. Ezek a források azok, amelyek még Freddie Mercury utolsó perceiben és halálának körülményeiben sem tudnak megegyezni.
“Az énekes-dalszövegíró Freddie Mercury
százhetvenöt centiméter magas volt, a haja fekete, a szeme barna. Szerette az
operát, a balettet, a kedvenc színésznője Lana Turner volt, és imádta többek
között Aretha Franklin hangját. Szerette a pezsgőt és a jéghideg vodkát, lila
Silk Cutot szívott, és a kedvencei közé tartoztak az indiai ételek.
1991. november 24-én halt meg, negyvenöt
évesen.”
Idén lenne 73
éves, és mennyi dal maradt megíratlanul, elénekeletlenül…
A könyv
kapcsán adja magát a feladat, hogy hallgassunk meg néhány (oké, sok-sok) Queen
dalt, így minden állomáson találtok egy-egy dalszöveg részletet a zenekartól. A
feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába beírjátok a dal címét. Zenére
fel!
Ne feledjétek,
a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben
értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező
esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.
It's always a
rainy day without you
I'm a prisoner
of love inside you
I'm falling
apart all around you, yeah
My heart cries
out to your heart
I'm lonely but
you can save me
My hand
reaches for to your hand
I'm cold but
you light the fire in me
My lips search
for your lips
I'm hungry for
your touch
There's so
much left unspoken
And all I can
do is surrender
02.21. -
Szembetűnő
02.23. -
Betonka szerint a világ…
02.25. - Deszy könyvajánlója
02.27. -
CBooks
03.01. - Könyv és más