2020. január 5., vasárnap

Sydney Landon – Megjelölve


   Lucian & Lia 1


   Vajon ​megmenti vagy elpusztítja őket a szerelem?
   Lucian Quinn-nek hívnak, és enyém a világ egyik legsikeresebb szoftvervállalata. Huszonkilenc éves vagyok, gazdag és szingli. Ez már valami, ugye? És persze én vagyok a kedvenc célpontja minden vadászni induló nősténynek. Talán hencegésnek tűnik, de a tény, hogy isteni vagyok az ágyban, szintén nem hátrány. Ugyanakkor ezek a nők azt nem tudják, hogy tökéletesen elcseszett alak vagyok, és végérvényesen tönkretett a múltam. Az egyetlen dolog, amit kaphatnak tőlem, az az egy óra… akkor sikoltozhatnak… Többször is.
   Ám megláttam azt a lányt..
   Lia Adams vagyok, utolsó éves a St. Claire's-en, Észak-Karolinában. Bántalmazó anya mellett nőttem fel, egy elmebeteg mostohaapával, aki még nála is rosszabb volt… Sokkal rosszabb. Mostanra már egész közel jutottam ahhoz, hogy túllépjek a múltamon, és nekiálljak megvalósítani az álmaimat. Megteszek mindent, amit kell ezért, hosztesszként dolgozom, hogy ki tudjam fizetni a főiskolát. A pasik, akiket különféle rendezvényekre kísérek, többnyire ártalmatlanok, csak azt akarják, hogy egy vonzó nő álljon mellettük az aktuális estén. Ennél sosem léptem tovább… De aztán jött ő.
   A körülmények úgy hozzák, hogy két ember, akinek sosem lett volna szabad találkoznia, végül napok és hetek alatt gyorsan közel kerül egymáshoz, rokon lélekre talál a másikban. Minden múltbéli szellemük feltámad, és kísérti őket, de ők kitartanak egymás mellett, miközben az életük lassan kicsúszik a kezük közül. Hamarosan rá kell jönniük, hogy mindketten gyógyíthatatlanul megsérültek.
   Traumák, érzékiség, szerelem.

   Kövesd, ahogy egymásra talál erő és gyengeség, bántalmazás és menekülés, szenvedély és szerelem.



   Könyvmolyképző, 2019
   Eredeti cím: Pierced, 2014



   Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál, s ugyanakkor új sorozat is indul, mert a Pierced - Megjelölve a Lucian & Lia nevű sorozat indítókötete. A sorozat nyolc könyvből áll, bár csak az első három rész szól a már említett Lucianról és Liáról.
   A zsáner kedvelőinek ismerősen csenghet a szerző neve, meg a könyv címe is, hiszen néhány éve rajongói fordításban már keringett ez a történet. Akkoriban nem olvastam el, mert nem olvasok rajongói fordításokat, bár sok esetben jobbak, mint azok munkái, akik ezért még pénzt is kapnak. Egészen jól állok az angol nyelv ismeretével, ha érdekelt volna a történet elolvasom eredetiben.
   Hogy mégis kezembe került ez a könyv, ennek története van. Ugyanis a Teremtés Koronájától (a férfi, aki jó ideje elvisel, a továbbiakban TK) kaptam és kalandos úton szerezte meg, ugyanis TK egy vak hangot nem tud magyarul. Ezért megkérte a kint tanuló magyar diáklányt, hogy segítsen már neki beszerezni valami nagyon menő könyvet, aminek majd örülni fogok. Nos, az ifjú hölgy másodéves, meglehet úgy 19-20 éves, én nem annyi vagyok. TK elolvasta a fülszöveget – mert azért átvágni nem hagyja magát –, úgy döntött, hogy ez rendben lesz és mehet az akció. Meg sem mertem kérdezni mennyi pénzt és energiát ölt bele, hogy a könyv idejében megérkezzen durván sokszáz km távolságra, csak álltam a kényszervigyorral arcomon és megpróbáltam lelkesnek látszani. S hogy elaltassam gyanakvását - mert azért nem mindig lehet átvágni a lelkes műmosollyal - még aznap este kézbe is vettem a könyvet, mert ajándék lónak nem nézzük a fogát, és ami akár jó is lehetett volna ha...
   Igen, itt van ismét a "ha". Ha nem lett volna durván függővéges, mert ugye ez egy párról szóló trilógia első része, amit meg lehetett volna írni egyetlen könyvben is, ha a szerző nem a főhősök közötti szexualitásra helyezi a hangsúlyt, ami a történet nagy részét elviszi. Meg a tömény lelki nyomorra. Mert az is van bőven, mindkét szereplő részéről.
   Ugye ott van Lia, a női főhős, aki egy erős karakter. Bántalmazó anya gyermeke, szexuális ragadozó mostohapa áldozata, akit a főiskola kezdete előtt anyja kidob otthonról, mert féltékeny lányára. S Lia nem törik meg, hanem kihozza a maximumot a helyzetből, de attól még egy viháncoló liba marad és semmiben sem különbözik a hasonló könyvek sablonos nőszereplőitől. A történet idején már végzős hallgatója egy elít főiskolának, ahová teljes ösztöndíjjal vették fel. Csakhogy a teljes ösztöndíj nem fedezi a megélhetés költségeit is, ezért Lia dolgozni kényszerül. Sok pincérnői állás után egy eszkortügynökségnél köt ki és így találkozik a főhőssel, Lucian Quinn-nel, akinek kísérőre van szüksége egy esti eseményre, hogy erőszakosan nyomuló egyéjszakás kalandjától szabaduljon. Kéretik nem félreérteni: az eszkort kísérőt jelent és nem szexuális szolgátatásokra bérelhető luxusprostituáltat.
   Nos, Lucian Quinn az a sablonos férfi karakter, amilyennel tele a szórakoztató irodalom és a padlás. Mindösze 29 éves, döggazdag (vagyonát egyrészt szüleitől örökölte, másrészt az indulótőkét tovább szaporította), s természetesen ellenálhatatlanul vonzó. Menő üzletember, akinek a lábai előtt hever a világ... meg a gazdag pasikra vadászó nők. Szóval a főhős is egy kliséhalmaz: gazdag, vonzó, ellenállhatatlan, arrogáns, frusztrációit dominanciával takargatja és lelki nyavalyái vannak. Más hasonló főhősökkel ellentétben ő némi drog szippantgatásával kezeli élete stresszhelyzeteit, amikből van bőven. 
   S van még ott egy zavaros történet Lucian múltjából is, melyhez hozzátartozik legjobb barátja, Aidan (akivel most is együtt dolgoznak és a barátság ugyanolyan erős), valamint a trió harmadik tagja, egy Cassie nevű lány. Azért zavaros, mert konkrétan semmit nem lehet megtudni arról, hogy Cassie miért olyan amilyen, miért él katatón állapotban egy intézetben. Csupán sejteni lehet, hogy köze van Lucian gyakori rémálmaihoz, a torkán levő forradáshoz. Meg az is könnyen kitalálható, hogy a baráti hármas többről szólt mint barátságról, ott bizony érzelmek is közrejátszottak, s azt is tudja mindenki, hogy egy kapcsolatban három már tömeget és konfliktusokat jelent. S a szerző miért is hagyott volna ki egy szerelmi háromszöget, ha adva voltak a szereplők?
   Lucian és Lia kapcsolata nekem nagyon ellentmondásos és logikátlan volt - bár ki találna logikát a szerelemben? Lucian első nekifutásra ráhajt Liára, de nincs szex, mert a lány eszkort, ő pedig nem fizet a szexért. De azért nagyon hamar az óvszer nélküli dugásig fejlődnek. Túlzásnak tartottam Lia attitűdjét is, azt a jaj istenem, annyira szexi, hogy leovad rólam a bugyi, beledöglöm, ha nem szexelhetek vele. S teszi ezt egy olyan nő, akinek nagyon negatív élményei vannak és szinte semmilyen szexuális tapaszta. Az sem volt magától értetődő, hogy Lucian, aki soha nem visz nőt a lakására, hidegrázást kap a kötődéstől és kizárólag szexre alapuló kapcsolatokban utazik, záros határidőn belül ádáz védelmezővé válik és magához költözteti a lányt, mikor annak múltjának szereplői újabb fenyegetéseket jelentenek.
   A történet váltott szemszögben íródott, tehát alkalmat adott arra, hogy mindkét szereplő a saját szemponjából mesélhesse el a történéseket, valamint arra is, hogy némi betekintést kapjak mindkettejük múltjába. Mondjuk a Liáéba kicsit jobban, a Luciánéról csak annyit tudtam meg, amennyi feltétlenül szükséges volt.
   Nekem nem jött be a történet az eltúlzott lelki konfliktusok, a tömény erotika miatt, ami mintha csak azért lett volna ott, hogy valami adja el a könyvet. Az rendben van, hogy a szexualitás az élet velejárója, de azt csinálni kell, nem róla való írással vagy olvasással helyettesíteni. És az a BDSM-kezdemény sem volt rendben, mert nem minden erős férfi utazik szexuális leigázásban, kötözésben. Lényegében az egész történet egy kliségyűjtemény volt, – mármint ez az első harmad, mert Lia és Lucian nyomora még két könyven keresztül folytatódik. Tele ilyenekkel a könyvpiac és a sokadik szinte ugyanolyan történet már nem szórakoztat, hanem keserű szájízzel hagy. 
   Hogy lesz-e a folytatásokból is magyar nyelvű megjelenés és mikor, fogalmam sincs. Az viszont biztos, hogy én nem vagyok érdekelt egyetlen Sydney Landon által jegyzet könyvben sem. De hát nem vagyunk egyformák és ízlések meg pofonok...