2020. február 20., csütörtök

Louisa May Alcott – Kisasszonyok



   Kisasszonyok 1



   A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.

   Négy lány címmel is megjelent


   Eredeti cím: Little Women, 1868
   Lazi Kiadó 2020, 2016, 2006, 2004 - Manó könyvek, 2019 - Ventus Libro, 2013 - Ulpius Ház, 2008, 2006



   Vallomás esete forog fenn: ez a könyv – illetve az egész sorozat, mert tulajdonképpen négy könyv tartozik hozzá –, nagyon sok éve csücsül békésen a polcomon. Ajándékba kaptam egy olyan valakitől, aki tudja, hogy szeretem a klasszikus irodalmat, annak is a romantikus fajtáját, de soha kézbe nem vettem, mert valamiért nem szeretem az amerikai kontinenshez kötődő történeteket, amennyiben nagyon sok évvel korábban játszódnak. Ez a történet pedig a 19. század második felének elején játszódik, mi több, a szerző akkor is írta. Nekem már valahogy nem mennek az ilyen korai időszakban írt lányregények, melyek előszeretettel terjesztik a habos-babos, sok esetben giccses romantikát, meg a korra jellemző moralitást (vagy éppenséggel annak hiányát).
   Hogy mégis kézbevettem a könyvet – s aztán nagyon gyorsan legyűrtem mind a négy részét –, az a legfrissebb filmadaptációnak köszönhető, mert a Kisasszonyokat többször is mozivászonra vitték. 
   Nos, akkora volt a hype a legújabb film körül, különösen az Oscar-jelölések miatt, hogy próba-cseresznye alapon egyik este belekukkantottam, már csak azért is, hogy lássam, miért van ez a hangos hisztéria. S többet le sem tettem a kezemből, mi több, az olvasás során beugrott az is, hogy én tulajdonképpen ismerem ezt a történetet, mert láttam filmen. No, nem mostanában, hanem az 1994-es variánst. De azt valamennyien tudjuk, hogy a film a legritkább esetekben múlja fölül az eredeti művet, azaz a könyvet. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1994-es filmadaptációban Mr. March, a lányok apja ugyan tényleg elmegy a polgárháborúba, de mint orvos és nem mint tábori lelkész, ahogyan a könyv írja. Hogy miről szól majd az legfrissebb film, nem tudom, mert még nem láttam, de elképzelhetően valamikor meg fogom nézni.
   Miről szól tulajdonképpen a Kisasszonyok? A March család négy lányáról, a kisasszonyá válásról, a nők helyzetéről a 19. századi amerikai társadalomban, ami mellesleg jobb mint az európai nőké, akiket egy nagyon hagyománytisztelő és nagyon férficentrikus társadalom köt gúzsba. A látszólag nagyobb szabadság ellenére, Mrs. March háziasszonynak neveli lányait, bár nem mindenki esetében lesz sikeres ez a vállalkozása, hiszen a négy lány nagyon különböző, s természetesen mindegyikük mást akar az élettől. Meg, a legidősebb, nyugodt családi életre vágyik, lehetőleg egy nagyon tehetős férfi oldalán, hiszen ő emlékszik a legjobban arra az időszakra, amikor az ő családjuk is tehetős volt, míg apja egy kockázatos befektetés következményében el nem veszítette a családi vagyont. Jo, a második lány, az örök lázadó. Valamennyi lány közül ő a legemancipáltabb, majdnem hogy fiús, és sokkal szívesebben tölti idejét a szomszéd fiú, Theodore (Teddy) Laurence társaságában, mint a lányokéban. Jo írói babérokra áhítozik, s bár nem zárkozik el a romantika elől, neki teljesen más elképzelése van a jövőjéről, mint nővérének. Beth beteges, csendes, a légynek sem ártana és mindene a zene, míg Amy a festészet iránt érdelődik, és meglehetősen vásott kölyök, annak ellenére, hogy a négy March lány közül ő a legszebb. S természetesen Amy is gazdag férjről álmodik, bár ő még csupán gyerek.
   Ennek a négy lánynak a történetét tárja az olvasó elé Louisa May Alcott, egy olyan időszakban, amikor az amerikai kontinensen dúl a polgárháború, a férfiak mind a csatatéren vannak az öregek és a kisfiúk kivételével.
   Ez a történet egy korrajz. S mivel a könyv nem sokkal a polgárháború után íródott, feltételezhetően hitelesen ábrázolja a nők helyzetét az északi államokban. Lényegében ugyanazt a kort mutatja be,mint Margaret Mitchell világhírű regénye, az Elfújta a szél, azzal a különbséggel, hogy Mitchell a déli államok szemszögéből mesélte el a történetet, Alcott pedig az északiakéból és nem helyez akkora hangsúlyt a háborúra és annak elsődleges céjára. Neki az otthon maradottak, első sorban a nők helyzetének bemutatása elsődleges, s ezt a March család tagjain keresztül teszi meg.
   Kedveltem a történetet. Jobb, több volt, mint amire vártam, ha volt is benne moralizálás (mert volt!), azt nem vitte túlzásba, sőt humorral ellensúlyozta. Szereplői egytől egyig szerethetőek, bár nem mondható el az, hogy az egész történet egyetlen romantikus rózsaszín köd lenne.
   Nagyon olvasmányos, mert Alcott nagyszerű mesélő. Nem mondom, hogy gyakran fogom újraolvasni, de szerethető, szórakoztató történet fiatal lányokról és egy letűnt korról. Klasszikusok kedvelőinek ajánlott olvasmány, de ízlések és pofonok...


2020. február 17., hétfő

Ashley Carrigan – Az oroszlán árnyékában - extra


A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Ashley Carrigan legújabb regényét a Zafír pöttyös könyvek sorában. Az oroszlán árnyékában a Negin sorozat első része, mely San Francisco sötétebbik oldalára viszi az olvasókat, ahol egy titkos csapat oldja meg a félelmetes paranormális eseményeket, szellemeket fognak be, démonokat üldöznek saját határaikat feszegetve. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában. 



Ami neked horror, az neki egy szokásos hétköznap este.
Negin Belford egy titkos csapat tagja.Nyughatatlan szellemeket segíti át a másik oldalra, de közben fogalma sincs, honnan ered a képessége.
Kicsoda ő? Mi ez a bámulatos hatalom, ami a vérében lobog, és egyre csak növekszik?
Ezek a kérdések hevesen érdeklik a csapatot irányító szervezetet is, és minden eszközt bevetnek, hogy a végére járjanak.
Egyik társuk halála után új tag kerül a csapatba, akinek fő feladata, hogy megvédje Negint a rosszindulatú szellemektől. A lány egyetlen porcikája sem kívánja George társaságát, bármilyen szuper katona is, és bármilyen igéző a szeme, lehengerlő a mosolya.
De ahogy egyre több időt kell együtt tölteniük, már egyikük sem tagadhatja a köztük pattogó szikrákat.
Vajon ki tette a csapatba a férfit, és milyen titkokat rejteget?
Ahogy Negin képességei változni kezdenek, a helyzet bonyolódik, és a lány elveszít minden biztos fogódzót. Választania kell, hogy elfogadja a sors által kijelölt utat, vagy harcol ellene.
Borzongás, szenvedély és egzotikus sumér mitológia egy lebilincselő történetben.
Engedd át magad a sötétség ölelésének!


Könyvmolyképző, 2019



   Találkozásom Ashley Carrigannel, mint szerzővel, évekkel ezelőtt történt, pontosabban 2014-ben, amikor magánkiadásban megjelent egyik romantikus regénye, a Két lépésre a mennyországtól. Egy ismerős ajánlására olvastam a történetet, és akkoriban még fogalmam sem volt arról, hogy a borítón szereplő név magyar író(nő)t takar. Mivel nagyon megkedveltem a történetet – amit azóta már kétszer is újraolvastam –, kutakodni kezdtem további írások után, és ekkor tudtam meg, hogy a hölgy tulajdonképpen korábban is publikált már, csak a hozzá oly közel álló zsánerben (ami viszont tőlem meglehetősen távol áll), s később is számos fantasy-könyve jelent meg. Közben megszületett a blog, s nem tudtam ellenállni, hogy ne írjak arról a könyvről (a már említett Két lépésre a mennyországtól), mely bárhonnan nézzük, bestsellernek számít, hiszen azóta is piaca van, sőt időnként ismét feltűnik toplistákban. Ekkor kötöttünk virtuális ismeretséget a szerzővel, ami azóta is tart.
   Már eltelt néhány év a nagy áttöréstől, melyben sok magánkiadásban güriző szerző reménykedik, Ashley Carrigan a Könyvmolyképző Kiadó szerzője lett, rivaldafénybe került. Most pedig három romantikus történet után Az oroszlán árnyékában című könyvével visszatért kedvenc zsáneréhez, a fantasy-hez.
   Készült már vele számtalan interjú (magam is kettőért vagyok bűnös), beszélgetés, ezért most nem az írót veszem górcső alá, hanem az embert az írói álnév mögött, és megosztanék néhány olyan dolgot, amit elképzelhetően nem tud a nagyérdemű Ashley Carriganről, bár ezért nagy valószínűség szerint meg fog rugdosni. S nagyon tisztelem azért, mert a siker ellenére az maradt, aki előtte is volt, nem szállt el magától, s továbbra is benne van a szakma iránti alázat, melynek hiányában nem könyveket produkálunk, hanem pszeudocelebeket.
   Lássunk akkor néhány apróságot az írói álnév mögött levő emberről:



– bár mindig éjszakába-hajnalba nyúlóan ír, soha nem iszik kávét

– mai napig papírra ír ceruzával, síma fénymásolópapírra és sohasem kockásra vagy vonalasra, mert amúgy sem tartaná be a sorokat. A kézirat begépelésével lerongyol egy billentyűzetet, ami évi két új billentyűzet-megújítást jelent.

– évekkel ezelőtt, egy borongós-esős reggelen, egy farakás alól halászott ki egy öklömnyi, nyivákoló cirmost. Jack azóta 7 kilóra gyarapodott, és a világ legfélősebb kandúrja, aki némi figyelemért cserébe képes rátelepedni és hangosan hortyogva jókat durmolni a kéziraton, vagy a billentyűzeten sétálni.

– a jóképű pasi prototípusa néhány évente frissül, jelenleg Kivanc Tatlitug, török színész a kedvenc – néhány könyvének főhőse határozottan hasonlít is rá. Ha a könyveiből valami csoda folytán filmadaptáció készülne, szívesen castingolná személyesen az urat.

– a valóságban neki gondot okozó emberek egy következő könyv szereplőiként jelennek meg, és kivétel nékül kinyírja őket válogatott módszerekkel, mert a bosszú mindig édes.

– minden könyvében elrejt egy valóságos mozzanatot a saját életéből, egy tragédiát, egy ellenfelet, egy élethelyzetet, egy szerelmet, egy érzést, egy párbeszédet, balesetet, helyszínt. A beleszőtt apróságok valóban megtörténtek, de mindig titok marad a közönség előtt, hogy mik ezek.

– szereti a sajtos tésztát, rántott húst, az Unicumot, a Milka csokit, Dobostortát...

– 18 könyve jelent meg, ebből az utóbbi négy a Könyvmolyképző Kiadónál, további néhány kézirat még kiadásra vár, és minden évben jön hozzá kettő darab új. Több műfajban kipróbálta magát: romantikus, fantasy, misztikus. Számtalan félig vagy egészen megírt korai kézirat landolt a kukában egy érzelmi felindulásból elkövetett selejtezés okán. Az előolvasói szigorúan eltiltották az ilyen tettektől.

   – Lazításként és írás közben is zenét hallgat, vagy sorozatokat néz, hogy meglegyen a háttérzaj. Zenét sokfélét, széles a skála, Disturbedtől, Marilyn Mansontól kezdve a melankolikus filmzenékig. Kedvenc sorozatok: Penny Dreadful, A híd (az eredeti skandináv), Hannibal.

   – kedvenc írói: Anne Rice, G. G. Marquez, Jane Austen, Rejtő Jenő. Az olvasni nem szerető kiskamaszból igazi könyvmoly lett és időközben elhivatott író.

   – kislánykorában nem királylány és nem Charlie angyala akart lenni, hanem Jedi.

   – női katakterei kivétel nélkül erősek, határozottak és enyhén nonkonformisták. Ennek egyszerű oka van: ő maga ki nem állhatja a picsogó, szempillarebegtető libákat és a magamutogató szelfikirálynőket. Azt vallja, hogy egy nő nem áldozat, nem alárendelt, nem a gyengébb nem, hanem egyenrangú fél.

   – nem szeret erotikus jeleneteket írni, s ha mégis megteszi, akkor írás közben többször is felpattan és kirobog a teraszra bűnös szenvedélyének hódolni. Értsd: cigizni. A Nutella is besegít ilyenkor. Saját bevallása szerint sokkal könnyebb véres akciójelenetet írni, mint erotikust.

   – korábban érdeklődött a rajz, különösen a grafika iránt, de műveit nem szánta a nyilvánosságnak. Az írás miatt ma már nincs ideje rá, ami nagy kár, mert szerencsém volt látni néhány igen jól sikerült rajzát.

   – nem szeret szerepelni, hiányzik belőle az exhibicionizmus, szerzői blogján és közösségi profiljain is kizárólag az írással kapcsolatos híreket és újdonságokat osztja meg. Azt is ritkán teszi.

   – amit ki nem állhat: politika, futball, mulatós zene, hazugság, álnokság, ostobaság, pofátlanság, szelfikirálynők, smúzolás.


   Mit mond legújabb könyvéről?

   Az oroszlán árnyékában című könyv visszatérés a misztikus műfajba, vissza a gyökerekhez. Az első kötetben megismerhetjük Negint, a paranormális képességekkel megáldott fiatal nőt, aki a nyughatatlan szellemeket segíti át a másvilágra. A titokzatos háttérszervezet álatal irányított kis csapat tagjaként rázós kalandokban vesz részt. Vagány csaj, nem ijed meg az árnyékától. Úgy megy szellemvadászatra, ahogy más az irodába gályázni. Negin szabadszájú, antiszociális, bátor és szenvedélyes nő. Élvezi az akciókat, elemében van a bevetéseken, és nem szívbajos akkor sem, ha egy démon fejét kell lenyisszantani.
   Amikor halottnak hitt apja felbukkan és kimenti a szorult helyzetéből, egy csapásra változik meg minden az életében. Megkapja a válaszokat kamasz korától fogva gyötrő kérdéseire, hogy ki is ő és miért rendelkezik extra képességekkel. Csakhogy apuci megjelenése olyan titkokat is felfed, amik súlyos következményekkel járnak sorsát illetően és további kérdéseket vetnek fel. Miért vált olyan érdekessé személye a titkos szervezet számára? Hová küldi át a szellemeket? Mi van a másik oldalon? Miért vonzza annyira az Alvilág? Mi ez a húzó erő, ami egyre csak vonzza a sötétség felé, és aminek képtelen ellenállni? Vajon a vérében pulzáló hatalom mire képes még? Kit kell szolgálnia és mi a célja az apjának vele? Mire akarja felhasználni őt? Hogyan lehetséges egyensúlyozni a fény és a sötétség között, hogy egyiknek se legyen rabja?

  Egyik kedvenc idézete:

   "Az a valami, aki lehívta őt az emeletről, odakint volt, és várt rá. És akkor meglátta az ablak túloldalán. Egy fényfolt jelent meg, hosszúkás alakzattá állt össze és fokozatosan emberformát vett fel. Negin meztelen talpa a padlóhoz dermedt. Képtelen volt megmozdulni. A teraszon, közvetlenül az ablaktábla előtt, egy férfialak körvonalai vibráltak. Az entitás moccanni látszott, és ahogy fordult, egyre élesebben öltötte fel az alakját. Annyi energiát sűrített egybe, hogy az eső nem esett át rajta. Egyszerűen legördültek róla a vízcseppek, ahogy egy valós, fizikai testtel rendelkező emberről.
   Negin szíve sebesen lüktetett a bordái ketrecében. Levegőt sem tudott venni a szörnyű felismeréstől, hogy ő nagyon is jól ismeri ezt a szellemet. Forrósággal jött a rettegés, és elborította a bensőjét, felkúszott a torkára és a fejbőrére. Az entitás lassan felemelte a kezét és az ablakra helyezte. Látni lehetett, ahogy az ujjbegyei és a tenyere az üvegre préselődik. Negin rémülten nyikkantott, ahogy Lucas szellemarcába meredt.
   A férfi valaha zöld szeme most tompán bámult rá, a tekintete mégsem volt üres. Erő volt benne, és ez rémisztőbb volt ebben a pillanatban, mint a puszta megjelenése. A lány a fejében hallotta Lucas hangját. Őt szólította."


A szerző blogja: https://ashleycarrigan.blogspot.hu/




Ashley Carrigan könyveinek címeit keressük a játék során. Minden állomáson 1-1 mixet találtok, a betűket helyes sorrendbe állítva kell beírnotok a a rafflecopter doboz megfelelő sorába. 
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


őzkIég




02.17 Betonka szerint a világ...
02.21 Sorok között extra

2020. február 14., péntek

Michele Gazo – Lorenzo Il Magnifico


   A Mediciek hatalma 1


A Könyvmolyképző jóvoltából hazánkban is megjelent Michele Gazo regénye, a Lorenzo Il Magnificoi első kötete. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja a Lorenzo Medici és családja életét prezentáló, ármánykodással, tiltott szerelemmel és összeesküvésekkel teli regényt, mely alapján TV sorozat is készült Daniel Sharman és Sean Bean főszereplésével.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg Firenze történelmét és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.



   „– ​A te családod kezdte ezt a háborút! – sziszegte és Lorenzo szívének szegezte a pengét.”
   Az Úr 1469. esztendejében viharfellegek gyülekeznek a művészek és kereskedők városa, Firenze felett.
A befolyásos Medici családfő, Cosimo halála után az unokája, Lorenzo viszi tovább szellemi örökét, aki korán belekényszerül a családfő szerepébe. Minden ügyességére és ravaszságára szüksége van ahhoz, hogy megküzdjön a hatalmi játszmákat irányító fondorlatokkal és cselszövésekkel.
   A Mediciek felemelkedése és megerősödése irigység és gyűlölködés céltáblájává teszi a családot, és egyre sűrűsödik az intrikák hálója Lorenzo körül. A fiatal hős környezetében találkozhatunk a kor legfelvilágosultabb gondolkodóival, a halhatatlan Botticellivel és tanúi lehetünk a Tavasz születésének is.
   Lorenzo két különleges nő szerelme között vívódik.
   Fivérével és szövetségeseivel pedig gátlástalan ellenfelekkel, árulással, párbajjal és egy hitvány összeesküvéssel kell megküzdenie.
   Lorenzóra vár a feladat, hogy megmentse a Medici családot, és Firenzét a Reneszánsz legnagyszerűbb városává tegye, amiért aztán a történelem az Il Magnifico névvel ruházza fel.
   A regény alapján forgatták a nagysikerű TV sorozat második évadát, ami világszerte rajongók millióit vonzza a képernyők elé


Könyvmolyképző, 2019
Erdeti cím: I Medici. Lorenzo il Magnifico, 2018




   Mediciek. Egy olyan név, mely nagyon sok ember számára ismerősen cseng, olyanok számára is, akik nem járatosak a művészettöténetben vagy a történelemben, mert ugye szeretünk Firenzébe járni, s a Mediciek neve szorosan összefügg Firenzével és a Toszkán hercegséggel, melynek háromszáz éven keresztül vezetői, hercegei, majd később nagyhercegei voltak.
   Az eredetileg kalmár-, majd később bankárcsalád pénzének és politikai befolyásának köszönhette felemelkedését, és a kitartásnak, amellyel ellenlábasaikat eltávolították az útból. Ugyanakkor jelentős a tudománynak és a művészeteknek nyújtott támogatásuk. A család több híres taggal is büszkélkedik, Lorenzo il Magnifico, jelen történet hősén kívül adott a világnak s a történelemnek két pápát (X, Leo és VII. Kelemen) valamint egy francia királynét Medici Katalin személyében. 
   Nos, Michele Gazo könyvsorozata ennek a híres családnak a történetét mutatja be az olvasónak. Az első könyv Lorenzo il Magnifico néven ismert Medici ifjúságával foglalkozik, és filmsorozat is készült belőle, melyből láttam is néhány részt. Sajnos nem az egész sorozatot, mert embertelenül későn sugározták.
   Azt is el kell mondanom, hogy a Mediciek sorozat pillanatnyilag egyetlen könyvből áll, a folytatások váratnak még magukra, tehát felesleges bombázni a kiadót a "mikor jelenik meg a következő rész" jellegű kérdésekkel.

   "A történet a fantázia műve. A regény cselekménye néhány ponton eltér a valós történelmi eseményektől."

   A cselekmény során megismerhettem az ifjú Lorenzót, a művészetek és a tudományok nagy kedvelőjét és támogatóját, s vele együtt családját is, valamit betekintést kaptam abba is, hogy milyen volt az élet a 15. század Firenzéjében. Az biztos, hogy zavaros és politikai, hatalmi harcokkal telített, hiszen Firenze uralmáért nem egyedül a Medici család harcol, hanem a szintén tehetős és befolyásos, de hagyományos értékeket képviselő Pazzi család is. Ebben a zavaros közegben kell átvennie a nagyon fiatal Lorenzónak a család fejének szerepét köszvényes apjától. Egyébként a köszvény volt a Medici férfiak átka, maga Lorenzo sem érte meg az öregkort a betegség miatt.
   A történet nagy része ezekről a hatalmi harcokról szól, valamint a Mediciek, különösen Lorenzo művészetpártolásáról, ezért megjelennek a történet során olyan, a művészettörténetből ismert alakok, mint Sandro Botticelli, Verrocchio és sokan mások. 
   Természetesen van egy romantikus szál is a történetben, bár azt nem mondanám el, hogy számomra abszolút nyilvánvaló volt, hogy Lorenzo két asszony szerelme kötött vívódott volna. Szerelme egy férjes asszony volt, és ez a szerelem éveken keresztül titkos légyottokon teljesedett be, míg feleségével, Clarice Orsinivel csupán az érdek tartotta össze. Ez az a típúsú házasság volt, amit politikai és hatalmi érdekek hoztak össze és a mélyen vallásos és a kor hagyományos értékeit képviselő Clarice, aki a pápa rokona volt, nem osztozott férje művészetek iránti rajongásában. Mi több tisztában volt azzal is, hogy ki az, akiért férje szíve dobog.
   Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a történelmi fikciót, azon belül is az ínyenceknek, mert ez nem egy könnyed, szórakoztató lányregény. Ez egy intrikákkal, hatalmi harcokkal, kegyetlenséggel telített történet, melyet csupán a reneszánsz művészetek képviselői ellensúlyoznak valamennyire.
   Kedveltem, mert remek betekintést nyújtobb a 15. század Firenzéjének életébe, többet megtudtam a Mediciekről, de, ugye, ízlések és pofonok...




Lorenzo nagyapjához, Cosimo de’ Medicihez hasonlóan bőkezű patrónusa volt a művészeteknek, így hát mostani játékunk során pártfogoltjai kerülnek fókuszba. Minden állomáson találtok egy puzzle-t, melyet kirakva híres festményeket, szobrokat, találmányokat rejtő képet kaptok, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni a készítő művész nevét. (Nem az alkotás, hanem az alkotó nevét kell beírni a rafflecopterbe!)
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!








02/10 Dreamworld
02/14 Betonka szerint a világ...
02/16 Deszy könyvajánlója





2020. február 11., kedd

Lorraine Heath – Egy ágyban a csábítóval


   Botrány és szenvedély 3



   Finn Trewlove, egy nemesember törvénytelen fia, szégyenletes titokként nevelkedett egy idegen asszony házában. Miután elérte a nagykorúságot, Finn-nek is meglett a maga titka – tiltott viszonyt kezdett egy grófkisasszonnyal. A lány örök szerelemre vonatkozó ígérete azonban árulással végződött.
   Lady Lavinia Kent képtelen szabadulni a múlt árnyaitól, és London alvilágában keresi a megváltást – a legkiszolgáltatottabb gyerekeken próbál segíteni. A nemes ügyért való harcát az a férfi inspirálta, akinek odaadta az ártatlanságát, és aki ezek után rútul elhagyta őt.
   Amikor az útjaik ismét keresztezik egymást, nem tagadhatják, hogy még mindig lángol bennük az egymás iránt érzett vágy és szenvedély. Miután kiderül az igazság arról, hogy miért is kellett elszakadniuk, Laviniának és Finn-nek minden veszéllyel szembeszállva meg kell küzdeniük azért, amit elvesztettek – mert a szerelem minden kockázatot megér…


   Vinton, 2020
   Eredeti cím: The Scoundrel in Her Bed, 2019



   A Vinton (volt Harlequin, volt HaperCollins) Kiadó folytatja Lorraine Heath Botrány és szenvedély (eredetiben Sins for All Seansons) sorozatát a soron következő harmadik résszel. Angol nyelven a sorozat pillanatnyilag öt részből áll és az indénre várható a hatodik, gondolom az utolsó rész megjelenése is, ugyanis ennyien vannak a Trewlove testvérek, és eddig minden könyv egy-egy testvér romatikával-erotikával tűzdelt történetét mutatta be.
  Akik olvassák a sorozatot, azoknak már nem mondok újdonságot azzal,  hogy a Trewlove testvérek tulajdonképpen nem is testvérek (kettő kivételével, akiknek azonos az apjuk, de az anyjuk nem), hanem az arisztokrácia bal kézről született gyermekei, akiket erre szakosodott szegény asszonyok gondjaira bíztak a látszatot megőrizendő. Ezek a gyerekek aztán vagy túlélték a szegénységet, vagy nem, annak függvényében, hogy az illető asszonyok hogy álltak lelkiismeret dolgában. A Trewlove-oknak szerencséjük volt, mert Mrs. Trewlove szeretettel fordult a rá bízott gyerekek felé és igazi családot teremtett, sajátjaiként szerette őket és ugyanúgy bánt velük, mint egyetlen vér szerinti gyermekével.
   Az előző két részben előbb Mick, majd Gillie történetét ismertük meg, most Fin-nen van a sor, azért is, mert az előző, Gillie-ről szóló könyvben némiképpen felvezetődik az ő története is, hiszen nyilvánvaló, hogy közte és Lady Lavinia Kent között valamikor történhetett egy s más. Lady Lavinia Kent pedig nem más, mint a herceg szökött menyasszonya. azé a hercegé, aki az előző könyv végén épp a kocsmáros Gillie-t vette feleségül.
   A történet ugrál a 19. század hatvanas és hetvenes évei között, annak függvényében, hogy akkor a történet jelenéről van szó, vagy éppenséggel a szereplők visszaemlékeznek megismerkedésükre, a szinte gyerekfejjel fellobbanó szerelemre és ennek következményeire, mert azért lehet bújkálni, titkolózni, de mindig lesz egy valaki, aki a saját érdekeit előbbre helyezi és keresztbe tesz a fiatal szerelmeseknek. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy Lady Lavinia – Vivi, ahogyan Finn becézi – egy gróf lánya, akit már születése pillanatában egy hercegnek ígértek, Finn Trewlove pedig egy arisztokrata törvénytelen gyermeke, aki épp lómészárosként keresi meg a napi betevőre valót, amikor a két fiatal megismerkedik. És pont Finn munkája az, ami összehozza őket, hiszen a lány apja a vágóhidra küldené azt a lovat, mely lányát levetette – bár ezért nem a ló volt a hibás –, és pont Finn az akinek el kell szállítania az egyébként békés állatot. Innen indul a két fiatal ismeretsége, majd később szerelme, ami évekre megszakad és csak a Mick Trewlove esküvőjén látják ismét egymást.
   Hogy miért szakad meg a kapcsolat, nem fogom elmondani, mert akkor minek elolvasni a történetet, de azt mindenki tudja – legalább is azok, akik figyelemmel kisérik a Trewlove tesvérek történetét –, hogy Lavinia sosem lesz a herceg felesége, tehát szabad az út a kibéküléshez, az érzelmek újraélesztéséhez.
   Finn most már saját vállalkozást vezet, tehetős, Lavinia pedig az elhagyott csecsemők lelkes istápolója. És mindketten a másikat hibáztatják a szakításért. Bár tisztázzák, hogy mi is történt sok évvel korábban, azt is, hogy mindketten árulás áldozatai, a következményeket nem könnyű feldolgozni egyikük számára sem, S ezek a következmények ékes példák voltak arra, hogy mire képes az arisztokrácia a látszat és a jó hírnév megörzéséért. Lavinia családja annyi fájdalmat okozott mindkettőjüknek, hogy azt nem lehet könnyen felejteni, felejteni sem. S túl kell lépni az egymás iránt érzett csalódáson és dühön is, ami nem is olyan egyszerű.
   A szerző nagyon szépen csavarja a szálakat, hiszen, mikor már azt hittem sínen vagyunk, lassan, de biztosan jön majd a boldog végkifejlet, jött egy váratlan csavar, egy fricska, ami ismét felpögrette a cselekményt és újabb izgalmakat hozott. A szereplők szerethetőek, bár természetesen most is lennie kell egy gonosz karakternek.
   A cselekmény során epizódikusan megjelenik az egész Trewlove család, tehát őket sem hanyagolta el a szerző, és természetesen a kis zsivány Robin sem maradhatott ki, de ez a történet igazándiból Finn-ről és Laviniáról szól. Meg egy Sophie nevű fehér lóról. A következő rész pedig Aidené lesz majd, gondolom néhány hónap múlva olvashatjuk is.
   Szép volt, jó volt, izgamas volt, tökéletes azért nem, de nagyon kedveltem, s az én olvasatomban eddig ez volt a sorozat legjobb része. Kell-e ennél több? De, ugye, ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:





A havishami ördögfiókák sorozat







2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...