2019. augusztus 15., csütörtök

Veronica Henry – Családi recept



Laura számára a családja a legfontosabb: az otthonát a gyermekei nevetése és a készülő finomságok illata tölti be. Így aztán aggódva várja, hogy a lányai kirepüljenek a családi fészekből. Amikor pedig a házassága is válságba kerül, az asszony lába alól végleg kicsúszik a talaj. Kedvenc hobbijában, a főzésben lel vigaszra: a nagymamája második világháborúból megmaradt receptkönyvét kezdi tanulmányozni. Házias fogásaival és zseniális lekvárjaival már eddig is kisebb hírnévre tett szert a környéken, a receptgyűjtemény hatására azonban olyan ötlete támad, amely óriási sikert és egy új életcélt jelenthet számára. De vajon mindez elegendő ahhoz, hogy újra megtalálja önmagát és a megbocsátáshoz vezető utat?



General Press, 2019
Eredeti cím: A Family Recipe, 2018



Mindent elolvastam, ami Veronica Henrytől magyar nyelven megjelent és mindig fellelkesülök, mikor hír jön egy-egy újabb könyvének várható megjelenéséről. Az elsőt még a megboldogult Ulpius-ház kiadásában olvastam, azóta nagy megelégedésemre a General Press Kiadó vállalta fel írásai megjelentetését, s remélem ezt a jó szokását meg is tartja.
Miért kedvelem a könyveit? Első sorban azért mert felnőtt nőknek ír, nem YA/NA történeket. Bár történetei a romantikus kategóriába sorolhatóak, azért mégsem habos-babosak, nincs rózsaszín köd, hanem egyszerűen hozzák azt a világot, melyben élünk, mellőzve minden divatos klisét. Tehát nincs modern Hamupipőke történet – azaz milliomos pasi plusz tapasztalatlan szegény lány kombó –, nincsenek benne szexuális devianciák, igazándiból erotika sem. Egyszerűen elmésél egy történetet, vagy kettőt, ami abszolút valósághű, olyan, hogy bárkivel megtörténhet. A valós élethelyzetek bemutatása az eddig olvasott könyvei mindegyikére jellemző volt.
Azért is kedvelem a szerzőt, mert nem ír sorozatokat. A történet a könyv végén lezáródik, s annyi. Angol nyelven létezik két sorozata, ha egyáltalán annak lehet nevezni, mert az egyik csupán két könyvből áll, a másik háromból, de a magyar nyelven megjelent könyvei önálló történetek és egymástól függetlenek.
A Családi recept egyszerre két történetet is elmesél, amely két különböző idősíkban játszódik. Kicsit korábban azt írtam, hogy mellőz minden divatos klisét, hát úgy látszik, hogy ezt a két idősíkost mégsem, de ez igazán megbocsátható, ha a történet remek. Ez pedig az volt.
Mindkét történet helyszíne ugyanaz: az Egyesült Királyság-beli Bath, meglehetősen ismert fürdőváros. Az egyik történet a második világháború idején játszódik, 1942-ben, és hősnője Jilly, a környék megbecsült orvosának és tanárnőjének egyetlen lánya. Kicsit visszahúzódó, akár magányos is lehetne, ha nem lenne életvidám barátnője, Ivy, aki a háborús körülmények között is megtalálja a szórakozást. Jilly egy bombázás alkalmával elveszíti szüleit, s hogy a történet ne legyen ennyire egyszerű, teherbe esik egy hadba vonuló szinte ismeretlen fiatal férfitől, aki a későbbiekben minden felelősséget elhárít. Jillynek leányanyaként kell szembenéznie a kor előítéleteivel, a háború viszontagságaival és a nincstelenséggel.
A másik történet a jelenben játszódik, pontosabban 2017-ben. Laura épp kisebbik lányát viszi a kollégiumba, amikor véletlenül rájön, hogy férjének viszonya van azzal az ügyvédnővel, aki a férfi építkezési vállalatának ingatlanügyeit intézi. Bár érezte, hogy házasságukban valami nincs rendben, Laura mindezt a céggel járó hercehurcára fogta, az izgalomra, hogy a súlyosan asztmás lányuk kirepül a fészekből és abban reménykedett, hogy idővel dolgaik rendeződnek. Most pedig egyszerűen nem tud mit kezdeni az új helyzettel, a rengeteg szabadidővel és azzal sem, hogy miután férje kiköltözött a házból, neki magának kell valamilyen jövedelemforrás után néznie. És ekkor előveszi a nagyi receptjeit, hogy azt tegye, amiben a legjobb: főzzön, befőzzön és vendégül lásson.
   Hogyan kapcsolódik a két történet egymáshoz? Egyszerűen! A második világháború idején játszódó történet Jilly-je Laura nagyanyja, ő nevelte anyja halála után és kis háza (csupán kilencvenvalahány négyzetméteres apróság) ugyanazon a hatalmas telken áll, ahol Laura lakik. Tulajdonképpen a nagy ház Jilly családi tulajdona, melyet átengedett Laurának és családjának. Jilly a történet jelenében is aktív szereplő.
A kialakult helyzetben a családi ház is veszélyben van, mert Dom, a férj, többszörösen megterhelte kölcsönökkel, Laura pedig jóhiszeműen mindent aláírt, amit a férje az orra alá dugott.
Hogy elneyeri-e a másik nő bütetését, amiért szétzilált egy családot? Nem. Az ügyvédnő egy nagyon magának való, érzelemszegény személy, nem vágyik tartós kapcsolatra, sem családra. Neki az egész üzleti viszony volt extrákkal, melyből előbb-utóbb kiszállt volna, s csak a karrierje érdekli
Nagyon kedveltem a történetet, annak ellenére, hogy voltak hiányosságai. Első sorban a szereplők kora + eltelt idő + korkülönbség matematika sehogy nem akart kijönni. Egy idő után fel is adtam, hogy megtudjam tulajdonképpen hány éves Jilly, Laura, vagy bárki más a történetben, mert teljesen belezavarodtam.
Az is kicsit zavaró volt, hogy mindkét történetben kötelezően kellett lennie egy legjobb barátnőnek, abból a bizalmas fajtából, aki mindent tud a másikról, már szinte családtag. Nem baj, ha az ember lányának van egy-két ilyen barátja, csupán a helyzet ismétlődése zavart.
Amit egyáltalán nem szerettem, az a végén megjelenő idős férfi-epizód volt. Teljesen felesleges volt és sajnálatos módon adott a történetnek egy olyan végkifejletet, ami nálam erősen a giccs határát feszegette.
Ezeket a negatívumokat mellőzve ez egy remek könyv volt, nagyon kedveltem és ajánlom azoknak a felnőtt nőknek, akik megcsömörlöttek már a sablonos történetektől. De ízlések és pofonok…





Kapcsolódó bejegyzések:





2019. augusztus 12., hétfő

Kristan Higgins – Zöld út a szerelemhez


Kék Gém 2


A ​harmincöt éves Honor Holland élete romokban hever. Nem elég, hogy a gyermekkori szerelme nem hajlandó feleségül venni, a férfi a vitájuk után valaki mást jegyez el. Honor a csalódás elől legszívesebben a munkába menekülne, a családi kupaktanács azonban inkább életre és párkeresésre ítéli. Ennél pedig nincs is nehezebb egy olyan kisvárosban, mint Manningsport. Vagy talán nem nézett elég alaposan körül a helyi bárban? 
A pultot ugyanis egy feltűnően jóképű brit professzor, Tom Barlow támasztja, akinek igencsak kapóra jönne egy ízig-vérig amerikai feleség. A férfinak nemsokára lejár a munkavállalói vízuma, így zöldkártyát kell szereznie, hogy az Egyesült Államokban és a nevelt fia közelében maradhasson. 
Adott tehát egy nő, aki féltékennyé akarja tenni a volt szerelmét – vagy legalábbis nem akar lemaradni mögötte –, és egy férfi, akinek mihamarabb meg kell házasodnia. Honort és Tomot az isten is egymásnak teremtette, a bonyodalom pedig ott kezdődik, amikor ezt maguk is elkezdik komolyan így gondolni.
Az Esküvő újratöltvében megismert hóbortos Holland család ezúttal sem hazudtolja meg magát. A felhőtlen kikapcsolódást a romantikus díszletek között olykor ügyetlenül mozgó, igazi fanyar humorral megrajzolt karakterek garantálják.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Perfect Match, 2013



Kedvelem Kristan Higgins írásait, legalábbis eddig kedveltem. Könnyed stílusban írt, enyhén erotikus történetei szórakoztatnak és nem kevés humort is tartalmaznak. Nem igazán verbálisat – tehát nem találkozhatunk szellemes párbeszédekkel –, hanem inkább a helyzeti humort alkalmazza. Eddig. Mert most esetleg kínomban nevethettem volna.
A Zöld út a szerelemhez (s ha már kreatív könyvcímfodítás, akár Zöld kártya a szerelemhez is lehetett volna) az öt részből álló Kék Gém pincészetről szóló sorozat második könyve. Ennek ellenére önállóan is olvasható történet, mert van elég utalás az első részben történtekre ahhoz, hogy hiányérzet nékül olvasható legyen. De kár lenne, mert az én olvasatomban az első rész sokkal szórakoztatóbb volt ennél, ami már kínosan rágörcsölt nem egy, hanem egyenesen két komoly témára is, de akár három is lehetne, mert miért ne halmozzuk az élvezeteket.
Ha a Kék Gém pincészet, akkor természetesen ez a történet is a tulajdonosokról szól, a különc Holland családról. Ém legalábbis különcöknek találom őket: a nagyszülők állandóan marják egymást, s teszik ezt hatvan évi házasságon keresztül, az apa mintha egy párhúzamos univerzumban élne, ha a magánéletéről van szó, s az is kicsit fura, hogy míg fiúgyermek csak símán Jack, addig a Holland család lányainak “beszélő” nevei vannak, A legidősebb Prudence (óvatosság) – és Prudence minden, csak óvatos nem, majd következik Honor (becsület) és végül Faith (hit), akinek a türténetével már az előző részben megismerkedhetett a nagyérdemű. Nem nagy filozófia kitalálni, hogy most Honor következik, írja a fülszöveg is.
Akik olvasták a sorozat első könyvét, azok már ismerik a hősnőt. Ő a Kék Gém nevű családi borászat gazdasági vezetője. Mindent tud a bor-biszniszről és sikeres abban amit csinál. Látszólag az egész élete erről szól, de már az előző részben sejteni lehet, hogy azért neki is van magánélete és ahhoz természetesen egy férfi is jár. De erről a családja semmit sem tud, nem is sejt. Az egyetlen, akivel Honor megosztja ezeket az információkat az Dana, a fodrászatban dolgozó, kissé egocentrikus barátnője.

“Azon a napon, amikor Honor Grace Holland betöltötte a harmincötöt, ugyanazt csinálta, mint minden születésnapján.
Elment rákszűrésre.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a könyv és Honor története. Mert ez a rákszűrés az, ami teljesen felforgatja az életét és egyik bonyodalmat hozza a másik után. Ó, nem! Honor egészséges és semmilyen alattomos kór nem fenyegeti, viszont orvosa elejt egy finom célzást az öregedő petesejtekről, biológiai óráról, mely vészesen ketyeg. Tehát meglobogtatta Honor előtt a vörös posztót, és ez a józan üzletasszonyból egy bepánikolt nőt csinált, akinek rögtön fontos lett a férjhezmenetel és a gyermekvállalás. Mi több, a petesejtjei átveszik élete felett az uralmat és szabályosan üzengetnek neki. Néhol ez vicces volt, máshol nagyon kínos, s tulajdonképpen E.L. James Anastasia Steele-jét és az ő bukfenceket hányó belső istennőjét juttatta eszembe.
A logikus következtetés az lenne, hogy Honor és titokzatos barátja már alapokra helyezik kapcsolatukat, mely bizont nagyon sok éve tart, csakhogy ez a kapcsolat Brogannal, a sármos celebfotóssal inkább barátság extrákkal, és Honornak nemcsak a férfiba kell csalódnia, hanem bizalmas barátnőjében is – mekkora klisé!
Honornak férj kell, a gépészmérnök Tom Barlownak meg zöld kártya, a többit könnyű kitalálni, ahogyan a történet végkifejletét is, bár míg oda eljutottam, azért volt néhány felesleges bonyodalom is. Igazándiból a férfi ragaszkodását sem értettem az úgynevezett nevelt fiához. A férfiak ijjesztően nagy hányada – le sem merem írni, hogy ez statisztikailag mit jelent – arra görcsöl rá, hogy a saját génjeit örökítse át az utódba, és nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el egy másik férfi gyermekét. Ez a társadalom fejlettségi fokától független, bár azt is el kell ismerni, hogy európai szinten minél keletebre jövünk, annál nagyobb ez a százalék. Tom Barlow pedig egy olyan gyermekért harcol, akinek esetleg a nevelőapja lehetett volna, aki őt hibáztatja anyja haláláért és tulajdonképpen egy elutasító kamasz. Ő az ok amiért az Egyesült Államokban akar maradni és nem tér vissza Angliába, kényelmes egyetemi állásába.
A cselekmény során az egész Holland család jelen lesz kisebb-nagyobb epizodikus szerepekben és természetesen jelen vannak a barátok is, tehát ez ismét egy sokszereplős történet.
Őszintén modom, hogy nagyon vártam ennek a könyvnek a megjelenését, mert az első részt kedveltem. Ezt már nem annyira. Túlságosan rágörcsölt a gyermekvállalás/ketyegő biológiai óra témájára. Meg a zöldkártya-téma sem volt piskóta. Többszörösen is szájba rágta, hogy illegális zöldkártyáért házasságot kötni és milyen büntetés vár azokra, akik mégis megteszik. S akkor még ott van a nagyszülők és az öregotthon szál, amivel nem igazán tudok mit kezdeni, a drámai megoldással sem, hogy a régi háznak le kellett égnie ahhoz, hogy az öregeket otthonba dugják – mert ott jobb lesz nekik! –, és hogy a hősök egymásra találjanak.
A következő rész a kocsmáros Colleen O'Rourke története lesz és jobb esetben is egy évet kell várni, míg magyar nyelven megjelenik. 
Nekem a Zöld út a szerelemhez egyszerolvasós, többet/mást vártam Honor történetétől, és nem szórakoztatott annyira, mint a sorozat első könyve. De természetesen ízlések és pofonok…


Kapcsolódó bejegyzés:





2019. augusztus 8., csütörtök

Julia Quinn – A másik Miss Bridgerton


Rokesby család 3



A ​lány rossz helyen volt… 
A rendkívül független és kalandvágyó Poppy Bridgerton csak annak hajlandó nyújtani a kezét, aki felettébb intelligens, és érdeklődési köre legalább oly széles, mint az övé. Sajnálatos módon a londoni szezon egyetlen ifja sem felel meg ezeknek a követelményeknek. Mialatt Poppy egy dorseti barátnőjénél vendégeskedik, a parton sétálva kellemes meglepetésként éri, hogy csempésztanyát fedez fel az egyik barlangban. De örömét hamarosan riadalom váltja fel, amikor két kalóz elrabolja, egy hajó fedélzetére hurcolja, és megkötözve, száját betömve a kapitány ágyán hagyják…
A férfi rosszkor talál rá… 
Andrew James Rokesby kapitány, a vakmerő kalóz valójában létfontosságú cikkeket és dokumentumokat szállít a brit kormánynak. Most is vitorlát készül bontani, hogy a dagálykor Portugália partjai felé induljon, amikor döbbenten látja, hogy a kabinjában egy nő várja. Biztosan csak a képzelete játszik vele! De nem, a nő nagyon is valóságos –, s mivel a küldetése nem tűr halasztást, ez azt jelenti, hogy a nőt is magával kell vinnie…
Kijöhet-e a két rosszból valami tökéletesen jó? 
Amikor Andrew megtudja, hogy a nő Bridgerton, az is világossá válik számára, hogy valószínűleg el kell vennie feleségül, hogy elkerüljék a botrányt… bár Poppynak fogalma sincs róla, hogy ő grófi sarj, és a lány kenti unokatestvéreinek szomszédja. A nyílt tengeren hajózva szócsatáik hamarosan részegítő szenvedélynek adják át helyüket. De amikor kiderül Andrew titka, elég lesz-e a férfi szerelmi vallomása, hogy meghódítsa a lány szívét?


Gabo, 2019
Eredeti cím: The Other Miss Bridgerton, 2018



A klasszikus romantikus írások – vagy történelmi romantikusok, ahogy jobban berögzült a köztudatba – kedvelőinek nem ismeretlen Julia Quinn munkássága és a Bridgerton név is ismerősen cseng, mert a népszerű családregény csekély kilenc részből áll, és akárhonnan nézzük, a Rokesby família is előszeretettel házasodik Bridgerton-sarjakkal. Példa rá ez a sorozat, melynek három részéből kettőben egy-egy Bridgerton lány házasodik be a Rokesby családba: az első részben Billie, most pedig Poppy. Mert azt ugye mindenki tudja hogyan fog ez a történet is végződni?
Kedveltem a Bridgerton család történeteit – bár ezt nem mondanám el a szerző minden könyvéről –, és kiváncsian vártam mi fog kisülni ebből az újabb sorozatból, amit ugyan Rokesby családnak neveznek, de amennyi Bridgerton van benne, akár ezt a nevet is viselhetné. Időben ez a Bridgertonok előtt jár egy generációval, tehát az első könyv hősnője, Billie, a már ismert Bridgertonok nagynénje, apjuk (Edmund, aki a Bridgertonok történetének idején már nem él) nővére.
Azt hiszem a Rokesby sorozat első… vagy talán második része után kerestem rá Quinn honlapján a sorozatra, és akkoriban azt nyilatkozta, hogy négy részesre tervezi, s elképzelhetően/természetesen Edmund Bridgerton megkapja a maga történetét – ellenőriztem, az infó még mindig helyes! –, mi pedig minden részletében megismerhetjük Violet iránti érzelmeit, amelyek nyolc gyermekben és kilenc könyvben materializálódtak. Ehhez képest az angol nyelven jövőre megjelenő negyedik Rokesby könyv nem róla szól majd, hanem egy Georgiana Bridgerton (gőzöm nincs, hogy kicsoda és a nevén kívül hogyan kapcsolódik a családhoz) nevű hölgyről, aki szintén a Rokesby családba házasodik be – lévén, hogy még marad nőtlen Rokesby a harmadik könyv után is. Pontosan nem emlékszem hányan is vannak a Rokesby-fiúk, csak reménykedem, hogy a következő az utolsó agglegény lesz közülük.
No, de térjünk rá az aktuális Miss Bridgertonunkra, aki Poppy (mákvirág) néven fut a történetben, és aki pontosan olyan, mint az eddigi összes Miss Bridgerton: nem egy ájuldozó, törékeny virágszál. Kiváncsi, cserfes, kalandvágyó, és a korhoz képest meglehetősen felvilágosult – említettem már, hogy ez egy az 1700-as évek második felében játszódó történet? Poppy egy oldalági rokon, az első rész hősnőjének unokatestvére. Ami azt illeti, ideje lenne már változtatni ezeken a standardizált Julia Quinn-féle hősnőkön, mert bármennyire is kedvelhetőek, sajnos mind egyforma a személyiségük, attól függetlenül, hogy épp Bridgertonok-e, vagy sem.
Nos, a hősnő, függetlenségvágyból és kiváncsiságtól hajtva elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy a várandós barátnőjénél (ő szerencsére nem egy Bridgerton) tett látogatás alkalmával egyedül sétált a tengerparton, mi több, bemerészkedett egy barlangba is. Innen rabolja el két matróz és meg sem áll vele Andrew James kapitány hajójáig.
S akkor színre lép a hős is: Andrew James kapitány, igazándiból Andrew James Rokesby, a család harmadik fia, aki mint megannyi más második, harmadik, sokadik gyermeke egy nemesi családnak, nem örököl címet, vagyont, hanem az egyházi vagy katonai pálya között választhat, ugyanis csak ez a két foglalkoztás elfogadott nemesi sarjak számára. Az ífjú Rokesby a katonai pályát válsztotta, egy ideig a haditengerészetnél tevékenykedett, most pedig látszólag kereskedelmi hajózással foglalkozik – család erről nem beszél, mert egy nemes úr nem dolgozik a megélhetésért –, de tulajdonképpen a korona futára, kéme. És nagyon nem örül, amikor a barlangban rejtett, csempészett francia konyak helyett, matrózai Poppy Bridgertont pakolják le a kabinjába.
A dolog azért bonyolult, mert Poppyt nem merik elengedni, nehogy akarva-akaratlanul felfedje a barlang helyét. Ha nem engedik el, a lány kompromittálva van és kevesebbért is társadalmi bukásra ítéltek embereket. A hajónak viszont ki kell futnia, hogy megkezdjék az utazást Portugália fele – oda-vissza két hét –, hiszen Andrew James kapitány sosem kedvtelésből vagy kereskedelmi célokból hajózik, hanem a korona szolgálatában áll. Poppy csak abban reménykedik, hogy valamilyen csoda folytán sosem derül ki hol és milyen körülmények között töltötte azt a két hetet, amikor távol volt.
Nem szeretnék többet mesélni a történetről, aki kiváncsi rá, úgyis elovassa. Csupán annyit említenék meg, hogy a két főhős az utazás során nyilvánvalóan vonzódni kezd egymáshoz (ezt nem nagy filozófia kitalálni), és a kapitány nem fedi fel valódi kilétét. Ó, ezt még el kell mondanom: Portugáliában a dolgok nagyon is bonyolódnak, több szempontból is.
Lehet, hogy csak jókor talált meg, de nekem ez a történet tetszett. Volt benne izgalom, pörgés, s mikor a cselekmény nem tette lehetővé a pörgést, akkor a szerző szellemes párbeszédekkel és humorral pótolta.
Nem elhanyagolandó a fordító hozzájárulása sem, tehát köszönöm Tóth Gizella, hogy nyugisan hátradőlhettem és élvezhettem a történetet, ahelyett, hogy azon filózom, hogyan is hangozhatott eredetiben és miért így értelmezte a fordító. Az ilyen kaliberű fordítókat klónozni kellene.
Tehát ez egy remek kis kalandregény volt szerelemmel körítve… vagy fordítva: szerelmes regény kalandokkal dúsítva, némi diszkrét erotikával, pontosan annyival, amennyi kellett. Élvezhető volt, szórakoztatott, s mi kell ennél több?
Zárójel: Ha valaki még nem hallotta volna, a Bridgerton család sorozatot a Netflix filmre viszi.



Kapcsolódó bejegyzések:


Rokesby család


Lyndon nővérek


Wyndham két hercege



2019. augusztus 5., hétfő

Kimberley Freeman – Csillagok az óceán fölött


Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.


Athenaeum, 2019
Eredeti cím: Stars Across the Ocean, 2017



Mindig felcsillan a szemem, amikor arról kapok hírt, hogy új Kimberley Freeman könyv jelenik meg. Az ausztrál szerző nem új a magyar könyvpiacon, a Csillagok az óceán felett a hatodik könyv, amit tőle olvashatunk, az angolul tudók még ennél is többet, sőt teljesen más zsánerben is, mivel a szerző a gyermekkönyvektől a horrorig szinte minden műfajban jelen van, bár azokat Kim Wilkins név alatt jegyzi.
Hazugság lenne azt mondani, hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven megjelent, az Álom-öböl és Aranypor című könyvei kimaradtak, de valamikor, amikor több időm lesz (kiváncsian várom mikor fog ez bekövetkezni), szándékomban áll bepótolni ezt a mulasztást, mert határozottan kedvelem a szerző stílusát.
A Csillagok az óceán felett két idősíkban játszódó történet. Az egyik a 19. század második fele-vége és hosszú utazásra vitt, szinte a világ körül: Angliából Franciaországba, onnan Ceylonra (ma Sri Lanka és továbbra is a finom teájáról híres), majd Ausztráliába.
A másik szál 2007-ben, Angliában játszódik. Victoria, a negyvenes éveihez közeledő nő hazatér mert anyja, Margaret Camber, egy neves egyetem történelemprofesszora feltételezhetően Alzheimer kórban szenved és állapota aggodalomra ad okot, hiszen már megkezdődtek az emlékezetkiesések, elcsavargások. A professzorasszony szakterülete a viktoriánus kori nők helyzete, innen lánya neve is.
Eddig semmi új a nap alatt, két vagy több idősíkban játszódó regény bőven van a könyvpiacon, úgy néz ki ez egy újabb trend, amihez illik felzárkózni. Csakhogy ez a kvázi jelenben játszódó történet tovább bonyolódik, amikor anyja dolgait rendezve Victoria egy régi levéltöredékre bukkan, melyet egy anya írt annak a lányának, akit sosem ismert, mert születése után elvették tőle. Gyermekemnek, akit nem tudtam megtartani – melyben a névtelen hölgy egy tiltott szerelmi történetet mesél el, annak minden tartozékával, s melynek gyümölcse egy kisbaba. A hölgy arisztokrata származású, a gyermek pedig törvénytelen, ez pedig abban a korban egyenlő a botránnyal, a társadalmi kirekesztéssel.
A 19. század második felében egy yorki árvaház lépcsőjén hagytak egy újszülött lánykát. Egyetlen tárgy van a csecsemővel: egy egyszarvút ábrázoló mintával díszitett gomb – és ennek a gombnak a későbbiekben fontos szerepe lesz. Az árvaházat egy visszavonult hajóskapitány vezeti, tehát nem is meglepő, hogy a lelencek családneveiket egy-egy hajóról kapták. S bár a lelencház nem a Dickens regényeiből ismert nyomortanya, de mégsem egy otthon, a 18-19 éves Agnes Resolute alíg várja, hogy kiszabaduljon onnan és az otthon által javasolt életút helyett anyja keresésére induljon. Agnes meggyőződése, hogy anyja a közeli udvarházban lakó Lord Breckby féktelen lánya, Genevieve. Agnes Genevieve keresésére indul, fél világon keresztül.


“...Genevieve-ben minden csodálatra méltó volt. Folyamatosan lenyűgőzött. Tudott parancsoló lenni, jó kedélyű és érzéki is, de az biztos, hogy a szépsége páratlan volt. Szabadon, öntörvényűen élte az életét. Vele lenni veszélyes, mégis csodás volt. Saját vágyait követte, és fittyet hányt mások véleményére. (...) Genevieve-t nem érdekli a vagyon, Agnes. Ezt verje is ki a fejéből. Ő a kalandot keresi. Ebben látja élete értelmét.”

Túl egyszerű lett volna, ha a lány feltételezett anyját az udvarházban vagy a család londoni rezidenciáján megtalálja. Viszony a londoni házban rátalált Genevieve testvérére, az agorafóbiás Mariannára, valamint Genevieve fogadott fiára, Juliusra, de a zabolátlan Genevieve-nek hűlt helye van, a család nem beszél róla, nevét sem említik. S minél nagyobb a titkolózás, annál makacsabb Agnes. Azt hiszem ez volt a pont, amikor úgy éreztem, Agnes talán rossz irányba indul anyját keresni.
Bonyolult szerkezetű, de szenzációsan megírt történet volt, melynek központi témája az anyaság, az anya-lánya viszony, vagy annak hiánya. Emellett pedig remek betekintést nyújtott a viktoriánus kori nők társadalmi helyzetébe és a romantikán túl már-már a kalandregény határait súrolta. Kedveltem a történetet, a szereplőket,  a helyszíneket. Igzalmasak voltak a kalandok melyekben Agnesnek része volt az utazásai során. S ha már hősnőről esett szó, helyenként idegesített a makacsság, mellyel a célt követte és származását kutatta.
Most sem csalódtam a szerzőben, mert hozta a tőle megszokott stílust és színvonalat. Kéretik nem félreérteni: ez nem egy habos-babos romantikus nyáltenger, annak ellenére, hogy két szerelmi történet is van benne – mindkettő a történet múltban játszódó szálához kapcsolódik. Rendben, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a múlthoz kapcsolódó boldog végkifejlet kicsit sok volt nekem, de ezt ellensúlyozta az, hogy a történet jelenéből viszont hiányzik. Az Alzheimer kór esetében nincsen happy end.
Nagyon kedveltem és felnőtt olvasóknak ajánlom… meg ízlések és pofonok



Kapcsolódó bejegyzések:






2019. július 31., szerda

Julie Caplin – Egy szelet torta Brooklynban


Romantic Escapes 2



Irány ​Brooklyn legjobb péksége, ahol egy szelet torta mellett ábrándozva mindenki azonnal otthon érzi magát!
Sophie Bennings éppen túl van egy fájdalmas szakításon, amikor egy menő New York-i magazin felkéri, hogy legyen a lap gasztro rovatának szerkesztője. Sophie elszántan veti bele magát a munkába, és a szerelem az utolsó dolog, ami foglalkoztatja. Még akkor is így van ez, ha a rovatvezető Todd McLennan, akivel egy irodában dolgozik, jóképű és vonzó. 
Az Egy csésze kávé Koppenhágában című kötetből ismerős, józan Sophie-t nem könnyű elcsábítani, még akkor sem, ha kísértés akad bőven. Ott van például a lány brooklyni lakása alatt található pékség, telis-tele ínycsiklandó finomságokkal.
Ahogy azonban Sophie és Todd egyre jobban megismeri egymást, kiderül, hogy a finom ételek iránti rajongás nem az egyetlen közös szenvedélyük…
Julie Caplin imád utazni és jókat enni. Utazási során rengeteg ötletet és tapasztalatot gyűjt, amelyeket aztán örömmel sző bele lebilincselő romantikus regényeibe.


Libri, 2019
Eredeti cím: The Little Brooklyn Bakery, HarperCollins, London 2018



Elég hosszan tologattam jobbra-balra ezt a könyvet, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka van: az előző részt nem kedveltem és az erősen felejtős kategóriába soroltam.
S ha már az előző rész került szóba, igen, ez egy sorozat része, az első könyv tavaly jelent meg Egy csésze kávé Koppenhágában címmel és a hygge, a dán életérzés volt a központi témája. Akkoriban a sorozat csupán három részből állt, mostanra már ötre nőtte ki magát. Hogy még mennyi lesz? Fogalmam nincs, nem jártam utána, annak sem, hogy mennyi fog magyar nyelven is megjelenni, mint ahogy azt sem értem, hogy a sorozat magyar nyelven miért viseli az első kötet címét, mikor az eredetije teljesen más.
Annak ellenére, hogy egy sorozat részei, az eddig magyar nyelven is megjelent részeket egymástól függetlenül is lehet olvasni, csupán két dolog volt közös: ennek a könyvnek a női főszereplője megjelent az előző részben is, mint a Koppenhágába utazó csoport egyik tagja, és a szerkesztőségben egyszer elhangzik, hogy az ottaniak is szeretik a hyggét.
S ha már a hősnőről esett szó, bemutatom Sophie Benninget, aki születése jogán Lady de ezt igyekszik titokban tartani, mert nem szereti ha az emberek a címet látják és nem az embert, de amikor a szükség hozza nagyon is ki tudja használni nemesi származását. Gasztronómiai újságíró a CityZen nevű magazin londoni fiókjánál és partnere épp dobta. Illetve nem is dobta, hiszen odáig el sem jutottak, hanem kiderült róla, hogy egy házasságtörő, hazug tetű. Utólag Sophie is belátta, hogy minden jel meg volt arra, hogy partnere nem az akinek mondja magát, de ő igazán szerette, ragaszkodott hozzá és a szerelem rózsaszín köde miatt nem vette észre az árulkodó jeleket.
A szerkesztőség csereprogramot folytat a lap new york-i irodájával – Brooklyn ugyebár New York egy része –, és Sophie két kézzel kap a lehetőségen, hogy hat hónapra elutazzon a balesetet szenvedett kollega helyett, holott korábban hallani sem akart róla, mert élete a partnere körül forgott.
Sophie összetört szívvel érkezik New Yorkba, ahol a dolgok már a munkahelyén bonyolódnak, ugyanis ott azt hiszik, hogy a balesetet szenvedet kollega helyett nem jön senki, ezért gyorsan be is töltik a pozíciót egy ambiciózus gyakornokkal, aki a felsőbb vezetésből valakinek a valakije, s aki természetesen ott szabotálja Sophiet, ahol tudja.
A brooklyni kaland nem csak kellemetlenségekről szól – bár abból is van bőven – hanem új barátságokról, új lehetőségekről is.
Ott van például Bella, akitől a lap Sophie lakását bérli, és aki a földszinti pékség tulajdonosa – bár én azt inkább cukrászdának nevezném. Vagy Wes, a szomszéd zöldséges, aki rajong Belláért, de túl gyáva ahhoz, hogy ezt meg is mondja neki, inkább csendben epekedik, a pékek, akik állandóan vetélkednek, hogy épp ki újított be jobban, ízletesebben a kenyérkínálatukba. És természetesen ott van Todd McLennan, Bella jóképű testvére, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp Sophie munkatársa a CityZennél. Todd maga a megtestesült tökéletesség, futnak is utána a nők rendesen, csupán egyetlen apró hibája van: elköteleződés fóbiás. De ez nem gond Sophie számára, hiszen még túl sem tette magát a csalódáson, és baráti, bajtársi kapcsolat alakul ki kettejük között... eleinte... aztán barátság extrákkal, míg végül beüt a nagy érzés.
Egészen jó kis történet kerekedett ki belőle és ez tényleg olyan lett, amilyenre már az első résznél is vártam: csajos nyári olvasmány, amit az ember lánya a stardra vagy utazásra visz magával, nem rengeti meg a világát, de azért felüdül és jókat vigyorog.
Ééééés!!! Rettentő sok finomság készült Bella konyhájában. Igazándiból ez egy kicsit Bella története is volt, hiszen amennyit jelen van a cselekmény során, jóval túllépte a mellékszereplői státuszt.
Talán ez a sok finomság járult hozzá ahhoz, hogy ezt a történetet toronymagasan jobban kedveltem, mint az előzőt. Azt hiszem, már többször is elmondtam, hogy én imádom a gasztroregényeket, és csodálom azokat akik ilyen kulináris csodákra képesek, mert az én tudományom csupán annyira elég, hogy megmentsen az éhenhalástól.
Ebben a történetben minden volt: szerelem, csalódás, gasztronómia, hülye nő, gyökér pasi, barátnő, szakmai féltékenység, státuszszimbólumok hajszolása, sznobizmus, betekintés a magazinok világába, városnézés… és rengeteg finom süti. Úgy szépen minden a helyén volt, a boldog végkifejlet is, bár az az én ízlésemnek nagyon habos-babosra sikeredett.
Kedvelhető volt, pörgött, olvastatta magát és mondhatni feldobta az estémet egy rohadtul fárasztó nap után. De, ugye, ízlések s pofonok…




Kapcsolódó bejegyzés: