2016. szeptember 20., kedd

Milly Johnson - Borúra derű


Emlékezetes nyaralásnak indult. 
De szerepelt a tervek között alkalmi románc is?
May, Lara és Clare a legjobb barátnők, akik elkeseredetten vágynak egy kis kikapcsolódásra. A közelmúltban mindhárman nehéz időszakon mentek keresztül, és igazán nagy szükségük van a levegőváltozásra. Tíz napra foglalnak szállást egy luxusszállóban, ám amikor megérkeznek, rádöbbennek, hogy egészen máshol kötöttek ki, mint gondolták. Rossz faluba tévedtek… 
Ren Dullemben semmi sem az, aminek látszik. A bájos macskakő és a képeslapra illő házikók közt rejtélyes titok lappang, melyet a falusiak hosszú évek óta őriznek. Miért olyan barátságtalan és gyanakvó mindenki? Miért viselkedik olyan gorombán a nyaralóház tulajdonosa? És miért él olyan kevés nő a faluban?
A különös légkör ellenére a három barátnő úgy dönt, hogy kihozza a helyzetből a lehető legtöbbet. De valóban ilyen pihenésre volt szükségük? Vagy ez a furcsa kis falu és a sok titok életre szóló döntésekre kényszeríti őket?


Pioneer Books, 2016
Eredeti mű: Milly Johnson – It’s Raining Men, Simon & Schuster, New York, 2013



Első könyvem a szerzőtől… rosszul mondom, az első amit végig  is olvastam.
Adva van három barátnő – hogy is lehetne másképp, nem kettő, nem négy vagy öt, hanem pont három. Három olyan “barátnő” aki ugyanannál a cégnél dolgozik, de nem is igazán találkoznak, néhány közösen és kutyafuttában elfogyasztott ebéd kivételével. Tehát mindegyik nyugodtan megteheti, hogy a másik kettőt beetesse magánéltét illetően: minden csodás, minden nagyszerű és a boldogság felhőtlen. Csakhogy ez nem így van, és a könyv első, nyaralás előtti részében megismerjük azt a “felhőtlen bodogságot” amiben a három nőnek része van és amit mindegyik gondosan titkol a másik kettő elől. Mivel a nyaralás időpontjának közeledése egyenesen arányos a magánéleti gondok növekedésével, a nyaralásnak már mindhárom nő szingliként indul neki… bár ezt a tényt hosszan titkolják még egymás elől.
S ezzel el is érkeztünk a könyv második részéhez, magához a nyaraláshoz, ami valami véletlen folytán a luxus-wellness-szálló helyett egy állandóan borús, lerobbant faluba materializálódik, ami még a Google keresőjében sem szerepel, és ahol a szinte teljesen férfiakból álló lakosság ellenségesen viszonyul a betolakodókkal szemben. Mi több, Clare-t többször le is boszorkányozzák, csupán azért, mert szemei különböző színűek: egyik kék, a másik zöld. Ez már azért is érthetetlen, mert a faluban lakik egy idős hölgy, akinek szemei Clare-éhez hasonlóan különböző színűek, őt viszont mindenki szereti és tiszteli,  mi több, a hölgy a macskája is különböző színű szemekkel büszkélkedhet. – Zárójelként megjegyzem, hogy a heterokrómia nem is olyan ritka dolog sem embereknél, sem állatoknál, de ebben az esetben adott a könyvnek egy löket miszticizmust is.
S miközben a három nő magánéleti és nyaralasi gondjaival bajlódunk, képbe kerül egy negyedik is. Joan, a tipikus csaló, másokon élősködő szerencsevadász most épp a helyi idős lordot akarja behálózni, hogy feleségül vetesse magát vele és az egyedülálló lord tetemes vagyonára tegye a kezét. Látszólag a történet két szálnak semmi köze egymáshoz: a három nő nem ismeri Joant, nem kerülnek kapcsolatban az idős lorddal sem, Joan sem ismeri őket, soha nem is találkoznak szemtől szembe. Az egyetlen közös pont Ren Dullem, a falu, ahol valamennyien tartózkodnak a történet idején.
Eddig a könyv és a történet rendben is volt, gondoltam lesz majd egy vihogós sztori arról, hogy Joan lebukik és behúzott farokkal kell menekülnie. Esetleg a leleplezésében közreműködik a három grácia: May, Clare és Lara is, s közben a három nő kalandos nyaralását feldobja a mogorva házigazda is, akitől a lepukkant nyaralót bérlik… Hát fenéket! Itt, az eddig abszolút hihető történet találkozott Hans Christian Andersennel és főleg a nagy mesemondó azon szereplőjével, akinek a szobra Koppenhága partján található – nem írom le kicsodáról-micsodáról van szó, hátha valaki nem olvasta az illető mesét vagy nem járt Koppenhágában (és guglizni sem fog!) és megmarad a mesei elem felfedezése az olvasás idejére.
Ettől a pillanattól az érdeklődésem a könyv iránt erősen csappant, de azért végigolvastam, egészen a nagy, egyetemes happy endig, amikoris a gonosz megbűnhődik, a három grácia tényleg felhőtlenül boldog lesz és Ren Dullem falu fölül eltűnnek a sötét fellegek.
Ha elvonatkoztatok a mesei elemtől, ami enyhén fantasy-t csinált a könyvből, majd egy gyilkossághoz is vezetett, akkor a történet és a könyv akár jó is lenne. A szereplők igazán jól megformáltak, valóságosak, valós gondjaik vannak. Lehet mások pont emiatt a mesei elem miatt fognak lelkesedni érte, nekem az annyira kellett, mint döglött lóra a patkó. Nem tehetek róla, én már csak ilyen földhözragadtabb fajta vagyok.
Mindenképpen szórakoztató olvasmány, könnyed, sokat nem kell várni tőle… meg ízlések és pofonok

Ha már a könyv angol címe It's Raining Men, akkor dobjuk fel a hangulatot az azonos című dallal:




2016. szeptember 18., vasárnap

Beth Ciotta - Cupcake Imádók Klubja

Ugye, ha nem vagy a kellő hangulatban az illető könyv lehet bármilyen jó, szívhez szóló vagy lebilincselő, akkor nem jön be neked és fintorogva teszed félre? S aztán valamennyi idő elteltével, ha ismét előveszed, akkor magad sem érted, hogy hol is volt a gond vele. Nos, így jártam én is a Cupcake Imádók Klubjával. Az első részt két évvel ezelőtt elolvastam, nem mondom, hogy rossz volt, de annyira nem tetszett, hogy a folytatásaival is megpróbálkozzam, pedig valamennyi része kézügyben volt már.
Fogalmam nincs mi üthetett belém, mostanában kedvelem a gasztronómiai jellegű írásokat, bár a legjobb formán a konyhában akkor hozom, amikor telefonon megrendelem a pizzát. Tehát még azt sem mondhatom, hogy konyhatündérségből fakad ez a lelkesedés. Az elmúlt hónapban előszedtem a sorozat részeit és két más jellegű  könyv közé becsúsztattam egyet-egyet ebből is.
Azt azért nem mondanám, hogy ez egy gasztro-sorozat. A hölgyek (és a vállalkozó kedvű urak) cupcake-et sütögetnek nemes célból, de lényegében a sorozat egy kisváros és főleg a Monroe család tagjainak története… és természetesen a Cupcake Imádók Klubjáé.
A klubot a második világháború idején alapították a Sugar Creek-i hölgyek, hogy a háborúban harcoló amerikai katonákat süteményeikkel támogassák, megédesítve számukra ezzel a kicsit sem könnyű helyzetet. A klub azóta is működött és itt van az egyetlen dolog, ami engem irritált a történetben: azt valamennyien tudjuk, hogy az amerikai lakosság a nacionalizmust és a felsőbbrendűségi érzést az anyatejjel szívja magába és minden kis dologból nemzeti ünnepet tudnak csinálni, de nem értettem, hogy minek kellett akkora feneket keríteni az itt-ott harcoló amerikai katonáknak? Ez már nem a II. Világháború, a katonai pálya  választás eredménye, senkit nem köteleznek, hogy a seregbe álljon és vásárra vigye a bőrét... például, mit tudom én… Afganisztánba… Miért kell nemzeti hőst csinálni belőlük? Ilyen alapon a sarki fodrász is nemzeti hős lehet, mert ő is a választott hivatását gyakorolja. No, de mint mondom, ez csak engem zavart, lehet másoknak pont ez lesz a befutó: milyen szép, hogy törődnek a katonákkal. A klub természetesen, más ügyeket is támogat, csak ez a katonás ügy valahogy nekem nagyon nem jött be.
A Cupcake Imádók Klubja négy részből áll, de a részek külön-külön is megállják a helyüket. Ennek ellenére azt mondom, ha most kaptál kedvet az olvasáshoz, akkor kezd az elején és vedd sorba a részeket. Szórakoztató, könnyű olvasmány jóval és rosszal egyaránt. A történet hihető, a szereplők valóságosak és szerethetőek és ugyanolyan gondjaik, bajaik vannak mint bárki másnak. Nekem személy szerint Daisy Mornoe, a család excentrikus matriarchája volt a kedvencem, egy non-konformista, bevállalós, kalandvágyó hölgy.
A sorozat végére, a negyedik részben, kicsit sok esküvő lett abban a családban. Egy nagy, egyetemes happy end, mintha a szerző megunta volna a történetet és további részek helyett itt lezárta Sugar Creek, a Cupcake Imádók Klubja és  a Monroe család történetét. Attól a sorozat még élvezhető marad, s ha könnyed szórakozásra vágysz akkor ez a te könyved... de hát ízlések, meg pofonok.


A ​​Cupcake-imádók Klubjában rengeteg érzelemmel és érzékiséggel fűszerezett, igazi romantikus csemegéhez juthatsz. Lépj hát be bátran! Heti összejöveteleiken isteni sütemények készülnek, melyek tésztája a vidámság, krémje a szerelem, a hab pedig a szenvedély rajta. 
Sugar Creek olyan kisváros, ahol mindannyian szívesen élnénk, hiszen a vérbő nagy családok minden vidámsága és szomorúsága, a titkok és szerelmek szövevényes szálai alakítják lakóinak életét. Köztük a Monroe családét, ahol a szereplők szeretnek, vétkeznek, okulnak a múltból és közösen formálják jövőjüket.

1. A szerelem bolondja


Chloe Madison másra sem vágyik sikeres cukrász diplomája megszerzésének napján, mint hogy együtt ünnepeljen azzal a férfival, akit szeret, és akit egy csodálatos csokoládé tortával akar elkápráztatni. Az igazi cukrászremek ugyan nagy sikert arat, Chloe-t mégis élete legnagyobb csalódása éri. A férfi ugyanis, miután nagy élvezettel lenyalta a tortáról a csupa csoki mázat, kész tények elé állítja a lányt: új életet kezd Párizsban, egy másik nő oldalán. 
Jó ötletnek tűnik, hogy felejteni barátnőjéhez utazzon az Isten háta mögötti kis városba, Sugar Creekbe, a kanadai határ mellé, ráadásként a Monroe-család legidősebb hölgy tagjának legyen a társalkodónője és szakácsa. De hogyan alkosson ételkölteményeket egy szerelmi bánatban szenvedő lány, hogyan kezelje a kissé hóbortos, de imádnivaló munkaadóját, hogyan illeszkedjen be a kisvárosi életbe a pezsgő Manhattani pörgés után? Mi is az a Cupcake-imádók Klubja, ahová barátnője mindenáron be akarja szervezni? És ki a titokzatos Devlin Monroe, a Monroe-klán legszexisebb és legsármosabb férfitagja, akivel már az első találkozáskor felizzik köztük a mindent elsöprő szenvedély?
Beth Ciotta regénye őszinte, humoros, szexi és imádnivaló.
… és ez csak első része a 4 kötetes, édes csemegének!

Illia, 2013
Eredeti mű: Beth Ciotta – Fool for Love, 2012

2. Bajban a szerelemmel


Rocky ​​Monroe balszerencséje legendás. Amikor egy rövid látogatást kell tennie New York-ba, hogy a készülő Cupcake Imádók Klubjának könyvéről tárgyaljon a kiadóval, annak a férfinak a karjában találja magát, akit a világon legkevésbé szeretne látni … Mit tegyen, ha történetesen ő az a férfi, akiről gyerekkora óta álmodozik? A magánnyomozó Jayce Bello mindig is Rocky legnagyobb tévedései közé tartozott, és a lány nem akarja elkövetni még egyszer ugyanazt a hatalmas hibát … egészen addig, amíg újra nem érzi azt a perzselő csókot, amit csak a férfi tud adni neki.
Amikor 10 évvel ezelőtt Jayce elhagyta Sugar Creeket, ez volt a legtöbb, amit tehetett, hiszen Rocky akkor még a férfi legjobb barátjának fiatal kishúga volt … most viszont felnőtt, vonzó nővé vált. 
Mi az a titok, amit évek óta magában tart Rocky? Mit szól a bátyja, Devlin, ha kiderül, miért ment el anno Jayce Bello a városból? Vajon újra egymásra találhat a két szerelmes?
A Cupcake Imádók klubjának következő története ismét tele van érzéki romantikával, szerelemmel és szenvedéllyel, sok humorral és életszeretettel.

Illia, 2014
Eredeti mű: Beth Ciotta – The Trouble with Love, 2013

3. Szerelemtornádó


A ​​szerelem édes, mint a méz…
Raegan Deveraux számára a Vermont állambeli Sugar Creekben élni, és tagja lenni a Cupcake Imádók Klubjának olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra. Hangulatos kisváros, ahol a családi hagyományok és a barátság mindenek felett áll. Még soha életében nem volt ilyenben része, főleg a népszerűségért mindent feláldozó, valamikori díva anyja mellett. Raegen azt tervezte, hogy egy évig az ismeretlenség jótékony homályában él majd, míg megkaphatja az örökségét, és talán ezzel együtt a függetlenségét is. Számítását viszont azonnal keresztülhúzza egy csók, és a csókot adó férfi, a sármos étteremtulajdonos, Luke Monroe.
Amíg meg nem bolondítjuk egy kis fűszerrel…
Luke Monroe sármja legendás, bár monogámnak semmiképp nem nevezhető. Ám ez addig volt csak így, amíg fel nem figyelt Raegenre, akinek aztán hirtelen szőrén-szálán nyoma veszett. Egy kis baráti segítséggel Luke kinyomozza a lány hollétét, és egyben rájön a lány döbbenetes titkára, és arra, hogy Raegen hazudott neki, és a bolondját járatta Sugar Creek minden lakójával. Luke nem tudja, képes lesz-e átlépni a hazugságokon, és megbocsátani a lánynak. Viszont képtelen kiverni a fejéből a gyönyörű és sebzett Raegent. Amikor Rae visszatér Sugar Creekbe, hogy segítsen megmenteni a Cupcake Imádók Klubját egy közelgú botránytól, Luke érzi, ez lehet az utolsó esélye az igazság kiderítésére, és egyben a lány meghódítására. Ezúttal talán örökre…

Illia, 2014
Eredeti mű: Beth Ciotta – Anything But Love, 2013

4. Párban a szerelemmel


Mikor ​​Harper Day berobban a Vermont állambeli Sugar Creekbe, teljesen váratlanul éri a kisváros álmos közösségét. A kábító szépségű hírességek publicistája egyenesen Los Angelesből érkezett, arra számítva, hogy esetenként csak pár nap vakációt tölt majd Sugar Creekben. Azonban a kisváros hangulatos atmoszférája eltéríti ettől a szándékától. Viszontagságos múlttal a háta mögött, és bizonytalansággal a jövőjét illetően, Harper enyhülést talál abban, hogy elvállalja a Cupcake-imádók Klubjának média képviseletét. Bárcsak újra egyenesbe hozhatná az életét, és pontot tehetne újdonsült vonzalma végére is, amelyet az egyik klubtag iránt érez… 
Sam McCloud is azonnali, ellenállhatatlan vonzalmat érez Harper iránt, ami csak tovább komplikálja a dolgokat. Még nem teljesen túltéve magát imádott felesége elvesztésén, Sam inkább a gyermekei nevelésébe veti bele magát, mert úgy érzi, nem lesz képes közel kerülni érzelmileg egy másik asszonyhoz. Ám amikor Harper egy kényes bonyodalomba keveredik, Sam a segítségére siet, így egyre több időt kénytelenek egymás társaságában tölteni. A férfi képtelen legyőzni és takargatni Harper iránti vonzalmát. Igaz, hogy Harper egészen más világot képvisel, és a múlt démonjaival küszködik, Sam mégis eltökélten elhatározza, ezúttal nem fogja elveszíteni a nőt, akit igaz szerelemmel szeret…

Illia, 2014
Eredeti mű: Beth Ciotta – In the Mood for Love, 2014


2016. szeptember 15., csütörtök

Julie Klassen - A portréfestő lánya

Stephen ​​Overtree százados épp egy meredek sziklaösvényen kaptat felfelé a festői szépségű devoni partvidéken. Megbízhatatlan bátyját, Wesley-t keresi, hogy rábírja, térjen végre haza, és legidősebb gyermekként igazgassa a családi birtokot. Helyette azonban csak egy lányt talál a sziklaszirten állva, aki furcsán ismerősnek tűnik számára…
A különös szépségű, ám naiv Sophie Dupont-t tehetetlen dühe vezette a meredély szélére. Nem elég, hogy megbízott egy férfiban, aki aztán összetörte a szívét, de faképnél is hagyta őt – ráadásul várandósan. Kétségbeejtő helyzetéből Stephen Overtree kínál neki kiutat, aki, miután rájön, hogy Sophie a fivére gyermekét hordja a szíve alatt, felajánlja a lánynak, hogy feleségül veszi. Sophie, hogy elkerülje a botrányt, igent mond az ajánlatra. Vajon megbánja hirtelen elhatározását, amikor újra felbukkan Wesley, és a bocsánatáért esedezik? Vajon a gyermeke apja és a férje iránt érzett egyre növekvő vonzalom között őrlődve rálelhet a boldogságra?
Julie Klassen magával ragadó történetében egy kilátástalan helyzetből menekülő fiatal nő és egy szigorú katona egymáshoz vezető útjáról olvashatnak a történelmi romantika rajongói.
                          

General Press, 2016
Eredeti mű: Julie Klassen – The Painter’s Daughter, Bethany House, 2015



Sorban az ötödik könyv a szerzőtől magyarul, valamennyit a General Press adta ki a kiadó Romantikus Regények sorozatában: Álruhás szerelem (2014) A házitanító lánya (2014) Lány a kapusházban (2015) A táncmester (2015) és most A portréfestő lánya. Az első kettő az “egynek elmegy” és a “kedveltem” között ingadozik, a harmadik (Lány a kapusházban) kimondottan idegesített a számtalan véletlen egybeeséssel, ami számomra teljesen hihetetlené tette a történetet – bármennyire fikció is egy könyv, A táncmester-rel már meg sem próbálkoztam, feladtam a fülszöveg olvasása után.
A szerző nem tartozik a kedvenceim közé. Stílusa erősen Jane Austenre emlékeztet, ami akár bóknak is számíthatna, ha itt nem lenne erőltetett a stílus ami Jane Austen sajátja és az ő tollából olyan természetesnek hat. S hogy erre az is rájöjjön aki esetleg nem ismeri Jane Austen műveit, a könyv végén lévő jegyzetben a szerző rá is tesz egy-két lapáttal, azzal, hogy mit kölcsönzött az írónő műveiből.  – egyébként a könyv két szereplője is Jane Austen Értelem és érzelem-jét olvassa, s bár nem tesz említést róla, nekem Mrs. Overtree személye erősen Lady Catherine de Burgh-ra emlékeztetett a Büszkeség és balítéletből.
Klasszikus romantikus történet a 19. század eleji Angliából, s mivel, mint mondtam, a stílus abszolút Jane Austen-i, a történet teljes mértékben erotikamentes, annak ellenére, hogy a főszereplő Sophie házasságon kívül gyermeket vár a felelőtlen festőtől. S hogy legyen benne még egy adag mesei elem is, Sophie anyáról árva, apja egy három gyermekes özvegyasszonyt vesz feleségül és Sophie, mint egy 19. századi Hamupipőke, segít a háztartásban, a gyereknevelésben, apja munkájában – hiszen ő maga is fest és nem is rosszul, míg mostohája kizárólag lekicsinylően nyilatkozik róla. És egy kicsit ott van a Szépség és a Szörnyeteg is, hisz a százados számos csata nyomát viseli arcán, testén – történetünk idején dúl a napoleoni háború –, bár a szerző, saját bevallása szerint, a szereplőt Charlotte Brontë Jane Eyre Mr. Rochesteréről mintázta. A személyiségét mindenképpen.
Nem tudom maga az írónő mennyire vallásos, de a könyv szereplői nagyonis azok. Az amúgy sem pörgős cselekményben szinte állandóan jelen van a hit és Isten fohászok, hosszú meditációk formájában, s az egyházközség dolgait rendezi az Overtree család, nem a faluét. A cselekményben említett testvértelepülések - Lynton és Lynmouth - nagyonis valós helyek, az impozáns Overtree Hall nem létezik és a szerző több helyről is inspirálódott míg a könyv részévé tette, többek között Chastleton House-ból is. Ez is a könyv végén levő szerzői jegyzetből derül ki.
Miről szól ez a könyv Sophie Dupont és Stephen Overtree egymásratalálásán kívül? Testvéri rivalizálásról Wesley, a festő és Stephen, a katona között. Az elsőszülött Wesley, aki azt hiszi neki minden jár, mindent büntetlenül megtehet, aki élvezi anyja majom-szeretetét, kényeztetését és féltékeny kisöccsére, mert az több figyelmet kap és egy megkeseredett, magába és Istenhez forduló katona, aki mindig azt teszi ami helyes és amit elvárnak tőle. Az idő csak elmélyíti a köztük levő ellentéteket, hiszen Wesley egyre felelőtlenebb, saját személyén kívül nem igazán érdekli más és nem érdekli milyen katasztrófákat hagy maga után és az sem, hogy épp kinek teszi tönkre az életét. Stephen, mint rendes fiú és kötelességtudó testvér, takarítja el a Wesley "szemetét". Nagyon mereven megformált szereplők: az egyikük úgy van beállítva, mint egy velejéig romlott, felelőtlen személy, a másik pedig a tökéletes ellentéte, mint a rossz és a jó. Nincs meg az egyensúly, hogy rendben, ez a szereplő a rosszfiú a történetben, de vannak jó tulajdonságai is és a jó sem száz százalékosan  jó, mert emberből van és mint olyan vannak hibái is, nemcsak erényei.
S emellett még annyi minden van a történetben… háború, társadalmi kor-kép, család és rosszindulatú rokonok, titkos folyósók és frivol szolgálólányok, reménytelen szerelmek és mindennapi hősök, s ha elolvastad a könyvet akkor megérted miért is van itt ez a vörös macsek – azon túl, hogy szeretem a vörös macskákat, a tarka macskákat és a mindenféle macskákat.
Nem lett kedvenc, de nem sajnálom az időt amit az olvasására szántam. Lassan csordogáló, érzelemdús történet. Hangulat kell hozzá, szerintem a klasszikus romantika rajongói kedvelni fogják... de hát ízlések és pofonok... 

2016. szeptember 13., kedd

Louisa Edwards - Forr a vérem!

Miranda ​​Wake, egy menő New York-i magazin kíméletlen étteremkritikusa a századik kritika után arról álmodik, hogy végre továbbléphessen a könyvkiadás izgalmas világába, és komoly feltáró művet írhasson egy feltörekvő, új étterem konyhájának kulisszatitkairól. Amikor az arrogáns, de szívdöglesztő főszakács, Adam Temple hirtelen jött ötlettől vezérelve fogadást ajánl, Miranda egy percig sem habozik. Lehet, hogy a pasi csak valami béna csajozós dumának szánta ezt az “úgysem bírsz ki egy napot sem a konyhámban”-szöveget, de Mirandának esze ágában sincs elszalasztani a lehetőséget. Sőt! Ha már lúd, legyek kövér… 
Egyetlen nap alatt úgysem derül ki semmi, és Miranda nem azért rámenős újságíró, hogy ne tupírozza föl a fogadást rögtön egy hónapra. Egy teljes hónap a legújabb, legmenőbb helyen! Most aztán mindent megtudhat arról, mi folyik valójában a legszuperebb manhattani étterem konyhájában. Arról persze senkinek sem kell feltétlenül tudnia, hogy még egy tojást is alig tud megfőzni. Csak ez a kiállhatatlan pasi ne lenne ilyen pofátlanul, bosszantóan helyes… 
És ott van még Jess is, a lány öccse, aki rejtélyes módon egyszer csak megjelenik, közli, hogy hazaköltözik, de sötét titkot rejteget a múltjában…
Fülledt nyári esték, ínycsiklandó ételek, szex, szerelem, intrika…

Kelly, 2012
Eredeti mű: Louisa Edwards – Can’t Stand the Heat, St. Martin’s, London, 2009

Nem is tudom hányszor futottam neki ennek a könyvnek és sosem jutottam túl az első fejezeten. Valahogy nem  vonzott, hogy tovább olvassam egy erősen beszeszelt, vitriolos tollú, magát a gasztro-kritika istenének képzelő díva hőzöngéseit. Tegnap, sokadik próbálkozás után, sikeresen keresztülrágtam magam rajta.
A Forr a vérem! egy három részes sorozat első könyve (Recipe for Love - magyarul: Recept a szerelemhez) és folytatásai nem jelentek meg magyar nyelven, a szerző más könyve sem – tudomásom szerint. Sőt, további könyveket is ehhez a sorozathoz sorolnak annak ellenére, hogy eredetileg egy másik részei (Rising Star Chef). Nem mondanám kimondottan gasztro-regénynek, bár a cselekmény meglehetősen nagy része egy fess vendéglő konyhájában, vagy körülötte zajlik és a férfi főszereplője egy meglehetősen komplex személyiségű séf, akivel az étterem-kritikus díva, Miranda kötözködik. De ezen túl, ott a szerelem, a másság, a valós emberi életek, eltitkolt múltak és így tovább.
Nem egy falrengető könyv, a világodat sem forgatja ki a  sarkaiból, de ha nyitott vagy az ilyen jellegű olvasmányokra, akkor ki ne hagyd, mert remek képet lehet alkotni arról, hogy miként is működik egy puccos vendéglő és konyhája, a mosogatófiútól a séfig – hogy ez mennyire hiteles, fogalmam nincs, nekem ez a része a könyvnek  tetszett.
Market – ez a vendéglő neve, ahol a férfi főszereplő, Adam Temple nemcsak séf, hanem társtulajdonos is, és aki meglehetősen eredeti módon állítja össze a konyhai személyzetet olyan emberekből akik sosem tanulták a szakácsmesterséget, de ennek ellenére szakmájuk mesterei tudnak lenni. Egy kivétel van: a külsős, aki a Kulináris Művészetek Akadémiáján tanul, a negatív elem a csapatban és a könyvben. Mellőzve érzi magát és ezért bosszúból hajlandó minden apró kis belső “titkot” kiadni Mirandának, olyan dolgokat, amik, ha a nyilvánosságra kerülnek, tönkretehetik a vállalkozást és vele együtt sok ember életét is.
A főhősnő ellen táplált ellenszenvem megmaradt a végéig… valahogy irritáló volt a személyisége, a viselkedése, a dolgokhoz való hozzáállása. Még azt sem lehet elmondani róla, hogy milyen jó nagytestvér, mert Jess iránti aggodalmával van elfoglalva és nem veszi észre, hogy a fiú már felnőtt, a saját döntéseit kell meghoznia, a saját életét kell élnie és nem az ő, Miranda által megszabott utat követnie. És önző is, mert képes lenne a saját dicsőssége érdekében – mert ugye könyvet ír – feláldozni emberek magánéletét, jövőjét.  Számomra Miranda kicsit sem szerethető, bár néha voltak jó pillanatai is.
Tehát túl sokat nem kell várni a könyvtől, szórakoztat, itt-ott enyhén erotikus és ennyi. S hogy legyen benne egy komolyabb vonal is, belepillanthatunk a homoszexuálisok világába is, milyen lehetőségeik vannak egy elutasító, begyöpösödött társadalomban, ahol nem igazán vállalhatják fel a másságukat… ugyanis Jess, Miranda öccse meleg, Frankie, a helyettes séf biszexuális és a sort még lehetne folyatni.
Nem bántam meg, hogy átkínoztam magam a kritikus első fejezeten – elméletben tudom már hogyan kell egy tökéletes buggyantott tojást készíteni –, de a könyv az "egynek elmegy" kategóriában marad. Ennek ellenére nem bánnám ha valamelyik kiadó - hála a pipéknek van belőlük elég - felvállalná a további részek kiadását. Meg az ízlések és a pofonok...

További részek angol nyelven:


2. On the Steamy Side (2010)



3. Just One Taste (2010)









Rising Star Chef - sorozat részei


4. To Hot to Touch (2011)

5. Some Like It Hot (2011)

6. Hot Under Pressure (2012)



2016. szeptember 11., vasárnap

B. A. Paris - Zárt ajtók mögött



Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban.
És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.
Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok.
Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?



Művelt Nép, 2016
Eredeti mű: B. A. Paris – Behind Closed Doors, Mira, 2016


Sok hűhó semmiért – a shakespeare-i komédia címe jellemzi a legjobban azt a felhajtást amit a könyv körül csaptak. Értem én, hogy marketing, meg el kell adni a könyvet, de azért engedtessék meg, hogy az olvasó döntse el magának, hogy kedveli-e vagy sem. Az sem érdekel, hogy hol és hány millió példányt adtak el belőle, mert utólag nem szokás megkérdezni a vásárlót, hogy tetszett-e a könyv vagy sem, tehát az eladott példányszámok nem jelentik azt, hogy a negyérdemű szereti az adott irományt. És nem pontozom azt az agresszív reklámot sem, amivel a kiadó még a közösségi oldalakon keresztül is bombázta a köznépet… most ugyanezt a stílust követik egy másik kiadványukkal, egy krimivel. Azért kiváncsi vagyok, hogy George Clooney hivatalosan is nevét/arcát adta a reklám-kampányhoz, vagy majd lesz egy meglepetése valakinek…
No de vissza a könyvhöz, ami témáját tekintve domestic noir – értsd, mindazok a valós, élthű dolgok amelyek a romantikus, habos-babos szerelmes regényekből kimaradnadnak, a házasság olyan hétköznapi dolgai, amikre akkor jössz rá amikor kimondtad a boldogító igent és hirtelen megvilágosodsz, hogy aláírtad a halálos ítéleted is az anyakönyvvel egyetemben.
Hasonló témájú történetekkel már könyvben és filmen is találkoztunk… Leghíresebb talán az Egy ágyban az ellenséggel, Julia Roberts-szel, vagy az Enough (nem tudom milyen címen futott magyarul) Jennifer Lopezzel. Tehát nem fogom kivesézni a történet cselekményét - annyian megtették már előttem ilyen-olyan fórumokon, hogy teljesen felesleges lenne. Azt viszont elmondanám, nagyon érződik a stíluson, hogy a szerző első könyve, néhol vontatott és értelmetlenül ismétlődő, és természetesen sehol nincs a nagy durranás, amire a sok, hangzatos szlogeneket felvonultató reklám után jogosan vártam. Nem tegnap kezdtem el olvasni, illene már tudnom, hogy a sokat dícsért és agyon-reklámozott könyvek, kevés kivétellel, nem ütik meg azt a szintet amit az ember lányával elhitetni próbálnak - reklámból.
Jack egy pszichopata, pont. Egy erős személyiség aki ellenőrzése alatt tudja tartani feleségét és mindenki mással elhiteti, hogy a házasságuk tökéletes, ők az álompár és alapból fel van készülve az esetleges lebukásra, hisz mindenkit beetet, hogy Grace labilis és pszichiátriai kezelés alatt áll. És megteheti ezt, mert Jack okos. A pszichopaták mindig okosabbak mint a környezetük, másképp nem tudnák kis játékaikat eljátszani. S mindig ugyanazt a sablont követik: nullára viszik az áldozat amúgy is csekély önbizalmát és elhitetik vele, hogy teljesen értéktelen személyek akik csak a környezetük megvetésére érdemesek – tudatosan választanak önbizalom-hiányos embereket. Második lépésben pedig teljesen elzárják az áldozatot a hozzátartozóktól, barátoktól…  erről szól a pszihopátia: ellenőrzésről, büntetésről, megfélemlítésről, mert ez ad erőt nekik, ez teszi lehetővé, hogy másokat irányítsanak és mások fölött uralkodjanak. Grace pedig nemcsak  egyedül van ebben a felállásban, hanem Down-kóros húgára is gondolnia kell.
Szóval, nem egy nagy buli a könyv, és mégis kellenek az ilyen töténetek, mert annyi könyv, film, ismeretterjesztő kiadvány és felhívás ellenére, még mindig minden negyedik nő valamilyen formában szembesül a kapcsolaton belüli erőszakkal – legyen az fizikai vagy pszichikai. S nemcsak megtapasztalják, hanem még mindig elhallgatják, magukat okolják a történtekért, szégyennek fogják fel amit titkolni kell a nyilvánosság elől… vagy egyszerűen félnek.
Ha a könyvet olvasod, akkor óhatatlanul eszedbe jut, hogy valószínű te is ismersz ilyen párokat, lehet pont te is egy ilyen kapcsolatban élsz. De ne feledd: csak azzal tehetik meg mindezt, aki hagyja, s ha csak egyetlen nőnek is sikerült a szemét felnyitnia, már érdemes volt megírni a könyvet.
Nekem egyszer-olvasós marad, de hát ízlések és pofonok…