2018. október 27., szombat

Mary Balogh – Az útitárs


Túlélők klubja 3


A Túlélők Klubjának újabb tagja mutatkozik be főszereplőként Mary Balogh történelmi romantikus sorozatának 3. részében. Az útitárs című könyvben Sir Benedict Harper és Samantha McKay találnak egymásra és szórakoztatják az olvasót.



   A napóleoni háborúkat követően Sir Benedict Harper nehezen tudja újrakezdeni az életét, és mind a lelkének, mind a testének szüksége lenne arra, hogy valaki begyógyítsa a sebeit. Nem is sejti, hogy a segítség egy gyönyörű, ám sok megpróbáltatást elszenvedő asszony képében érkezik majd. Miután Samantha McKay megözvegyül, zsarnoki apósa és sógornője igencsak megkeserítik az életét. Egészen addig, amíg egy napon a vágyálma, hogy önálló életet élhessen, a Walesben megörökölt ház révén a beteljesedés ígéretével nem kecsegtet. Noha Ben és Samantha meglehetősen veszélyes körülmények között ismerkednek meg, hamarosan mindketten vonzódni kezdenek a másikhoz. Az asszony kész arra, hogy kövesse azt az utat, amelyet a végzet jelölt ki számára, Ben pedig úriemberként ragaszkodik hozzá, hogy elkísérje őt a sorsfordító utazásra. De mégis mit adhat egymásnak ez a két sebzett lelkű ember? Lehet egyáltalán közös jövőjük? Elképzelhető, hogy a válaszra épp egymás karjában találnak rá?
Mary Balogh a Túlélők Klubjának legújabb kötetében, a vágyakozás és a beteljesülés megindító regényében egy reményekkel teli özvegy és egy új életre vágyó katona sorsának összefonódását tárja elénk.


Kiadó: General Press, 2018
Eredeti cím: The Escape, 2014



A Túlélők klubja hét részes sorozat, mely tagjainak, hat férfi és egy nő, történetét meséli el, hét könyvben (ki gondolta volna!) és néhány kiegészító novellában. Azon kívül, hogy valamennyien az angol arisztokráciához tartoznak, a Túlélők klubjának tagjait egyetlen dolog köti össze: valamennyien a napoleoni háboruk testi-lelki áldozatai, Stanbrook herceg rezidenciáján töltött hosszú lábadozásuk pedig különös bajtársiasságot eredményez.
Kettejük történetét már megismertuk a sorozat előző részeiben: a Lánykérésben Hugo Eames, Lord Trentham találta meg párját, Az egyezségben pedig a vak Vincent, Darleigh vikomtja lép túl fogyatékán és leli meg a szerelemet.
Az útitárs főhősét már az előző részekből is ismerhetik azok, akik nyomon követik a sorozat történéseit. Sir Benedict Harpernek a lábai roncsolódtak a háborúban, embertelen erőfeszítések árán, két mankóra támaszkodva vonszolja magát. S ő az, akiről az előző részben senki semmit nem tud, hiszen minden ígéret ellenére nem érkezett meg Darleigh vikomt esküvőjére, mi több, családtagjai sem ismerik tartózkodási helyét. Ebből a történetből kiderül, hogy mivel is foglalkozott a vikomt, mikor családja és barátai azt hitték, hogy utazással múlatja idejét: szükségben levő fiatal hölgyeket ment meg.
Samantha McKay bajban van, s ez egy szinte állandósult állapot, hiszen akkor keződött, amikor nagyon fiatalon az egyenruha csábításának csapdájába esett és férjhezment egy olyan tiszthez, egy gróf második fiához, akit alig ismert. A boldogság rövid ideig tartott, egyrészt, mert az ifjú férj nem a hűségéről volt híres, másrészt, mert a katonai karrier is gyorsan véget ért egy sebesülés miatt, Samanthanak pedig évekig kellett ápolnia őt és elviselnie férje purtián erkölcsű családjának szigorúságát. S mikor az ifjú özvegyet arra kényszerítenék, hogy hagyja el a házat, ahol férjével élt és költözzön a grófi kastélyba, Samanthának eszébe jut az, amit mindig igyekezett titkolni: anyja családja, Wales és a menekülés lehetősége. Ebben lesz segítségére a szomszédban, nővérénél tartózkodó Sir Benedict Harper.
Nem mostanában kezdtem el ilyen típusú klasszikus romantikus történeteket olvasni, de nem emlékszem, hogy valaha is valamelyik ennyire kivágta volna a biztosítékot nálam. Kéretik nem félreérteni, a történet nagyon jó, annak ellenére, hogy nem érdemes fogadásokat kötni a végkifejletre, mert mindenki tisztában van vele, hová is vezet ez a közös utazás. A hősnő kiszolgáltatottsága dühített fel, és a bennem levő feministának üvölteni lett volna kedve. Abban a korban egy nőnek minden szempontból alá kellett rendelnie magát férje, apja, legközelebbi férfirokona akaratának, önként és dalolva át kellett adnia neki vagyonkáját, hogy az illető úr esetleg kártyán elverje. Sőt! Elképzelhetően alacsonyabb rangú származása miatt is csendben szégyenkeznie kellett, ha nem felelt meg az új család követelményeinek. Természetesen ezeket a dolgokat eddig is tudtam, ezért nem is értettem, hogy miért esik annyira rosszul az az igazságtalanság ami a hősnővel történik.
   Samantha McKay nem felet meg férje családjának, hiszen sem nemesi származása nem volt, sem tiszta angol vére, mivel anyja családja Walesből származik, ereiben cigány vér is folyik, tehát ő maga is korcs, akárcsak a kutya, melyet befogadott… rosszul mondom, a kutya, mely önkényesen beköltözött hozzá. Ő csak a család feketebárányának újabb húzása, hogy a grófi atyját felbosszantsa, de mikor erre Samantha rájött, akkor már rég késő volt változtatni.
   Ez a történet az újrakezdésről szól. Van benne szerelem is némi erotikával társítva, de a központban az új kezdet van, a megbocsátás, az elfogadás. És ez érvényes úgy Samantha McKayre, mint Benedict Harperre is, hiszen mindkettőjüknek rendbe kell tenniük az életüket, és rájuk fér egy új kezdet, meg némi boldogság.
Kedveltem a történetet, a szereplőket, a helyszíneket, a kutyát, lényegében mindent kedveltem, kivéve a puritán grófi családot, mert őket rühelltem kicsitől nagyig. Sajnálom, hogy legalább egy évet kell várni, míg a Túlélők klubjának egy újabb része megjelenik. Régebben azért több kötet jelent meg a kiadó Romantikus Regények sorozatában, most jó, ha egy évben tíz kerül az olvasókhoz, és ez annyira igazságtalan, főleg ha a következő évig kell várni egy-egy sorozat folytatására.
A szerző és a klasszikus romantikus történetek kedvelőinek ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok...





Kapcsolódó bejegyzések:









Mary Balogh történelmi romantikus műfajban sok olvasó szívét hódította már meg. Játékkal ismertetjük meg veletek korábban magyarul megjelent történeteit. Fülszövegekből találtok részleteket a turné állomásain. A rafflecopter dobozba kérjük írjátok be az adott blogon található Mary Balogh könyv címét. A játék végén a General Press Könyvkiadó felajánlásának köszönhetően egy példányt sorsolunk ki Mary Balogh Az útitárs c.könyvből.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.





“Amikor botrány fenyeget, nincs más kiút, mint a házasság.”








10/27 Betonka szerint a világ…
10/29 Kristina blogja
11/2 Dreamworld