2022. január 12., szerda

A hatodik



   Hat évvel ezelőtt, egy őrült pillanatban egyetlen klikkel útjára engedtem az első blogbejegyzést. Nagyon lelkes és hiperaktív voltam, azóta nagy mértékben csökkent buzgóságom, egyrészt időhiány miatt, másrészt nem kell mindent megosztani a neten az öt perc hírnévért. Én legalább is nem azért csináltam, csinálom. Akik követnek, azok már tudják, hogy jobb dolgom is van, mint naphosszat különböző közösségi oldalakon villogni – a Facebook kivételével –, mint ahogy azt is, hogy szókimondó vagyok és ritkán ködösítek. Ez előreláthatóan soha nem is fog változni.
   Itt vagyunk, az év elején, és mindenki más megírta az éves értékelőjét még decemberben, én ehhez is lusta voltam, hiszen január elején van a blog születésnapja. Minek kétszer dolgozni, ha egyszer is elég?
   Milyen volt az elmúlt évem? A covidot leszámítva szinte jó, bár ezt nem mindenki mondhatja el, hiszen vége lett az utolsó dalnak és elszállt a fekete pillangó is. Szerencsére én nem kaptam el, bár mostanában már nem azon filózom, hogy elkapom-e, hanem hogy mikor. Szóval ezt leszámítva viszonylag jó év volt, kezdve azzal, hogy másoktól eltérően én nem éreztem úgy, hogy belehalok, ha nem süttetem a hasam Zanzibáron, szafarizom Kenyában vagy ereszkedem le sílécen Chamonix gleccserén. Ez nem jelenti azt, hogy bezártam magam a házba, mert azért részt vettem ilyen-olyan eseményeken, csak módjával.

   Meglepetésekkel is szolgált az elmúlt év, olyasmivel, amire igazán nem számítottam. Az, hogy egy blogger egy másik bloggertől lemásol dolgokat és sajátjaként adja el (hogy nem mondjam azt, hogy lop), az lassan olyan természetes lesz, mint a levegővétel. Vannak, akik ezt sportszerűen űzik már. De amikor egy kiadó teszi meg ezt, az tátott szájjal hagy. 
   Azt sem értem, amikor a könyvet, mint terméket, istenítik. Nagyon szeretek olvasni, de a könyv az egy termék. Elolvasom és felteszem a polcra. Esetleg valamennyi idő elteltével előveszem és újraolvasom, bár ez nem gyakran fordul elő a mostanában kiadott könyvekkel, mert nekem továbbra is tele a hócipőm az egy kaptafára gyártott new adult történetek mondva csinált lelki mizériájával, és a pornográfia határait feszegető erotikus maszlagokkal, melyekkel tele a könyvpiac. A szex az élet szerves része, nem írni kell róla és nem olvasni, hanem csinálni, mert mások kukkolása nem pótolja a hiányt, de ugye mindenki másképp viszonyul ehhez.
   Egészen fura dolgok is történtek. Például megkeresett egy írópalánta, hogy nem szeretném-e előrendelni a hamarosan megjelenő első könyvét – nem tettem meg, egy másik pedig egyenesen ajánlót kért könyvéhez, és a kéréshez mellékelte a linket is, ahonnan majd megvásárolhatom magamnak. Szép dolog az egészséges önbizalom, de miből gondolta, hogy imádnám a könyvét és ajánlanám mint kihagyhatatlant? Voltam funkcionális analfabéta, mert nem értettem meg azt, amit a kicsit sem kedves szerző közvetíteni próbált – tehát nem ő nem tudja kifejezni magát írásban, hanem én nem tudok gondolatot olvasni, frusztrált egy olyan szerző szemében, aki a kreativitása hiányát személyi kultusszal próbálja takarni (egyébként ténylegesen frusztrálnak az olyan emberek, mint ő), és újabban már a csürhe tagja is. Ezek után még csodálkozik valaki, ha kerülöm egy bizonyos kategória könyveit? S különben is, miért kellene nekem valakit csupán a nemzetisége miatt támogatnom? Nem azért kellene megtennem kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül, mert tetszik amit csinál? Szerencsére a többség nem ilyen, és alkalmam volt nagyon kedves, belevaló embereket is megismerni, akik nem teltek el önnön képzelt fontosságukkal. Szóval így irigyelje bárki is azokat a könyveket, amiket "ingyé'" kap egy blogger.

   Ami az olvasást illeti, többnyire a romantikus zsánert preferáltam, de azért becsúszott más is bőven. A Moly szerint 153 könyvet olvastam el, de volt az több is, ha beleszámítom az újraolvasásokat és az előolvasásra kapott könyveket. Ezekből mindössze 39 blogbejegyzés született, abból 23 blogturné keretén belül, tehát fele annak, amit az előző évben írtam. Ez egy ilyen év volt.
   Nem ígérem, hogy az idén többet fogok bloggolni. Azt sem tudnám megmondani, hogy mennyit fogok olvasni, hiszen ez több dologtól is függ, de az biztos, hogy olvasni fogok, hiszen máris van néhány olyan könyv, aminek megjelenését szívrepesve várom. Nem szoktam agyonhype-olt szerzők könyveiért kapkodni, az elmúlt évek alatt rájöttem, hogy akiért a többség rajong, az nekem az esetek 90%-ban nem jön be. S jól megválogatom kinek a könyvéről írok blogbejegyzést, mert nincs szükségem arra a pocskondiázásra, amit akkor kapok, ha netán le merem írni, hogy nem tetszett a könyv, mert...
   De elég a rizsából, lássuk milyen volt az elmúlt év az én olvasatomban. Borítókról nem lesz szó, mert engem a tartalom érdekel, nem a csomagolás.



Legszórakoztatóbb könyv


Maggie Fenton – A herceg liezonja (A pajkos régensség 1) – Könyvmolyképző Kiadó

Suzy K. Quinn – Egy rossz anya naplója – Könyvmolyképző Kiadó



Legjobban várt könyv



J. R. Ward – Az ördög martaléka (A bourbon királyai 3) - Pioneer Books

   Ebből nem született blogbejegyzés, csupán azért, mert dühített az a sok hintáztatás, halasztás, amivel a kiadója hosszú időn át etetett a megjelenését illetően. A történet egyébként nagyszerű lezárása egy remek sorozatnak. Voltak elképzeléseim a gyilkos személyét illetően, amelyek természetesen nem jöttek be. S így, a könyv olvasása után, annyira nyilvánvaló, hogy csakis az a személy lehetett az igazságosztó, de a szerzőnek ezt az utolsó pillanatig sikerült jól titkolnia.


Susan Elizabeth Phillips – Csillagfény (Chicago Stars 8) – Kalliopé Kiadó



Legbrutálisabb könyv


T. M. Frazier – Lawless – Törvényen kívül - Könyvmolyképző Kiadó

   Ebből sem született blogbejegyzés, mert nem volt időm a turnéra, amikor a bloggertársak szervezték. A történet fokozottan brutális és erősen függővégű.



Kedvenc folytatás


Elizabeth Hoyt – A gyönyör hercege (Maiden Lane 11) – General Press Kiadó

   Ettől a sorozattól az idén sajnos el fogunk búcsúzni, mert megjelenik az utolsó rész is.



Rita Falk – Bajorkolbász-társaság (Franz Eberhofer 6) - Magistra

   Nem írtam róla blogbejegyzést (lustaságból), de aki ismeri a sorozatot és főszereplőjét, az tudja mi várható Franz Eberhofertől, a bajor anti-rendőrtől. Bármikor vevő vagyok egy újabb részre.




Legjobb chick lit


Milly Johnson – A pompás Mrs. Mayhew – Pioneer Books

   A legjobb könyv, amit valaha is a szerzőtől olvastam. Csak elvétve tért vissza a könnyed Johnson-i stílus, el sem akartam hinni, hogy ő írta.



Legjobb családregény





Legjobb könyv


Alessandra Torre – A szellemíró – Könyvmolyképző Kiadó



Legkellemesebb meglepetés


M. C. Beaton – Ha egy üzlet beindul – Lettero Kiadó

   Második könyvem a szerzőtől, aki már nincs közöttünk. Az első, hasonló zsánerű, nem nyerte meg a tetszésem, ezért évekig kézbe sem vettem tőle semmit. Ennek a folytatásait viszont szívesen olvasnám.



Kedvenc karakter


   Továbbra is Lassiter J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatából, az elmúlt évben a sorozat 17. könyvét olvastam, A megmentőt.



Legnagyobb koppintás


Whitney G – Two Weeks Notice – Felmondólevél – Könyvmolyképző Kiadó

   Nos ezt egy elég bonyolult ügy. Úgy néz ki, hogy Ms G sok romatikus komédiát néz, és szemrebbenés nélkül beleírja könyvébe mindazt, amit mások már előtte megalkottak. Kezdve a könyv címével, ami azonos a Hugh Grant és Sandra Bullock főszereplésével forgatott filmével, és a főhős is pont olyan apróságokért ugráltatja a hősnőt, mint ahogy a filmben teszi Hugh Grant Sandra Bullockkal. S ha már a főhősről esik szó, akkor a karakter és ahogy munkatársai hozzá viszonyulnak, erősen emlékeztetett Miranda Priestly-re Az ördög Prádát viselből (a filmből és nem a könyvből, mert a könyv azért egy kicsit más). S ezt az összehasonlítást még hosszan lehetne folytatni, de minek?



Legrosszabb könyv


Saya Lopez Ortega – A csábítás szakértője – Könyvmolyképző Kiadó

   Olyan függővéges történet, melynek a folytatását a szerző meg sem írta... vagy megírta és a kiadója visszautasította a megjelentetését, amin egy kicsit sem csodálkoznék. Egy ultrafeminista szupernő, aki egy olyan maffia-szerű „bűnszervezetet” működtet, melynek célja a férfiak megalázása, megkopasztása, tönkretétele. Felületes, eltúlzott, utálatos hősnő, cselekmény nulla, csak önfényezés sok oldalon keresztül. A legszánalmasabb írás címre jó esélyekkel indul, és ennek a nőnek törvény által kellene betiltani az írást.



Elvesztegetett idő kategória

   Bármelyik könyv, amit az Álomgyár Kiadótól olvastam, de az idén ez nem fordul elő, mert teljesen mellőzöm ezeket a kiadványokat.


   Nos, ennyit szerettem volna mondani az elmúlt évről, jövőre veled ugyanitt... remélhetőleg...