Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?
General Press, 2020
Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014
Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül.
Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.
A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.
Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?).
Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.
A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.
