Sarah Vaughan – Egy botrány természetrajza

Sophie ​férjét, a szerető családapát, a karizmatikus és sikeres közszereplőt szörnyű bűncselekménnyel gyanúsítják. Az asszony kétségbeesetten próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy James ártatlan. Sophie egykor feladta az egyéni karrierterveit a közös céljaikért, és pontosan tudja, mennyire sérülékeny a sokak által irigyelt boldogságuk. Annak idején Oxfordban, a kapcsolatuk elején is egyik pillanatról a másikra következett be a tragédia…

A vád képviselője, Kate tapasztalt ügyész, akinek egyetlen célja, hogy kiderítse az igazságot. Biztos az államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék a férfit. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen két volt szerető legintimebb pillanatának a részleteit kell tisztázniuk. 

Sarah Vaughan első regénye pergő cselekményű bírósági és megindító családi dráma, amelyben a szereplőknek a legféltettebb titkaikról is vallaniuk kell. A saját múltjukkal való szembenézés során pedig kiderül, kik a történet valódi áldozatai.

General Press, 2018

Eredeti cím: Anatomy of a Scandal, 2018

“Mennyi hazugságot találunk ki, csak hogy megkönnyítsük, elviselhetőbbé tegyük az életünket!”

Az Egy botrány természetrajza Sarah Vaughan első magyar nyelven is megjelent könyve és nem okozott csalódást a megjelenést megelőző hype ellenére sem. Nem tudom ki hogy van vele, de én gyakran csalódtam az agyonreklámozott és szuperlatívuszokkal az égbe emelt könyvekben, hogy a vonzó fülszövegeket már ne is említsem. Rám lehet sütni, hogy régimódi vagyok, de én még mindig azt vallom, hogy jó bornak nem kell cégér.

Nem ismeretlen témát boncolgat a történet, hiszen félrelépő, fontos pozíciót betöltő személyről és az ezt követő botrányról már számos könyv íródott és film is készült. S nem is igazán kell az ilyen témákat keresgélni, hiszen szinte naponta felénk ordít egy-egy ilyen "szaftos" sztori a tévé képernyőjéről és a bulvársajtóból

Miben különbözik ezektől Sarah Vaughan könyve? Abban, hogy teljes képet igyekszik adni a történet minden aspektusáról, megismertet a szereplők jelenével és múltjával, hogy könnyebben érthető legyen tetteik mozgatórugója és felszínre kerüljenek a múlt ballépései, hazugságai, bűnei, frusztrációi.

Hogy mindezt elérje a történetet két idősíkba helyezi. Az egyik 1992-ben Oxfordban játszódik, amikor a történet három főszerelője Oxfordban diák, a másik pedig a történet jelenét képezi és egy hozzávetőlegesen két évet felölelő időintervallumot jelent 2016 és 2018 között, míg az ominózus per zajlik. Ez a két idősík váltja egymást a történet folyamán, és a váltás időzítése számomra nem mindig volt szerencsés, mert pont akkor következett be, amikor már épp jól belemerültem az aktuális cselekménybe.

James Whitehouse államtitkárt fiatal és szexi asszisztense nemi erőszakkal vádolja meg. A dolog pikantériája pedig az, hogy maga az aktus a brit parlament egyik felvonójában történt. Vitatható az erőszak, hiszen a nős-családos államtitkár hónapok óta viszonyt folytatott vele. És azért is kényes az ügy, mert James Whitehouse a hivatalban levő miniszterelnök bizalmas barátja. Ez az barátság nem újkeletű, és nem csupán politikai érdekekre alapszik, hanem sokkal több annál. A két férfi – mindketten előkelő származásúak s dúsgazdag családból származnak –, még Oxfordban megalalpozta ezt a barátságot, mikor együtt múlatták idejüket az álatluk megalapított Hedonista Társaságban – a név magáért beszél.

A nemi erőszakban a vádat “Kate Woodcroft, királyi jogtudós, bűnügyi szakértő, kamarai tag, szexuális bűncselekmények tapasztalt ügyésze” képviseli, akinek személyes kötődése is van a vádlottal és annak feleségével Sophieval – bár ez nem derül ki egyértelműen, csupán a történet második felében. Kate tudja, hogy etikátlan amit tesz, és azt is, hogy távol kellene maradnia az ügytől, de egy fajta morális elégtétel lenne a számára, ha James Whitehouse-t bűnösnek találnák nemi erőszak vádjában.

Nagyon jól felépített történet, annak ellenére, hogy az idősíkok váltakozásának időzítését nem kedveltem. Nyomon lehetett követni a per minden mozzanatát, azt, hogy a botrány milyen hatással van a Whitehouse családra, a közvéleményre. Megismerthettem a szereplők lelki vívódásait, a múlt történéseit, a széteső jövőképet. És hát a téma természetesen mindent vitt, mert tetszik vagy sem, nők százai kerülnek olyan helyzetekbe, amikor egy magasabb pozíciót betöltő férfi visszaél funkciójával és molesztálja őket.

Bár a szereplők jó formáltak voltak, kedvencem mégsem lett senki közülük. Egyszerűen nem lehetett őket szeretni – valószínűleg azért, mert magamban eldöntöttem, hogy teljesen másképp kezeltem volna az adott helyzetet.

Ez nem egy habos-babos, happy end-es történet, hanem valósághű és elgondolkoztató. Felnőtt olvasóknak ajánlom… de természetesen ízlések és pofonok

Helen Pollard – A kis francia panzió

Rózsakert 1

A kis francia panzióval egy könnyed chick litet hozott el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. Emmy egy kis francia panzióba utazik párjával, a nyaralás alatt azonban teljesen felfordul az élete. Ismerjétek meg a Rózsakert sorozat első részét a Blogturné Klub három bloggerének idegenvezetésében, a turné végén pedig, ahogy lenni szokott, megnyerhetitek a kötet egy példányát. Becsomagoltatok? Akkor indulhatunk!

Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.

Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.

A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.

Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Eredeti cím: The Little French Guesthouse, 2016.

Megrendelhető

Az idei nyaralást Provence-ba terveztük, tehát pont jókor jött “A kis francia panzió”, mikor szállást kerestünk, mert segített egy hangyányit ráhangolódni Franciaországra, bár a történet nem Provence-ben játszódik, hanem a Loire völgyében.

A szerző nem köntörfalazik, egyenesen a közepébe csap: máris a Loire völgyébe viszi az olvasót, ahol a történet hősnője Emmy és élettársa Nathan nyaral. Ők ketten nemcsak együtt élnek már egy ideje, hanem ugyanannak a cégnek az alkalmazottai is. Kapcsolatuk döcög, mindketten tudják, de egyikük sem meri kimondani.

Ahogy már jeleztem, Emmy és Nathan a Rózsakert nevű panzióban tartózkodik, ami annak ellenére, hogy Franciaországban van, az angol Glória és Rupert tulajdona (erről jut eszembe, hogy nekem még úgy tanították, hogy a francia “cour” nem kertet jelent, hanem udvart). Amikor egy este Rupert a konyhában rosszul lesz, a Glória keresésére induló Emmy bizalmas együttlétben kapja a nőt… kivel mással, mint Nathannal. Bár mélységesen meg van bántódva, Emmy könyörgőre fogja, meg akarja beszélni a dolgokat, túl akar lépni Nathan félrelépésén és kész megbocsátani, csakhogy a férfi Glóriát választja és a fura páros el is húz a panzióból, hátrahagyva egy lelkileg megtört és fizikailag lábadozó Rupertet és természetesen Emmyt, aki még mindig nem hiszi el, hogy vele ez megtörténhet és továbbra is Nathan miatt kesereg.

Ez volt a pillanat, amikor nagyon megráztam volna szegény lányt, és bevallom, nem is nagyon kedveltem őt, míg jobban meg nem ismertem. Emmy nem is lehet másmilyen, hiszen szülei mindig a biztonságos “játékra” nevelték, kiöltek belőle minden kalandvágyat és spontaneitást. Viszont a jólneveltséget és altruizmust még a hűtlen Nathannak sem sikerült kiirtania belőle, mert Emmy hirtelen felindulásból Franciaországban marad, hogy Rupertnek segítsen, akire Glória távozásával a panzió minden gondja-baja rászakadt. Emmy eleinte csupán annyi időre tervez maradni, ameddig a foglalása szólt volna, de utána meghosszabítja ott-tartózkodását, ameddig csak lehet. És annak ellenére, hogy soha nem foglalkozott vendéglátással, megy neki a dolog. Mi több, egy idő után tetszik is.

Bár a történet főhőse Emmy, nemcsak őt, hanem egy egész közösséget ismehettem meg a történet során. Többnyire Franciaországban élő angolokat, akik természetesen tartják a kapcsolatot egymással, de nemcsak. S Emmy is egy más világgal ismerkedik meg, ami merőben különbözik attól, amihez odahaza szokva van. Az emberek itt még a szerelmet is könyebben veszik, és Emmy sem mond nemet egy jó kis kalandra Ryannal, Rupert fiatal kertészével és talán Alainnel, Rupert könyvelőjével még több is lehetne egy kalandnál, ha az idő nem szorítana. Ezért is nehéz hazamennie, mikor már nem tudja tovább halasztani a munkakezdést.

Kedveltem a történetet, a helyszínt, a szereplőket is – az egy Nathan kivételével, akinek olyan vastag a bőr a pofáján, hogy az már nem is bőr, hanem traktorgumi.

A történetet Emmy meséli el egyes szám első személyben, tehát az ő szemszögéből ismerjük meg a Loire-völgyi nyár eseményeit. Hozzá kell tennem, hogy Emmy szépen tud mesélni.

Tudod milyen a habcsók? No, ez a történet is olyan volt: könnyű és fincsi – egyébként ez is francia találmány... mármint a habcsók. Szórakoztatott, néha feldühített, máskor meg megmosolyogtatott. Nekem ez bejött és várom a folytatásait – tegnapra pont jó lett volna. S az ízlések, meg a pofonok...

A sorozat angol nyelvű folytatásai:

2. Return to the Little French Guesthouse

3. Summer at the Little French Guesthouse

Ahogy A kis francia panzió története, úgy a regényhez kapcsolódó nyereményjátékunk is a francia mindennapokba kalauzol. Minden bejegyzésben elrejtettünk egy-egy Franciaországra jellemző dolgot (tárgyat, ételt, italt, növényt). A feladatotok, hogy a bejegyzések szövegében kiemelt betűkből kirakjátok, mire gondoltunk.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

08.01. - Szembetűnő

08.03. - Betonka szerint a világ…

08.05. - Könyvvilág

Julie Caplin – Egy csésze kávé Koppenhágában

Romantic Escapes 1

Módfelett ​bosszantó, ha egy kolléga lenyúlja az ember ötletét. Az pedig különösen fájdalmas, ha ez a kolléga ráadásul a pasink is. Regényünk főhősével, Kate-tel is ez történik. Szomorkodásra azonban nincs ideje, hiszen fontos feladatot kap: egy dúsgazdag dán vállalkozó nagyáruházat akar nyitni Londonban, és Kate-nek kell megterveznie a sajtókampányt. Ráadásul mindössze két napot kap az óriási projektre. Düh és dac munkál benne, de mindenáron tökéletesen akarja megoldani a feladatot. 

Kitalálja, hogy hívják meg az újságírókat egy koppenhágai kirándulásra, hogy ott, helyben tapasztalhassák meg az egyedülálló dán életérzést, a hyggét. Az az elképzelés, hogy az újságírók koppenhágai beszámolóit olvasva, aztán majd egymást tapossák a vásárlók London új dán áruházában. 

Hat hisztis és undok újságírót öt napig együtt tartani úgy, hogy a túrának gyakorlati haszna is legyen és a megbízó is elégedett legyen, igazán embert próbáló feladat! Mindez persze lehetőség is egy igazán nagy kalandra és arra, hogy megtanuljuk, mi is a dánok boldogságának titka.

Julie Caplin imád utazni és jókat enni. Megszállottan keresi a tökéletes gint, és hihetetlenül válogatós, ami a poharat, a tonikot és a díszítést illeti. A megszokott ginkostolói közben írta meg első regényét. Inspirációként azok a városlátogatások szolgáltak számára, amelyeket PR-igazgatóként ő maga szervezett, hogy a részt vevő újságírókkal megismertesse az adott város gasztronómiai örömeit.

Libri, 2018

Eredeti cím: The Litlle Café in Copenhagen

Fülszöveg után választottam ezt a könyvet, és egy vicces, szórakoztató, habkönnyű történetre vártam. Olyan nőcis nyári olvasmányra, amit az ember lánya a stardra visz magával, nem rengeti meg a világát, de azért felüdül és jókat vigyorog.

Ehhez képest egy dögunalmas, közhelyes történetet kaptam, ami még a sokat által lenézett nőcis történetek legaljának színvonalát is alig éri el. Olvastam füzetes romantikus regényt jobbat mint ez, nem is egyet.

A történet három részre oszlik, annak függvényében, hogy földrajzilag épp hol tartózkoduk a cselekmény során.

Az első rész helyszíne London. Itt él Kate, a PR-szakember, aki vidékről érkezett a nagyvárosba szerencsét próbálni, és a szerencse kedvez is neki, míg magánéletében össze nem hozza a sármos kollegával, aki a szakmai előmenetele érdekében Kate ötleteit a sajátjaként mutatja be és természetesen meg is kapja a minkettőjük által áhított előléptetést. Kate dühében vállalja el a dán Hjem áruház londoni megfelelőjének PR-kampányát, meggyőzi Lars Wildert, a cég tulajdonosát, hogy az ő koncepciója a jó és hat életmódbloggerrel és -újságíróval Koppenhágába utazik (a politikai korrektség nevében az egyikük meleg), hogy helyben láthassák a “hyggét”, azaz, hogy mi fán terem is az a bizonyos dán életérzés, amit oly nagy szeretettel szeretnének Londonban is népszerűsíteni.

Akit érdekel a téma, korábban megjelent Meik Wiking Hygge című könyve, abból ötleteket meríthet, de szerintem a dán életérzéshez dánnak kell lenni, vagy legalábbis közöttük élni hosszú ideig, másképp csak egy újabb divatos hóbort, amit lelkesen importálunk, mert ha lehet, akkor miért ne?

Katen-ek természetesen van egy legjobb barátnője is, és zűrös családja is vidéken, nehogy ezek a közhelyek kimaradjanak. Tehát epizódikusan meg is ismerkedünk úgy a tanár Connieval, Kate barátnőjével, mint fura családjával – apja és két fivére –, akiket Kate gyakran látogat és anyagilag is támogat.

A második részben természetesen Koppenhágába utazunk, ahol megtörténik a címben emlegetett kávézás is, magának a cégtulaj anyjának sikkes kis kávézójában. Itt a vegyes csapatnak sok kalandban van része, de nem részletezem, aki akarja, majd elolvassa. Kate-nek természetesen most sem mennek jól a dolgai, mert a csoport tagjai inkább a saját útjukat járnák és el vannak telve a saját fontosságukkal – ez sajnos Londonig elhallatszik, és ki mást küldenének segítségére, mint az exet, miközben Kate már a csoport egyik tagjához, a kötekedő Benhez vonzódik.

Ezt a részt jobban kedveltem az előzőnél, mert a csapat városnézése alkalmával felelevenítettem a saját koppenhágai utazásom emlékeit és újabb látogatnivalókat írhattam fel a bakacslistámra, de viszonylag ennyi volt ami kedvelhető volt, legalábbis számomra.

A harmadik rész cselekménye ismét visszavisz Londonba, ahol Katenek újabb munkahelyi igazságtalanságokkal kell szembenéznie, és akkor jön a habos-babos befejezés, mikor a koppenhágaihoz hasonló saját kávézót nyit az új puccos áruházban, rendeződik a kapcsolata Bennel (egyébként ezt a romantikus szálat teljesen feleslegesnek tartottam), zűrös családja is magához tér és saját lábára áll… szóval lesz egy nagy, mindenre kiterjedő happy end, ami locsog az optimizmustól. És annyira kiszámítható volt az egész.

Ez a történet egy sorozat része, melynek nevét “romantikus kiruccanások”-nak fordítanám. Nem tudom, ha a következő részek is meg fognak jelenni magyar nyelven. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarom-e a következő részeket is olvasni.

Remek dolog, hogy Julie Caplin imád utazni és jókat enni – ki nem? –, s ha kevésbé megszállottan keresné a gint, talán ez a történet is jobb lenne… de hát ízlések és pofonok…

 A sorozat angol nyelvű folytatásai:

2. The Little Brooklyn Bakery

3. The Little Paris Pattisserie

Nyári ajánló

  

Nyár van, vakációzások ideje, s mindenki lehetőségei szerint nyaralni utazik (vagy nem), de azok, akik szenvedélyesen szeretnek olvasni soha nem hagyják otthon az aktuális olvasmányt.

Bár akadnak elégedetlenek, akiknek mindig az a könyv kellene, ami nem jelent meg (vagy nem is fog), azért nem panaszkodhattunk, mert az év első felében igazán el voltunk kényeztetve jobbnál jobb olvasmányokkal. Természetesen voltak kevésbé tetszetősek is, de ez – ahogy mondani szoktam – ízlés dolga, mert nem vagyunk egyformák, és így van ez jól.

Ez egy szubjektív ajánló, azok számára akik még nem döntötték el mi legyen a következő olvasmányuk, hátha találnak olyant, amit még nem olvastak. A könyv címrére rákattintva elolvasható a hozzá tartozó bejegyzés, hátha annak alapán valakinek megtetszik valamelyik történet. Ismétlem, teljesen szubjektív az ajánló, hiszen ezek az én kedvenceim az idei olvasmányaim közül... s az is elképzelhető, hogy a bőség zavara miatt kifelejtettem egyet-kettőt, vagy akár többet is.

Kezdjük keményen, a rázós kategóriával, két kedvencem is van. Az egyik E. K. Blair Echo című könyve, mely a Fekete Lótusz sorozat második része. Mivel szorosan kapcsolódik az első részhez, ajánlatos azzal kezdeni, s aki nem szereti a befejezetlen történeteket, az bele se fogjon, mert a sorozat harmadik részére már hónapok óta várunk és ilyen iramban az is kétséges, hogy valaha is megjelenik... nem írom le a kiadó nevét, könnyű kitalálni. A másik kedvencem T. M. Frazier King című könyve, az azonos nevű sorozat első része. Meg nem erősített hírek szerint az idén a második részt is olvashatjuk, ami nem is lenne rossz.

Jöjjön egy szikrával könnyebb műfaj, nem is tudom minek lehetne nevezni... romantikus kriminek? Mert azért van benne bőven mindkettőből. Itt több kedvencem is van, s kezdeném J. R. Ward Bourbon Kings sorozatának második részével, mely Az angyalok jussa címmel került a boltokba. Sajnos ez sem olvasható önállóan, kellenek az előzmények és ennek is várni kell a folytatására, ami egyelőre csak angol nyelven elérhető, és magyar nyelven ne is álmodjunk róla az idén. És hát Tasmina Perry könyvei... Bevallottan elfogult vagyok a szerző műveivel szemben, bár vannak kevésbé tetszetős írásai is. Az idén három könyvét olvastam el, kettő kedvenc lett: a Viszlát mennyország! (bár ez nem egy mostanában megjelent könyv) és a Ház medencével.

Romantikus műfajban is több kedvencet találtam. Ott van például Sarah Addison Allen A varázslat tava című könyve, ami szintén nem friss megjelenés, de aki szereti a csipetnyi misztériummal megszórt romantikát, annak nyugodt lélekkel ajánlom, s nemcsak ezt, hanem a szerző valamennyi magyar nyelven megjelent művét. Ugyancsak kedvenc lett Cecelia Ahern Lantmadár, Kate Eberlen Miss You, Veronica Henry Álmaink otthona és AlessandraTorre Hollywoodi mocsok című könyve. Ez utóbbi semmiben nem hasonlít a szerzőtől korábban megjelent Sötét hazugságokhoz. Mellesleg az is egy jó könyv, sőt!

Bár nem igazán mondható romantikusnak, inkább női sorsról szólő történetnek, de a kedvenceim közé sorolható Diana Cooper Ágykutyáknak kiadó című írása. Régi történet ez is, de az idén került a kezembe és nagyon szórakoztató. Nem mindig kell a legfrissebb megjelenések után kapkodni, vannak a régebbiek között is jók.

Klasszikus romantikus, vagy történelmi romantikus – kinek hogy tetszik – műfajban is több újraolvasós kedvencet avattam. Bár Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozatának hatodik része, Az újonc tavaly jelent meg, csak az év elején volt időm elolvasni. A sorozat részei önállóan történetként is megállják a helyüket, tehát nem föltétlenül kell ismerni az előzményeket, de kár lenne kihagyni, mert valamennyi rész remek szórakozást nyújt azok számára, akik kedvelik a marcona skót harcosokat, s a róluk szóló történeteket... bár bevallom, hogy a második részen csupán a harmadik nekifutásra sikerült túljutnom. A nyáron pedig egy újabb könyvvel bővül a sorozat.

Ugyancsak ehhez a kategóriához tartozik Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozatának soron következő nyolcadik része, a Szívembe zárva, és Lisa Kleypas Ravnel kvartettjének első része, az Érzéketlen aranyifjú. Mindkettőt imádtam, nem tudnám megmondani melyiket jobban.

Aki a zenészekről szóló new adult történeteket kedveli, annak figyelmébe ajánlom Kristen Callihan Idol című könyvét, mely a VIP sorozat indító kötete. Nekem sokkal jobban tetszett, mint a korábban megjelent és szintén zenészekről szóló Stage Dive sorozat.

Magyar szerzőtől viszonylag ritkán olvasok, több okból is, és ez most nem az a pillanat, amikor a miértekről beszélni fogok. Tehát abból a kevésből, amit magyar szerzőtől olvastam Lilith M. Abbey, Mike Menders Krisztin című romantikus-erotikus történetét ajánlanám olvasásra, mert kalandos, szövevényes és kellően erotikus ahhoz, hogy a műfaj rajongói megkedveljék

S hogy a fantasy se maradjon ki, akkor beszéljünk egy kicsit a Fekete Tőr Testvériségről, mert ugye néhány nap múlva kerül boltokba az új rész, A Vadálat címmel. Én nem vagyok rajongója a műfajnak, viszont ezt a sorozatot elolvastam. Szégyen vagy sem, csak az idén tettem meg. És nagyon várom a következő részt.

Nos ez lenne az a néhány könyv, ami az idén olvasottak közül a kedvencem lett, hátha másnak is bejönnek majd... de ízlések és pofonok...

Veronica Henry – Álmaink otthona

A ​Pease patak idilli völgyében álló Hunter's Moont sokan az álmaik otthonának tartják. Így van ezzel a környék legjobb ingatlanügynöke, Belinda Baxter is, aki első látásra beleszeret az épületbe, és elhatározza, mindent megtesz azért, hogy megtalálja a tökéletes vevőt a tökéletes házhoz. Hunter's Moon azonban több évtizedes titkokat rejt, és Belinda nem is sejti, hogy a ház meghirdetésével egy időben a saját múltjával és jövőjével is szembe kell néznie. A kedves, ám kissé zárkózott nőnek ugyanis nemcsak a mesés otthon, hanem a tulajdonosai is belopják magukat a szívébe. Nemsokára össze is barátkozik az idős házaspárral: a határozott Sallyvel és jóképű férjével, Alexanderrel. A már évek óta Londonban élő fiuk, Leo ugyanakkor egyáltalán nem örül annak, hogy eladják a családi fészket, hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ez a fejlemény gyökeres fordulatot hoz az ő magányos életében is. 

Veronica Henry regénye a bájos vidéki Angliában, a meseszép Cotswoldban játszódik; és a története jól példázza, hogy a vágyaink néha éppen akkor válnak valóra, amikor egyáltalán nem számítunk rá.

General Press, 2018

Eredeti cím: The Forever House, 2017

Álmaik otthona Veronica Henry harmadik magyar nyelven is megjelent regénye a Könyvesbolti szerelmek és a Hosszú hétvége után. Kedvelem a szerző stílusát, tehát lelkesen kaptam az kötet után és nem csalódtam.

Akárcsak a Könyvesbolti szerelmekben, a történet hőse nem egy vagy több személy, hanem egy épület. Ez esetben maga a ház, az “álmaink otthona”, mely a hangzatos Hunter’s Moon nevet viseli, és melyet a szerző olyan csodálatosan ír le, hogy erős késztetést éreztem az azonnali beköltözésre. És akárcsak az előzőleg magyar nyelven megjelent regényeiben, a cselekmény most is az Egyesült Királyságban játszódik, ezúttal Cotswold festői tájain.

A ház történetéhez szorosan kapcsolódik lakói története, első sorban Margot Willoughby-é, a neves romantikus történetek íróé, akinek eredetileg a tulajdona volt Hunter’s Moon, majd Sally-é és Alexanderé, akik megöröklik tőle.

Hunter’s Moon eladásra kerül. A családot váratlan tragédia sújtja és anyagi megfontolásból kénytelenek áruba bocsátani. Itt lép be a képbe Belinda Baxter ingatlanközvetítő, a maga sajátos munkamódszerével és élettörténetével. Mert magától értetődik, hogy Belinda Baxter élete sem volt egy sétagalopp, és ahogy haladtam előre a történetben, úgy derült fény arra, hogyan és milyen áldozatok árán lett belőle viszonylag sikeres vállalkozó.

Nemcsak Belinda történetét ismerhettem meg, hanem a szerző visszavitt a hatvanas évek művészvilágába, ahol betekintést nyertem egy író mindennapjaiba, a csillogásba és a csillogáson túl is, abba, hogy a hírnév mögött az író is ember a maga örömeivel, bánatával, sikerével és frusztrációival. És a családdal, mert Margot Willoughby számára a család is nagyon fontos volt. Willoughby-ék - Margot, a híres író, depressziós férje és három gyermekük: Alexander, Annie és Phoebe – semmihez sem hasonlíthatóak. Bohémek, álmodozóak, a felelősséget hírből sem ismerik és teljes intenzítással élik az életüket, mintha a világon semmi gondjuk nem lenne.

Ebbe a családba pottyan be véletlenül Sally, a vidéki lány, aki otthonát elhagyva Londonban próbált szerencsét és szeretett volna új életet kezdeni. Csakhogy londoni tartózkodása nem terveinek megfelelően alakult, és a véletlen találkozás Alexanderrel gyökeresen megváltoztatta azt: a Willoughby család része lesz, előbb mint az író asszisztense, később családtagként. És ő az aki a valóság talaján tudja tartani a családot. Most pedig ő az, aki Belinda Baxterrel a ház eladásáról tárgyal, aki gyermekei elől is még mindig titkolja, hogy a családi boldogságnak hamarosan egy kegyetlen betegség vet véget, aki hamarosan elveszíti élete szerelmét.

Nagyszerűen felépített történet volt. A váltások a helyükön voltak, kicsit sem volt zavaró, hogy időben ugráltunk a történet jelene és a hatvanas évek vége között ha Willoughby-ékről volt szó, vagy néhány évvel korábban, ha Belinda Baxter történetét mesélte el.

Nem mondanám, hogy meglepett a végkifejlet, hiszen minden jel erre mutatott, de akkor is szép volt, jó volt, és ami a legfontosabb: nem volt nyálasan romantikus. Inkább olyan keser-édes.

Nyár, meleg, punnyadás. Veronica Henry könyve pont alkalmas arra, hogy ilyenkor nyugodtan belemerüljön az olvasó, mert a szórakoztatás mellett lebilincselő élettörténeteket kap. S történik ez valósághűen, sallangmentesen és eltúlzott drámázások nélkül. Nagyon kedveltem… de hát ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések: 

Hosszú hétvége

Könyvesbolti szerelmek