Ravenel család 1
A sors
fintora…
Devon Ravenel,
London legelbűvölőbb élvhajhász aranyifja grófi címet és birtokot örököl.
Újonnan szerzett, magas társaságbeli rangja azonban nem kívánt felelősségekkel
jár… és jó néhány meglepetéssel is szolgál. A birtokot jelentős adósság
terheli, s a néhai gróf három ártatlan húga még mindig ott él a házban… ahogy
Kathleen, Lady Trenear is. A szép fiatal özvegy éles esze és elszántsága
Devonéval vetekszik.
A két
vasakarat összecsap…
Kathleen
pontosan tudja, hogy nem szabad megbíznia egy olyan gátlástalan gazemberben,
mint amilyen Devon. Lehetetlen lenne azonban tagadnia a heves vonzalmat
kettejük között – Devon pedig, miután először a karjába zárta, megesküszik
arra, hogy bármit megtesz, csak övé legyen a nő. Amikor Kathleen azon kapja
magát, hogy egyre inkább enged Devon tapasztalt, vágykeltő csábításának, már
csak egyetlen kérdés marad:
Képes lesz-e
megtagadni a szívét az általa ismert legveszedelmesebb férfitól?
Gabo, 2018
Erdeti cím:
Cold-Hearted Rake, 2015
Új Lisa Kleypas sorozatba kezd a Gabo Kiadó és én személy szerint örülök neki, bár nem mondanám, hogy a szező előzőleg megjelent Wallflowers sorozata osztatlan sikert aratott nálam. Kéretik nem félreírteni: nem volt rossz, sőt! De olvastam jobbat is a műfajban.
Amikor
felröppent a hír, hogy a kiadó a nyárra tervezi a Ravenel család sorozatot, kicsit
utánanéztem itt-ott, és bevallom, a fülszöveg egy kicsit sem lelkesített.
Gondoltam lesz majd egy sablonos történet, mikor az élvajhász örökös – a címben is szereplő érzéketlen aranyifjú – beleszeret
a szép özvegybe, megjavul és boldogan élnek míg meg nem halnak. Természetesen miután vagy
háromszáz oldalon marják egymást és titokban epekednek egymásért, mindez körítve jó kis
késő 19. századi környezettel és az angol arisztokráciára jellemző tömény
sznobériával. Ami azt illeti marták is egymást és epekedésben sem volt hiány,
viszont nagyon kellemes meglepetésben volt részem, mikor kiderült, hogy ez a
történet nagyon pörgős, szórakoztató és sokkal több van benne, mint amire
eredetileg vártam. Nos, a poént már lelőttem: kedveltem a történetet, minden
apró hibája ellenére – ezekre egyébként nem is érdemes időt pazarolni.
A történet
hőse, Devon Ravenel, váratlanul grófi címet örököl, mert unokatestvére, Trenear
gróf házassága harmadik napján erősen alkoholos állapotban leesett a lóról és
nyakát szegte. Az új grófot annyira nem érdekli az örökség, amit egyszerűen
koloncnak tekint, hogy hónapokig új birtoka felé sem megy. Egyetlen terve van a
birtokkal: amit lehet – akár az egészet – pénzzé tenni, az özvegyet és unokahúgait szélnek ereszteni, hogy szabaduljon a
nyűgtől. Viszont mikor hozzá hasonlóan élvhajhász öccsével Hampshirebe utazik
meglepetésben van része.
Először is
Eversby Priory, a régi apátság romjaira épült grófi rezidencia meglehetősen
lepusztult és adósságban úszik. A házban ott él az elhunyt gróf három húga: a
csendes Helen és az életvidám ikrek, Pandora és Cassandra – egyébként ők voltak a kedvenceim. És természetesen ott
van az özvegy Kathleen is, aki a várakozásokkal ellentétben nem egy síró-rívó,
elesett és tehetetlen fiatal nő, hanem igenis kézben tartja a birtok dolgait. És nem igazán pontozza az ötletet, hogy a birtokot pénzzé tegyék. Neki van egy szerény özvegyi járadéka, de nem annyi, hogy volt férje nincstelen húgait is támogathassa, amennyiben el kell hagyniuk otthonukat.
Eversby Priory
különös hely a maga bérlőivel, háztartásával. Egy olyan hely, ahol fiatal
lányok életkedve próbál utat találni magának a hosszú gyász alól, ahol a kutyák
is előkelő nevet viselnek (Napoleon és Josephine), és ahol természetes, hogy
háziállatként egy magát kutyának képzelő, Hamlet nevű malac rohangáljon. És nem nehéz a
helybe és lakóiba beleszeretni. Ez történik Devon Ravenellel is, mi több, állandó alkoholmámorban úszó öccse is érdeklődni kezd a gazdaság ügyei iránt, tehát egyből két élvhajhász is jó útra tér.
Azon kívül,
hogy megismerjük a Ravenel család apraját-nagyját, felvezetődik a sorozat
következő története is, ugyanis az új gróf férjhezadná kuzinjait, s kezdené
mindjárt a csendes és visszahúzodó Helennel, akinek az orchideák gondozása a
szenvedélye. S a leendő férjet is kinézi neki a dúsgazdag, de alsó osztályból
származó Winterbourne személyében, aki egy hatalmas üzletház tulajdonosa – ma
ezt símán mall-nak neveznénk. Winterbourne személye engem erősen Octave
Muret-ra emlékeztetett, Èmile Zola
Hölgyek öröme című könyve főszereplőjére.
Nem tudnám
megmondani, hogy ez a történet tényleg ennyire jó volt, vagy csak jókor talált
meg, de nekem ez nagyon tetszett és türelmetlenül várom a folytatásokat. Ha a
hír igaz, a következő rész magyar nyelvű megjelenésére már nem is kell olyan
sokat várni.
Pörgős-izgalmas
volt, szórakoztatott, megnevettetett, egy szuszra el is olvastam, de
természetesen ízlések és pofonok...
