Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows - Lady Jane

Lady Jane 1

A Maxim Könyvkiadó jelentette meg három sikeres young adult szerző Brodi Ashton, Cynthia Hand, Jodi Meadows közös regényét Lady Jane címmel. Valós történelmi személyekkel kalandozhatunk ebben az alternatív valóságban Anglia trónjáért folyó cselszövések közepette.  Nyolc bloggerünk mutatja be ezt a humorban bővelkedő regényt, ahol mindennapos az emberek alakváltása a legkülönbözőbb lényekké. Érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk megfejtői között.

Edward ​még csak tizenhat éves, és már Anglia királya. De sajnos épp haldoklik, ami elég kellemetlen, ha azt nézzük, hogy inkább az első csókja tervezésével kellene foglalkoznia, mint azzal, hogy kire is hagyja a trónt… 

Jane Edward unokatestvére, akit sokkal inkább érdekelnek a könyvek, mint a romantika. Szerencsétlenségére Edward beleegyezett a megházasításába, hogy ezzel bebiztosítsa a trónöröklését. Ráadásul van valami igen furcsa a neki kiválasztottban: Gifford ugyanis egy ló. De tényleg, a férfi minden egyes nap hajnalán egy nemesi szénafalóvá változik – csak hogy naplemente után a fogai között szénaszálakkal változhasson vissza emberré. Ettől eltekintve azért meg kell hagyni, hogy roppantul jóképű, és Jane szívében szép lassan hely szabadul fel számára is. 

A történet egyre zűrösebbé válik, ahogyan Edward, Jane és Gifford egy kolosszális összeesküvés közepén találják magukat. Miközben a királyság sorsa a tét, hőseinknek saját összeesküvést kell szőniük, számos harcot megvívniuk, kalandozniuk, s a szívük sem maradhat szárazon. De vajon sikerül véghezvinniük a tervüket, amíg a fejük még a helyén lehet?

Maxim, 2018

Eredeti mű: Cyntia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows – My Lady Jane, 2016

Megrendelhető                Beleolvasó

Őszintén bevallom, hogy amikor felmerült ennek a turnénak az ötlete én benéztem a könyvet.  Egyszerűen összetévesztettem egy másik, azonos című írással, melynek főszereplője természetesen ugyanaz a Lady Jane.

Azt is be kell vallanom, hogy még soha nem olvastam olyan könyvet, amelynek több szerzője is lett volna – kivéve természetesen a szakkönyvek, de azok ugye nem tartoznak ide. A szerzők közül is csupán Cynthia Hand neve csengett ismerősen.

A címben szereplő Lady Jane valójában létezett, csak kevésbé ismert a mi tájainkon, hiszen nem volt olyan fontos szereplője a 16. századi angol történelemnek, bár aki valaha is a szigetország királynője volt, az megér legalább egy bekezdést.

A szerzők az előszóban hívták fel a figyelmet arra, hogy a történet egy valós tényből indul s ők maguk alakították át saját ízlésük szerint. Ez vett rá, hogy kis guglizást végezzek, s lám, Lady Jane Grey valóban létezett, tizenévesen összesen kilenc! napig Anglia királynője és valójában Sir Guilford Dudley felesége volt. Ígéretes királynői karrierje a Towerben végződött, ahol szó szerint elvesztette a koronát tartó testrészét. Nem kell történésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk, ez bizony elég gyakran megtörtént a Towerben, és több vezető sorsa pecsételődött meg ott, mint a harctéren.

Ennek a Lady Jane-nek a történetét karolta fel a három írónő és alakította át egy nagyon szórakoztató, ifjúságnak szóló történetté, melyeket bőven megtűzdelt fantasy elemekkel is. Mondhatni kijavították azt, amit a történelem elrontott.

A fantasy elemeken az alkalváltást kell érteni és ne gondoljon senki vérfarkasokra, sárkányokra, meg ki tudja még mire, a történet szereplői egyszerűen állítokká változnak át. Természetesen nem mind, hanem csupán egy csoport rendelkezik ezzel a különleges képességgel. Ők az E∂ianok – ejtsd ethyánnak. Maga a hősnőnk is ehhez a csoporthoz tartozik, hiszen mikor úri kedve úgy diktálja, akkor egyszerűen vadászgörénnyé változik.

A szerzők által megalkotott történetben Jane, az épp uralkodó Edward rokona. S mivel Edward sajnálatos módon a betegségével foglalkozik s nem igazán az uralkodással, még hamarosan bekövetkező halála előtt el szeretné rendezni rokona sorsát. Abban a korban és Lady Jane poziciójában a lányoknak egyetlen lehetetősége volt: jól férjhezmenni. Ez természetesen azt jelentette, hogy a férfirokon kiválasztotta a számára megfelelő férjet, ami a család számára politikai támogatottságot is jelentett, nemcsak anyagit, a leányzó pedig vígan s dalolva beleegyezett, mert nem volt más választása.

Ez történik Jane-nel is, mikor Edward – aki mellesleg szintén E∂ian és vörös vércsévé tud változni – hozzáadja “Lord Guildfordhoz vagy Gilfordhoz vagy Gifford-isten-tudja-kicsodához”. Az illető úr meglehetősen jóképű és rendesen meg is dobogtatja Jane szívét, csupán egyetlen apró hibája van: nappal közönséges ló és csak éjszaka változik emberré.

Nagyon szórakoztató történet, mely terjedelme ellenére (500 oldal) nagyon könnyen olvasható és egy szikrát sem unalmas, mert minden van benne: kaland, szerelem, alakváltók, szerethető szereplők, csipetnyi valóság és trónviszályok, hiszen a történelem során Anglia trónja úgy vonzotta a viszályokat, mint a méz a legyet. 

Teljesen más volt, mint amire vártam, s ezt kéretik jó értelemben venni, tehát nem is baj, hogy eredetileg teljesen más könyvre gondoltam. Ez egy tündérmese volt, tündérek helyett E∂ianokkal, fergeteges humorral és remek szöveggel, ami néha hangosan megnevettetett. S a történetnek még nincs vége, hiszen a szerzők további két kötetet is terveznek, a második angol nyelvű megjelenése 2018-ra tervezett.

Ez első sorban egy ifjúságnak szóló történet, de korhatár nélkül olvasható, s természetesen ízlések és pofonok...

“Figyeljenek jól! Lecsippentettünk apróbb részleteket. Teljesen átrendeztünk jelentősebbeket. Néhány nevet megváltoztattunk az ártatlanok (és nem olyan ártatlanok) védelmében, vagy csak azért, mert egy nevet szörnyűnek találtunk, és jobban tetszett egy másik. Hozzáadtunk egy csipetnyi varázslatot, hogy érdekesebbé tegyük a dolgot. Szóval, tényleg bármi megtörténhet.

Úgy gondoljuk hát, hogy Jane történetének így kellett volna alakulnia”

 (Cynthia Hand, Brodi Ashton, Jodi Meadows - Lady Jane, Maxim, 2018)

A regény főbb szereplői E∂ianek, azaz alakváltók. A kiemelt betűket összeolvasva kapjátok meg a megoldást, ami a szereplő nevét és az állati alakját adja ki. Pl: Pet - kutya   A megfejtéseket írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába!

A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

03.19 Kelly és Lupi olvas

03.21 Betonka szerint a világ...

03.23 Könyvvilág

03.25 Dreamworld

03.27 Kristinablogja

03.29 Szembetűnő

03.31 CBooks

04.02 Deszy könyvajánlója

Sylvia Day - Botrányos viszonyok

Ó, azok a rosszfiúk! Csintalan kacsintások, érzéki mosolyok és némi vadság, amivel igazán nem lehet finom társaságban mutatkozni. De kit érdekel? Otthon sem unatkoznak…

Lopott gyönyör 

Merrick grófja, Sebastian Blake rég elmenekült a rangjával járó felelősség elől, és kalóznak állt. Ő a hírhedt Phoenix kapitány. De egy kereskedőhajóról furcsa zsákmányt szerez: egy tüzes kis vadmacskát, aki azt állítja magáról, hogy menyasszony… mégpedig az ő menyasszonya, akivel a házasságot apáik írták alá a nevükben. A kapitány most megszégyeníthetné gyűlölt családját, és érintetlenül visszaküldhetné gyönyörű feleségét, de ilyen csábító kincset még sosem talált. Nincs hát más vágya, mint hogy házasságukat igazi friggyé kovácsolja.

Lucien kockáztat 

Lucien Remington szabadosságáról híres: semmiféle szabályt nem tart be, sem a hálószobában, sem az üzleti életben. Amit akar, azt megszerzi, és legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak róla emiatt. De igazán csak az elérhetetlen Lady Julienne La Coeur kegyeire vágyik, és nem is reménykedhet benne, hogy ezt megkapja… egészen addig, amíg a Julienne férfinak öltözve be nem oson Lucien klubjába, felelőtlen fivére után kutatva. Lucien hirtelen úgy érzi, itt az alkalom, hogy megszerezze, és csupa bűnös gondolat jár a fejében. Egy úriember ellenállna az ilyen csábításnak. De Lucien sosem tartotta magát úriembernek…

Az őrült hercegné 

Hugh La Coeur sosem akart Montrose grófja lenni. Nem vágyik több felelősségre, mint ami a borral, nőkkel és nagy tétben megtett fogadásokkal jár. Semmi kedve az éjszakát egy kísérteties, elhagyatott kúriában tölteni, aminek tulajdonosa egy híres, őrült hercegné. Ám a hercegné társalkodónője, a vad és független Charlotte más kérdés… Hugh vele akárhány éjszakát szívesen töltene. Tudja, hogy a lány szörnyű titkokat rejteget, és életében először Montrose grófja szeretné magára vállalni ezt a terhet, bármilyen veszéllyel is jár…

Őrültek, rosszak, és teljességgel ellenállhatatlanok…

Sylvia Day a New York Times és az USA Today bestseller írója, könyvei nemzetközi bestseller listákat is vezettek. Több mint 20 díjnyertes könyve jelent meg, több mint 40 országban. 28 országban vált bestseller íróvá, könyveit több tízmillió példányban adták ki.

Álomgyár, 2018

Eredeti mű: Scandalous Liaisons, 2006, 1997

Hazudnék, ha azt mondanám, mennyire vártam ezt a könyvet, de az ember lánya mindig reménykedik, hogy hátha... Ez a Sylvia Day mintha nem lenne azonos azzal, aki az Átverve/Átölelve-t vagy a Crossfire sorozat első három kötetét írta. Zárójelként megjegyzem, hogy azt sem értettem, hogy miért kellett feleslegesen még egy-két rend bőrt lenyúzni arról a sorozatról és a három sikeres kötet után még két dögunalmasat és vontatottat hozzáírni. De ez nem arról a sorozatról szól, hanem a szerző által írt klasszikus romantikus történetetekről.

Az Álomgyár Kiadónak köszönhetően megismerkedhettünk már a szerző két kllasszikus romantikus történetével (Idegen a férjem, Hét év vágyakozás), tehát nem ért meglepetésként ez az újabb “kosztümös” kötet.

Mikor még megjelenés előtt a fülszöveggel találkoztam el nem tudtam képzelni, hogy mi lesz ebből? Három kisregény (novella?) egy kötetben, vagy ez csupán egy nagyon kreatív ismertető, tulajdonképpen egyetlen történetről van szó és mindenki ugyanannak az egésznek a szereplője. Az első variáns a nyerő, három különálló történet három meglehetősen potens nemes úriember főszereplésével, de a három történet kapcsolodik egymáshoz, mégpedig abban, hogy az urak baráti vagy rokoni kapcsolatban állnak (vagy fognak) egymással, és epizódikusan megjelennek egymás történeteiben..

Ha Sylvia Day, akkor minden olvasó tudja, hogy erotikával bőven megtűzdelt történetekről beszélünk, mert a szerző nem megy a  szomszédba egy kis szexért, amivel a műfaj kedvelőivel is megszerettetheti írásait. Már a könyv címe is jelzi, hogy ez nem szempillarebegtetős, kézcsókolgatós, szerelmi költeményes történet lesz. Ez egy nagyon erotikus írás és ezt a kijelentésem kéretik komolyan venni, mert a három novella cselekményét elmesélte a fülszöveg, a többi szexről szól. Ha éppen nem csinálják, akkor beszélnek, vagy fantáziálnak róla. Meglehetősen részletesen.

Persze nincsen semmi baj az erotikával, ha mellé történet is van. Eddig mindig volt. Nos, ebben az esetben az erotika dominál, cselekmény nyomokban előfordul, az sem mindig befejezett. Például az első novellában Sebastian Blake elrabolja saját feleségét, mellesleg nem is tudja, hogy nős, mert távollétében történt a házasság és főrendű apja ötlete volt, hogy helyette egy rokon adja ki magát Merrick grófjának. S a meglehetősen vad Sebastian (elvégre évekig becsületes kalózkodással kereste meg a napi betevőt) nem leplezi le a rokont? És nem belezi ki? Vagy a harmadik novella annyit osztotta-szorozta azt a tetves kincset, még expedíciót is szerveztek a felkutatására, hogy tényleg kiváncsi lettem, ért-e valamit az a térkép, vagy csupán két szexuális aktus közötti pihenőnek számított a tanulmányozása? Belehalt volna, ha egy bekezdésben elárulja, hogy lett-e kincs vagy sem? És azért a szemét herceget is megüthette volna a guta, vagy ledobhatta volna egy ló, csak azért, hogy valamiképpen megbűnhödjön kegyetlensége miatt. Tehát sokkal többet is ki lehetett volna hozni ezekből a történetekből.

Ezt természetesen csupán az én személyes igényem, a szerző megelégedett a “megdugta, feleségül vette és boldogan éltek, míg meg nem haltak” variánssal. Ha ezeket a történeteket filmre vinnék – tegyük fel, mert ugye minden lehetséges –, akkor azt az alkotást minden bizonnyal pornográfiának kategorizálnák.

S mintha a fordítás sem lett volna az igazi. Én úgy tudom, hogy asszonynak nevezünk egy olyan nőt, aki férjezett, megözvegyült vagy élemedett kora van – válás a 19. század eleji Egyesült Királyságban nem volt divatban –, de semmiképpen egy huszonéves szűzet. A második novella hősnőjét, az ártatlan Lady Julienne-t pedig következetesen asszonyként emlegeti.

Nyilvánvaló, hogy ezt a kötetet azoknak ajánlom, akik kedvelik a tömény erotikát… és természetesen ízlések és pofonok.

Santa Montefiore – Az ombu-fa árnyékában

Sofia ​Solanas a végtelen és forró argentin pampa egyik nagybirtokán él. Akaratos és talpraesett lány, anyja mégis eltaszítja magától, mert ő maga nem találja a helyét ebben a vadidegen, gyönyörű, de kegyetlen világban. Sofia szenvedélyesen beleszeret unokatestvérébe, Santiba. Amikor anyja tudomást szerez az előkelő családra szégyent hozó bűnös viszonyról, a botránytól rettegve Európába küldi Sofiát. Ezzel húsz évre elűzi a lányát az otthonából, s persze elszakítja a szeretett férfitól. De egy napon Sofia hazatér…

A Solanas família története egy pattanásig feszült, ezer fokon lángoló szerelem és egy csillapíthatatlan családi viszály nagyregénye.

Santa Montefiore fiatal kora ellenére máris világszerte ismert bestseller szerző. Regényeiből csak Európában több mint kétmillió példány fogyott, mind sikerlista-vezető lett, nevét a legtehetségesebb nőírók között említik a kritikák. A Buenos Airesben töltött évek után jelenleg Angliában él. Sikerkönyveinek sorát ezzel a regénnyel indítja útjára az Ulpius-ház.

„Balcsillagzat alatt született szerelem, egzotikus környezet és egy dúsgazdag család élete” Daily Mail

Ulpius-ház, 2007

Eredeti mű: Meet Me Under the Ombu Tree, 2002

“Az ombunak nincs párja a föld kerekén. Valóságos óriás. Vízszintes ágai oly hosszúra nőnek, hogy a fa kerülete sokszor a tizenkét métert is meghaladja. Rücskös csápokhoz hasonló vastag gyökerei sugár alakban nyúlnak ki a földből, mintha maga a fa indult volna olvadásnak, és úgy terülne szét a talajon, akár a gyertyáról lecsurgó viasz. De nemcsak az alakja különleges. A száraz síkságok fái közül az argentin pampán egyedül az ombu őshonos – az egyetlen, amelyiknek valóban ez a vidék az igazi hazája. A bennszülött indiánok az isteneiket látták az ágai között, és állítólag ma sem akad olyan gaucho, aki nyugovóra merne térni alatta. A Santa Catalinán felnőtt gyerekek mindig mágikus erejű fának tekintették, amely teljesíti a kívánságaikat, ha jónak látja, amellett a legjobb kilátótorony, ahonnan kilométerekre elláthat az ember. De az ombu, immár nemzedékek óta, elsősorban a titokzatos, megfoghatatlan varázsával vonzza az ágai közt kalandot kereső gyereksereget.”

Most már elmondhatom, hogy szinte mindent elolvastam, ami magyar nyelven Santa Montefiore tollából valaha is megjelent. Azért csak szinte, mert az egyetlen kivétel A francia kertész című regénye, mely egy Reader’s Digest válogatás keretén belül látott napvilágot, és már volt szerencsém ilyen jellegű válogatásokkal találkozni. Határozottan nem kedvelem, ahogy szinte felére vagdossák, szétcincálják az eredti művet, csak azért, hogy hármat-négyet is beszuszakolhassanak egy kötetbe.

Az ombu-fa árnyékában a szerző első könyve. Magyar nyelven is, angolul is, bár az angol kiadás éve változó annak függvényében, hogy milyen forrást nézel. Egyesek szerint 2001-ben jelent meg először, mások szerint egy évvel később. A dátum teljesen mindegy, az a fontos, hogy végre sikerült beszereznem, mert ugye magyar nyelven sem épp tegnap került a boltokba, hanem egy évtizeddel korábban.

A történet annak idején két kötetben jelent meg, tehát meglehetősen terjedelemes.

Zárójel: hallottam egy olyasmit könyves berkekből, hogy bármi ami 500 oldal fölé emelkedik, azt két kötetben ildomos kiadni, ami végül is nem hülyeség, elég csak Diana Gabaldon könyveire gondolni. – zárójel zárva

   Tehát ott tartottam, hogy a könyv terjedelmes, és el kell mondanom, hogy meglehetősen érdekes is, hiszen a cselekmény nagy része Brazíliában játszódik, s legyünk őszinték, az írók nagy része valamiért inkább az angolszász vidékeken játszódó cselekményeket részesíti előnybe. De Montefiore most sem hazudtolja meg önmagát, a számárá oly kedves Írországból indulunk és a történet egy adott pontján természetesen Angliába térünk vissza.

Ez egy családregény, melynek központjában a Solanas család két generációjának nőtagjai állnak. Megismerjük a tehetős Solanasékat, ahol a család több generációja mind ugyanazon a birtokon, de külön házaban él, hogyan hódolnak hobbijaiknak, házi lovas-póló bajnokságokat rendezve. Hogyan szorulnak a nők a második helyre még a 20. század második felében is, amikoris egy jó házból való brazil fiatal nőnek két feladata volt: szépnek lenni és jól férjhezmenni.

S egyszerre több idősíkban is mozgunk, mert egyrészt megtudjuk, hogy az ír Anna Melody, akinek a szépsége az egyetlen vagyona, hogyan házasodik be a dúsgazdag brazil családba, hogyan mellőzi legkisebb gyermekét, Sofiát, aki egyben egyetlen lánya is. Ugye ott van Sofia vadóc kamaszkora, mikor beleszeret unokatestvérébe, Santiba, a szerelemnek nemkívánatos következménye lesz ezért Sofiát Európába zavarják. És természetesen a történet jelene, mikoris Sofia fenőtt nőként huszonsok év után visszatér szülőhazájába.

A történet olyan mint egy délamerikai szappanopera: sok szereplő, rengeteg apró vagy nagyobb történés, előrelátható vagy meglepetésszerű csavarok, néhol túlságosan is részletezve, elaprózva. Viszont nagyon szépen megírva. A szerző stílusa megéri , hogy az ember lánya átrágja magát a sokszáz oldalon.

De! Igen, van egy “DE” is. Ugye írtam már, hogy ez a szerző első könyve úgy angol, mint magyar nyelven is. Én 2016-ban olvastam a szerzőtől előszőr, az akkor frissen megjelent A ház a tengernél című könyvét. És most ezt olvasva eszembe jutott, hogy nagyon sok itt felhasznált motívumot újrahasznosított. Mindkét történetben:
   – családregény és rengeteg szereplője van, bár az ombu-fának lényegesen több

– két nagyon jó barátnő van, akik mindent megosztanak egymással, aztán egyszer csak pik-pak véget ér a barátság és esetleg a történet végén ismét összetalálkoznak

– van egy tiltott szerelem, a szerelmesek elszakadnak egymástól – természetesen a körülmények, család, barátok segítenek ebben –, majd a történet jelenében ismét egymásba botlanak. A pasi mindig dögös és tehetős

– a hősnő mindkét esetben latin környezetben tölti gyermekkorát (Brazília, Olaszország) és felnőtt életét Angliában éli.

– lennie kell legalább egy törvénytelen gyermeknek – ez egyébként visszatérő motívuma a szerző valamennyi általam olvasott könyvének –, akit örökbeadnak, és aki a történet jelenében ismét felbukkan

– legalább két idősíkban mozog a történet és csupán a végére kaphatunk összefogó képet a múlt és jelen történéseiről.
... s a két történet közötti hasonlóságok felsorolását még hosszan lehetne folytatni.

Ennek ellenére kedveltem a történetet, s azok is kedvelni fogják, akik szeretik a nagy érzéshullámokat kiváltó családregényeket. Ezen túl, meg természetesen ízlések és pofonok....

Liz Fenwick – A tengerparti ház

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért…
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 

Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 

A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Liz Fenwick – The Returning Tide, 2017

“El se hinnéd, mekkora változások történtek, amióta itt vannak a jenkik. Nem tudnám felsorolni, majd meglátod, amikor hazajössz. Az elsők, akik Falmouth-ba érkeztek, utászok voltak, később azonban igazi katonák jöttek. Még négerek is. Nagymama végtelenül nyugtalan amiatt, amit szerdán Carwinionban hallott a munka-összejövetelen. Nemcsak a kötőtűk forogtak gyorsan, hanem a nyelvek is. A jelenlévők közül még senki nem találkozott személyesen fekete férfiakkal, most pedig rengetegen vannak. Két nagyobb botrány is történt, az első, hogy úgy tűnik, a fehér katonák nem jönnek ki a feketékkel, és óriási balhé tört ki, amikor együtt hívták meg őket egy társadalmi eseményre az egyik iskola dísztermébe. A második, és még botrányosabb: úgy tűnik, hogy Ginny Smith összejött az egyik négerrel. De meg kell mondanom neked, fess a fickó.” *

Egy ideje már tettem-vettem ezt a könyvet, valahogy nem akaródzott belefogni, annak ellenére, hogy ismerőseim közük néhányan határozottan pozitívan nyilatkoztak róla. Első sorban az riasztott vissza, hogy már a fülszöveg is jelezte: ez egy a második világháború idején játszódó történet, én pedig nem kedvelem a háborús eseményeket bemutató könyveket.

Azért ebben sokkal több van mint egy háborús sztori, és végülis nem bántam meg, hogy két estét a könyvre áldoztam, annak ellenére, hogy nem lett kedvenc.

A történet két idősíkban játszódik, a második világháború idején és 2015-ben. Központi figurája Adele, de szinte ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben egypetéjű ikertestvére, Amelie is. A háború súlytotta Londonból a család a nagymama cornvalli házába menekül, a tengerpart mellé, arra a környékre, ahová az amerikai szövetségesek a csapataikat szállásolják. Az amerikai csapatok és bázisaik cornwalli jelenléte valós történelmi tény. Ekkor az ikerpár 18 éves, anyjuk önkéntes a helyi Vöröskeresztnél, apjuk sebész és fontos pozicíót tölt be a brit hadseregben, a lányok pedig a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatnál vállalnak munkát, Amelie gépkocsivezetőként, Adele távírászi tanfolyamot végez. Mivel egypetéjű ikrek, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás, viszont a természetük ég és föld. Amelie frivol és habzsolja az életet, Adele komoly, megfontolt és nehezen barátkozó, viszont, mint ahogy az ikrekre jellemző, kapcsolatuk nagyon szoros.

2015-ben Adele 90 fölött van, fogadott unokája esküvőjére készülődnek ugyanabban a cornwalli kúriában, ahol a családja a háborús időkben lakott, ez pedig egy másik esküvőt juttat eszébe. És évtizedek óta nem beszélt Amelie-vel.

Ezzel párhúzamosan, valahol az Egyesült Államokban egy háborús veterán haldoklik. A mellette virrasztó dédunokái meglepetten veszik tudomásul, hogy dédapjuk utolsó lehelletével az Adele nevet suttogja, míg a dédanyjukat Amelie-nek hívták. Kicsoda Adele? Milyen kapcsolatban állt az elhunyt dédapával? És egyáltalán kicsoda volt Amelie, akiről csak annyit tudnak, hogy Conrwallból származott és dédapjuk feleségeként került az Egyesült Államokba? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Lara, a dédunoka, aki foglalkozását tekintve séf. Egyetlen életben levő családtagja sem tud semmilyen információval szolgálni, csupán a dédi ágya alatt dugdosott fémkazetta tartalma erősíti meg abban a hitében, hogy a múlt családi titkokat rejteget. 

Mivel épp felmondott munkahelyén ideje is van a válaszkeresésre, tehát Lara útnak ered Cornwallba Cassiehez, egy szakácsiskolai barátnőjéhez, aki saját catering cégét vezeti. A látogatás több célt is szolgálna: valamennyi időt töltene barátnőjével, kitalálná hogyan tovább és kutakodhatna a dédszülei múltja iránt is. Cornwallba érkezve gyorsan alkalmazkodik a helyhez... s rövid időn belül még egy macska formájú szőrgombolyag is hozzácsapódik.

 “Hófehér a tonhalról meg a pohár borról a száraz macskaeledelre nézett a táljában, majd nesztelen léptekkel a díványhoz sétált, és elnyújtózott rajta. Larának óhatatlanul megfordult a fejében, hogy mindjárt bekapcsolja a tévét és a távirányítóval a sportprogramra kapcsol.” *

A történet egy-egy fejezeten belül is ugrál az időben és a helyszíneken, ami meglehetősen zavaró és kissé kaotikussá teszi a cselekményt. Az is szokatlan, hogy a történet E/1-ben és E/3-ban íródott, mert míg Adele maga meséli el azokat a múltbeli eseményeket és a jelen történéseket, melyek hozzá kapcsolódnak, addig a cselekmény többi részével az író ismertet meg.

Maga a történet nagyon jó volt. Még az időben és helyszínekben ide-oda való ugrálással sem volt semmi gond, mert az volt a célja, hogy csupán a legvégére kapjunk átfogó képet mind a háború ideje alatt történtekről, mind a cselekmény jelenbeli alakulásáról. Viszont helyenként annyira részletező volt, hogy már az unalom határát súrolta, sőt olyan fölösleges részek is voltak benne bőven, melyeknek  sem a szereplők, sem a cselekmény szempontjából nem volt semmilyen jelentőségük.

Ez egy családregény, és egyben a múlt századi, háború súlytotta angol társadalom korképe.  Tehát a műfaj rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják a történetet, még akkor is, ha nem szeretik a háború semmilyen formáját. Felnőtt olvasóknak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…

* Liz Fenwick – A tengerparti ház, Művelt Nép, 2017

E. K. Blair – Echo

Fekete Lótusz 2

Úgy mondják, amikor bosszút állsz, elveszíted az ártatlanságod egy darabját. Csakhogy én nem vagyok ártatlan. Ellopták az ártatlanságomat. Nagyon régen ragadták el tőlem, azzal az élettel együtt, amit élhettem volna. És vele a lelkemet, az álmokkal és reményekkel teli ártatlan szívemet, amellyel megszülettem. Odalett. Eltűnt. És még választásom sem volt. Gyászoltam azt az életet. Gyászoltam az esélyeket. Eddig. Most készen állok visszavenni azt, ami mindvégig engem illetett. De minden tervben ott rejlik egy végzetes hiba. Olykor ez nem más, mint a szív.

Művelt Nép, 2018

Eredeti mű: E. K. Blair – Echo, 2015

“Néha el kell buknunk ahhoz, hogy megtanuljuk, miképpen állhatunk talpra ismét. Néha fájdalmat kell okoznunk másoknak ahhoz, hogy felismerjük a saját hibáinkat, és felismerjük, hogy jobban kell bánnunk önmagunkkal.” *

Több mint egy év várakozás után végre kézbe vehettem a Fekete Lótusz sorozat második részét is, az Echot. Ugye, ez egy trilógia, az első része függővéges volt és engem bizony rendesen fúrdalt a kiváncsiság, hogy mi is történt tulajdonképpen, milyen irányban alakul majd a történet.

Az első részből már ismerősek a történet szereplői, a cselekmény továbbra is körülöttük bonyolódik, s annak ellenére, hogy néhányukat már erőszakos halállal kiiktatták, a síron túlról is okoznak meglepetéseket és befolyásolják a cselekmény irányát.

A történet központjában Nina/Elizabeth áll, aki bántalmazásban eltöltött gyermekkorát készül megtorolni azon, akit – információi szerint –  az élete rombadöléséért és őt ért sérelmekért felelősnek tart. Egészen beteg bosszút forral és látszólag minden a terv szerint halad, hogy kiiktassa Bennetet, a férjét. Ebben segítségére van mostohabátyja, Pike is, akivel együtt szenvedték végig a nevelőszülők atrocitásait, a terrort, a kínzásokat, a szexuális bántalmazást. Csakhogy a tervbe egy apró hiba csúszik: Nina/Elizabeth beleszeret a skót származású Declanba, akit eszközként használ a bosszúra, de a gépezetet már megállítani nem lehet és az első rész végére a veszteség nagyobb, mint amennyit elviselni képes.

A Bangről azt írtam megjelenésekor, hogy tökéletes példája a káoszelmélet pillangó effektusának. Erről az részről nem tudom mit mondhatnék, mert ha a Bang a kegyetlen bosszúról szólt, akkor ez a megbánást helyezi előtérbe és semmihez nem hasonlítható.

Nina/Elizabeth elégtételt vesz férjén, csakhogy ez a bosszú keserű és a következményei fájdalmasabbak, mint amiről valaha is álmodott volna, ez pedig további meggondolatlan cselekedetekre sarkallja.

Az előző könyv azzal ért véget, hogy Nina/Elizabeth és Pike, a mostohabátyja és cinkostársa, a férfi lakókocsijában vitatkozik és eldördül egy pisztoly, de nem is sejthetem kinek a kezében van a fegyver és ki felé irányítja. Az Echo innen folytatja, és aki azt hiszi, hogy az első rész történéseit nem lehet fokozni, az bizony nagy tévedésben van.

“– Mindenkinek vannak titkai (…) Mindenki hazudik, és mindenki végigcsalja az életét, hogy kielégítse önnön vágyait. Nem tennénk, ha rosszul érkeznénk magunkat miatta; azért tesszük, mert alapvető emberi jogunk a boldogságot keresni.” *

Az első részben azt is megtudtam, hogy miként, és főleg miért lett Elizabethből Nina, most azon van a sor, hogy Nina visszavedledjen Elizabethé, hogy megpróbálja újrakezdeni az életét, hogy vezekeljen az esztelen terve által okozott hibákért. Míg eddig egyidőben három férfival is folytatott szexuális kapcsolatot – Bennettel, a férjével, a bosszú miatt, Declannal szerelemből és Pike-kal azért, mert mindig is ő jelentette a biztonságot és a vígaszt –, most egyedül kell megbírkóznia az eseményekkel. Most nyíltan fel kell vállalnia a múltját és az igazságot. Ha az első könyv az Egyesült Államokban, nagyrészt Chicagóban játszódik, most ez a második Skóciába viszi az olvasót, Declan szülőhazájába.

Annak idején azt is elmondtam/leírtam, hogy ebben a történetben semmi sem az, aminek látszik. Ez erre a részre is érvényes. A szerző az embeli lét legsötétebb bugyraiba viszi el az olvasót, ahol a megtévesztés, a hazugságok, a kegyetlenség, az erőszak bármely fajtája napi szinten jelen van. S mikor azt hittem, hogy ennél lennebb már nem lehet menni, a szerző bebizonyította, hogy igenis lehet. A szereplők símán megtöltenének egy fegyházat és évekig munkát adnának egy pszichiátriai klínika teljes személyzetének.

Ez egy erotikus pszichothriller, tele váratlan fordulatokkal, szervezett bűnözéssel, pszichózisokkal, erőszakkal és egy őrült szerelemmel. Mivel szorosan kapcsolódik az előző rész történéseihez, nem olvasható önálló történetként, tehát aki nem olvasta még az első részt, ajánlatos azzal kezdeni.

A történet magábaszippantott, letehetetlen volt, egyetlen szuszra el is olvastam. A szerző most sem hazudtolta meg önmagát: durva függővéggel végződik, s nagyon remélem nem kell egy újabb évet várni a folytatásra. 

Erős idegzetű olvasóknak ajánlott… meg ízlések és pofonok…

* E. K. Blair – Echo, Művelt Nép, 2018

 A sorozat részei:

1. Bang

Művelt Nép, 2018

Bang

3. Hush - magyar nyelven még várat magára

 Hush