Amy Harmon – Homokból és hamuból

Amy Harmon már az Arctalan szerelemmel rajongóvá tette a magyar olvasókat, akik azóta is izgatottan vártak az írónő egy újabb hazai megjelenésére, mely elrabolhatja a szívüket. A Homokból és hamuból egy mélyen megérintő, egyszerre tragikus és szívhez szóló történetet tár elénk a második világháború borzalmai közt sodródó két fiatalról, életről, halálról, és persze szerelemről. Tartsatok velünk öt állomásos blogturnénkon és ismerjétek meg ti is Eva Rosselli és Angelo Bianco lebilincselő történetét!

Olaszország, 1943. Tombol a második világháború, az ország nagy részét megszállták a németek, a zsidó lakosságot deportálás és megsemmisítés fenyegeti.

Évekkel ezelőtt Eva Rosselli és Angelo Bianco szinte testvérekként nevelkedtek, majd egymásba szerettek, ám a körülmények és a vallásuk elválasztotta őket egymástól.

Hosszú idő után találkoznak újra: a zsidó származású Eva a Gestapo elől menekül, s nincs kihez fordulnia. Angelo felszentelt pap, s úgy dönt, befogadja a lányt a kolostorba. Eva rádöbben, hogy a katolikus egyház rajta kívül még sokaknak nyújt menedéket.

A világ lángokban áll, az emberek nélkülöznek, és a két fiatalra is sorozatos megpróbáltatások várnak. Gyötrelmes választások elé kerülnek, mígnem a sors és a szerencse közbeszól, és életük legnehezebb döntését kell meghozniuk.

Libri, 2019

Eredeti cím: From Sand and Ash, 2016

Megrendelhető 

“Homok és hamu. Az üveg alkotóelemei. Hogy a semmiből micsoda szépséget lehetett alkotni ! A lány sosem értette, miért ámult el ezen állandóan babbo. Újjászületés homokból és hamuból. Új élet homokból és hamuból. Eva úgy érezte , újjászületik, megújul minden dallal, minden imával, minden apró, lázadó cselekedettel, és megesküdött, hogy folytatni fogja. Megfogadta, hogy nem hagyja magát, üveggé változtatja a hamut, és a bátorsága már önmagában felért egy győzelemmel.”

Találkozásom ezzel a könyvvel nem történt szerencsés csillagzat alatt. Egyrészt azért, mert most valamiért nem voltam fogékony a témára – bevallom, hogy mást vártam –, másrészt, mert korábban olvastam a szerző Arctalan szerelem című könyvét, és nagy hatással volt rám. Ha ez nem történik meg, mármint most találkozom először a szerző nevével, akkor azt mondanám, hogy ez egy jól megírt, zseniális alkotás, mert lényegében az is.

Az a gondom, hogy ha egy olyan könyvet olvasok, ami nagy hatással van rám – lásd Arctalan szerelem –, akkor a szerző következő történeteiben is a mintát (sablont, modellt – kinek melyik kifejezés tetszik jobban) keresem, amit az előző történetben követett. Az én hibám, nem tudom túltenni magam rajta, hiszen a hivatásom is ehhez kapcsolódik. Szerencsés esetben nincs semmilyen hasonlóság egy-egy szerző önálló történetei között, de ez nem mindig van így.

Most sincs. Bár a történet más, más időben és más helyen játszódik, az alap ugyanaz: a háború tragédiája, fiú és lány ősidőktől fogva ismerik egymást, a fiú sérült, a szerelem majd jön, amikor ott lesz az ideje, de addig is meg kell menteniük egymást az élet igazságtalanságaitól.

Angelo Bianco, a történet főhőse, gyermekként érkezik olasz rokonaihoz az Egyesült Államokból. Csendes, visszahúzódó, nehezen barátkozó. Ehhez az is hozzájárul, hogy egyik lábával gondok vannak. A vallás fele forduló fiú életútja már ebben a zsenge korban meghatározott: egyházi iskolába jár és senki előtt nem titok, hogy az egyházi pálya fele vonzódik. Eva Roselli, a tehetséges hegedűs viszont egy energiabomba, és mindent megtesz, hogy a csendes fiút kizökkentse komfortzónájából. Így kezdődik a két fiatal ismeretsége, ami idővel barátsággá, majd a későbbiekben – minden józan megfontolás ellenére – szerelemmé alakul.

Csakhogy mikor ez bekövetkezik Európában már dúl a második világháború, virágzik a fasizmus és vele együtt a zsidóüldözés. Eva Roselli pedig zsidó és egyetlen esélye, hogy a koncetrációs táborok horrorjától megmeneküljön, az a menekülés. Ekkor fordul Angelóhoz, aki már felszentelt pap.

“Egy dolog megölni valakit, és egészen más dolog megalázni, lealacsonyítani, úgy hántani le róla a méltóságát, mintha a húsától fosztanák meg. Aki megteszi az elsőt, az gyilkos. Aki pedig megteszi a másodikat, az szörnyeteg.”

A két fiatal szerelmének története mellett, a szerző részletesen kitér arra, amit a háború viszontagságai és a zsidóüldözés jelentett. Hogy ez mennyire volt hiteles, meg nem tudnám mondani, mert mindaz, amit erről az időszakról tudok, az a történelemkönyvek lapjairól származik, no meg a hasonló témájú könyvekből, filmekből.

Természetesen ez egy nagyon megható történet, nem szabad elfelejteni azt a tragédiát, amit a második világháború és a zsidóüldözés jelentett, nem lehet spongyával eltörölni a holokausztot és azt a kárt, amit a beteg elmék és a fasizmus okozott. De mintha kicsit sok lett volna ez az egész, különösen megfejelve a ténnyel, hogy a főhős tulajdonképpen katolikus pap. Ez már a hatásvadászatot súrolta, mert ugye, mennyire botrányos az, ha Isten szolgája a szerelmet választja, hátat fordít mindannak, amiben addig hitt, és az sem érdekli, hogy az egyház szemében kapcsolatuk bűn és házasságuk sosem lesz elismert.

Ez egy olyan fiatal pár története, akik sohasem adták fel…

Semmiképpen nem szabad leírni ezt a könyvet, s nagy valószínűséggel egy későbbi időpontban újra fogom olvasni, mert kellő hangulat kell ahhoz, hogy minden szempontból élvezhető és értékelhető legyen. De természetesen ízlések és pofonok…

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés

Arctalan szerelem

Regényünk a második világháború borzalmai alatt játszódik, így a nyereményjátékunk középpontjában is ez állna. A turné valamennyi állomásán találtok egy képet, mely valamelyik világhírű világháborús filmből származik, a feladatotok csupán annyi, hogy felismerjétek a filmet, és beírjátok a címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a Libri Kiadó jóvoltából a könyv egy példánya kerül kisorsolásra.

 Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

03.30. Angelika blogja

04.01. Betonka szerint a világ...

04.03. Never Let Me Go

04.05. Kellyés Lupi olvas

04.07. Szembetűnő

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában

Brenda Joyce – Rózsa a viharban

Felföldi rózsák 2

Véres háború söpör végig Skócián. A Comynok és a velük szövetséges családok sorsa egy fiatal nő kezében van. A nemrég árvaságra jutott Margaret Comyntól elvárják, hogy érdekházasság révén biztosítsa ezen klánok jövőjét. Ám a hírhedt és rettegett Lochaber Farkasa megtámadja és ostrommal beveszi a várát, őt magát pedig túszul ejti. A lány eleinte gyűlöli fogvatartóját, de hamarosan szenvedélyes szerelemre lobban iránta, noha jól tudja, hogy a férfi a Skócia trónjára törő Robert Bruce oldalán harcol, míg a Comynok Edward angol királyt támogatják. Margaret egy háború kellős közepén találja magát, és választania kell a családja iránti hűség és a mindent elsöprő érzelem között…

HarperCollins, 2018

Eredeti cím: A Rose in the Storm, 2013

Az igazat megvallva, rég olvastam a szerzőtől, értendő a sorozat első része előtt, hiszen A harcos és a rózsa idén, kora nyáron jelent meg. S ez az időbeni távolság megszépítette azt, amit annak idején, a de Warenne sorozat részeit olvasgatva a szerzőről gondoltam. Nem lelkesedtem érte, de hangulattól függően az “egynek elmegy” és az “egészen jó” között ingadozott. Tehát pozitívan fogadtam, hogy a kiadó újabb Brenda Joyce könyveket ad ki, és lelkesedésem még annál is nagyobb volt, mikor kiderült, hogy ezek a történetek marcona, de annál szexibb skót harcosokról fognak szólni – mert, ugye, valamilyen érthetetlen okból imádjuk a felföldi harcosokat és a róluk szóló történeteket.

Az első csalódás akkor ért, amikor szembesültem A harcos és a rózsa nyúlfarkni terjedelmével, de gondoltam sebaj, majd jönnek a folytatások, hosszabban, bővebben. S így is lett, a Rózsa a viharban lényegesen terjedelmesebb. Csakhogy a mennyiség a minőség róvására ment, mert amíg az első rész olvasása után azért panaszkodtam, hogy a szűkös terjedelem miatt a cslekménynek nem volt helye és ideje kibontakozni, most egy agyonbonyolított, többnyire zavaros és vontatott történetet kaptam, egy olyan hősnővel, akit mély meggyőződéssel tudtam volna bántalmazni, hátha sikerül egy kis értelmet verni a fejébe.

Akik ismerik Monica McCarty Felföld rettegett fiai sorozatát, azoknak nem idegen sem a téma, sem a kor, amikor a történet játszódik, csakhogy a Monica McCarty egészen más oldalról közelíti meg a valós történelmi eseményeket, mint Brenda Joyce… és szerény véleményem szerint toronymagasan jobban is írja meg a skót trónviszályról szóló történeteit. A téma és a kor ugyanaz: 14. század eleje, amikoris William Wallace, a nagy skót szabadságharcos halott, és Robert de Bruce harcba száll a skót koronáért és Skócia függetlenségéért. Csakhogy ebbe Edwardnak, Anglia királyának is van némi beleszólása, nem beszélve arról, hogy a felföldi klánok nem állnak ki egy emberként Bruce mellett, hanem politikai érdekektől indíttatva inkább az angolok pártján állnak.

   Margaret Comyn, jelen történet hősnője mindössze 17 éves, de kiemelkedő kötelességtudattal és saját klánja, elholt szülei iránti hűséggel rendelkezik. Olyan egészen beteges módon, hiszen akkor is kitart a család/rokonság mellett, amikor nyilvánvalóan ő nem számít többnek, mint alku tárgyának. Családja az ő Guy de Valence-szel tervezett házassága révén akarja az angol Edward jóindulatát biztosítani, ugyanis a család az angolok pártját fogja. Ő lenne az a bizonyos “rózsa a viharban”, a szupernő – de én csupán idegesítőnek és eltúlzottnak találtam, annak ellenére, hogy tényleg nagyon kedvelem az olyan hősnőket, akik határozottak és tudják mit akarnak.
   Értem én, hogy abban a korban egy 17 éves lány felnőtt nőnek számított, de értelmi képességei akkor is egy 17 éves lányé voltak, melyhez társult egy jó adag arrogancia is, hiszen maroknyi emberrel védelmezte várát a legfélelmetesebb felföldi harcos, Alexander MacDonald és sokszáz főre rúgó serege támadása ellen. Ez a gyors támadás kettejük történetének kezdete, ami természetesen szerelembe – és némi erotikába – materializálódik a történet során. Egyébként a két főhös fiktív karakter, ők valójában nem léteztek sem a Comyn, sem a MacDonald családban abban a korban, amikor a történet játszódik.

   Azt sem igazán pontoztam, hogy Isabella, Fife grófnője – aki itt mint a hősnő rokona és kebelbarátnője szerepel – egy olcsó kis lotyónak van bemutatva, aki elhagyja férjét és Robert de Bruce udvarához (és ágyához) csatlakozik, nem törődve, hogy a skótok királya házas. Amennyire pozitív hősnőnek volt beállítva a butácska Margaret – a család iránti hűség és kötelességtudat eleven szobra –, annyira negatívan volt bemutatva Isabella, akinek mégiscsak fontos szerepe volt a koronázási ceremóniában, hiszen öccse hiányában ő birtokolta Fife grófi címét. Egyébként a történet női szereplői többnyire használati cikkekként voltak ábrázolva, akik feláldozhatóak voltak, vagy politikai szövetségek biztosítása érdekében alku tárgyai, vagy egyszerűen csak üzentek értük, amikor az úrnak kedve szottyant egy kis etyepetyére.
   Nem szerettem a történetet. Annyi minden volt belezsúfolva, hogy pörögnie kellett volna, de csak idegesített és untatott, a hősnő pedig utolsó sejtjéig antipatikus volt. Még az sem javított a megítélésén, hogy végülis a szerelem nevében hajlandó túllépni merev elvein és elköteleződik Alexander MacDonald mellett. Szegény MacDonald! Élő példája annak, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt, hiszen egy ilyen ostoba liba jutott neki osztályrészül. Ő egyébként nagyon szerethető karakter volt, pont olyan amilyennek a rettenthetetlen skót harcosokat elképzeltem, tökéletes hős, akinek azért van egy érzelmes oldala is, csak gondosan titkolja.

Nekem ez felejtős volt, meggondolom, hogy elolvasom-e a trilógia utolsó részét is (mikor és ha megjelenik), de ízlések és pofonok, mert nem vagyunk egyformák…

 A sorozat további részei:

1. A harcos és a rózsa, 2018

The Warrior and the Rose

3. A Sword Upon the Rose - egyelőre csak angol nyelven olvasható

Mary Nichols – Találkozunk még

A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Mary Nichols legújabb történelmi regénye, a Találkozunk még, melyben ismét olyan fantasztikus nőkkel ismerkedhetünk meg, akik megállták helyüket a II. világháború viszontagságai közepette. Hogy változtatja meg egy bombatámadás egy fiatal lány életét? Hogyan szolgálhatja hazáját egy előkelő, tanult hölgy a háborúban? Tarts velünk a négy állomásos blogturnén, ismerkedj meg a történettel és a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát!

1940 őszén, a London ellen indított légi háború első napjaiban Sheila Phipps egyetlen délután alatt elveszíti a családját. Az otthona lebombázása után a nagynénjéhez, Constance Tranterhez kerül Bletchley-be. Szerencsére nem marad magára az ellenséges özveggyel: az asszony albérlője, Lady Prudence Le Strange a szárnyai alá veszi az árván maradt lányt, még állást is szerez neki. Nem is akárhol: a Blecthley Park szigorúan titkos hadi létesítményében, ahol a kódfejtők az idővel versenyt futva próbálják feltörni a német Enigma rejtjeleit. A két lány mindennapjait titkok szövik át, a munkájukról senkinek sem beszélhetnek. De nem csak ők bizonyulnak sikeresnek a titkok megőrzésében: Constance is elhallgat valamit a lányok elől, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőjüket...

Mary Nichols új regényében a hadi szolgálatot teljesítők mindennapjaiba kíséri az olvasóit. Sheila és Prue ugyanolyanok, mint a korukbeli fiatalok; szórakozni és szerelemre vágynak. A háborús évek alatt szövődő szerelmeket azonban beárnyékolja a forgandó hadi szerencse. Vajon sikerül Sheilának tisztázni magában udvarlója iránti érzéseit, mielőtt túl késő lenne?

General Press Kiadó, 2018

Eredeti cím: 2015.

Megrendelhető

Első könyvem a szerzőtől, annak ellenére, hogy a polcomon évek óta további két könyve vár olvasásra. Mary Nichols a háborús-romantikus történetekben tűnik ki, engem pedig pontosan a beteg elmék személyes ambíciói miatt történő öldöklés taszít a legjobban, magyarul: nem kedvelem a háborús történeteket.

A nosztalgia volt, ami mégis rávett, hogy elolvassam ezt a történetet. Ugyanis néhány nappal a könyv megjelenése után az egyik kereskedelmi csatorna egy filmklasszikust vetített, a Jenkiket (Yanks, 1979), melynek a témája nagyon hasonlít a Mary Nichols könyvében leírt második világháborús Angliához, hiszen ott és akkor játszódik. S a filmről életem első lógása jutott eszembe, hiszen a fizika felmérőt cseréltük fel többen is a mozilátogatásra és meglehetősen nehezményeztük, hogy egy olyan “ócska” filmet vetítettek abban a korai órában. Azok, akik valamikor látták a Jenkiket, pontosan tudják, hogy mire várjanak ettől a történettől is.

Mary Nichols könyve nem okozott csalódást, pontosan azt kaptam, amire vártam: háborús történetet, mely túlmutatott az Egyesült Királyság határain. Lényegében családtörténetet is, hiszen nem csak a főhősöket ismerhettem meg, hanem a családjaikat, a barátaikat is. Igazándiből azt sem tudnám megmondani, hogy ki a főhőse ennek a történetnek, ha magát a háborút nem számítom annak. A történet egyben korkép is, hiszen szépítések nélkül kaptam ízelítőt abból, hogy mit jelentettek a bombázások, a kitelepítések, az idegen országban levő ellenállás segítése saját életük kockáztatásával. Én a jegyrendszerről, a nélkülözésekről is nagyszüleimtől hallottam, akik nagyon fiatalon élték meg mindazt a nyomort, amivel egy háború jár, és az amit ők meséltek nagyonis egybevág azzal, amit a szerző leír könyvében, bár természetesen a helyszínek különböztek, de a háború ugyanaz volt.

Sheila Phipps egyetlen napon, egyetlen bombázás alkalmával veszíti el egész családját és egyetlen életben levő rokonához küldik, ahhoz a Constance nagynénihez, akivel a szülei soha nem tartották a kapcsolatot és belemélyülve a történetbe, nem is kellett sokat godolkoznom azon, hogy miért. Constance Tranter megkeseredett, irigy, kellemetlen perszóna, és a későbbiekben kiderülő titkai sem szolgáltak mentségnek viselkedésére. Viszont nála lakik Prue le Strange, Winterton grófjának lánya is, és a két fiatal nő összebarátkozik, mi több, Prue segít állást találni a hadseregnél és valamennyire pótolja az elvesztett családot. A társadalmi különbségek miatt a két fiatal nő közötti barátság soha nem jött volna létre, ha nincs a háború, és nagy valószínűség szerint Sheila élete is másként alakult volna.

A történet a múlt század negyvenes éveiben játszódik és több évet ölel fel. Néha pörögött, néha vontatott és túlságosan is részletező, de összességében egy nagyonis élvezhető olvasmány volt, többnyire szerethető karakterekkel és boldog végkifejlettel, hiszen háború ide meg oda, de csupán egyetlen szereplőt veszítettünk el a cselekmény során – őt sajnos nagyon kedveltem és reménykedtem a csodában, ami nem akart jönni.

Nem lettem a szerző rajongója, de teljesen biztosan olvasni fogok tőle mást is, amikor hangulatom lesz hozzá, mert azt azért el kell ismernem, hogy Mary Nichols történetei könnyen olvashatóak, de nehezen emésztetőek a tematikájuk miatt, hiszen nem mindenki kedveli a valós történelmi tényekre épülő sztorikat és a világháború sem egy rózsaszín lányregény.

Ajánlom a háborús-romantikus történetek rajongóinak, és különben is ízlések és pofonok...

Mary Nichols regényeiben a II. világháború, a női sorsok és persze, a romantika áll a középpontban. Nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be az idézett könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Élj ​a jelennek, és higgy a jövőben!

Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott. 

a Rafflecopter giveaway

08.28. - Szembetűnő

08.29. - Betonka szerint a világ…

08.31. - Olvasónapló

09.02. - Kellyés Lupi olvas

Liz Fenwick – A tengerparti ház

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért…
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 

Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 

A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Liz Fenwick – The Returning Tide, 2017

“El se hinnéd, mekkora változások történtek, amióta itt vannak a jenkik. Nem tudnám felsorolni, majd meglátod, amikor hazajössz. Az elsők, akik Falmouth-ba érkeztek, utászok voltak, később azonban igazi katonák jöttek. Még négerek is. Nagymama végtelenül nyugtalan amiatt, amit szerdán Carwinionban hallott a munka-összejövetelen. Nemcsak a kötőtűk forogtak gyorsan, hanem a nyelvek is. A jelenlévők közül még senki nem találkozott személyesen fekete férfiakkal, most pedig rengetegen vannak. Két nagyobb botrány is történt, az első, hogy úgy tűnik, a fehér katonák nem jönnek ki a feketékkel, és óriási balhé tört ki, amikor együtt hívták meg őket egy társadalmi eseményre az egyik iskola dísztermébe. A második, és még botrányosabb: úgy tűnik, hogy Ginny Smith összejött az egyik négerrel. De meg kell mondanom neked, fess a fickó.” *

Egy ideje már tettem-vettem ezt a könyvet, valahogy nem akaródzott belefogni, annak ellenére, hogy ismerőseim közük néhányan határozottan pozitívan nyilatkoztak róla. Első sorban az riasztott vissza, hogy már a fülszöveg is jelezte: ez egy a második világháború idején játszódó történet, én pedig nem kedvelem a háborús eseményeket bemutató könyveket.

Azért ebben sokkal több van mint egy háborús sztori, és végülis nem bántam meg, hogy két estét a könyvre áldoztam, annak ellenére, hogy nem lett kedvenc.

A történet két idősíkban játszódik, a második világháború idején és 2015-ben. Központi figurája Adele, de szinte ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben egypetéjű ikertestvére, Amelie is. A háború súlytotta Londonból a család a nagymama cornvalli házába menekül, a tengerpart mellé, arra a környékre, ahová az amerikai szövetségesek a csapataikat szállásolják. Az amerikai csapatok és bázisaik cornwalli jelenléte valós történelmi tény. Ekkor az ikerpár 18 éves, anyjuk önkéntes a helyi Vöröskeresztnél, apjuk sebész és fontos pozicíót tölt be a brit hadseregben, a lányok pedig a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatnál vállalnak munkát, Amelie gépkocsivezetőként, Adele távírászi tanfolyamot végez. Mivel egypetéjű ikrek, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás, viszont a természetük ég és föld. Amelie frivol és habzsolja az életet, Adele komoly, megfontolt és nehezen barátkozó, viszont, mint ahogy az ikrekre jellemző, kapcsolatuk nagyon szoros.

2015-ben Adele 90 fölött van, fogadott unokája esküvőjére készülődnek ugyanabban a cornwalli kúriában, ahol a családja a háborús időkben lakott, ez pedig egy másik esküvőt juttat eszébe. És évtizedek óta nem beszélt Amelie-vel.

Ezzel párhúzamosan, valahol az Egyesült Államokban egy háborús veterán haldoklik. A mellette virrasztó dédunokái meglepetten veszik tudomásul, hogy dédapjuk utolsó lehelletével az Adele nevet suttogja, míg a dédanyjukat Amelie-nek hívták. Kicsoda Adele? Milyen kapcsolatban állt az elhunyt dédapával? És egyáltalán kicsoda volt Amelie, akiről csak annyit tudnak, hogy Conrwallból származott és dédapjuk feleségeként került az Egyesült Államokba? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Lara, a dédunoka, aki foglalkozását tekintve séf. Egyetlen életben levő családtagja sem tud semmilyen információval szolgálni, csupán a dédi ágya alatt dugdosott fémkazetta tartalma erősíti meg abban a hitében, hogy a múlt családi titkokat rejteget. 

Mivel épp felmondott munkahelyén ideje is van a válaszkeresésre, tehát Lara útnak ered Cornwallba Cassiehez, egy szakácsiskolai barátnőjéhez, aki saját catering cégét vezeti. A látogatás több célt is szolgálna: valamennyi időt töltene barátnőjével, kitalálná hogyan tovább és kutakodhatna a dédszülei múltja iránt is. Cornwallba érkezve gyorsan alkalmazkodik a helyhez... s rövid időn belül még egy macska formájú szőrgombolyag is hozzácsapódik.

 “Hófehér a tonhalról meg a pohár borról a száraz macskaeledelre nézett a táljában, majd nesztelen léptekkel a díványhoz sétált, és elnyújtózott rajta. Larának óhatatlanul megfordult a fejében, hogy mindjárt bekapcsolja a tévét és a távirányítóval a sportprogramra kapcsol.” *

A történet egy-egy fejezeten belül is ugrál az időben és a helyszíneken, ami meglehetősen zavaró és kissé kaotikussá teszi a cselekményt. Az is szokatlan, hogy a történet E/1-ben és E/3-ban íródott, mert míg Adele maga meséli el azokat a múltbeli eseményeket és a jelen történéseket, melyek hozzá kapcsolódnak, addig a cselekmény többi részével az író ismertet meg.

Maga a történet nagyon jó volt. Még az időben és helyszínekben ide-oda való ugrálással sem volt semmi gond, mert az volt a célja, hogy csupán a legvégére kapjunk átfogó képet mind a háború ideje alatt történtekről, mind a cselekmény jelenbeli alakulásáról. Viszont helyenként annyira részletező volt, hogy már az unalom határát súrolta, sőt olyan fölösleges részek is voltak benne bőven, melyeknek  sem a szereplők, sem a cselekmény szempontjából nem volt semmilyen jelentőségük.

Ez egy családregény, és egyben a múlt századi, háború súlytotta angol társadalom korképe.  Tehát a műfaj rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják a történetet, még akkor is, ha nem szeretik a háború semmilyen formáját. Felnőtt olvasóknak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…

* Liz Fenwick – A tengerparti ház, Művelt Nép, 2017

Hóvégi klasszikus: Joseph Heller - A 22-es csapdája

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” *

Annyian és annyiszor használják “a 22-es csapdája” kifejezést, anélkül, hogy valójában tudnák mit is jelent vagy honnan származik. A nyelvhasználatba beépült szólást lehetne akár az ördögi körnek is nevezni, de tulajdonképpen egy regény címe.

A 22-es csapdája a második világháború ideje alatt játszódó történet a háború értelmetlenségéről, arról, hogy a résztvevők lassan beleőrülnek ebbe a felesleges, mások által generált konfliktusba, az abszúrd szabályokba, melyeket a bürokrácia szül. Aki látta a hetvenes években készült MASH című filmet (esetleg olvasták a könyvet, ami a film alapjául szolgált), vagy az ennek folytatásában készült és unalomig ismételt M*A*S*H* televíziós sorozatot, annak fogalma lehet, hogy milyen is ez a történet. Igen sok a hasonlóság, és ugyanarra épül mint a könyv (bár a két történetnek semmi köze egymáshoz): hogyan lehet elviselhetővé tenni egy értelmetlen háborút. A 22-es csapdája szereplői nemcsak az ellenségtől félnek, hanem saját bajtársaiktól, feletteseiktől, az értelmetlen szabályoktól is.

A regény az Olaszországban állomásozó amerikaiak 256-os századának néhány tagjáról szól, de központi alakja John Yossarian repülőstiszt, aki századosi rangban szolgál. A történéseket többnyire az ő szemén keresztül látjuk, de vannak ismétlődő jelenetek, és ennek a célja az, hogy az illető eseményt más-más szereplő szemszögéből is megismerhessük. Tehát a váltott szemszöget nem mostanában találták fel. Kéretik nem félreérteni, ez nem egy E/1-ben írt történet, mert a szerző mesél, csupán azt váltogatja, hogy most épp kinek a szemszögéből meséli el a dolgokat.

„A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelkű és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta.” *

Paradoxonokkal és kettős értékrendekkel teli történet, amely egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat. Még az is talál benne szórakozást, aki nem kedveli a háborús történeteket, mert ugyan a történet központjában maga háború áll és minden ahhoz viszonyítódik, a történet azért érinti az élet más területeit is, bár el kell mondanom, hogy ez többnyire a katonák közötti beszélgetéseken, visszaemlékezéseken keresztül történik meg.

S mivel az egész történet az abszurd iskolapéldája, miért ne lenne a felépítése más? Még a fejezeteken belül is ide-oda ugrálunk az időben, s maguk a fejezetek sincsenek időrendbe egymás után. Lényegében csak a teljes könyv elolvasása után kaphatunk egy viszonylag egységes képet arról, hogy miről is szól ez. És nem egy rövid kis szösszenetről beszélek, hanem 600+ oldalról (kiadás függvényében).

„Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.”*

A címben levő 22-es számnak semmilyen jelentősége nincs, bármilyen szám lehetett volna helyette. Eredetileg 18-as számmal jelent volna meg, de a kor könyv- és filmmegjelenéseit figyelembe véve, marketingfogásból változtatta meg a szerző, kiadója kérésére.

1970-ben film is készült belőle, a bejegyzésben szereplő fotók a filmből származnak. 1994-ben pedig a szerző megjelentette a történet folytatását Záróra (Closing Time) címmel.

Először közvetlenül az érettségi utáni nyáron olvastam és nem élveztem annyira, mint amikor évekkel később újraolvastam. Lényegében annak idején nem is értettem meg, hogy miben áll ennek a műnek a zsenialitása, mert mindenképpen kell egy bizonyos fokú érettség ahhoz, hogy az abszurdban, a szürreálisban is megtaláld a mondanivalót. Nagyon kedvelem a történetet és ajánlom azoknak, akik valami mást is szeretnének olvasni, nemcsak a most divatos YA/NA vagy erotikus történeteket. Semmiképpen nem finomlelkű, romantikára vágyó hölgyeknek való olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

Ismét egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten – a háborún – belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába… A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Eredeti mű: Joseph Heller – Catch-22, 1961

Magyar nyelven előszőr 1969-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, és azóta még tizenegyszer, legutóbb 2011-ben az Akkord Kiadó jóvoltából.

* Joseph Heller – A 22-es csapdája